Kertész Vedronika, VV Vera a család szerint a szexfilmmel nem bántott meg senkit. Fiatal volt, csinos is. Hozott egy rossz döntést, nem igazságos, hogy ezért élete végéig vezekeljen. A testvére kiáll mellette minden körülmények között. Azt hallotta, hogy háromezer példányt adtak el a DVD-ből, ez pedig kivételesen sok. A peranyagba belevesszük azt is, hogy ezek az emberek mennyi pénzt kaszáltak a testvérem által. Szerintem ebből Verának is részesednie kell. A filmet 1495 forintért forgalmazzák, így kiszámolható, hogy a háromezer példány csaknem 4,5 millió forint bevételt hozott. Ehhez a Tom Médiának, Tomor Andrásnak is lesz egy két szava… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Kertész Vera szex, erotika, bulvár: Megjelent 2012 botrányfilmje, VV Vera pornó – Pornózó Vera hazaküldte a sittes alfahímet – VV Attila tudott VV Vera pornójáról – VV Verát átbaszták, ingyen szopatták a pornó castingon – A pornóképek mellé titkos fotók kerültek elő VV Vera múltjából – Seherezádé és gecis arcú képeivel elhíresül VV Vera vetkőzött – A család kételkedik VV Vera pornós képeiben – Kertész Veronika VV5 szereplő pornózott – Pornós a VV5-ben VV Vera Kertész Vera – VV Péter exfeleségét Miléna Vivát kúrták, szopatták a pornósok
Kertész Vedronika, VV Vera a család szerint a szexfilmmel nem bántott meg senkit. Fiatal volt, csinos is. Hozott egy rossz döntést, nem igazságos, hogy ezért élete végéig vezekeljen. A testvére kiáll mellette minden körülmények között. Azt hallotta, hogy háromezer példányt adtak el a DVD-ből, ez pedig kivételesen sok. A peranyagba belevesszük azt is, hogy ezek az emberek mennyi pénzt kaszáltak a testvérem által. Szerintem ebből Verának is részesednie kell. A filmet 1495 forintért forgalmazzák, így kiszámolható, hogy a háromezer példány csaknem 4,5 millió forint bevételt hozott. Ehhez a Tom Médiának, Tomor Andrásnak is lesz egy két szava… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Kertész Vera szex, erotika, bulvár: Megjelent 2012 botrányfilmje, VV Vera pornó - Pornózó Vera hazaküldte a sittes alfahímet – VV Attila tudott VV Vera pornójáról – VV Verát átbaszták, ingyen szopatták a pornó castingon – A pornóképek mellé titkos fotók kerültek elő VV Vera múltjából – Seherezádé és gecis arcú képeivel elhíresül VV Vera vetkőzött – A család kételkedik VV Vera pornós képeiben – Kertész Veronika VV5 szereplő pornózott – Pornós a VV5-ben VV Vera Kertész Vera – VV Péter exfeleségét Miléna Vivát kúrták, szopatták a pornósok
Sokkoló újévi meglepetésben lesz része VV Verának. Pornócastingjának letiltott felvételét ugyanis megvásárolta Tomor András producer, és forgalomba is hozta. A Popo DVD magazin VV Vera pornó filmjével már kapható az ujság árusoknál!
Aki követi híreinket, annak már nem újdonság VV Vera pornós múltja, ám mindeddig csak néhány képkocka szivárgott ki a rejtélyes filmből. Senki nem gondolta a beköltözésekor, hogy az érzékeny lélek egy rossz kislányt takar. Vera a csatorna és a családja előtt is titkolta a múltját, legalábbis a közeli ismerősök mindent tagadnak az újságoknak.
Tomor András pornóproducer megszerezte azt a szexfilmet, amelyet még senki nem látott:
- Vera videója egy castingfelvétel, amelyben megmutatja, hogy mit is tud. Levetkőzik, pucsítgat, két vibrátorral önkielégítést végez, majd annyira felizgul, hogy szájjal kielégíti az operatőrt. Ilyen videókat mindenkiről készítenek, hiszen ez úgy működik, mint a modelleknél a portfólió – mondta Tomor a Blikknek.
Mivel más film nem készült róla, így további munkájára nem is volt igény, ezért a felvételért pedig egy fillért sem kapott. A lány a beköltözése előtt mindent megtett azért, hogy a felvétel soha ne kerülhessen napvilágra, de mint tudjuk minden csak kapcsolatokon és pénzen múlik. Így jutott a TomTv birtokába a felvétel, amelybe már most bárki belenézhet az interneten keresztül, hamarosan pedig DVD-n is megvásárolhatja.
Az RTL Klub programigazgatója korábban azt nyilatkozta, hogy a múltját titkoló villalakót nem rúgják ki a showból, mert a pornózás nem kizáró ok. Ennek ellenére a szerződésben ki lett kötve, hogy nem lehet elhallgatni semmit a múlból, így kiesése után jogi következményekkel kell számolnia. Addig is a nézőkre van bízva a sorsa. Forrás: Szexpláza.hu, Erotikahírek.hu
Valóvilág és VV Vera szex, erotika, bulvárhírek: Pornózó Vera hazaküldte a sittes alfahímet – VV Attila tudott VV Vera pornójáról - VV Verát átbaszták, ingyen szopatták a pornó castingon – A pornóképek mellé titkos fotók kerültek elő VV Vera múltjából – Seherezádé és gecis arcú képeivel elhíresül VV Vera vetkőzött – A család kételkedik VV Vera pornós képeiben – Kertész Veronika VV5 szereplő pornózott – Pornós a VV5-ben VV Vera Kertész Vera – VV Péter exfeleségét Miléna Vivát kúrták, szopatták a pornósok
Ünnepi fehérnemű - Igazán ünnepi hangulatot teremthetsz a hálószobában, ha szexi Télanyónak vagy Angyalkának öltözöl. Piros plüssből készült kombinét, tangát, melltartót, vagy akár fűzőt is választhatsz, tollpihékkel vagy selyemszalagokkal.
Rénszarvas tanga a pasidnak - Amikor a rénszarvas orrával jelzi, hogy itt az idő csilingelni kezdenek a csengettyűk az angyalok pedig becsukják a szemüket – elvégre ez a rénszarvas nem nekik való. Karácsonyi masszázsolaj - Semmi nem segít jobban az ellazulásban, mint egy forró masszázs és egy kevés masszázsolaj. Az ünnep kedvéért válogathatsz mézeskalács, alma-fahéj, narancs és egyéb szokásos karácsonyi illatok közül. Vicces vibrátor – Örülnél valami kis cukiságnak? A Hello Kitty-s vibrátor abszolút ilyen, a kellő időpontban mégis megállja a helyét. Csakis igazi csajsziknak. Karácsonyi óvszer – A nem kívánt terhességek és nemi betegségek ellen a Jézuska sem véd, erre való az ünnepi óvszer! Választhatsz Télapó, rénszarvas, ördög, angyalka, sőt még karácsonyfa formájút is, de vannak hagyományos formájú ünnepi ízesítésű modellek is. Káma Szútra – A szerelem könyve mindig jó ajándék, borsos ára miatt pedig többnyire karácsonykor kerül rá sor. Ennek úgyszintén örül az aki kapja és aki adja, ráadásul szentestére meg van oldva a tévé kontra dvd probléma is – biztosan ezt fogjátok lapozgatni. Orgazmustojás – Egy lelkes tesztelő szerint az orgazmustojás jobb nem csak bármely gyakorlott hüvelynél, de még egy lelkes szájnál is. Diszkrét formája alapján pedig még ha kint is marad valahol, mondhatjátok hogy kutyajáték. Ez most a legnagyobb sláger! Ízesített síkosító – ki él vele, ne hagyja ki az ünnepi változatot, hiszen karácsony után megint egy évet kell várni arra, hogy rendelhessen. Ráadásul apró ajándéknak is kitűnő, hatalmas jelzésértékkel. Vibráló péniszgyűrű – A legkülönfélébb árkategóriákban megtalálod a webshopokban az olcsó szilikontól a méregdrága dísztokosig. A megfelelő irányba fordítva masszírozza a csiklót vagy a heréket, növelve ezzel az orgazmus hatásfokát. Ne feledkezz meg a pótelemről! Erotikus társasjáték - Válassz olyat, amit két személy is játszhat, hogy ne kelljen az igencsak szoros baráti kapcsolatokra várni. Szinte minden játéktípusból van már erotikus változat: üvegezős, kirakós, kockajáték, kártya, darts, dominó és a legkülönfélébb táblás társasok.
Szexshop, Intim Center üzlet: 1052 Budapest, Károly krt 14. – Tel: 317-0918 – Email: intimcenter@gmail.com
Az Intim Center egy Szexshop a belvárosban a Károly krt. 14.sz. alatt. A szexuális eszközök, DVD filmek teljes választékával várjuk, nyitva minden nap. A legsikeresebb termékek online megrendelhetők. Szexshop infók vásárlói szemmel. Tel: 06 (1) 317-0918
Futószalagon készülnek a rugalmas szeretők a világ összes szexshopjába szállítnak. A legmodernebb filmes effekt technológiáját használják a RealDoll nevű guminők gyártásánál. A cég üzemében futószalagon készítik a szexjátékokat… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Ünnepi fehérnemű – Igazán ünnepi hangulatot teremthetsz a hálószobában, ha szexi Télanyónak vagy Angyalkának öltözöl. Piros plüssből készült kombinét, tangát, melltartót, vagy akár fűzőt is választhatsz, tollpihékkel vagy selyemszalagokkal.
Rénszarvas tanga a pasidnak – Amikor a rénszarvas orrával jelzi, hogy itt az idő csilingelni kezdenek a csengettyűk az angyalok pedig becsukják a szemüket – elvégre ez a rénszarvas nem nekik való. Karácsonyi masszázsolaj – Semmi nem segít jobban az ellazulásban, mint egy forró masszázs és egy kevés masszázsolaj. Az ünnep kedvéért válogathatsz mézeskalács, alma-fahéj, narancs és egyéb szokásos karácsonyi illatok közül. Vicces vibrátor – Örülnél valami kis cukiságnak? A Hello Kitty-s vibrátor abszolút ilyen, a kellő időpontban mégis megállja a helyét. Csakis igazi csajsziknak. Karácsonyi óvszer – A nem kívánt terhességek és nemi betegségek ellen a Jézuska sem véd, erre való az ünnepi óvszer! Választhatsz Télapó, rénszarvas, ördög, angyalka, sőt még karácsonyfa formájút is, de vannak hagyományos formájú ünnepi ízesítésű modellek is. Káma Szútra – A szerelem könyve mindig jó ajándék, borsos ára miatt pedig többnyire karácsonykor kerül rá sor. Ennek úgyszintén örül az aki kapja és aki adja, ráadásul szentestére meg van oldva a tévé kontra dvd probléma is – biztosan ezt fogjátok lapozgatni. Orgazmustojás – Egy lelkes tesztelő szerint az orgazmustojás jobb nem csak bármely gyakorlott hüvelynél, de még egy lelkes szájnál is. Diszkrét formája alapján pedig még ha kint is marad valahol, mondhatjátok hogy kutyajáték. Ez most a legnagyobb sláger! Ízesített síkosító – ki él vele, ne hagyja ki az ünnepi változatot, hiszen karácsony után megint egy évet kell várni arra, hogy rendelhessen. Ráadásul apró ajándéknak is kitűnő, hatalmas jelzésértékkel. Vibráló péniszgyűrű – A legkülönfélébb árkategóriákban megtalálod a webshopokban az olcsó szilikontól a méregdrága dísztokosig. A megfelelő irányba fordítva masszírozza a csiklót vagy a heréket, növelve ezzel az orgazmus hatásfokát. Ne feledkezz meg a pótelemről! Erotikus társasjáték – Válassz olyat, amit két személy is játszhat, hogy ne kelljen az igencsak szoros baráti kapcsolatokra várni. Szinte minden játéktípusból van már erotikus változat: üvegezős, kirakós, kockajáték, kártya, darts, dominó és a legkülönfélébb táblás társasok.
Szexshop, Intim Center üzlet: 1052 Budapest, Károly krt 14. – Tel: 317-0918 – Email: intimcenter@gmail.com
Pókember – Spider Man XXX – teljes pornófilm tagoknak. Kattints a képre. Szereplők: Lily Labeau, Ash Hollywood, Brooklyn Lee, Sarah Shevon, Capri Anderson, Tyler Knight, Xander Corvus, Tara Lynn Foxx, Seth Dickens, Dick Delaware, Michael Vegas, Rob Black. A film bemutatója:
A minap alkalmam és főleg bátorságom volt kipróbálni legújabb szerzeményemet, amit egy Károly körúti szexboltból tulajdonoltam. Az alkalom egy – milyen más? – magányos este volt, a bátorság pedig egy fél üveg pezsgő. Félhomály, mécsesek a kád szélén, kezemben az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Amikor valaki egy kommentben azt írja, hogy Magyarország és Budapest én így szeretlek, akkor az az esetek 99%-ban iróniát takar. A maradék 1%-ban pedig maró gúnyt. Pedig van, aki komolyan gondolja. Még akkor is, ha csak egy szexbolt kirakatáról van … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az 5 részes, lila, zselés vibra szett kitűnő választás a teljes kényeztetéshez. A szett tartalmaz egy ezüst színű minivibrátort 6×1,5 cm elemekkel, egy nyuszi formájú klitorisz izgató feltétet, egy análkúpot, amit szintén rá lehet húzni a minivibrátorra, egy kéjköpenyt, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Van, aki szerint egy nő nem is igazi nő, ha nincs vibrátora. Ezzel a nézettel azért vitatkoznánk, de tény: a szexuális segédeszközök többre jók, mint gondolnánk. Szexuális forradalom ide vagy oda, a szexuális segédeszközök használata még mindig tabutéma. Olyasmi, amiről … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
A nők nagy része megbarátkozott vele és a férfiak fele is kipróbálta már a vibrátort – akik pedig élnek vele, úgy tűnik, egészségesebbek… Vajon boldogabbá tehetnek minket a szexjátékok? És egészségesebbé is? Az Indianai egyetem tanulmánya szerint a férfiak és … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Szürkül a házasélete? Színesítheti segéd eszközökkel, ha az Intim Centerbe megy vásárolni! De jóból is megárt a sok, már egyre többen vásárolnak guminőt és gésagolyót! Aki azt gondolja, hogy a jó szexhez mindig elég egy ágy és egy partner, az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Teljesen áttetsző péniszpumpa (kivéve a vákuum-szelep), rücskös, puha belső mandzsettával. A henger 19cm mély, belső átmérője kb. 4,5cm. A terméket üzletünkben megvásárolhatja, vagy telefonon megrendelheti. Péniszpumpa deluxe: Nyomásmérővel ellátott henger 30cm hosszú, 22cm mély, belső átmérője 6cm, puha szilikon mandzsettával, … Egy kattintás ide a folytatá […]
A szexshop vagy szexbolt olyan üzlet, ahol szexuális segéd eszközöket, pornófilmeket, erotikus fehérneműket, erotikus könyveket, magazinokat, és óvszereket lehet vásárolni. Hazánkban egyre több nagyvárosban természetessé váltak a szexshopok. Kétféle szex bolt létezik Magyarországon. Utcai szex üzletek és Online boltok. Utcai … Egy kattintás ide a folytatásho […]
Csöndes-, és kínhalál, születés és csodás gyógyulás mind az orvosok napi élménye. De a butaság bizarr következ-ményeivel is szembesülnek, például hogy miféle tárgyakkal tömik ki testnyílásaikat. Az egészségügyben dolgozók szívesen elmesélték tapasztalataikat, nevüket azonban nem vállalták, nehogy egykori betegeik magukra … Egy kattintás ide a folytatáshoz... […]
Több kereskedelmi kiállításon és vásáron, a Close2You vibrátorok elnyerték a legjobb dizájn díjat. A Close2you termékek segítségével az erotika új hangjait szólaltathatod meg, így minden egyes kéjes óra olyan lehet, akár egy buja hangverseny. Minden egyes darab igazi mestermű, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az, hogy a képen látható felcsatolható nem tetszene a legtöbbférfinak, rendben elismerjük. De egy olyan vibrátor, amivel szex közben izgathatja magát a nő? Vajon, mi zajlik a pasik agyában? Megkértünk egy szingli és egy házas fickót, válaszoljanak azokra a kérdésekre, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Kellemes a színe, szemet gyönyörködtető a formája, finoman a kezedbe simul, és ha ez még nem minden, használatával további élvezetekhez jutsz. Mi az? A válasz egyszerű: a szexuális segédeszközök legújabb generációja. A dildo és a vibrátor között annyi a különbség, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Doromboló kiscica és vadmacska is tud lenne Alekosz szerelme, Betti. Az ÖsszeEsküvők egykor játékosa persze inkább az utóbbira szavaz. Alekosz elárulta, meglepődött amikor pálcával és bilinccsel lepte meg őt Betti, de szerinte ez minden férfi vágya az ágyban… […]
Hardcore szex, vagyis kőkemény pornó fut a két legnagyobb magyar politikai párt neve alatt az interneten, írta meg az egyik napilap. A fidesz.com és az mszp.com nem foglalkozik politikai kérdésekkel, mindkettőn pikáns, felnőtt tartalom található. Ráadásul valószínűleg nem történt törvénysértés, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az Intim Center üzlet helye 18 éve nyitottunk az Astoriától 40 méterre a Deák tér felé. A Károly krt. 14. sz. alatti ház félemeletén vagyunk, úgy jöhet be a házba, mint egy lakó. A félemeleten csak az üzlet van. A … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Ha erotikus kellék, eszköz, filmek, segédeszköz, szexi ruházat, akkor ezt ajánljuk: Intim Center Szexshop. Címe: 1052 Budapest, Károly krt. 14. sz. Telefon: 316-0918, internet: www.Intimcenter.com – Nyitva minden nap! Szexshop bejegyzések az Intim Center oldaláról: A Viagra még a nőket … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Mészáros Dóra erotika, szex, bulvárhír linkek: Hogyan lesz egy szexbomba az éjszaka királynője? – Mészáros Dóra arcára engedi a gecijét húsz férfi – Mészáros Dóra, Maria Belucci bekavartak Zimány Lindának – Mészáros Dóra tinicsaj pinájára indul be – Szőrmementes péntek Mészáros Dóra … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Társasjáték, rózsaszín plüssbilincs, rózsaszín vibrátor, cicaruha és öklözőzsír, ezek voltak 2011 legkelendőbb szexjátékai itthon. Az üzletág stagnál, évek óta nem látnak a tulajdonosok sem visszaesést, sem növekedést. A nem csak online szexshopokat pedig úgy tűnik, a jól választott, speciális vevőkör … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
25 százalékos adót vetettek ki a pornográf tartalmakra és 3 százalékos, árbevétel alapú adót a filmvetítésre és -terjesztésre. A törvény zárószavazása előtti módosítás értelmében ez utóbbi is csak a pornóra vonatkozik, a többi mozinak, dvd-kölcsönzőnek nem kell fizetnie. A módosítás … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Szilveszteri különkiadást rittyentettünk nektek a Heti hetes december 29-i pesti kabaréjából. Az orális szextől kezdve a zárlatos vibrátorig sok-sok minden kiderült. Kérem vigyázzatok az anyag nyomokban Kádár Jánost tartalmaz. Gyertek ki a Blikk szilveszteri mulatságára az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]