A focistalányok is levették a bugyit, hát a 31 éves Olivia Munn sem maradt le. A PETA amerikai állatvédő szervezet kedvéért dobta le a textilt idén januárban, hogy kiálljon az állatokért.
Újabb celebritás csatlakozott a Pucéran az állatokért kampányhoz, ugyanis Joss Stone és Eva Mendes után Olivia Munn is megszabadult ruháitól. A harmincas éveiben járó színésznő csütörtökön promótálta elsőízben a PETA legújabb kampányát, melynek fotóin egy apró nyúl társaságában látható.
Az „inkább pucérra vetkőzök, mint bundát viseljek” elnevezésű szlogen mellé egy újabb is társult Olivia esetében, aki azt vallja, bunda nélkül is érezheti magát gyönyörűnek az ember.
A színésznő, aki egy James Perse pólót és egy David Kahn farmert viselt a rendezvényen, nem először vetkőzött le állatvédő szervezetnek, hiszen 2010-ben azokat a cirkuszokat támadta, amelyek kegyetlenül bánnak a szőrösökkel.
Egyelőre tisztázatlan körülmények között került fel a hálóra Vannessa Hudgennsről egy olyan képsorozat, melyen sok mindent megmutat magából. A High School Musical sztárjának nem ez az első ilyen esete, 2007 szeptemberében még kevesebb ruhát viselt magán, és szintén magáncélból készítették azokat. Nem biztos azonban, hogy Vanessa ezzel az üggyel rosszul jár, még az is lehet, hogy ezek a képek jót tesznek majd karrierjének és népszerűségének. Azonban az a sok tini, aki ezeket a képeket utánozva fog ugyanígy pózolni, lehet, hogy már kevésbé fog jól járni vele.
További tiniszex, amatőr szex: Kitolja a basznivaló seggét Bibi Jones – Tiniribanc kondigépen enyeleg – Szexpláza amatőr plázacicái, privát castingon baszva és szopatva – A zsenge hús és tinilányok szeretete – Tinik a neten mindent megmutatnak és elmondanak
A focisták szeretik a könnyűvérű nőket: A Chelsea sztárja szerint a futball jobb, mint a szex - Zimány és Dzsudzsák járat Budapest és Hollandia között - Kipakol Rooney ribanca, ketten kényeztették a farkát - Kyle Lafferty focista ex barátnő fotók - Zimány Linda Dzsudzsák-, Róka Adrienn Bodnár Laci alá feküdt - Zimány Linda Dzsudák pénzét szereti? - Zimány Linda a legjobban fizetett focista, Dzsudzsák alá feküdt - A faszát fotózta az ETO focistája - Zimány Linda nagyobb mellekkel vadítja Dzsudzsákot - Simek Péter a szexbotrány miatt elmenekült a riporter elől - Szeretőjét is megcsalta Tévez - Verik a nejüket a magyar focisták - Focista szexbotrány - Szexbotrányok, ribancok és hűtlen focisták - A 18 éves sztárfocista, Jack Wilshere botránya - Macskának öltözött kurvákkal orgiáztak és kokóztak a focisták - Gianluigi Buffon is belépett a szexbotrányosok közé - Férfit tett magáévá Gera Zoli csapattársa – Becham tagadja Irma Nicit perre készül - Beckham és Fogarasy Mariannal modell flörtje - Beckhmam után Ronaldo - Dögösek az orosz futballisták cicái - A brazil világhírű focista kecskét dugott először - Platini ribanc feleségét csapattársa dugta - Fogarasy Mariann a focistákat szereti - A meztelen magyar modell Beckham után Ronaldóra hajt - Filmsztár lesz a Monacóban Bechammal összehozott magyar modell - Fogarasy Mariann kiválasztottja - Becham és Fogarasy Mariann modell flörtje - Ribéry kiskorú kurvás botránya ellenére is népszerű - A 19. labdarúgó VB-n prosti lesz tízezerszámra - Az anyósa tette hűtlenné a sztárfocistát - A legnagyobb focista szexbotrányok - Beckham egymilliót adott a bosnyák kurvának egy kúrásért - Lotyók miatt romokban Rooney karrierje - Lothar Matthäus neje félrekúrt - Varga és Merczel nőnek öltözött - A Chelsea focistája felkúrta csapattársa feleségét - Cselédlány kúrt a focista, elveszítettük az 54-es VB-t - A brazil focista kecskét dugott először - A legnagyobb focista szexbotrányok
A focisták szeretik a könnyűvérű nőket: A Chelsea sztárja szerint a futball jobb, mint a szex – Zimány és Dzsudzsák járat Budapest és Hollandia között – Kipakol Rooney ribanca, ketten kényeztették a farkát – Kyle Lafferty focista ex barátnő fotók – Zimány Linda Dzsudzsák-, Róka Adrienn Bodnár Laci alá feküdt – Zimány Linda Dzsudák pénzét szereti? – Zimány Linda a legjobban fizetett focista, Dzsudzsák alá feküdt – A faszát fotózta az ETO focistája – Zimány Linda nagyobb mellekkel vadítja Dzsudzsákot – Simek Péter a szexbotrány miatt elmenekült a riporter elől – Szeretőjét is megcsalta Tévez – Verik a nejüket a magyar focisták – Focista szexbotrány – Szexbotrányok, ribancok és hűtlen focisták – A 18 éves sztárfocista, Jack Wilshere botránya – Macskának öltözött kurvákkal orgiáztak és kokóztak a focisták – Gianluigi Buffon is belépett a szexbotrányosok közé – Férfit tett magáévá Gera Zoli csapattársa – Becham tagadja Irma Nicit perre készül – Beckham és Fogarasy Mariannal modell flörtje – Beckhmam után Ronaldo – Dögösek az orosz futballisták cicái – A brazil világhírű focista kecskét dugott először – Platini ribanc feleségét csapattársa dugta – Fogarasy Mariann a focistákat szereti – A meztelen magyar modell Beckham után Ronaldóra hajt – Filmsztár lesz a Monacóban Bechammal összehozott magyar modell – Fogarasy Mariann kiválasztottja – Becham és Fogarasy Mariann modell flörtje – Ribéry kiskorú kurvás botránya ellenére is népszerű – A 19. labdarúgó VB-n prosti lesz tízezerszámra – Az anyósa tette hűtlenné a sztárfocistát – A legnagyobb focista szexbotrányok – Beckham egymilliót adott a bosnyák kurvának egy kúrásért – Lotyók miatt romokban Rooney karrierje – Lothar Matthäus neje félrekúrt – Varga és Merczel nőnek öltözött – A Chelsea focistája felkúrta csapattársa feleségét – Cselédlány kúrt a focista, elveszítettük az 54-es VB-t – A brazil focista kecskét dugott először – A legnagyobb focista szexbotrányok
A focisták szeretik a könnyűvérű nőket: A Chelsea sztárja szerint a futball jobb, mint a szex - Zimány és Dzsudzsák járat Budapest és Hollandia között - Kipakol Rooney ribanca, ketten kényeztették a farkát - Kyle Lafferty focista ex barátnő fotók - Zimány Linda Dzsudzsák-, Róka Adrienn Bodnár Laci alá feküdt - Zimány Linda Dzsudák pénzét szereti? - Zimány Linda a legjobban fizetett focista, Dzsudzsák alá feküdt - A faszát fotózta az ETO focistája - Zimány Linda nagyobb mellekkel vadítja Dzsudzsákot - Simek Péter a szexbotrány miatt elmenekült a riporter elől - Szeretőjét is megcsalta Tévez - Verik a nejüket a magyar focisták - Focista szexbotrány - Szexbotrányok, ribancok és hűtlen focisták - A 18 éves sztárfocista, Jack Wilshere botránya - Macskának öltözött kurvákkal orgiáztak és kokóztak a focisták - Gianluigi Buffon is belépett a szexbotrányosok közé - Férfit tett magáévá Gera Zoli csapattársa – Becham tagadja Irma Nicit perre készül - Beckham és Fogarasy Mariannal modell flörtje - Beckhmam után Ronaldo - Dögösek az orosz futballisták cicái - A brazil világhírű focista kecskét dugott először - Platini ribanc feleségét csapattársa dugta - Fogarasy Mariann a focistákat szereti - A meztelen magyar modell Beckham után Ronaldóra hajt - Filmsztár lesz a Monacóban Bechammal összehozott magyar modell - Fogarasy Mariann kiválasztottja - Becham és Fogarasy Mariann modell flörtje - Ribéry kiskorú kurvás botránya ellenére is népszerű - A 19. labdarúgó VB-n prosti lesz tízezerszámra - Az anyósa tette hűtlenné a sztárfocistát - A legnagyobb focista szexbotrányok - Beckham egymilliót adott a bosnyák kurvának egy kúrásért - Lotyók miatt romokban Rooney karrierje - Lothar Matthäus neje félrekúrt - Varga és Merczel nőnek öltözött - A Chelsea focistája felkúrta csapattársa feleségét - Cselédlány kúrt a focista, elveszítettük az 54-es VB-t - A brazil focista kecskét dugott először - A legnagyobb focista szexbotrányok
Szaftos történetekkel tűzdelt életrajzi könyv jelenik meg a napokban Angelina Jolie-ról. Az író szerint a színésznő botrányai hátterében az őt elhanyagoló édesanya és a magányos gyerekkor áll. Édesanyja, Marcheline Bertrand egy különlakásba száműzte és bébiszitterekre bízta az egyéves Angelinát, és csak háromévesen fogadta vissza a lányt. A héten Amerikában megjelenő életrajzi könyv ebből vezeti le a színésznő későbbi csapodár, drogokkal és botrányokkal tűzdelt életét.
Jolie gyermekkori dajkája szerint a sztár apja gyermekük születése után elhagyta a feleségét egy másik nőért, az anya pedig Angelinán vezette le dühödt csalódását. Jolie a magányból már fiatalon a kokain és a heroin delíriumos világába menekült. Megcsappant az önértékelése, és szeretetéhsége miatt nőknek és férfiaknak egyaránt felkínálta magát. Egy, az amerikai Star magazin által kiszivárogtatott ifjúkori fotón például láthatóan kábítószerek hatása alatt, kutyanyakörvvel a nyakán pózol félmeztelenül, mellbimbóit csupán egy-egy szigetelőszalag takarja el.
Az életrajz felsorolja első két házassága legemlékezetesebb botrányait is. Johnny Lee Millerrel például egy fehér pólóban állt az oltár elé, melyre a férfi nevét saját vérével írta fel. Második férje, Billy Bob Thornton pedig annyira kikészítette őt, hogy egy alkalommal önként bevonult a pszichiátriára 72 órás megfigyelésre. Egy 2004-es interjúban a színésznő nyíltan beszélt arról, hogy a szadomazochizmussal fűszerezett szexben találja meg igazán önmagát.
Jelenlegi kapcsolatában Brad Pitt-tel azonban már igazi álompárként mutatkoznak hat gyerekükkel. A szerző állítása szerint Jolie a Mr. és Mrs. Smith forgatásán szabályosan elrabolta Brad Pittet Jennifer Anistontól, és a cselszövéshez örökbe fogadott kambodzsai fiát, Maddoxot is eszközként használta. A szívtipró színész állítólag akkor már anynyira áhítozott a családalapításra, hogy a fészekaljnyi poronty ígérete is elég volt ahhoz, hogy otthagyja a Jóbarátok gyermektelen, karrierjének élő sztárját.
– A könyvem bizonyára megváltoztatja majd az emberekben kialakult képet Angelina Jolie-ról. És talán az ő saját önképére is hatással lesz – nyilatkozta Andrew Morton.
További Angelina Jolie cikkek: Angelina Jolie egy pszichopata, faszszopó perverz lotyó - Angelina Jolie gecis arccal, seggében nagy fasszal, és egyéb fake pornó
A minap alkalmam és főleg bátorságom volt kipróbálni legújabb szerzeményemet, amit egy Károly körúti szexboltból tulajdonoltam. Az alkalom egy – milyen más? – magányos este volt, a bátorság pedig egy fél üveg pezsgő. Félhomály, mécsesek a kád szélén, kezemben az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Amikor valaki egy kommentben azt írja, hogy Magyarország és Budapest én így szeretlek, akkor az az esetek 99%-ban iróniát takar. A maradék 1%-ban pedig maró gúnyt. Pedig van, aki komolyan gondolja. Még akkor is, ha csak egy szexbolt kirakatáról van … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az 5 részes, lila, zselés vibra szett kitűnő választás a teljes kényeztetéshez. A szett tartalmaz egy ezüst színű minivibrátort 6×1,5 cm elemekkel, egy nyuszi formájú klitorisz izgató feltétet, egy análkúpot, amit szintén rá lehet húzni a minivibrátorra, egy kéjköpenyt, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Van, aki szerint egy nő nem is igazi nő, ha nincs vibrátora. Ezzel a nézettel azért vitatkoznánk, de tény: a szexuális segédeszközök többre jók, mint gondolnánk. Szexuális forradalom ide vagy oda, a szexuális segédeszközök használata még mindig tabutéma. Olyasmi, amiről … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
A nők nagy része megbarátkozott vele és a férfiak fele is kipróbálta már a vibrátort – akik pedig élnek vele, úgy tűnik, egészségesebbek… Vajon boldogabbá tehetnek minket a szexjátékok? És egészségesebbé is? Az Indianai egyetem tanulmánya szerint a férfiak és … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Szürkül a házasélete? Színesítheti segéd eszközökkel, ha az Intim Centerbe megy vásárolni! De jóból is megárt a sok, már egyre többen vásárolnak guminőt és gésagolyót! Aki azt gondolja, hogy a jó szexhez mindig elég egy ágy és egy partner, az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Teljesen áttetsző péniszpumpa (kivéve a vákuum-szelep), rücskös, puha belső mandzsettával. A henger 19cm mély, belső átmérője kb. 4,5cm. A terméket üzletünkben megvásárolhatja, vagy telefonon megrendelheti. Péniszpumpa deluxe: Nyomásmérővel ellátott henger 30cm hosszú, 22cm mély, belső átmérője 6cm, puha szilikon mandzsettával, … Egy kattintás ide a folytatá […]
A szexshop vagy szexbolt olyan üzlet, ahol szexuális segéd eszközöket, pornófilmeket, erotikus fehérneműket, erotikus könyveket, magazinokat, és óvszereket lehet vásárolni. Hazánkban egyre több nagyvárosban természetessé váltak a szexshopok. Kétféle szex bolt létezik Magyarországon. Utcai szex üzletek és Online boltok. Utcai … Egy kattintás ide a folytatásho […]
Csöndes-, és kínhalál, születés és csodás gyógyulás mind az orvosok napi élménye. De a butaság bizarr következ-ményeivel is szembesülnek, például hogy miféle tárgyakkal tömik ki testnyílásaikat. Az egészségügyben dolgozók szívesen elmesélték tapasztalataikat, nevüket azonban nem vállalták, nehogy egykori betegeik magukra … Egy kattintás ide a folytatáshoz... […]
Több kereskedelmi kiállításon és vásáron, a Close2You vibrátorok elnyerték a legjobb dizájn díjat. A Close2you termékek segítségével az erotika új hangjait szólaltathatod meg, így minden egyes kéjes óra olyan lehet, akár egy buja hangverseny. Minden egyes darab igazi mestermű, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az, hogy a képen látható felcsatolható nem tetszene a legtöbbférfinak, rendben elismerjük. De egy olyan vibrátor, amivel szex közben izgathatja magát a nő? Vajon, mi zajlik a pasik agyában? Megkértünk egy szingli és egy házas fickót, válaszoljanak azokra a kérdésekre, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Kellemes a színe, szemet gyönyörködtető a formája, finoman a kezedbe simul, és ha ez még nem minden, használatával további élvezetekhez jutsz. Mi az? A válasz egyszerű: a szexuális segédeszközök legújabb generációja. A dildo és a vibrátor között annyi a különbség, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Doromboló kiscica és vadmacska is tud lenne Alekosz szerelme, Betti. Az ÖsszeEsküvők egykor játékosa persze inkább az utóbbira szavaz. Alekosz elárulta, meglepődött amikor pálcával és bilinccsel lepte meg őt Betti, de szerinte ez minden férfi vágya az ágyban… […]
Hardcore szex, vagyis kőkemény pornó fut a két legnagyobb magyar politikai párt neve alatt az interneten, írta meg az egyik napilap. A fidesz.com és az mszp.com nem foglalkozik politikai kérdésekkel, mindkettőn pikáns, felnőtt tartalom található. Ráadásul valószínűleg nem történt törvénysértés, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az Intim Center üzlet helye 18 éve nyitottunk az Astoriától 40 méterre a Deák tér felé. A Károly krt. 14. sz. alatti ház félemeletén vagyunk, úgy jöhet be a házba, mint egy lakó. A félemeleten csak az üzlet van. A … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Ha erotikus kellék, eszköz, filmek, segédeszköz, szexi ruházat, akkor ezt ajánljuk: Intim Center Szexshop. Címe: 1052 Budapest, Károly krt. 14. sz. Telefon: 316-0918, internet: www.Intimcenter.com – Nyitva minden nap! Szexshop bejegyzések az Intim Center oldaláról: A Viagra még a nőket … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Mészáros Dóra erotika, szex, bulvárhír linkek: Hogyan lesz egy szexbomba az éjszaka királynője? – Mészáros Dóra arcára engedi a gecijét húsz férfi – Mészáros Dóra, Maria Belucci bekavartak Zimány Lindának – Mészáros Dóra tinicsaj pinájára indul be – Szőrmementes péntek Mészáros Dóra … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Társasjáték, rózsaszín plüssbilincs, rózsaszín vibrátor, cicaruha és öklözőzsír, ezek voltak 2011 legkelendőbb szexjátékai itthon. Az üzletág stagnál, évek óta nem látnak a tulajdonosok sem visszaesést, sem növekedést. A nem csak online szexshopokat pedig úgy tűnik, a jól választott, speciális vevőkör … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
25 százalékos adót vetettek ki a pornográf tartalmakra és 3 százalékos, árbevétel alapú adót a filmvetítésre és -terjesztésre. A törvény zárószavazása előtti módosítás értelmében ez utóbbi is csak a pornóra vonatkozik, a többi mozinak, dvd-kölcsönzőnek nem kell fizetnie. A módosítás … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Szilveszteri különkiadást rittyentettünk nektek a Heti hetes december 29-i pesti kabaréjából. Az orális szextől kezdve a zárlatos vibrátorig sok-sok minden kiderült. Kérem vigyázzatok az anyag nyomokban Kádár Jánost tartalmaz. Gyertek ki a Blikk szilveszteri mulatságára az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]