Posts tagged ‘ujságírónő’

2014-től a nyíltmeleg Nádasdy Ádám nem taníthat egyetemen, a homoszexuális és pláne zsidó Thomas Mann, valamint a kommunista József Attila nem lehet érettségi tétel. Nem értem, Alföldi miért kapott írásbeli figyelmeztetést a kormánytól, vagyis intőt az ellenőrzőjébe. Mint tudjuk, Madách Tragédiájának orgiasztikus jelenetét orgiasztikus jelenetként vitte színre – ez abszolút konzervatív rendezői hozzáállás, amennyiben érdeklődést mutat a szerző szándéka iránt.
Aztán ugyebár volt az a sajtótájékoztató, ahol az újságíró kollegina az orális szexet firtatta, melyet az említett orgia-jelenetben eljátszanak; mire Alföldi olyan orális szexet kívánt neki egész életére, amilyen a Római színben valójában megtörténik, vagyis semmilyet. Szerintem ez stimmel. Rendes polgári úrihölgy olyasmit úgyse csinálna, nyilván.
Alföldi válasza a kollegina feneketlen ostobaságára mindenesetre a KDNP szerint verbális nemi erőszak, tehát a direktor már megint mondjon le, vagy rúgják ki; a szintén rendkívül keresztény Pörzse Sándor kijelentette: lehúzná Alföldi fejét a klotyón; ahogy a mélységesen magyar és őskeresztény Novák Előd is volt szíves a rendezőről azt mondani: „addig jár a köcsög a kútra, míg el nem törik”.

Nem kért bocsánatot Alföldi Róbert a Nemzeti Színház igazgatója a múlt pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottak miatt. Egy internetes tévé riportere provokálta azzal, hogy az általa rendezett – Az ember tragédiája – című színdarabban botrányos szexualitás látható. Kiderült, hogy az újságíró nem is látta az előadást. Alföldi erre azt mondta, hogy olyan orális szexet kíván neki, amilyen a színpadon volt. Alföldit holnapra magához rendelte Réthelyi Miklós miniszter.