Posts tagged ‘zalatnay sarolta’

Virul a playmate biznisz, amikor a lányok érdekből levetkőznek. Hisz akkor valami pénzes pasas, felfigyel rájuk, és nincs több gond az életben!  Minden évben nagyon sok lány jelentkezik az Év Playmate-je verseny előválogatásaira, de csak töredékük jutott el a zsűri elé. A legújabb nyuszit hónapokra rá látják majd a lapba tördelve. A megjelenések közt nagyobb számban nem túl ismert modelleket fedez fel az újság stábja, kis részben pedig hírességek eddig nem ismert felületeit láthatják az olvasók. A nagyobb rész ígéretes lányai karrierjének jártunk utána.

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Lehet tanuló, titkárnő, szolárium kezelő és főállású anyuka is. Sok kalandvágyó, erkölcsi nulla lány találta úgy, megfelel a kritériumoknak és jelentkezik a minden évben nagy érdeklődésnek örvendő kasztingon.
A sikermagazin főszerkesztője, a felhozatallal kapcsolatban elmondta: idén is hétköznapi, természetes szépségeket keresnek. Azok a jelentkezők hendikeppel indítanak, akik bőre a szoláriumtól sárga, hajuk természetellenes színűre festett, mellbőségüket plasztikai beavatkozásnak köszönhetik, ajkuk vastagsága is gondos feltöltés eredménye.
Zalatnay Sarolta a nagy szőrös pinájával mindent vitt. A lap sikerét pedig az utóbbi megjelenés alapozza meg inkább. A lap volt főszerkesztője olvasóinak elárulta, az elmúlt öt évben Zalatnay Sarolta megjelenése hozta a legnagyobb érdeklődést.  Holott a lapba tördelve láthattuk már a magánéleti botrányairól elhíresült Gregor Bernadettet, Bíró Icát, Fésűs Nellyt, Détár Enikőt, Nyertes Zsuzsát, Brunner Mártát. Eördögh Alexe is ezen hölgyek közé tartozott, noha az utóbbi években nem sokat hall róla a köz.
Annál többet némelyik Playmate-ről. Serényi Krisztina például a fitnessz világából is ismert, és önként vállalt plasztikai korrekciói után gyakorta megjelenik különböző férfiújságban. Wéber Renátát néhány nemzetközi szépségverseny nagy esélyű indulójaként láthattuk. Fejérvári Judit, aki maga is fotósként dolgozott, a Playboy-os sorozatán kívül a Bonton és az FHM magazinban is szerepelt.

A nagy visszatérést tervezi az egykori metal lady, Bíró Ica, nem is akármilyen formában! Az énekesnő kedvenc sztárja Shakira, aki külsejében és zenéjében is példaértékű Ica előtt. Ezért döntött úgy, hogy interneten új bandát keres magának, akikkel latin-amerikai dallamokat fog a közönség elé vinni. A külső pedig adott, hiszen az énekesnő korához képest fantasztikus formában van. Hastáncban sincs lemaradása, amit már évek sportszerűen űz.

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Bíró Ilona szex matuzsálem, és más celebek szex, erotika, bulvárhírek: Zalatnay Sarolta és Cicciolina, Staller Ilona - Cicciolina pornó és politika – Cicciolina ott volt Berlusconi orgiáján - Bíró Ica meztelen retró képek - A magyar lányok szeretnek olaszországban kurválkodni - Bíró Ica szőrös pinával pózolt

Celebek és hírességek: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , kovács katalin, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Alig egy hónapon belül mellkisebbítő műtéten esik majd át az énekesnő, aki már megbánta a tíz évvel ezelőtti plasztikát.
– A hátam is fáj tőle, elegem van belőlük, zavarnak – mondta Cini, aki komolyan készül a közel sem veszélytelen műtétre.
– Már Lakatos Márk is megjegyezte, hogy mindig úgy állok a kamera elé, hogy takargatom őket, és szinte fóbiám lett tőlük. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Alig egy hónapon belül mellkisebbítő műtéten esik majd át az énekesnő, aki már megbánta a tíz évvel ezelőtti plasztikát.
– A hátam is fáj tőle, elegem van belőlük, zavarnak – mondta Cini, aki komolyan készül a közel sem veszélytelen műtétre.
– Már Lakatos Márk is megjegyezte, hogy mindig úgy állok a kamera elé, hogy takargatom őket, és szinte fóbiám lett tőlük. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Celebek és hírességek: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,


A fotón Cini nagy szőrös pinája, ami a Playboyban jelent meg. Nyomoznak Zalatnay Sarolta ellen, a cikkhez kattints a fotóra. Zalatnay Sarolta árverés - Zalatnay Cini meztelen táncosfiút tapogatott - Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Zalatnay Sarolta mennyiért? - Zalatnay Sarolta szőrös pinája - Zalatnay Sarolta nagy mellei - Zalatnay Sarolta nagy szőrös pinája - Zalatnay Sarolta Cini meztelenül a Playboyban

A feljelentés és a bizonyítékok alapján ismét bűncselekmény gyanúsítottja lett.
Érd – Megtörtént, amitől Zalatnay Sarolta 66 éves énekesnő celeb rettegett! A popdíva újból egy bűncselekmény gyanúsítottja lett. Csütörtökön az érdi rendőrkapitányság gazdaságrendészeti osztályán az ott megjelent Zalatnayt rabosították – azaz ujjlenyomatot vettek tőle, és lefotózták –, majd közölték vele, hogy magánszemély által tett feljelentés és az eddig beszerzett bizonyítékok alapján gyanúsítottként fogják kihallgatni.
A Blikk információit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese is megerősítette.
– 2011. június 22-én Z. S. ügyvédjével valóban megjelent a reggeli órákban az érdi rendőrkapitányságon, ahol megtörtént a gyanúsítotti kihallgatás – mondta el a szóvivő, egyéb részleteket azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt elárulni az üggyel kapcsolatban.
Információink szerint az énekesnő ellen a bejelentés több hónappal ezelőtt történt, amikor is az egyik hitelezője, megelégelve ígéreteit és a nyilvánosság előtt zajló, szerinte, rongyrázó életstílusát, a hatóságok segítségét kérte. Azóta több tanút meghallgattak az ügyben, és más tárgyi bizonyítékok beszerzése is megtörtént.
Ha az ügy eljut a bíróságig, és ott jogerősen elítélik Cinit, visszaesőként ismét jó néhány évre börtönbe kerülhet.
Mint ismeretes, Zalatnay hasonló bűncselekmények miatt már letöltendő börtönbüntetést kapott, magánszemélyektől és cégektől kért kölcsönt, magas megtérülést ígérve. A hitelezőknek azonban ez nem bizonyult jó befektetésnek, hiszen soha nem látták viszont pénzüket. Volt, aki emiatt mindenét elvesztette.
Az ügyben természetesen megpróbáltuk elérni az énekesnőt is, akit lapzártánkig nem sikerült elérnünk. Korábban az üggyel kapcsolatban mindenkit nyugalomra intett, s elmondta, hitelezői rosszul gondolják, hogy nagy lábon él, hiszen csak régi holmijait hordja, Mercedese is kölcsönben van, és házának is magasak a törlesztőrészletei. Forrás Blikk.hu Koós Szabolcs.

Zalatnay Sarolta énekesnő és Cicciolina pornósztár, Staller Ilona éneklik a Nem vagyok én apáca című dalt.
Zalatnay Sarolta szex, erotika, bulvár: Benedek Niki, Zalatnay Sarolta lánya - Zalatnay Cini ráunt hatalmas mellére megszabadul a szilikontól - Nyomoznak Zalatnay Cini ellen - Zalatnay Sarolta árverés - Zalatnay Cini meztelen táncosfiút tapogatott - Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Zalatnay Sarolta mennyiért? - Zalatnay Sarolta szőrös pinája - Zalatnay Sarolta nagy mellei - Zalatnay Sarolta nagy szőrös pinája - Zalatnay Sarolta Cini meztelenül a Playboyban
Cicciolina szex, erotika, pornó: John Holmes Mr. 35 centi Cicciolina szemével - Cicciolina pornó és politika - Cicciolina ott volt Berlusconi orgiáján - Cicciolina fia drog miatt börtönben van - Cicciolina még mindig pezseg az életben - Cicciolina bugyi nélkül Hajdúnál - Cicciolina, és kit ismersz még fel? - Cicciolina Orbánnal és Gyurcsánnyal nem dugna - Cicciolina bugyingó nélkül - Avenue Q  Cicciolinán röhögnek majd az olaszok? - Cicciolina döbbenetes titkok: AIDS, leszbikus szex - Cicciolina (Staller Ilona): A pornószakmának becsülete volt! - Cicciolina állatszexes múltja - Cicciolina Staller Ilona fiatalon - Ciccolina és Bíró Ica szőrös pinával pornóznak - Magyar pornós lányok videókon

A stylist megpróbállt valamit kezdeni Zalatnay Sarolta lányával. Egy igazi vagány nőt akart faragni a kissé visszahúzódó, 21 éves művészlelkű Benedek Nikiből.
Ha a képre kattintasz, megnézheted mi sikerült a dologból és mi nem.
Benedek Nikolettből egyenlőre ennyi.
Úgy tűnik, hogy Zalatnay Cini végre megtalálta a boldogságot, méghozzá az angol zenész, Brian May oldalán. Az énekesnő már esküvőről beszélt, ám a minap egy forró hangulatú chippendale show-ban vett részt.
Zalatnay Cini alaposan meglepődött , amikor chippendale fiúk vették körül, s lejtettek forró táncot előtte a vasárnap adásba kerülő Frizbi Hajdú Péterrel című műsor felvételén. Az énekesnő a kezdeti megilletődés után azonban már cseppet sem érezte magát zavarban: az egyre kevesebb ruhát viselő izmos férfinak nem tudott ellenállni, s a fejsimogatás mellett a fenékpaskolást sem hagyta ki.
- Ezek a fiúk olyanok a sportban, mint én a zenében! Én élek-halok a zenéért, ők élnek-halnak az edzésért és a testépítésért. Esztétikus dolog, baromi szépek, de szerintem alacsonyak, s hiába simogattam meg egyiküket, nem mozdított meg bennem semmit. Egy karakteres, vagy egy tehetséges ember, akit mondjuk a színpad előtt nézek, sokkal komolyabb érzéseket indít el bennem azzal ahogy énekel, vagy gitározik, mint egy külsőségekben tökéletes valaki. De bevallom, nem is igazán kerültem még ilyen kaliberű ember közelébe – árulta el a Stopnak Zalatnay Cini, akitől megtudtuk, komolyra fordult kapcsolata Brian May angol zenésszel, de hiába mesélne, nem teheti meg, miatta.
- Ő egy visszafogott ember, gyűlöli a bulvárt. Ha egy műsorban nem zenéről, vagy csillagászatról kérdezték – amit nagyon szeret -, akkor fogta magát és kiment a stúdióból. Nem tehetem meg, hogy elkezdek mesélgetni össze-vissza, ha megengedi, akkor fogok. Szeretném az esküvőt, de ha házasodok, többet nem akarok elválni – mondta az énekesnő, aki szerit sorsszerűség mindaz, ami kettőjükkel történt.
- Ez egy olyan jellegű kapcsolat, ami borzasztóan visszanyúlik a múltba. Gyakorlatilag 40 éves ismeretség, s ez idő alatt mindenki ment másfelé, élte a maga életét. Én azt gondolom, hogy az univerzumban mindennek megvan az oka, nincs véletlen. Hogy ez a kapcsolat miért most vagy az elmúlt néhány évben jutott idáig és miért tört meg annyiszor, azt gondolom, hogy a sorsszerűségnek köszönhető. Abból már kinőttem, hogy előbb mondjak valamit, mint, hogy megtörténne. Ezt nagyon gyakran tettem, pláne kislány koromban: ha valami nem sikerült, akkor ott maradtam a pácban, – legyen az szerelem, zene, pénzügyi dolgok -, mert hittem, de utána mindig valami gond következett – mesélte Cini, aki hozzátette, ami közte és Brian között van, már nem hit kérdése.
- Én nagyon rosszat léptem: férjhez mentem Csabához. Hazudtam Briannek: azt mondtam, hogy nekem nincs társam, de persze kiderült, méghozzá nagyon könnyen, egy telefonhívással, amikor a férjem vette fel a kagylót. Mindent megérdemlek, ami ezzel kapcsolatban negatívumként ért utána, csakúgy, mint azt, hogy két évig el voltam zárva.
További Zalatnay Sarolta szex, erotika, bulvár: Zalatnay Cini ráunt hatalmas mellére megszabadul a szilikontól - Nyomoznak Zalatnay Cini ellen - Zalatnay Sarolta árverés - Zalatnay Cini meztelen táncosfiút tapogatott - Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Zalatnay Sarolta mennyiért? - Zalatnay Sarolta szőrös pinája - Zalatnay Sarolta nagy mellei - Zalatnay Sarolta nagy szőrös pinája - Zalatnay Sarolta Cini meztelenül a Playboyban