A két legnagyobb honi szépségverseny immár egy, a győztesek száma mégis kettő. A királynő Freire Szilvia lett, ő a Miss World versenyre megy, a második helyezett Dammak Jázmin pedig a Miss Universe-en képviseli Magyarországot. Az indulás előtt még szakítottak egy kis időt az FHM-re is. Dammak Jázmin – Jázmin éppen most lett 24 éves, már csak két féléve van hátra, és megszerzi kommu- nikáció-PR diplomáját.
Kisgyermekkorát a vidéki nagyszülőknél töltötte, aztán költözött a fővárosba szüleihez. Keleties vonásait tunéziai édesapjának köszönheti, aki nagy bánatára nem vezette be az arab nyelv rejtelmeibe. Elete első szépségversenyére a mama vitte el kilenc évvel ezelőtt, a mindössze 15 éves kis Jázmin mindjárt egy győzelemmel mutatkozott be a Miss Europe Hungary mezőnyében. Számos verseny és számos helyezés következett ezek után, aztán némi szünet. A nagy visszatérést a tavalyi Miss Balaton jelentette, ahol Miss Universe jelöltünk a második lett. Jázmin két évig egy Adrenalin nevű formáció énekese is volt, de az éneklésnek csak a kádban és az autóban lett folytatása. A modellkedés mellett vezette az RTL Klub Leselkedők című műsorát, és amire a legbüszkébb, szerepelt az Underworld című filmben. Jelenleg facér, bár a verseny elején úgy tűnt, alakul valami, ami aztán mégsem forrotta ki magát. A versenyre fogalma sincs, ki nevezte be. Kapott egy e-mailt, amivel nem is foglalkozott, aztán az RTL hívta fel, hogy akkor várják az elődöntőre. Gondolta, mielőtt teljesen felhagy a versenyzéssel, legyen ez az utolsó alkalom, hátha nem véletlenül történt ez az egész. Milyen igaza lett. A teljes cikk képekkel a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
A két legnagyobb honi szépségverseny immár egy, a győztesek száma mégis kettő. A királynő Freire Szilvia lett, ő a Miss World versenyre megy, a második helyezett Dammak Jázmin pedig a Miss Universe-en képviseli Magyarországot. Az indulás előtt még szakítottak egy kis időt az FHM-re is. Freire Szilvi – 23 éves, kommunikáció szakos egyetemi hallgató, rutinos szépségversenyző. Az angolul, franciául és portugálul beszélő eminens már rendelkezik egy fősulis közgazdász diplomával. Cristiano Ronaldo anyanyelvét nem volt túlságosan nehéz elsajátítania, mivel Szilvi édesapja portugál származású. A kedves mama mozambiki biológuskodása alatt ismerkedett meg a derék luzitánnal, az afrikai szerelem gyümölcse lett újdonsült királynőnk. Aki gyermekkorában sokkal inkább legózni és verekedni szeretett, annak ellenére, hogy mind az öt testvére leány, ám azért a Barbie-kat sem vetette meg. Kamaszkorában kezdett el csajoskodni, ám első diplomájáig csak a tanulással foglalkozott, ami a családban evidenciának számított. Miután többször leszólították az utcán, már el-elját- szott a gondolattal, hogy szépségversenyzésre adja a fejét. Az iskola mellett kőkeményen pókerezik, ihletettebb pillanataiban fest, olajjal vászonra. Különös ismertetőjele a virágtetkó a bokáján, a plasztikai meg sebészet olyany- nyira nem áll tőle távol, hogy az is előfordulhat, következő diplomáját eme szép szakmának áldozza. A vértől egyáltalán nem fél, imádja az ismeretterjesztő csatornákon a műtétes műsorokat nézni. A versenyen azért indult el, mert ellopták a Fabiáját, és szeretett volna egy új kocsit. A teljes cikkek a Tagi szexhírek oldalon itt olvashatók
Freire Szilvi (26) amolyan szégyenlős kislányként még mindig nem dobta le az összes ruháját, de azt ígérte, egyszer megteszi! Az egykori szépségkirálynő ezúttal a CKM magazinnak pózolt. Freire Szilvi egyébként nagyon élvezte a fotózást, főleg, hogy Talmácsi Gábor motorján pózolhatott.
– Az első szexi fotózásomon még fehérneműben voltam, a másodikon már fogytak a ruhadarabok, és most is többet mutatok magamból, mint eddig – mesélte Szilvi, aki nagyon élvezi a fotózásokat és a rivaldafényt, pedig nagyon nehezen szokott hozzá. A szépség a CKM-nek adott interjújában azt is elárulta, hogy bokros teendői miatt kénytelen volt félbehagyni a tanulmányait, de most, hogy végre kialakult a napi rutinja, már szívesen visszaülne az iskolapadba, hogy kiélhesse egyik szenvedélyét, ugyanis imád tanulni. Ezt az is kitűnően példázza, hogy még pókerezni is elkezdett, hogy csillapítsa tudásszomját. – Egyelőre inkább lelkes amatőr vagyok, de nagyon élvezem. Imádom, amikor játszhatom a hülyét, hogy megmutassák a lapokat. Egy korábbi barátom jó játékos, és azt mondta, nem tanít meg az extrákra, csak a szabályokra. Miután szakítottunk, magamtól kezdtem el tanulni, leginkább a pszichológiai részét, a játékosok vizsgálatát, elemzését.
Freire Szilvia szépségkirálynő bulvár, szex, erotika: Freire Szilvia - Egzotikus videónapló Freire Szilvivel - Freire Szilvia és Dammak Jázmin - Freire Szilvia: derekára varratta párja nevét, de szakítottak - Freire Szilvit új pali dugja - Leégette tetoválását a magyar szépségkirálynő - Freire Szilvia FHM 2009 október
Újra boldog Freire Szilvia (25) a Miss World Hungary 2008-as győztese, aki a Blikknek mutatta be először új kedvesét. Mint megírtuk, a szépségkirálynő két hónapja szakított volt párjával, Papp Sebestyénnel, akinek keresztnevét testére is tetováltatta.
Szilvi nem sokáig volt szingli, máris eltalálta Cupido nyila: egy hónapja ismét szerelmes. Új párjával, Botond Szabolccsal (27) egy baráti társaságban ismerkedett meg, a jól sikerült este után a vállalkozó randevúra hívta a szépséget.
– Egy moziban találkoztunk először, sokat beszélgettünk. Később is többször összefutottunk társaságban, és már egy hónapja hivatalosan is együtt vagyunk – mosolygott Szilvi, akit a pókerversenyre is elkísért kedvese. – Szabolcs lesz a kabalám, remélem, szerencsét hoz… [Bulvár] Freire Szilvi derekára varratta párja nevét de szakítottak - Freire Szilvia és Dammak Jázmin - Egzotikus videónapló Freire Szilvivel - Freire Szilvia FHM szexképek - Leégette tetoválását a magyar szépségkirálynő
Kínos helyzetbe hozta magát egy férfi Tajvan szigetén egy boltban. Pontosabban egy szexshopban, ahol az egyik tévé képernyőjén egy pornójelenet futott, a vásárló pedig ezen felizgulva elkezdett maszturbálni. Feltételezhetően már régóta nézhette a filmet, amikor egy adott pillanatban közel lépett … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
A minap alkalmam és főleg bátorságom volt kipróbálni legújabb szerzeményemet, amit egy Károly körúti szexboltból tulajdonoltam. Az alkalom egy – milyen más? – magányos este volt, a bátorság pedig egy fél üveg pezsgő. Félhomály, mécsesek a kád szélén, kezemben az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Amikor valaki egy kommentben azt írja, hogy Magyarország és Budapest én így szeretlek, akkor az az esetek 99%-ban iróniát takar. A maradék 1%-ban pedig maró gúnyt. Pedig van, aki komolyan gondolja. Még akkor is, ha csak egy szexbolt kirakatáról van … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az 5 részes, lila, zselés vibra szett kitűnő választás a teljes kényeztetéshez. A szett tartalmaz egy ezüst színű minivibrátort 6×1,5 cm elemekkel, egy nyuszi formájú klitorisz izgató feltétet, egy análkúpot, amit szintén rá lehet húzni a minivibrátorra, egy kéjköpenyt, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Van, aki szerint egy nő nem is igazi nő, ha nincs vibrátora. Ezzel a nézettel azért vitatkoznánk, de tény: a szexuális segédeszközök többre jók, mint gondolnánk. Szexuális forradalom ide vagy oda, a szexuális segédeszközök használata még mindig tabutéma. Olyasmi, amiről … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
A nők nagy része megbarátkozott vele és a férfiak fele is kipróbálta már a vibrátort – akik pedig élnek vele, úgy tűnik, egészségesebbek… Vajon boldogabbá tehetnek minket a szexjátékok? És egészségesebbé is? Az Indianai egyetem tanulmánya szerint a férfiak és … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Szürkül a házasélete? Színesítheti segéd eszközökkel, ha az Intim Centerbe megy vásárolni! De jóból is megárt a sok, már egyre többen vásárolnak guminőt és gésagolyót! Aki azt gondolja, hogy a jó szexhez mindig elég egy ágy és egy partner, az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Teljesen áttetsző péniszpumpa (kivéve a vákuum-szelep), rücskös, puha belső mandzsettával. A henger 19cm mély, belső átmérője kb. 4,5cm. A terméket üzletünkben megvásárolhatja, vagy telefonon megrendelheti. Péniszpumpa deluxe: Nyomásmérővel ellátott henger 30cm hosszú, 22cm mély, belső átmérője 6cm, puha szilikon mandzsettával, … Egy kattintás ide a folytatá […]
A szexshop vagy szexbolt olyan üzlet, ahol szexuális segéd eszközöket, pornófilmeket, erotikus fehérneműket, erotikus könyveket, magazinokat, és óvszereket lehet vásárolni. Hazánkban egyre több nagyvárosban természetessé váltak a szexshopok. Kétféle szex bolt létezik Magyarországon. Utcai szex üzletek és Online boltok. Utcai … Egy kattintás ide a folytatásho […]
Csöndes-, és kínhalál, születés és csodás gyógyulás mind az orvosok napi élménye. De a butaság bizarr következ-ményeivel is szembesülnek, például hogy miféle tárgyakkal tömik ki testnyílásaikat. Az egészségügyben dolgozók szívesen elmesélték tapasztalataikat, nevüket azonban nem vállalták, nehogy egykori betegeik magukra … Egy kattintás ide a folytatáshoz... […]
Több kereskedelmi kiállításon és vásáron, a Close2You vibrátorok elnyerték a legjobb dizájn díjat. A Close2you termékek segítségével az erotika új hangjait szólaltathatod meg, így minden egyes kéjes óra olyan lehet, akár egy buja hangverseny. Minden egyes darab igazi mestermű, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az, hogy a képen látható felcsatolható nem tetszene a legtöbbférfinak, rendben elismerjük. De egy olyan vibrátor, amivel szex közben izgathatja magát a nő? Vajon, mi zajlik a pasik agyában? Megkértünk egy szingli és egy házas fickót, válaszoljanak azokra a kérdésekre, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Kellemes a színe, szemet gyönyörködtető a formája, finoman a kezedbe simul, és ha ez még nem minden, használatával további élvezetekhez jutsz. Mi az? A válasz egyszerű: a szexuális segédeszközök legújabb generációja. A dildo és a vibrátor között annyi a különbség, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Doromboló kiscica és vadmacska is tud lenne Alekosz szerelme, Betti. Az ÖsszeEsküvők egykor játékosa persze inkább az utóbbira szavaz. Alekosz elárulta, meglepődött amikor pálcával és bilinccsel lepte meg őt Betti, de szerinte ez minden férfi vágya az ágyban… […]
Hardcore szex, vagyis kőkemény pornó fut a két legnagyobb magyar politikai párt neve alatt az interneten, írta meg az egyik napilap. A fidesz.com és az mszp.com nem foglalkozik politikai kérdésekkel, mindkettőn pikáns, felnőtt tartalom található. Ráadásul valószínűleg nem történt törvénysértés, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az Intim Center üzlet helye 18 éve nyitottunk az Astoriától 40 méterre a Deák tér felé. A Károly krt. 14. sz. alatti ház félemeletén vagyunk, úgy jöhet be a házba, mint egy lakó. A félemeleten csak az üzlet van. A … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Ha erotikus kellék, eszköz, filmek, segédeszköz, szexi ruházat, akkor ezt ajánljuk: Intim Center Szexshop. Címe: 1052 Budapest, Károly krt. 14. sz. Telefon: 316-0918, internet: www.Intimcenter.com – Nyitva minden nap! Szexshop bejegyzések az Intim Center oldaláról: A Viagra még a nőket … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Mészáros Dóra erotika, szex, bulvárhír linkek: Hogyan lesz egy szexbomba az éjszaka királynője? – Mészáros Dóra arcára engedi a gecijét húsz férfi – Mészáros Dóra, Maria Belucci bekavartak Zimány Lindának – Mészáros Dóra tinicsaj pinájára indul be – Szőrmementes péntek Mészáros Dóra … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Társasjáték, rózsaszín plüssbilincs, rózsaszín vibrátor, cicaruha és öklözőzsír, ezek voltak 2011 legkelendőbb szexjátékai itthon. Az üzletág stagnál, évek óta nem látnak a tulajdonosok sem visszaesést, sem növekedést. A nem csak online szexshopokat pedig úgy tűnik, a jól választott, speciális vevőkör … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
25 százalékos adót vetettek ki a pornográf tartalmakra és 3 százalékos, árbevétel alapú adót a filmvetítésre és -terjesztésre. A törvény zárószavazása előtti módosítás értelmében ez utóbbi is csak a pornóra vonatkozik, a többi mozinak, dvd-kölcsönzőnek nem kell fizetnie. A módosítás … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]