Posts tagged ‘homoszexuális’

A Homoszexuálisok és Leszbikusok Lejáratás Elleni Szövetsége szerint a homoszexuális és biszexuális szereplők száma a tévéműsorokban az utóbbi időszakban nagy százalékban emelkedett, ami azt jelenti, hogy a társadalom egyre inkább elfogadja és tudomásul veszi a szexuális másságot.
A 15 éves “Hol tartunk a tévében” című jelentésből az derül ki, hogy a főműsoridőben 2010-2011-ben rendszeresen megjelenő műsorokban megjelenő színészek 3,9 százaléka játszik homoszexuális, leszbikus vagy biszexuális szerepet. A 2009-2010-es évadban ez az arány csak 3 százalék volt. A homoszexuális és leszbikus karakterek közül ebben az évadban csak hat nem fehér.
Az ABC, a CBS, a Fox, az NBC és a CW által rendelkezésre bocsátott információk alapján a szervezet 84 bemutatott sorozatot vizsgált ebben az évadban. Bár a drámasorozatokban a rendszeres vagy visszatérő karakterek száma nem változott tavaly óta, a vígjátékokban jelentősen emelkedett.
A csatornák közül az ABC áll az első helyen a képviseletben, itt a rendszeres karakterek 7,2 százaléka, vagyis az összes 152-ből 11 szereplő homoszexuális. Ezt követi a Fox 5 százalékkal. A legtöbb homoszexuális és biszexuális karaktert, vagyis 10 rendszeres és visszatérő szereplőt az HBO vonultatja fel. A True Blood – Inni és élni hagyni sorozatban hat ilyen karakter jut szerephez.
“A homoszexuális karakterek számának emelkedése azt tükrözi, hogy egyre inkább megértik és tudomásul veszik a szexuális másságot, mint jelenséget, és egyre több filmkészítő és csatorna fogadja el az iparág új szabványaként” – véli Jarrett Barrios a szervezet elnöke.
További bejegyzések: Melegpornózott Szabó Zsófi választottja - Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi - Buzibárokba járnak a papok - Pedó pornótól hangos a Vatikán - Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval - Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál - Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot - Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök - Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa - A pedofília nem csak a katolikusoké - Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap - Papi pedofília az olasz papokkal is - Homoszexuális papok - A pedofília nem csak a katolikusoké

buzi_fiu_templomAz egri érsek felmentette a papi szolgálat alól a jászberényi plébánost, akit egy melegpornós férfi vádolt meg homoszexualitással a Blikkben. A férfi azt állította, többször létesített szexuális kapcsolatot a pappal, de Hórvölgyi László nem akarta kifizetni a szolgáltatásait. Botrányokozás miatt a papi szolgálat gyakorlása alól felfüggesztette az Egri Főegyházmegye Hórvölgyi László jászberényi plébánost – jelentette be Ficzek László, az érseki iroda igazgatója. A rövid közlemény nem tér ki arra, hogy a pap milyen elítélendő cselekedete miatt hozták meg ezt a döntést, de sajtóhírek szerint homoszexuális kapcsolatot folytatott egy pornószínésszel. Az ügyhöz magyarázatul szolgálhat a Blikk hétfői és keddi, valamint a Szolnokon megjelenő Új Néplap keddi írása. Fotó Blikk: homoszexuális pornószínész a plébánia bejáratánál. Tovább a teljes cikkre
További szexelő papok:  Újabb pedofilbotrány: több tízezer áldozat a holland katolikus egyházban - A papok verték és megdugták a kisgyerekeket - Kiskorúakat dugott a katolikus plébános - Homoszexuális orgiák a Vatikánban - Az erőszakolta meg a gyerekeket, aki csak akarta

cross_dresserCross dresser: Az a férfi, aki csak hobbiként néha vesz fel magára egy-egy női ruhadarabot. Miért vagyok CrossDresser? Most 27 éves vagyok, és az ut óbbi 10 évben szívesen hordtam női fehérneműt. Különösen szívesen veszek fel női szatén bugyit, ha egy nővel szeretkezem. Ez számomra nagyon szórakoztató, és a barátnőmnek sem okoz ez gondot. Szeretném tudni, hogyan lehettem transzvesztita. Meg tudja nekem valaki mondani, hogy miért hordok szívesen női ruhát? Azt is szeretném tudni, hány olyan férfi van, mint én. (Egyébként nem vagyok homokos.) Mit tud még mondani a CrossDressing-ről?
Senki nem tudja pontosan, mi az oka annak , hogy férfiak transzvesztitává válnak. Valószínűleg éppen olyan sok oka lehet, mint ahány férfi, aki női ruhát hord.
“Létezik néhány elmélet” – mondja a szexuálpedagógus, Dr. Michael Carrera, a Szexualitás: viselkedés, tények, érzések c. könyv szerzője. “De figyeljen arra, hogy ezek csak elméletek, és nem több. nem létezik egyértelmű bizonyíték.”
Néhány általános elmélet: Az egyik felfogás pl. az, hogy a távolságtartó, érdektelen apa és a rideg anya a fiút a transzvesztizmus irányába terelheti, ha felnő.
Egy másik pszichoanalitikus elmélet az, hogy a férfiak azért hordanak női ruhát, hogy megszabaduljanak a kasztrációs szorongástól.
Ezzel az elmélettel egyezik az, hogy egy férfi egy tudatalatti kasztrációs szorongás következményeként női ruhát vesz fel, amikor legelőször szembesítik a nemek anatómiai különbségeivel.
Dr. Milton E. Jucovy, a New York-i Psychoanalytic Institut munkatársa a következőt fűzi hozzá: “A CrossDressing egy intenzívebb és dramatikusabb formája figyelhető meg abban a férfiben, aki tudat alatt azt gondolja, hogy a női fehérnemű hordása által megőrizheti erejét, és ehhez visszafejlődik egy pénisszel rendelkező nővel való azonosulás szintjére.
Dr. Jucovy továbbá úgy véli, hogyha a női ruhák hordása csökkenti a félelmet, akkor ez nem csak szexuális helyzetekben forful elő, hanem más szorongásos helyzet ben is.
Már kisfiúk hordanak lányruhát
David W. Krueger, pszichiáter, a Baylor Psychiatric Clinic igazgatója Houston-ban, rájött, hogy egyes esetekben a transzvesztizmus kialakulása már 2-3 éves korban megkezdődött. Ezt a viselkedést általában az anya vagy egy másik női családtag váltotta ki , és a gyermek kisiskolás korában tovább erősödött. A többi esetben a női ruhák hordása fiatalkorban kezdődött.
A legtöbben heteroszexuálisak
A legtöbb transzvesztita, csakúgy mint Ön, heteroszexuális. Egy szakember így definiálja a transzvesztizmust: egy viselkedésmód, melyben a férfi szexuálisan felizgul, ha női ruhadarabokat vesz fel. A transzvesztizmus a fétisizmus egy módjának tekinthető: “Egy transzvesztita általában a másik nem egy vagy több ruhadarabjának használata nélkül nem éri el a teljes szexuális és érzelmi kielégülést.”- mondja Dr. Carrera.
A legtöbb orvos veszélytelen tevékenységnek tartja a transzvesztizmust. Ha egy transzvesztita megfelelő terápiát keres, fő céljának a szégyenérzet és a szorongás csökkentését kell tekinteni a probléma okainak megtalálása helyett. A transzvesztizmus gyógyítására irányuló kísérletek legtöbbször nem voltak sikeresek.
A transzvesztiták legtöbbször felelősségteljes állampolgárok – A legtöbb férfi, aki női ruhát hord, legtöbbször felelősségteljes állampolgár, akik nem különböznek a lakosság többi részétől. Dr. Krueger megjegyzése: “A transzvesztizmus elsősorban heteroszexuális, férfias, házas férfiak között fordul elő, sokunak gyermekei is vannak. A legtöbben dolgoznak, és érdeklődési körük is tipikusan férfias jellegű.”
Mennyi transzvesztita van? – Mivel a legtöbben csak saját környezetükben vesznek fel női ruhát, nehéz megbízható adatokat kapni arról, mennyi lehet a transzvesztiták száma. Dr. Wardell Pomeroy, Kinsey kutatócsoportjának egyik tagja, úgy saccolja, hogy kb. egy millió transzvesztita él az Egyesült Államokban. A lakosság kb. 1-3%-a foglalkozik fetisisztikus CrossDressing-gel.
Női ruha csak a privátszférában – A legtöbb férfi, akik női ruhát hord, ezt csak lakása privát szférájában teszi. Dr. Krueger úgy gondolja, hogy a transzvesztiták 90%-a női ruhadarabokat otthon (vagy férfiruhájuk alatt) hord. Csak egy egészen kicsi kisebbség próbál meg smink, parókák és teljes női ruhakészlet segítségével állandóan nőnek öltözni. (A transzvesztitákat meg kell különböztetnünk a transzszexuálisoktól, akik nemet akarnak változtatni.)
Hogy érezheti magát a partner – Sok transzvesztita osztozik feleségével a női ruhadarabok hordásában.” mondja William Masters és Virginia Johnsons szexuálpszichológus. Egy megértő partnerrel a női ruhadarabok hordása a szexuális interakció különleges témája lehet.
Másrészről ha egy férfi női ruhát hord, az komoly problémákat okozhat a kapcsolatban.
“Sok nőnek, aki egy transzvesztitával él házasságban, problémája van azzal, hogy el tudja fogadni egy olyan férjet, aki úgy gondolja, hogy nőiesen kellene öltözködnie.” mondja Dr. Carrera. “Nem felel meg társadalmunk normális elvárásainak, hogy egy férfi a nők ruháit hordja.” – mondja.Egy másik probléma, hogy a legtöbb ember a transzvesztizmust automatikusan (és helytelenül) összekapcsolja a homoszexualitással. “A transzvesztizmus könnyen tönkretehet kapcsolatokat és családokat.”
Fogalmak: drag king, drag queen, hermafrodita, homoszexuális, queer, shemale, transznemü. Tovább a teljes cikkre

rendorno_bilincsbenrendor_melegpornobanBalhé volt a Pécsi Városi Rendőrkapitányság pénteken, miután egy rendőrnőről szokatlan fotók jelentek meg az egyik közösségi portálon. Egy pécsi tiszthelyettes nő fegyverével, szamuráj karddal, és bilinccsel élte ki exhibicionizmusát. Tovább a cikkre
Nagyatádon napok óta Sz. Csaba (23) meleg pornófilmje a téma. A botrány nem azért tört ki, mert az izmos fiú egyébként profi, és részben Prágában forgatott meleg pornófilmben homoszexuális aktusban szerepel, hanem azért, mert Sz. Csaba szerdáig a városi kapitányság közrendvédelmi osztályán járőr volt. Tovább a cikkre

Ezt maga az énekes nyilatkozta a Mokkában annak kapcsán, hogy az egyik bulvárlap címoldalon közölte: Karcsi nővé operáltatná magát. Az énekes úgy érzi, hogy egy férfi testbe született női lélek, ugyanakkor mégsem sorolná be magát sem a férfi, sem a női nembe, sem pedig szexuális hovatartozás szerint. Demcsák Zsuzsa kérdéseire válaszolva az extrém külsejű srác a Mokkában elmondta: mindig szeretett kitűnni a tömegből, és fel van készülve mások támadásaira is. Édesapja és nagymamája támogatja önmaga megtalálásában, egyedül azt sajnálja, hogy elhunyt édesanyja oltalmára már nem számíthat, akire úgy érzi, egyre jobban hasonlít…

Szecsődi Károly cikk: Nem vagyok sem homoszexuális, sem biszexuális, sem heteró, sem domina, én én vagyok. Egy női lélek vagyok, férfi testben mondja Szecsődi Karcsi

Nacho Vidal (eredeti nevén: Ignacio Jorda González) spanyol pornószínész, született 1973 december 30-án, Mataró városban (Barcelona, Spanyolország). Pornó karrierje 1998-ban Rocco Siffredi segítségével kezdődött, ugyanis ő protezsálta be Hollywoodba. Majd 10 éves pályafutása során több mint 1500 pornófilmben szerepelt, sőt 2000 után mint pornófilm rendező és mint producer is tevékenykedett.

Érdekesség, hogy mint pornószínész, a legdögösebb nőkkel heteró filmekben szerepelt, mint rendező, transzszexuális és meleg pornót forgatott. Ő magát biszexuálisnak vallja, és vállalja, hogy volt már része homoszexuális kalndokban is. Belladonna egy interjúban az nyilatkozta, hogy Nacho farka volt a legvastagabb, amit ő valaha is kipróbálhatott. Ami – figyelembevéve azt a tényt, hogy Belladonna ez egyik legfoglalkoztatottabb pornószínésznő, aki forgatott már igen jó adottságokkal ellátott pornósztárokkal, mint Peter North, Brandon Iron, Mark Ashley, Rocco Siffredi vagy Billy Glide – igen hízelgő Big Nachóra nézve… Tovább a teljes cikkre
További pornószínészek: Lemondott a pornóbotrányba keveredett jobbikos Kabai Zoltán – John Holmes Mr. 35 centi Cicciolina szemével – Steve Holmes pornószínész 21 cm – Peter North 21 cm adult színész - ManDingo férfi adult színész 29 cm – Vanda Vitus magyar pornószínésznő - Michelle Wild, Vad Katalin seggében egy nagy fasszal lett sztár – VV Péter exfeleségét néger is baszta, szopatta - Veronika Clinton magyar pornós sztriptíz – Kajakra kúrták, azt pornós lett – Bree Olsont is megkefélte Charlie Seen – Pornós csajok végbélnyílása seggbekúrás után - Lexington Steele pornószínész 24 cm

Vádat emeltek kiskorú megrontása miatt Trond Birkedal norvég szélsőjobboldali politikus ellen. A 31 éves férfi, aki korábban a norvég bevándorlás-ellenes Haladás párt tagja volt. A tömörüléshez tartozott korábban Anders Behring Breivik tömeggyilkos is… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

A politikusoknak is vannak nemi vágyai. Legtöbbnyire elferdültek vagy perverzek, mint a híres emberek. Megdöbbentő állítással rukkolt elő egy amerikai újságíró, Don Fulsom. Szerinte Richard Nixon (†81), az Egyesült Államok 37. elnöke meleg volt. Fulsom napokban megjelenő könyvében, a Nixon legsötétebb titkaiban számos „bizonyítékkal” is alátámasztja vélekedését… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Politikus szex, erotika, bulvárhírek: Spermabotrányba keveredett a politikus – Szaftos szexbotrányok: poloskákat tettek az államtitkár szobájába – Dániel szerint Wittner Mária lepattant, egy tál ételért dugó kurva volt – Lemondott a pornóbotrányba keveredett jobbikos Kabai Zoltán – Könnyűvérű nők, mint politikus feleségek – Kapócs Zsóka most Orbán bizalmasával nyitott a szexben – Kényszerítették Berlusconi kurváját - Mara Carfagna miniszterasszony, Berlusconival is dugott – Berlusconi a kiskurú Rubyt 13 alkalommal dugta meg – Berlusconi magát védené áprilisi perében – Ruby, Belusconi kurvája Bécsben van – Ronaldo is fizetett Berlusconi kurvájának Rubynak – Ruby: Minden lány meztelen volt Berlusconi buliján – Kadhafi inspirálta Berlusconit az unga-bunga partikra – Nők százezrei tüntettek Berlusconi ellen – Bugyit letolva tüntettek Berlusconi ellen videó – Kilakoltatják Berlusconi kurváit – Berlusconi ellen tüntetés, és kurvája Ruby – Az olasz parlament támogatta Berlusconit a kurvázásban – Undorítónak nevezte a szexbotrányait taglaló műsort Berlusconi – Folytatódik Berlusconi prostibotránya – Putyin is részt vett szexorgiákon – Berlusconi és Putyin együtt kurváztak – A 17 éves kurva ötmillió eurót kért az olasz kormányfőtől – Berlusconi kiskorú prostituáltakkal szexelt – Cicciolina: Ott voltam Berlusconi orgiáján – 17 éves lánnyal kavart a veterán politikus – Pénzért szexeltem Berlusconival állítja egy tini tinikurva – Berlusconi egyik kurvája csoportszexről vallott – Berlusconi szexpartiján négy lány jutott egy férfira – Berlusconi szexpartijának elképesztő fotói – Szexvideón Berlusconi – Elnökök és kormányfők szexbotrányai – Meghökkentő kijelentés az olasz parlamentben – Elnökök sem bírnak a farkukkal, a legnagyobb szexbotrányok – George Clooney mentheti meg Berlusconit a szexperben – Berlusconi képviselői helyet adott a szexért – Berlusconi szexplázája - Hastáncosnő csábította a miniszterelnököt - Lemondott a szexbotrányba keveredett képviselő – Kopaszra nyírták a pedofil képviselőt – Schwarzenegger féktelen csajozásai – Szexbotrányba keveredett magyar diplomaták – Újabb szexbotrány a Jobbikban a zaklató tanár – Éjjeli lepkevadászat, bordélyvilág a régi időkben – Orosz szűzpinák eladók – Vetkőztek a politikus nők – Al Gore volt alelnök a masszőrnőt akarta dugni – Marilyn Monroe pornóval indító politikuskurva volt

Folyamatosan támadások érték az utcán az énekest a fellépéseken, a közösségi oldalakon szexuális hovatartozását illetően. Ezért döntött most úgy, hogy tiszta vizet önt a pohárba. Elmondta, hogy nők között nőtt fel, nem volt előtte férfi minta, gyerekkora óta a lányok társaságában érezte jól magát, és mindig édesanyjára akart hasonlítani. Úgy érzi, ő egy női lélek férfi testben. Arról is beszélt, édesanyjának ikerterhessége volt, csakhogy Karcsi lánytestvére nem született meg, de egypetéjű ikrek voltak, s ezért a szervezete jóval több női hormont termel, mint az normális lenne…. A teljes cikk és a videóriport Tagi szexhírek oldalon itt található
További homoszexuális és egyéb másság bejegyzések: Nyilvánosan vetkőzött meztelenre Jerzy – Fiú vagyok, nőnek öltöztem és megdugtak – Stohlt szeretik a meleg férfiak – Csatlakoztam egy meleg párhoz - Csak haverság, semmi buzulás – Meleg vagyok, mondta egy szlovák képviselő - Meleg nyár - Figyeld a magánhangzóját, kiderül meleg-e? - A MILF-ek a harmadik legkeresettebb szexuális tartalom – Hímringyó vallott az öcsödi rémek ellen – Melegorgiákat rendeztek az öcsödi darabolós gyilkosok – Tüntetnek a melegek az alkotmány miatt – Terry Black, Rácz Károly melegpornó filmmel nyomul - Férfi prostitúció Magyarországon – Az egyházi pedofilbotrányok igazából melegügyek – A meleg pap 80 ezret ajánlott a szexért – Templomban szopott a homokos pap – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – Kártérítést kapott a pedofil áldozat az egyháztól – A pápa elítélte a pedofil papokat – Több ezer gyereket molesztáltak az Ír papok – Félhetnek a papok, nyilvánosak a szexuális bűntettek – Homoszexuális papok

Stella, a transzvesztita: “Jobbak kell legyünk a nőknél, hogy ne arra figyeljenek a pasik, ami a nőknek van és nekünk nincs. Hidd el, nagyon ritkán fordul meg a hímek fejében az, hogy fogdossák a mellem.”
Te akkor meleg vagy, hetero, nő vagy pasi? Mi, transzvesztiták olyan pasik vagyunk, akik nők szeretnének lenni. De mi sem vagyunk teljesen tisztában azzal, hogy mik vagyunk. Én úgy gondolok magamra mint egy nőre, kis gyártási hibával.
Hímeket próbálsz fűzögetni ezek szerint te meleg vagy? Hát ami a fűzögetést illeti, azt nem csak próbálom, hanem meglehetősen sikeres is vagyok, ami meg a melegséget illeti, hát nem vagyok az: én hetero helyen sokkal jobb nő vagyok, mint itt, ezen a meleg partin. Szinte kizárólag heteroszexuális férfiakra, fiúkra, fiúcskákra utazom – és hát eléggé feltűnő kancának számítok ahhoz, hogy ahogy belépek egy diszkóba, azonnal összeszedjen valaki.
De nem jönnek rá, hogy te fiú vagy? Az lényegtelen, hogy rájönnek-e vagy sem: az a fontos, hogy az első tíz perc olyan erős és érdekes legyen, hogy aztán már ne tudjanak – vagy ne akarjanak – nemet mondani. Ha kellőképpen elszédíted a hímet az első tíz percben, akkor már lényegtelen, hogy fiú vagy lány vagy: kellesz neki.
Ha nem vagy meleg, akkor jó neked az, ha egy fiúval vagy? Nem – legalábbis testileg nem. Ezt nem fogják fel soha, hogy nekünk mennyire száz százalékosan elég az, ha minket egy hetero pasi nőként megkíván. Mi csak eszmei síkon elégülünk ki, olyanok vagyunk, mint az őrangyalok: nyújtunk valamit, és nem várunk el cserébe semmit.
Ezek szerint te csak le akarod ellenőrizni, hogy jó nő vagy-e? Nem akarok semmit ellenőrizni, tudom, hogy jó nő vagyok. Manapság azért általában megfordul a pasik többségének fejében, hogy mit tudunk mi, travesztik. Egy kis alkohol, diszkó nagyon sokat segít rajtunk – és minél sötétebb van, annál jobban nézek ki.
Mi történik akkor, ha le kell vetkőznöd? Ha jól ki van tervelve a dolog, akkor általában lekötözöm a pasikat: ezt ők szexuális játékként fogják fel – hú, ő még nem volt olyan nővel, aki már az első két percben lekötözte őt. Ebben az a lényeg, hogy ne tudjon tapogatózni…
És ahogy a pasinak nincsen keze, én olyan domina lehetek rajta, amilyen csak akarok. Sötétségben mit tudja szegény… meg hát van nekünk, travesztiknek egy rossz szokásunk: irtózatosan jól “lovagolunk”…
Tánc közben legtöbbször hozzám lehet nyúlni bizonyos helyeken, de azért elhessegetem a kezeket, ha már nagyon kutakodnak. Szóval egy kicsit becsípett pasit nagyon könnyen át lehet verni. Reggel amikor felébrednek, nagy részük meg van győződve róla, hogy ők egy szuper, belevaló csajjal voltak. Ha meg nem, hát istenkém…
Sokszor úgy fogalmazol, hogy “mi, travesztik”. Van ilyen mozgalom Romániában? – Nincs. Transzvesztiták vannak, de tudomásom szerint én vagyok az egyetlen, aki reggeltől-estig és estétől-reggelig nő vagyok – ez az életem, és ebből is élek: pillanatnyilag egy segesvári hetero night-klubban riszálom a fenekem a rúd mellett –
Nőként? Igen. Általában csak akkor bukom le, ha a többi lány elárulja – merthogy nem veszem le a bugyim és a melltartóm. Más bulikon a bugyim is lekerül és hát mindenki nagyon meglepődik, mert nem azt látják, amire számítottak.
Természetesen night-klubos munkában az is benne van, hogy bizonyos szexuális szolgáltatásokat kell nyújtanom a klienseknek. Azt még nem mondhatom magamról, hogy prostituált vagyok, de nagyon afelé tartok. A vicces ebben az, hogy hetero férfiakkal fekszem le – mint hetero nő. Tudod, mi travesztik sokkal jobban szeretünk pasizni, mint a normális nők: bárhol lehetőség adódik erre, mi nem mondunk nemet.
És hány partnered volt? Rengeteg…
A szexualitás meghatározza az életed. Ez számodra átok vagy áldás?
Rengeteg traveszti számára átok az, hogy az lett, ami lett. Én imádom – ha valahol két percig nem rólam beszélnek az emberek, akkor abba belepusztulok.
Feltűnési mániában szenvedsz? Nem. Ugyan nagy a feltűnési mániám, de nem szenvedek tőle. Nagyon élvezem.
El tudod képzelni magad családanyaként? Figyelj, én vén kurvaként akarok meghalni – bár huszonkét évemmel már most is vén kurvának számítok a szakmában. Családról meg gyerekről szó sem lehet: én nagyon szeretem a gyerekeket, dehát a legutolsó dolog, amit egy gyereknek, mondjuk Zsoltikának kívánnék, az egy traveszti anyuka. Eléggé borzasztó lenne neki…
Azt sem tudom elképzelni, hogy nekem férjem legyen. Akár sikerül, akár nem teljesen nővé válnom, nem tudom elképzelni az életem valakihez kötve. Annyira jól érzem magam egyedül…
Ezek szerint tervezed az operációt? Most már nemcsak tervezem, ha minden igaz, akkor nemsokára elkezdődik egy része a hosszú és kibaszott drága folyamatnak. Vénségemre talán majd igazán nő leszek…
Beszéljünk a ruhákról. Amikor például tangát viselsz, nem veszi észre senki, hogy te fiú vagy? Manapság azért már nagyon fejlettek a traveszti-technikák: én úgy le tudom ragasztani a péniszem, hogy soha senki nem jöhet rá, van-e nekem ott valami vagy nincs.
És mi van, ha merevedésed támad? Mi, travesztik nem igazán nyilatkozunk ilyesmiről – ez maradjon a mi személyes titkunk. Ami az árulkodó jeleket illeti, én mindent megteszek annak érdekében, hogy ezek a dolgok ne kerüljenek felszínre – partnereimmel megpróbálok annyira nő lenni, amennyire csak lehetséges.
Nekünk travesztiknek mindenféle trükköket kell kitalálnunk, hogy eltereljük a férfi figyelmét például a női mellről: jobbak kell legyünk a nőknél bizonyos tekintetben, hogy ne arra figyeljenek a pasik, ami a nőknek van és nekünk nincs. És hidd el, nagyon ritkán fordul meg a hímek fejében az, hogy fogdossák a mellem.
A melltartód mivel tömöd ki? Titok, viszont tapintásra van tervezve, úgyhogy nyugodtan meg lehet fogdosgatni és nem érződik, hogy nem igazi. Ami meg a ruhákat illeti, nagyon sok ruhát én magam varrok – végülis kedvencem nincsen, a lényeg az, hogy minél kurvásabban nézzen ki.
Nem kaptál soha behívót? Engem behívtak, de a sorozáson el is kergettek. Nagyon szerettem volna katona lenni a román hadseregben, de ők nem hagyták. Önszántukból azonnal felmentettek, amikor beállítottam traveszti cuccban.
A női-, vagy pedig a férfi-vécébe jársz? A nőibe természetesen. Bár olyanokat is szoktam csinálni, hogy bemegyek a férfi vécére, beállok a piszoár elé a férfiak közé, felhúzom a miniszoknyám, és úgy pisilek. Dehát ez már feltűnési viszketegség… Az eddigi beszélgetésből úgy tűnik, transzvesztitának lenni maga a hetedik mennyország. Mesélj most arról, hogy mi a rossz. Azt próbálom bebeszélni magamnak, hogy nem az, vagyok, ami – reggel pedig felkelek és női szemmel tükörbe nézek: azt látom, hogy kinőtt a szakállam, vagy leveszem a melltartóm, és ott nincsen semmi. Ez pedig nagyon kiábrándító tud lenni…
Az akaraterő a transzvesztita legfontosabb tulajdonsága: végül is nem arról van szó, hogy nehéz nőnek lenni, csak unalmas nővé válni. Miután reggel kimászom az ágyból, a nővé való átalakulás három-négyórányi aktív munkát jelent, tükör előtt. Így már oda jutottam, hogy inkább nem megyek sehová, csak ne kelljen már megint sminkelni. Viszont az életem utóbbi öt-hét éve olyan aktív és érdekes volt, hogy ha valaki azt mondaná, hogy holnaptól újjászülethetnék nőként, nem cserélném el a mostani életem.
Mi volt az eddigi legkellemetlenebb élményed? Az egyben a legkedvesebb is: valamikor nagyon régen szülinapomon ripityára törték az orrom a traveszti miatt. Ennek viszont nagyon örültem, mert addig nekem vastag, férfias orrom volt. Ezt leszámítva kellemetlen élményem nem volt, én azokat nem tartom számon. Tízszer annyi jó történik velem, mint rossz.
Szerinted milyen nőket szeretnek a férfiak? Rengeteg gyakorlatra van nekem még szükségem ahhoz, hogy erről megállapodott képet tudjak alkotni. Egy dolog van, amire a fejemet teszem: egyszer minden pasi fejében megfordul, milyen lenne egy olyan igazi, belevaló kurva. Transzvesztiták nagy fasszal. A teljes képgalériához kattints a fotóra.

Transzvesztita szex, erotika, pornó: A férfiprosti hímringyó mindent vállalt őszinte vallomás - Webbeteg Transzszexuális vagy homoszexuális – Transzvesztita seggbe kúrva - Thai meglepetés – Nővé válásom SM történet - Amanda Elstak transzvesztita és Alexandra Diamond volt pornószínésznő románca – Férfit tett magáévá Gera Zoli csapattársa – Emma Watson transzvesztitaként meztelenül nagy fasszal – Fasza van a Givenchy szép női modelljének – A transzszexualizmus már a születés előtt kialakul – Farka van baszdmeg a csajnak – Operabál a’la ellentranszvesztita: Szegénység kint csillogás bent – Transzveszita, shemale és egyéb fogalmak – Ki a transzvesztita és a transzszexuális – Transzvesztita szex shemale