Vizelés szex közben

Én egy 22 éves lány vagyok, és még szűz, de van barátom. Távolsági kapcsolatban élünk, ezért csak nagyon ritkán tudunk találkozni. A problémám mostanában kezdett jelentkezni. Egyszer a partnerem orálisan kielégített, és közben bepisiltem, olyannyira, hogy átázott a lepedő. (előtte már nagyon wc-re kellett mennem). Önkielégítés közben azóta már többször tapasztaltam ugyanezt (nagy mennyiségű folyadék távozik orgazmus közelében, vagy alatt?), de az első ilyen baleset előtt, még soha nem volt ilyen élményem. Tisztában vagyok vele, hogy létezik női ejakuláció is, de sajnos véleményem szerint nálam ez tényleg vizelet. Megpróbáltam “megvizsgálni” a folyadékot többször is, és egyértelműen a szÍne és a szaga is arra utalt. Ezen kívül, ha közvetlen pisilés után próbálkoztam az önkielégítéssel, semmilyen nagyobb ehhez hasonló folyadék nem távozott a testemből. Nagyon aggódom emiatt, és kellemetlenül érint. Nem tudom mit tehetnék, vagy hogy mi áll a probléma mögött. Inkontinenciát azonban nagyon ritkán már tapasztaltam magamnál, amikor hosszasan, nagyon erősen nevetek volt már, hogy viszonylag nagyobb mennyiségű vizelet távozott belőlem, tehát nem tudtam visszatartani. Ez csak párszor történt meg velem, más esetekben nem tapasztaltam semmi problémát a vizelet visszatartásával kapcsolatban. Nagyon el vagyok keseredve, fontos lenne a tanácsa, segítsége!
Egy ilyen komplex problémára nehéz levélben válaszolni. Előfordulhat, hogy bővebb hüvelyváladék ürül a nemi izgalom hatására. Ha telt a hólyag a méh orgazmus közben történő összehúzódása okozhatja a vizelet elcseppenését. Érdemes gyakrabban üríteni a húgyhólyagot, gáti tornát végezni. Ha a panaszok továbbra is fennállnak, az ürített folyadék vizsgálatára és nőgyógyászati szakrendelés felkeresésére lenne szükség.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Szuper SZEXSHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?