A színésznő rettentő boldog jelenlegi párjával, akivel öt hónapja van együtt. Nem érdeklik a rossz pletykák, melyek a fiatal korára és a korai teherbe esésére irányulnak. Viki egy hónapja alkotott egy párt barátjával mikor kiderült, hogy bővül a család. A színésznő boldog és számára az a legfontosabb, hogy egészségesek legyenek.
Szorcsik H. Viki 8 hetes terhesen szembesült áldott állapotával rosszullétei miatt, de azóta úgy érzi, csoda történt vele és egy percig sem gondolkodott azon, hogy 19 évesen esetleg lemondjon babáról.
Döntését a családja is elfogadta, ennél több neki nem is kell, nem érdekli más véleménye. Jelenlegi párja egy hónap után ejtette teherbe, az örömhírt pedig egy heves vita után közölte az apával.
- A nap huszonnégy órájában rosszullétek kínoztak, folyamatosan szédültem és a vérnyomásom is magas volt. Az anyósom javasolta, hogy menjek el orvoshoz, de nem gondoltam, hogy babát várok. Ilyen csodálatos dolgot csak a Jóisten adhat, úgyhogy nem is gondoltam arra, hogy nem tartom meg – mondta kicsattanva a boldogságtól Viki.
Posts tagged ‘szorcsik viki’
Fotó készült az allűrről. Bár arról nincs információnk, hogy a kép hol készült, elég egyértelmű, hogy Szorcsik Vikinek és Majkának van köze egymáshoz. Persze felmerül a kérdés, miért is keres Viki és Majka párt a TV2 most készülő új show-jának segítségével, ha a kulisszák mögött ők már rég egymásra találtak. Hiszen mind kettőjükről épp a napokban derült ki, hogy a csatorna segítségével szeretnék megtalálni a nagy őt. Tovább a teljes cikkre

Tekints be a kulisszák mögé és nézd meg, hogyan készült Szorcsik H. Viki erotikus fotósorozata! További Szorcsik Viki szex, erotika, bulvár: Szorcsik Viki Kibaszottul elhúzok a büdös picsába - Én más vagyok mint a többi meztelen modell - Szorcsik Viktóriának Liptai bikája jön be a legjobban - Szorcsik Viki cicit villantott - Liptai bikája most Szorcsiknak feszíthet - Szorcsik Viki meztelen Szorcsik Viki meztelen - Szorcsik Viki szexfotózás videója - Szorcsik Viki Playboy - Szorcsik Viki szexi vetkőzése videó

Adásban fogdosták Vikit, ez a médiakurvaság, pénzért mindent. Az Édesnégyesben Udvarlója, Gyufa kreatív randevúra hívta a műsorvezetőt: testükkel festettek a falra lenyomatokat.
Elvetette a sulykot Gyufa a Szorcsik Vikivel való randevúján. A fiú azt találta ki, hogy előbb befesti a bikinire vetkőzött lány testét, majd lenyomatot készít róla a falra. Gyufa természetesen maga akarta bekenni Viktória kényes testrészeit is, a műsorvezetőnek többször is rá kellett szólnia, hogy hagyja abba a fogdosást.
Később azonban a fiú még inkább felbátorodott, és hatalmasat sózott Viki seggére. A Jóban Rosszban egykori színésznője nagyon rossz néven vette a félresikerült gesztust, és később kamerák előtt is elmondta, hogy ezt roppant megalázónak tartja.
Viki egyébként ott a helyszínen is kiakadt, és nem a legszalonképesebb módon reagálta le a történteket: “Erre kibaszottulttul allergiás vagyok, még egy ilyen és elhúzok a büdös picsába”.
További Szorcsik Viktória erotika, szex, bulvár: Én más vagyok mint a többi meztelen modell - Szorcsik Viktóriának Liptai bikája jön be a legjobban - Szorcsik Viki cicit villantott - Liptai bikája most Szorcsiknak feszíthet - Szorcsik Viki meztelen Szorcsik Viki meztelen - Szorcsik Viki szexfotózás videója - Szorcsik Viki Playboy - Szorcsik Viki szexi vetkőzése videó

Levetkőzött egy férfimagazin kedvéért Szorcsik H. Viki (19). A Jóban Rosszban fiatal színésznője sorozatbeli szerepe miatt mutatta meg bájait, mivel a forgatókönyv szerint karaktere levetkőzött egy óvszerreklám kedvéért, ami nem kis galibát okozott Bencsik Beának. A pikáns képek azonban Viki életében is okoztak némi fejfájást.
– A főszerkesztő odalépett hozzám, és azonnal döntenem kellett. Át se gondoltam, és rögtön rávágtam, hogy igen. Őszintén szólva, kicsit megbántam. Igaz, hogy nagyon ízlésesek a képek, és tetszenek is, az viszont már más kérdés, hogy megjelenik egy magazinban, és a pasik erre csurgatják a nyálukat – kezdte Viki, aki szerint egy nőnek igenis legyenek titkai, és ne tárulkozzon ki teljesen.
– Úgy érzem, hogy más vagyok, mint a többi férfimagazinban pózoló lány. Természetesen nem akarom megbántani őket, de szerintem a nőnek kell egy kis titokzatosság ahhoz, hogy igazán vonzó legyen azon a bizonyos éjszakán, vagy abban a kapcsolatban, amelyben él.
A fiatal színésznő azt is elárulta: szabad a szíve.
– Szingli vagyok, de most nagyon élvezem a szabadságot, mivel nincsenek kötöttségek és csak magamnak felelek.
További Szorcsik Viki szex, erotika, bulvár: Szorcsik Viktóriának Liptai bikája jön be a legjobban - Szorcsik Viki cicit villantott - Liptai bikája most Szorcsiknak feszíthet - Szorcsik Viki meztelen - Szorcsik Viki szexfotózás videója - Szorcsik Viki Playboy - Szorcsik Viki szexi vetkőzése videó
Levetkőzökk egy férfimagazin kedvéért Szorcsik H. Viki (19). A Jóban Rosszban fiatal színésznője sorozatbeli szerepe miatt mutatta meg bájait, mivel a forgatókönyv szerint karaktere levetkőzött egy óvszerreklám kedvéért, ami nem kis galibát okozott Bencsik Beának. A pikáns képek azonban Viki életében is okoztak némi fejfájást.