Felláció és kunnilingváció – orálszex mindkét nemnek

Valamennyi szexuális technika közül a kunnilingváció és a felláció tekinthető a leggyakoribbnak és a legelterjedtebbnek, akár mint a közösüléshez vezető előjáték, vagy komplett nemi aktus. Ez a két technika képviseli a szexuális kapcsolatok csúcspontját a homoszexuálisoknál (mindkét nem esetében) és a heteroszexuális párok nagy részénél. A nemi szervek szájal végzett ingerléséből adódó élvezet gyakran sokkal intenzívebb, mint a közösülés által okozott öröm. Amellett a közösülés – a heteroszexuális párok esetében – csak egy rövid befejezése a nemi szervek szájjal végzett hosszú ingerlésének. Ha jól csinálják, ez a technika a partnereket olyan orgazmus előtti feszültségben tarthatja, amelyet a párok gyakran jobban kedvelnek, mint magát az orgazmust.

fellaci_es_kunnilingvacio_69_pozicioban

A kunnilingváció és a felláció nyomai valamennyi ősi civilizációban (Egyiptom, Görögország, ősi Róma) megtalálhatók ugyan, de sok évszázad sem volt elegendő a nemi szervek szájjal történő ingerlését elítélő tabuk feloldásához.
Felláció (fellatio, leszopás) és kunnilingváció (nyalás) a pettingben. A valódi csókolózásban nemcsak az ajkak, hanem a nyelvek is találkoznak és „kergetőznek”, fölváltva behatolnak egymás szájába. De a nyelv behatolhat például a fülkagylóba is, vagy a férfi nyelvével simogatja a csiklót stb. A hímvessző szájjal ingerlésekor a nő ajkai közé fogja a makkot, és nyalogatja azt, mintha csokoládérúd lenne. Egy dologra kell ügyelni: harapni nem szabad ilyenkor!… Fölösleges és majdnem lehetetlen az egész hímvesszőt szájba venni, bőven elegendő, ha annak fele-egyharmada csúszkál a szájban. A hímvessző alsó része eközben kézzel is elérhető és ingerelhető. Ami azért fontos, mert enélkül a férfiak közel egyharmada nem tud kielégülni a szájjal ingerlés során.
Ez az a bizonyos leszopás, amit a szexológiai szakkifejezések fellációnak hívnak, s ami nem kellene, hogy a prostituáltak privilégiuma maradjon. Sok nő idegenkedik attól, hogy az ondó a szájába kerüljön, vagy éppen le is nyelje azt. Nem mintha attól félnének, hogy így is teherbe eshetnének, hanem mert valahogy tisztátalan testváladéknak tartják azt (hasonlóan a vizelethez). Idegenkedésük azonban alaptalan: az ondót inkább az anyatejhez lehetne hasonlítani – tojásfehérjeszerű, ártalmatlan váladék. Vannak nők, akik kifejezetten szeretik, s az ondó egyénileg kicsit eltérő íze alapján kedvelnek meg partnereket. (Mondanom sem kell, hogy ennek alapján minősíteni: nem éppen megbízható emberismereti szempont!)
A férfiak ezt a szexuális technikát értékelik a legjobban. A prostituáltak is tudják ezt. A legtöbb nő általában úgy végzi a fellációt, mint egyfajta előkészületet másféle nemi érintkezésekhez. Egyes nők azonban vonakodnak a felláció gyakorlatától és erre különböző okokat hoznak elő: ha fellációt végeznek, akkor úgy viselkednek, mint a prostituáltak (mintha bizonyos dolgok csak a prostituáltak, mások pedig csak becsületes asszonyok privilégiumai lennének!). Zavarja őket az, ha partnerük figyeli őket, amint nyelvükkel és szájukkal izgatják a péniszt, félnek az ejakulációtól és viszolyognak az ondó ízétől és állagától.
Ha egy nő nem szabadul meg ezektől az előítéletektől, akkor nem lesz a felláció művészetének mestere és nem lesz képes a partnere által elvárt élvezeteket kiváltani. Akár a felláció mágusa lesz, akár nem, a nő a következőt várhatja: vagy hosszan tartó kapcsolatot egy hűséges és hálás partner oldalán, vagy partnere elfordulását és más kapcsolatba menekülését.
A nőnek meg kell győződnie arról, hogy a felláció egyáltalán nem erkölcstelen vagy perverz dolog, hanem a szeretet természetes megnyilvánulása és öröm nemcsak annak, aki részesül benne, hanem annak is, aki végzi.
A nőnek azt is meg kell értenie, hogy a férfi élvezi azt, ha látja, hogy partnere szájával és a nyelvével hozza izgalomba a péniszt. Ezenkívül a nőnek le kell vetkőznie rossz érzését a sperma ízével kapcsolatban. A spermának ugyanis gyakorlatilag nincs íze és nagyon könnyű hozzászokni. A későbbiekben az is bemutatásra kerül, hogy miként.
Egy tapasztalatlan és félénk nővel a férfi nem siettetheti a dolgokat. Az ilyen hölgyet először a férfi csak arra kéri, hogy csókolgassa makkját, péniszét, heréit. Ezután a nő nyelve hegyével végignyalja majd a péniszt teljes hosszában, a húgycső mindkét oldalát, illetve gyors nyelvmozgásokkal ingerli a péniszt annak aljától egészen a makkig.
A férfi ezután megmutatja partnerének azokat a kevésbé érzékeny területeket, amelyeket megharaphat: a herezacskók bőrét és a péniszt teljes hosszában, kivéve a rendkívül érzékeny makkot.
A fenti előjátékok során a nőnek nem szabad behunynia a szemét, hanem meg kell figyelnie a férfi nemi szervét, amint az megnagyobbodik, meghosszabodik és megkeményedik. Örülni kell annak, hogy ezt a változást ő hozta létre. A nő időről időre nézzen partnerére azért, hogy lássa a nemi élvezetet, illetve a bátorítás jeleit. Jó, ha a nő állandóan kérdezi a férfit arról, hogy kedvére van-e, amit csinál, és milyen egyéb kívánsága van.
Ezek után a nő nyelvével és szájával egy-egy területre összpontosítson. Ha az előbőr még takarja a makkot, akkor azt hátra kell húzni, hogy a makk teljes egészében hozzáférhetővé váljék.
A nő vegye ajkai közé a makkot és masszírozza azt lassan fejének jobbról, balra történő mozgatásával, állandó nyalogatás mellett. A nő vigyázzon, hogy fogai nehogy az érzékeny bőrhöz érjenek.
Eközben a nő egyik keze erősen tartja a pénisz tövét, amilyen mélyen csak lehet. A nő néha szájába csúsztathatja a péniszt olyan mélyre, ahogy csak tudja, majd kiveszi azt onnan és ezt ismételgeti tetszés szerint. A pénisznek a be- és kivételét nagyon lassan kell végezni oly módon, hogy az ajkak állandóan érintsék azt. Mindeközben a nő állandóan szívogassa a férfi nemi szervét (mindenki megnyugodhat, az ejakuláció előtt abból semmi nem fog jönni).
A nő időről időre álljon meg és változtasson a sorrenden, majd nyalogassa újra a makkot, leginkább annak hegyét és alját. A nyelv hegyével gyors és apró, felületén pedig lassú mozdulatok végezhetők, úgy, mintha a nő fagylaltot nyalogatna.
Az előzőekben felsorolt alapmozdulatok variálása a nő fantáziájától és partnere kívánságaitól függ. A nő azt is megteheti, hogy lassan maszturbálja a péniszt, miközben szívja azt, és ugyanakkor simogatja a heréket, a férfi fenekét, hasát és végbélnyílását.
Az első néhány alkalommal a nő nem biztos abban, hogy jól csinálja a dolgokat, de ha igazán szeretné ily módon kielégíteni partnerét, akkor hamarosan a felláció virtuózává válhat.
A felláció a nő számára izgatóbb, mint egy férfi számára a kunnilingváció. Először is a nő láthatja a férfi nemi szervének az ő simogatásaira bekövetkező megváltozását. Ezenkívül úgy tűnik, mintha a pénisz formája és mérete éppen a fellációt végző nő szájához lenne szabva. Végül pedig a felláció a nőt aktív partnerré teszi. A férfi viselkedése a nőtől függ, ami a nők által nagyra értékelt pszichológiai tényező.
Egy jól elvégzett felláció a legjobb előkészület a közösüléshez. Előnye az erős és hosszan tartó erekció kialakítása. Emellett a felláció lehetővé teszi, hogy a pénisz hozzászokjon a kéjérzet fokozódó erősödéséhez. Pontosan emiatt a férfi könnyen képes saját orgazmusát irányítani és elkerülni a korai magömlést.
A felláció a nő számára is nagyon izgató dolog és segítségével könnyebben ér el orgazmust a férfival egy időben. Egyes nők mindenféle külön ingerlés nélkül, pusztán a fellációra figyelve is képesek orgazmust elérni.
A felláció arra is jó, hogy a nő ne utasítsa vissza partnerét, amikor a közösülés számára nem jelent semmit, például a terhesség végén vagy a menstruáció alatt. Ilyen esetekben a fellációt egészen az ejakulációig kell vinni, bár egyes nők nem ~, szeretik, ha az ejakuláció szájukban következik be és az utolsó pillanatban így maszturbálásra váltanak.
Ha egy nő teljes mértékben szeretné kielégíteni partnerét, a következőket tegye, hogy hozzászokjon a szájában történő ejakulációkor a sperma lenyeléséhez.
Először maszturbálja partnerét a teljes ejakuláció eléréséig. Az ejakuláció után a férfi makkján általában marad egy kis sperma. Ezt a nő lassan nyalogassa le nyelvével és ajkaival. Észre fogja venni, hogy a sperma íze egyáltalán nem olyan kellemetlen, mint ahogy azt gondolta. A következő alkalommal akkor vegye a makkot a szájába, amikor abból az utolsó ondócseppek folynak ki. Ily módon lassanként hozzá fog szokni, hogy több és több spermát nyeljen le viszolygás nélkül.
Tudni kell azt, hogy az ejakuláció pillanatában és az azt követő percekben a makk idegvégződései a lehető legérzékenyebbek. Ezért olyan intenzív a kéjérzet, ha a nő nem szakítja meg a fellációt és a péniszt egészen annak lelohadásáig szopogatja.
Csakúgy mint a kunnilingváció esetében, a nő a fellációt is megfűszerezheti némi fantáziával, ha a makkra lekvárt, tejet vagy mézet önt, amit aztán szórakozva nyalogat le partnere szeme láttára. Ezt a trükköt, közvetlenül az ejakuláció bekövetkezte után lehet alkalmazni és így a felláció folytatható anélkül, hogy a sperma ízetlensége zavarná.
Végezetül egy érdekes megfigyelés: ismeri-e azt a trükköt amivel a japán nők kezdenek ellenállhatatlan fellációba? Nos, a japán nők forró teát készítenek, majd ebből kortyolnak és egy pillanatra szájukban tartják a folyadékot. Közvetlenül a tea lenyelése után a még forró szájukba veszik be a férfi péniszét, ellenállhatatlan érzést kiváltva ezzel.
Kunnilingváció (A külső női nemi szervek szájjal, nyelvvel való izgatása.) Semmilyen más módszerrel nem érhet el a nő olyan gyorsan és könnyen orgazmust, mint a kunnilingvációval. Az ezzel a technikával kiváltott ingerek rendkívül kellemesek.
A homoszexuális nők azt az előnyt élvezik heteroszexuális társaikkal szemben, hogy velük a kunnilingvációt egy másik nő végzi, aki pontosan tudja, mit kell tenni, hiszen tökéletesen ismeri a klitorisz, a szeméremajkak és a vagina bemenetének ingerlésével kiváltható érzéseket.
A férfiaknak már nehezebb a dolguk, amikor ilyen kis nemi szervvel találják magukat szemben (a nőknek nincs ilyen problémájuk, amikor partnerük péniszét hozzák izgalomba). Ezért nagyon fontos, hogy a nő bátran segítse partnerét a női nemi szerv felfedezésében, és szóban is közölje vele pontos kívánságait.
Az első jó tanács az, hogy nem kell sietni, mert idő van. Ellenkező esetben a nő azt hiheti, hogy a férfi csak a komolyabb dolgokhoz feltétlenül szükséges előmunkálatokon akar túljutni.
A másodlagos erogén zónák csókolgatásával érdemes kezdeni, miközben a férfi nyelvével érinti a melleket, a hasat és a combokat. A fanszőrzetnek az ajkakkal történő húzogatása szintén nagyon kellemes a nők számára.
Ezután érdemes egy kicsivel több időt tölteni az egyes területeken: a férfi nyelvével ingerelje hosszában a nagy szeméremajkakat, majd húzza azokat szét – és ha kényelmes testhelyzetben van -; a kis szeméremajkakat egy-egy kezének két ujjával “vegye kezelésbe” vagy partnerét kérje meg erre.
Ekkor láthatóvá válik a vagina bemenete. A férfi ezt enyhén csiklandozza meg nyelve hegyével és hatoljon is be – de ne túl mélyen – a vaginába. Ezután nyalogassa a nagy szeméremajkak teljes felületét. Anélkül, hogy megérintené a klitoriszt, amely ingerlésére már izgalomba került és ugyanúgy megtelt vérrel, mint a férfi pénisze, a férfi nyelvével masszírozza a klitorisz fitymaszerű bőrredőjét.
Ezután kerülhet sor – nagyon gyengéden – a klitorisz kinyúló részének ingerlésére, ami rendkívül érzékeny. A fitymaszerű bőrredőt felemelve a férfi finoman izgassa és csiklandozza nyelvével a klitorisz kinyúló részét.
Ezt követően vegye az ajkai közé és finoman szívogassa addig, amíg partnerének ez jólesik, majd folytassa tovább a műveletet a vagina környékén.
Az előzőekben leírt orális ingerlések alatt a férfi keze járjon a nő testén és érintse meg azokat a területeket, amelyeket a férfi nyelve éppen nem tud ingerelni. Ha a nő úgy kívánja, a férfi egy vagy két ujját dugja a vaginába és masszírozza azt, különösen a G pontnál, ha meg tudja találni.
Az orgazmus eléréséhez bizonyos idő kell, néha 10-15 perc is. Az orgazmus közeledtekor a nő medencéjén izomrángás vonul végig és a nő nem tudja visszatartani az élvezettől előtörő nyögéseit. Ekkor a hangja olyannyira elváltozhat, hogy a férfi nem ismeri azt fel.
Abban a pillanatban a partnerek előtt két lehetőség van: vagy befejezik a kunnilingvációt és a férfi behatol a nőbe, amennyiben pénisze elég merev, vagy folytatják a kunnilingvációt a nő orgazmusáig, ami mindig rendkívül erőteljes és az élvezet okozta hangoktól, néha valódi sikolyoktól kísért.
Ha a férfi jártas a kunnilingváció gyakorlatában, lelassíthatja az ingerlést, anélkül, hogy teljesen leállna, és megpróbálja partnerét a lehető legtovább az orgazmus előtti szinten tartani.
Megjegyzés: fontos tudni, hogy a klitorisz az orgazmus előtti állapot eléréséig hosszan tartó ingerlést igényel, és ha az ingerlés akár 10 másodpercre is megszakad, a klitorisz visszakerül normál állapotába és ezt követően újabb jó néhány perc szükséges az orgazmus eléréséhez.
Míg a pénisznek meglehetősen hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy egy újabb erekcióra képes legyen, a klitoriszt rövid időközönként lehet ingerelni, aminek eredményeként egymáshoz hasonló erejű orgazmussorozat érhető el.
A nimfománia jelensége nem ismeretes férfiaknál; ez ugyanis a női nemiség sok orgazmusra képes jellemzőjének a közvetlen következménye.
A kunnilingváció gyakorlatát a pár fantáziájától függően különböző dolgok egészíthetik ki. A tejjel való játék klasszikus példának tekinthető: ennek során a férfi a tejet a szeméremajkak belsejére locsolja, majd azt nyelvével a vaginától a klitorisz irányában felnyalogatja. A gyengéd klitoriszérzékenységgel rendelkező nők a tejet szeder-, vagy egyéb bogyós gyümölcsből készült lekvárral helyettesíthetik és így a lekvárban található magok kellemesen ingerlik a szeméremajkakat és a klitoriszt. A kunnilingvációt számtalan testhelyzetben lehet végezni.
– A nő kényelmesen oldalára fekszik és egyik lábát felhúzza. Ez a helyzet kényelmes, de a vagina bejárata kevésbé megközelíthető és csökkennek a nyelv és a száj útján végezhető ingerlések lehetőségei is.
– A nő lábait széttárva hanyatt fekszik, a férfi pedig térdein és könyökén egyensúlyozva fejét a nő lábai közé teszi.
Változat: A férfi van alul, a nő pedig felül. Ez ideális testhelyzet a felláció és a kunnilingváció egyidejű végzéséhez.
Változat: A férfi összekuporodva fekszik könyökével támasztva magát. A nő a pénisz szívása helyett kezével a férfi combjai közötti részt simogatja.
– A nő enyhén meghajolva áll, a férfi pedig a nő előtt térdel. Ez nem túlzottan kényelmes testhelyzet (általában a hirtelen vágyak gyors csillapítására alkalmazzák szűk területeken, pl. liftben, mellékhelyiségben). Ezt a testhelyzetet néha a domina hajlamú hölgyek is kedvelik.
– A nő lábait behajlítva és szétnyitva fekszik, fenekével egy ágy vagy asztal szélén. A férfi a földön térdel. Ez a testhelyzet kiváló, mivel tökéletesen megközelíthetővé teszi a nő nemi szerveit.
– A nő ágy szélénél térdel (“kutyamód” testhelyzet). A férfi a földön térdel. Ez a testhelyzet kevésbé kielégítő, mert nem teszi lehetővé a klitorisznak felülről lefelé történő nyalogatását. Egyetlen előnye a végbélnyílás ingerelhetősége.
A testhelyzet kiválasztása egyéni ízlés dolga. A dolgokban járatosak általában olyan testhelyzetet választanak, amelyben csak az egyik partner ingerli a másikat. Tulajdonképpen nehéz valakinek a saját élvezetére figyelni, miközben partnerét próbálja felizgatni. Ez igaz akkor is, amikor az egyszerre végzett fellációt és kunnilingvációt az orgazmusig viszik. A nő orgazmusának pillanatában a férfit kellemetlenség érheti, mert a nőt annyira hatalmába keríti saját orgazmusának gyönyöre, hogy akaratlanul is leáll partnere péniszének izgatásával.
Ha a partnerek úgy döntenek, hogy nem végeznek párhuzamosan fellációt és kunnilingvációt, azt kell eldönteniük, hogy kettejük közül ki kezdi a másik izgalomba hozását.
A kurinilingváció után végzett felláció több okból kifolyólag a legkielégítőbb megoldás.
Az egyik ok az, hogy a klitorális orgazmus átélése (de másféle orgazmusoké is) a nőt hosszan tartó elégedettséggel tölti el. Emiatt szívesen vállalkozik partnere izgalomba hozására. Ezzel ellentétben viszont egy férfi orgazmus után kimerültnek érzi magát, nincs sok kedve partnere felizgatásához.
Egy másik ok pszichológiai jellegű és abban áll, hogy az orgazmus után a nő számára természetes és kellemés érzés partnerét fellációval “megjutalmazni”.
A férfi számára szintén izgató érzés az, hogy a partnerének szerzett élvezetért jutalomban részesül. Nincsen viszont találó magyar szó ama az esetre, amikor a férfi elégíti ki szájjal a nőt. A szakkifejezés – kunnilingváció kicsit bonyolult és nem közismert, eltérően a „franciázás”-tól, ami azt jelenti, hogy a férfi és nő egyszerre ingerlik és elégítik ki egymást szájjal rendszerint az ún. 69-es pozícióban. Nyugati szakemberek megítélése szerint a férfiak kisebbik része vállalkozik csak a női nemi szerv szájjal ingerlésére tehát nem sokkal jobb a helyzet, mint a nőknél. Egyrészt idegenkednek tőle, másrészt nem ismerik a helyes technikáját, ami kedvezőtlen tapasztalatokat eredményez. De a nők is hibásak ebben, amennyiben szégyenlősségből elhallgatják ezzel kapcsolatos igényeiket, félnek attól, hogy a férfit visszariasztja a hüvely szaga stb. Ha pedig mégis sor kerül rá, gátlásosságuk miatt nem irányítják sehogy a férfit, csak magukban aggályoskodnak, így nem élvezik. Egyes férfiakat az is visszatart a nő szájjal ingerlésétől, hogy úgy érzik, ezzel „alávetett helyzetbe” kerülnének, kiszolgálnának egy nőt, ami nem méltó a „Teremtés Koronájához”. A szeretkezés bármely formája esetén, ennél is viszonzás várható, s erre szükség esetén emlékeztetni is lehet a partnert. Javaslom alapelvként elfogadni, hogy csak olyat kérjünk vagy fogadjunk el a partnerünktől, amire mi magunk is hajlandók vagyunk!
– Sajnos a férfi és a női nemi szerveket még mindig többé-kevésbé úgy tekintik, mint a test tisztátalan területeit, amelyeket nem szabad nézegetni, megérinteni és legkevésbé sem szájba venni.
Az örömteli nemi életet kívánó pároknak legelőször is ezen hamis elképzelésekkel kell leszámolniuk.
A partner nemi szerveinek csókolgatása vagy nyalogatása természetes vágy és közös öröm kell hogy legyen. A kunnilingváció és a felláció a szeretet megnyilvánulásai. Azonkívül, hogy nagyon kellemes érzést keltenek, ezek a technikák az orgazmus elérését is lehetővé teszik. A férfi és a nő ezek segítségével tudja a legjobban kimutatni és fokozni nemi vágyát.
Az orális közösülés akkor is élvezetet okoz, amikor az egyik partner valamilyen oknál fogva nem tud szeretkezni. A módszer alkalmazható például menstruáló nők, vagy túlságosan fáradt férfiak esetében, vagy olyan körülmények között, amikor a vaginális közösülés nehézségekbe ütközik, vagy fájdalmas.
Azok a nők, akik a technikában járatos partnerrel éltek át kunnilingvációt, már nem fogják tudni a szeretkezést többé elképzelni kunnilingváció nélkül, és azt akarják, hogy a szeretkezés mindig ezzel kezdődjön.
A felláció művészetében szakavatottá váló nők biztosak lehetnek partnerük hűségében: egy férfit ugyanis legjobban érzékein keresztül lehet megtartani.
A szexuális tapasztalataik elején levő, vagy szigorú erkölcsi normák szerint nevelt fiatal nőkből néha félelem vagy prűd reflexek törnek elő, melyek gátolják őket az orális szex felszabadult akarásában. Ugyanakkor ezek a körülmények félénkké is teszik abban a nőt, hogy megmutassa nemi szervét a partnerének, illetve abban, hogy valaki (a férfi) lássa, amint a férfi nemi szervvel bánnak. Ezért van az, hogy az esetek többségében a nők behunyják szemüket. Ez viszont nem jó megoldás, mivel a szeretkezés egy showműsornak is felfogható, amelyhez ugyan nem kellenek reflektorok, de egy szűrt fény mindenképpen szükséges.
Ezeknek a félénk és prűd hölgyeknek azt lehet tanácsolni, hogy viseljenek olyan álarcot, amely arcukat az orr és a homlok között eltakarja. Az álarc olyan benyomást kelt bennük, hogy nem látja őket a partner. Az álarc segítségével egy félénk nő is könnyebben ellazul és bátrabbá válik.
Az férfi, aki egy álarcos nővel folytat kunnilingvációt, úgy érzi, hogy egy idegen legbelső titkaiba hatol be. Amikor pedig ez az “idegen álarcos” hölgy veszi szájába az illető férfi nemi szervét, az álarc egy kis pikantériát kölcsönöz a férfiban a jelenetről alkotott képnek.
Példa ez arra, hogy egy pici erotika hogyan fokozhatja a szerelmet. Az utolsó fontos megjegyzés az, hogy a kunnilingváció és a felláció fizikailag nyugtató tevékenységet jelentenek mindkét partner számára. Ezekkel a technikákkal különösebb fáradság nélkül lehet hosszan tartó élvezethez jutni. Források: Mit csinál egy szexológus az ágyban című könyv és Szexpláza.
A közösülés nélküli kölcsönös orömszerzés a petting változatossá tehető szex shopban vásárolható szexuális segédeszközök nagy választékával. Megveheted személyesen tanácsok kiséretében sex üzletben, vagy megrendelheted online sex shop webáruházában. Az Intimitás a pettingről nőknek és férfiaknak: 1. Petting jó a közösülés helyett – 2. A könnyed pettinghez a ráhangolódás fontos – 3. A komolyabb petting lehetőségei és típusai – 4. Örömszerzés kézzel – 5. Az orál petting gyönyöre – 6. Felláció és kunnilingváció, a szopás (orális szex) és nyalás petting sex – 7. További petting lehetőségek.

A cikk folytatása itt: Felláció és kunnilingváció – orálszex mindkét nemnek © 2013 Intimcenter.com. Sex, pornó, nők.

Erdős Virág: Édes Hazám

édes hazám hadd ülök az öledbe minden búmat-bánatomat feledve sose hagyj el mindörökre velem légy mit számít hogy nem vagyok még tizennégy bóklászom a vadregényes tájaidon nem ütközöm meg a titkos vágyaidon és ha egy kis szeretetet kiharcolok azon se kell paráznod hogy befalcolok szívem minden melegével leszoplak az okosok úgyis mindent beszopnak ugyan minek […]

A cikk folytatása itt: Erdős Virág: Édes Hazám © 2012 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Leszoplak! Lenyelni vagy kiköpni? – Női szemszögből

Minden nő mást szeret ha nyalják. Én speciel nem szeretem, ha a fiúm az ujját a puncimba dugja közben, viszont, ha a popsimmal játszik, az észveszejtő. Az nem bírom néhány másodpercnél tovább. Az én kedvencem, mikor a csiklómat nyalogatja hiperűrsebességgel.
De mindannyian tudjuk, hogy ilyen királynői kényeztetés csak annak jár, aki királyként bánik partnere királyi szerszámával.

Én hogyan csinálom? Állítólag jól. Nem használom a kezem, csak a szám. Bő nyállal, nem fogazva, ritmusosan. Egy ritmusosabb, hevesebb periódus után tövig bekapom, néhány másodpercig úgy tartom a számban, majd újra hevesen szopok. És a szánkkal még érdekesebb diologra is képesek vagyunk. Hölgyeim, próbáltátok már a vákumszerű szopást? Én egyszer annyira leszoptam a párom, hogy másnap is látszott a nyoma, mint mikor kiszívják az ember bőrét. És nem szabad elfeledkezni a golyók kényeztetéséről sem. Simogasd, szeretgesd, nyalogasd, óvatosan, figyelmesen “morzsolgasd”.
Lenyelni vagy nem lenyelni?
Nálam változó, nem vagyok az a pornófilmbe illő vadnőstényállat, aki úgy nyeli a partnere spermáját, mintha az lenne az egyetlen lehetősége a túlélésre. Én is szoktam nyelni, de nem mindig. Egy biztos: A férfiembernek jól esik, ha kedvesük szájába élvezhetnek. Ha szopok, és fiúm szeretne a számba élvezni, és nem a puncimba, akkor minden további nélkül beengedem a számba. Ha valaki nem akarja lenyelni, akkor tartsa a szájába és kis idő elteltével (nem cél, hogy megfulladj, szóval csak pár másodpercről van szó) menjen ki a mosdóba és köpdje ki. Nem hiszem, hogy a férfi megsértődne. Ha az íze miatt nem szeretnéd lenyelni, akkor javaslom, hogy lepd meg párod 1-2 doboz 100%-os ananászlével. Garantáltan ananász ízű lesz. A citromos joghurttal is elérhetsz ilyen hatást, de szerintem több ilyen “ízfokozó” hatású élelmiszer / ital van a többiről csupán nem hallottam vagy nem tapasztaltam.  Nos nők, orális szexre fel! Urak, lehet szopatni!
Tippek nőknek orális szexhez:
Feltételezhető, hogy igen intim kapcsolatban vagy azzal a férfival, akit szájjal elégítesz ki és viszont, mindketten adtok és kaptok. Mégse feledkezzetek meg a legalapvetőbb higiéniás előkészületekről! Sokan azért nem hajlandóak erre az – egyébként csodálatos – aktusra, mert attól tartanak, hogy kellemetlen lesz a nem illat. A nemi szerveknek, a hüvelyváladéknak és a spermának sajátos illata és állaga van, de egyáltalán nem taszító. Ha intézkedtek a megfelelő tisztálkodásról, nagyon izgatóvá válik mindkettőtök számára az orális szex!
Minden férfi egyszerűen imádja, ha egy nő szájjal elégíti ki. Sőt, azt is nagyon szeretik, ha a nő szájában elégülnek ki, miközben nézik a folyamatot, teljes önkívületben. Épp ezért, ha már eljutottál odáig, hogy a szádba vetted, dönts le minden merev hozzáállást és engedj a férfi akaratának! Hagyd, hogy nézzen, hajtsd a fejed oldalra és játssz úgy, mintha a világ legfinomabb fagyiját nyalogatnád éppen! Meglátod, ahogy ő élvezi, számodra is élvezetet fog okozni!
Ha még nem csináltad, de kedvet kaptál, a következőképp láss hozzá: érintsd meg a péniszt és simítsd meg, mint egy különleges műtárgyat. Érintsd az arcodhoz, majd csókold meg. Az egyik kezeddel simogasd a párod herezacskóit, a másikkal szorítsd meg a péniszt és közben vedd a szádba. Figyelj a fogaidra és a ritmusra. Érezd, ahogy jó, vagy ha nem megy, kérdezd meg, hogyan szeretné!
Mivel az egyik kezed szabad, használd bátran! Simogasd a férfi combjait, a fenekét, a derekát vagy épp a herezacskók mögötti, nagyon érzékeny területet, a gátat. Ennél a pontnál el is időzhetsz jó darabig, amíg a száddal és a másik kezeddel elfoglalt vagy.
Kínáld fel a párodnak saját nemi szerved, hogy közben ő se maradjon ki az orális élvezetből, amit neked akar nyújtani! Tudnod kell, hogy a férfiak legtöbbje nagyon szereti szájjal kielégíteni partnernőjét. Egész egyszerűen már a látvány is fokozza izgalmukat, és ha közben te is aktív vagy, az magát a mennyországot jelenti!

Privát baszás amatőr csajokkal, Badics Adrienn

A Szexpláza oldalon Plázacicának nevezzük azokat a fiatal lányokat, akik amatőr vagy profi szinten pornófotózást és pornóvideózást vállaltak. Plázamamának pedig azokat az érett nőket, akik szintén pornózásra adták a fejüket. A videómixekben a Szexpláza plázacicák privát orális szex befejezés, látható. A szexpláza amatőr modelljeinek a plázacicáknak privát castingán a lányok vetkőznek maszturbálnak, és szopás, pinán és seggbebaszás és egyéb perverzkedések után arcra, szájba élvezéssel fejeződik be a szex. Fotók és videófelvétel készült. Minden lány arcába, szájába, hajába kapta az ondót. Ki-ki lenyelte, kiköpte, szétkente. Van aki imádta az ondót és rögtön lenyelte, még fotózni sem lehetett, de a videón látható. Van akinek a torkára ment a spriccelés, és majd megfulladt. Olyan is, akinek még soha nem volt a szájában spermium, és kis híján elhányta magát. Gecis arcú plázacica képek itt.

Pornófilm forgatás amatőr casting képek és videó. Ilyen castingon tulajdonképen pénzért szexuálisan alázva vannak a lányok, és eldől, hogy meddig mennek el a szexben. Persze igyekeznek minnél többet mutatni, hogy kapjanak minnél több pornós munkát. Bemutató képekért kattints a fotóra. Ha tetszik Adrienn plázacica, vagy a szereplő pornós lányok, a plázacicák, akkor válogass a teljes tagi tartalomból, vagy töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés
Keresőszavak a témában: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

 imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com

Adult színésznők Szabó Szilvia Ibolya és Badics Adrienn pornóban banánt dugdosnak egymás pinájába. Szabó Szilvia és Badics Adri leszbikus jelenetének forgatásán készült rendezői képek itt láthatók. Badics Adrien a pornófilm forgatás előtt egy privát castingon bizonyította a szex tudását, ahol nem ment az análszex. Mivel ez kitétel volt, egy pár hét múlva egy újabb castingon ment a seggbekúrás is, így két amatőr baszással hozta össze a kívánalmaknak megfelelő szexet. Badics Adrienn vetkőzős fotóit itt nézheted meg, a másik pornós lány Szabó Szilvia meztelen szoftcore fotói és a teljes stáblista itt van, a teljes pornó tartalom SMS tagságért tagoknak érhető el.

Álmomban már láttalak… – szextörténet

Mélyen alszom, amikor halk neszre ébredek fel. Mintha valaki be akarna jönni az ajtón. Mikor kinyitottam a szemem, hogy kimenjek körülnézni, azt vettem észre, hogy egy férfi állt felettem. Odaállt az ágyam fölé, és minden teketória nélkül a számba rakta a farkát. Én nem akartam, gondolkodtam, hogy sikítok, de az egyenruhája teljesen bevadított. Hirtelen azt vettem észre, hogy kéjesen nyögdécselek, és élvezettel szopom. A számba vettem a herezacskóját, lassan végignyaltam, majd bekaptam… A teljes történtet itt olvashatod el

Privát baszás amatőr csajokkal, Adrienn

A Szexpláza oldalon Plázacicának nevezzük azokat a fiatal lányokat, akik amatőr vagy profi szinten pornófotózást és pornóvideózást vállaltak. Plázamamának pedig azokat az érett nőket, akik szintén pornózásra adták a fejüket. A videómixekben a Szexpláza plázacicák privát orális szex befejezés, látható. A szexpláza amatőr modelljeinek a plázacicáknak privát castingán a lányok vetkőznek maszturbálnak, és szopás, pinán és seggbebaszás és egyéb perverzkedések után arcra, szájba élvezéssel fejeződik be a szex. Fotók és videófelvétel készült. Minden lány arcába, szájába, hajába kapta az ondót. Ki-ki lenyelte, kiköpte, szétkente. Van aki imádta az ondót és rögtön lenyelte, még fotózni sem lehetett, de a videón látható. Van akinek a torkára ment a spriccelés, és majd megfulladt. Olyan is, akinek még soha nem volt a szájában spermium, és kis híján elhányta magát. Gecis arcú plázacica képek itt.

Pornófilm forgatás amatőr casting képek és videó. Ilyen castingon tulajdonképen pénzért szexuálisan alázva vannak a lányok, és eldől, hogy meddig mennek el a szexben. Persze igyekeznek minnél többet mutatni, hogy kapjanak minnél több pornós munkát. Bemutató képekért kattints a fotóra. Ha tetszik Adrienn plázacica, vagy a szereplő pornós lányok, a plázacicák, akkor válogass a teljes tagi tartalomból, vagy töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés
Keresőszavak a témában: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Szexpláza szőke macája seggbe kúrva

Szexpláza pornófilm forgatás backstage képek. A 25 dvd anyagát, 120 pornóvideót magyar szereplőkkel és plázacicákkal töltsd le! – Szexpláza backstage szexképek: Ha tetszenek a Szexpláza Cumsun című pornófilm forgatásán készült rendezői képek, vagy a szereplő plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés

Balogh Zsanett megúrva a Szexpláza pornófilm forgatásán

Balogh Zsanett csöcsös maca megúrva a Szexpláza pornófilm forgatásán.

Szexpláza pornófilm forgatás backstage képek. A 25 dvd anyagát, 120 pornóvideót magyar szereplőkkel és plázacicákkal töltsd le! – Szexpláza backstage szexképek: Ha tetszenek a Szexpláza Clown című pornófilm forgatásán készült rendezői képek, Balogh Zsanett vagy a szereplő plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés

Csöcsös plázacica megúrva a Szexpláza pornófilm forgatásán

imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com

Szexpláza pornófilm forgatás backstage képek. A 25 dvd anyagát, 120 pornóvideót magyar szereplőkkel és plázacicákkal töltsd le! – Szexpláza backstage szexképek: Ha tetszenek a Szexpláza Clown című pornófilm forgatásán készült rendezői képek, Balogh Zsanett vagy a szereplő plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés

Szexpláza szőke macája seggbe répázva

imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com

Szexpláza pornófilm forgatás backstage képek. A 25 dvd anyagát, 120 pornóvideót magyar szereplőkkel és plázacicákkal töltsd le! – Szexpláza backstage szexképek: Ha tetszenek a Szexpláza Cumsun című pornófilm forgatásán készült rendezői képek, vagy a szereplő plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés