Posts tagged ‘kurva’

szuzesseget-arverezo-lanyKi fogja átszakítani a szűzhártyáját ennek a magyar csajnak, vagyis ki dugja meg először vaginán. Mert attól hogy szűz, még kúrhatták seggbe.
Már fogadásokat is lehet kötni az íreknél a szüzességét árusító magyar lány, „Miss Spring” aukciójának sikerére. A kelet-magyarországi fiatal azért kínálta fel pénzért az ártatlanságát, hogy a befolyó összegből ki tudja fizetni családjának hitelét. Vajon mennyi pénzt ér a szőkeség szüzessége? Egy dublini bukmékeriroda, a Paddy Power már várja a téteket. 2:1 arányban fizetnek annak, aki 300 ezer fontra (100 millió forint) saccolja a nyerő licitet, a második legvalószínűbbnek pedig a 270 ezer (90 millió forint) és 300 ezer közé eső összeget tartják, ezekre 2,5-szeres pénzt fizetnek.
De ez még nem minden! Lehet fogadni arra is, hogy milyen nemzetiségű férfi lesz a befutó. A fogadóiroda szerint az a legvalószínűbb, hogy egy brit úr ér majd célba, ebben az esetben a nyerő odds 5:4 lesz. Az írekre háromszoros, a németekre pedig hatszoros pénzt fizetnek. Magyarokra 7:1, franciákra, olaszokra 8:1, bolgárokra és csehekre 10:1 arányban fizetnek.
- Nem kétséges, hogy ez egy különleges árverés lesz. Biztos vagyok benne, hogy az együtt érző férfiak Európa-szerte jelentkeznek majd, hogy megmentsék Miss Springet a pénzügyi nehézségektől – mondta némileg kajánul a Paddy Power szóvivője.
A Brit-szigeteken már korábban is élénk figyelemmel kísérték a magyar szűz lány sorsát. A brit The Sun bulvárlap korábban 200 ezer fontra (67 millió forint) taksálta az első éjszaka értékét, híreik szerint ennyit fizet érte egy brit illető. Miss Spring azonban cáfolta az információt.
– Elegem van a sok támadásból – jelentette ki a magyar lány, aki szerint a szüzességének elvesztése igenis romantikus dolognak ígérkezik, hiszen a nyertes megmenti a családot az utcára kerüléstől. Úgy tudjuk, a lány tágabb rokonsága már nem látja ennyire rózsásan a helyzetet.
További cikkek a témában: Szüzek.com  a szűz blogportál – Ártatlanságát árulja egy magyar szűz pina - 30 milliót akar a hülye picsa a szüzességéért - Orosz szűzpinák eladók - Japán csajok szűzhártyáját az anyjuk szakítja át - Szüzesség eladó - Szüzek árverésen - Intim plasztika: Szűzhártya plasztika

berlusconiIsmét szexbotrány szereplője lett Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök egy olasz lap állítása szerint. A lap szerint egy nő azt vallotta az ügyészségen, hogy két másik lánnyal együtt szexpartin feküdt Berlusconi ágyába, és 1000 eurót, valamint ékszert kapott a látogatásért.
Újabb szexbotránnyal hozta összefüggésbe Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt az ellenzéki La Repubblica olasz napilapra hivatkozva a brit Independent. Egy 2008-as szexpartiról közölt egy állítólagos ügyészségi vallomást a La Repubblica, amely szerint egy 38 éves nő, Maria Teresa “Terry” De Nicolo azt vallotta az ügyészségen, hogy résztvevője volt Berlusconi szexpartijának. E szerint a nő 2008 szeptemberében két másik lánnyal együtt hált a 73 éves Berlusconi ágyában.
A nő egy eszkort-ügynökségnek dolgozott, és a Berlusconi körüli korrupciós ügyeket vizsgáló ügyészek előtt tett vallomást a miniszterelnök római rezidenciáján tartott partiról – írja az Independent. “Én, két római lány és Berlusconi voltunk az ágyban” – ídézi a nőt a lap. De Nicolo szerint összesen 15 lány volt a partin, őt egy dél-olaszországi üzletember, Gianpaolo Tarantini hívta meg, és 1000 eurót kapott a látogatásáért. A parti után Berlusconi egy ékszerrel is megajándékozta – állította.
Az ügyészség korrupció gyanúja miatt jelenleg is vizsgálatot folytat Gianpaolo Tarantini ellen. Az üzletember az Independent szerint tagadja, hogy bármi törvénytelent tett volna.
Tavaly Patrizia D’Addario, egy 43 éves prostituált is hasonló dolgokat állított Berlusconiról, ezzel hatalmas szexbotrányt robbantva ki az olasz miniszterelnök körül. A nő titokban fel is vette, ahogy az ágyban beszélget Berlusconival, majd a felvételt kiadta a sajtónak.
A legrosszabbkor jött: A most kiszivárgott vallomás különösen kínos lehet Berlusconi számára, hiszen a miniszterelnök szerdán létfontosságú bizalmi szavazás elé néz az olasz parlamentben, és közeleg találkozója David Cameron brit miniszterelnökkel is. Berlusconi kormánya ellen egy botrányba keveredett igazságügyi minisztériumi tisztviselő miatt lesz bizalmi szavazás, miközben a kormány elvesztette abszolút többségét, mivel 33 képviselő kilépett a koalícióból – írja a New York Times. Berlusconi figyelmeztette az olasz képviselőket, hogy amennyiben kormányának lázadó tagjai miatt nem megy át a bizalmi szavazáson, őszre új választásokat hirdet. Az amerikai napilap szerint azonban valószínűleg nem fog megbukni a kormány, mivel a lázadók várhatóan tartózkodni fognak a szavazáson.

franc-ribery-kurvaja-zahia-deharPárizs – A francia sportminiszter szerint Franck Ribéry és Karim Benzema a szexbotrányuk miatt nem méltóak arra, hogy szerepeljenek a labdarúgó-válogatottban.
„Biztos vagyok benne, hogy ártatlanok, de jelenleg nem lenne szerencsés, ha játszanának a nemzeti együttesben” – nyilatkozta Roselyn Bachelot a France 1 tv-csatornának. A szexbotrány ez év elején robbant ki, amikor egy prostituált, Zahia Dehar nyilvánosságra hozta, hogy 2008-ban – amikor még csak 16 éves volt – a válogatott több labdarúgója is fizetett neki szexuális kapcsolatért. A lány később hozzátette, hogy a játékosok nem voltak tisztában az életkorával.
Az ügyben a rendőrség két hete kihallgatta Ribéryt és Benzemát. Ideiglenesen őrizetbe vették őket, de a hétórás procedúra után távozhattak. A két futballista mellett a szintén válogatott Sidney Govou is érintett az ügyben, de ő idén vette igénybe a nő szolgáltatásait, amikor az már nagykorú volt. Bár a prostitúció 18 év felett legális Franciaországban, a kiskorúval folytatott szexuális viszonyért három év börtön is járhat – de csak akkor, ha a tettes tudott partnere életkoráról. Zahia Dehar, a kis lehúzós kurva, aki csőbe húzta a sztárfocistákat.

Nem is tudom, hány évesen kezdett el érdekelni a szex. Talán tizenhárom-tizennégy éves lehettem. Minden este pornófilmeket néztem, az elején a tévében, majd később interneten. Hamar kezdtem a testem felfedezését, teljesen rászoktam a maszturbálásra. A suli pokla mellett ez volt a napom fénypontja – maszturbálás a zuhany alatt, vagy este, amikor már mindenki elaludt. De sajnos egy idő után nem volt elég, hogy magamba dugtam tárgyakat, meg az ujjaimat – faszt akartam magamban érezni.
A lehetőség sajnos csak tizenöt éves koromban talált meg, mert addigi pasijaim elég mulyák voltak, megcsókolni sem mertek, nemhogy megkefélni.
Szóval tizenöt éves koromban megismertem egy nagyon helyes srácot, aki első látásra megtetszett, és ha lehetőség adódott volna, az ágyban kötöttünk volna ki. De várnom kellett, Ő ugyanis teljes mértékben ki volt szolgáltatva a szüleinek. De tudtam, amint találkozunk, megkapom Őt, és a legnagyobb gyönyört fogja átélni velem, legyek bármennyire is tapasztalatlan. Magas, vékony, kék szemű, barna hajú srác volt. Ehhez társult még 17-18 centiméteres, gyönyörű farka, és egyéb különleges tulajdonságai. Sokáig nem találkozhattunk, de szinte mindennap képet cseréltünk e-mailben. Rengeteg képet gyűjtöttem össze a farkáról, és magányos, részeg estéimen arról ábrándoztam, milyen lehet, ha ez a fasz bennem mozog.
Ezekre a gondolatokra aztán mindig nagyon felizgultam, és csak egy hatalmas maszturbálással tudtam lecsillapítani sóvárgó puncimat. Végül hét hónapnyi internetes és telefonos kapcsolattartás után találkozhattunk. Úgy készültem, hogy már az első találkozón megkefél majd, de nem így lett – megcsókolni is csak hosszas rábeszélés után mert. Nem érdekelt, tetszett a srác nagyon, tudtam, milyen a farka, és bár nehéz volt, kivártam, hogy megfoghassam, ízlelhessem, kényeztethessem.
Végül kilenc hónapnyi ismeretség, és öt hónapnyi járás után, egy gyönyörű, ámde döglesztően forró júliusi estén megkaptam, amire vágytam. Amikor elment letusolni, már tudtam, hogy nem fogom megúszni – ma szét fogja baszni a pinámat, és ez a gondolat nagyon felizgatott. Már igencsak nedves puncival mentem tusolni, és mire visszaértem, pontosan az fogadott, amire vártam. Ott feküdt az ágyon, meztelenül, álló farokkal. A valóságban még szebb volt a farka, mint a képeken! Persze korábban is láttam pettingek során, de most, hogy tudtam, magamban érezhetem, maga volt a mennyország… Lefeküdtem mellé, és megcsókoltam. Eközben Ő magára húzott, és a bugyin keresztül a puncimon éreztem lüktető férfiasságát. Lovaglópózban a farkára ültem, és levettem a felsőmet. Lehajoltam hozzá, mire Ő hevesen nyalogatni és szívogatni kezdte mellbimbóimat. Hatásos ’ahhhh’-hal nyugtáztam igyekezetét. Lemásztam róla, és megszabadultam már igencsak zavaró bugyimtól. Most Ő kerekedett felül – a nyakamtól kezdett csókolni, egyre lejjebb, és lejjebb.
Végül elérte már igencsak nedves és sóvárgó puncimat, és belenyalt. Megszívta, és megharapdálta megduzzadt csiklómat, mire én erőteljesen a puncimba nyomtam a fejét. Felnyögött, és a hüvelyembe próbálta dugni a nyelvét. Azt hittem, nem bírom visszafogni magam, és hatalmas sikítások közepette fogok majd elélvezni, de Ő befogta a számat – megcsókolt. Még éreztem a száján a nedveimet, harapdáltam az ajkait. Elég nagy mennyiségű előnedv szivárgott közben a farkából, szinte eláztatta a lepedőt. Minekutána én elég nedves, Ő pedig elég merev volt, úgy döntöttem, ideje felhúzni a gumit. Ezt gyorsan megtettem, és szinte már könyörögtem neki, hogy hatoljon belém. Amikor megéreztem a hüvelyemben a makkját, majd egy gyors és határozott lökést követően egész farkát, ami feszített, és csiklandozott, azt hittem, meghalok.
Először iszonyatosan fájt, majdnem elsírtam magam, de kibírtam, és kértem, hogy csinálja lassan, és óvatosan. Pár perc múlva a fájdalom elmúlt, és úgy döntöttem, ideje kipróbálni másfajta pózokat is. Gyorsan lovaglópózba vágtam magam, és őrült tempót diktálva mozogtam rajta. Egy idő nem tudtuk, hogy most akkor Ő basz-e engem, vagy én Őt. Nem is számított már. Néhány perccel később a javaslatomra kipróbáltuk a kutyapózt is, amit kifejezetten szeret, hiszen úgy tövig hatolhat belém. Én pedig imádom, ahogyan tiszta erőből markolja a csípőmet, és gyakorlatilag felnyársal a farkával. Időközben én sorozatos orgazmust éltem át, de Ő még mindig csak a közelében sem járt az orgazmusnak. Rájöttem, mivel tudnám felizgatni igazán – lehúztam a farkáról a gumit, és szopni kezdtem. Aztán hirtelen váltottam, és máris három ujjamat toltam magamba tövig – tudtam, hogyha maszturbálok előtte, akkor el fog élvezni. Lassan Ő is elkezdte verni magának, közben néha a számba nyomta egy kis síkosításért. Nagyon izgatott a látvány, nem bírtam betelni azzal, hogy együtt maszturbálunk. Lassanként elérkezett a várva várt orgazmus, és kért, hogy fejezzem be.
- Hova menjen?
- A hasamra akarom, te kis perverz!
Kezembe adta merev, lüktető farkát, majd pár rántásom után szép nagy adagot küldött a hasamra, a lepedőre, és a kezemre. A kezemről kéjesen lenyalogattam – sós volt, ízlett. Még rendet kellett raknunk, ittunk egy pohár vizet, mert ugye ilyen vad szex közben az ember megszomjazik, majd pedig elaludtunk. De a mai napig tudom, mivel vadíthatom be szex közben: Mit akarsz? Jól megbaszni, te kis szemét? Na, akkor gyere, és basszál meg! Úgy, mint egy kurvát!

kurvaAz útszéli és parkolói kurvák kiváló célpontok az erőszaktevőknek. Egy újabb bekattant férfi sokat utazik, lehet, hogy kamionsofőr az osztrák prostikat rettegésben tartó sorozatgyilkos. A fantom Ausztria több tartományában ölt, vadászterülete az egész ország. Ezer tanút hallgatott ki és négyszáz korábbi gyilkossági eset aktáit nézte át az osztrák rendőrség a prostikra vadászó sorozatgyilkos utáni nyomozásban. A rendőrség több verziót állított fel: a helyszínek közötti távolság miatt nem zárják ki, hogy egy utazó kéjgyilkossal van dolguk. A férfi kamionsofőr, de akár sok tárgyalásra járó üzletember is lehet, a határ közelsége miatt az is elképzelhető, hogy magyar. Másik lehetőség, hogy a megölt lányok a prostitúcióból élő alvilágnak álltak útjában. A nyomozók feltérképezték Ausztria piros lámpás negyedeit, de nem bukkantak sem indítékra, sem elkövetőkre.

Ribery-kurvaja-Zahia-DeharA fotbalista Franck Ribéry beismerte, hogy lefeküdt a Zahia Dehar nevű prostituálttal, de határozottan cáfolta, hogy fizetett volna ezért, illetve hogy tudott volna annak kiskorúságáról. Ennek ellenére az eljárás tovább folytatódik ellene.
Újabb fejlemény Franck Ribéry szexbotrányával kapcsolatban: a Bayern München és a francia labdarúgó-válogatott klasszisa elismerte, hogy lefeküdt a csinos prostituálttal, Zahiával azt azonban kategorikusan cáfolta, hogy ezért a „szolgáltatásért” fizetett volna. Ezt először az M6 televíziós csatorna szellőztette meg, majd a futballista ügyvédje is megerősítette.
„Azért jött, hogy szexeljen velem, mivel híres és gazdag vagyok, és ez imponált neki” vallotta Ribéry, aki azt is hozzátette: fogalma nem volt arról, hogy a lány még kiskorú. A vád szerint pedig a középpályás 100 eurót adott Zahiának a légyottért, ezen kívül fedezte az utazása, a szállása és az étkezése költségeit is. Az eljárás természetesen tovább folyik Ribéry és társai, köztük Karim Benzema ellen, és a focista akár három év börtönbüntetést is kaphat.

eroszaskos_szex_geci_ribanccal

Erőszakos szex, perverzc csajok megalázva. Pornó képsorozat, kattints és néz! További ribancok megalázva: Sex and Submission Rita Faltoyanóval - Erőszakos szex képgaléra - Megbaszott büdös kurva hardcore képek - Lucrezia domina úrnő halálra kínozta szolgáját - Szadómazó BDSM pornóképek - SM szex Sex and submission - Baszd meg a ribancot - Alázd meg a faszszopó kurvát - Kikötözött ribancok BDSM extrém szex!

Fizetett szex miatt kényszerült távozásra a korábbi munkaügyi miniszter, Sven Otto Littorin! A miniszter lemondásának okául három gyermekének elhelyezési perét jelölte meg, de pechjére jelentkezett egy örömlány az Aftonbladet című svéd napilapnál, kiteregetve a szaftos részleteket.
Ezek szerint Littorin négy évvel ezelőtt 2000 svéd koronát – azaz valamivel több mint 55 ezer forintot – fizetett ki egy kétórás együttlétért. Az Anna nevű prosti mindezt úgy igazolta a lapnak, hogy átadott egy évekkel ezelőtti ügyféllistát: az újságírók a „Peter” álnév mellett megtalálták Littorin mobilszámát.
Svédországban büntetendő, ha valaki szexért fizet. A minisztert így akár egy év börtönre is ítélhetik.

kurva_az_agybanOlyan izgalmas az egész – mondja Balázs. Ő, sok más férfihoz hasonlóan, bár biztos és boldog házasságban él, rendszeresen örömlányokhoz jár, ahol fizet a szexért. Balázs 20 éve él házasságban Katával. Mégis havonta egyszer jelentős összeget fizet egy örömlánynak, hogy az teljesítse legtitkosabb vágyait. Felesége sajnálatos módon súlyos betegségben szenved, képtelen házaséletet élni. Balázs ezért inkább amolyan hobbiként folytatja kalandozásait:
Olyan izgalmas az egész – mondja Balázs.
Sok Balázs van: Az interneten, de a hirdetőújságokban is rengeteg olyan hirdetést találunk, amelyekben férfiak szexuális szolgáltatásokat keresnek. Mint például:
„Középkorú, családos férfi keres alkalmi női társaságot, megfelelő anyagi ellenszolgáltatás fejében.”
Valaki csak egyszerűen fogalmaz:
„Cukrosbácsi keresi új kedvencét,”
vagy itt van például egy másik:
”Bevállalós női társaságot keresek szabadidőm szórakoztató eltöltésére, kárpótlás sem marad el.”
De van, akik változnak
Ezek a férfiak valami izgalmasra, valami újdonságra vágynak, hogy kiélhessék legtitkosabb vágyaikat és fantáziájukat.
De nem ez az egyetlen ok, amiért a férfiak fizetnek az alkalmi szexért. Egy általunk megkérdezett szexuálpszichológus szerint viselkedésük elsődleges oka az, hogy az évek során elveszítették az intimitást és a bensőséges viszonyt a feleségükkel.
Norbert sokat utazik, egy időben szinte minden városban tudta, kit kellett felhívnia egy kis bujálkodásért. „A feleségemmel nagyon feszült viszonyban voltunk akkoriban. Akkor született meg a harmadik gyermekünk, és egyszerűen megszűnt közöttünk az intimitás, és ami még rosszabb, a kommunikáció is.” Két éven keresztül rendszeresen látogatta az örömlányokat, de egy napon ráébredt, hogy ez így nem mehet tovább. „Egyik este hazamentem és megláttam a gyermekeimet. Rettentő bűntudatot éreztem, és nagyon szégyelltem magam. Olyan volt, mintha őket is megcsaltam volna…” Szerencséje volt, családja a mai napig nem szerzett tudomást korábbi hobbijáról.
A szexuálpszichológus szerint a szerelmet és intimitást máshol kereső férfiak számára az egyetlen tisztességes út, a “gyógymód”, ha visszatalálnak a normális szexuális élethez, a családjukhoz, és az eredeti értékeikhez. A prostituáltaknál jobb megoldás lehet számukra a maszturbáció. De szinte minden esetben érdemes ás ajánlott szakemberhez fordulni: szexológushoz, terapeutához, pszichiáterhez.
Ugyanis miközben külön kalandoznak, keresik a kiutat – mert szeretik a feleségüket. Nem bonyolódnak állandó kapcsolatba a szeretővel, állandó barátnővel, inkább választják az alkalmi, névtelen élvezeteket, amely azonban jelentős bűntudatot okoz számukra. De pont a bűntudat és ezen “kapcsolatok” jellege miatt van visszaút.
Egy érdekes amerikai felmérés szerint a prostituáltak szolgáltatásait rendszeresen igénybe vevő házas férfiak 40%-a állítja, hogy házassága sokkal boldogabb, mióta ő máshol fizet a testi élvezetekért.
Hogy aztán van-e bocsánat, illetve szükség van-e a teljes feloldozásra, már a kapcsolattól és a felektől függ. Lehet, hogy a férfi saját titka marad, de az is, hogy őszintesége kell ahhoz, hogy a feleség is észre vegye: valami már nagyon nem stimmel. A legfontosabb azonban, hogy mind a ketten akarják a változást. Hiszen szeretik egymást, családjuk, otthonuk, jövőképük van.

gubas-gabi-a-prostiHat hét alatt nyolc telt ház, és már a szeptemberi bemutatókra sem lehet jegyet kapni. Mi a 11 perc titka? Paolo Coelho, avagy az erotikus tartalom?
„Szerintem Coelho – mondja Gubás Gabi (36), akinek ez az első 18 éven felülieknek szóló munkája. – Korábban nem olvastam, de most már tudom, hogy ez a női önmegvalósításról, és útkeresésről szóló könyv az alapműve, és nálunk még egyik regényét sem dolgozták át színpadra. Ekkora sikerre viszont tényleg nem számítottam” – tette hozzá a gyönyörű színésznő, aki meztelenül, szétgombolt viharkabátban látható a plakáton, és az egyik legmeghatározóbb jelenetben hosszú percekig játszik teljesen ruhátlanul.
„Igen, ez egy pikáns darab, de nem a nyuszis magazin színpadi változata! A mondanivaló kifejezésének szükséges eszköze a meztelenség. Nem feszélyez, hogy egyszerre 550 szempár szegeződik rám, mert a színpadon nem önmagam vagyok. Nem lennék oda való, ha egy ilyen intim jelenetnél azon gondolkoznék, szégyelljem-e magam – mondta Gabi, és elmosolyodott. – Erre nem is lennék képes, mert nem nagyon tudok egyszerre több dologra koncentrálni.” A színésznőt az is meglepte, ahogy kialakult az örömlányos mozgáskultúrája: „Ahogy felvettem a munkaruhát – mondta kacagva. – Ösztönösen megtaláltam a kapcsolódási pontokat. Olyan ez, mint a sziklamászás. Tíz méter magasan már zsigerből tudod, mibe kapaszkodj.”
További cikkek a témában: Alföldi Róbert műfasszal sokkol - A magyar szexus színdarabja, Tiszántúli Emanuelle - Moziszex Oroszlán Szonja és Szabó Győző Valami Amerika - Stefanovics Angéla - Détár Enikő mezetlen - Dézi táncosnő meggyilkolása színdarab lett - Jó melle van a békének Alföldi Lüzisztratéjában - Vérfürdő színpadon - Az orosz cári balett titkaiból - Mi lesz a liliomtipró rendezővel - Nagypapa erőszakol kamaszlányt, csoportszex és trágárság – tovább „építi” Alföldi a Nemzetit