Posts tagged ‘Szexhírek cikkek’

2011 bőven tartogatott számunkra meglepetéseket. Volt döbbenet és fejcsóválás, örömködés és könnyzápor. Pislogtunk nagyokat, szörnyülködtünk és olykor elakadt a lélegzetünk. 2011 elején bilincs kattant Keleti Györgyi kezén. A vád: Az egykori modell anyagi ellenszolgáltatás fejében összekötő szerepet vállalt magyar prostituáltak olaszországi kiutaztatásában, hogy azok prostitúciós tevékenységet folytassanak. Az olasz hatóságok európai elfogatóparancsot, adtak ki ellene. Németországban elfogták, majd Olaszországba vitték, onnan pedig titokzatos körülmények között édesapja saját maga hozta haza… Az összefoglalóért kattints ide

Hargitai Bea: Mindent elértem, amit akartam! A szerelem Prágába szólította, így most a cseh főváros és Budapest között ingázik Hargitai Bea. Hisz ott él kedvese, aki mellett az anyaszerepre is gyakorolhat, bár nem akarja elsietni a gyerekvállalást.
Hargitai Bea egy ideje mintha kivonta volna magát a forgalomból, egyre kevesebb címlapon és tévéműsorban szerepel. Tudatos döntés volt, hogy már nincs örökké szem előtt, ráadásul csak ideje egy részét tölti itthon. Ugyanis Prágában él több mint tíz évvel idősebb kedvesével, a TV2 egykori ügyvezető igazgatójával, David Stogellel.

Párja másnak is bejön – „Mindig is vonzottak a nálam valamivel idősebb férfiak, talán azért, mert kinőttem már a vad bulizásból. Régebben szívesen jártam a szórakozóhelyeket, de mára a buli kimerül egy hangulatos vacsorában a barátnőimmel.” Bea még azt is megteheti, hogy válogat a munkák között, hiszen Daviddel jó körülmények között élnek. De az is biztos, hogy a playmate nem a pénzéért választotta a férfit, hisz David szemrevaló fiatalember. És ez nem csak Beának tűnt fel, mint az nap mint nap ki is derül… „Azonnal kiszúrom, ha a kedvesemet megnézik az utcán. De nem zavar, sőt, még fel is hívom rá a figyelmét: ’Nézd, Kicsim, nagyon bejössz annak a nőnek.’ Büszke vagyok rá, hogy a párom másnak is tetszik. Mint ahogy ő is tudomásul veszi, hogy férfiak ezrei látták már a testemet a magazinokban.”
Belefogyott a szerelembe – „Amikor összejöttünk Daviddel, rengeteget fogytam, nálam ez természetes, ha szerelmes vagyok. Az adrenalin ilyenkor annyira elönti a testemet, hogy nincs szükségem annyi ételre. Sokan azért esznek, hogy pótoljanak, kompenzáljanak valamit, ha pedig szerelmes az ember, erre semmi szükség. Egyébként imádok enni, Daviddel rendszeresen járjuk az éttermeket, együtt fedezzük fel az új ízeket. Előfordul, hogy otthon letelepszünk a szőnyegre, ott terítünk meg, és órákig romantikázunk, falatozunk. Ebben az állapotban annyira helyrebillennek a hormonjaim, hogy tényleg akkor eszem és azt, amit csak megkívánok. Ha éjjel csokis fagyit ennék, hát benyúlok a hűtőbe!”
A modellen valóban egy csepp felesleg sincs. De oda is figyel arra, hogy mindig szexi legyen. „Fontos, hogy egy nő mindig ápolt legyen, mert ettől érzi magát csábítónak, de a szexi külső nyitja a hozzáállás! Minden azon áll vagy bukik, hogy el tudod-e adni magad! Ha rossz napom van, akkor is igyekszem magabiztosan viselkedni, ettől pedig ellenállhatatlannak lát a kedvesem, aki szerint a legvonzóbb tulajdonságom a határozottságom.”
Már gyakorolja az anyaságot – „Davidnek már van egy öt- és egy hétéves kislánya, nagyon jól kijövök velük. Együtt főzünk, játszunk, imádják például a hajamat fésülgetni, és minden lányos mókában benne vannak. Esténként mesélek nekik, de nem könyvből! Én találom ki a történeteket, gőzöm sincs, honnan jut eszembe ennyi új sztori. Eszembe se jut az anyaszerepben tetszelegni, van édesanyjuk, és ha eljön az ideje, én is vállalok majd saját gyermeket. Ráérek még a babázással, hiszen az hatalmas felelősség és kötöttség. Egyelőre jól érezzük magunkat együtt, utazgatunk, és élvezzük az életet. Szerencsére azt is megtehetem, hogy válogatok a munkák között. Mivel tizenhét éves korom óta a pályán vagyok, már minden elértem, amit szerettem volna. Nincsenek nagy álmaim, jól érzem magam ott, ahol most tartok!” Forrás: Kiskegyed.hu, Olimpiq.com.
Hargitai Bea és más híres pinamutogatók szex, erotika, bulvárhírek: Bódi Sylvi és Laky Zsuzsi CKM 2007 sztárok meztelenül - Hargitai Bea szétrakja a lábát egy másik szilikonmacával - Hargitai Bea segge ha kipucsít - Hargitai Bea Playboy retróHargitai Bea – Hargitai Bea 1 milliót nyert pókeron – Hargitai Bea FHM pucér képek – Hargitai Bea meztelen – Bódi Sylvi és Hargitai Bea meztelen leszbi fotók

Andy Vajna Damu agyonvert excsaját, Palácsik Tímeát dugja – Tóth Évát, Tasnádi exét már nem dugja Andy Vajna – Damu Roland többször megverte Palácsik Tímeát – Damu: Konzumlány, kurva volt a barátnőmPalácsik Tímea véresen menekült Damutól – Két barátnője van Damu Rolandnak – Damu Roland és kedvese Palácsik Tímea meztelenül a hírnévért – Nézd meg, hogyan készült Sásdi Vivien erotikus címlapsorozata videón az 1. rész itt - Sásdi Vivien Playboy – Sásdi Vivien Playboy márciusi címlaplányról képek – Szép szőke magyar modell – Sásdi Vivien Playboy fotózás werk videó – Sásdi Vivien excsajok művésznevei Stella Wood, Johanna, Lisa – Sásdi Vivient nem zavarja hogy kurvázzák – Sásdi Vivien vaginája premier plánban – Kapócs Zsóka pinája – Orbán bizalmasa dugja Kapócs Zsókát – Kapócs Zsóka fotózásának videója – Kapócs Zsóka CKM szexképek – A püspökségnek volt fekete kasszája is – Feljelentések után lemondott a püspök – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Az egyházi pedofilbotrányok igazából melegügyek – Rácz Ildikó, Gigi úgy érzi megfogant Jerzy spermájától – VV Gigi, Rácz Ildikó szopna – VV Jerzy kiveri a faszát a buziknak – Jerzy farka nem állt fel – VV Gigi szadómazó fojtogatós pornóvideói – VV4, Gigit megkúrta Jerzy – VV Jerzy-nek faszverő videója is van – Jerzy a villában, ratyi? Nézd meg a segglukát – Prosztatamasszázs tudnivalók a nődnekFelcsatolható pénisszel megdugott baszdmeg – Vizsgálatnál ujjal nyúlnak a fenekedbe – A prosztatamasszázs és prosztatamasszírozó használata – Mihalik Enikőt meztelen fasz öleli – Terry Richardson fotói Megan Foxról - Terry Richardson világhírű fotós szopatta, dugta a modelleket – Bódi Sylvi ölébe fogadja a férfimodellt – Meztelen modellek léptek a kifutóra – Fasza van a Givenchy szép női modelljének – Magyar modellsiker Mihalik Enikő – Pirelli naptárban Mihalik Enkikő meztelen – Mihalik Enikő is leszopta a fotós Terry Richardsont – Világhírű magyar modell. Palvin Barbara magyar tinimodell fashion videó. További bejegyzések: Palvin Barbara divatmodell fashion Lolita – Palvin Barbara modell fotók – Palvin Barbara elbűvölte Párizst – Berkinek – aki csakúgy, mint korábban Oszter Alexandra és Kapócs Zsóka színésznőkkel legutóbbi barátnőjével, Sónyák Szilvia modellel is azután szakított, hogy eljegyezte – ismét mutatós hölgy akadt a horgára. A 30 éves életművész jelenleg ugyanis a telt idomokkal megáldott Mester Beával kavar – Kelly Brook pinával – Téa Leoni nem bírta a szexet a férjével – Rebecca Creskoff meztelen – Jessica Alba meztelen popója megszadizva – Rachel Weisz meztelen jelenete – Kate Hudson meztelen segge elfenekelve – Nicki Blue hüvelyébe most hatolnak be, eddid csak végbélbe közösült – A Dézi gyilkosság – Kiborult Dézi gyilkosa – Adrienn is többször beleszúrt Dézi testébe – Dézi táncosnő meggyilkolása színdarab lett – Barsi Adrienn topless – Tóth Fatima topless – Címlaplányok fillérekért mutogatják magukat – Aubert Evelin, Kari Kata és Kovács Kitti Szkolasztika címlapon – Nagyváradi Nikolett lett a hónap szépe – Magamutogató csajok – Apja küldte meztelenkedni Alexandrát – Lantos Szilviát a férje küldte vetkőzni – Bódi Sylvi meztelenül pózolt egy férfi karjaiban – Bánkúti Gabriella fitness edző vadító segge – Schmindt Dia a sebhelyes arcú topless modell – Maximovits Anett szépségkirálynő szexképei – Juhász Mónika topless ribi – Kovécs Barbara lett a havi topless nyertes – Középsikolából került a szépségiparba a lány – Bozorádi Linda a szépségversenyen – Valódi pinák őszinte vallomásai – Mell szépségversenyen 100.000 a győztesnek a Dokkban – Rendőrlány is indult a szépségversenyen – Tereskova Nagy Kriszta énekesnő pinája – Buruzs Anikó mellei – Papi szex, oltár előtt szopatta a pap, 80 ezer Ft-ot kapott, cikk itt. A fiú állítása szerint meg is dugta a papot. Pénzért mindenre kapható, riport készítés közben megdugta az anyját is. Templomban szopott a homoszexuális pap – 12 éves kislányt gyalázott meg a pap – Pedofil képek a plébánián – Szexuális molesztálási botrány Hollandiában – Feljelentések után lemondott a püspök – Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata – A püspökségnek volt fekete kasszája is – Az Interpol nemi erőszak miatt körözi a WikiLeaks alapítóját – Alvó nővel szexelhetett a WikiLeaks alapítója óvszer nélkül – Szabadlábon a WikiLeaks alapítója – Julian Assange szexuális zaklatás ügyei kiszivárogtak – Julian Assange pedofilok között volt a börtönben – Zimány Linda szex, erotika, bulvár: Zimány Linda 1 millió alatt nem nyitja ki a száját – Zimány Linda már nem Kalóé, hanem Dzsudzsáké – Zimány Linda újra szabad préda – Zimány Linda pinás fotó – Zimány Linda ha nem pucsít, akkor segít – Zimány Linda nem pucérkodós munkát kapott – Zimány Linda vaginája itt – Kibékültek Kedves Feri ágyasai, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita – Zimány és Karafiáth a Szigeten – Zimány Linda FHM vetkőzős retró képek – Zimány Linda alapítványnak adta a segélyt – Zimány Linda nem szarozik felveszi a segélyt – Zimány Linda gátlástalanul mutogatja meztelen testét – Zimány Linda meztelen fotózás verk videó – Zimány Linda meztelenül pucsít – Zimány Linda meztelenül pucsítDukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi – Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda meztelenül – Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót – Zimány Linda pucérkodás után műsort vezetne – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi modellek – Zimány Lindának semmi sem elég, még segélyt is kell neki – Zimány Linda, Dukai Regina, Debreczeni Zita együtt meztelenkednek – Zimány Linda pucérkodás verk videó – Zimány Linda órát vett Pirner Almától a rúdon – Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideótAleska Diamond pornó: A Napiszar szerint pénzért baszható a magyar Aleska Diamond – Aleska Diamond magyar pornós – Sarka Kata nem bír magával, saját magát fényképezte – Sarka Kata terhesen is meztelenül mutogatja magát – Sarka Kata felfedi szextitkait – Sírva menekült aktfotósa elől Sarka Kata – Sarka Kata mellbimbóival domborított – Aprópénzért vetkőzött Hajdú Péter neje Sarka Kata – Pornóoldalon hirdetik Sarka Katát – Sarka Katával csalta Bálint Antóniát Hajdú – Szoptatós anyaként vetkőzik Hajdú neje Sarka Kata – Kustánczi Lia 2011 – Kustánczi Lia dominának adja elő magát – Kustánczi Lia fehérneműben pózolt – Kustánczi Lia képek – Kustánczi Lia tangás fotók naptáron – Szexi képek Kustánczi Liáról – Kelemen Annát pofánverte valaki – Híres magyar hölgy vagyok, nevem Anna – Kelemen Anna újabb szóló pornója – Kelemen Annával egy kúrás negyvenezer – Kelemen Anna, már érett asszony kategóriában pózol – Kelemen Anna backstage videó – Kelemen Anna nem szereti az arcán a a gecit – Kelemen Anna újra seggbe kúrva 2010 pornó – Kelemen Anna újra pornózik videó – Kelemen Anna Kelly Lenox néven újra pornózik – Kelemen Anna végbélnyílása – Kelemen Anna átbaszta Hajdú Pétert – Kelemen Anna jó híre megsérült – Rendőrök keresik Kelemen Annát – Kelemen Anna és Erős Melinda gruppenszex videó – Kelemen Anna seggbe dugva – Kannácska szex – Kelemen Anna pornóvideók letöltése

Szentiványi Hajnalka, Dundika felemeli a szoknyáját, és megmutatja a borotvált  nemi szervét, csak kattints a fotóra! Csiklója, nagyajkai jól látszanak.

Hornyák Hajnalka, Dundika szex, erotika, bulvárhírek: Dundika pinája és további 100 fotó – Playmate lányok egy szál pinában – Dundika pinája most is kilátszik egy kicsikét – Dundika zabigyereket szült császármetszéssel – Negyedszer lett Playboy címlaplány Majka terhes csaja – Dundika pinája megint kivan – Majka nem veszi feleségül Dundikát – Majka spermája behatolt Dundika petesejtjébe – Nem fogod elhinni baszdmeg, kit dugnának a magyarok – Dundika és Majka a tévéforgatáson jött össze – Majka és Dundika tagadja, hogy szerelem lenne köztük, ettől még dughatnak – Dundika férje agyonvereti Majkát – Dundika otthagyta férjét, most Majka dugja – Lázad a szakma Dundika lemezlovas karrierje ellen – Dundika, Hornyák Hajni fénykorában – Hornyák Hajnalka képek – Dundika Hornyák Hajnalka – Dundika is nyomul a VB kapcsán – Dundika, Hornyák Hajnalka meztelen – Dundika pénzért szexelne – Dundika és a kéjlepedő – Dundika vajon elélvezett a lovon? – Dundika és huga a pinák retusálva – Benkő farka megmoccant Dundikára – Dundika pináját mikor látjuk újra

X News hozzászólások a Szexpláza oldalon:
- Bevallottan pornózott Dóri az R-Go gida. Dorka 16 éves korától volt gida (jó nagy kujon ez a Szikora), hogy aztán 17 évesen – szülői engedélyel – szerepeljen a Playboy-ban, újra visszahozva a csikidam életérzést a köztudatba. Legalábbis Szikora PR-ja szerint. R-Go Dóri gida pornófilmje
- Előállították a 19 éves oklahomai Kevin Ferriert, miután egy gyorsétterem ablaka előtt elővette a péniszét és maszturbálni kezdett egy alkalmazott szeme láttára. A tuslai rendőrség beszámolója szerint a fiatalember tudta, hogy térfigyelő kamerák rögzítik az akcióját, de nem zavartatta magát. A farkát verte a gyorséttermi alkalmazott előtt
- Bár a Glee című, zenés tinisorozat a felnőttek egy része által elképzelt kamaszvilágot nem idealizálja, a legtöbb vélemény szerint Terry Richardson megint túl messzire ment a szereplőkről készült fotóival, ezúttal a GQ magazin hasábjain. Pornográf fotók a tinisorozat sztárjairól, Terry Richardson módra
- Gyengéden nyalogatta körbe, keze lecsúszott és a derekamnál kicsit lejjebb vett fogást, amitől még bizsergetőbbé vált az érzés. Másik keze szünet nélkül simogatta, súlyozgatta a jobb mellem. Majd váltás következett: az a keze is lecsúszott a derekamra és most a másik mellemet vette a szájával kezelésbe. Nyalogatta, csókolgatta, szívogatta, körülkényeztette. Én nem tudtam eltitkolni előle a rámtörő izgalmat és az azt lassan felváltó vágyat. A testemen hullámok futottak át, keze ide-oda csúszkált a csípőmön emiatt. Önkéntelenül megfogtam a haját, valahová csak kellett kapaszkodnom? És beletúrtam a dús sötétszőke fürtökbe. Egyre szaporábban vettem a levegőt, miközben megfeszülő karjaimmal közelebb és közelebb húztam magamhoz őt. Falusi szextörténet
- Mihalik Enikőt csábította el Vincent Cassel
- Valóságshow-ba menekül a szexi táncoslány a per elől

X News hozzászólások a Szexpláza oldalon:
- Bevallottan pornózott Dóri az R-Go gida. Dorka 16 éves korától volt gida (jó nagy kujon ez a Szikora), hogy aztán 17 évesen – szülői engedélyel – szerepeljen a Playboy-ban, újra visszahozva a csikidam életérzést a köztudatba. Legalábbis Szikora PR-ja szerint. R-Go Dóri gida pornófilmje
- Előállították a 19 éves oklahomai Kevin Ferriert, miután egy gyorsétterem ablaka előtt elővette a péniszét és maszturbálni kezdett egy alkalmazott szeme láttára. A tuslai rendőrség beszámolója szerint a fiatalember tudta, hogy térfigyelő kamerák rögzítik az akcióját, de nem zavartatta magát. A farkát verte a gyorséttermi alkalmazott előtt
- Bár a Glee című, zenés tinisorozat a felnőttek egy része által elképzelt kamaszvilágot nem idealizálja, a legtöbb vélemény szerint Terry Richardson megint túl messzire ment a szereplőkről készült fotóival, ezúttal a GQ magazin hasábjain. Pornográf fotók a tinisorozat sztárjairól, Terry Richardson módra
- Gyengéden nyalogatta körbe, keze lecsúszott és a derekamnál kicsit lejjebb vett fogást, amitől még bizsergetőbbé vált az érzés. Másik keze szünet nélkül simogatta, súlyozgatta a jobb mellem. Majd váltás következett: az a keze is lecsúszott a derekamra és most a másik mellemet vette a szájával kezelésbe. Nyalogatta, csókolgatta, szívogatta, körülkényeztette. Én nem tudtam eltitkolni előle a rámtörő izgalmat és az azt lassan felváltó vágyat. A testemen hullámok futottak át, keze ide-oda csúszkált a csípőmön emiatt. Önkéntelenül megfogtam a haját, valahová csak kellett kapaszkodnom? És beletúrtam a dús sötétszőke fürtökbe. Egyre szaporábban vettem a levegőt, miközben megfeszülő karjaimmal közelebb és közelebb húztam magamhoz őt. Falusi szextörténet
- Mihalik Enikőt csábította el Vincent Cassel
- Valóságshow-ba menekül a szexi táncoslány a per elől
- A szépségkirálynő választáson is szopni kell
- Szex a nácikkal, avagy szabados orgiák a megszállás alatt
- Görög Zita megbánta összes vetkőzését
- Gátlástalan lányok nyilvános szexet vállalnak
- Kurvákról, drogokról és Claudiáról Radnai Péterrel

Eddig nagyjából egymillió fontba (302 millió forint) került Ryan Giggsnek, hogy megcsalta feleségét Imogen Thomasszal és öccse exével.
A Manchester United ikonja előbb fivére, Rhodri hallgatását vette meg 250 ezer fontért (nagyjából 75 millió forint), mivel a testvér állítólag a napvilágot látott két ügyön kívül többről is tud. Az újságokkal vívott bírósági harcok 500 ezer fontba (151,2 millió forint) kerültek, és mivel ezek célja az volt, hogy titokban tartsa az ügye(ke)t, ez ablakon kidobott pénznek bizonyult.
Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök menedzsere szintén megbüntette Giggset, pedagógiai jelleggel megvonta kétheti fizetését, azaz nagyjából 160 ezer fontot (48 millió forint), nehogy a fiatalabb csapattársak kövessék a példáját.
Komoly tétel volt a 110 ezer fontos (33 millió forint) békítő nyaralás Mallorcán feleségével, ez azonban legalább úgy tűnik, jó befektetésnek bizonyul, hiszen sikerült kiengesztelnie Stacey-t. “Remekül érzik magukat a tengerparton. Sokat beszélgetnek a történtekről – nyilatkozta a pár egyik közeli ismerőse. – Ryan őszintén bevallotta, megbánta, amit tett, Stacey pedig hajlandó megbocsátani neki a hűtlenségét. Egymásra koncentrálnak, és megpróbálják újra felépíteni a kapcsolatukat.”
Fájó következménye lehet ugyanakkor a botránynak, ha Giggs egyéni szponzora, a Reebok szerződést bont vele, mivel 34 millió fontos (10,3 milliárd forintos) vagyonából 20 milliót (hatmilliárdot) a sportszergyártó cégnek köszönhet.
Hírek a témában: A Giggs fiúk közös kurvája szexi bikiniben napozgat – 8 évig csalta a focistát a saját testvérével – Ryan Giggs sógornőjét is teherbe ejtette – Ryan Giggs, a Manchester United labdarúgója szexelvonóra megy – Giggs ügy: előkerült egy harmadik szerető is – Éveken át szexelt öccse feleségével a válogatott focista – Csöcsös szeretőjének, meg a feleségének is könyörög a focista

Régebben levetkőzött Oláh Ibolya, most meg leszbi a lány? Bár a képek nagyon erotikusak és sejtelmesek, Ibolya nem vetkőzött anyaszült meztelenre. A Megasztár felfedezettje úgy véli, nem a teljes pőreség, inkább a titokzatosság a szexi. Ibolya képei tehát ilyenek lettek, ahogy ő fogalmaz: “egy pici takarja, egy pici kilátszik.”

Egyre több a leszbikus lány. Egy ideig divatból szerették egymást a lányok, de ma már jelenség, valódi vágyakkal. Ez a hír, hogy valódi, vagy csak a médiának csinálták kamuból, mert Ibolyaának viszket, és szereplési vágya van…
A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Eddig nagyjából egymillió fontba (302 millió forint) került Ryan Giggsnek, hogy megcsalta feleségét Imogen Thomasszal és öccse exével.
A Manchester United ikonja előbb fivére, Rhodri hallgatását vette meg 250 ezer fontért (nagyjából 75 millió forint), mivel a testvér állítólag a napvilágot látott két ügyön kívül többről is tud. Az újságokkal vívott bírósági harcok 500 ezer fontba (151,2 millió forint) kerültek, és mivel ezek célja az volt, hogy titokban tartsa az ügye(ke)t, ez ablakon kidobott pénznek bizonyult.
Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök menedzsere szintén megbüntette Giggset, pedagógiai jelleggel megvonta kétheti fizetését, azaz nagyjából 160 ezer fontot (48 millió forint), nehogy a fiatalabb csapattársak kövessék a példáját.
Komoly tétel volt a 110 ezer fontos (33 millió forint) békítő nyaralás Mallorcán feleségével, ez azonban legalább úgy tűnik, jó befektetésnek bizonyul, hiszen sikerült kiengesztelnie Stacey-t. “Remekül érzik magukat a tengerparton. Sokat beszélgetnek a történtekről – nyilatkozta a pár egyik közeli ismerőse. – Ryan őszintén bevallotta, megbánta, amit tett, Stacey pedig hajlandó megbocsátani neki a hűtlenségét. Egymásra koncentrálnak, és megpróbálják újra felépíteni a kapcsolatukat.”
Fájó következménye lehet ugyanakkor a botránynak, ha Giggs egyéni szponzora, a Reebok szerződést bont vele, mivel 34 millió fontos (10,3 milliárd forintos) vagyonából 20 milliót (hatmilliárdot) a sportszergyártó cégnek köszönhet.
Hírek a témában: A Giggs fiúk közös kurvája szexi bikiniben napozgat – 8 évig csalta a focistát a saját testvérével – Ryan Giggs sógornőjét is teherbe ejtette – Ryan Giggs, a Manchester United labdarúgója szexelvonóra megy – Giggs ügy: előkerült egy harmadik szerető is – Éveken át szexelt öccse feleségével a válogatott focista – Csöcsös szeretőjének, meg a feleségének is könyörög a focista

Andy Vajna Damu agyonvert excsaját, Palácsik Tímeát dugja - Tóth Évát, Tasnádi exét már nem dugja Andy Vajna - Damu Roland többször megverte Palácsik Tímeát - Damu: Konzumlány, kurva volt a barátnőm - Palácsik Tímea véresen menekült Damutól - Két barátnője van Damu Rolandnak - Damu Roland és kedvese Palácsik Tímea meztelenül a hírnévért - Nézd meg, hogyan készült Sásdi Vivien erotikus címlapsorozata videón az 1. rész itt - Sásdi Vivien Playboy - Sásdi Vivien Playboy márciusi címlaplányról képek - Szép szőke magyar modell - Sásdi Vivien Playboy fotózás werk videó - Sásdi Vivien excsajok művésznevei Stella Wood, Johanna, Lisa - Sásdi Vivient nem zavarja hogy kurvázzák - Sásdi Vivien vaginája premier plánban - Kapócs Zsóka pinája - Orbán bizalmasa dugja Kapócs Zsókát - Kapócs Zsóka fotózásának videója – Kapócs Zsóka CKM szexképek - A püspökségnek volt fekete kasszája is - Feljelentések után lemondott a püspök - Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek - Az egyházi pedofilbotrányok igazából  melegügyek - Rácz Ildikó, Gigi úgy érzi megfogant Jerzy spermájától - VV Gigi, Rácz Ildikó szopna - VV Jerzy kiveri a faszát a buziknak - Jerzy farka nem állt fel - VV Gigi szadómazó fojtogatós pornóvideói - VV4, Gigit megkúrta Jerzy - VV Jerzy-nek faszverő videója is van - Jerzy a villában, ratyi? Nézd meg a segglukát - Prosztatamasszázs tudnivalók a nődnek - Felcsatolható pénisszel megdugott baszdmeg - Vizsgálatnál ujjal nyúlnak a fenekedbe - A prosztatamasszázs és prosztatamasszírozó használata - Mihalik Enikőt meztelen fasz öleli - Terry Richardson fotói Megan Foxról -  Terry Richardson világhírű fotós szopatta, dugta a modelleket - Bódi Sylvi ölébe fogadja a férfimodellt - Meztelen modellek léptek a kifutóra - Fasza van a Givenchy szép női modelljének -  Magyar modellsiker Mihalik Enikő – Pirelli naptárban Mihalik Enkikő meztelen – Mihalik Enikő is leszopta a fotós Terry Richardsont - Világhírű magyar modell. Palvin Barbara magyar tinimodell fashion videó. További bejegyzések: Palvin Barbara divatmodell fashion Lolita – Palvin Barbara modell fotók – Palvin Barbara elbűvölte Párizst - Berkinek – aki csakúgy, mint korábban Oszter Alexandra és Kapócs Zsóka színésznőkkel legutóbbi barátnőjével, Sónyák Szilvia modellel is azután szakított, hogy eljegyezte – ismét mutatós hölgy akadt a horgára. A 30 éves életművész jelenleg ugyanis a telt idomokkal megáldott Mester Beával kavar – Kelly Brook pinával - Téa Leoni nem bírta a szexet a férjével - Rebecca Creskoff meztelen - Jessica Alba meztelen popója megszadizva - Rachel Weisz meztelen jelenete - Kate Hudson meztelen segge elfenekelve - Nicki Blue hüvelyébe most hatolnak be, eddid csak végbélbe közösült - A Dézi gyilkosság - Kiborult Dézi gyilkosa - Adrienn is többször beleszúrt Dézi testébe - Dézi táncosnő meggyilkolása színdarab lett - Barsi Adrienn topless - Tóth Fatima topless - Címlaplányok fillérekért mutogatják magukat - Aubert Evelin, Kari Kata és Kovács Kitti Szkolasztika címlapon - Nagyváradi Nikolett lett a hónap szépe - Magamutogató csajok - Apja küldte meztelenkedni Alexandrát - Lantos Szilviát a férje küldte vetkőzni - Bódi Sylvi meztelenül pózolt egy férfi karjaiban – Bánkúti Gabriella fitness edző vadító segge – Schmindt Dia a sebhelyes arcú topless modell – Maximovits Anett szépségkirálynő szexképei – Juhász Mónika topless ribi – Kovécs Barbara lett a havi topless nyertes - Középsikolából került a szépségiparba a lány – Bozorádi Linda a szépségversenyen - Valódi pinák őszinte vallomásai – Mell szépségversenyen 100.000 a győztesnek a Dokkban - Rendőrlány is indult a szépségversenyen - Tereskova Nagy Kriszta énekesnő pinája - Buruzs Anikó mellei - Papi szex, oltár előtt szopatta a pap, 80 ezer Ft-ot kapott, cikk itt. A fiú állítása szerint meg is dugta a papot. Pénzért mindenre kapható, riport készítés közben megdugta az anyját is. Templomban szopott a homoszexuális pap - 12 éves kislányt gyalázott meg a pap - Pedofil képek a plébánián – Szexuális molesztálási botrány Hollandiában – Feljelentések után lemondott a püspök – Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké - Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi - Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt - Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata - A püspökségnek volt fekete kasszája is - Az Interpol nemi erőszak miatt körözi a WikiLeaks alapítóját - Alvó nővel szexelhetett a WikiLeaks alapítója óvszer nélkül - Szabadlábon a WikiLeaks alapítója - Julian Assange szexuális zaklatás ügyei kiszivárogtak - Julian Assange pedofilok között volt a börtönben - Zimány Linda szex, erotika, bulvár: Zimány Linda 1 millió alatt nem nyitja ki a száját - Zimány Linda már nem Kalóé, hanem Dzsudzsáké - Zimány Linda újra szabad préda - Zimány Linda pinás fotó – Zimány Linda ha nem pucsít, akkor segít - Zimány Linda nem pucérkodós munkát kapott - Zimány Linda vaginája itt – Kibékültek Kedves Feri ágyasai, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita - Zimány és Karafiáth a Szigeten - Zimány Linda FHM vetkőzős retró képek – Zimány Linda alapítványnak adta a segélyt – Zimány Linda nem szarozik felveszi a segélyt – Zimány Linda gátlástalanul mutogatja meztelen testét – Zimány Linda meztelen fotózás verk videó – Zimány Linda meztelenül pucsít – Zimány Linda meztelenül pucsítDukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi – Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda meztelenül – Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót – Zimány Linda pucérkodás után műsort vezetne – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi modellek – Zimány Lindának semmi sem elég, még segélyt is kell neki - Zimány Linda, Dukai Regina, Debreczeni Zita együtt meztelenkednek – Zimány Linda pucérkodás verk videó – Zimány Linda órát vett Pirner Almától a  rúdon - Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót - Aleska Diamond pornó: A Napiszar szerint pénzért baszható a magyar Aleska Diamond - Aleska Diamond magyar pornós - Sarka Kata nem bír magával, saját magát fényképezte - Sarka Kata terhesen is meztelenül mutogatja magát - Sarka Kata felfedi szextitkait - Sírva menekült aktfotósa elől Sarka Kata - Sarka Kata mellbimbóival domborított - Aprópénzért vetkőzött Hajdú Péter neje Sarka Kata - Pornóoldalon hirdetik Sarka Katát - Sarka Katával csalta Bálint Antóniát Hajdú - Szoptatós anyaként vetkőzik Hajdú neje Sarka Kata - Kustánczi Lia 2011 - Kustánczi Lia dominának adja elő magát - Kustánczi Lia fehérneműben pózolt - Kustánczi Lia képek - Kustánczi Lia tangás fotók naptáron - Szexi képek Kustánczi Liáról - Kelemen Annát pofánverte valaki - Híres magyar hölgy vagyok, nevem Anna - Kelemen Anna újabb szóló pornója - Kelemen Annával egy kúrás negyvenezer - Kelemen Anna, már érett asszony kategóriában pózol - Kelemen Anna backstage videó - Kelemen Anna nem szereti az arcán a a gecit - Kelemen Anna újra seggbe kúrva 2010 pornó - Kelemen Anna újra pornózik videó - Kelemen Anna Kelly Lenox néven újra pornózik - Kelemen Anna végbélnyílása – Kelemen Anna átbaszta Hajdú Pétert – Kelemen Anna jó híre megsérült – Rendőrök keresik Kelemen Annát – Kelemen Anna és Erős Melinda gruppenszex videó – Kelemen Anna seggbe dugva – Kannácska szex – Kelemen Anna pornóvideók letöltése