Posts tagged ‘társkeresés’

Szerelem a legfölsőbb szinteken. Ezzel a jelmondattal keres magának menyasszonyt a 32 éves Alekosz a következő pár hétben. A villa egykori okostojása habzsolni fogja az élvezeteket, az első napon ugyanis 16, a csatorna szerint gyönyörű hölggyel ismerkedik majd össze, akik között ott van az az egy is, aki elnyerheti a szívét.
Addig azonban számtalan romantikus randi vár az okostojásra, egy-egy rosszul sikerült légyott után pedig hazaküldheti azokat, akikkel a közös jövőt nem tudja elképzelni. És hogy a döntés kicsit könnyebb legyen, villabeli jó barátja, Olivér lesz a segítségére, akivel mindig, minden körülmények között megbeszélheti, melyik hölgy távozik egy-egy szívceremónia alkalmával.
Amíg a hölgyek a villa kényelmét élvezik, addig Alekosz luxuslakóbuszában várhatja a következő randevú eseményeit, de ha éppen úgy tartja kedve, kiszemeltjét akár meghívhatja rezidenciájába is.

szingliBridget Jones, Szex és New York, Állítsátok meg Terézanyut! – nem véletlen, hogy ennyi film készült az új világjelenségről. Kínában kevés a nő, a svédek nem sietik el a dolgot, mi magyarok pedig hamar elválunk. Egész iparág épült az egyedülállókra, a szinglikre. Egyszemélyes készételek, magányos szívekre specializálódott utazási irodák, filmek, szakácskönyvek.
Családra szükség van: Ideális munkavállalók, hisz nem rohannak haza a családhoz, ideálisak a kereskedelemnek is, mert sokat költenek magukra, a népességkutatók viszont elkezdtek szorongani, amikor észrevették, hogy a szingliség kezd világméreteket ölteni. Magyarországon a KSH adatai szerint pedig 3 millió ember él egyedül a 15-49 éves korosztályban. Tovább a teljes cikkre