Beszéljünk a szexről

Beszéljünk a szexről! A nők ma már nem elégszenek meg az olcsó szexszel! A magyar párkapcsolatokra általában jellemző, hogy néhány év után aszexualizálódnak, azaz kiürülnek, vagy minimálisra csökkennek bennük a szexuális vonatkozások.

– Külön lehet választani a szexuális problémákat a lelkiektől?
– A szexuális zavar mögött mindig van lelki tényező, fordítva viszont az állítás nem igaz. Előfordul, hogy a páciens azt mondja, egyetlen olyan terület van a kapcsolatában, ahol minden rendben van, és az az ágy. Ha később mélyre ásunk, persze kiderül, hogy azért ott sem egészen stimmel minden. Mégis, sokáig tudnak az emberek ragaszkodni ahhoz, hogy számukra a szex külön terület, ahol át tudják hidalni mindazt a konfliktust, amelyet a hétköznapi életben nem sikerül.

– Ha a szex jól működik, akkor a fizikai kapocs képes együtt tartani két embert, és arra késztetni őket, hogy ne váljanak szét az első probléma esetén.
– Léteznek ugyanakkor olyan kapcsolatok is, amelyekben csak a lelki érintkezés, simogatás van meg, s bár mindketten párkapcsolatként definiálják a viszonyt, mégsincs közöttük szexuális kapcsolat. A magyar párkapcsolatokra általában jellemző, hogy néhány év után aszexualizálódnak, azaz kiürülnek, vagy minimálisra csökkennek bennük a szexuális vonatkozások. Mindezt vagy tudomásul veszik mindketten, érzékelhető szenvedésfok nélkül, vagy valamelyikük elkezd szenvedni, frusztrálódni. Attól függ, hogy az illető mennyire szenved, mindez vivőerő lehet a megújuláshoz vagy szétváláshoz. Az átlagférfit a kulturális elvárások könnyebben el tudják vinni külső kapcsolat felé, a nőkben sokkal inkább megvan a potenciál, hogy megújítsák a kapcsolatot. Csak sokszor nem tudják, hogyan kezdjék el, s még ha tudják is, hogy szükségük van külső segítségre, sok kudarc érheti őket, mert hazánkban a szexuálterápiás gyakorlat meglehetősen alulfejlett.

– A nőt vagy a férfit zavarja jobban, ha szexuálisan kiüresedik a kapcsolat?
– Általában inkább a férfit zavarja. A nőkre az a jellemzőbb, hogy a szexuális megvonást fegyverként használják. Szexmegvonással büntetik például, ha a férfi részegen megy haza, jelezve, hogy csak akkor hajlandóak összebújni vele, ha nem alkoholos a lehelete.

– A „hajlandó” szó azt jelzi, hogy a nő számára itt a szex nem örömforrás?
– Inkább azt, hogy nem mindenáron. Örömforrás, de nem mindegy, milyen keretek között. Nagyon sok férfi például testi higiéné nélkül próbál a feleségével testi kapcsolatba kerülni. Vagy nyíltan házasságon kívüli kapcsolatot folytat, a nő pedig nem tudja megoldani a helyzetet, kelletlenül elfogadja a férfi külső kapcsolatát, de az elfogadásban az az egy fegyvere marad, hogy nem fekszik le többé a férjével.

– Hogyan értékeli a terapeuta az olyan kapcsolatot, amelyből teljesen hiányzik a szex, de mindkét fél állítja, hogy ez neki tökéletesen megfelel?
– Számtalan olyan kapcsolatról tudok, amelyben a szexnek nincs jelentősége, és az együttélés nagyon jól működik. Valószínű, hogy mindketten ugyanazon a ponton sérültek. Egyikük sem vált érett szexusú felnőtté, megragadtak az infantilis szexualitás szintjén.

– És ha mindezt problémának érzik ugyan, csak nem tudnak róla beszélni?
– Mert úgy gondolják, ezt a területet jobb nem piszkálni. A szexről a mi társadalmunk nagyon nehezen beszél, a magyar átlag prűd, a szexualitás megnyilvánulásainak kifejezésére nagyon kicsi a szókincsünk. Jó lenne megtanítani az embereket arra, hogy merjenek és tudjanak a szexuális problémáikról beszélni.

– A nyelv mindig annak tükre is, milyen fontosságot tulajdonítunk valaminek. Az eszkimóknak ezért van jóval több szavuk a hó különböző megnyilvánulási formáira, mint nekünk.
– Pedig a múlt század elején volt egy Leőwy Árpád nevű orvos-költőnk, aki pornográf verseket írt. Az egyik versében minden strófában más kifejezésekkel írta le, hogyan szeretkezik a magyar. Maga a nyelvünk nagyon gazdag, csak mi szegényítjük el a hétköznapi használat során.

– Azért nem merünk róla beszélni, mert annyira az elevenünkbe vág?
– Ez a téma férfinak és nőnek is gyenge pontja, mert a férfiasságát vagy a nőiességét érinti. A férfi, ha meg akarja sérteni a nőt, azt mondja: túl kövér vagy, nem fogsz kelleni másnak, téged senki nem vesz észre és nem kíván meg.

– Tudjuk azt is, hogy az érintésnek, a fizikai kontaktusnak stresszoldó hatása van. Ha nem jut valaki elegendő érintéshez, az önmagában komoly lelki hiányállapothoz vezet.
– Beszéltem már a nők tudatos szexmegvonásáról, de ennek van tudattalan formája is. Az egyik női páciensem úgy vonta meg férjétől a szexet, hogy állandóan menstruált. A nőgyógyászok nem találtak semmilyen organikus problémát, a terápia során pedig kiderült, hogy a nő komoly belső ellenállást tanúsít a férjével szemben, s azt így fejezi ki. A nők a teherbe esés elmaradásával is képesek egy párkapcsolati konfliktusra reagálni. Látszólag mindketten nagyon akarnak gyereket, de aztán kiderül, hogy a nő tudatosan akarja, de tudat alatt ellenáll, hogy ennek a férfinak gyereket szüljön.

– Érdekes, hogy amikor a férfi a saját férfiasságáról beszél, mindezt a nő orgazmusa mentén fogalmazza meg…
– Ahhoz, hogy a férfi kielégüljön, két mozdulat is elég, bár az egy meglehetősen alacsony szintű kielégülési mód. A nők többsége viszont csak komplex élmény keretében tud kielégülni, s ez szerintem a szexuális aktus sokkal mélyebb megélésére utal. A nők az orgazmus hiányával is védekeznek, mert nem elégszenek meg az olcsó szexszel. Vannak persze olyan férfiak is, akik számára szintén komplex élmény a szex, mint ahogy mára már a férfiasság fogalma is átértékelődőben van. Ami negyven éve még feminin vonásnak számított, az ma már a maszkulinitás része lehet.

– Az a férfi meri tehát kimutatni az érzelmeit, aki biztos a saját férfiasságában.
– Ugyanez a helyzet a homoszexualitással is. Azok az emberek diszkriminálják a homoszexuálisokat, akiknek a szexuális orientációja még nem szilárdult meg. Ők tudat alatt félnek a homoszexuálisok csábításától.

– Gyakran keresik fel nők azzal, hogy valójában nem ők, hanem a párjuk szorulna segítségre?
– A szakembert először jellemzően senki nem szexuális problémával keresi fel. Vagy ha igen, akkor is inkább párterápiában, nem pedig szexológiai tanácsadásban gondolkodnak. Ami nem gond, csak a párterápia korlátozott hatékonyságú, ha olyan szexuális probléma húzódik meg a háttérben, amelyet egyéni terápiában kellene kezelni. Ha például valamelyik félnek komoly személyiségzavarral függ össze a szexuális problémája, akkor előbb azt érdemes kezelni. Egy férfi egyébként a legritkább esetben hajlandó szexuális problémával felkeresni a terapeutát. Ilyenkor az asszony keres valami ürügyet, ami lehet akár egy pszichológiai hátterű magas vérnyomás vagy alkoholprobléma, vagy a férfi agresszivitása. Előfordulhat, hogy a nő azért nem fekszik le vele, mert annyira fél a partnerétől.

– A nőies agresszió, a „hiszti” mögött is állhatnak szexuális zavarok.
– A „hiszti” már arra utal, hogy valaki nem a legmegfelelőbb eszközöket használja arra, hogy kifejezésre juttassa a véleményét vagy problémáját. Ez a sündisznó dilemmája. A sünök a hideg, téli éjszakán fáznak és összebújnak, de minél szorosabban bújnak össze, annál inkább érzik egymás tüskéit.

– Attól félünk legjobban, amire a leginkább vágyunk?
– Ifjabb Dumas Kaméliás hölgy című művében idéz egy ismeretlen francia szerzőtől egy érdekes jelenetet: a férfi első látásra beleszeret az utcán egy ismeretlen nőbe. Követi, és közben arról ábrándozik, milyen jó lenne ágyba bújni vele. A nő egyszer csak megfordul, és azt mondja, itt lakom, nincs kedve feljönni hozzám? A férfi lelkesedése abban a pillanatban lelohad, és szépen hazasomfordál.

– Nekem a történet arról szól, hogy amint a nő elértékteleníti a saját szexusát, a férfi elveszti iránta az érdeklődését.
– Ebben a vonatkozásban nagy különbség van a kelet-európai és nyugati kultúra között. Ha Nyugaton egy nő odamegy a férfihoz beszélgetni, teljesen természetes. Itthon a nők sokkal kevésbé mernek kezdeményezni, s ezért nehezebb helyzetben vannak, ha ismerkedni akarnak. Ugyanakkor gyakori tapasztalataim közé tartozik, hogy külföldi konferenciákon ismeretlen kolléganők fesztelenül odajönnek hozzám ismerkedni és oldottan beszélgetni.

– Azt hiszem, most a férfi-nő kapcsolat különböző aspektusáról beszélünk. Én a szexualitásról, ön inkább a női erőről és magabiztosságról.
– Én arról beszélek, hogy a nő adott esetben merje felhívni a férfit, vagy merjen küldeni neki egy esemest. Mert ma a nők inkább hónapokig várnak és szoronganak, ha a férfi nem jelentkezik. Maga egy normális szituációról beszél, de a férfiak sokszor elviszik a kapcsolatot nem normális irányba. Ilyenkor a nyílt, egyértelmű, világos kommunikáció a jó stratégia. Jellemzően a kapcsolatok úgy szoktak megromlani, hogy amikor a férfi biztonságban érzi magát, hajlamos bármit megengedni magának. A nő fél, hogy elveszíti, és egyre többet tesz a kapcsolatért. Nem figyel fel időben a negatív jelekre, és nem jelzi a férfinak, hogy eddig és ne tovább. Az első rossz jelre a nőnek nagyon világosan és határozottan nemet kellene mondania.

– Amíg a kapcsolat működik, a nő hajlamos minden jelet úgy értelmezni, hogy a férfi nem szereti. Amikor pedig elindul a viszony rossz irányba, kezd kifogásokat keresni, mondván, a másik ugyan megütötte, de azért a maga módján szereti őt.
– A nőkön egy kapcsolatban nagyon sok múlik. Egyrészt ők nevelik a fiúkat, és sok esetben ők is rontják el őket. Például azzal, hogy a fiú minden alól fel van mentve, ami az érzelmi neveléséhez hozzátartozna. A fiúnak nem kötelessége meglátogatni a nagymamát, vagy gondoskodni a kutyusról vagy a teknősbékáról, az csak a lánygyerek feladata. Így áll elő az a helyzet, hogy a tizenöt éves fiú a vasárnapi ebédnél megszólal, hogy szomjas, mire a tizennégy éves lány felugrik, és hoz neki vizet. Szerintem a férfinak kellene udvariasnak lenni és gondoskodni a lányról, előreengedni őt és lesegíteni a kabátját. Sok nő mindezt rossz néven veszi, pedig nem attól lesz emancipált valaki, hogy a férfi udvariatlan vele.

– Pedig ha a nő hátralép a kapcsolatban, akkor a férfi jellemzően előrefelé mozdul.
– Gyakran előfordul, hogy amikor megszületik az első gyerek, a férfi úgy fogadja, mintha az öcsikéje lenne, és eljátssza a féltékeny nagytestvért. Rossznéven veszi, hogy a felesége most a gyerekkel foglalkozik, s úgy próbálja visszaszerezni, hogy nyíltan megcsalja. A nő pedig elkezd versenyezni a másik nővel, és megpróbálja visszacsábítani a férjét mindenféle trükkökkel, s eközben a gyerek teljesen háttérbe szorul. A házassági játszmák sokszor hihetetlen öncélúak és önzőek tudnak lenni, és sok gyerek csak azért születik meg, mert egy rossz házasságot akarnak ily módon a felek rendbe hozni.

– Döntően milyen kérdések merülnek fel?
– Bár a szenvedélybetegségek a szakterületem, már eddig is számtalan olyan kérdést kaptam, amelyben párkapcsolati problémákról volt szó. Nem véletlen, hogy a legtöbb emberi történet középpontjában párkapcsolati és szexuális problémák állnak. Arról nem is beszélve, hogy a szerelemnek is létezik addiktív, a szenvedélybetegség ismérveit kimerítő formája.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Szuper SZEXSHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?