Ribéry április 7-én, a születésnapján találkozott először a Zahia Dehar névre hallgató, 16 éves prostituálttal. A futballista a Bild információja szerint 700 eurót (185 ezer forintot) fizetett az együttlétért. A lány ezt követően még egyszer találkozott a franciával – könnyen kiszámítható, Zahia Dehar még ekkor sem volt nagykorú.
[Szexpláza.huvideók] Ribery alaposan belekeveredett a 16 éves éjszakai pillangó hálójába, de úgy tűnik, a feleség kitart férje mellett a szexuális botlás ellenére is. Ribery nem játszott, de róla állandóan szó van, és talán azért is követett el egy érthetetlen szabálytalanságot az első meccsen, mert nincs vele kapcsolatosan minden rendben. Az ex lyoni most a Real Madridban játszó Benzema, a lyoni Govou és persze a Bayern francia sztárja Ribery is közelről ismeri a fiatalkori prostit.
Nyakig merült a szexbotrányba, nem csoda, hogy ideges Franck Ribéry (27)! A Bayern München francia futballsztárja nehéz napokat él át, talán ennek is köszönhető, hogy buta piros lapjával nehéz helyzetbe hozta csapatát az Olympique Lyon elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén. A szélső nyakig merült a napokban kirobbant szexbotrányba, hiszen válogatottbeli társaival – Sidney Govou (30, Lyon), Karim Benzema (22, Real Madrid), Hatem Ben Arfa (23, Marseille) – ellentétben ő nem is tagadta, hogy közelebbi kapcsolatba került a Café Zaman nevű szórakozóhelyen megismert Zahia Deharral (18), aki akkor még csak 16 esztendős volt.
Igaz, Ribéry állítása szerint nem tudott arról, hogy a szőke kebelcsoda ilyen fiatal lenne, és ezt később Zahia Dehar is megerősítette egy közösségi oldalon. Mint mondta, ha bevallja korát, elvesztette volna a számára szimpatikus kuncsaftokat. A kis ribanc felvételei alapján kijelenthető, nehéz lenne első látásra megállapítani, hány éves is valójában. Mindenesetre nem él rosszul, kétes munkájával havi 20 ezer eurót (5,3 millió forintot) is összekurválkodik. Ribéryt viszont hároméves szabadságvesztés réme fenyegeti kalandja miatt, míg felesége és két gyermekének anyja, Wahiba válást helyezett kilátásba a muzulmán vallású futballistának. A Lyon elleni elődöntőt mindenesetre a müncheni Allianz Arenában követte végig a sértett asszony, és együtt is távoztak a stadionból.
A fiatal lány azóta egyre népszerűbb az interneten, legújabban egy korábbi francia tévéműsor részlete került elő, amelyben megmutatja, miért is kedvelték őt annyira Ribéryék. Megtörte a hallgatást az a 18 éves prostituált, aki még kiskorúként került szexuális kapcsolatba Franck Ribéryvel, Karim Benzemával és Sidney Govouval. A lány azt mondta, a három válogatott futballista úriemberként bánt vele, és mindannyiukat nagyon szerette. “Elkényeztettek és vigyáztak rám. Ők voltak az én férfijaim” – mondta büszkén a Zahia Dehar nevű örömlány.
Franck Ribéry több hónapon át kapcsolatban volt vele, tavaly tavasszal fizette a Németországba szóló repülőjegyét, és alkalmanként 600 ezer forintnak megfelelő összeget fizetett neki szolgálataiért. A lány 16 éves kora óta dolgozott prostituáltként, és havonta 6 millió forintot keresett, ügyfelei között a futballisták mellett más gazdag és híres emberek is voltak. Zahia Dehart gyakran vitték Dubajba, ahol ötcsillagos szállodákban szálltak meg.
A videón ledobta a bikinifelsőt a Ribéryvel rajtakapott prostituált.
A minap alkalmam és főleg bátorságom volt kipróbálni legújabb szerzeményemet, amit egy Károly körúti szexboltból tulajdonoltam. Az alkalom egy – milyen más? – magányos este volt, a bátorság pedig egy fél üveg pezsgő. Félhomály, mécsesek a kád szélén, kezemben az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Amikor valaki egy kommentben azt írja, hogy Magyarország és Budapest én így szeretlek, akkor az az esetek 99%-ban iróniát takar. A maradék 1%-ban pedig maró gúnyt. Pedig van, aki komolyan gondolja. Még akkor is, ha csak egy szexbolt kirakatáról van … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az 5 részes, lila, zselés vibra szett kitűnő választás a teljes kényeztetéshez. A szett tartalmaz egy ezüst színű minivibrátort 6×1,5 cm elemekkel, egy nyuszi formájú klitorisz izgató feltétet, egy análkúpot, amit szintén rá lehet húzni a minivibrátorra, egy kéjköpenyt, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Van, aki szerint egy nő nem is igazi nő, ha nincs vibrátora. Ezzel a nézettel azért vitatkoznánk, de tény: a szexuális segédeszközök többre jók, mint gondolnánk. Szexuális forradalom ide vagy oda, a szexuális segédeszközök használata még mindig tabutéma. Olyasmi, amiről … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
A nők nagy része megbarátkozott vele és a férfiak fele is kipróbálta már a vibrátort – akik pedig élnek vele, úgy tűnik, egészségesebbek… Vajon boldogabbá tehetnek minket a szexjátékok? És egészségesebbé is? Az Indianai egyetem tanulmánya szerint a férfiak és … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Szürkül a házasélete? Színesítheti segéd eszközökkel, ha az Intim Centerbe megy vásárolni! De jóból is megárt a sok, már egyre többen vásárolnak guminőt és gésagolyót! Aki azt gondolja, hogy a jó szexhez mindig elég egy ágy és egy partner, az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Teljesen áttetsző péniszpumpa (kivéve a vákuum-szelep), rücskös, puha belső mandzsettával. A henger 19cm mély, belső átmérője kb. 4,5cm. A terméket üzletünkben megvásárolhatja, vagy telefonon megrendelheti. Péniszpumpa deluxe: Nyomásmérővel ellátott henger 30cm hosszú, 22cm mély, belső átmérője 6cm, puha szilikon mandzsettával, … Egy kattintás ide a folytatá […]
A szexshop vagy szexbolt olyan üzlet, ahol szexuális segéd eszközöket, pornófilmeket, erotikus fehérneműket, erotikus könyveket, magazinokat, és óvszereket lehet vásárolni. Hazánkban egyre több nagyvárosban természetessé váltak a szexshopok. Kétféle szex bolt létezik Magyarországon. Utcai szex üzletek és Online boltok. Utcai … Egy kattintás ide a folytatásho […]
Csöndes-, és kínhalál, születés és csodás gyógyulás mind az orvosok napi élménye. De a butaság bizarr következ-ményeivel is szembesülnek, például hogy miféle tárgyakkal tömik ki testnyílásaikat. Az egészségügyben dolgozók szívesen elmesélték tapasztalataikat, nevüket azonban nem vállalták, nehogy egykori betegeik magukra … Egy kattintás ide a folytatáshoz... […]
Több kereskedelmi kiállításon és vásáron, a Close2You vibrátorok elnyerték a legjobb dizájn díjat. A Close2you termékek segítségével az erotika új hangjait szólaltathatod meg, így minden egyes kéjes óra olyan lehet, akár egy buja hangverseny. Minden egyes darab igazi mestermű, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az, hogy a képen látható felcsatolható nem tetszene a legtöbbférfinak, rendben elismerjük. De egy olyan vibrátor, amivel szex közben izgathatja magát a nő? Vajon, mi zajlik a pasik agyában? Megkértünk egy szingli és egy házas fickót, válaszoljanak azokra a kérdésekre, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Kellemes a színe, szemet gyönyörködtető a formája, finoman a kezedbe simul, és ha ez még nem minden, használatával további élvezetekhez jutsz. Mi az? A válasz egyszerű: a szexuális segédeszközök legújabb generációja. A dildo és a vibrátor között annyi a különbség, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Doromboló kiscica és vadmacska is tud lenne Alekosz szerelme, Betti. Az ÖsszeEsküvők egykor játékosa persze inkább az utóbbira szavaz. Alekosz elárulta, meglepődött amikor pálcával és bilinccsel lepte meg őt Betti, de szerinte ez minden férfi vágya az ágyban… […]
Hardcore szex, vagyis kőkemény pornó fut a két legnagyobb magyar politikai párt neve alatt az interneten, írta meg az egyik napilap. A fidesz.com és az mszp.com nem foglalkozik politikai kérdésekkel, mindkettőn pikáns, felnőtt tartalom található. Ráadásul valószínűleg nem történt törvénysértés, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az Intim Center üzlet helye 18 éve nyitottunk az Astoriától 40 méterre a Deák tér felé. A Károly krt. 14. sz. alatti ház félemeletén vagyunk, úgy jöhet be a házba, mint egy lakó. A félemeleten csak az üzlet van. A … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Ha erotikus kellék, eszköz, filmek, segédeszköz, szexi ruházat, akkor ezt ajánljuk: Intim Center Szexshop. Címe: 1052 Budapest, Károly krt. 14. sz. Telefon: 316-0918, internet: www.Intimcenter.com – Nyitva minden nap! Szexshop bejegyzések az Intim Center oldaláról: A Viagra még a nőket … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Mészáros Dóra erotika, szex, bulvárhír linkek: Hogyan lesz egy szexbomba az éjszaka királynője? – Mészáros Dóra arcára engedi a gecijét húsz férfi – Mészáros Dóra, Maria Belucci bekavartak Zimány Lindának – Mészáros Dóra tinicsaj pinájára indul be – Szőrmementes péntek Mészáros Dóra … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Társasjáték, rózsaszín plüssbilincs, rózsaszín vibrátor, cicaruha és öklözőzsír, ezek voltak 2011 legkelendőbb szexjátékai itthon. Az üzletág stagnál, évek óta nem látnak a tulajdonosok sem visszaesést, sem növekedést. A nem csak online szexshopokat pedig úgy tűnik, a jól választott, speciális vevőkör … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
25 százalékos adót vetettek ki a pornográf tartalmakra és 3 százalékos, árbevétel alapú adót a filmvetítésre és -terjesztésre. A törvény zárószavazása előtti módosítás értelmében ez utóbbi is csak a pornóra vonatkozik, a többi mozinak, dvd-kölcsönzőnek nem kell fizetnie. A módosítás … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Szilveszteri különkiadást rittyentettünk nektek a Heti hetes december 29-i pesti kabaréjából. Az orális szextől kezdve a zárlatos vibrátorig sok-sok minden kiderült. Kérem vigyázzatok az anyag nyomokban Kádár Jánost tartalmaz. Gyertek ki a Blikk szilveszteri mulatságára az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]