Posts tagged ‘pisiszex’

Szado-mazo, pisiszex, állatok – különféle fajtáit ismerjük a szexuális perverzitásnak. Azonban sokszor „perverz állatnak”, vagy „undorítónak” nevezzük azt is, ami pedig nem tartozik ennek a torz viselkedésformának a körébe.
Mindenesetre vannak a nemi vágy kielégítésének olyan módjai, melyeket, ha a partner felvet, inkább sürgősen lépjünk olajra. Akibe még segítő szándék is szorult, az esetleg adhat egy jótanácsot: „szerintem menj orvoshoz”. Tulajdonképpen mi az, ami perverziónak számít? Nem is kell annyira régre visszamenni, hogy egy napjainkban természetes szexuális viselkedés perverz eltévelyedésnek számítson. Száz évvel ezelőtt pedig biztosan az őrültek házába csukták volna, aki arra kéri párját, hogy orálisan elégítse ki. Ekkor még annak tartották a homoszexualitást is, amelyre mit a szexuális irányultság beteges elferdüléseként tekintettek. A csoportszexről, anális szexről nem is beszélve.
Az eltévelyedett – Nemcsak időben, hanem társadalmi, közösségi kultúráktól függően is változott az, mit tartunk perverznek, ezért is lehetséges, hogy még mindig vannak a világon olyan kultúrák, ahol a nem hetero szexuális irányultságot ide sorolják. A szexuálpszichológusok a társadalmak szexuális megítélése közötti példaként szokták említeni azt is, hogy egyes helyeken az ember-állat kapcsolat egyes formáival szemben elfogadóbbak.
Sokszor ismételt nézet, hogy semmi sem elítélendő, „perverz”, amit mindegyik fél akar. Még ha ezt alapvetően el is fogadjuk, orvosilag a perverzió fogalomkörébe tartozó viselkedés szexuális magatartási problémának számít, ami nem más, mint a természetes nemi vágyaktól való eltévelyedés. Az ilyen zavarokat általában pszichoszexuális vagy személyiségfejlődési problémák okozzák, és mindenképpen kezelni kell ezeket. A köznyelvben persze ez a szó sokaknál az „undorító”-val esik egybe, hiszen az ide sorolható nemi vágyak az egészséges, hagyományos szexuális irányultságú emberekből viszolygást váltanak ki.
Elmosódott határok – A szexualitásban nem választható el egymástól élesen, hogy mi „normális”, „extra” vagy „perverz”. Az „extra” illetve a „perverz” talaján álló nemi vágyak általában kevert formációkban jelennek meg, ráadásul előbbi könnyebben átcsúszhat a perverzitásba. Az oralitás, az anál, a szexuális segédeszközök közösen elfogadott – tehát semmiképpen sem az egyik félre ráerőszakolt – használata normális, illetve egyes esetekben extra formának minősül.
Torzult nemi vágyak – Bár a szexnek része lehet egy bizonyos határok között – és szintén mindegyik fél egyetértésével – az erőszakosság, de a szadizmus és a mazochizmus perverziónak számít. A pszichológiában szadomazochizmusként ismerik ezt a nemi eltévelyedést, amelynél az a cél, hogy testi, illetve – bár ezt kevesebben sorolják ide –lelki szenvedés előidézése, vagy pedig ilyen szenvedésnek az átélése. A szadizmus és a mazochizmus – vagy ahogy a szexhirdetésekben szerepel: SZ/M – ennek a két megnyilvánulási formája. A többség valószínűleg ezeket két különféle zavarnak tartja, pedig általában egyik sem önállóan jelentkezik: ugyanannál a személynél is felváltva jelentkezhetnek szadisztikus és mazochisztikus tendenciák, vagyis szadista, és mazochista is lehet. Valószínűleg nem sütik rá a maradi, vagy prűd jelzőket arra, aki az urofiliát a perverziók egyik formájának tartja, mert szerencsére csak keveseket hoz lázba. Ez nem más, mint amikor szexuális izgalmat és a kielégülést egy más személy vizeletének nézése, vizeletének megszaglászása, megivása idézi elő.

Bizarr szex pisiléssel! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd! További extrém szex: Magyar tinipornós lehugyozva – Nagymama pornós a TV2 délutáni műsorában – Legalább egyszer az életben szopasd ki két nővel a faszod – Öreg szőrös pina partiba vágva – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Fúrógépes dildóval, leszbiznek a csajok – Brutális tinik: megerőszakolták, kínozták társukat – Apja előtt négerrel szexel a lány – Mya Diamond spermát eszik a pornózáson – A tinilányt szétbassza az öreg férfi – Fenekelős szadó-mazó castingon Ivett – Szexrabszolgaként pózolt Angelina Jolie

A Szexpláza pornófilm készítését egy casting előzi meg. Jelentkezik ide a szende gimnazista lány aki alig töltötte be a 18 évet, és még nem élvezett senki a szájába. Jelentkezik olyan 40-es MILF is, akiben a szájában, pinájában és seggében annyi fasz járt, és annyi bránert fogott, hogy a földet körbeérné. Ekkor a pornózásra jelentkező lányokról fotók és videók készülnek, és tisztázásra kerül, hogy nem szűzlányt kell játszani. A cikk folytatása itt

KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

A casting videókat itt nézheted meg, és a képekre kattintva a lányok szárnybontogatásait nézheted meg. A pornófilm forgatás közben is készülnek backstage képek, amelyeket itt láthatsz. A filmekből bemutató vetítés itt. Minden lánny szerepel a 25 DVD pornófilmben amit leforgattunk, és egy emeltdíjas SMS-ért letölheted jelenetenként és vágatlanul, ha a kért jelszóval Tagként belépsz.

Szado-mazo, pisiszex, állatok – különféle fajtáit ismerjük a szexuális perverzitásnak. Azonban sokszor „perverz állatnak”, vagy „undorítónak” nevezzük azt is, ami pedig nem tartozik ennek a torz viselkedésformának a körébe.
Mindenesetre vannak a nemi vágy kielégítésének olyan módjai, melyeket, ha a partner felvet, inkább sürgősen lépjünk olajra. Akibe még segítő szándék is szorult, az esetleg adhat egy jótanácsot: „szerintem menj orvoshoz”. Tulajdonképpen mi az, ami perverziónak számít? Nem is kell annyira régre visszamenni, hogy egy napjainkban természetes szexuális viselkedés perverz eltévelyedésnek számítson. Száz évvel ezelőtt pedig biztosan az őrültek házába csukták volna, aki arra kéri párját, hogy orálisan elégítse ki. Ekkor még annak tartották a homoszexualitást is, amelyre mit a szexuális irányultság beteges elferdüléseként tekintettek. A csoportszexről, anális szexről nem is beszélve.

Az eltévelyedett – Nemcsak időben, hanem társadalmi, közösségi kultúráktól függően is változott az, mit tartunk perverznek, ezért is lehetséges, hogy még mindig vannak a világon olyan kultúrák, ahol a nem hetero szexuális irányultságot ide sorolják. A szexuálpszichológusok a társadalmak szexuális megítélése közötti példaként szokták említeni azt is, hogy egyes helyeken az ember-állat kapcsolat egyes formáival szemben elfogadóbbak.
Sokszor ismételt nézet, hogy semmi sem elítélendő, „perverz”, amit mindegyik fél akar. Még ha ezt alapvetően el is fogadjuk, orvosilag a perverzió fogalomkörébe tartozó viselkedés szexuális magatartási problémának számít, ami nem más, mint a természetes nemi vágyaktól való eltévelyedés. Az ilyen zavarokat általában pszichoszexuális vagy személyiségfejlődési problémák okozzák, és mindenképpen kezelni kell ezeket. A köznyelvben persze ez a szó sokaknál az „undorító”-val esik egybe, hiszen az ide sorolható nemi vágyak az egészséges, hagyományos szexuális irányultságú emberekből viszolygást váltanak ki.
Elmosódott határok – A szexualitásban nem választható el egymástól élesen, hogy mi „normális”, „extra” vagy „perverz”. Az „extra” illetve a „perverz” talaján álló nemi vágyak általában kevert formációkban jelennek meg, ráadásul előbbi könnyebben átcsúszhat a perverzitásba. Az oralitás, az anál, a szexuális segédeszközök közösen elfogadott – tehát semmiképpen sem az egyik félre ráerőszakolt – használata normális, illetve egyes esetekben extra formának minősül.
Torzult nemi vágyak – Bár a szexnek része lehet egy bizonyos határok között – és szintén mindegyik fél egyetértésével – az erőszakosság, de a szadizmus és a mazochizmus perverziónak számít. A pszichológiában szadomazochizmusként ismerik ezt a nemi eltévelyedést, amelynél az a cél, hogy testi, illetve – bár ezt kevesebben sorolják ide –lelki szenvedés előidézése, vagy pedig ilyen szenvedésnek az átélése. A szadizmus és a mazochizmus – vagy ahogy a szexhirdetésekben szerepel: SZ/M – ennek a két megnyilvánulási formája. A többség valószínűleg ezeket két különféle zavarnak tartja, pedig általában egyik sem önállóan jelentkezik: ugyanannál a személynél is felváltva jelentkezhetnek szadisztikus és mazochisztikus tendenciák, vagyis szadista, és mazochista is lehet. Valószínűleg nem sütik rá a maradi, vagy prűd jelzőket arra, aki az urofiliát a perverziók egyik formájának tartja, mert szerencsére csak keveseket hoz lázba. Ez nem más, mint amikor szexuális izgalmat és a kielégülést egy más személy vizeletének nézése, vizeletének megszaglászása, megivása idézi elő.

A kan állat jelöl. Jelöli a tulajdonát. Sok férfi is szeret vizelettel tulajdont, uralkodást kifejezeni, kokrétan amikor lepisálja a nőt. Arcon, fejen, szájba, mellen, stb. A japán extrém pornóból terjedt amerikába és európába a pisi bukkake, azaz amikor több férfi lehugyoz egy nőt. Most ennek Lilu esett áldozatául.

A kan állat jelöl. Jelöli a tulajdonát. Sok férfi is szeret vizelettel tulajdont, uralkodást kifejezeni, kokrétan amikor lepisálja a nőt. Arcon, fejen, szájba, mellen, stb. A japán extrém pornóból terjedt amerikába és európába a pisi bukkake, azaz amikor több férfi lehugyoz egy nőt. Most ennek Lilu esett áldozatául.

Szado-mazo, pisiszex, állatok – különféle fajtáit ismerjük a szexuális perverzitásnak. Azonban sokszor „perverz állatnak”, vagy „undorítónak” nevezzük azt is, ami pedig nem tartozik ennek a torz viselkedésformának a körébe.
Mindenesetre vannak a nemi vágy kielégítésének olyan módjai, melyeket, ha a partner felvet, inkább sürgősen lépjünk olajra. Akibe még segítő szándék is szorult, az esetleg adhat egy jótanácsot: „szerintem menj orvoshoz”. Tulajdonképpen mi az, ami perverziónak számít? Nem is kell annyira régre visszamenni, hogy egy napjainkban természetes szexuális viselkedés perverz eltévelyedésnek számítson. Száz évvel ezelőtt pedig biztosan az őrültek házába csukták volna, aki arra kéri párját, hogy orálisan elégítse ki. Ekkor még annak tartották a homoszexualitást is, amelyre mit a szexuális irányultság beteges elferdüléseként tekintettek. A csoportszexről, anális szexről nem is beszélve.

Az eltévelyedett -  Nemcsak időben, hanem társadalmi, közösségi kultúráktól függően is változott az, mit tartunk perverznek, ezért is lehetséges, hogy még mindig vannak a világon olyan kultúrák, ahol a nem hetero szexuális irányultságot ide sorolják. A szexuálpszichológusok a társadalmak szexuális megítélése közötti példaként szokták említeni azt is, hogy egyes helyeken az ember-állat kapcsolat egyes formáival szemben elfogadóbbak.
Sokszor ismételt nézet, hogy semmi sem elítélendő, „perverz”, amit mindegyik fél akar. Még ha ezt alapvetően el is fogadjuk, orvosilag a perverzió fogalomkörébe tartozó viselkedés szexuális magatartási problémának számít, ami nem más, mint a természetes nemi vágyaktól való eltévelyedés. Az ilyen zavarokat általában pszichoszexuális vagy személyiségfejlődési problémák okozzák, és mindenképpen kezelni kell ezeket. A köznyelvben persze ez a szó sokaknál az „undorító”-val esik egybe, hiszen az ide sorolható nemi vágyak az egészséges, hagyományos szexuális irányultságú emberekből viszolygást váltanak ki.
Elmosódott határok -  A szexualitásban nem választható el egymástól élesen, hogy mi „normális”, „extra” vagy „perverz”. Az „extra” illetve a „perverz” talaján álló nemi vágyak általában kevert formációkban jelennek meg, ráadásul előbbi könnyebben átcsúszhat a perverzitásba. Az oralitás, az anál, a szexuális segédeszközök közösen elfogadott – tehát semmiképpen sem az egyik félre ráerőszakolt – használata normális, illetve egyes esetekben extra formának minősül.
Torzult nemi vágyak -  Bár a szexnek része lehet egy bizonyos határok között – és szintén mindegyik fél egyetértésével – az erőszakosság, de a szadizmus és a mazochizmus perverziónak számít. A pszichológiában szadomazochizmusként ismerik ezt a nemi eltévelyedést, amelynél az a cél, hogy testi, illetve – bár ezt kevesebben sorolják ide –lelki szenvedés előidézése, vagy pedig ilyen szenvedésnek az átélése. A szadizmus és a mazochizmus – vagy ahogy a szexhirdetésekben szerepel: SZ/M – ennek a két megnyilvánulási formája. A többség valószínűleg ezeket két különféle zavarnak tartja, pedig általában egyik sem önállóan jelentkezik: ugyanannál a személynél is felváltva jelentkezhetnek szadisztikus és mazochisztikus tendenciák, vagyis szadista, és mazochista is lehet. Valószínűleg nem sütik rá a maradi, vagy prűd jelzőket arra, aki az urofiliát a perverziók egyik formájának tartja, mert szerencsére csak keveseket hoz lázba. Ez nem más, mint amikor szexuális izgalmat és a kielégülést egy más személy vizeletének nézése, vizeletének megszaglászása, megivása idézi elő.

Viva Small, Ihász Petra magyar pornós képek és tinivideó Tagoknak. Kattints a fotóra.

A Szexpláza pornófilm készítését egy casting előzi meg. Jelentkezik ide a szende gimnazista lány aki alig töltötte be a 18 évet, és még nem élvezett senki a szájába. Jelentkezik olyan 40-es MILF is, akiben a szájában, pinájában és seggében annyi fasz járt, és annyi bránert fogott, hogy a földet körbeérné. Aztán jelentkeznek már gyarkolott lányok, és ismert pornósok is. Ekkor a pornófilm forgatásra jelentkező lányokról fotók és videók készülnek. A fotókon pózolnak, vetkőznek, megmutatják az arcukat és a testüket, amivel dolgozni fognak. Egy pár percer sztriptíz és maszturbálós videó is készül. Tisztázásra kerül, hogy nem szűzlányt kell játszani. Itt bizony szopás, baszás, hugyozás, orrba-szájba élvezés, seggbe baszás, perverzkedés és gecinyelés lesz a téma. Van mikor valaki azzal próbál előnyhöz jutni, hogy hivalkodik mélytorok szopási technikájával. Hát bizony erről meg is kell győződni.

KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

Mivel alacsony költségvetésű filmekről van szó, a Plázacicáknak nem sokat tudunk fizetni, bizonyos fokú exhibicionizmus, szeximádat, szereplési vágy is kell, hogy motiválja a faszimádó lányokat. A forgatás előtt vagy után az erre kapható plázacicák privátban, amatőr szinten is meg vannak baszva és szopatva, amiről képsorozatokat, és videókat láthatsz. A casting videókat itt nézheted meg, és a képekre kattintva a lányok szárnybontogatásait nézheted meg. A pornófilm forgatás közben is készülnek backstage képek, amelyeket itt láthatsz. A filmekből bemutató vetítés itt. Minden lánny szerepel a 25 DVD pornófilmben amit leforgattunk, és egy emeltdíjas SMS-ért letölheted jelenetenként és vágatlanul, ha a kért jelszóval Tagként belépsz.