Posts tagged ‘színpad’

Nem politikai okok miatt állt fel tizenhét hónap után a Mikroszkóp Színpad igazgatói székéből Verebes István, aki blogbejegyzésekben tart végelszámolást. Mint írja, e kabarészínháznak már annyi jelentősége sincs, hogy egy csókos kinézné magának.”Az elhíresült Alföldi Róbert-sajtótájékoztatóra utalva megjegyzi, talán ha orális szexjelenetet rendel Hacsek és Sajó kávéházi találkozásába, most hős lehetne.
Végelszámolás címmel készít leltárt is Verebes István a blogbejegyzéseiben. A Kabaré 24 a Mikroszkóp Színpadon leköszönt igazgatója a Nagymező utcai direktori munkájának elmúlt tizenhét hónapját idézi. Cáfolja, hogy politikai okok miatt mondott le, a MIX Magazinnak adott korábbi interjújából is az derült ki, hogy másfél éve csak úgy vállalta a felkérést, ha mindkét oldal elfogadja a személyét. Most azt írja, bárcsak politika lenne a döntése hátterében, „mert ez azt jelentené, hogy számít ez a műfaj a politikai erőknek, a fenntartó hatalmat nem érdekelte, mi történik a Mikroszkóp Színpadon.” Az elhíresült Alföldi Róbert-sajtótájékoztatóra utalva megjegyzi, talán ha orális szexjelenetet rendel Hacsek és Sajó kávéházi találkozásába, most hős lehetne vagy mártír. „Akkor talán Tarlós István magához rendel, miközben arra sem méltatott, hogy reagáljon a személyesen neki címzett felmondó levelemre. Vagyis kutyafülét számított politikailag, hogy van-e szopás vagy nincs Hacsek és Sajó között, vagy, hogy le akarjuk-e váltani a jelenlegi kormányzatot vagy sem!” Nem tétel a Mikroszkóp, véli Verebes István, aki szerint „még annyi jelentősége sincs, hogy egy csókos kinézte volna magának. Miközben a bázakerettyei színház igazgatói posztjáért is ádáz harcokat vívnak a politikai erők, az egyetlen, még működő kabarészínház vezetői beosztásáért nincs az a hatalomvágyó elmebeteg, aki megkevertetné a kártyákat a háttérben. Egy bérleti jogviszony, egy csekély, zsebből kifizethető összeget érő márkanév vagyunk, amiről hamarosan kiderül, hogy még olcsón sem kell senkinek.”
Elődje, Sas József azt nyilatkozta, azzal mondott le a 49 százalékos Mikroszkóp-tulajdonrészéről, ha Verebes Istvánt öt évre kinevezik igazgatónak. S hozzátette: „Nem bántam meg a választást, de azt tudom, hogy tévedtem.”
Verebes mást idéz Sas Józseftől: „Tetszett, amit Verebes létrehozott, de nem a Mikroszkópba való volt, mert oda röhögni jönnek az emberek”. Blogjában Verebes István azzal árnyalja a képet, hogy eladdig csak azok mentek a Mikroszkópba, akik Sason akartak röhögni. „Én abban bíztam, hogy vannak másfajta röhögésre fogékony emberek is. És azok némileg meg is tiszteltek. Az általam létrehozott produkcióknak kellett volna még egy vagy két év, amikorra a nem Sason röhögők is egyre többen jönnek.”
Egyértelművé teszi, semmi köze a Mikroszkóp Színpad esetleges megszűnéséhez. Szerinte nem is szűnik meg, „csak a magyar színész jobban szeret huhogni, meg zokogni a saját elhagyatottsága fölött, mint tovább látni az orránál. Nem az én saram az sem, hogy még nem írtak ki pályázatot, ahogyan az sem, hogy Sas József jogerős ítélete miatt nem folytathatta azt, amit kénytelen-kelletlen át kellett adnia” – végelszámol blogjában a Mikroszkóp lemondott igazgatója.

Liptai Claudia tíz év után újra színpadra áll. Egy Neil Simon-darabban szerepel majd, többek közt Rudolf Péterrel és Nagy-Kálózy Eszterrel játszik együtt. Claudia korábban azt mondta, a próbák alatt pont úgy izgul, mint akkor, amikor először lépett a Vígszínház világot jelentő deszkáira.Most a Centrál Színházban láthatjuk, ahol most Claire Ganz bőrébe bújva úgy láthatjuk, ahogyan még soha sem.
A darab szerint New York város alpolgármestere a tizedik házassági évfordulóját ünnepli. Érkeznek a szűk baráti kör tagjai, ám a személyzet eltűnt, a feleségnek nyoma veszett, és vajon hol lehet maga a nagyszerű barát és gondos férj? A szenzációra mindig éhes, de a botránytól irtózó vendégek kénytelenek szembenézni a valósággal.
Liptai Claudia szex, erotika, pornó: Lipati Claudiára vágynak szexuálisan a magyar férfiak - Liptai Claudiát felkepta a Puruttya - Liptai Claudia kiverte a balhét egy hotelban - Nem fogod elhinni baszdmeg, kit dugnának a magyarok - Műhaja és szilikonmelle van Liptai Claudiának - Liptai pinája körül áll a balhé - Családos farokra ugrott rá Claudia - Liptai lányával nézte, amint a bíró hátulról kúrja a ledér nőt - Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak - Liptai Claudia mellét szikével formázták - Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát - Három millió volt Claudia - Liptai Claudia pinája még egyszer HQ minőségben. Képek és videó! További bejegyzések a témában: Liptai Claudia elküld a kurva nénikédbe - Liptai Claudia 3 millióért vetkőzik - Ki fizetne kétmilliót Liptai Claudiának, hogy mégegyszer levetkőzzön? - Liptai Claudia, Zimány Linda és Horváth Éva közös nevezőn - Kiderült az igazság Claudia fotózásáról - Liptai Claudia meztelenül kubai fasszal - Liptai Claudia már túl van a Playboy fotózáson - Liptai Claudia meztelen molett teste - Mire költi Liptai a vetkőzésért kapott 3 milliót - Ördög Nóra lesz a következő Liptai Claudia - Liptai Claudia felnőttkori meztelen képek - Mekkora ribanc ez a Liptai, melleit fogdostatja adásban - Liptai és Daróczi szerelme - Liptai Claudiát új pasi dugja - Liptai Claudia november - Hiteltelen lehet a pucérkodó Liptai Claudia - Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Zalatnay Sarolta mennyiért? - Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek - Liptai Claudia vallomása - Moziszex: Liptai Claudia és Szabó Győző Valami Amerika - Felakasztotta magát Daróczi Dávid, Liptai élettársa - Liptai Claudia mellét szikével formázták - Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát - Összeköltözött Liptai és Daróczi - Liptait dugták a Maldív szigeteken, Gesztesi vigyázott Pankára - Liptai Claudia piszkos bugyibotránya - Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak - Liptai Claudia büdös bugyija - Megint vetkőzött Liptai Claudia Liptai Claudia

Miley Cyrus a színpadon borotvált pinát villant, ahogy egy photoshop rajongó látja őt. A kép annyira élethű, hogy akár igaz is lehetne. Nagy mérethez kattints a fotóra.