Honnan tudjam, hogy ál vagy igazi orgazmusa volt a nőmnek

Gayle Brewer és Colin Hendrie amerikai egyetemi kutatók 18 és 48 év közötti nőket kérdeztek meg a szeretkezés közben kiadott hangjukról, és azok okairól. Azt is tudakolták: mikor jutottak el a csúcspontra, ha eljutottak egyáltalán, ha pedig nem, miért kiabáltak mégis? Nos, a válaszok vegyesek: a megkérdezettek 92 százaléka érezte úgy, hogy a hangadásával erősítette partnere önbizalmát, 87 százalékuk tudatosan játszotta meg az élvezetet.

Ráadásul az is kiderült: a nők 25 százaléka, ha úgy érzi, nem fog elérni a csúcsra, rendszeresen, hangokkal tetteti az orgazmust.
Biztosan mindenki emlékszik arra a jelenetre a Harry és Sally című filmből, amikor Meg Ryan egy földrengésszerű orgazmust tettet egy kávézóban, hogy bebizonyítsa, minden nő képes a színlelésre. Jót nevetünk rajta, ha a képernyőn van, ám a való életben nem ilyen egyszerű a dolog.
Manapság a szex mindenütt ott van – a tévében, rádióban, filmekben, reklámokban – ennek az időszaknak az orgazmus az igénye. Ám kizárólag egyfajta orgazmus van, ami használ: az igazi 100%-os hamisítatlan, fül-repesztő, szabályok nélküli. Neked volt már benne részed?
Barátokkal való beszélgetések, vagy egy gyors betekintés a női fórumokba, felfedik, hogy több nő színleli az orgazmust, mint gondolnánk… Ám nem meglepetés azt sem hallani, hogy vannak, akik még soha nem színlelték a végleges gyönyört, ők a kivételek, akik erősítik a szabályt! Vajon tettetni „csak egy kis füllentés” vagy nagy árulás?

Mitől hamis egy orgazmus?
Elsősorban attól, ha azért színlelünk, hogy ne okozzunk fájdalmat a partnerünknek, ha netán nem jutunk el a csúcsra. 70%-ra becsülték azon nők számát, akik színlelik az orgazmust az életük bizonyos pontján. A szakemberek szerint ez azonban egyáltalán nem meglepő, hiszen amíg szexuális különbségek vannak férfiak és nők között, mindig lesz orgazmus-színlelés is. A férfiaknak és a nőknek nagyon különbözik a szexuális felfogása, de ami a női nem legnagyobb hibája, hogy folyamatosan próbálkozik a két felfogás összehasonlításával.
Egy férfi öröme nagyon is arra a pillanatra van fókuszálva, amikor eléri az orgazmust, és azt gondolja, hogy a nőknek is csak ez a fontos. Ők úgy gondolják, hogy orgazmus nélkül nincs élvezet, tehát a csúcs nélküli szex egy hatalmas hiba. Erre vonatkozóan Klári (26 éves) az alábbi véleményen van: „Több alkalommal megsértődött a párom, amikor elmondtam neki (miután megkérdezte tőlem), hogy nem volt orgazmusom. Így, amikor nincs, csak színlelem, mintha lenne… és így elkerüljük a heves szóváltásokat!”

Mindent a nyugalomért
Egy kis nyugalom mindennél többet ér – vallja a színlelő nők nagy része. Az orgazmus színlelése ugyanis megvéd a potenciális konfliktustól, és ha Klári esetét nézzük, ő még csak nem is panaszkodik az elmaradt örömről! Sok esetben ugyanezt alkalmazza Emma (28 éves) is: „Amikor nem vagyok szeretkezős hangulatban, de a párom igen, inkább gyorsan túl akarok lenni rajta, és színlelek egy orgazmust a veszekedés helyett. Ugyanez van, amikor elhúzódik, és túl sokat bámulom a plafont. Az „orgazmusom” ad neki ugyanis egy kis pluszt, és ilyenkor tudom, hogy büszke magára.”
Tény, hogy nem mindig jó ötlet elmondani a teljes igazságot, és sokszor egy kis füllentés célszerűbbnek látszik, mint szükségtelen fájdalmat okozni, vagy vitát szítani. Ezzel azonban a probléma még nem lesz megoldva, sőt.
Egyik oldalról a pasi azzal van elfoglalva, hogy biztos legyen abban, hogy neked is jó, a másik oldalról te színleled az orgazmust azért, hogy ő magabiztosabb és boldogabb lehessen – vagy, legalábbis nem hagyod, hogy belefáradjon az erőfeszítésbe, ha már előre tudod, hogy nem fog megtörténni a kitörés.

A partner bizalmának megerősítése
A hamis orgazmusnak nem feltétlenül kell rossz dolognak lennie. Igazi előnyöket is kovácsolhat belőle egy szerelmespár – vallja Melinda. „Amikor a párom és én találkoztunk, mind a ketten fiatalok és tapasztalatlanok voltunk. Az első pár hónapig nem hoztuk tűzbe egymást. Egyszer tettettem egy orgazmust, és amint ez megtörtént, megláttam a pasim egy eddig ismeretlen oldalát, hirtelen tele lett bizalommal.”
Bizonyos férfiak esetében – ha a partnerüktől orgazmust látnak -, már egy alapvető kielégülés; és megerősíti a férfiasságukat. Ebben az esetben a hamis orgazmus egy bizonyos pozitív körbe juttat. Ebben a körben benne van a férfi, aki megnyugodott a teljesítményével kapcsolatban, nem fél partnere kiábrándultságától, így jobban fog benne bízni, mely csak jobban hozzájárul a partner öröméhez. Természetesen elfogadható ez a megközelítés, ám ha nem vagy igazán boldog a kapcsolatban, a legjobb, ha megbeszéled vele a dolgokat, hiszen a színlelésed csak a rossz szokásait erősíti.

Szexuális vágyteremtés
Közben Andi (23 éves) megtalálta más előnyeit az is orgazmus színlelésének: „Amikor különösképpen nem akarok szexelni, úgy teszek, mintha már elég lenne. Csak hallgatom a nyögéseimet és a sikoltásaimat – ez ad nekem szexuális energiát!”
A női gyönyör komplex és gyakran képek társulnak hozzá. A nők fantáziálnak és tettetnek dolgokat. Egy orgazmus tettetése csak egy másik fajta kifejezése dolgoknak. A partnereddel való jelenetek elképzelése (magadban egyedül) felpezsdíthet. Amikor színleled, hogy orgazmust élsz át, az egy valódi (ugyanakkor későbbi) orgazmus érzéshez vezethet!

Orgazmusok meggátolása
A tettetett orgazmusok a közösülés közben egyfajta kettéhasadt személyiséget is eredményezhetnek. Úgy fejezed be, hogy elvágod magad attól, amit érzel, mintha valójában nem is szeretkeznél. Ha egyszer ez a szokásoddá válik, nehéz megtanulni újra ráfókuszálni arra, amit valójában érzel, és amit szeretnél érezni. Arról nem beszélve, hogy saját magad és a partnered „becsapása” ezzel a módszerrel úgy láttatja a problémát, mintha az eltűnt volna, de valójában nem szűnt meg, csak el lett nyomva. A diszfunkció tehát folytatódik, vagy még rosszabbá válik, és nem leszel képes rajta segíteni. Egy szexuális kapcsolatban, az öröm kölcsönös alkalmazkodásból származik, attól függően, hogyan reagál „rád” a partnered. Ha az öröm nem eredeti, a partner nem lesz képes fogadni a „jó” jeleket, ezért nem lesz képes „jó” válaszokat adni.
Az orgazmus színlelése arról szól, hogy színleled a partnered számára, ugyanakkor saját magadnak is hazudsz. Ha azon veszed észre magad, hogy tetteted a nagy „O”-t – ráadásul egyre gyakrabban –, itt az ideje feltenni magadnak néhány fontos kérdést. Néha ugyanis szervi vagy lelki okok állnak az orgazmus-képtelenség mögött, és egy orvossal vagy terapeutával való beszélgetés segíthet csak igazán. Ne feledd, soha nem szégyen segítséget kérni.

Bűntudat
Van olyan nő, aki évek óta tetteti az orgazmust. Ők egy idő után természetesen meg akarnak szabadulni a hazugságoktól, és felszínre hozni az igazságot a kapcsolatukban, de nem tudják, hogyan kell kiásni ehhez az alapokat. Ilyen körülmények között a szenvedés dupla: a szexuális frusztráltság tetején van egy bűntudat és árulás a partner felé, és van egy visszahúzó erő, vagy akár depresszió is, melynek komoly következményei lehetnek a kapcsolatban.

Mikor kell aggódnom?
Muszáj határt húzni az „ártalmatlan” és a „problémás” színlelés között. A saját jóléted a legjobb mérce: amíg nem színlelsz állandóan, és ez nem gátol meg téged és partneredet attól, hogy valóban kielégüljetek, nincs okod aggodalomra.
Azonban néhány nő automatikusan igénybe veszi a hamis orgazmust, mely mindig szenvedéshez vezet – szexuális frusztráltság formájában -. Ilyenkor ugyanis úgy érzik, elárulták a partnerüket. Amíg szenvedést okoz a dolog, addig nem fog működni, ez biztos! Az emberek nem veszíthetik szem elől azt a tényt, hogy a szex egyfajta örömforrás, ami egy párnak fokozott intimitást ad.

Mit rejtegetek?
Amikor a hamis orgazmusok egyenlők a frusztrációval, az első dolog, hogy megkérdezzük magunktól, vajon mi vezetett ahhoz, hogy ezt a stratégiát alkalmazzuk.Vannak olyan nők, akik már megtapasztalták az orgazmust, egyedül vagy előző partnerekkel, de a jelenlegi partnerrel képtelenek azt elérni. Aztán vannak, akiknek még soha nem volt ilyen irányú tapasztalatuk – ezek a nők „anorgasmiában” szenvednek. Ez egy szexuális zavar, ami megakadályozza a szenvedőt abban, hogy elérje az orgazmust még akkor is, ha stimulálják. Ebben a helyzetben van egy vágy, hogy működjön a kapcsolat, és a második a félelem az abnormálistól vagy a frigiditástól.
Mindkét esetben a színlelés tűnik az egyetlen megoldásnak ahhoz, hogy megmentsük a kapcsolatot. A valóságban a színleléshez folyamodás egy módja megszabadulni a mélyebb aggódástól: az elhagyástól való félelemtől. Ezek a nők olyan hatás alatt vannak, hogy ha bevallják, hogy soha nem volt orgazmusuk, elhagyja őket a partnerük.

Meg kell határozni az okot
Első lépésként próbáld meg analizálni a helyzetet. Kérdezd meg magadtól, hogy mi vezetett ahhoz, hogy színleld az orgazmusokat: volt-e már valaha rossz orgazmusod (egyedül vagy partnerrel?) Ha nem, az orgazmus képtelenség személyi okokra vezethető vissza, nem pedig kapcsolati okokra. Ha igen, de már nem vagy képes orgazmusra a jelenlegi partnereddel, a diszfunkció talán a vele való kapcsolatodban rejlik.

Vedd fontolóra a segítségkérést!
Minden esetben a legjobb megoldás, ha segítséget kérsz. Pszichoterapautától, ha képtelen vagy az orgazmusra, vagy szexterapeutától ha átmeneti problémáid vannak. A cél, hogy felfedd a probléma alapvető okait, ha ezek individuálisak, vagy kapcsolat-alapúak. Ne jelents ki látványosan semmit a partneredről „nyerési” céllal, túl sok következmény forog kockán ahhoz, hogy rendbe rakhasd a dolgokat vagy hibáztass bárkit is.
Dupla csalódás a férfinak, aki megtudja, hogy a partnere csak színlelte az orgazmust. Belül elárulva érzi magát, aztán megkérdőjelezi a férfiasságát és az önértékelését. Ezért fontos, hogy mihamarabb segítséget kapjunk, és tanácsot kérjünk egy szakembertől. Egyedül ezzel kerülhetjük el a partnerrel való összeütközést.
Amennyiben úgy érzed, hogy van egy bizonyos feszültség benned, és nem vagy kész arra, hogy bevalld a vereséget, pihenj, végy mély lélegzetet és próbálj ki valami újat. A pasid meglepően lelkes lesz mindenféle a kísérlethez!


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Szuper SZEXSHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?