Színleli az orgazmust vagy nem?

A nők többsége köztudomásúlag nehezebben éri el az orgazmust, mint a férfiak. Ha egy nő már járt szexshopban és van vibrátora, akkor sokkal könnyebben ér el szexben is orgazmust.  Az orgazmus egy igen bonyolult intimitás,  lelki és agyi folyamat, amely során oxitocin hormon termelődik, amely a szexuális izgalom legfőbb okozója. Az agyunkban helyet kapott egy úgynevezett vágyközpont is, amely különböző jeleket küld szét a gerincvelőn át a nemi szervekhez, és fokozatosan elborítja a testet, folyamatos izommozgásokat stimulálva.  A lezajló folyamat hatására boldogsághormon áramlik szét a testben. Minden ember egyéni, egyedi módon éli ezt meg, az orgazmushoz való viszonyunkat, a partnerhez való érzelmi kötődésünket azonban sok tekintetben meghatározza nemi hovatartozásunk.

Egy kutatás szerint az együttlét után a férfiak kétharmada elalszik, egytizedük eszik, illetve iszik valamit, egynegyedük lezuhanyozik, tizenöt százalékuk cigarettára gyújt. A nők ezzel szemben a kontaktust keresik, szeretnek összebújni, beszélgetni, vágynak a fizikai és lelki kapcsolatra.

A nők 65 százaléka életében színlelt már orgazmust. A legtöbb férfi ennek ellenére nem tudja megkülönböztetni a valódi csúcspontot a hamistól, és azt hiszik, hogy a sikolyok és a kéjes lihegés minden esetben azt jelzik, hogy kedvesük eljutott a csúcsra. Ha azonban valaki alaposan figyel, egy kis tapasztalattal észreveheti, mikor színlel a nő, hiszen a valódi orgazmusnak fizikai jelei vannak. Ezek a következők:

– Ránganak vagy összehúzódnak a hüvelyi izmok: a csúcsponton a nő hüvelyének izmai néhány másodpercre összehúzódnak, és ezt jól lehet érezni, akár az ujjaddal, akár valami mással izgatod.

– Zavbaros lesz vagy elhomályosodik a tekintete. Ha egy nő valóban a csúcsra ér, akkor megváltozik a szeme, valósággal elhomályosodik.

– Megváltozik a bőre: Orgazmus közben nyirkos lesz és kipirosodik a nők mellkasa.

– Szapora lesz a légzése: A csúcspont közelében a nők egyre szaporábban kezdenek el lélegezni.

– Megfeszül a teste,vagy görcsösen markol. Ha egy nő eléri az orgazmust, akkor a teste néhány pillanatra megfeszül, miközben elöntik a kéj hullámai.

Tippek a női orgazmus eléréséhez, a legjobb ha közben magához nyúl! Egy kis rásegítés mindig jól jön, főleg akkor, ha a nő már teljes mértékben kiismerte a saját testét, tisztában van azzal, hogyan kell a csiklójával bánni ahhoz, hogy pillanatokon belül elélvezzen. Az ujjakat mindenféle pozitúra alatt lehet használni, a legtöbb férfit izgatja is egy önmagát kielégítő nő látványa. Csak a hímsoviniszta, öntelt férfiak ragaszkodnak ahhoz, hogy partnerük ne segítsen rá magának az orgazmusra, ők el sem tudják képzelni, hogy ne elégítsenek ki egyedül egy nőt.

– Helyezkedjen el kedvenc önkielégítős pozitúrájába! Sokszor nem is kell, hogy saját ujjaival izgassa a punciját, elég, ha csak abban a pózban helyezkedik el, ahogyan önkielégíteni szokott, és máris könnyebben élvez el. A nők egyébként hason vagy háton fekve, nyújtott lábakkal tudják a leggyorsabban elérni az orgazmust, így a legkönnyebb befeszíteni a lábakat, ha jön a kéjhullám.

– Idézze fel kedvenc erotikus jelenetét! Képzeletben nyugodtan túl lehet lépni a hálószobában történteken: csukja be a szemét és eressze szabadjára a gondolatait. Idézze fel a kedvenc megtörtént szexjelenetét, vagy akár fantáziáljon egy újról, emlékezzen vissza egy-egy izgató pornójelenetre. Az, hogy mondjuk Ewan McGregor szép szál farkának elképzelése röpíti az orgazmus felé, még nem minősül megcsalásnak.

– Szex előtt ne pisiljen! Férfiak esetében az aktus halálát is jelenti a telt húgyhólyag, ám a nők esetében legtöbbször elősegíti az orgazmust: nyomást gyakorol a nemi szervekre, amely vértolulást idéz elő és nemi izgalmat vált ki. Ebben az esetben nem arra kell gondolni, hogy a húgyhólyag feszítő érzésével kell ágyba bújni, egyszerűen csak felesleges előtte elmenni pisilni, és érdemes egy pohár vizet meginni szex előtt. Az aktus után viszont mindenképp ürítsen.
Cikkek a témában: A nők idegenkedésének okai az önkielégítéstől.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Szuper SZEXSHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?