Posts tagged ‘szépségverseny’
Az RTL Klub és a Magyarország Szépe Kft tavasszal egy látványos élőtelevíziós szuperprodukciót mutatott be A Királynő címmel, amely a Miss World és a Miss Universe szépségversenyek hivatalos magyarországi döntője. A rendezők célja, hogy a jelentkező lányokkal nemzetközi színvonalú produkció létrehozása, és hogy újra visszaállítsák a szépségverseny mára kissé megkopott fényét… A teljes cikkhez kattints a képre:

Az RTL Klubon március 18-án indult a jelentkezésre ösztönz- reklámkampány, amelyben – a versenyek eddigi történetének három legismertebb királynője – Bálint Antónia, Horváth Éva és Bodri Krisztina szerepelnek. Mindhárman elmondhatják, hogy a szépségük mellett kitartásukkal, tehetségükkel, elhivatottságukkal is hírnevet és széles körű ismertséget tudtak szerezni. A Királynő nevű szépségversenyre 17 és 27 év közötti, hajadon, gyermektelen, magyar állampolgársággal rendelkező lányok jelentkezhettek, akikről korábban nem készült akt és pornófelvétel. A Top 24 lány: Bertók Marianna, Firts Patrícia, Gróf Evelin, Hodi Anikó, Katona Renáta, Konkoly Ágnes, Kovács Döníz, Lipcsei Betta, Lukács Mercédes, Mészáros Vivien, Mihályi Marianna, Németh Nikolett, Potari Laura, Regős Lili, Ruzsás Bettina, Siha Edina, Szabó Dóra, Száraz Szandra, Szunai Linda, Tóth Ildikó, Török Korinna, Vigmán Bernadett, Weisz Fanni, Zsigó Fanni.
Cikkek a témában: Top lányok, az esélyes jelöltek – Visszamentek a 80-as évekbe a Szépségkirálynő jelöltek – Szépségkirálynő lehet a bajai triatlonos – Mocskos részletek a szépségversenyekről – Tejben pancsoltak a Szépségkirálynő jelöltek – Királynők akarnak lenni a magyar pinák – Fürdőruhás izelítő a csajokból – A szépségkirálynő pinák bikini próbálás videó – Vasvillával és traktorral pózolt a szépségkirálynő
Posted by divat on 2012. február 2. under Szex. Tags: 2011, a királynő, aids, akt, bálint antónia, bertók marianna, bodri krisztina, casting, Donald Trump, eric morley, firts patrícia, fodrász, gróf evelin, hiv, hodi anikó, horváth éva, jáksó lászló, jelöltek, julia morley, katona renáta, királynő, konkoly ágnes, kovács döníz, lipcsei betta, lukács mercédes, Magyar lányok, magyarország szépe, mészáros vivien, mihályi marianna, miss universe, miss world, miss world hungary, németh nikolett, nbc, pótári laura, Pornó, regős lili, rtl klub, ruzsás bettina, siha edina, sminkes, stlyist, stohl andrás, szabó dóra, száraz szandra, szépségverseny, szunai linda, tóth ildikó, török korinna, válogatás, vigmán bernadett, weisz fanni, zsigó fanni
Comment on this post.
Gratuláló telefonok ébresztették a 20 éves Németh Barbarát, miközben a mixerként dolgozó lány hajnalig dolgozott. Gagyi pénzért vetkőzött a Blikknek, hogy címlaplány legyen.
– A család és a barátok már kora reggel csörögtek, hogy milyen jók lettek a képek, a párom is nagyon büszke rám. Én is gyorsan megnéztem; szerintem sokkal jobbak lettek, mint amikor először indultam a Blikk szépe versenyen. Rengeteg üzenetet is kaptam, nagyon jó volt ezekre ébredni, még ha sokat nem is tudtam aludni, mert egész éjszaka dolgoztam – újságolta boldogan a fekete hajú szépség. A teljes cikk és a videó a Tagi szexhírek oldalon itt található
További vetkőző, magamutogató lányok: Larion Zoé lett 2011-ben a Blikk szépe – Pinamutogató modellek – Száraz Szandra nem csak pucsít, pinát is mutat – Szexpláza modellek, a plázacicák közül az amatőr castingon résztvevő lányok, és a már szex munkában jártasabb csajok itt – Száraz Szandra pinája Száraz Szandra pinája – Gecis arcú plázacicák Gecis arcú plázacicák – Sásdi Vivien vaginája Sásdi Vivien vaginája – Horváth Éva meztelen képek Horváth Éva meztelen képek – Extrém casting pornó Annamari plázacicával Extrém casting pornó Annamari plázacicával – A faszimádó ribancok élvezettel küzedenek a fasszal A faszimádó ribancok élvezettel küzedenek a fasszal – Sásdi Vivien Playboy fotózás werk videvideó – Gigi napi 10 ezerért vállalt szexmunkát – Horn Melinda pornózik – A pornózó rendőr megdugja a szűz barátnőjét – Szexpláza casting pornófilmbe amatőr és profi csajokkal – Veronica Clinton és Ginger magyar lányokkal leszbi videó – Hanna plázacica amatőr castingon megkúrva, szopatva – Pina és végbélnyílás a Szexpláza pornófilm forgatáson – Szemők Hajnalka nőstényként nyomul Alekoszra – Tresz Ágnes CKM modell – Christina Bella magyar pornós seggbe kúrva – A rendőrszopó Zsanettet is védte Laci – Krisán, Liptai Claudia előtt Kapócs Zsókába lőtt – S Andrea elbukott a poligráfon, a rabok meg akarták erőszakolni – Keleti Györgyi 60 napot volt – Pótári Laura új hús a modell piacon – Zimány Linda Dzsudzsák-, Róka Adrienn Bodnár Laci alá feküdt – Tiffany Diamond és Maya Gold néger fasszal – Zimány Linda Dzsudák pénzét szereti – Gina Gallardo, Prikrill Zsuzsa – Gregori Dóra vetkőzéséről videó – Kelemen Anna ezekkel a képekkel hirdeti magát – Mészáros Dóra tinicsaj pinájára indul be – Gigi és Anikó pucsítanak a CKM címlapján – Valentin Titánia vetkőzik a színpadon – Tímea kitart amellett, hogy megverték és megerőszakolták – Magony Szilvi ledobta ruháit – Orbán sem tudott Kapócs Zsókáról – Rácz Ildikó, Gigi úgy érzi megfogant Jerzy spermájától – Márki Zsuzsi nemi szervei Márki Zsuzsi nemi szervei – Berki Krisztián most Mester Beát dugja – Andy Vajna Damu agyonvert excsaját, Palácsik Tímeát dugja – Szexpláza plázacicák amatőr pornósok privát castingon – Gigi és Naomi Cole egy szexuális vadállat – Pócs Gabriella lett a Blikk hónap szépe – Froschl Zsani magyar pornós, Madison Parker néven – VV Gigi, Rácz Ildikó szopna
Posted by Reklam on 2012. január 29. under Bulvár, Magyar lányok, Médiahírek, Szexhírek cikkek. Tags: 20 éves, balogh zsófi, blikk szépe, budapest, fotózás, kovács barbara, magyar, mészáros dóra, meztelen, nagyváradi nikolett, németh barbara, németh barbi, pina, playboy, pucér, szabó zsuzsanna, száraz szandra, szépség verseny, szépségverseny, szemők hajnalka, treuer erika
Comment on this post.
Bertók Marianna nyerte a Miss Hungary 2011 szépségversenyt. A szépség első és második udvarhölgye, Béres Evelyn és Keserű Nóra lett. További képek és cikk a fotóra kattintva érhető el.

2011-ben került 26. éve megrendezésre a legrégebbi országos szervezésű magyar szépségverseny, a MISS HUNGARY, amely, mint kiemelt esemény, az idén is jelentős médiafigyelmet érdemelt.
A döntősöket 2 kategóriában bírálta el a zsűri, a tini kategóriában 14-18 év közöttiek, míg a felnőtt kategóriában a 18-26 évesek versenyezhettek.
A Miss Hungary Szépségverseny győztese felnőtt kategóriában Bertók Marianna (23 éves, Pomáz). A szépség első és második udvarhölgye, Béres Evelyn (22) és Keserű Nóra (25).
Ők képviselhetik Magyarországot a világ különböző tájain megrendezendő világversenyeken.
Tini kategóriában a győztes Szommer Edina fejére került a korona csütörtök este (18 éves, Békéscsaba). A második és harmadik helyezett Illyés Jeniffer (16) és Kálvári Múzsa (17) lettek.
A 22 tagú zsűri elnöke dr. Pataki Gergely plasztikai sebész volt. Az ítészek között helyet kapott még Bemer Miklós nemzetközi hírű fotográfus, számos közéleti személyiség és celeb, valamint korábbi királynők, így Gregori Dóra szépségkirálynő, a tavalyi győztes is. Az idei szépségverseny fővédnöke Szőcs Géza kulturális államtitkár volt.
További szépségverseny cikkek: Modelligazolvány képek - Magamutogató csajok, akik nem bírnak a vérükkel - A Szépségkirálynő, magyarország szépei képgalériák - Átlátszó ruhában mutogatta magát Boldogh Boglárka - A Királynő, a magyar sépségkirálynő választás kupleráj
Posted by Babes on 2012. január 22. under Celeb, Magyar lányok. Tags: • bertók marianna, béres evelyn, bertók mari, bertók marianna, bertók marianna meztelen, dr. pataki gergely, illyés jeniffer, kálvári múzsa, keserű nóra, maya, miss hungary 2011, szépség, szépségkirálynő, szépségverseny, szommer edina, szőcs géza, tini
Comment on this post.
Gratuláló telefonok ébresztették a 20 éves Németh Barbarát, miközben a mixerként dolgozó lány hajnalig dolgozott. Szerdai címlaplányunk azonban most az egyszer egy cseppet sem bánta, hogy nem hagyták pihenni barátai és szülei, mivel már ő is alig várta, hogy megjelenjenek fotói a Blikk szépe versenyünkön.
– A család és a barátok már kora reggel csörögtek, hogy milyen jók lettek a képek, a párom is nagyon büszke rám. Én is gyorsan megnéztem; szerintem sokkal jobbak lettek, mint amikor először indultam a Blikk szépe versenyen. Rengeteg üzenetet is kaptam, nagyon jó volt ezekre ébredni, még ha sokat nem is tudtam aludni, mert egész éjszaka dolgoztam – újságolta boldogan a fekete hajú szépség. A teljes cikk és a videó a Tagi szexhírek oldalon itt található
További vetkőző, magamutogató lányok: Larion Zoé lett 2011-ben a Blikk szépe - Pinamutogató modellek - Száraz Szandra nem csak pucsít, pinát is mutat - Szexpláza modellek, a plázacicák közül az amatőr castingon résztvevő lányok, és a már szex munkában jártasabb csajok itt – Száraz Szandra pinája Száraz Szandra pinája – Gecis arcú plázacicák Gecis arcú plázacicák – Sásdi Vivien vaginája Sásdi Vivien vaginája – Horváth Éva meztelen képek Horváth Éva meztelen képek – Extrém casting pornó Annamari plázacicával Extrém casting pornó Annamari plázacicával – A faszimádó ribancok élvezettel küzedenek a fasszal A faszimádó ribancok élvezettel küzedenek a fasszal – Sásdi Vivien Playboy fotózás werk videvideó – Gigi napi 10 ezerért vállalt szexmunkát – Horn Melinda pornózik – A pornózó rendőr megdugja a szűz barátnőjét – Szexpláza casting pornófilmbe amatőr és profi csajokkal – Veronica Clinton és Ginger magyar lányokkal leszbi videó – Hanna plázacica amatőr castingon megkúrva, szopatva – Pina és végbélnyílás a Szexpláza pornófilm forgatáson – Szemők Hajnalka nőstényként nyomul Alekoszra – Tresz Ágnes CKM modell – Christina Bella magyar pornós seggbe kúrva – A rendőrszopó Zsanettet is védte Laci – Krisán, Liptai Claudia előtt Kapócs Zsókába lőtt – S Andrea elbukott a poligráfon, a rabok meg akarták erőszakolni – Keleti Györgyi 60 napot volt – Pótári Laura új hús a modell piacon – Zimány Linda Dzsudzsák-, Róka Adrienn Bodnár Laci alá feküdt – Tiffany Diamond és Maya Gold néger fasszal – Zimány Linda Dzsudák pénzét szereti – Gina Gallardo, Prikrill Zsuzsa – Gregori Dóra vetkőzéséről videó – Kelemen Anna ezekkel a képekkel hirdeti magát – Mészáros Dóra tinicsaj pinájára indul be – Gigi és Anikó pucsítanak a CKM címlapján – Valentin Titánia vetkőzik a színpadon – Tímea kitart amellett, hogy megverték és megerőszakolták – Magony Szilvi ledobta ruháit – Orbán sem tudott Kapócs Zsókáról – Rácz Ildikó, Gigi úgy érzi megfogant Jerzy spermájától – Márki Zsuzsi nemi szervei Márki Zsuzsi nemi szervei – Berki Krisztián most Mester Beát dugja – Andy Vajna Damu agyonvert excsaját, Palácsik Tímeát dugja – Szexpláza plázacicák amatőr pornósok privát castingon – Gigi és Naomi Cole egy szexuális vadállat – Pócs Gabriella lett a Blikk hónap szépe – Froschl Zsani magyar pornós, Madison Parker néven – VV Gigi, Rácz Ildikó szopna
Posted by Bulvar on 2012. január 19. under Bulvár, Erotika, Médiahírek. Tags: 20 éves, balogh zsófi, blikk szépe, budapest, fotózás, kovács barbara, magyar, mészáros dóra, meztelen, nagyváradi nikolett, németh barbara, németh barbi, pina, playboy, pucér, szabó zsuzsanna, száraz szandra, szépség verseny, szépségverseny, szemők hajnalka, treuer erika
Comment on this post.

Magyar lányok modellkártya igazolvány képek: Babinyecz Tímea, Béres Evelin, Bodri Szilvia, Breusz Ljubov, Dobó Ágnes, Farkas Gréta, Farkas Zsuzsa, Himer Krisztina, Kalo Jennifer, Kocsis Dorottya, Kövecses Petra, Major Klára, Matus Mónika, Merczinger Barbara, Miki Renáta, Pásztor Krisztina, Pocsai Ágota, Somogyi Zsófi, Török Zsanett, Vida Nikolett, Vigh Diána, Vizinger Diána, Zeller Zita, Zsár Ottilia.
Linkek: babinyecz tímea, babinyecz timi, béres evelin, bodri szilvi, bodri szilvia, breusz ljubov, dobó ági, dobó ágnes, farkas gréta, farkas zsuzsa, farkas zsuzsi, himer kriszti, himer krisztina, kalo jennifer, kövecses petra, kocsis dorottya, magyar, major klára, major klári, matus móni, matus mónika, merczinger barbara, merczinger barbi, miki renáta, miki reni, miss world hungay, modell, modellek, modelligazolvány, modellkártya, modellverseny, modellvilág, pásztor kriszti, pásztor krisztina, pocsai ági, pocsai ágota, portré, somogyi zsófi, szépségkirálynő, szépségverseny, török zsanett, vígh dia, vida niki, vida nikolett, vigh, vigh diána, vizinger, vizinger diána, zeller zita, zsár ottilia.
Posted by Babes on 2012. január 15. under Bulvár, Celeb, Képek, Magyar lányok, Médiahírek, Szexhírek cikkek. Tags: babinyecz tímea, babinyecz timi, béres evelin, bodri szilvi, bodri szilvia, breusz ljubov, dobó ági, dobó ágnes, farkas gréta, farkas zsuzsa, farkas zsuzsi, himer kriszti, himer krisztina, kalo jennifer, kövecses petra, kocsis dorottya, magyar, major klára, major klári, matus móni, matus mónika, merczinger barbara, merczinger barbi, miki renáta, miki reni, miss world hungay, modell, modellek, modelligazolvány, modellkártya, modellverseny, modellvilág, pásztor kriszti, pásztor krisztina, pocsai ági, pocsai ágota, portré, somogyi zsófi, szépségkirálynő, szépségverseny, török zsanett, vígh dia, vida niki, vida nikolett, vigh, vigh diána, vizinger, vizinger diána, zeller zita, zsár ottilia
Comment on this post.
Pinamutogató modellek elég jól keresnek. Érdekes, hogy aki nem pornózott, az sokszor több pénz kap, mint a szétbaszott pornózós kurvák. Claire Sanders vadító szóló fotóiért kattints a képre.

További pinák a Szexpláza.hu oldalon: Tiniribanc kondigépen enyeleg – Vanessa Orchidea megmutatja a vagináját is - Lévai Adrienn akció lány – Szépségkirálynő volt, most pina és seggmodell Kocsis Orsolya – Pápai Gyöngyi kislányos pinája - Két pornós kurváért 200 ezer dollárt fizetett, és jól megkúrta őket egy szeximádó milliomos - Hargitai Bea pinás képek - Gregor Bernadett pinája átjáróház - Görög Zita pinája - Cicciolina, Staller Ilona is dubajozó kurva volt - Majka vadházasság babája Dundika megmutatja a nemi szervét, kattints a fotóra - Szőrös pinák, natúr bulák - Sásdi Vivien Talmácsi után focistának adja a pináját – Szexpláza modellek, a plázacicák közül az amatőr castingon résztvevő lányok, és a már szex munkában jártasabb csajok itt – Száraz Szandra pinája Száraz Szandra pinája – Gecis arcú plázacicák Gecis arcú plázacicák – Sásdi Vivien vaginája Sásdi Vivien vaginája – Horváth Éva meztelen képek Horváth Éva meztelen képek – Extrém casting pornó Annamari plázacicával Extrém casting pornó Annamari plázacicával – A faszimádó ribancok élvezettel küzedenek a fasszal A faszimádó ribancok élvezettel küzedenek a fasszal – Sásdi Vivien Playboy fotózás werk videvideó – Gigi napi 10 ezerért vállalt szexmunkát – Horn Melinda pornózik – A pornózó rendőr megdugja a szűz barátnőjét – Szexpláza casting pornófilmbe amatőr és profi csajokkal – Veronica Clinton és Ginger magyar lányokkal leszbi videó – Hanna plázacica amatőr castingon megkúrva, szopatva – Pina és végbélnyílás a Szexpláza pornófilm forgatáson – Szemők Hajnalka nőstényként nyomul Alekoszra – Tresz Ágnes CKM modell – Christina Bella magyar pornós seggbe kúrva – A rendőrszopó Zsanettet is védte Laci – Krisán, Liptai Claudia előtt Kapócs Zsókába lőtt – S Andrea elbukott a poligráfon, a rabok meg akarták erőszakolni – Keleti Györgyi 60 napot volt – Pótári Laura új hús a modell piacon – Zimány Linda Dzsudzsák-, Róka Adrienn Bodnár Laci alá feküdt – Tiffany Diamond és Maya Gold néger fasszal – Zimány Linda Dzsudák pénzét szereti – Gina Gallardo, Prikrill Zsuzsa – Gregori Dóra vetkőzéséről videó – Kelemen Anna ezekkel a képekkel hirdeti magát – Mészáros Dóra tinicsaj pinájára indul be – Gigi és Anikó pucsítanak a CKM címlapján – Valentin Titánia vetkőzik a színpadon – Tímea kitart amellett, hogy megverték és megerőszakolták – Magony Szilvi ledobta ruháit – Orbán sem tudott Kapócs Zsókáról – Rácz Ildikó, Gigi úgy érzi megfogant Jerzy spermájától – Márki Zsuzsi nemi szervei Márki Zsuzsi nemi szervei – Berki Krisztián most Mester Beát dugja – Andy Vajna Damu agyonvert excsaját, Palácsik Tímeát dugja – Szexpláza plázacicák amatőr pornósok privát castingon – Gigi és Naomi Cole egy szexuális vadállat – Pócs Gabriella lett a Blikk hónap szépe – Froschl Zsani magyar pornós, Madison Parker néven – VV Gigi, Rácz Ildikó szopna
Posted by Babes on 2011. december 27. under Erotika, Képek. Tags: balogh zsófi, blikk szépe, budapest, claire sanders, dundika, fotózás, görög zita, gregor bernadett, hargitai bea, hornyák hajnalka, kocsis orsolya, kovács barbara, magyar, majka, mészáros dóra, meztelen, nagyváradi nikolett, pápai gyöngyi, pina, playboy, popsi, pucér, sásdi vivien, segg, staller ilona, szabó zsuzsanna, száraz szandra, szépség verseny, szépségverseny, szemők hajnalka, treuer erika, vagina, végbélnyílás
Comment on this post.
Pinamutogató modellek elég jól keresnek. Érdekes, hogy aki nem pornózott, az sokszor több pénz kap, mint a szétbaszott pornózós kurvák. Claire Sanders vadító szóló fotóiért kattints a képre.

További pinák a Szexpláza.hu oldalon: Tiniribanc kondigépen enyeleg – Vanessa Orchidea megmutatja a vagináját is – Lévai Adrienn akció lány – Szépségkirálynő volt, most pina és seggmodell Kocsis Orsolya – Pápai Gyöngyi kislányos pinája – Két pornós kurváért 200 ezer dollárt fizetett, és jól megkúrta őket egy szeximádó milliomos – Hargitai Bea pinás képek – Gregor Bernadett pinája átjáróház – Görög Zita pinája – Cicciolina, Staller Ilona is dubajozó kurva volt – Majka vadházasság babája Dundika megmutatja a nemi szervét, kattints a fotóra – Szőrös pinák, natúr bulák – Sásdi Vivien Talmácsi után focistának adja a pináját – Szexpláza modellek, a plázacicák közül az amatőr castingon résztvevő lányok, és a már szex munkában jártasabb csajok itt – Száraz Szandra pinája Száraz Szandra pinája – Gecis arcú plázacicák Gecis arcú plázacicák – Sásdi Vivien vaginája Sásdi Vivien vaginája – Horváth Éva meztelen képek Horváth Éva meztelen képek – Extrém casting pornó Annamari plázacicával Extrém casting pornó Annamari plázacicával – A faszimádó ribancok élvezettel küzedenek a fasszal A faszimádó ribancok élvezettel küzedenek a fasszal – Sásdi Vivien Playboy fotózás werk videvideó – Gigi napi 10 ezerért vállalt szexmunkát – Horn Melinda pornózik – A pornózó rendőr megdugja a szűz barátnőjét – Szexpláza casting pornófilmbe amatőr és profi csajokkal – Veronica Clinton és Ginger magyar lányokkal leszbi videó – Hanna plázacica amatőr castingon megkúrva, szopatva – Pina és végbélnyílás a Szexpláza pornófilm forgatáson – Szemők Hajnalka nőstényként nyomul Alekoszra – Tresz Ágnes CKM modell – Christina Bella magyar pornós seggbe kúrva – A rendőrszopó Zsanettet is védte Laci – Krisán, Liptai Claudia előtt Kapócs Zsókába lőtt – S Andrea elbukott a poligráfon, a rabok meg akarták erőszakolni – Keleti Györgyi 60 napot volt – Pótári Laura új hús a modell piacon – Zimány Linda Dzsudzsák-, Róka Adrienn Bodnár Laci alá feküdt – Tiffany Diamond és Maya Gold néger fasszal – Zimány Linda Dzsudák pénzét szereti – Gina Gallardo, Prikrill Zsuzsa – Gregori Dóra vetkőzéséről videó – Kelemen Anna ezekkel a képekkel hirdeti magát – Mészáros Dóra tinicsaj pinájára indul be – Gigi és Anikó pucsítanak a CKM címlapján – Valentin Titánia vetkőzik a színpadon – Tímea kitart amellett, hogy megverték és megerőszakolták – Magony Szilvi ledobta ruháit – Orbán sem tudott Kapócs Zsókáról – Rácz Ildikó, Gigi úgy érzi megfogant Jerzy spermájától – Márki Zsuzsi nemi szervei Márki Zsuzsi nemi szervei – Berki Krisztián most Mester Beát dugja – Andy Vajna Damu agyonvert excsaját, Palácsik Tímeát dugja – Szexpláza plázacicák amatőr pornósok privát castingon – Gigi és Naomi Cole egy szexuális vadállat – Pócs Gabriella lett a Blikk hónap szépe – Froschl Zsani magyar pornós, Madison Parker néven – VV Gigi, Rácz Ildikó szopna
Posted by Olimpiq on 2011. december 27. under Erotika, Képek, Magyar lányok. Tags: balogh zsófi, blikk szépe, budapest, claire sanders, dundika, fotózás, görög zita, gregor bernadett, hargitai bea, hornyák hajnalka, kocsis orsolya, kovács barbara, magyar, majka, mészáros dóra, meztelen, nagyváradi nikolett, pápai gyöngyi, pina, playboy, popsi, pucér, sásdi vivien, segg, staller ilona, szabó zsuzsanna, száraz szandra, szépség verseny, szépségverseny, szemők hajnalka, treuer erika, vagina, végbélnyílás
Comment on this post.
A mai fiatalság igen el van fajulva, hogy úgy mondjam. Ezt rá lehet fogni a pörgő világra, a rossz beidegződésekre, de mindenképp negatív irányba mutat az ív. Nagyon fiatalon kezdenek szexuális életet élni a mai gyermekek. Akár 12-13 éves koruktól olyan bulikban vesznek részt, ahol akármi megtörténhet. Ezt természetesnek ítélik, mondván, hogy a barátnőm, barátom is ezt csinálja. Sőt, aki nem így gondolkodik, általában kiközösítésre kerül. Mindig megvan az a kör, amely extra dolgokat fog művelni. Túlzottan elterjedt a fiatalok körében az úgynevezett szex parti, medencés parti. Amely persze szokványos bulinak indul, ahol aztán előkerülnek a különböző kábítószerek, és a potencianövelők. Igaz nem ajánlott Kamagra használata kábítókkal együtt, de mégis van, hogy így alkalmazzák. Ezeken a bulikon szükség lehet arra, hogy gyorsan produkáljon valamit a fiú, hiszen ott vár rá a sok lány, akik nem bírnak magukkal. E körökben a Kamagra zselé a legelterjedtebb, mint ahogy tudjuk, ez hat a leggyorsabban. Hogy ne csak a több résztvevős szex orgiákról beszéljünk, meg kell említeni, mikor egy szerelmes pár van oda a Kamagra használatáért. Ebben az esetben a régi kapcsolat, az esetleg már megunt szexuális élet fellendítéseként veszik igénybe a Kamagra-t. Így nem unják meg a kapcsolatot, ki tud teljesedni a szexuális része is az együttlétnek. Amely elég fontos, bárki bármit vall. Nem hinném, hogy olyan párkapcsolat, ahol a szex nem megfelelő szinten zajlik, vagyis ha legalább az egyik fél kielégítetlen, ott minden rendben lenne.

Lassan már hagyomány, hogy a nők gátlástalanul mutogatják magukat. Ruzsás Bettina rendőrlány lett volna, ha nem pucérkodik. Somogyi Beáta a középiskolából került a szépségiparba. Bozorádi Lindának már elege van, vagy csak kiöregedett. A Dokk caféban 100.000 Ft-ért mutogatják magukat a picsák. Szűcs Annamária már kapott egy kis pénzt. A Blikk húspiacán a mezőny ebben a hónapban is igen kemény, így Géresi Brigittának (20), Boruzs Anikónak (22), Kiss Viktóriának (24) és Kovács Barbarának (19) a rajongók minden egyes voksára szüksége van, hogy továbbjusson a fináléba, és megnyerhesse az egymillió forintos fődíjunkat és a nyuszis magazin fotózását. Tovább a teljes cikkre
Cikkek, erotika, szex és pornó vetkőzés témában: Pápai Gyöngyi bugyiban a CKM-nek – Pinamutogató privát lányok és profi modellek – Mészáros Dóra magához illő öregedő csajt választ választott – Kocsis Orsi a magyar Playboyban nem húzza szét a pináját – Seggbe rúgták az utcán pisilő pornós csajt
Posted by Babes on 2011. december 15. under Erotika, Magyar lányok. Tags: csajok, kamagra, mellek, picsák, pucsít, szépségverseny, sztriptíz, topless, vetkőzik
Comment on this post.

A Szépségkirálynő választás szépei, képgalériák kattints a fotókra. Videók a Bixip.com hír és videómegosztó portálon itt találhatók – Kovács Döniz a 20 jelölt között – Dubajozó szépségek videóképei – Gyémántokat viselnek majd a szép lánynok – Táncoló szépségek – Ilyen volt a főpróba
Posted by sex on 2011. november 8. under Celeb, Erotika, Magyar lányok, Teen. Tags: a királynő, bertók marianna, bodri krisztina, budapest, casting, dubajozás, firts patrícia, gróf evelin, hodi anikó, jelöltek, julia morley, katona renáta, királynő, konkoly ágnes, kovács döníz, lipcsei betta, lukács mercédes, Magyar lányok, magyarország, magyarország szépe, mészáros vivien, mihályi marianna, miss universe, miss world, miss world hungary, németh nikolett, nbc, pótári laura, regős lili, rtl klub, ruzsás bettina, siha edina, sminkes, stlyist, szabó dóra, száraz szandra, szépségkirálynő, szépségverseny, szunai linda, tóth ildikó, török korinna, választás, válogatás, vigmán bernadett, weisz fanni, zsigó fanni
Comment on this post.

Boldogh Boglárka csalódottan, fáradtan és lefogyva tért haza Görögországból, ahová rajta kívül tizennégy lányt vitt ki egy szépségverseny szervezője. A Kelet szépe döntőseinek gondtalan szórakozást és kellemes pihenést ígértek Paralián, helyette napi hét–nyolc óra kötelező fotózás és forgatás volt a program. A lányoknak azonban éjszaka sem volt nyugtuk. Egy szexshopból választott, átlátszó fehér ruhában kellett hajnali négyig egy elkerített részen táncolniuk.
A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Posted by Szexshop on 2011. november 1. under Celeb, Erotika, Szex kellékek, Szexhírek cikkek. Tags: átverés, boldogh boglárka, kelet szépe, sex-shop, szépségkirálynő, szépségverseny, szexshop
Comment on this post.