Posts tagged ‘vérfertőzés’

Az izraeli rendőrség letartóztatott egy embert, aki szektaszerű háremet tartott fenn és az azt alkotó nőknek több tucat gyermeket nemzett: a férfit rabszolgatartás, nemi erőszak és vérfertőzés gyanújával vették őrizetbe.

A rendőrség csütörtöki közlése szerint Goel Racon 17 nőt tartott Tel-Aviv térségének három lakásában, csaknem feltétlen engedelmességre kényszerítve őket. Miki Rozenfeld szóvivő szerint Raconnak az asszonyoktól 37 gyermeke született – ezek közül egyeseket már saját lányainak nemzett.
A 60 év körül járó, ősz hajfürtöket viselő, bozontos fehér szakállú, magát gyógyítónak nevező férfi elvette a nők pénzét és ha megpróbáltak szembeszegülni vele, megbüntette őket. Racon ellen a hatóságok már korábban is vizsgálatot folytattak, de nem találtak elég bizonyítékot a vádemeléshez. Most az emberkereskedelem ellen hozott új törvény alapján rabszolgatartással vádolják – közölte a szóvivő.
Az izraeli Channel 10 tévécsatorna már tavaly dokumentumfilmet mutatott be a férfiről. A film szerint lakásaiban 32 nőt és 89 gyermeket tartott. A hatóságok vizsgálják, hogy további személyek összefüggésbe hozhatók-e az üggyel.
A tévéfilmben bemutatott nők közül többnek a bőrére Racon nevét és csaknem angyali pózban ábrázolt arcát tetoválták. A gyerekek közül soknak a neve tartalmazta az apa keresztnevét. A férfi a filmen azt mondta, hogy a nők szabad akaratukból élnek vele és fotókat mutatott, amelyeken az asszonyok a haját fésülték és enni adtak neki. A filmen megszólaltatott egyes nők azt mondták, hogy a férfi nehéz helyzetből mentette ki őket.
Racont, akinek vezetékneve héberül megmentőt jelent, egy tel-avivi börtönben tartják, ügyének első tárgyalását január 24-re tűzték ki. Ügyvédje szerint a férfi minden vádat visszautasít, azt mondja, hogy a nőket nem tartotta akaratuk ellenére fogva és azok önszántukból közösültek vele. Slomzion Gabai szerint védence “más lehet, de nem bűnöző”.
A gyerekeket karitatív szervezeteknek adták át a hatóságok, a nők egy részét pedig szabadon bocsátották.
Az egyik háromszobás lakásban 10 nő élt 16 gyerekkel. A férfi minden egyes lakása lerobbant, sötét és piszkos volt a rendőrségi szóvivő szerint. A nőket és a gyerekeket egy másik lakásból megfigyelőkamera révén követte Racon. Ebben a második lakásban szeretkezett a nőkkel, akik közül egyesek saját lányai voltak.
“Áldozatai nem fogták fel teljesen a helyzetüket, nem is tudták, mit jelent a szabadság” – magyarázta Miki Rozenfeld. A nők dolgoztak és keresetüket átadták fogvatartójuknak, aki szigorú szabályokat kényszerített áldozataira. Így például tilos volt telefonálniuk az ő személyes engedélye nélkül. Ha valamiben nem engedelmeskedtek neki, bírságot szabott ki, ami akár 50 ezer forintnak megfelelő összeg is lehetett. A háremtulajdonost azt követően tartóztatták le, hogy három nő panaszt tett ellene a hatóságoknál.

20 éves fiú vagyok, Balázsnak hívnak. Van egy 14 éves unokahúgom, aki nem vér szerinti, de én 4 éves kora óta ismerem, kiskorában rengeteget foglalkoztam vele, és sosem tettem különbséget közte, és a vér szerinti unokahúgom közt.
A lányt Adriennek hívják, hosszú, szőke haja van, vékony testalkatú, nagyon szép lány. Sosem tekintettem rá nőként, egészen addig, míg két évvel ezelőtt el nem kezdett fejlődni, nőisedni a teste. Kikerekedett a teste, a mellei megnőttek, és a kis pajkos unokahúgból vonzó, csodálatos, fiatal csaj lett, bár a hozzám való viszonya semmit sem változott. Ugyanúgy jött oda hozzám, ugyanúgy ült az ölembe, ugyanúgy ölelt, mint azelőtt.
Tanszünetekben mindig nálunk nyaralt, és ez az idén sem volt másképp. A másik, “valódi” unokahúgom most nem jött el, mert őt az anyja vitte el nyaralni, a bátyjuk, aki velem egyidős pedig a Balatonon töltötte a nyarat a haverjaival.
Adrienn, szokás szerint hol az én ágyamban, hol öcsém szobájában aludt, ahogy épp kedve tartotta. Ma este épp én voltam soron. Szerettem vele aludni, mert nagyon jól szórakoztunk, gyakran hajnalig. Olvastunk, társasjátékoztunk, a plüssjátékaival hülyültünk, és mindenféle egyéb játékokkal szórakoztattuk egymást.
Szóval, aznap éjjel is velem aludt a “királylány” (így hívtam). Nagyon fáradtak voltunk mindketten, mert egész nap bicikliztünk. Forró, júniusi nap volt, az éjszaka szintén nagyon meleg volt, ezért rajtam csak egy alsónadrág volt, rajta pedig egy bugyi és egy rövid hálóing. Ahogy mellém feküdt, éreztem a tusfürdőjének kellemes illatát, és mivel az ágyamat nem rég cseréltem le egy újabb, de kisebb fekhelyre, elég közel kellett elhelyezkednie hozzám, hogy ne essen le. Ahogy kis teste hozzámért, éreztem kemény mellbimbóit, és mivel elég rég nem voltam csajjal, hamar felizgultam, persze próbáltam takargatni. Felvettük a szokásos “alvó – pózt”: ő háttal nekem, én átöleltem a csípőjét. Hat éves kora óta minden este, amikor csak nálam aludt, így szenderültünk álomba. Ebben a pózban viszont a feneke erősen nyomta a farkamat, így hátrébb húzódtam. Mikor már csukott szemmel feküdtünk, egyszer csak megszólalt:
- Balázs, olyan melegem van!
Mondtam neki, hogy dobja le a takarót, úgy sincs szükség rá, és úgy is tett. Hamarosan megint megszólalt:
- Ajj, ilyen forróságban nem lehet aludni!
Én már kezdtem unni a nyafogását, mert nem tudtam tőle aludni. Miközben forgolódott mellettem, megszólaltam:
- Nem tudom mit csinálj, talán vedd le a hálóinged!
Rámnézett, én már épp mondani akartam, hogy nem kell szégyenkeznie előttem, hisz 4 éves kora óta ismerem, láttam már meztelenül is, és amúgy is a nagybátyja vagyok. De nem volt szükség szavakra, ő egy pillanat alatt ledobta azt a kis vékony ruhadarabot, egy cseppet sem zavartatta magát, bár mindvégig kajánul mosolygott. Mondanom sem kell, abban a pillanatban felizgultam a látványtól; gyönyörű, hamvas, fiatal test, ég felé meredező, aprócska mellek. A legdurvább mégis a bugyija volt. Nem tudom, mire számítottam, talán egy kis aranyos, Mickey – egeres bugyira, de rajta nem az volt. Egy vadító, fekete, csipkés tanga volt a kiscsajon! Azonnal be is takarta, de én felemeltem a takarót, és csodálkozva megkérdeztem tőle:
- Hát ez honnan van?
Ő erre mosolyogva elhúzta a száját, és csak annyit válaszolt:
- Anyától kaptam. – és már feküdt is, nyakig betakarózva, csukott szemmel.
Annyiban hagytam a dolgot, és én is megpróbáltam elaludni. A kezem a szokásos helyen pihent, azaz kicsit lejjebb. Épp a combjára tettem úgy, hogy pici, feszes fenekét és értem. Felém fordulva szuszogott, a keze az én csípőmön nyugodott. Mikor már félálomban volt, a keze lejjebb csúszott, épp a farkamra, ami már “nyugovóban” volt, de most megint “egyenesbe jött”. Vigyorogva, kislányos hangon, továbbra is csukott szemmel megkérdezte:
- Balázs, neked áll a kukid?
Mit válaszolhattam volna?
- Igen. – és próbáltam ezt olyan hangon mondani, mint aki már nagyon szeretne aludni, és idegesíti, hogy nem hagyják.
Fél perc múlva ismét jött a kérdés:
- Miért áll?
Gondoltam, hogy nem úszom meg.
- Hát, először is azért, mert taperolod. Tudod, ha a fiúknak ott taperolják, akkor hamar izgalomba jönnek, és feláll nekik.
Ismertem már őt, tudtam, hogy ez a válasz nem fogja kielégíteni.
- De amikor nem taperoltam, akkor is állt.
Sóhajtottam egyet, mert már tényleg szerettem volna aludni.
- Mit jelent az, hogy izgalomba jössz? – kérdezte.
Nem igazán tudtam, hogy magyarázzam el neki. Igazából nem volt kedvem felvilágosító órát tartani.
- Az egy olyan érzés, amikor “ott” nagyon “bizsereg”, és ha valaki megérinti, vagy valami hozzáér, akkor az jó. – elég hülyére sikeredett magyarázat volt.
- Tudom, nekem is szokott ilyen lenni, amikor ott simogatom magam.
Nocsak! A kis unokahúgocskám már maszturbál?
Igazából nem lepődtem meg rajta, inkább örültem annak, hogy ennyi idősen még nem kezdett el aktív szexuális életet élni.
- Szoktad simogatni magad? – kérdeztem.
- Igen, és olyankor nagyon jó!
- Igen? Hol? – és akkor elkezdtem nyomkodni a combját, mint ha nem tudnál, hol kell keresni azt a pontot. Játszottam a hülyét.
Kezemmel elindultam a szeméremdombja felé, és újra megkérdeztem.
- Itt?
- Nem, kicsit lejjebb. – válaszolta ő.
Akkor még lejjebb indultam, és a tangán keresztül is éreztem, hogy pelyhesedik a kicsikém.
- Talán itt?
Halk volt a válasz:
- Még lejjebb egy picit!
Egy pillanatnyi bizonytalanság után benyúltam a bunyijába, éreztem testének friss vonulatait. A lábait kicsit széjjel nyitotta, hogy még lejjebb tudjak hatolni, és amikor a csiklójához értem, összerezzent. Még mindig csukott szemmel, egymás felé fordulva feküdtünk, a takaró is rajtunk volt. Ha kinyitom a szemem, biztos, hogy azonnal abbahagyom a játékot, de valahogy nem akaródzott kinyitni…
- Csináljam? – kérdeztem.
- Hát… – megint csak halk, bizonytalan választ kaptam, de tudtam, hogy ez “igen” – t jelent. Elkezdtem tehát lassan, óvatosan dörzsölni a csiklóját, ami ennek hatására egyre keményebb lett, és kezdett duzzadni. Ő erre az alsónadrágomon keresztül megszorította a farkam. Megszólaltam:
- Öööö… nyugodtan nyúlj be a nadrágomba!
Több sem kellett neki, azonnal benyúlt a nadrágomba, és lassú, apró mozdulatokkal elkezdte verni a farkam. Én gyorsítottam a mozdulataimon, és egyszer – egyszer lopva, egy ujjal megérintettem a puncija bejáratát. Körülbelül két percig csináltuk ezt, teljesen csendben, csak ő nyögött egyet – egyet, majd másik, szabad kezével megérintette a punciját.
- Nedves vagyok!
- Igen, érzem. – válaszoltam.
- Miért vagyok nedves?
- Mert felizgultál. Mindig benedvesedsz, amikor fel vagy izgulva. Tudod, erről beszélgettünk az előbb, ez az az érzés.
- Ühüm… de te is az vagy!
Valószínűleg tényleg az voltam.
- Igen, mert én is felizgultam.
- Neked ilyen kemény? – kérdezte.
- Hát, ilyen…
Vagy fél percig csináltuk még ezt, míg újra megszólalt, immár nyitott szemmel:
- Meg kell törölköznöm!
Tudtam, mire gondol: hogy “ott” meg kell törölnie. Eszembe jutott valami…
- Várj csak! – erre ledobtam a takarót kettőnkről, a fenekénél fogva az ágy közepére húztam Adrit, és lassan lehúztam a bugyiját. A puncija látványától még keményebb lettem.
Sosem láttam még szűz puncit élőben, ráadásul ilyen szépet nem! Tényleg elég nedves volt, én pedig elkezdtem lenyalni kis pelyhes punciáról a nedveit. Nem igazán tudta, mit csinálok, de nem zavarta, hagyta magát. Én meg csak nyaltam, nyaltam, ő egyre hangosabban nyöszörgött, egyre jobban rángatta kis testét az élvezet, a végén pedig két kézzel szorította a fejem!
Amennyire csak tudtam, széthúztam kis punciját, a nyelvem hegyével be is hatoltam egy picit, de ügyeltem rá, hogy ne fájjon neki. Néha megfogtam a melleit, most már sokkal keményebbek voltak a bimbói, mint az elején.
Nem kellett sok, hogy eljusson a csúcsra, talán egy perc sem volt, mire elérte. Lenyűgöző látványt nyújtott, ahogy fiatal kis teste rángatózott, ahogy apró, feszes mellei hullámzanak, és bár tudtam, hogy nem egészen jó az, amit csinálunk, örültem, hogy általam élte át élete első igazi szexuális élményét. Még mindig jobb, ha egy olyan ember csinálja neki, akit szeret, akiben megbízik, mint ha egy diszkóban, hótrészegen, egy vadidegen fiatal srác, aki esetleg még annyira sincs tekintettel rá, mint én. Nagyon vigyáztam, hogy semmilyen fájdalmat ne okozzak neki. Fura érzés volt ilyen kis törékeny testtel bánni.
Az orgazmus után még egy percig csak feküdt csukott szemmel, teljesen meztelenül pihegett előttem, én pedig gyönyörködtem a látványban. A lábai széttárva, a combján csorogtak le a nedvei…
Egyszer csak felült, szorosan átölelt, és csak ennyit mondott.
- Köszönöm, nagyon szeretlek!
- Én is szeretlek, kicsi lány!
Leszedtem magamról, és mondtam neki, hogy menjen ki a fürdőszobába, törölközzön meg. Bólintott, és elviharzott. Míg távol volt, én kivertem; nekem sem kellett sok.
Miután visszajött, én már feküdtem, melléfeküdt és megint átölelt.
- Nagyon szeretlek!
- Én is szeretlek, de most már aludjunk, jó?
- Oké! – válaszolta, és néhány pillanat múlva már aludt is. Én még néztem egy darabig, és én is álomba szenderültem.

Jogerősen nyolc és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a mindszenti férfit, aki egy éven át heti rendszerességgel fajtalankodott a 11 éves nevelt lányával. A 47 éves, nyolc általánost végzett, letartóztatása előtt segédmunkásként és sofőrként dolgozó Ö. László 2007 szeptemberében ismerkedett meg a későbbi sértett anyjával. A két kiskorú lányát nevelő nő és a férfi között szexuális kapcsolat alakult ki… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Igazán csókra termett, telt, piros szája volt. Ahogy hevesen forgatta a fejét, olyan erővel ütközött ajka a miénknek, végül már nyitott szájjal csókolt. Nem tartott sokáig, hogy egy nyelv is benyomuljon a fogai közé. Próbálta megakadályozni, hogy megtaláljuk az ő nyelvét, aztán inkább visszacsókolt, megadta magát. Hogy véget ért a szája utáni fogócskázás, persze már tovább tartott a dolog, egyikünk mindig munkátlan maradt. Szemügyre lehetett venni, izmos, nyúlánk alakját közelebbről is. Jókora, formás melle volt, amit a vékony póló kevéssé rejtett. Az agyonmosott szövet alatt élesen kirajzolódott a melltartó vonala. A nagy, barna bimbók még azon is áttetszettek. A póló nyaka szabadon hagyott egy meleg, lebarnult foltot a melleiből. A szoros melltartó úgy egymáshoz préselte őket, hogy köztük szoros hasadék képződött, amelyben a melegtől csorgott a verejték. Belemelegedve a játékba, megmarkoltam az egyik mellét. A lány kiszakította magát Csabi öleléséből, és felém perdült. Nyaklevest vártam…  Tovább a teljes történetre

anya_fia_szex1. rész: A bugyim illata teljesen beindíthatta, mert az orrától levitte a szájához, és elkezdte nyalogatni a női nedvektől még mindig nedves láb közötti részt. A látványtól nem tudtam, mit csináljak. Szóljak rá, ijesszem meg, vagy csendesen vonuljak vissza? Egy biztos, hogy nem hagyott a látvány engem se hidegen.
Az elfogyasztott bortól bátrabb lettem, és elhatároztam, kivárom a végét, és csak utána osonok vissza a konyhába. Közben Steve keményen gyűrte a szerszámát, a vérrel teli makk lilásan pompázott a farka végén, miközben gyorsan verte magának, és zihálva, lihegve felváltva szagolgatta és nyalta bugyimat.
Kezdtem beindulni farkának látványától, felhúztam a ruhámat, hogy hozzáférjek a bugyimhoz, amit félrehúzva a pinámat kezdtem simogatni. Istenem csak egyszer add, hogy ezt a csodálatos fiatal erős faszt magamba érezhessem – gondoltam megkeményedett csiklómat dörzsölgetve… Tovább az 1. rész szextörténetre

apa_lanya_szex2. rész: Majd most megtanulod. Igaz, hogy nem feleselhetsz vissza apádnak? A rossz kislányokat meg kell büntetni! Tom még egy párzor meglegyintette Kathy fenekét, majd az egyik kezével lánya fenekét széthúzta, másik kezének középső ujját benyálazta és Kathy hátsó lyukán kezdett körözni. Kathynak sem lehetett ellenére a dolog, mert először csendbe tűrte, de egy idő után már csak az izgatott lihegését lehetett hallani.
Tom egy perc múlva a fenekéről áttért a puncijára. Előbb a fenék és puncit elválasztó vékony érzékeny bőrt simogatta, majd a kinyílt puni kisajkai következtek. Mikor Kathy csiklójához ért, a lányom megvonaglott és szabályszerűen könyörgött az apjának a folytatásért. Tom bedugta középső ujját a punciba, és egyre gyorsabban kezdte mozgatni benne. A lányom puncijából kifolyó nedv foltot hagyott apja nadrágján. Tom is észrevette, mennyire felizgatta lányát, mert most középső ujja után bedugta gyűrűs ujját is a punciba. Kathy dobálta magát és mikor azt gondoltam, hogy ezt már nem lehet fokozni, akkor Tom a kisujjával is befurakodott az akkor már jól kitágított lyukba. Egy ideig három ujjal baszta lánya punciját.
Mutató ujjával a fenéklyukon körözött, majd óvatosan előbb félig majd tövig nyomta Kathy fenekébe… Tovább a 2. rész szextörténetre

A lottónyereménynek hála, Tamás megcsinálhatta a filmjét, ami azonban a várakozásokkal ellentétben nagyot bukott. A három fiú egy képeslap révén Alex nyomára jut, aki most szabadult a dutyiból Amerikában és megint csak álnéven, egy színdarab jogait akarja megszerezni. A fiúk azt remélik, hogy megtalálják Alexet, megveszik előle a jogokat és végre visszaszerzik a hatvan milliójukat, amivel a férfi lelépett. Irány Amerika! Ám természetesen a dolgok megint nem az elképzelések szerint alakulnak. Végül Tamásra vár a feladat, hogy Budapesten rendezze meg a darabot.

További szex, erotika, pornó a mozikban: Erotika a filmekben és a plakátokon is – Mozifilmben Liptai Claudiát bassza Győző – Oroszlán Szonja hátulról megkúrva – Kerekes Vica combjai közt mamatatnak – Alyssa Mariano Small Town Murder Songs moziszex – Anna Prus 7 minut 2010 moziszex – Daniela Escobar Jogo Subterraneo moziszex – Moziszex: Hyun Jin Park Natali 2010 – Moziszex Lindsay Pulsipher Inni és élni hagyni – Moziszex Sade márki játékai Kate Winslet – Szerelemtől sújtva Kovács Patrícia meztelenül – Moziszex, Sarah Smart Funland – Moziszex Three and Out 2008 – Moziszex – Féktelen harag 2011 – Moziszex Zsaruk a pácban – Moziszex: Tierra de Lobos 2010 – Moziszex – Three and Out 2008 – Moziszex – Gradiva 2006 – Moziban szex Kerekes Vica Időjós a pácban 2008 – Moziszex O Crime do Padre Amaro – Mozivásznon szex All Good Things 2010 Kirsten Dunst – Boardwalk Empire Gengszterkorzó – Gaspar Noé filmjében kegyetlenül megdugatta Maria Beluccit – Kinatay perverz szex a mozivásznon – A lány és a farkas Red Riding Hood film – A Trónok harca Game of Thrones szexjelenetei – Szerelem és más drogok Love and Other Drugs – Oroszlán Szonja hátulról dugva, és a titkos frigy – A legjobb meztelen színésznőjére szavazhatsz – Szex és vér a Spartacus előzményében – Szerelem és más drogok mozifilm – Monica Belucci megerőszakolása az Irreversible című filmben – Natalie Portman feneke cenzúrázva – Moziszukák Andrea Riseborough, Mia Wasikowska – Görög Zita visszatért – Julia Roberts csak szexre kellett Richard Gere-nek – Szex a moziban Gryllus Dorka Nyugalom – Gryllus Dorka és Parti Nóra szexelnek Zuhanórepülés – További cikkek moziszex témában: Túl jó nő a csajom Alice Eve az ágyban – Rudolf Péter és Kecskés Karina Üvegtigris – Szopós szájú szexistennők: Emmanuelle Béart és Béatrice Dalle, Brigitte Bardot és Jeanne Moreau, Susan Sarandon és Geena Davis, Charlize Theron és Penélope Cruz, Penélope Cruz és Salma Hayek, Monica Bellucci és Sophie Marceau – Szex a mozivászon, Ismeretlen nyugdíjasok szexelnek Tejút 2007 – Gálffi László és Szabó Dávid Férfiakt – Oroszlán Szonja és Szabó Győző Valami Amerika – Rudolf Péter és Kecskés Karina Üvegtigris – Gsyllus Dorka és Makranczi Zalán Nyugalom – Tóth Ildikó Jadviga párnája szexjelenet – Kristi Stubo és Ulrich Tomsen Ópium Egy elmebeteg nő naplója – Sárközi Nagy ilona és László Zsolt Májusi zápor – Tóth Orsi és egy idős farok Johanna – Hámori Gabriellát dugja Nagy Ervina a moziban Kaméleon – Hámori Gabriella és Leonardo Madeiros Budapest – Dobó Katát dugja Árpa Attila The Kiss Goodnight – Kerekes Vica és Keresztes Tamás Felnőttfilm – Hernádi Judit szex Nyugalom – Molnár Piroska és Czene Csaba Taxidermia – Kerekes Vica és Jiri Machánek szex Nestyda – Görög Zita Pinája 8 mm gruppenszex a filmben – Gryllus Dorka és Parti Nóra Zuhanórepülés – Tóth Ildikó és Bodó Viktor Jadviga párnája – Szirtes Ági és Mucsi Zoltán Roncsfilm – Kerekes Éva és Nagy Ervin Szezon – Lucia Brawley és Nagy Péter Lora – Nemes Wanda és Nagy Zsolt Panel – Marozsán Erika és Joachim Krol Szomorú vasárnap – Görög Zita gruppenszex Johnathon Schaech és Lori Heurig 8 MM 2 – Liptai Claudia és SzabóGyőző Valami Amerika – Oroszlán Szonja, Herendi Gábor Valami Amerika – Eredendő bűn Angelina Jolie meztelen – Pornó és szadizmus a művészfilmekben GrotesqueZongoratanárnőTitkárnőKen ParkAz érzékek birodalmaKilenc dal – Pannon töredék szex pornó és forradalom – Szopós szájú szexistennők egymást kívánják

A Shame-et február végén vagy március elején mutatja be itthon a Budapest Film, és még nem találták meg hozzá az ideális magyar címet, ezért játékot hirdetünk: várjuk a cím javaslatokat, amiket továbbítunk a forgalmazónak. Amennyiben a forgalmazónak sikerül a beérkezett javaslatok közül kiválasztania a film magyar címét, a címet elsőként beküldő játékost fél éven keresztül minden bemutatásra kerülő filmjük premier vetítésére meghívják. Az általunk legjobbnak tartott öt címötletet elsőként beküldők pedig kapnak egy-egy DVD-t a Budapest Film kínálatából és egy-egy példányt Aron Ralston 127 óra című könyvéből… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
További szex, erotika, pornó a mozikban: Erotika a filmekben és a plakátokon is – Mozifilmben Liptai Claudiát bassza Győző – Oroszlán Szonja hátulról megkúrva – Kerekes Vica combjai közt mamatatnak – Alyssa Mariano Small Town Murder Songs moziszex – Anna Prus 7 minut 2010 moziszex – Daniela Escobar Jogo Subterraneo moziszex – Moziszex: Hyun Jin Park Natali 2010 – Moziszex Lindsay Pulsipher Inni és élni hagyni – Moziszex Sade márki játékai Kate Winslet – Szerelemtől sújtva Kovács Patrícia meztelenül – Moziszex, Sarah Smart Funland – Moziszex Three and Out 2008 – Moziszex – Féktelen harag 2011 – Moziszex Zsaruk a pácban – Moziszex: Tierra de Lobos 2010 – Moziszex – Three and Out 2008 – Moziszex – Gradiva 2006 – Moziban szex Kerekes Vica Időjós a pácban 2008 – Moziszex O Crime do Padre Amaro – Mozivásznon szex All Good Things 2010 Kirsten Dunst – Boardwalk Empire Gengszterkorzó – Gaspar Noé filmjében kegyetlenül megdugatta Maria Beluccit – Kinatay perverz szex a mozivásznon – A lány és a farkas Red Riding Hood film – A Trónok harca Game of Thrones szexjelenetei – Szerelem és más drogok Love and Other Drugs – Oroszlán Szonja hátulról dugva, és a titkos frigy – A legjobb meztelen színésznőjére szavazhatsz – Szex és vér a Spartacus előzményében – Szerelem és más drogok mozifilm – Monica Belucci megerőszakolása az Irreversible című filmben – Natalie Portman feneke cenzúrázva – Moziszukák Andrea Riseborough, Mia Wasikowska – Görög Zita visszatért – Julia Roberts csak szexre kellett Richard Gere-nek – Szex a moziban Gryllus Dorka Nyugalom – Gryllus Dorka és Parti Nóra szexelnek Zuhanórepülés – További cikkek moziszex témában: Túl jó nő a csajom Alice Eve az ágyban – Rudolf Péter és Kecskés Karina Üvegtigris – Szopós szájú szexistennők: Emmanuelle Béart és Béatrice Dalle, Brigitte Bardot és Jeanne Moreau, Susan Sarandon és Geena Davis, Charlize Theron és Penélope Cruz, Penélope Cruz és Salma Hayek, Monica Bellucci és Sophie Marceau – Szex a mozivászon, Ismeretlen nyugdíjasok szexelnek Tejút 2007 – Gálffi László és Szabó Dávid Férfiakt – Oroszlán Szonja és Szabó Győző Valami Amerika – Rudolf Péter és Kecskés Karina Üvegtigris – Gsyllus Dorka és Makranczi Zalán Nyugalom – Tóth Ildikó Jadviga párnája szexjelenet – Kristi Stubo és Ulrich Tomsen Ópium Egy elmebeteg nő naplója – Sárközi Nagy ilona és László Zsolt Májusi zápor – Tóth Orsi és egy idős farok Johanna – Hámori Gabriellát dugja Nagy Ervina a moziban Kaméleon – Hámori Gabriella és Leonardo Madeiros Budapest – Dobó Katát dugja Árpa Attila The Kiss Goodnight – Kerekes Vica és Keresztes Tamás Felnőttfilm – Hernádi Judit szex Nyugalom – Molnár Piroska és Czene Csaba Taxidermia – Kerekes Vica és Jiri Machánek szex Nestyda – Görög Zita Pinája 8 mm gruppenszex a filmben – Gryllus Dorka és Parti Nóra Zuhanórepülés – Tóth Ildikó és Bodó Viktor Jadviga párnája – Szirtes Ági és Mucsi Zoltán Roncsfilm – Kerekes Éva és Nagy Ervin Szezon – Lucia Brawley és Nagy Péter Lora – Nemes Wanda és Nagy Zsolt Panel – Marozsán Erika és Joachim Krol Szomorú vasárnap – Görög Zita gruppenszex Johnathon Schaech és Lori Heurig 8 MM 2 – Liptai Claudia és SzabóGyőző Valami Amerika – Oroszlán Szonja, Herendi Gábor Valami Amerika – Eredendő bűn Angelina Jolie meztelen – Pornó és szadizmus a művészfilmekben GrotesqueZongoratanárnőTitkárnőKen ParkAz érzékek birodalmaKilenc dal – Pannon töredék szex pornó és forradalom – Szopós szájú szexistennők egymást kívánják

A Shame-et február végén vagy március elején mutatja be itthon a Budapest Film, és még nem találták meg hozzá az ideális magyar címet, ezért játékot hirdetünk: várjuk a címjavaslatokat, amiket továbbítunk a forgalmazónak. Amennyiben a forgalmazónak sikerül a beérkezett javaslatok közül kiválasztania a film magyar címét, a címet elsőként beküldő játékost fél éven keresztül minden bemutatásra kerülő filmjük premiervetítésére meghívják. Az általunk legjobbnak tartott öt címötletet elsőként beküldők pedig kapnak egy-egy DVD-t a Budapest Film kínálatából és egy-egy példányt Aron Ralston 127 óra című könyvéből… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
További szex, erotika, pornó a mozikban: Erotika a filmekben és a plakátokon is - Mozifilmben Liptai Claudiát bassza Győző - Oroszlán Szonja hátulról megkúrva – Kerekes Vica combjai közt mamatatnak - Alyssa Mariano Small Town Murder Songs moziszex – Anna Prus 7 minut 2010 moziszex – Daniela Escobar  Jogo Subterraneo moziszex – Moziszex: Hyun Jin Park Natali 2010 – Moziszex Lindsay Pulsipher Inni és élni hagyni - Moziszex Sade márki játékai Kate Winslet – Szerelemtől sújtva Kovács Patrícia meztelenül – Moziszex, Sarah Smart Funland - Moziszex Three and Out 2008 - Moziszex – Féktelen harag 2011 - Moziszex Zsaruk a pácban – Moziszex: Tierra de Lobos 2010 - Moziszex – Three and Out 2008 - Moziszex – Gradiva 2006 -  Moziban szex Kerekes Vica Időjós a pácban 2008 -  Moziszex O Crime do Padre Amaro – Mozivásznon szex All Good Things 2010 Kirsten Dunst – Boardwalk Empire Gengszterkorzó - Gaspar Noé filmjében kegyetlenül megdugatta Maria Beluccit – Kinatay perverz szex a mozivásznon – A lány és a farkas Red Riding Hood film – A Trónok harca Game of Thrones szexjelenetei – Szerelem és más drogok Love and Other Drugs – Oroszlán Szonja hátulról dugva, és a titkos frigy - A legjobb meztelen színésznőjére szavazhatsz – Szex és vér a Spartacus előzményében – Szerelem és más drogok mozifilm – Monica Belucci megerőszakolása az Irreversible című filmben – Natalie Portman feneke cenzúrázva – Moziszukák Andrea Riseborough, Mia Wasikowska – Görög Zita visszatért – Julia Roberts csak szexre kellett Richard Gere-nek – Szex a moziban Gryllus Dorka Nyugalom – Gryllus Dorka és Parti Nóra szexelnek Zuhanórepülés – További cikkek moziszex témában: Túl jó nő a csajom Alice Eve az ágyban – Rudolf Péter és Kecskés Karina Üvegtigris – Szopós szájú szexistennők: Emmanuelle Béart és Béatrice Dalle, Brigitte Bardot és Jeanne Moreau, Susan Sarandon és Geena Davis, Charlize Theron és Penélope Cruz, Penélope Cruz és Salma Hayek, Monica Bellucci és Sophie Marceau – Szex a mozivászon, Ismeretlen nyugdíjasok szexelnek Tejút 2007 – Gálffi László és Szabó Dávid Férfiakt – Oroszlán Szonja és Szabó Győző Valami Amerika – Rudolf Péter és Kecskés Karina Üvegtigris – Gsyllus Dorka és Makranczi Zalán Nyugalom – Tóth Ildikó Jadviga párnája szexjelenet – Kristi Stubo és Ulrich Tomsen Ópium Egy elmebeteg nő naplója – Sárközi Nagy ilona és László Zsolt Májusi zápor – Tóth Orsi és egy idős farok Johanna – Hámori Gabriellát dugja Nagy Ervina a moziban Kaméleon – Hámori Gabriella és Leonardo Madeiros Budapest – Dobó Katát dugja Árpa Attila The Kiss Goodnight – Kerekes Vica és Keresztes Tamás Felnőttfilm – Hernádi Judit szex Nyugalom – Molnár Piroska és Czene Csaba Taxidermia – Kerekes Vica és Jiri Machánek szex Nestyda – Görög Zita Pinája 8 mm gruppenszex a filmben – Gryllus Dorka és Parti Nóra Zuhanórepülés – Tóth Ildikó és Bodó Viktor Jadviga párnája – Szirtes Ági és Mucsi Zoltán Roncsfilm – Kerekes Éva és Nagy Ervin Szezon – Lucia Brawley és Nagy Péter Lora – Nemes Wanda és Nagy Zsolt Panel – Marozsán Erika és Joachim Krol Szomorú vasárnap – Görög Zita gruppenszex Johnathon Schaech és Lori Heurig 8 MM 2 – Liptai Claudia és SzabóGyőző Valami Amerika – Oroszlán Szonja, Herendi Gábor Valami Amerika – Eredendő bűn Angelina Jolie meztelen – Pornó és szadizmus a művészfilmekben GrotesqueZongoratanárnőTitkárnőKen ParkAz érzékek birodalmaKilenc dal – Pannon töredék szex pornó és forradalom – Szopós szájú szexistennők egymást kívánják

Nagybácsi és anyuci szexelnek a fürdőben, képsorozat 75 pornófotóval. További családi szex: Családi vérfertőző szex, kislány az apjával – Családi szex, testvérek a nagyival – Családi szex, testvérek a nagyival – Családi vérfertőző orgia – Családi vállakozás – Incest sex – Szexrabszolgát csinált volt feleségéből a börtönviselt férfi – Családi orgia a nagynénivel – Kutyás családi szex – Az öcsém bevezetése, családi szextörténet

Lady Gaga mondása a szexről: “A pasinak legyen jó nagy szerszáma. Csak ez az egy számít!” Lady Gaga nem szokott finomkodni. A szókimondó és extravagáns énekesnő szokás szerint a lényegre tért, amikor a szexről kérdezték. Bár a sztár állítólag nem veti meg a hölgytársaságot sem az ágyában, sőt, a szóló szextől sem idegenkedik, úgy tűnik, elsősorban mégis a pasikra gerjed – közülük is azokra, akiket jó nagy fasszal áldott meg a természet.

Ha akarod tudni hogyan vélekedik a szexről még több sztár: Ben Affleck, Bon Jovi, Jack Nicolson, Janet Jackson, Jim Carrey, Katie Price, Lady Gaga, Madonna, Orlando Bloom, Pamela Anderson, Robin Williams, Sarah Connor, Sharon Stone, Steve Martin, Woody Allen akkor kattints a fotóra.