Posts tagged ‘implantátum’

A plasztikai beavatkozástól még szebb külsőt remélt Éden Szandra, ám nem elégedett a végeredménnyel. Implantátumait ugyanis felcserélték, így az egyik melle nagyobb, mint a másik.
Szandra eredeti idomokkal nevezett be az Éden Hotelbe, és vadóc természete miatt hamar felfigyelt rá az ország. Ám többször hangoztatta, hogy szívesen változtatna mellméretén. A műsort követően a plasztikai sebészek szinte harcba szálltak azért, hogy megműthessék. A beavatkozás meg is történt, a Viasat sztárja pedig egy újabb lehetőséget kapott az Aranypart című balatoni valóságshow-ban, ahonnan már a második napon lelépett. Most ráadásul az is kiderült, az új mellek nem úgy sikerültek, ahogy tervezte. Legalábbis Szandra szerint.
– Eredendően is volt némi különbség a két mellem között, a műtét után pedig ez a különbség csak nőtt – magyarázta a Borsnak Szandra.
– Érzésem szerint nem kizárt, hogy felcserélték a két implantátumot. Ránézésre szerintem 10-15 százalék különbség is van a két cicim között. Mindenesetre az egyik D, a másik pedig C kosaras, ha melltartót akarok vásárolni, ami sokat elárul – tette hozzá.
Az Éden Hotel sztárja a napokban egy orvos szakértőt is felkeresett a problémájával, aki egyelőre türelemre intette.
– Azt mondta, hogy ő is úgy látja, a melleim korrekcióra szorulnak. De arra kért, várjunk még fél évet, hiszen nemrég műtöttek, így az újabb beavatkozással egyelőre még legalább eddig várni kell, illetve addig még alakulhat is a melleim formája – magyarázta Szandra, majd egy esetleges perrel kapcsolatban is elmondta a véleményét.
– Korai még erről beszélni, de benne van a pakliban, hogy jogi úton keresem az igazam. De csak akkor, ha plasztikai műhibákban jártas orvos szakértők papíron is leírják, valóban történt mulasztás a műtétem során – tette hozzá Szandi, aki mindezek ellenére továbbra is boldog párjával, az Aranypart című műsorból megismert Ádám édesapjával, Árpival. A férfit ugyanis egyáltalán nem zavarja a különbség, próbálja nyugtatni kedvesét. Számára a fekete hajú lány így is tökéletes. Forrás: Borsonline.hu

Megnéztük, hogyan telnek az énekesnő mellműtét előtti utolsó pillanatai. Tamara izgult egy kicsit, de fellépéseit nem veszélyezteti a rutinfeladat. További Becsik Tamara szex, erotika bulvár: Bencsik Tamara nem szarozik, simán mutogatja a testét - Bencsik Tamara szuperszexi klipje - Bencsik Tamara nagyon ronda volt - Meztelen fotózás videó - Szuperszexin vonaglik az ágyon - Bencsik Tamara két év molyolás után szexelt

Plasztikcica lett a villa naivájából. A ValóVilág szőke királylánya megelégelte apró mellét, és úgy döntött, kés alá fekszik, hogy holnaptól már nagyobb keblekkel hódíthasson.
Zsófi (19) ugyan még fiatal, de elég érett nő ahhoz, hogy belássa, sajnos plasztikai műtét nélkül sohasem lesz olyan melle, amivel elégedett lenne. Orvos is elmondta neki, hogy ezt a genetikának köszönheti, és sajnos sem kora előrehaladtával, sem egy esetleges terhességgel nem lesz nagyobb keble. Úgyhogy Zsófi inkább belevágott a műtétbe.
A villa plasztikcicájától persze kapott egy kis útbaigazítást, Szandika (21) ugyanis sokat mesélt neki arról, hogy mire kell számítania majd, ha kés alá fekszik. Nem csoda, hogy Szandika ennyire képben van, hiszen ő már jónéhány beavatkozáson túl van.
- Az igazság az, hogy mindig is nagyobb mellet szerettem volna. Aztán amikor megláttam, hogy a Blikk meghirdetett egy villa-mellszépségversenyt, és összehasonlítottam az enyémet a többi lányéval, tudatosult bennem, hogy ezt muszáj megcsináltatni. Már nagyon izgulok, alig várom, hogy túl legyek rajta, és végre a saját szememmel is láthassam. Bevallom, egy kicsit tartottam a vérvételtől meg az infúziótól, de ezeken már túl vagyok, úgyhogy elszállt a félelem is, csak a kíváncsiság maradt – mondta a Blikknek Zsófi, aki egy 280 köbcentis méretet választott.
- A doktor úr először egy 330 köbcentis implantátumot mutatott, de én azt túl nagynak találtam. Majd a kezembe fogtam egy 300-ast is, de még az is nagyon kihívó volt. Nem hatalmas melleket szeretnék, csupán arra vágyom, hogy legyen nekem is, így maradtunk a 280 köbcentinél – magyarázta a Blikknek Zsófi, akit dr. Révész Zsolt plasztikai sebész műtötte meg.
- Egy nagyjából egyórás műtétre kell számítani. Az implantátumokat izom alá építjük be a páciensnek, ilyen kicsi mell esetében ez nem is lehetne másképp, hiszen ha csupán bőr alá tennénk, akkor csúnyán kirajzolódna a formája. Biztosan mondhatom, hogy nagyon szépek lesznek, és Zsófi sokkal magabiztosabb lesz a jövőben – tette hozzá a szakember. Forrás: Blikk.hu

kelemen_anna_segglyuka_pinajaJelenleg Kelemen Anna a magyar sztárok között csúcstartó. A botrányhősnő a napokban támasztotta meg keblét minden idők legnagyobb térfogatú szilikonpárnájával: a nyuszilány immár 700 köbcentiméteres kebellel pózolhat! Szeptember 5-én a legnagyobb titoktartás mellett az Erzsébet kórházban végezték el Annácskán a 2,5 órás beavatkozást. Tovább a teljes cikkre
Kelemen Anna szex, bulvár, pornó: Kelemen Anna átbaszta Hajdú Pétert - Kelemen Anna jó híre megsérült - Rendőrök keresik Kelemen Annát - Kelemen Anna és Erős Melinda gruppenszex videó - Kelemen Anna seggbe dugva - Kannácska szex - Kelemen Anna pornóvideók letöltése

fulop_magdolna_szilikonos_melleA Kontur Klinika békejobbot nyújtott Fülöp Magdolnának. Dr. Vincente Rodrigo főorvos ismét felajánlotta, hogy a modell PIP implantátumát méltányos alapon kicseréli. A Napiszar is ráállt a hírre, és kiderítette, hogy Fülöp magdolna inkább pornós mint sztár.
Rendeződik Fülöp Magdolna és a Kontur Klinika között elmérgesedett viszony. Miként a Bors megírta: a modell meg akart szabadulni a klinikán idén március elején beültetett PIP implantátumától. Magdi állítja, hogy egymillió forintot adott át férje jelenlétében a műtéttel megbízott dr. Kari Péternek, ám közvetlenül az operáció előtt derült ki számára, hogy a beavatkozást dr. Vincente Rodrigo végzi. Március végén értesült róla, hogy az implantátumban lévő orvosi szilikon összetétele nem egyezik az előírtakkal, ezért ki akarta vetetni azt. A plasztikai sebész főorvos viszont állítja: Magdi implantátuma a rendelkezésre álló információk alapján nem ártalmas az egészségére, semmilyen kára nincs.
– Nem követtünk el semmiféle szakmai hibát, a világ 60 országa mellett általunk is használt PIP implantátum a szükséges összes engedéllyel rendelkezett. Az implantátum minőségét az európai szakhatóságok évente ellenőrizték, mi mindig a legjobb tudásunk szerint jártunk el – magyarázta a Borsnak dr. Vincente Rodrigo főorvos.
– Mindvégig megegyezésre törekedtünk a pácienssel, hiszen a klinikának rendkívül fontos az ügyfelek bizalma, elégedettsége. Az ügyvédek jelenlétében újból felajánlottam az ügyfélnek, hogy egy általa választott implantátumra kicserélem a másikat.
Dr. Biry Csaba ügyvéd a Borsnak elmondta, a klinikát más ügyfél nemkereste a PIP implantátum miatt, ő is csak az újságban olvasta, hogy lapunkban további két páciens panaszkodott.
– Ha a műtét után bármilyen fájdalmuk van a hölgyeknek, jelentkezzenek be vizsgálatra az operáló orvosukhoz, ne a sajtóban üzengessenek – szögezte le az ügyvéd.
– Az indokolatlan eseteket azonban mindig vissza fogjuk utasítani. Volt már rá példa, hogy az ügyeskedő páciens úgy gondolta, hogy miután megkapta az új mellét, a pénzét is visszaszerzi.
Előzmény: Mintegy ötvenezer nő kaphatott a kétes minőségű mellprotézisekből. A botrányok után egy angol laboratóriumban bevizsgálták az implantátumokat, mert erős a gyanú, hogy mérgező anyagokat tartalmaznak, és egyes összetevőik rákkeltőek. A nemzetközi botrány március óta egyre dagad. Az érintett nők különböző internetes fórumokon támogatják egymást, attól félnek: komoly egészségkárosodást szenvedhetnek.
Az egyik nő, akinek ilyen implantátumot ültettek be, egy magyar sztár, Fülöp Magdolna, aki táncpartnerével, Pál Attilával háromszoros magyar bajnok volt standard és latin táncban, a csúcskategóriában még megannyi ragyogó sikert várt rájuk, de a fiatal nő térdsérülése megálljt parancsolt nekik, írja a Bors. A kifutón viszont tovább tündökölt, négy évvel ezelőtt Máltán megnyerte a legszebb női test címet egy nemzetközi szépségversenyen, Ukrajnában pedig királynővé koronázták. Két éve gyönyörű kisfiúnak adott életet, akit – nagy örömére – tizenhét hónapos koráig szoptatott, igaz, ezt a melle megsínylette.
– Rendbe akartam hozni, ezért fordultam a Kontúr Klinikához, ahol dr. K. referenciáit látva tudtam: ő az a doktor, aki visszaadja a mellem régi formáját, mondta a Borsnak Magdolna. – Háromszor volt konzultáción, a műtét előtt két nappal egymillió forintot adott az orvosnak a férj, számlát nem kaptak.
Aztán eljött a várva várt nap. A műtétre előkészített fiatal nő kis híján leesett az ágyról, amikor az operáció előtt pár perccel megtudta, hogy nem K. doktor fogja elvégezni a beavatkozást, hanem a perui származású főorvos. „Nem kaptam magyarázatot, miként arra sem, hogy miért tettek be kisebb implantátumot, azt is izom alá. A zárójelentésemet is a főorvos írta alá. Pár hét múlva robbant a bomba. A tévéből értesültem róla, hogy a bennem lévő PIP implantátumot gyártó cég tevékenységét felfüggesztették Franciaországban, mivel az általuk forgalmazott termékbe ipari szilikon került. Ez pedig veszélyezteti a nők egészségét” – mondta Magdolna a Borsnak.
Magdolna – ezt pszichiátriai lelete igazolja – idegileg nagyon rossz állapotba került, aludni egyáltalán nem tudott, ingerültté vált, váratlan dühkitörésekkel küzdött, gyermekét nem tudta ellátni. Lefogyott, szorongásai fogságába került. A páciens elmondása szerint a Kontúr Klinika vezetője ígéretet tett arra, hogy a klinika költségtérítés nélkül kicseréli az implantátumot, vagy ha a továbbiakban nem lenne bizodalma hozzájuk, akkor máshol is elvégeztetheti a műtétet a klinika költségén. Ezen kijelentés fültanúja volt Magdolna férje, ügyvédjük, valamint a klinikát képviselő ügyvéd is.
Magdolna töretlenül bízott a Kontúrban, és új implantátumot választott. „Júliusban a főorvos még mindig a már betiltott PIP implantátumokat ajánlotta, mondván, ez a legjobb. Csakhogy én másfajtát választottam, azt viszont a főorvos úr nem akarta elfogadni. Így máshová fordultam. A dolog jelenleg úgy áll, hogy az ígéret ellenére nem fizeti a klinika a következő beavatkozás költségeit. A párom viszont nem hagyta annyiban, visszakérte az egymilliót, de nem kaptunk egy fillért sem” – emlékezett a Borsban a modell.
Magdolna több helyen feljelentette a klinikát. A VPOP Közép- Magyarországi Regionális Nyomozó Hivatala értesítette az adóhatóságot és feljelentést tett a VIII. kerületi kapitányságon. Az ügyben vizsgálódik az ÁNTSZ is. A házaspár pert is indított a szennyezett szilikont gyártó francia cég ellen. Ők szintén azt a két párizsi ügyvédet bízták meg, akik több ezer, a szilikonbotrányban érintett nőt képviselnek.
A műtétet végző főorvost előbb lemondta a személyes találkozót, majd az elküldött kérdésekre sem válaszolt. A klinika ügyvédje, dr. Biry Csaba elmondta, hogy a klinika végig jóhiszeműen járt el a pácienssel szemben. A cserére végül is azért nem került sor, mert Magdolna olyan implantátumot választott, ami háromszor annyiba kerül, mint az eredeti.
További szilokon témák: Amy Winehouse új szilikonmellei - Műnők vadítják a férfinépet - Liptai Claudiának szilikonmelle van - Zalatnay Sarolta nagy szilikon mellei - Miről árulkodnak a női keblek - Ada: felvarrattam a mellemet

fulop_magdolna_szilikonos_melleEgymillió forintot fizetett ki a klinikának számla nélkül a sztármodell Fülöp Magdolna egy szilikonos emlőműtétért, hogy gyermeke szoptatása után visszanyerje bomba formáját. Az egykori versenytáncos március vége óta próbál megszabadulni ipari szilikonnal töltött implantátumától, hiába. A beültetett implantátumot külföldön már betiltották, a magyar klinika a nagyobb haszon miatt mégis berakta az olcsó ócska pótlást. Most se pénz se műtét!
Anettnek (balra) szúr a melle és gyennyesedi, Ildikó pedig 40 kilósra fogyott az operáció után. Anett a PIP-et okolja melle gennyesedése miatt: Anett melle gennyesedik, Ildikó az implantátum beültetése óta tíz kilót fogyott. Hasonló tünetekre panaszkodnak, mint a modell Fülöp Magdolna. Mindhárman visszakérik a műtét árát. Tovább a teljes cikkre

szilikonmell-injekcioA robbanóanyagokkal tömött mellimplantátumokat használhatják fel a terroristák repülőgépek felrobbantásához. A radikális iszlámhívő plasztikai sebészek Pakisztán törvényen kívül eső részein végzik el az implantátumok beültetését. Robbanóanyag-szakértők állítása szerint körülbelül 15 dekányi pentaerythritol tetrabitrát fér egy mellimplantátumba, elegendő ahhoz, hogy jelentős lyukat vágjon egy repülőgép oldalába. A repülőtéri biztonsági szkennerekkel gyakorlatilag képtelenség kimutatni a mell belsejébe rejtett robbanóanyagot.
“Az Al-Kaida által toborzott öngyilkos merénylő nőknél már végeztek a mellnagyobbításhoz hasonló technikákat kívánó robbanóanyag-beültetést” – mondta el a Sun napilapnak Joseph Farah terrorizmus-szakértő. A plasztikai sebészek fenék-implantátumokba is rejthetik a robbanószereket.
A jelenséget állítólag akkor fedezték fel, amikor Umar Farouk Abdulmutallab, a Londonban tanult nigériai férfi alsónadrágjába rejtett robbanóanyag segítségével megpróbált felrobbantani egy Detroitba tartó gépet tavaly karácsonykor. Órákkal a meghiúsult robbantási kísérletet követően a brit titkosszolgálatok elfogtak egy Pakisztán és Jemen közötti beszélgetést, amely a bizarr módszerre figyelmeztette őket.
Egy plasztikai sebész a The Sun brit napilapnak elárulta: “Helyes beültetés esetén az implantátumot a hagyományos repülőtéri testszkennerek nem érzékelik, ehhez érzékeny röntgenvizsgálatra lenne szükség. Mivel a robbanóanyagot légmentesen lezárt műanyag tasakba teszik, a normál szkennerek segítségével lehetetlen észlelni.”
[Hírküldő] Liptai szilikonmellű – Ada mellkorrekcióZalatnay mellei