A hetero lány csak játék lehet

Miért kezdenek ki heterókkal a leszbikák? Vajon már biszexuális az a lány, aki flörtölget, ne adj isten, lefekszik egy leszbikussal? Gordiuszi álcsomók, melyeket egy csapásra nem oldunk meg. De azért megkíséreljük. Bocs, hogy megint ezzel kezdem, de tényleg irtózom minden kategorizálástól, ami a nemi szerepeket, identitásokat és orientáltságokat dobozokba gyömöszöli. A szexisten állatkertje is túl nagy és színes ahhoz, hogy bozótvágóval szabjuk kockákra, majd lesimítgassuk a széleket.

Ezért akárhányszor számra veszem a leszbikus, biszex vagy hetero kifejezéseket, gyógykúraként lemegyek Kolozsvár egyik meleg szórakozóhelyére, hogy lássam: lányok lányokkal, de lehet, hogy fiúkkal, esetleg félig fiúval, félig lánnyal. Akkor most kivel is? Mostanság szinte hetente leruccanok egy-egy vizes borogatásra.
Ha egy kívülálló megkérdezi, és feltétlenül válaszolnom kell, azt szoktam mondani, hogy leszbikus vagyok. Erre a beszélgetőpartner általában belelendül, és jön a kérdésroham. Amikor ahhoz a ponthoz érünk, hogy bizony, voltam fiúkkal is, a poháremelgetés abbamarad, a tea kihűl, és hosszas hallgatás után mondja, nem érti.

Pedig egyszerű, mosolygom, több évembe telt, amíg elfogadtam magam, és ez idő alatt kipróbáltam a fiúkat is. Egy leszbika számárára a pasik mindig csak kalandok, búgom tovább, és igen, nagyon nehezen megy velük a szex, ha megy egyáltalán. Ilyenkor azt a titkot is elárulom, hogy a legtöbb leszbi, legalábbis akiket én ismerek, nem kisfelesége ujjacskáitól vesztette el a szüzességét. De attól ők még melegek, lányokkal szeretnék leélni az életüket.
Akkor kik a biszexuálisok? – Fogalmam sincs. De ha valaki nagyon szeretne egy meghatározást, íme: a biszexualitás egy skála, melynek két végpontja mono: a száz százalékos hetero és a száz százalékos homoszexuális állapot. A kettő közötti teret pedig bekorcsolyázhatjuk, de lehetnek olyan időszakok, amikor csak ezek vagy csak azok vagyunk.

Halvány mérvadónak a szerelmet, na jó na, a mélyebb érzelmeket tartom. Aki nőként és fiú párja mellett-után képes rózsaszín verembe esni egy lány miatt, az már elgondolkodhat azon, hogy valószínűleg bi. Ha csak a szex, esztétikai csodálat vagy a kaland miatt bújik ágyba, és osztja meg bájait egy másik lánnyal, az bizony hetero marad.
A kalandvágyó heterókkal – egy leszbikának óriási élvezet lehet kacérkodni, flörtölni és az ágyban zsonglőrködni. De csak csínján, mert a kapcsolat könnyedsége hamar drámába torkollhat, és általában a leszbikák zokogják tele a kispárnát. Néhány tipp ahhoz, hogy leszbikus létedre megúszhasd szárazon:

1. Az első és a legfontosabb, hogy nagy ívből el kell kerülni mindent, ami rózsaszín. Ha hajlamos vagy könnyen szerelembe esni, nem érdemes hetero lányokkal kezdened. Különben szomorú harmadhegedűs leszel, ha egyáltalán megtartanak a zenekarban.

2. Nyújtsd neki az ágyban a legminőségibb szexet, már csak a leszboszi becsület miatt is. Ne légy önző, főleg ha először próbálja egy leszbikával, élvezd, hogy ő mennyire élvezi. A legjobb taktika, ha nem vársz semmit, annál szebb és élvezetesebb lesz, ha ő is belelendül. Ha nagyot alakítasz az ágyban, úgyis akarni fog.

3. Kommunikálj vele sokat. Ha okos hetero hódított meg – másokkal nem is érdemes –, az a minimum, hogy tabuk nélkül beszélsz neki a meleg világodról. Válaszolj minden kérdésére, cserébe te is megértheted, miért tarja olyan elbűvölőnek a férfiasságot. És ehhez a legjobb alkalom egy kiadós szeretkezés utáni lustálkodás.

4. Ha jól működik a hancúr, és passzolnak a kémiák, érdemes meghívni kávézni, udvarolgatni, flörtölni vele. De egy pillanatra se essen ki a fejedből, hogy ez egy könnyed és szép játék, gyönyörű torta, amit ezüstkanállal és elegánsan kell enni.

5. Ha megismerkedik egy pasival, álljon távol tőled a féltékenység, örülj vele együtt. Ha szerelembe esik a szép dalia legénybe, mindenképp lépj le.

6. Érdemes egy-két játékszabályt megbeszélni vele, ha egyre többet lepedőakrobatikáztok. Például azt, hogy bántana-e téged, ha más lánnyal is megosztaná a közös meleg fészket, mert ha igen, és ő ezt nem veszi figyelembe, nem érdemli meg, hogy kényeztesd.

7. Abban az esetben, ha ne adj’ isten ő esne beléd, jobb ha tudod, biszexuális lánykával van dolgod, akire teljesen más tippek és szabályok érvényesek. De arról majd a következőkben. Forrás: Manna.ro


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Szuper SZEXSHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?