Posts tagged ‘horváth éva’

Az RTL Klub és a Magyarország Szépe Kft tavasszal egy látványos élőtelevíziós szuperprodukciót mutatott be A Királynő címmel, amely a Miss World és a Miss Universe szépségversenyek hivatalos magyarországi döntője. A rendezők célja, hogy a jelentkező lányokkal nemzetközi színvonalú produkció létrehozása, és hogy újra visszaállítsák a szépségverseny mára kissé megkopott fényét… A teljes cikkhez kattints a képre:

Az RTL Klubon március 18-án indult a jelentkezésre ösztönz- reklámkampány, amelyben – a versenyek eddigi történetének három legismertebb királynője – Bálint Antónia, Horváth Éva és Bodri Krisztina szerepelnek. Mindhárman elmondhatják, hogy a szépségük mellett kitartásukkal, tehetségükkel, elhivatottságukkal is hírnevet és széles körű ismertséget tudtak szerezni. A Királynő nevű szépségversenyre 17 és 27 év közötti, hajadon, gyermektelen, magyar állampolgársággal rendelkező lányok jelentkezhettek, akikről korábban nem készült akt és pornófelvétel. A Top 24 lány: Bertók Marianna, Firts Patrícia, Gróf Evelin, Hodi Anikó, Katona Renáta, Konkoly Ágnes, Kovács Döníz, Lipcsei Betta, Lukács Mercédes, Mészáros Vivien, Mihályi Marianna, Németh Nikolett, Potari Laura, Regős Lili, Ruzsás Bettina, Siha Edina, Szabó Dóra, Száraz Szandra, Szunai Linda, Tóth Ildikó, Török Korinna, Vigmán Bernadett, Weisz Fanni, Zsigó Fanni.
Cikkek a témában: Top lányok, az esélyes jelöltek – Visszamentek a 80-as évekbe a Szépségkirálynő jelöltek – Szépségkirálynő lehet a bajai triatlonos – Mocskos részletek a szépségversenyekről – Tejben pancsoltak a Szépségkirálynő jelöltek – Királynők akarnak lenni a magyar pinák – Fürdőruhás izelítő a csajokból – A szépségkirálynő pinák bikini próbálás videó – Vasvillával és traktorral pózolt a szépségkirálynő

Több macsóként viselkedő férfiről bizonyosodott már be, hogy mikor komoly udvarlásba szeretett volna kezdeni, azonnal elcsuklott a hangja? S ha mégis kinyögött valamit, az akkora butaság volt, hogy mindenki kinevette. Miért van ez így? A legtöbb férfinak van egy kialakult képe önmagáról. „Jóképű vagyok, nagy a dumám, de nem vagyok túl művelt.” „Észkombájnnak tartanak ugyan, de kopaszodok és szemüveget hordok.” „Átlagos palinak mondanak, de nem értek a nők nyelvén.” Ilyen és hasonló gondolatok járnak a férfiak fejében, és ezek határozzák meg a nőkhöz való viszonyukat… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Horváth Éva szex, erotika, bulvárhírek: Horváth Éva fekete fehérben az új fotóin – Kolbásztól hízik Horváth Éva, az újabb bulvár faszság – Horváth Éva kezében egy nagy fasszal – A magyar celeb modellek 150 ezres órabérért vetkőznek – Sunáznám a fosódat Horváth Éva Éden Hotel – Horváth Éva meztelen képek – Horváth Éva megint meztelen, a pénz az pénz – Horváth Éva saját műsort kapott – Behajtók Horváth Évánál méregdrága sportkocsit vittek el – Horváth Éva pucér képek – Bikucsunáj Horvát Évát dugná meg – Horváth Éva és barátnői – Kiszel Tünde, Horváth Éva paraziták mindent a hírnévért – Horváth Éva inkább bugyit villantott volna mint a rongyos cipőjét – Horváth Éva pinája kivan – Horváth Éva fekete fasszal nyomul Kolumbiában

Horváth Éva a már kiöregedett magyar playmate és modell sokadszorra elővéve fekete fehérben az új unalmas fotóin. Ami talán érdekes, hogy a videón jó szar elértéktelenedett magyar pénzt tömköd a bugyijába és melltartójába. A cikkhez és videóhoz kattints a fotóra:

Horváth Éva szex, erotika, bulvárhírek: Kolbásztól hízik Horváth Éva, az újabb bulvár faszság – Horváth Éva kezében egy nagy fasszal – A magyar celeb modellek 150 ezres órabérért vetkőznek – Sunáznám a fosódat Horváth Éva Éden Hotel – Horváth Éva meztelen képek – Horváth Éva megint meztelen, a pénz az pénz – Horváth Éva saját műsort kapott – Behajtók Horváth Évánál méregdrága sportkocsit vittek el – Horváth Éva pucér képek – Bikucsunáj Horvát Évát dugná meg – Horváth Éva és barátnői – Kiszel Tünde, Horváth Éva paraziták mindent a hírnévért – Horváth Éva inkább bugyit villantott volna mint a rongyos cipőjét – Horváth Éva pinája kivan – Horváth Éva fekete fasszal nyomul Kolumbiában

Önuralmat próbáló karácsonyra készül Horváth Éva. A műsorvezető az Éden Hotel januári forgatásáig szeretné formába hozni magát, de ennek érdekében nem hajlandó éhezni, inkább többet sportol. Semmit nem adnak ingyen – tartja a mondás, és így gondolja ezt Horváth Éva is. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
További Horváth Éva cikkek: Horváth Éva kezében egy nagy fasszal – A magyar celeb modellek 150 ezres órabérért vetkőznek – Sunáznám a fosódat Horváth Éva Éden Hotel – Horváth Éva meztelen képek – Horváth Éva megint meztelen, a pénz az pénz – Horváth Éva saját műsort kapott – Behajtók Horváth Évánál méregdrága sportkocsit vittek el – Horváth Éva pucér képek – Bikucsunáj Horvát Évát dugná meg – Horváth Éva és barátnői – Kiszel Tünde, Horváth Éva paraziták mindent a hírnévért – Horváth Éva inkább bugyit villantott volna mint a rongyos cipőjét – Horváth Éva pinája kivan - Horváth Éva fekete fasszal nyomul Kolumbiában

Nagy kujon Berki Krisztián sorra dugja a legjobb celebpinákat. Szabó Zsófi a volt Fradi-vezérrel indította új életét. Elköltözött Mártha Imrétől a Jóban Rosszban színésznője. Szabó Zsófit barátnője, Sarka Kata fuvarozta haza a szülői házba, életének ezt a szakaszát pedig egy hatalmas bulival zárták le… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Berki Krisztián szex sztorijai: Regős Lili formás testét Bodnár után Berki használta - Hajdú Péter és Berki Krisztián egy csaj vagináját használták – Egy modellkurva miatt verekedett össze Berki Krisztián és Tóth Tibi - Orbán bizalmasa dugja Kapócs Zsókát – Berki Krisztián most Mester Beát csípte fel - Szextanácsokat oszt Szabó Zsófi - Szabó Zsófi bugyiban - Levetkőzött Szabó Zsófi - Szabó Zsófi videóklipje – Helikopter is bevet az udvarlásban a Jóban Rosszban bájos színésznőjének egy titokzatos lovag. A férfi mindent megtesz azért, hogy ágyba vihesse úgyhogy milliárdos is kufircolta

Kasza Tibor által elkészített fotósorozatból az Állatvédőrség tizenkettőt naptárba gyűjtött, amelyek most a nagyközönség számára is bemutatásra kerültek. Mikor Hajdú Péter feleségét Sarka Katát fotózta, inzultálták őket.

A képeken szereplő Király L. Norbert, Vastag Csaba, Keresztes Ildikó, Tóth Gabi, Bebe, Dér Heni, Sarka Kata, Dombóvári Vanda, Ada, Debreczeni Zita, Horváth Éva és Trokán Nóra a helyszínen mesélt a képek mondanivalójáról, és a kampány céljáról… A teljes cikkért kattints a fotóra.

Debreceni Zita vetkőzött az FHM magazinnak 2006-ban. A többi fotóért kattints a képre. Mostanában fotózik: Nőies domborulatok, csipke és szatén koktélruhák, fekete-fehér színek jellemzik a Sugarbird őszi-téli kollekcióját, amely minden eddiginél szemet gyönyörködtetőbbre sikerült. A lányok új kreációikkal az ötvenes-hatvanas évek díváit, Adrey Hapburn, Sophia Loren és Brigitte Bardot eltéveszthetetlen stílusát idézik. A ruhákat először egy exkluzív divatfotózáson mutatták be a modellek, akikről Debreczeni Zita készített képeket.

Bódi Sylvi, Debreczeni Zita, Dukai Regina, Horváth Éva és Zimány Linda egy elegáns budai szórakozóhelyen, a Symbolban készített különleges fotósorozatot a divatmárka idei őszi-téli kollekciójáról. Jagasics V. Csonka Hedvig vezető divattervező a ruhákról elmondta, továbbra is a jól megszokott bulizós, csinos darabok dominálnak, de az ünnepekre való tekintettel az elegáns vonal még nagyobb hangsúlyt kapott. “A nőies idomokon különösen jól mutató extra mini ruhák, csipke és szatén megoldásokkal kiemelt szerepet kaptak az új kollekcióban. De az örök kis feketéről sem feledkeztünk meg. A lányok most egységben terveztek, ki-ki a saját stílusjegyeit beletéve” – mesélte Hedvig, aki maga kérte fel Zitát, készítsen fotósorozatot a ruhákról.
“Zita nemrég egy barátnőmet fotózta, amikor megláttam a képeit. Ekkor már tudtam, hogy más nem készítheti el az idei katalógusunkat, csak ő. Sőt, soha többet nem szeretnék más fotóssal dolgozni, hiszen ő igazán jól ismeri a márkát, tudja mi a legjobb nekünk” – tette hozzá a tervező. A lányokat megérintette a Dolce Vita életérzés, különösen Dukai Reginát, aki mostanában kedvese miatt sok időt tölt Olaszországban. “Az olasz hangulat már gyerekkorom óta szimpatikus, de most hogy nagyon sokat járok Itáliába különösen megérintett az életérzés. Az ottani nők, akik háziasszonyok és ízig-vérig dámák egyszerre, mindig nagyon lenyűgöznek öltözködésükkel. Soha nem veszítik el nőiességüket” – árulta el Regina, akivel Horváth Éva csak egyetérteni tudott.
- Imádom ezt a stílust. Ezt képviselte Sophia Loren is, akire gyakran mondják, hasonlít a karakterünk. Ráadásul annak is nagyon örülök, hogy rendhagyóan fekete-fehér képek készülnek rólunk, mert nekem azok sokkal jobban tetszenek, mint a színesek – magyarázta Éva.
További vetkőző magyar sztár képek, hírek, bulvár: A vetkőző lányok Sugarbirdje nyit az állatvédelem felé – Bódi Sylvi kancsal, egyik melle nagyobb, és öreg – Az állatkínzás ellen kampányolnak a celeblányok – Híres celebeket dugott VV Gergő Debreczeni Zitát is dugta – Bódi Sylvi meztelenül a pináját simogatja – Debreczeni Zita későn fog szülnszülni – Zimány Linda vaginája a gazdag farkakat szereszereti – Vadító focistafeleséggé vált Dukai Regina – Debreczeni Zita kurva sok pénzbe került – Zimány Linda pózol, Debreczeni Zita fotózza

Segítségnyújtással népszerűsítik magukat a sztárok. Bódi Sylvi, Dukai Regina, Debreczeni Zita és Horváth Éva az Állatvédőrséggel karöltve limitált szériás pólósorozatot mutatott be.

Rendhagyó divatbemutató alkalmából gyűltek össze az állatvédő hírességek, a belvárosi Fehérhajó utcai Sugarbird üzletben. A Covergirls kivételes módon a bolt kirakatában mutatta be a közönségnek kollekcióját. A divatmárka sztártervezői mindannyian lelkes állatvédők, ezért hangzatos feliratokkal látták el legújabb kreációikat, ezzel is felhívva a figyelmet a megkínzott állatok sanyarú sorsára… A teljes cikkért kattints ide.

Magyar celebek 1 – Magyar celebek 2: Maria Geronazzo, , Lévai Adrienn, , , , , Polgár Kriszta, Polgár Krisztina, , , Csisztu Zsuzsa, Tolvai Renáta, Kállay Saunders Andrásnak, , , , , , , , , , , , , , , , , , Hargitai Bea, Görög Zita, Gryllus Dorka, Parti Nóra, Rudolf Péter, Kecskés Karina, Gálffi László, Szabó Dávid, Oroszlán Szonja, Szabó Győző, Makranczi Zalán, Tóth Ildikó, Sárközi Nagy Ilona, László Zsolt, Tóth Orsi, Hámori Gabriella, Nagy Ervina, Dobó Kata, Árpa Attila, Kerekes Vica, Keresztes Tamás, Hernádi Judit, Molnár Piroska, Czene Csaba, Kerekes Vica, Tóth Ildikó, Bodó Viktor, Szirtes Ági, Mucsi Zoltán, Kerekes Éva, Nagy Ervin, Nagy Péter, Nemes Wanda, Nagy Zsolt, Marozsán Erika, Görög Zita, Liptai Claudia, Szabó Győző, Oroszlán Szonja, Herendi Gábor, , , , , Zimány Linda, Peller Mariann, , Lola, Hajdú Péter, Kocsis Orsi, Kocsis Orsolya, , Damu Roland, , Shodeinde Dorka

Szexpláza.hu oldalra linkek: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,