Leszopta a tanítványát

Tanárnő diák szexbotrány: egy fiatal tanárnő az első munkanapján kielégítette egy diákját tanítás után. Úgy tűnik, nem ritka a tanár-diák szex az Egyesült Államok iskoláiban. Épp a héten írtuk meg, hogy a 24 éves, Staten Island-i dekoratív tanár és edző, Megan Mahoney ellen vádat emeltek, amiért rendszeresen szexelt 16 éves tanítványával, és máris itt a következő botrány. Egy nála is fiatalabb pedagógus, a 22 esztendős Symone ugyanis orális szexet űzött egy 17 éves diákkal, méghozzá a tanári pulpitus rejtekében. Mindjárt az első munkanapján.

tanarno-diakot-szop-le

Symone, akit helyettesítő-kisegítő tanárként alkalmaznak, angolórát tart a washingtoni Options Public Charter iskolában. Egy 17 éves tanulója – mellesleg amerikaifutball-játékos – hevesen flörtöl vele az órán, és megadja neki a mobilszámát is. Elkezdenek üzeneteket írkálni egymásnak, és az egyikben a diák megkérdezi a tanárnőt, hogy perverz-e. „Nem mondom meg. Megmutatom” – írja válaszként a fiatal tanerő.
És úgy is lesz. A fiatalember tanítás végén felkeresi Symonét az osztálytermében. Elrejtőznek a katedra mögött, és a tanárnő szájjal kényezteti a srácot. Az felveszi a szopást az okostelefonjával, és dicsekedve mutogatja egy barátjának meg a focicsapatának. Persze, hogy nem maradhat titokban.
Hétfőn már az iskolavezetőség tudomására is jutott, s azonnal hívták a diák szüleit, Symonét pedig őrizetbe vette a rendőrség. A szerdai tárgyalásán azt mondta, hogy nem érzi magát bűnösnek. A bíróság megtiltotta, hogy kapcsolatba lépjen a diákkal, meg sem közelítheti az iskola területét. Kiskorú ellen elkövetett szexuális bűncselekményért kell felelnie – idézi az NBC az ügy bírósági aktáját.
Ismertebb esetek
– Az egyik Staten Island-i katolikus iskolában tanító, 24 éves testnevelés tanárnő és edző, Megan Mahoney egy 16 éves tanítványával folytatott huzamosabb ideig szexuális viszonyt. Három hónap alatt legalább harmincszor voltak egymással. Csinálták a nő lakásán, az iskolában, autóban. Többnyire szájjal okoztak örömöt egymásnak. Akkor buktak le, mikor a fiú exbarátnője meglátta őket együtt egy pizzériában. A héten emeltek vádat Mahoney ellen, négy év börtön várhat rá.
– Egy 29 éves spanyoltanárnő egy 15 éves diákjával szexelt többször is, egyebek között az osztályteremben is csinálták. A férjezett Kathryn Ronk később maga jelentkezett a rendőrségen, és elismerte, hogy legalább ötször közösült a sráccal. Azóta már szabadon engedték 50 ezer dollár óvadék fejében.
– 2005-ben ítélték el Pamela Rogerst hat hónap börtönre, mert elcsábította egy diákját. Orálszex és koitusz is volt köztük. Amikor kiengedték a börtönből, szinte azonnal meztelen képeket és pikáns videókat küldözgetett a srácnak magáról. Hét évre börtönre itélték.
– Essex, Egyesült Királyság – Szexbotrányba keveredett egy tanársegéd. A 32 éves tanársegédnek két évig volt szeretője egy 14 éves diák, szerelmes üzenetei buktatták le. Charlotte Parker a chelmsfordi Hylands iskola tanársegédje elismerte, hogy éveken keresztül szexuális kapcsolatot folytatott egyik 14 éves tanítványával. A szexbotrány azután robban ki, hogy a nő a fiúnak egy pikáns karácsonyi üzenetet küldött, melyet egészen véletlenül a szülei olvastak el.
Amikor a fiú családja számára fény derült a kapcsolatra, azonnal feljelentést tettek. Charlotte ezt követően teljesen kiborult. Többször is öngyilkossággal fenyegetőzött, könyörgött, hogy ne hozzák nyilvánosságra az esetet.
Miután a hatóságok tudomására jutott a bűncselekmény ténye, azonnal lefoglalták a fiatal tanársegéd számítógépét. Az átvizsgálást követően kiderült, hogy a gép merevlemezén több tucat képet találtak a megrontott kiskorúról, valamint az is, hogy a pár 2013 június 17 és július 14 között több mint 3000 szexuális tartalmú üzenetet váltott egymással a WhatsApp alkalmazáson keresztül.
A bíróság végül 12 hónap letöltendő börtönbüntetést szabott ki a mentálisan beteg nőre, amit két évre felfüggesztettek.

A legszebb tanárnő

A legszebb tanárnő szépségversenyen a befutó: Vágási Rita, Falvai Anett, Azrak Lilla, Papp Anikó. Döntöttek a Bors olvasók, ők a négy közé jutott tanárnők.

Kialakult a Bors szépségversenyének elődöntője, izgalomban nem volt hiány, volt olyan páros, ahol mindössze négy százalék döntött a továbbjutásról. Az elődöntő sorsolása is megszületett. Ezrével érkeztek a szavazatok a legszebb tanárnőkre, sokan SMS-ben, mások pedig a bors­online.hu oldalon adták le a voksukat. A legnagyobb küzdelem Azrak Lilla és Zolnay Fruzsina párosánál alakult ki.

Sokáig Zolnay Fruzsi vezetett, ám a telefonos és az online-voksok összesítése végül Azrak Lillinek kedvezett. A másik három párnál már kevésbé volt szoros az eredmény Vágási Rita, Falvai Anett és Papp Anikó is könnyedén lépett a legjobb négy közé. Az elődöntő sorsolása is megvolt Daruka Judit pedig Falvai Anettel, Azrak Lilla pedig Papp Anikóval találkozik. A párosokról a keddi és a szerdai Borsban olvashat, de már hétfőn reggeltől szavazhat. Az eredeti cikk itt.

A cikk folytatása itt: A legszebb tanárnő © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Falvai Anett

Falvai Anett már kisgyermekkorától kezdve ropta a táncot, a korai kedvtelésből komoly hobbi lett. Így a tánc egész életén át kíséri a vecsési tanárnőt: versenytáncot és népitáncot egyaránt tanult korábban.

– Az idei végzősöket például én készítettem föl a szalagavatóra, két keringőt, egy spanyol táncot és egy börleszket is betanítottam az osztályoknak – sorolta lapunknak Anett.
– Ezek mellett sűrűn kapok felkéréseket Vecsés városától, ha van valamilyen rendezvény, ilyenkor általában konferanszként veszek részt a különböző eseményeken… A teljes cikk itt.

A cikk folytatása itt: Falvai Anett © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Vágási Rita

A döntőbe jutás a tét a Bors versenyén. A párosítás ismert, Vágási Rita, Falvai Anett, Azrak Lilla, Papp Anikóval küzd a fináléért. Ahhoz képest, hogy Vágási Rita csak tavaly végzett a tanítóképzőn, s Diósdon, ahol tanít, ez az első „szezonja”, hamar megismerte az ország a nevét és a fotóját.

A csinos tanár nénire rengetegen szavaztak az első fordulóban, így nem meglepetés, hogy a szintén gyönyörű Kokovay Amarillát megelőzve bejutott a legjobb négy közé… A tejes cikk itt.

A cikk folytatása itt: Vágási Rita © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Szexképek – katolikus iskola tanárnő

Óriási felháborodást kavart egycsinos tanárnő egy milánói katolikus iskolában. A hölgy ugyanis korábban modell volt, most pedig olyan fotók és videók kerültek elő, melyeken a pedagógus erotikus pózokban látható.
Ileana Tacconelli évekkel ezelőtt modellként dolgozott. Ám ez egykori megyei szépségkirálynő eközben sikeresen elvégezte egyetemi tanulmányait is – színjelesre.
Ma Ileana Milánó egyik tekintélyes katolikus iskolájának elismert oktatója. Pontosabban csak volt. Egészen addig, míg az egyik anyuka rá nem bukkant a régi fényképekre. És a bomba robbant: az tiszteletreméltó tanárnő bizony erotikus modellkedésből  élt diákévei alatt. De a legnagyobb botrány mégis egy videó robbantotta ki. A szépség egy humoros filmjelenethez kölcsönözte meztelen testét. Végül ez a felvétel dühítette fel az említett szülőt, hogy azonnal az iskola vezetéséhez forduljon. A botrány ellenére a tanárnőt nem küldték el az intézményből. ” Ileana minden követelményünknek megfelelt, mikor felvettük az iskolánkba, és továbbra is teljesen elégedettek vagyunk a teljesítményével” – hangzott a hivatalos indoklás. A felháborodott anya pedig ezt hallva kivette lányát az iskolába.

A cikk folytatása itt: Szexképek – katolikus iskola tanárnő © 2012 Szexplaza.hu. Sex, pornó, nők.

A tanárnő nyeli az ondómat

– Most pedig dugd meg a tanárnődet de alaposan!
Viktor ennek a parancsnak is engedelmeskedett. Lassan elkezdte befelé nyomni a farkát a tanárnő puncijába. Aztán amikor már a feje teljesen eltűnt hirtelen teljesen benyomta. A tanárnő felnyögött a gyönyörtől, ahogy a forró és kemény farok egyetlen hirtelen mozdulattal felnyársalja. Küzdenie kellet hogy el ne élvezzen abban a pillanatban. A farok pedig elkezdett benne lassan ütemesen mozogni. A mennyekben járt ahogy a hatalmas szerszám kitöltötte az egész punciját. Hangosan nyögdécselt.
– Ez az ne hagyd abba még, folytasd tovább, még mélyebbre, gyorsabban! Kiáltozott a tanárnő.
Viktor pedig csinálta. Élvezte ahogy az asztalon fekvő tanárnőjét szinte felnyársalja a szerszámával. A tanárnő közben átkarolta a nyakát és egyre feljebb húzta magát. Aztán újra elérte az orgazmus. Mint megannyi atombomba erejével söpört végig rajta. Körmei Viktor hátába mélyedtek teste megfeszült, hüvelye szorította a benne ki be mozgó farkat szorosan magához húzta diákját aki mozdulni nem tudott így. Finom apró lökéseket csinált csak amitől a tanárnőben sok kicsi apró orgazmus futott át. Aztán Teste elernyedt Viktor megállt benne érezte ahogy a tanárnő hüvely rándulásai lassan csillapodnak. Lassan elkezdte kihúzni a farkát újabb összehúzódásokat keltve ezzel a tanárnőben… A teljes történetet itt olvashatod el.

Az énektanárnő megtanított a szexre

Mivel rajtam még ekkor is pulóver volt, felsegitettem az asztaltol es nekidőltem en is. Amig a pulcsim operláta le rólam, en a cipőmbol léptem ki. Eztan a nadrágomat es alsónemumet tavoliotta el testemtöl. Kezébe vette nagyra dagadt hímvesszőmet. Én mar ekkor úgy ereztem hogy szétdurran, ezert elkezdtem valami másra gondolni. Ez egyáltalan nem vallt be ugyhogy egy “ajjaj” nyögessel jeleztem hogy lövellni fogok. Nem hagyta abba a makkom apro kis szivogatásat, igy én beléleveztem a szájába. Szinten egy leirhatatlan érzes volt. Ismet az asztalra feküdt es szettarta labait. Ekkor mar nem csak szájjal hanem kézzel is kezelésbe vettem az ügyet. A teljes történtet itt olvashatod el.

A tanárnőt meg kell baszni az iskolában

Ki ne ábrándozott volna a tanárnéni bugyijáról. Az iskolában is, sokszor óra alatt ábrándozik az ember a tanárnő fenekéről, melléről, szájáról. Elég ritkán válnak valóra az ilyen vágyak, de a videón a tanárnéni megkapja a faszt rendesen. Szopás és faszverés kőkeményre állítja a dákót, és tövig belecsúszik a pinájába. Baszás után az arcába és szájába kapja a sok felgyülemlett gecit.

A tanárnőt meg kell baszni az iskolában. Pornóvideó, kattints és nézd!

A tanárnő az iskolában partiba verve

A tanteremben a japán szemüveges tanárnőt a diákjai gangbang élményben részesítik. A szőrös pináját mindenki megkeféli, és a pinájába, arcára és szájába kapja a gecit. Miután végigment rajta az osztály, kéjesen simogatja magán az ejakulátumot.

A tanárnő az iskolában partiba verve. Pornóvideó, kattints és nézd!

Iskolai szex

Tanár néni, dugás, iskola szex. Tanár és iskoláslány szerelem és szex, az örök téma és vágy a fiatalok fantáziájában:

Iskolai, gimnáziumi, főiskolai és egyetemi szex: Azt vesszük fel a főiskolára, akire feláll a faszunk – Szex a tanteremben – Tanárnők akik a diákjaikkal szexeltek – A tanár úr nem csak vizsgáztatott – Tanár-diák viszony elfogadott a tinédzsereknél