Bódizs Veronika a szépségverseny győztese

A Miss Universe Hungary 2016 verseny győztese, a szépségkirálynő Bódizs Veronika lett. A Miss Universe Hungary 2016 verseny második helyezettje, azaz az első udvarhölgy Kozma Claudia, a harmadik helyezett azaz a második udvarhölgy, pedig Bertók Fruzsina Gina lett. A Miss Universe Hungary-győztes, Bódizs Veronika egyébként a nézői szavazatok alapján a verseny közönségdíját is megnyerte.

bodizs-veronika-bikiniben-pozol

Egyébként szakított a sikerért a Miss Universe győztese, Bódizs Veronika. Bódizs Veronika középkorú barátja nem vette jó néven, hogy a lány jelentkezett Vajna Timea szépségversenyére a Miss Universe Hungary 2016-ra, ezért vége lett a kapcsolatuknak.

bodizs-veronika-szepsegkiralyno

Bódizs Veronika lett a Miss Universe Hungary 2016 győztese. A lánynak nagyon fontos volt a verseny, a párkapcsolatát is feláldozta érte. “Komoly kapcsolat volt a miénk, másfél évig voltunk együtt. Sajnos többször veszekedtünk, szerintem az tette fel az i-re a pontot, hogy közöltem vele, indulok a Miss Universe Hungaryn. Ő ugyanis kijelentette, nem szeretne médiafelhajtást maga körül, viszont mondtam, hogy örülnék, ha megismernék a nevem. Azután nem beszéltünk többet, vége lett” – mondta a Blikknek a szépségkirálynő, aki volt szerelméről nem árult el többet, azt viszont igen, hogy az idősebb férfiak társaságát kedveli. Jobban szeretem, ha egy férfi idősebb nálam, az előző barátom is középkorú volt. Szerintem ez azért van, mert a fiatalok keresik magukat, véleményem szerint 35 körül kezdenek el megkomolyodni – mondta Bódizs Veronika, aki az RTL Klub társkereső műsorában is feltűnt korábban.
Miss Universe Hungary 2016 döntős lányai. A lányok 16-an vannak: Bódizs Veronika, Papp Melinda, Kővágó Dóra, Kozma Klaudia, Hegedűs Zoé, Szabó Kitti, Varró Viktória Vanda, Bertók Fruzsina Gina, Vigmann Bernadett, Antal Édua, Szmutka Cintia, Oczella Krisztina, Balázs Luca, Kiss Juhász Vivien, Lukácsi Bernadett, valamint Kovacsics Karmen. Egyikük fejére fog kerülni a korona, amit Nagy Nikoletta, a tavalyi győztes fog átadni. Az interneten közel ezren jelentkeztek.
Tehát Bódizs Veronika lett Vajna Timea idei szépségkirálynője, azaz a Miss Universe Hungary 2016 verseny győztese. A 24 éves lány fogja Magyarországot képviselni a januári világdöntőn, a Fülöp-szigeteken. Források Nlcafe.hu, Szeretlekmagyarország.hu

Viczián Csilla 50 lányból lett a Miss Balaton

A Miss Balaton by Cosmopolitan szépségversenyen a 21 éves lány Viczián Csilla nyert, még mindig Horváth Éva, Epres Panni és Iszak Eszter segítenek neki, ahogy a többi lánynak is. A Lisszabon melletti Sintrában egy naptárhoz készültek a képek. Milyen jó, hogy Viczián Csillának ilyen egészséges, nőies alakja van.

Átvette nyereményautóját a Miss Balaton by Cosmopolitan győztese. A békéscsabai szépségkirálynő párjával hamarosan a fővárosba költözik. Az úton és a magánéletben is kerüli a konfliktusokat a Balaton királynője. Viczián Csilla jogosítványának megszerzése óta, két éve vezet balesetmentesen, de volt, hogy ez csak egy hajszálon múlt.
– Amikor megszereztem a jogosítványomat, anyukám rögtön a kezembe adta a kocsikulcsot, hogy kipróbálhassam magam élesben is. Később is mindig megkaptam az autót, ha szükségem volt rá, ezért hamar megszereztem a rutint. Alapvetően nyugodt sofőr vagyok, inkább elengedek másokat, mint hogy én kezdjek őrült manőverekbe, egyszer viszont esélyem sem volt előzékenynek lenni. Egy autós mindenféle jelzés nélkül, a semmiből vágott elém, és hirtelen kellett fékeznem, nehogy összeütközzünk. Szerencsére nem történt baj, de nagyon megijedtem – mesélte a szépség a Velvetnek, aki hamarosan már Budapesten utcáin tökéletesíti vezetési technikáját.
– A párom egy fővárosi csapatban kosárlabdázik, a szépségversennyel kapcsolatos teendők és munkák engem is idekötnek, ezért együtt költözünk Budapestre – árulta el Viczián Csilla.
– Rengeteg barátunk, ismerősünk van Szegeden, ezért az első nagyobb utunk oda vezet majd, hogy megmutassuk az új autót. Utána megyünk vissza Békéscsabára, majd amint lehet, csomagolunk és költözünk. Még soha nem vezettem Budapesten, és kicsit tartok tőle, de mivel imádok a kormány mögött ülni, biztosan hamar megszokom – tette hozzá a királynő, akit Horváth Éva, versenykoordinátor is elkísért az autóátadásra.
A segítők és a top 50 lányok: Antal Édua, Bakos Patrícia, Barta Fruzsina, Bazsika Mónika, Benke Lúcia, Benkő Regina, Bertók Fruzsina, Bertók Marianna, Borongics Anett, Brunner Gina, Czibolya Niki, Czibolya Nikolett, Czirók Szintia, Doremalen Anna, Dukai Regina, Elek Orsolya, Epres Panna, Erdélyi Bettina, Gadóczi Nikolett, Gulyás Barbara, Gyuris Csilla, Hegedűs Zoé, Horváth Alexandra, Horváth Éva, Huszár Zsófia, Iszak Eszter, Kelenik Barbara, Kerek Cintia, Kerepesi Réka, Kilián Cintia, Kintner Anita, Kinyik Flóra, Kopasz Leonóra, Kovács Evelin, Lipcsei Betta, Lovas Dóra, Mészáros Petra, Nagy Eszter Leila, Nagy Réka, Oldi Adrienn, Orbán Zsanna, Pfeffer Adrienn, Ricza Alexandra, Ricza Nicoletta, Serfőző Dorottya Tímea, Somogyi Mercédesz, Stankovics Beáta, Szarvas Afrodité, Székely Beáta, Tóth Anett, Török Alexa, Tillinger Tímea, Vajda Violetta, Végh Petra, Viczián Csilla, Vigmann Bernadett.

A magyar lányok a legszebbek 4

magyar-lanyok-a-legszebbek

A magyar lányok a legszebbek

A magyar lányok a legszebbek! Mindig is mondtuk, hogy a magyar lányoknak nincsen párja sehol sem, gyönyörű szépek. Ha nem hiszed, akkor mutatunk neked pár képet, és Facebook oldalt ami bebizonyítja az igazunkat. Szerencsére a közösségi oldalakon szeretnek bikiniben, fürdőruhában vagy fehérneműben vagy izgalmas pózokban fényképeket publikálni a lányok. A cikk végén felsorolt lányok fotóit és Facebook oldalát itt nézheted meg.

palvin-barbara-model-bugyiban

A mi lányaink a legszebbek, így vannak ezzel férfiak milliárdjai szerte a világ, és persze minden esetben a saját hazájuk hölgytagjait helyezik az élre, már ami a külsőt illeti. A Szexpláza most arra kíváncsi, hogy hol vannak a leggyönyörűbbek a lányok a világon.
Annyi biztos, hogy a magyar lányok csodaszépek, és ezt a megállapítást számos külföldi turista is készséggel hajlandó alátámasztani. Az olasz Paolo csak pár napig tartózkodott Magyarországon az országba, de állítása szerint csak kapkodta a fejét a szebbnél szebb lányok után.
– Itt minden második lány gyönyörű, és a többi pedig szép. – A 71 éves Frank San Diego-ból érkezett, és ahogy elmondta, több ezer kilométert is megtenne ezekért a lányokért. Az idős úr hamar lencsevégre kapta a 18 éves Nikit, aztán, hogy odahaza mit szól majd az asszony, az már más téma.
Hasonlóképp a honi leányokat nevezte a legszebbnek nemrégiben a hatodik „Az Év Playmate” verseny kapcsán Andy Vajna is, pedig ő Hollywoodban testközelből bámulhatta a meseszép színésznőket és modelleket.
Egy angol tanulmány szerint a magyar nők vonzó külseje annak is köszönhető, hogy ezer év alatt rengeteg néppel keveredett a magyarság, ebből adódóan a felhozatal is roppant színes: a szeplős szőkétől a latinos szépségig minden típus megtalálható hazánkban. A tanulmány egyben azt is kifejti, hogy a magyar lányok nem prűdek, de nem is kaphatók könnyen, hogy vágynak a régimódi romantikára (virág, bókok) és, hogy a férfinak kell az első lépést megtenni.
A magyar férfiak zöme is a magyar lányokra esküszik leginkább, ám korántsem totális többségben. Lássuk mely régiók vehetik fel a versenyt kis hazánkkal ha a hölgyekről van szó!
Nyugat-Európa (Anglia, Franciaország, Németország, Hollandia) – A rossz nyelvek szerint Anglia épphogy csak össze tudott izzadni egy Spice Girls-nyi jó csajt. Noha ez a megállapítást kétségkívül túlzó, ám az bizonyos, hogy egy nemrégiben készült felmérésen a brit hölgyek majdnem a lista végén trónolnak, csak az afgán nőket találták még náluk is csúnyábbnak. Hát igen, a jellegzetes, fehérbőrű vöröses hajú, nem ritkán nagydarab angol lányok nem jönnek be mindenkinek. Viszont egy kutatás szerint az angol nők büszkélkedhetnek a legnagyobb kebellel.
A francia nők megítélése már jóval kedvezőbb az angolokénál. Ennek egyik titka talán, hogy viszonylag kicsi a túlsúlyos hölgyek száma, aminek oka talán speciális étkezési kultúrájukban keresendő. A legfinomabb ételekből is csak az igazán örömet adó első pár falatot eszik meg. Tény, hogy Párizsban járva az ember lépten-nyomon karcsú, törékeny és igen bájos lányokba ütközik, akik ráadásul rendkívül ízlésesen öltözködnek, alig látni diszkó-cicákat az utcákon.
Sokunk szépségideálja volt a nyolcvanas években Katarina Witt német korcsolyázó nő. Talán ő testesítette meg legjobban a német szépséget: kicsit darabos, kecsesség helyett az erő dominál. Az említett felmérésen nem végeztek jó helyen a németek, ennek oka talán az, hogy az angolokhoz hasonlónak tartják őket, de ez a holland, belga és dán nőkről is elmondható. Egy másik felmérés szerint a német nők többsége kevesli a szexet az életéből, úgyhogy a német pasik nem árt, ha összeszedik magukat.
Egyesült Államok – Az USA leányainak megítélésének objektivitását némileg torzíthatja az, amit a rengeteg tévé – és mozifilmben láthatunk, hiszen egy amcsi filmben még a mellékszereplőket is a legjobb nőkből válogatják ki. Az átlag amerikai nő persze korántsem egy Angelina Jolie, vagy egy Jennifer Connelly, ráadásul a világon az elsők között van a túlsúlyos hölgyek arányát tekintve.
Dél- Európa (Olaszország, Spanyolország, Görögország) – Az olasz férfiak rajonganak az olasz nőkét, noha ennek ellentmondani látszik az a tény, hogy az északi, különösen a szőke lányok látványától szinte az eszüket vesztik, alig lehet levakarni őket. Talán ezért is van, hogy az olasz hölgyek egyre rámenősebbek, és az egykor romantikára váró szende lányok helyett most inkább az olasz pasik igénylik jobban a csókot, az előjátékot, a kényeztetést.
A kreol spanyol hölgyeket általában nem szokás dicsérni, az ember egy spanyolországi kirándulás során inkább a külföldi lányokat bámulja meg. A felmérésen a németek mögött végeztek, de ez aligha zavarja az Ibériai-félsziget leányait, akiknek a legtöbbje kifejezetten romantikus alkat, akinél a szex csak “igaz szerelem” esetén jön szóba. Ugyanakkor kissé szégyenlősek is, a megkérdezettek fele szívesebben szeretkezik sötétben.
Kelet-Európa (Oroszország, Magyarország, Szlovákia, Csehország Lengyelország, Románia) – Az orosz nőket a kissé durva, vad, egzotikus szépség jellemzi, ami mindenhol nagyon népszerű a férfinép körében. A szép arcú arcú Ljudmillák, Natasák, Tatjánák, Szvetlánák valósággal megbabonázzák az embert, ráadásul a pletykák szerint az ágyban is csodákra képesek.
A cseh lányok is igazán szépek, a férfinép csak kapkodja a fejét Prága utcáin. Ugyanakkor határozottak és talpraesettek, és az átlaghoz képest a cseh nőknek több szexuális partnere van életük során. A múltkor pedig egy cseh lány állította be a sörivás gyorsasági rekordját, 3 másodperc alatt gurított le a torkán egy korsó jófajta cseh sört.
A magyar férfiak hazánk hölgyei mellett gyakran említik a szlovák nőket is, ha a szép lányok kerülnek szóba. Tény, hogy a szépre érzékeny uraknak Pozsony utcáin végigsétálni felér egy kisebb szívrohammal.
Észak-Európa – Valami van a skandináv ivóvízben, mert a többnyire szőke svéd és finn hölgyek gyönyörűek, és persze Lengyelországban is kellemes arányban fordulnak elő a bájos szőke lányok, akik állítólag kifejezetten csípik a magyar pasikat. A fin lányok viszont kevesebbet törődnek a külsejükkel, és jóval távolságtartóbbak, és talán kissé túlságosan is erkölcsösek. Náluk és a svédeknél nem dívik a romantika, például nem szokás ajtót nyitni a nőknek, kifizetni a mozijegyet, stb..
Dél-Amerika – Tökéletes idomok, vastagon hullámzó hajkoronák, a dél-amerikai lányok, különösen a brazilok nem mondhatóak igazán soványnak, van egy kis pocakjuk, amit talán a finom helyi söröknek köszönhetnek, és talán a fenekük is nagyobb egy fokkal a vártnál (gondoljunk csak a Nincs kettő négy nélkül ama klasszikus jelenetére, mikor Bud Spencer egy riói táncosnő hátsójával „beszélget”). Ennek ellenére hihetetlenül szexisek, tökéletes bőrük, világítóan fehér fogsoruk hamar elcsábítja a férfiakat.
Távol-Kelet (Japán, Kína, Thaiföld) – A japán lányok igazán különleges szépségűek (a cikk írója szerint sokkal szebbek a kínaiaknál), kecses, törékeny test, világos, szinte fehér bőr, és azok a szemek… Az bizton állítható, hogy a férfiak nagy többsége fantáziált már ázsiai nőkről. Erről árulkodik az a tény, hogy a távol-keleti erotikus filmek rendkívül népszerűek Európában és az Egyesült Államokban.
A thai lányokra is áll az ami a japánokra, náluk a plusszt a szexturizmus jelenti. A thai lányok szakmai tudásáról egyáltalán nem alaptalanok a legendák, ám a nemi betegségek veszélye is itt a legnagyobb.
Afrika – Szavannák, fekete nők… – énekli Laár András a KFT népszerű Afrika című nótájában. Sok férfi gyengéi az egzotikus fekete szépségek, akik sokszor számunkra elképzelhetetlen nyomorban élnek mégis életvidámabbak az európaiaknál (és különösen a magyaroknál). Egy itthoni Miss Afro szépségversenyen a lányok többsége arra a kérdésre, min változtatnának Magyarországon azt felelte, hogy egy kis vidámságot, életkedvet csepegtetnének a magyarokba.
Magyar lányok, akik nagyon szépek: Ardelean Laura, Ács Bea, Ács Beatrix, Babinyecz Tímea, Babinyecz Timi, Barabás Edit, Bányai Sára, Bányai Sári, Belényesi Alexandra, Belenyesi Alexa, Berecz Brigi, Berecz Brigitta, Bogdán Eszter, Bogdán Eszti, Cserháti Tamara, Debreczeni Zita, Domján Dia, Domján Diána, Dukai Regina, Garai Flóra, Gombos Zsaklin, Halupka Réka, Huszti Zsófi, Huszti Zsófia, Juhász Lilla, Kapócs Zsóka, Katona Gitta, Kármán Dalma, Konkoly Ági, Konkoly Ágnes, Larion Zoé, Lugosi Alexa, Lugosi Alexandra, Lukács Adrienn, Makk Adina, Makk Adina Andrea, Makk Andrea, Megyeri Roxána, Mocsári Melissza, Nyers Martina, Oczella Eszter, Oczella Eszti, Palvin Barbara, Palvin Barbi, Pintér Marian, Pintér Marianna, Polgár Dotti, Salamon Dia, Schindele Dóra, Simon Mária, Sliwinska Kleopátra, Szabo Kinga, Szalai Evelin, Szigligeti Ivett, Szigligeti Yvett, Szunai Linda, Takács Adrienn, Tímár Brigitta, Tóth Ildikó, Varga Nóra, Varga Nóri, Veres Seron, Vigmann Bernadett, Villányi Klaudia, Zólyomi, Ingrid Xénia, Zimány Linda, Zolyomi Ingrid és a cikk folytatásában a fotóikat és Facebook elérhetőségüket itt megnézheted.

Miss Hostess segg parádé

Az Ötkert nevű szórakozóhelyen a hoszteszek és modellek krémje mérette meg magát, vajon ki a legdögösebb ebben a kemény szakmában. A Miss Hostess nevű versengést végül Vigmann Bernadett nyerte, megelőzve a második helyezett Demény Dorinát és a harmadik Vecsei Viktóriát.

miss_hostess

Az esemény amúgy nem különbözött sokban a tucatszépségversenyektől, viszont Éliás Gyula jelenléte igencsak feldobta a színvonalat. A döntős csajok: Bencsik Adrienn, , , , , , , , , , , .

Éliás elégedett volt a győztessel, a második helyezettben azonban zavarta a nagy orra. “A harmadik kislány nagyon nőies volt, nagyon dögös. Úgy is mondhatnám, neki volt a legjobb segge” – tette fel határozott szavakkal a pontot az este i-betűjére. Képek a lányokról itt.

Miss Hungary 2013 szépségverseny

Megválasztották nemzeti szépségversenyünk a Répás Lajos nevével fémjelzett Miss Hungary 2013 legszebbjét. Berecz Brigitta lett a győztes. Berecz Brigi éppen a napokban államvizsgázik a Szent István egyetemen közgazdászként, utána pedig megcélozza a Corvinus egyetemet. A Miss Hungary-n, Répás Lajos idei évi szépségmustráján 27 igazán figyelemreméltó hölgy vett részt. A pornófilmes szereplés kizáró ok volt. A résztvevők: Berecz Brigitta, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

A Miss Hungary-n szokás szerint idén is két kategória volt: egy tini, ami 14-18 éves lányoknak szólt, és egy felnőtt, ahol 18-26 éves korig versenyezhettek. Az idei Miss Hungaryt egy budai szállodában tartották, és a zsűriben ült többek között Sáfrány Emese, Aleska Diamond pornós is, aki nemrég még maga is versenyzett egy másik színpadon. Barabás Éva bemondónó éles nyelvvel bírálja Répás Lajost, a videóban megszólal: Nagy Nikoletta, Lakatos Viktória, Orsós Anett pszichológus, a Miss Hungary Berecz Brigitta.
Korábbi szépségversenyek: Kelemen Henrietta szépségkirálynő nem dugott és le lett váltva – Miss Bikini Hungary tinilányok – Barátja szerint Lajos nem kényszerítette szexmunkára a szépségverseny indulóit – Pucsítsatok modellpinák, legyetek dögösek – Miss Hungary, Gregori Dóra meztelen képeket villantott.

Miss Hungary Berecz Brigitta

Barcelonában is siker aratott Berecz Brigi, az új Miss Hungary. Szombat éjjel megkoronázták a 23. Miss Hungary-t, a huszonhárom éves százhalombattai Berecz Brigittát. Brigi az utazás szerelmese. Nemrég Barcelonában járt a párjával, ahol megnézték a Barcelona-Milan BL meccset.

berecz_brigitta

– Nem rajongok a fociért, de a környezetemben mindenki odavan érte. Azt a hangulatot, ami ott volt, a televízió nem képes visszaadni. Ráadásul kint spanyolnak néztek, és úton-útfélen leszólítottak a pasik, pedig akkor még nem is volt rajtam korona – nevet az újdonsült királynő.

A közönség díjas és egyben az első udvarhölgy a modellkedéssel foglalkozó 23 éves Kulcsár Edina lett. – Két-három éve járok ki, és elsősorban Londonban foglalkoztatnak. Egy komolyabb versenyen indultam csak, még 2009-ben a Miss Plasztikon, de rajtam csak minimális korrekciót végeztek. Az orromat formázták szebbé – mesélte a Borsnak Edina, aki egyébként kéz- és lábápoló műköröm szakmával is rendelkezik. Egy igazi segítőkész lány, aki nem jön zavarba vészhelyzetekben sem.

Miss Hungary 2013 éveben 1. Berecz Brigitta, 2. Kulcsár Edina (közönség díjas), 3. Nagy Nikolett, kis hercegnő azaz Miss Tini: Csomós Zsófia. További résztvevők: Berecz Brigitta, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Szeged szépe

Közel négyszázan jelentkeztek a régió legnívósabb szépségversenyére, a Szeged Szépére, melynek elődöntőjét megrendelték. A 21 döntős lányra mozgalmas nyár vár: kilátogatnak többek között a Balaton Soundra, a Szegedi Ifjúsági Napokra és a Forma 1 mogyoródi futamára. A közel fél éves felkészítést követően a királynőt decemberben választják meg. Facebook oldal itt.

image host   image host

Szeged Szépe döntős lányok — Kócsó Mónika, Klapka Eszter, Kónya Petra, Rozsa Kitti, Kun Zsanett, Klapka Eszter, Bilácz Bettina, Bilácz Boglárka, Kocsis Flóra, Scholtz Tímea, Locskai Loretta, Kertes Renáta, Kocsó Mónika. Előző szépségkirálynők: Nagy Nikolett, Béres Zsüliet, Vigmann Bernadett, Lovas Annabella, Csehi Antónia. A jelentkező lányok: Béres Zsüliet, , , , , , , , , , , , , , , .

Szeged szépe

Közel négyszázan jelentkeztek a régió legnívósabb szépségversenyére, a Szeged Szépére, melynek elődöntőjét megrendelték. A 21 döntős lányra mozgalmas nyár vár: kilátogatnak többek között a Balaton Soundra, a Szegedi Ifjúsági Napokra és a Forma 1 mogyoródi futamára. A közel fél éves felkészítést követően a királynőt decemberben választják meg. Facebook oldal itt.

szeged_szepe_lanyok

Szeged Szépe döntős lányok — Kócsó Mónika, Klapka Eszter, Kónya Petra, Rozsa Kitti, Kun Zsanett, Klapka Eszter, Bilácz Bettina, Bilácz Boglárka, Kocsis Flóra, Scholtz Tímea, Locskai Loretta, Kertes Renáta, Kocsó Mónika.
Előző szépségkirálynők: Nagy Nikolett, Béres Zsüliet, Vigmann Bernadett, Lovas Annabella, Csehi Antónia.
A jelentkező lányok: Béres Zsüliet, , , , , , , , , , , , , , , .

A cikk folytatása itt: Szeged szépe © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Hostess szépségverseny

Az Ötkert nevű szórakozóhelyen a hoszteszek krémje mérette meg magát, vajon ki a legdögösebb ebben a kemény szakmában. A Miss Hostess 2012 nevű versengést végül Vigmann Bernadett nyerte, megelőzve a második helyezett Demény Dorinát és a harmadik Vecsei Viktóriát. Az esemény amúgy nem különbözött sokban a tucatszépségversenyektől, viszont Éliás Gyula jelenléte igencsak feldobta a színvonalat. A döntős csajok: Bencsik Adrienn, , , , , , , , , , , .

Éliás elégedett volt a győztessel, a második helyezettben azonban zavarta a nagy orra. “A harmadik kislány nagyon nőies volt, nagyon dögös. Úgy is mondhatnám, neki volt a legjobb segge” – tette fel határozott szavakkal a pontot az este i-betűjére. Képek a lányokról itt.