Posts tagged ‘villantás’

Katalin hercegnő vékonysága már a legnevesebb angliai orvosokat is aggasztja, attól tartanak ugyanis, hogy ilyen soványan még teherbe sem tud majd esni. Vilmos herceg és Katalin hercegnő kanadai körútja alatt a sajtó figyelmét megint csak a hercegnő súlya kötötte le, miszerint már veszélyesen sovány. Sőt, a hercegnőt nemrég egy úgynevezett proanorexiás oldalon – ahol a fiatal anorexiások egymást buzdítják a fogyásra – követendő, pozitív példaként említették.

Eközben dr. Chris Steele – aki 13 évig dolgozott az ITV1 magazinnak mint egészségügyi szakértő – a napokban azt nyilatkozta, hogy ha Katalin hercegnő tovább fogy, valószínűleg képtelen lesz teherbe esni. “Kate mindig is vékony volt, de most a kóros soványság szélén áll. Ha a továbbiakban is veszít a súlyából, orvosilag rendkívül nehezen eshet csak teherbe. A soványság ugyanis az egyik legnagyobb probléma a terméketlen nőknél, hiszen ilyen esetekben elmarad az ovuláció, vagyis a peteérés. Ezért olyan nehéz az anorexiás nőknek teherbe esniük” – magyarázta az orvos. A szakértők egyébként a közelmúltban azt is megállapították, hogy a túlságosan sovány nők, ha teherbe is esnek, 72 százalékkal valószínűbb, hogy elvetélnek, mint a normális súlyú nők.
Kate Middleton bugyija, jó kis villantás. További bugyis kép.

Kate Middleton bugyija, villantás. További bugyis kép.

Eltelt az első másfél hónap az RTL egyik igáslovának életében, lassan lehet egyfajta mérleget vonni, már ha ez érdekel egyáltalán valakit. Az indulás nem ment könnyen, a nézettség a beszavazó műsorok alatt döcögött, de ebből nem lehet és nem is kell messzemenő következtetéseket levonni, mert az ötödik kiadás, ha ugyan el is marad a negyedik, Alekosszal, Olivérrel és félkegyelmű társaikkal kiegészített, előző kiadás számaitól, de sávját nyeri, és szépen lassan majd el fogja érni az előd nézettségét is.
Első blikkre a casting sem volt az igazi, műcsöcs, műcsöcs, műcsöcs, fiú, műcsöcs sorminta mentén sorakoztak a versenyzők, a villalakókat kevés kivétellel nem is nagyon lehetett megkülönböztetni egymástól. Igazi egyéniségnek elsőre is csak Attila és Cristofel tűnt, az egyik azóta is viszi a hátán a műsort, a másik meg otthon kubázik, bezzeg a középszert, a Jerzy-, korábban Laci- vagy Milo-vonalat képviselő Csaba, aki semmit nem csinál a villában, nem vállal fel konfliktusokat és még csak a farkát sem dörgöli bele az alvó csajokba, még mindig bent van. Az RTL is érezhette, hogy a Cristofel-Veronika románcban még van kraft, ha más nem, egy rendes dugás erejéig, így kvázi visszahozzák a műsor történetének legbutább játékosát, ma este kiderül, pontosan milyen formában és időtartamra.
Amiben markáns különbség tapasztalható az előző kiadáshoz képest, az elsősorban a nők szellemi szintjének látványos romlása. Ennyire ostoba, együgyű nőket, mint a Dya (szigorúan ypsylonnal) – Kinga – Seherezádé trió, még egyetlen kiadás sem vonultatott fel, buta röhögésen, csöcsük-seggük mutogatásán és a többiek elég gyerekes sértegetésén kívül mást nem nagyon csinálnak… Képek és a cikk folytatása tagoknak itt

Bagosi Alexa az X-Faktor egyik énekeséről megdöbbentő képek kerültek elő? Beküldőnk szerint igen. Döntsétek el ti is. A képeket a Hirbank.com oldalról közöljük.

Bagosi Alexa az X-Faktor 2 lányok csapatának versenyzője. Debrecenben született 1990. május 13-án. Névnap: május 18, csillagjegy: bika, haj és szemszín: szőkésbarna, kék, magasság: 165 cm, családi állapota: jelenleg hajadon (elvált: Veresné Bagosi Alexandra), gyermekei: Anna és Tomi, kedvenc szín: kék, fekete, kedvenc film: 50 első randi, kedvenc előadó: Norah Jones, állat: nincs, hHobbi: „babázik”
Kislány kora óta szeret énekelni. Zenetagozatos általános iskolába járt: Bányai Júlia Általános Iskola. Nyíregyházán járt középiskolában (e téren van kapcsolat közte és Muri Enikő között), de nem tudta befejezni mert 16 évesen szülte meg első gyermekét. Egy évvel később született meg kisfia, Tomi.
Több évig tanult hangszeren (gitáron) játszani a Simonffy Emil Zeneiskolában. Egy évig járt a Zenethatrum Musical Studióba. Eddigi énekesi pályája kimerült éttermekben, bálokon, esküvőkön, szállodákban történő fellépésekben.
Az X-Factor a nagy kiugrási lehetőség számára, szeretne kitörni a vendéglátóipari szórakoztatásból. Családja (szülei és volt férje) mindenben támogatják.

Nővére biztatta, hogy jelentkezzen az X-Faktorba. Bagosi Alexa éppen válófélben van, miközben férje vigyáz két közös gyermekükre, amíg a tehetségkutató műsorban versenyben van. Tizennyolc évesen ment férjhez, miközben második gyermekét várta.
- Hatalmas szerelem volt a miénk. Emlékszem, mennyire megdöbbentek a szüleim, amikor eléjük álltam, és bejelentettem: nagyszülők lesznek. Anyukám gyorsan megtanított főzni, a férjem pedig igyekezett felkészíteni rá, hogy az anyaságért egy időre fel kell adni önmagam, az nem csak egy rózsaszín álomkép – mesélte Bagosi Alexa, aki ma már sajnálja, hogy nem fejezte be a művészeti középiskolát, pedig minden lehetőséget megteremtettek neki, hogy bejárjon az órákra, de félt a diáktársai reakciójától.

Szex, erotika, pornó, bulvár hírek és videók a Bixip.com hír és videómegosztó portálról: Bordán Lili félmeztelen filmjelenete – Végrehajtás Mónika ellen – Demi Moore bombázóan néz ki fekete bikiniben – VV Gombi megőrül, mert csinos barátnője pasizik – Leszbi pornó szivárgott ki az MTV Tila Tequliláról az műsorvezetőjéről – Cicit villantott Harry Potter barátnője Emma Watson – Izabel Goulart topmodell vetkőzött, csak az nézze, akiknek tetszenek az anorexiás gebe nők – Bilincsben a bíróságra menet Lindsay Lohan – Katy Perry szoknyája alá látni, celeb villantás – Tóth Gabi szakadt harisnyás performaszban jelent meg – Katy Perry megszokta szilikonnal nagyobbított mellét, villogtatja is – Jakabos Zsuzsa a legszebb magyar sportolónő – Gottlócz Zsuzsa, fitness- modell és forma versenyző figyelemre méltó feneke – Pamela David az argentinok szexi büszkeségének kilátszik a melle – Márki Zsuzsi meztelenül pózol a nyuszis magazinnak – Rába Tímea átlátszó ruhában kellette magát, kinek kell – Charlie Sheen kétségkívül jól érezte magát a pornós csajokkal – Az olasz képviselőházban ülve nézegette a szexpartnerkereső oldalt – Egy fehérnemű cég kedvéért mutatta meg bájait Joanna Krupa – VV Gigi szadómazó fojtogatós pornóvideói – Gregor Bernadett 38 éves színésznő őszintén beszél magánéletéről

Sharon Stone ismét produkálta azt a mozdulatot, amit egykor az Elemi ösztön című filmben megtett. Sharon az új darabban. Az Elemi ösztön pikáns jelenetére sokan emlékeznek.
A színésznő a Csintalan istenek forgatásán újfent olyan lassan, pajkosan, kimérten rakta keresztbe a lábát, hogy belátást engedett az ágyékához. Bár az Elemi ösztön óta eltelt közel húsz év, ám az ötven felett járó színésznő szépsége cseppet sem kopott meg. A régihez megtévesztően hasonló rövid ruhából kivillanó hosszú combja ugyanolyan formás, mint az 1992-es filmben, amelyben elkápráztatta a közönséget. Sharon Stone az új moziban Aphroditét, a szerelem és szépség istennőjét alakítja, aki a modern New Yorkban él, mennybéli társaival együtt. Forrás: Borsonline.hu
Sharon Stone-t gyerekkorában zseninek tartották, végül mégsem a tudományok, hanem a film világában merült el. Pályája csúcsát a kilencvenes évek jelentették, olyan mozikban láthattuk, mint az Elemi ösztön, a Gyorsabb a halálnál vagy a Casino.
Édesanyja hamar felfedezte, hogy Sharon igen éleseszű: tíz hónaposan már beszélt és járt, ötévesen pedig elkezdte az iskolát – mindjárt a második osztállyal. IQ-ja állítólag 154-es volt – még a szülők is elszörnyedve bámultak csodabogár gyermekükre.
Született zseni? – A kis zseni alig múlt 15, amikor beíratták az Edinboro Egyetemre, melyet állítólag két szakon is elvégzett. A színészetről már kamaszkorában tudta, hogy a hivatása lesz, de a modellvilág – 17 évesen, a Miss Pennsylvania szépségverseny megnyerése után a Ford ügynökség szerződtette – adta meg a lehetőséget számára ahhoz, hogy olyan embereket ismerjen meg, mint Woody Allen.
1980-ban a filmrendezőnek, valamint bombasztikus külsejének köszönhetően megkapta első rövidke szerepét, majd számtalan jelentéktelen moziban játszott: a Salamon király kincse című kalandfilmben Richard Chamberlain oldalán domborított, majd a Rendőrakadémia 4-ben szexis rendőrlányt formált meg, de feltűnt az akkor futó sorozatokban is, mint amilyen a Magnum vagy a T.J. Hooker.
Az 1990-es évek elején komoly előrelépést volt a karrierjében, hogy Schwarzenegger feleségét alakíthatta az Emlékmás című moziban, és a Playboy címlapján is megjelent, teljesen meztelenül. Karrierje felívelését aztán Az elemi ösztön főszerepe hozta meg számára, amiért megkapta első Golden Globe-jelölését is.
Csillagászati gázsi – Bár a színésznő rossz véleménnyel volt a filmről, a férfiak zöme imádta az alkotást, ráadásul a mozi hatására a sztár munkadíja az akkoriban csillagászati összegnek számító hatmillió dollárra ugrott filmenként, de a producerek még ezt sem sajnálták.
Az ezutáni évek folyamán több filmben is játszott főszerepet, de állítólag egyik sem nőtt a szívéhez. 1995-ben Martin Scorsese Casinójában Robert De Niro feleségét testesítette meg, alakításáért megkapta a Golden Globe-díjat, azonban az Oscart Susan Sarandon vitte haza abban az évben
Sharon Stone pályája ezután zuhanórepülésbe kezdett. 1998-ban a Gömb című sci-fi a várakozásokkal ellentétben bukás lett, és bár ugyanabban az évben a nagy sikerű Z, a hangyában szinkronizált, saját kiemelkedő alakításokkal nem büszkélkedhet, a Múzsa vagy az Elemi ösztön 2 egyaránt tucatfilmek.
Ami a magánéletét illeti, kétszer is volt férjnél: először három évig Michael Greenburg producer felesége volt, majd 1998-ban Phil Bronstein szerkesztővel házasodott össze, ám kapcsolatuk 2004-ben válással végződött. Második férjével 2000-ben adoptáltak egy kisfiút, majd a sztár egyedül fogadott örökbe két fiúcskát az ezredforduló után. A színésznőnek az évek során rengeteg férfival volt kapcsolata, ám többször beszélt már biszexualitásáról is.
Sharon Stone mindig arra vágyott, hogy Robert De Niróval dolgozhasson együtt egy igazi gengszterfilmben. 1995-ben teljesült a vágya: Martin Scorsese Casinójában Robert De Niro feleségét kellett eljátszania. Mint később mesélte, alig tudta elhinni, hogy megkapta a szerepet, csak az első forgatási nap után tudatosult benne.

Sokszor, sok helyen beszélnek róla, de egyesek agyáig úgy tűnik, rögösebb az út, mint gondolnánk. Elvégre sorra azt hallani, hogy vannak egyes csúnya portálok, ahová szegény tinik felkerülnek a különféle közösségi portálra feltöltött képeikkel.
Nos, erre csak annyit lehet mondani, hogy akit pellengérre állítanak, az sok esetben meg is érdemli. Van ex-csajokat közszemlére bocsájtó oldal, ahol a megcsalt vagy csak merő egyszerűséggel bosszúra szomjas férfiak tölthetik fel egykori kedvesük fotóját, s olyanok is szép számmal, amelyek görbe tükröt tartanak az internetet használó megannyi degenerált ember elé. Az, hogy erre szükségünk van-e vagy éppen nincs, azt mindenki ítélje meg maga, viszont az elgondolkodtató, hogy a tizenéves tinik milyen megfontolásból töltenek fel magukról olyan képeket a közösségi oldalakra, amelyet nem biztos, hogy nagyközönség előtt vállalnának.
- Azért mert azt csak azok látják, akik a barátaim! – csattanhatna a válasz, amely lássuk be igen gyenge kifogás. Elvégre a mai fiatalok szűk „baráti” köre is általában közel félezerre tehető, de ugye ahhoz, hogy valaki képeit végignyálazzuk még az sem kell, hogy fent legyünk a partnerlistáján.
Tizenhárom-tizennégy éves lányok ledéren öltözve fütyiformájú nyalókát szopogatva, vagy éppen testápolót spriccelve az arcukra próbálják a külvilág felé kommunikálni, hogy ők valójában mennyire nagylányok. S, a fiúk? A kellő mennyiségű pornófilm megtekintése után megtáltosodva pózolnak saját szerszámukkal, de az sem ritka, hogy egymáséval. Hát igen, elvégre barátok közt ez már csak így szokás.
Nem szeretnék erkölcscsősznek tűnni, hiszen mindenkiről készülhetnek kompromittáló felvételek, de ezeket csak a legritkább esetben bocsájtjuk önként közszemlére. S, hogy miért? Valószínűleg Cyrano híres idézete illene ide a leginkább, aki így fogalmazott – Mert magamat kigúnyolom ha kell, de hogy más mondja azt nem tűröm el. S, milyen igaz ez a mondat. Elvégre hajlamosak vagyunk azon is röhögni, ha megdöglik a szomszéd tehene, és a különféle portálokon jót röhögünk akár a szomszéd kislányának idióta fotóin is, miközben nem vesszük észre, hogy a sajátunk is ugyanazt műveli.
Biztosan furcsán hallatszik majd, de azt, ha röhögnek rajtunk talán még feldolgozható. Igen ám, de van olyan portál is, ami kifejezetten az ilyen zsenge tinikre vadászik és kíméletlenül feltölti a közösségi portálokon talált kellően „ribancos” felvételeket. Szerintem senkinek nem kell elmagyaráznom, hogy ezt a portált valószínűleg nem csak azok látogatják, akik szeretnének egy jót nevetni néhány kamaszon, hanem azok is, akik esetleg ebben élik ki szexuális vágyaikat. És innen csak egy lépés eljutni a kiszemelt kis kamasz adatlapjáig, ahonnan játszi egyszerűséggel szerezheti meg bárki az elérhetőségüket.
Az internet tehát egy szép és jó dolog, ha az ember megfelelően használja. Természetesen nem lehet mindent a technikai vívmányok nyakába varrni, elvégre, ha egyszer-kétszer lenge fotó feltöltésekor elsülne néhány jól irányzott atyai pofon. Talán ezek a portálok is éppen így hatnak, hiszen aki egyszer oda felkerül, az garantáltan nem töltöget többé.

Egyre inkább celebesedik Pippa Middleton, aminek jegyében most megmutatta a világnak alsóneműjét.
Angliában körülbelül megkétszereződött a paparazzik száma, amióta Pippa Middleton a világ legkívánatosabb nője, és ezáltal híresség lett. Így minden lépését több tucat, egyfolytában kattintgató fotós követi. Pippa pedig ki is szolgálta őket, míg a világ bulvárra kevésbé fogékony része azzal volt elfoglalva, miként piknikezik a Buckingham-palotában a királyi család Obamáékkal. A kisebbik Middleton-lány ugyanis előadta a híres hölgyemények kedvenc mutatványát, a kocsiba be-kiszállás közben való bugyivillantást, óriási örömöt okozva ezzel a helyszínen munkálkodó lesifotósoknak, és a több milliónyi tisztelőjének, akik ezt a képet is beteszik majd a bikini felső cserés, a koszorúslányos és a melltartóban bulizós pillanatait megörökítő művek gyűjteményébe.
Pornóajánlatot kapott
Egy pornófilmeket készítő cég kereste meg Pippa Middletont – komoly ajánlattal. Egyetlen szexjelenetért 5 millió dollárt fizetnének neki. Kate hercegnő húga kétségtelenül gyönyörű, de ez talán még nem bátorította volna Steven Hirscht arra, hogy levelet írjon Pippa Middletonnak. A TMZ szerint a Vivid Entertainment 5 millió dollárt ajánlott az ifjú szépségnek – egyetlen szexjelenetért. Hirsch szerint Pippa volt a királyi esküvő sztárja – szépsége és viselkedése révén hatalmas karriert futhatna be a pornóiparban. Az utóbbival a felnőtt filmek producere vélhetően nem az angol etikettre, hanem a Middleton lány nemrég napvilágot látott pikáns fotóira célzott. A rutinos pornós állítólag nemcsak Pippát találta meg a híressé lett családból: testvérének, Jamesnek szintén ajánlott 1 millió dollárt. Úgy tűnik, Hirsch a különlegességekre utazik: a két évvel ezelőtt nyolcasikreket szült Nadya Sulemant is hasonló ajánlattal bombázta, de persze ő is nemet mondott. 

Kate Middleton szexi húga közös ibizai nyaralásuk alkalmával megszabadult fürdőruhafelsőjétől. Nem sejtette, hogy a jachton töltött vakációt paparazzók lesik a partról.
Őrjöng a királyi család, mivel futótűzként terjedtek az interneten Pippa Middleton félmeztelen képei. Hiába próbálták megakadályozni a Buckingham palota lakói, a trónörökös sógornőjének fedetlen mellét bámulja a fél világ. Az esküvő óta pippa valóságos szexszimbólum lett, formás popsijára az egyik pornófilmgyártó cég is vevő lett volna, ötmilliárd dollárt ajánlott a lánynak.
Most még tovább terjedt a Pippa-járvány, mert a 2006-os, ibizai nyaralásukról készült bikinis fotók után topless képek is előkerültek a hajókirándulásról. A 27 éves lány hirtelen ötlettől vezérelve levette, és kicsavarta a fürdőruha felsőjét, most pedig bánja könnyelműségét.

Kate Middleton bugyija, villantás. További bugyis kép itt