Bolondos, szöszke csitriből a nézők szeme előtt feleség, családanya lett, aki azért ma is imádja a kalandokat. Lilunak igazán boldog gyerekkor és családi élet jutott osztályrészül, szüleihez fűződő meghitt, szoros kapcsolata egész életére jótékony hatással volt, és meghatározta az emberekhez, a világhoz való hozzáállását is. Lilu a szopjatok le mind, szopjam a faszát, és egyéb hasonló kijelentéséről híresült el pejoratíve. Lilu beszólásai: Faszom se tudja, szopjatok le mind videó, szopjam a faszát. Láttad már Lilu bugyiját?
– Irigylésre méltó helyzetben voltam, imádtuk egymást a szüleimmel. Megtanítottak arra, hogy az életben soha semmit ne adjak fel, küzdjek meg minden célomért. Rengeteget utaztunk, bejártuk a világot, volt, hogy egy hónapra elmentünk Indiába vagy Tibetbe, és ezek az élmények olyan széles világképet adtak számomra, hogy ezért nem tudok elég hálás lenni a szüleimnek – mesélte Lilu, akinek a gyerekkorában azért nem volt minden ennyire rózsaszín. Az iskolában ugyanis már nem élt burokban, személyisége jó pár konfliktus forrása volt.
Lilu pózolt a CKM és FHM férfilapoknak is, de az eredeti képekhez még nem sikerült hozzájutni. Lilu, Kovalcsik Ildikó szex, erotika, bulvár: Lilu: Szopjatok le mind… Stohl András jó ember - Lilu pinája – A Való világ női szereplői, Benkő már faszt villantott - Lilu lassan visszatér - Kovalcsik Ildikó Lilu - Ki a jobb a két csatonán: Demcsák Zsuzsa vagy Lilu - Lilu képek és élete - Újra képernyőn Lilu, a nagy megmondó szopjatok le mind, faszom se tudja - Lilu azaz Kovalcsik Ildikó - Lilu 2 hónapja egy csizmában vezeti a Való Világot - Lilu szőrös fazonigazított pinája
Posts tagged ‘sebestyén balázs’
Celebek és hírességek: aczél réka, ada, adamis anna, akt, albert györgyi, alekosz, almar judit, almási éva, ambrus mercédesz, andai györgyi, anettka, aranyosi mariann, auksz éva, auth csilla, ábel anita, ábrahám edit, árvai mónika, ónodi eszter, ónodi henrietta, baby sisters, bach szilvi, bakonyi csilla, balazsy panna, balázs klári, balázsovits edit, balogh edina, balogh zsófi, barabás évi, barkó judit, bartha szilvia, baukó éva, bálint antónia, bánfalvi ági, bánsági ildikó, básti juli, béres alexandra, béres ilona, bíró ica, bódi magdi, bódi sylvi, bódi sylvia, börcsök enikő, bencze ilona, benkő nóra, benyi ildikó, berki krisztián, beslin bettina, biró eszter, bizarr, blikk szépe, bombera krisztina, borbás gabi, borbás marcsi, bordán irén, botrány, brunner márta, budapest, ciffra noémi, cirkusz világa, cotton club sisters, csapó virág, csábi bettina, csákányi eszter, cseh annamária, csengery ottília, csepregi éva, cserhati ágnes, csete bea, csisztu zsuzsa, csomor csilla, csomos mari, csongrádi kata, csotóo klára, csősz boglárka, csűri andrea, czifra noémi, d tóth kriszta, dammak jázmin, damu roland, dávid ibolya, déry sara, détár enikő, debreczeni zita, demcsák zsuzsa, deutsch anita, dina, dobó kata, dobray sarolta, dolly, dombovári vanda, domján edit, dorogi gabriella, dory virág, drahota andrea, dukai regina, dzsudzsák balázs, dzsupin ibolya, eördögh alexa, egerszegi krisztina, egri márta, endrei judit, epres judit, epres panni, erdélyi mónika, erdélyi tímea, erdőhegyi brigitta, erdős mariann, erős antónia, eszenyi enikő, eszményi viktoria, esztergályos cecillia, farkas beatrix, farkasházi réka, fábry sándor, fésűs nelly, földesi judit, fülöp tímea, für anikó, fehér adrienn, fehér anna, fonyó barbara, fotózás, fradi, frajt edit, fresh lányok, fullajtár andrea, gaál noémi, gallai katalin, gallusz niki, gábor judit, gór nagy mária, gönczi gábor, görög zita, görbe nóra, geszler dorottya, gina, gombár gábor, gombos edina, gregor bernadett, gregori dóra, gryllus dorka, gubás gabi, gyárfás dorka, györgyi anna, habony árpád, hadas kriszta, hajdú andrea, halász judit, harangozó teri, hargitai bea, haumann petra, háfra mari, hámori gabriella, hegyi barbara, hernádi judit, hoffmann nóri, holló márta, horgas eszter, horváth éva, igali diána, illenyi katica, istenes ben, ivancsics eszter, ivancsics ilona, jaksity katalin, jakupcsek gabriella, janics natasa, janicsák veca, janza kata, jonás rita, jordanidisz leonidasz, kadar mónika, kalocsai andrea, kalocsai zsuzsa, kamarás iván, kandász andrea, kapócs zsóka, karda beáta, katona klári, kállai bori, kállai ildikó, kánya kata, kéri kitty, kósi eszter, kúti mónika, kecskés karina, kelemen anna, keleti györgyi, kerekes éva, keresztes ildikó, kertész zsuzsa, király linda, király viktor, kis-hegedűs réka, kiss helena, kiss orsolya, kiss ramóna, kiszel tünde, kobán rita, kollo babett, koncz zsuzsa, konta barbara, koricsanszky dóra, kovalcsik ildikó, kovács ágnes, kovács barbara, kovács gabriella, kovács katalin, kovács kristóf, kovács lázár, kovács martina, kovács patrícia, kovács zoltán, kovács zsuzsa, kozma orsi, kramlik mónika, krisán lászló, lakatos márk, lázár lászló, lórant krisztina, lengyel ferenc, lesifotó, letay dóra, liebmann katalin, lilu, liptai claudia, lőrincz alexandra, lőrincz gabriella, magyar, magyar attila, mahó andrea, malek andrea, marót viki, marcellina, maria geronazzo, marjai judit, marsi anikó, márki zsuzsanna, márki zsuzsi, máté kriszta, mázányi eszter, méhes marietta, mélykuti ilona, medveczky ilona, mellek, mester bea, meztelen, miczura mónika, mihalik enikő, mihócs alexandra, miklósa erika, miló viki, miss bee, mohácsi szilvia, mojzes dora, molnár alexandra, nagy alekosz, nagy judit, nagy natallia, nagy natália, nagy tünde, nagyváradi nikolett, nádai anikó, nude, nyertes zsuzsa, oroszlán szonja, oszter alexandra, padödö, palácsik tímea, palcsó brigitta, palvin barbara, papadimitriu athina, paparazzi, papp vera, pataki ági, pánczél andrea, pápai erika, pécsi ildikó, péter gyöngyi, péter kata, póth diana, peller mariann, peter szabó szilvia, pikali gerda, pina, pintacsi viki, playboy, pokrivtsák mónika, prokopp dóra, pucér, punci, r-go gidák, rába tímea, rácz béla, rácz ildikó, rák kati, répa kata, rónai aranka, renner katalin leticia, romantic lányok, rost andrea, rubint réka, salamon miklós, sarka kata, sáfár anikó, sárosdy eszter, sásdi vivien, sónyák szilvia, sütő enikő, schütz ila, schell judit, sebestyén balázs, sebestyén júlia, selmeczi gabriella, serényi krisztina, simek péter, simon olivér, sir kati, soma, stahl judit, stohl andrás, sugár ágnes, szabó erika, szabó margaréta, szabó tünde, szabó zsófia, szabó zsuzsanna, szajki péter, szalontai szilvia, szandi, szatmári orsi, szántó georgina, száraz szandra, szávai viktória, széles anna, széphelyi petra, szépség verseny, szépségverseny, szebeni, szekeres adrienn, szekeres nóra, szemők hajnalka, szendrey georgina, szentpéteri csilla, szentpéteri eszter, szerencsi éva, szilvássy annamária, szily nóra, szinetár dóra, szirtes ági, szulák andrea, szőllősi györgyi, szűcs judith, takács nikolasz, tatár csilla, tóth auguszta, tóth enikő, tóth gabi, temesvári andrea, terecskei rita, teszári nóra, timkó eszter, tiringer patrícia, tomai ildikó, tomasics judit, topless, tordai teri, tornóczky anita, tresz ágnes, treuer erika, udvaros dorottya, ungár anikó, urbán kristóf, valkó eszter, vastag csaba, várudvari jerzy, völgyesi gabi, világi szidónia, vv éva, vv4, xantus barbara, zalatnay sarolta, zimány linda, zoltán erika, zsédenyi adrienn

Lilu a szopjatok le mind, és szopjam a faszát beszólásaival híresült el. A VV4-ben mindig szűk nadrágot és vádliközépig érő csizmát, Stohlra öltönyt, Sebestyén Balázsra bőrdzsekit adnak. Ha minden igaz, még 4 hónapig kellene változatosan öltöztetni a szponzorcégek ruháiból a VV műsorvezetőit: mi most csak a párbajok és beszavazóshowk szettjeit vesszük sorra, de már ennyiből egyértelműen kiderül, kinek milyen stílust találtak ki a műsor készítői.
A 34 éves Lilu rendszerint (túl) szűk farmerben, bézs csizmában konferál. Nem is ezekkel van a baj – bár a csizma már kicsit unalmas – hanem a csiricsáré felsőrészekkel, melyek nem a műsorvezetőnő előnyös tulajdonságaira helyezik a hangsúlyt.
December 7-én, Jerzy beköltözésekor például leopárdmintás tunikát húztak farmere fölé, az összhangba egy teljesen oda nem illő karkötő is bezavart és Lilu sminkje is valahogy túl kék lett. Lilu szemét általában vagy kék vagy fekete színekkel hangsúlyozzák és a sminket igyekeznek a ruhákhoz igazítani – van, hogy épp ez a baj.
Na de vissza a múltba: Lilu a szopjatok le mind, szopjam a faszát, és egyéb hasonló kijelentéséről híresült el pejoratíve. Lilu beszólásai: Faszom se tudja, szopjatok le mind videó, szopjam a faszát. Láttad már Lilu bugyiját? – Szopjatok le mind… Stohl András jó ember - Lilu pinája – A Való világ női szereplői, Benkő már faszt villantott - Lilu lassan visszatér - Kovalcsik Ildikó Lilu - Ki a jobb a két csatonán: Demcsák Zsuzsa vagy Lilu - Lilu képek és élete - Újra képernyőn Lilu, a nagy megmondó szopjatok le mind, faszom se tudja - Lilu azaz Kovalcsik Ildikó - Lilu szőrös fazonigazított pinája
Celebek és hírességek: aczél réka, ada, adamis anna, akt, albert györgyi, alekosz, almar judit, almási éva, ambrus mercédesz, andai györgyi, anettka, aranyosi mariann, auksz éva, auth csilla, ábel anita, ábrahám edit, árvai mónika, ónodi eszter, ónodi henrietta, baby sisters, bach szilvi, bakonyi csilla, balazsy panna, balázs klári, balázsovits edit, balogh edina, balogh zsófi, barabás évi, barkó judit, bartha szilvia, baukó éva, bálint antónia, bánfalvi ági, bánsági ildikó, básti juli, béres alexandra, béres ilona, bíró ica, bódi magdi, bódi sylvi, bódi sylvia, börcsök enikő, bencze ilona, benkő nóra, benyi ildikó, berki krisztián, beslin bettina, biró eszter, bizarr, blikk szépe, bombera krisztina, borbás gabi, borbás marcsi, bordán irén, botrány, brunner márta, budapest, ciffra noémi, cirkusz világa, cotton club sisters, csapó virág, csábi bettina, csákányi eszter, cseh annamária, csengery ottília, csepregi éva, cserhati ágnes, csete bea, csisztu zsuzsa, csomor csilla, csomos mari, csongrádi kata, csotóo klára, csősz boglárka, csűri andrea, czifra noémi, d tóth kriszta, dammak jázmin, damu roland, dávid ibolya, déry sara, détár enikő, debreczeni zita, demcsák zsuzsa, deutsch anita, dina, dobó kata, dobray sarolta, dolly, dombovári vanda, domján edit, dorogi gabriella, dory virág, drahota andrea, dukai regina, dzsudzsák balázs, dzsupin ibolya, eördögh alexa, egerszegi krisztina, egri márta, endrei judit, epres judit, epres panni, erdélyi mónika, erdélyi tímea, erdőhegyi brigitta, erdős mariann, erős antónia, eszenyi enikő, eszményi viktoria, esztergályos cecillia, farkas beatrix, farkasházi réka, fábry sándor, fésűs nelly, földesi judit, fülöp tímea, für anikó, fehér adrienn, fehér anna, fonyó barbara, fotózás, fradi, frajt edit, fresh lányok, fullajtár andrea, gaál noémi, gallai katalin, gallusz niki, gábor judit, gór nagy mária, gönczi gábor, görög zita, görbe nóra, geszler dorottya, gina, gombár gábor, gombos edina, gregor bernadett, gregori dóra, gryllus dorka, gubás gabi, gyárfás dorka, györgyi anna, habony árpád, hadas kriszta, hajdú andrea, halász judit, harangozó teri, hargitai bea, haumann petra, háfra mari, hámori gabriella, hegyi barbara, hernádi judit, hoffmann nóri, holló márta, horgas eszter, horváth éva, igali diána, illenyi katica, istenes ben, ivancsics eszter, ivancsics ilona, jaksity katalin, jakupcsek gabriella, janics natasa, janicsák veca, janza kata, jonás rita, jordanidisz leonidasz, kadar mónika, kalocsai andrea, kalocsai zsuzsa, kamarás iván, kandász andrea, kapócs zsóka, karda beáta, katona klári, kállai bori, kállai ildikó, kánya kata, kéri kitty, kósi eszter, kúti mónika, kecskés karina, kelemen anna, keleti györgyi, kerekes éva, keresztes ildikó, kertész zsuzsa, király linda, király viktor, kis-hegedűs réka, kiss helena, kiss orsolya, kiss ramóna, kiszel tünde, kobán rita, kollo babett, koncz zsuzsa, konta barbara, koricsanszky dóra, kovalcsik ildikó, kovács ágnes, kovács barbara, kovács gabriella, kovács katalin, kovács kristóf, kovács lázár, kovács martina, kovács patrícia, kovács zoltán, kovács zsuzsa, kozma orsi, kramlik mónika, krisán lászló, lakatos márk, lázár lászló, lórant krisztina, lengyel ferenc, lesifotó, letay dóra, liebmann katalin, lilu, liptai claudia, lőrincz alexandra, lőrincz gabriella, magyar, magyar attila, mahó andrea, malek andrea, marót viki, marcellina, maria geronazzo, marjai judit, marsi anikó, márki zsuzsanna, márki zsuzsi, máté kriszta, mázányi eszter, méhes marietta, mélykuti ilona, medveczky ilona, mellek, mester bea, meztelen, miczura mónika, mihalik enikő, mihócs alexandra, miklósa erika, miló viki, miss bee, mohácsi szilvia, mojzes dora, molnár alexandra, nagy alekosz, nagy judit, nagy natallia, nagy natália, nagy tünde, nagyváradi nikolett, nádai anikó, nude, nyertes zsuzsa, oroszlán szonja, oszter alexandra, padödö, palácsik tímea, palcsó brigitta, palvin barbara, papadimitriu athina, paparazzi, papp vera, pataki ági, pánczél andrea, pápai erika, pécsi ildikó, péter gyöngyi, péter kata, póth diana, peller mariann, peter szabó szilvia, pikali gerda, pina, pintacsi viki, playboy, pokrivtsák mónika, prokopp dóra, pucér, punci, r-go gidák, rába tímea, rácz béla, rácz ildikó, rák kati, répa kata, rónai aranka, renner katalin leticia, romantic lányok, rost andrea, rubint réka, salamon miklós, sarka kata, sáfár anikó, sárosdy eszter, sásdi vivien, sónyák szilvia, sütő enikő, schütz ila, schell judit, sebestyén balázs, sebestyén júlia, selmeczi gabriella, serényi krisztina, simek péter, simon olivér, sir kati, soma, stahl judit, stohl andrás, sugár ágnes, szabó erika, szabó margaréta, szabó tünde, szabó zsófia, szabó zsuzsanna, szajki péter, szalontai szilvia, szandi, szatmári orsi, szántó georgina, száraz szandra, szávai viktória, széles anna, széphelyi petra, szépség verseny, szépségverseny, szebeni, szekeres adrienn, szekeres nóra, szemők hajnalka, szendrey georgina, szentpéteri csilla, szentpéteri eszter, szerencsi éva, szilvássy annamária, szily nóra, szinetár dóra, szirtes ági, szulák andrea, szőllősi györgyi, szűcs judith, takács nikolasz, tatár csilla, tóth auguszta, tóth enikő, tóth gabi, temesvári andrea, terecskei rita, teszári nóra, timkó eszter, tiringer patrícia, tomai ildikó, tomasics judit, topless, tordai teri, tornóczky anita, tresz ágnes, treuer erika, udvaros dorottya, ungár anikó, urbán kristóf, valkó eszter, vastag csaba, várudvari jerzy, völgyesi gabi, világi szidónia, vv éva, vv4, xantus barbara, zalatnay sarolta, zimány linda, zoltán erika, zsédenyi adrienn
Már tizenhárman lakják a Való Világ villáját, és még érkezik egy házaspár. Nézzen képeket a “bombanő” kategória beszavazóshow-járól!
Stohl András és Sebestyén Balázs újra együtt vezettek műsort az RTL Klubon: december 8-án a bombanők kategóriája volt soron a Való Világ 4-ben. Kortesbeszédjében Kata botrányos perceket, Zsuzsi apokaliptikus pillanatokat ígért a nézőknek (bár a szót harmadik nekifutásra sem tudta kimondani), Adrienn erotikát akart a műsorba csempészni. A tévézők azt a Zsuzsit választották, akit a lakók egyáltalán nem vártak – a fotóra kattintva megnyílik a galéria, nézze meg képeket. Forrás: Origó
Szombaton éjjel kiverte a biztosítékot, amikor az előzetes hírekkel ellentétben nem csak Sebestyén Balázs, hanem Lilu és Stohl András is feltűnt a Való Világ első élő műsorában. A hét év után újra dübörgő valóságshowban azonban nem csak Stohl a nagy visszatérő, hanem a másfél éves kisfia mellől munkába álló Lilu is. Lilu a szopjatok le mind, szopjam a faszát, és egyéb hasonló kijelentéséről, Stohl a drogos balesetéről híresült.

Egy szolid riport: Mit éreztél, amikor megcsörrent a telefonod, és hét év után újra téged kértek fel a Való Világ műsorvezetőjének? Nagyon megdobogtatta a szívemet, mert ennél nagyobb élő show, ennél intenzívebb műsorfolyam nincs. Nagyon nagy megtiszteltetés benne lenni egy műsorvezetőnek, és lehet rá fanyalogni, meg lehet azt mondani, hogy én nem nézem a Való Világot, de közben meg az ország fele nézte, vagy még többen. Ennek a műsornak az a célja, hogy szórakoztasson.
Sokan megkérdőjelezték a műsor erkölcsi hátterét. Nem az az érdekes, hogy ki mit csinál a paplan alatt, vagy hogy megmutatja-e a melleit. Az emberi játszmák a fontosak. Olyan, mint egy élő szappanopera. Összevesznek, kibékülnek, elárulják egymást, hazudnak, valakiről kiderül hogy becsületes, mégis azt utálják. Szóval szerintem így kell nézni a VV-t. És jó dolgokra is lehet használni azt, ha három millió ember ül a tévé előtt. Amikor gyűjtést szerveztünk az egyik gyerekkórháznak, egészen a végéig nem mondták meg nekem, hogy mennyi az összeg, csak amikor lezárták a szavazást. Aztán a fülemre monta Greg (Gregorics András, a Való Világ néhai főszerkesztője, Lilu azóta is a legnagyobb tévés mesterének tartja – a szerk.), hogy most figyelj, Lilu, mondom az összeget… 78 millió forint. Annyira felemelő volt, hogy elsírtam magam. Megmutattuk, hogy jóra is lehet használni a kereskedelmi televíziózást.
Minden szavadból sugárzik a műsor iránti szeretet és alázat. A zenetévéből átkerülni az RTL-be, az ezer lámpa, ezer kamera olyan volt, mintha egy kis faluból átkerülnél egy nagyvárosba. Előttem lány még nem csinált Magyarországon ekkora élő adást. Emlékszem, hogy a legelső adás előtt Balázs elkísért, Stohl Andrissal pedig bejártuk a stúdiót. Ott álltam egy hatalmas paksaméta szöveggel, amihez ő csak leült, és másfél óra alatt megtanulta az egészet. Nekem meg átolvasni tartott három óráig. Lenyűgöző, ahogy az az ember tanul.
Szerintem minden tévés álma ez a műsor. Meg persze az, hogy Stohl András és Sebestyén Balázs gyűrűjében vezethessen műsort. Egy női műsorvezetőnek nagyobb álma nem lehet, mint Stohl Andrással és Sebestyén Balázzsal műsort vezetni. Két végtelenül profi, két teljesen más típusú műsorvezető. András egy zseniálisan jó műsorvezető és színész. Az emberek szeretik összemosni a dolgokat, de nem a mi dolgunk, hogy ítéljünk, hanem a bíróságé. A múlt héten láttam a Jó zsaru, rossz zsaruban (A Centrál színház egyik darabja, Stohl Andrással a főszerepben – a szerk.) és lenyűgöző volt. Olyan megtiszteltetés ezzel az emberel bármit is együtt csinálni, hogy aki látja bármelyik darabját, többé nem kételkedik abban, hogy ő egy jó ember.
Balázzsal régóta nem dolgoztál együtt. Vele milyen lesz a munka? Tíz éve, még a zenetévénél dolgoztunk együtt, szóval nagyon várom már. Balázsnak van egy olyan szórakoztató személyisége, egy olyan speciális humora, ami csak az övé. Pont ettől lesz izgalmas az egész. Andrással együtt pedig zseniálisak lesznek.
A legutolsó nagy hír Veled kapcsolatban az volt, hogy tavaly augusztusban megszületett a fiad, Dávid. Nem félsz, hogy támadások érnek majd, amiért bevállaltál egy ekkora horderejű műsort?
Nekem a gyerekem a mindenem, az utolsó lélegzetvételem is ő. Amióta megszületett, minden percben vele vagyok. De én akartam ezt a műsort, és azt gondolom, hogy Dávid ezáltal kap egy nagyon boldog, nagyon elégedett anyukát. Nem akartam, hogy olyan érzések törjenek fel a lelkem legmélyéről, hogy otthon ülsz, nézed a tévében, hogy más vezeti a műsort, és azt mondod, hogy ezt nekem kéne csinálnom. Abban a hat órában, amíg távol vagyok az apukájával lesz. Nem akartam beleőrülni abba, hogy csak anyuka vagyok. Álszentség lenne, ha nemet mondtam volna erre a munkára.
Meg tudod fogalmazni, mitől változtatott meg ennyire a szülés? Legyalulta az egómat. A férjemmel azelőtt is önfeledt életet éltünk, utaztunk, mindent megadtunk magunknak amire vágytunk. Ma elmegyek egy üzletközpontba vásárolni, és a babarészlegen kezdek. Nagyjából ott is végzek. Maximum a férjemnek veszek valami meglepit. Pont ő mondta, hogy úristen, te egy éve nem vettél cipőt, meg táskát. Régen kikértem magamnak, hogy én aztán nem fogok megváltozni az anyaságtól. De be kell látnom, hogy csak nyomok maradtak a régi Liluból. Annyira feloldódtam abban, hogy ez a kisfiú az enyém, hogy, ha soha többet nem lesz semmink, és rosszul fogunk élni, már akkor sem szólhatunk egy szót sem, mert megkaptuk ezt az egészséges gyereket. Ha vele nem történik baj, akkor már nincsen rossz, nem számít semmi. Az egyetlen szorongás, ami ilyenkor felbugyog bennem az, hogy én biztosan megérdemlem-e ezt a sok jót. Forrás: Nők lapja cafe
Lilu bulvár, erotika, botrányok: Lilu pinája – A Való világ női szereplői, Benkő már faszt villantott - Lilu lassan visszatér - Kovalcsik Ildikó Lilu - Ki a jobb a két csatonán: Demcsák Zsuzsa vagy Lilu - Lilu képek és élete - Újra képernyőn Lilu, a nagy megmondó szopjatok le mind, faszom se tudja - Lilu azaz Kovalcsik Ildikó
Stohl András bulvár, erotika, botrányok: Rendőrként végig káromkodik Stohl András új darabjában - Tünde fel tudta állítani Stohlnak - Stohl András Viagrával szexel - Stohl András nem fogdos melleket, nincs több Úri muri - Stohl a csajokat Viagrával, az állatokat éjjellátóval intézte
Szombaton éjjel kiverte a biztosítékot, amikor az előzetes hírekkel ellentétben nem csak Sebestyén Balázs, hanem Lilu és Stohl András is feltűnt a Való Világ első élő műsorában. A hét év után újra dübörgő valóságshowban azonban nem csak Stohl a nagy visszatérő, hanem a másfél éves kisfia mellől munkába álló Lilu is. Lilu a szopjatok le mind, szopjam a faszát, és egyéb hasonló kijelentéséről, Stohl a drogos balesetéről híresült.

Egy szolid riport: Mit éreztél, amikor megcsörrent a telefonod, és hét év után újra téged kértek fel a Való Világ műsorvezetőjének? Nagyon megdobogtatta a szívemet, mert ennél nagyobb élő show, ennél intenzívebb műsorfolyam nincs. Nagyon nagy megtiszteltetés benne lenni egy műsorvezetőnek, és lehet rá fanyalogni, meg lehet azt mondani, hogy én nem nézem a Való Világot, de közben meg az ország fele nézte, vagy még többen. Ennek a műsornak az a célja, hogy szórakoztasson.
Sokan megkérdőjelezték a műsor erkölcsi hátterét. Nem az az érdekes, hogy ki mit csinál a paplan alatt, vagy hogy megmutatja-e a melleit. Az emberi játszmák a fontosak. Olyan, mint egy élő szappanopera. Összevesznek, kibékülnek, elárulják egymást, hazudnak, valakiről kiderül hogy becsületes, mégis azt utálják. Szóval szerintem így kell nézni a VV-t. És jó dolgokra is lehet használni azt, ha három millió ember ül a tévé előtt. Amikor gyűjtést szerveztünk az egyik gyerekkórháznak, egészen a végéig nem mondták meg nekem, hogy mennyi az összeg, csak amikor lezárták a szavazást. Aztán a fülemre monta Greg (Gregorics András, a Való Világ néhai főszerkesztője, Lilu azóta is a legnagyobb tévés mesterének tartja – a szerk.), hogy most figyelj, Lilu, mondom az összeget… 78 millió forint. Annyira felemelő volt, hogy elsírtam magam. Megmutattuk, hogy jóra is lehet használni a kereskedelmi televíziózást.
Minden szavadból sugárzik a műsor iránti szeretet és alázat. A zenetévéből átkerülni az RTL-be, az ezer lámpa, ezer kamera olyan volt, mintha egy kis faluból átkerülnél egy nagyvárosba. Előttem lány még nem csinált Magyarországon ekkora élő adást. Emlékszem, hogy a legelső adás előtt Balázs elkísért, Stohl Andrissal pedig bejártuk a stúdiót. Ott álltam egy hatalmas paksaméta szöveggel, amihez ő csak leült, és másfél óra alatt megtanulta az egészet. Nekem meg átolvasni tartott három óráig. Lenyűgöző, ahogy az az ember tanul.
Szerintem minden tévés álma ez a műsor. Meg persze az, hogy Stohl András és Sebestyén Balázs gyűrűjében vezethessen műsort. Egy női műsorvezetőnek nagyobb álma nem lehet, mint Stohl Andrással és Sebestyén Balázzsal műsort vezetni. Két végtelenül profi, két teljesen más típusú műsorvezető. András egy zseniálisan jó műsorvezető és színész. Az emberek szeretik összemosni a dolgokat, de nem a mi dolgunk, hogy ítéljünk, hanem a bíróságé. A múlt héten láttam a Jó zsaru, rossz zsaruban (A Centrál színház egyik darabja, Stohl Andrással a főszerepben – a szerk.) és lenyűgöző volt. Olyan megtiszteltetés ezzel az emberel bármit is együtt csinálni, hogy aki látja bármelyik darabját, többé nem kételkedik abban, hogy ő egy jó ember.
Balázzsal régóta nem dolgoztál együtt. Vele milyen lesz a munka? Tíz éve, még a zenetévénél dolgoztunk együtt, szóval nagyon várom már. Balázsnak van egy olyan szórakoztató személyisége, egy olyan speciális humora, ami csak az övé. Pont ettől lesz izgalmas az egész. Andrással együtt pedig zseniálisak lesznek.
A legutolsó nagy hír Veled kapcsolatban az volt, hogy tavaly augusztusban megszületett a fiad, Dávid. Nem félsz, hogy támadások érnek majd, amiért bevállaltál egy ekkora horderejű műsort?
Nekem a gyerekem a mindenem, az utolsó lélegzetvételem is ő. Amióta megszületett, minden percben vele vagyok. De én akartam ezt a műsort, és azt gondolom, hogy Dávid ezáltal kap egy nagyon boldog, nagyon elégedett anyukát. Nem akartam, hogy olyan érzések törjenek fel a lelkem legmélyéről, hogy otthon ülsz, nézed a tévében, hogy más vezeti a műsort, és azt mondod, hogy ezt nekem kéne csinálnom. Abban a hat órában, amíg távol vagyok az apukájával lesz. Nem akartam beleőrülni abba, hogy csak anyuka vagyok. Álszentség lenne, ha nemet mondtam volna erre a munkára.
Meg tudod fogalmazni, mitől változtatott meg ennyire a szülés? Legyalulta az egómat. A férjemmel azelőtt is önfeledt életet éltünk, utaztunk, mindent megadtunk magunknak amire vágytunk. Ma elmegyek egy üzletközpontba vásárolni, és a babarészlegen kezdek. Nagyjából ott is végzek. Maximum a férjemnek veszek valami meglepit. Pont ő mondta, hogy úristen, te egy éve nem vettél cipőt, meg táskát. Régen kikértem magamnak, hogy én aztán nem fogok megváltozni az anyaságtól. De be kell látnom, hogy csak nyomok maradtak a régi Liluból. Annyira feloldódtam abban, hogy ez a kisfiú az enyém, hogy, ha soha többet nem lesz semmink, és rosszul fogunk élni, már akkor sem szólhatunk egy szót sem, mert megkaptuk ezt az egészséges gyereket. Ha vele nem történik baj, akkor már nincsen rossz, nem számít semmi. Az egyetlen szorongás, ami ilyenkor felbugyog bennem az, hogy én biztosan megérdemlem-e ezt a sok jót. Forrás: Nők lapja cafe
Lilu bulvár, erotika, botrányok: Lilu pinája – A Való világ női szereplői, Benkő már faszt villantott - Lilu lassan visszatér - Kovalcsik Ildikó Lilu - Ki a jobb a két csatonán: Demcsák Zsuzsa vagy Lilu - Lilu képek és élete - Újra képernyőn Lilu, a nagy megmondó szopjatok le mind, faszom se tudja - Lilu azaz Kovalcsik Ildikó -
Stohl András bulvár, erotika, botrányok: Rendőrként végig káromkodik Stohl András új darabjában - Tünde fel tudta állítani Stohlnak - Stohl András Viagrával szexel - Stohl András nem fogdos melleket, nincs több Úri muri - Stohl a csajokat Viagrával, az állatokat éjjellátóval intézte -
Ez aztán a fájdalmas szakítás! Nemcsak képletesen, hanem szó szerint is, hiszen a Miss World Hungary 2008-as győztese, Freire Szilvia (25) és kedvese, Sebestyén véget vetett kapcsolatuknak, ám a szépségkirálynő bőrén továbbra is ott díszeleg egykori párja neve, amelyet rátetováltatott – a jelek szerint némileg elhamarkodottan. Tovább a teljes cikkre