Szőrös pina

fiatal_szoros_pina_Csak szórakozni akartam vele, kedves volt, egyszerű vidéki kis picsa a szőrös pinájával. Nem volt nagy szám, kicsi cicije volt és a feneke is olyan volt mint egy tizenévesé. Szerettem nálunk lenni, egy kis ágya volt azon pettingeltünk. Nem szerette a szexet, szemérmes volt. Nem akart szopni, azt mondta még soha nem szopott faszt. Annyit sikerült elértem, hogy adjon rá egy puszit. Semmi többet. Nem is nagyon akart meztelenkedni. A pici bugyija mindig rajta volt, féltette a pináját, vagy nem tudom. Egyik nap elegem lett ebből a szarozásból és kijelentettem, hogy ha nem tolhatom be neki, akkor vége az egésznek köztünk.
Nehezen, de belement, végre levette a bugyiját. Isteni, szőrös pinácskája volt, akkor láttam először… A tejes bejegyzést itt olvashatod el.

A cikk folytatása itt: Szőrös pina © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Szőrös pina

fiatal_szoros_pina_Csak szórakozni akartam vele, kedves volt, egyszerű vidéki kis picsa a szőrös pinájával. Nem volt nagy szám, kicsi cicije volt és a feneke is olyan volt mint egy tizenévesé. Szerettem nálunk lenni, egy kis ágya volt azon pettingeltünk. Nem szerette a szexet, szemérmes volt. Nem akart szopni, azt mondta még soha nem szopott faszt. Annyit sikerült elértem, hogy adjon rá egy puszit. Semmi többet. Nem is nagyon akart meztelenkedni. A pici bugyija mindig rajta volt, féltette a pináját, vagy nem tudom. Egyik nap elegem lett ebből a szarozásból és kijelentettem, hogy ha nem tolhatom be neki, akkor vége az egésznek köztünk.
Nehezen, de belement, végre levette a bugyiját. Isteni, szőrös pinácskája volt, akkor láttam először… A tejes bejegyzést itt olvashatod el.

A cikk folytatása itt: Szőrös pina © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Két ribancot basztam

gruppenszex_ket_lannyalJó volt nézni, ahogy Elizabeth pucsítva vonaglik, miközben Sue szabályosan a nyelvével döfködi őt, néhol a pináját, néhol pedig már a segge lukát is. Pár perc masszív faszverés után már nem bírtam magammal, odamentem az ágyhoz és a következőket mondtam Sue-nak.
- Nyald csak a seggét, nyaljad! Ez az! -és kezemmel már tuszkoltam is bele az arcát Liz nyáltól tocsogó végbelébe, amitől pedig egyszerre remegni kezdett a lába. Üvöltött és zihált, az arca pedig egyre inkább vöröses lett, úgy ahogyan a formás csöcsei felett levő mellkasa is.
- Ez az, nyaljad a seggét! -mondtam neki, majd a hajánál fogva elrántottam Susan-t és lesmároltam. Összecsókoltam, és egészen kinyújtott nyelvvel nyalogattam azt a szájat, amely pillanatokkal ezelőtt még egy segget nyalt ki hevesen, de ez egy cseppet sem zavart engem. Sőt! Pontosan ezért mentem el aznap, mert azt akartam, hogy ez történjen. Miután egyet Liz seggébe, egyet a pinájába és egyet pedig Sue szájába nyaltam, mondtam a lányoknak, hogy most cseréljenek, ugyanis mindegyikőjüket meg akartam kóstolni még ma. Így is lett… A történetet teljes egészében itt olvashatod el.

A cikk folytatása itt: Két ribancot basztam © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Két ribancot basztam

gruppenszex_ket_lannyalJó volt nézni, ahogy Elizabeth pucsítva vonaglik, miközben Sue szabályosan a nyelvével döfködi őt, néhol a pináját, néhol pedig már a segge lukát is. Pár perc masszív faszverés után már nem bírtam magammal, odamentem az ágyhoz és a következőket mondtam Sue-nak.
- Nyald csak a seggét, nyaljad! Ez az! -és kezemmel már tuszkoltam is bele az arcát Liz nyáltól tocsogó végbelébe, amitől pedig egyszerre remegni kezdett a lába. Üvöltött és zihált, az arca pedig egyre inkább vöröses lett, úgy ahogyan a formás csöcsei felett levő mellkasa is.
- Ez az, nyaljad a seggét! -mondtam neki, majd a hajánál fogva elrántottam Susan-t és lesmároltam. Összecsókoltam, és egészen kinyújtott nyelvvel nyalogattam azt a szájat, amely pillanatokkal ezelőtt még egy segget nyalt ki hevesen, de ez egy cseppet sem zavart engem. Sőt! Pontosan ezért mentem el aznap, mert azt akartam, hogy ez történjen. Miután egyet Liz seggébe, egyet a pinájába és egyet pedig Sue szájába nyaltam, mondtam a lányoknak, hogy most cseréljenek, ugyanis mindegyikőjüket meg akartam kóstolni még ma. Így is lett… A történetet teljes egészében itt olvashatod el.

A cikk folytatása itt: Két ribancot basztam © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Extrém szex 3

Lassan nyitottam ki a szememet. A reggel visszavonhatatlanul betöltötte a szobát. Valahol egy rigó, harsányan hirdette a létezését. A Nap szemtelenül kúszott előre a takarón. Zsolt keze mellemen pihent, meg – megrándult álmában, különös gyönyört okozva nekem. Valami furcsa kéj is adódott még ébredésemhez, először nem értettem mi az. Kedvesem fél merev pénisze nyomódott hozzá a fenekemhez, de még volt valami. Rájöttem végül. Az anál izgató még mindig bennem volt. Lassan a távirányító után néztem.
Ott feküdt mellettünk a párnán. Nem értettem, hogy ennyi szex után, hogyan kívánhatom ismét, de fogtam a kapcsolót, és lassan elfordítottam. A fenekemben azonnal rezegni kezdett a kis izé. Hihetetlen élmény volt. Kicsit jobban befészkeltem magamat Zsolt ölébe, és még följebb tekertem a gombot. Testemet elkezdte elönteni a kéj. Beharaptam a számat, hogy Zsoltot fel ne ébresszem, és élveztem a dolgot, aztán Zsolt megszólalt.
- Finom, Te kis drága?
- Igen – nyögtem, mire kedvesem a lábaim közé nyúlt, és egyik ujját nedves ölembe dugta.
- Jól felizgultál! Nélkülem! Szégyelld magad!
- Nem igaz! Itt voltál – méltatlankodtam.
- Na, majd megbüntetlek – mosolygott kedvesem szokásos huncut mosolyával, majd kiderült, hogy ő is felizgult már. Széttárta a lábaimat, és úgy oldalt fekve, belém merítette a szerszámát. Azonnal élvezni kezdtem. Hüvelyem rángatózni kezdett, és elöntött a mindent elsöprő orgazmus.
- Ez annyira jó! – nyögdécseltem, Zsolt pedig büntetett tovább. Kivette a kezemből a távirányítót, és teljes fokozatra kapcsolta, miközben hatalmasakat lökött rajtam.
Szerintem a Várban mindenki felébredt, akkorát sikítottam.
- Ennyire jól esik? – mosolygott rám Zsolt, miután már láttam valamit.
- Igen – fúrtam be magát ismét az ölébe. A vibrátor csendesen pihent a fenekembe, Zsolt kukija pedig nedvesen a kilövellt ondótól a lábaim között.
- Kitaláltam valamit – csókolta meg a fülemet kedvesem. – De, előbb reggelizzünk. Hány óra van egyáltalán? – nézett Zsolt a vekker felé. Kilenc óra múlt. Még kicsit ejtőztünk, aztán kedvesem ágyba hozta a reggelit.
- Lejössz velem holnap estig Velencére? Van ott egy kisházam.
- Szívesen – faltam épp a lekváros kenyeret. A jó szex meghozta az étvágyamat. Aztán eszembe jutott anyám, hogy mit szólna ahhoz, hogy egyből mindenbe belemegyek Zsolttal kapcsolatban.
- Akkor, hazaugrunk hozzád a cuccaidért, utána irány a Velencei-tó.
- Ez bíztató – nevettem, – de, mi jutott az eszedbe?
- Ahhoz előbb reggelizz meg, aztán kapsz egy beöntést, és majd meglátod.
- OK – mondtam, és kicsit sajnáltam, hogy ki kell venni belőlem az anál izgatót, ami még mindig ott bizsergette a fenekemet, csupán azzal, hogy bennem volt.
Zsolt befejezte az evést, és kiment megcsinálni a beöntésemet. Én is félretettem a tálcát, és ismét eluralkodott rajtam a várakozással teli izgalom. Zsolt bejött, és gyöngéden megsimogatta a fejemet.
- Kérlek, feküdj hasra – mondta, és én megtettem. Apró, a popsimra adott puszik keretében kihúzta belőlem a vibrátort, és feldugta a beöntést, aztán elindította.
- Most nem szeretkezünk? – nyafogtam.
- Te kis telhetetlen – nevetett, és lassan megfordított, és nyalni kezdett.
Tudta, hogy megőrülök tőle. Mire leért a víz, háromszor is elmentem és felizgultam.
- Menj, Kedves a WC-re, én addig összepakolok. De, ne öltözz még fel – csókolt meg, és azzal kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, és pakolászni kezdett belőle.
Én kimentem a fürdőbe, és rendbe szedtem magam. Egy kis smink is került az arcomra a zuhany után, úgy mentem vissza a hálóba. Zsolt már a nappaliban volt, de visszajött.
- Feküdj, kérlek megint hasra – megtettem, és arra gondoltam, hogy talán megint szeretkezni akar velem.
Bekente a fenekemet, és a vibrációs anál izgatót feltolta.
- Így ni. Tudom, hogy mennyire élvezed, ha benned van. Álmodban is ezt nyöszörögted.
- De nem fogják látni?
- Vedd fel a bugyid, majd eligazítom, hogy ne látszódjon. Viszont a távirányító nálam lesz – rakta a zsebébe a kis készüléket. Tetszett a játék. Felhúztam hát a bugyimat, és Zsolt eligazgatta bennem a dolgot, aztán indultunk. A kocsija a ház előtt állt, beültünk, és én elmagyaráztam hová is kell menni. Elindultunk, kifordultunk a főútra, mire Zsolt a zsebébe nyúlt, és alapjáratra állította a készüléket.
Beharaptam az ajkam, úgy élveztem.
- Érdemes neked örömöt okozni. Gyönyörű vagy ilyenkor.
- Nem mutatok furcsán? – kérdeztem, és kezem-lábam remegett az élménytől.
- Dehogy. Csak mi tudjuk, hogy mi folyik oda bent.
Bekanyarodtunk a ház elé, ahol laktam, Zsolt leállította a kütyüt, aztán felmentünk.
- Bocs, a kupiért, de most költöztem – mondtam, és a dobozok mélyéről előhalásztam a fürdőruhámat, pulcsit, farmert, váltás fehérneműt, aztán gyorsan lecseréltem az átnedvesedett bugyimat is.
Zsolt ismét eligazgatta bennem a cuccot, majd mentünk. A kocsiban ismét bekapcsolta a vibrátort, én pedig élveztem a rezgéseket.
- Ki volt az a csinos asszony a fényképen a nappaliban?
- Az anyám – mondtam teljes átéléssel, és megborzongtam.
- Túl sok az élmény? – kérdezte Zsolt. Nagyot nevettem.
- Nem, az anyám túl sok.
- Elmondod?
- Belőlem pedig ömleni kezdett a szó. Nem tudom, hogy mikor állította le Zsolt a vibrátort, de mikor könnyekkel küzdve végül befejeztem ott a mondókámat, hogy Pétert kirúgtam, már nem ment.
Zsolt lekanyarodott egy pihenőbe, és átölelte a vállamat. Évtizedek visszafojtott feszültsége végre kijött belőlem, és elapaszthatatlan könny formájában ömlött végig az arcomon. Darabig csak ültünk ott. Lassan megnyugodtam, és élveztem Zsolt széles vállának biztonságát. Végül kinyitotta a kesztyűtartót, és elővett belőle egy poharat, és egy kisüveg vodkát. Töltött nekem, lágyan megcsókolt és kedvesen simogatta a hajam, amíg megittam a hűs italt.
- Megteszek mindent, hogy boldoggá tegyelek.
Ezért élvezed ennyire a szexet, és vagy annyira szabad. Melinda, akár hiszed, akár nem, de szerelmes vagyok beléd. Ott, mikor bejöttél a presszóba, már ott tudtam, hogy szerelmes leszek beléd.
Ránéztem, bele a szemébe, és tudtam, hogy igazat mond. Hihetetlen boldogság töltött el. Átöleltem a nyakát, és percekig csak csókolóztunk. Végül kibontakoztunk egymás öleléséből, Zsolt beindította a kocsit, és a vibrátort.
Hátra dőlve, ellazulva élveztem a fenekemben lévő vibrátor gyönyöreit.
Zsolt keze, ha nem a váltót, akkor a combomat fogta. Sokszor közel álltam ahhoz, hogy elöntsön a kéj, de nem akartam elmenni. Majd Zsolttól, mi8ndig ez jutott az eszembe, és visszazökkentem ebbe a világba.
- Nem vagy éhes? Tudok erre egy jó kis vendéglőt.
- Szívesen eszem – lihegtem, mire kedvesem a zsebébe nyúlt és letekerte a vibrátort.
- Nyugodj meg, mindjárt ott leszünk. Halálosan tetszik, hogy mennyire élvezed ezt a kis játékot – simított ismét végig a combomon.
Hamarosan lekanyarodtunk, és egy kis csárda előtt leparkoltunk. Bent alig voltak. Kellemes hangulat uralkodott. Beültünk egy boxba, jó távol mindenkitől, és vártuk a pincért.
- Szia – üdvözölte régi ismerősként kedvesemet. Zsolt felállt és kezet nyújtott, majd bemutatott, mint a barátnőjét. Kiderült, hogy a pincér régi iskolatársa. Rendeltünk, aztán kettesben maradtunk.
- Ki, kéne mennem a mosdóba.
- Balra hátul – mondta Zsolt.
- Tudom, de nem fog kiesni belőlem a vibri?
- Fogd meg hátulról, és akkor nem.
- De én, hogy igazítsam meg?
- Várj – mondta Zsolt, felállt, és elment. Egy kulccsal tért vissza.
- Gyere, megkaptuk a személyzeti klotyó kulcsát – és megint hamiskásan mosolygott. Bementünk, megvárta, amíg elvégzem a dolgom, aztán letolta ő is a nadrágját, és mögém lépett.
- Nem csak neked jár élvezet – súgta a fülembe, és lucskos puncimba tolta ágaskodó szerszámát. Azonnal elélveztem a több órás ingerlés után.
Zsolt befogta a szám, mert már ismerte, hogy hangosan élvezek, és baszni kezdett.
- Halkan, Kedves – súgta, – ez most csak egy gyors bemelegítő lesz. Párat lökött rajtam, aztán elélvezett. Csalódottan néztem vissza, mire ő előre nyúlt, és két ujját belém dugta.
- Bocsáss meg, túlságosan fel voltam izgulva, de ha megígéred, hogy csendben élvezel…- bólintottam, mire bekapcsolta a vibrátort, és kezével pedig puncimban dolgozott. A számat beharapva, halkan nyögdécselve mentem el.
A mosdóban alaposan lemosakodtunk, aztán Zsolt beigazította a vibrátort, és kissé kipirulva, visszamentünk a vendéglőbe.
Az ital ott várt már minket. Finom vodkát ittam, és sört. Zsolt alkoholmenteset. Az ebéd is finom volt, Zsolt pedig ismét izgatni kezdett. Ha a pincér nem volt a közelbe, a legkisebb fokozatra tekerte a vibrit bennem. Szinte egész nap izgalmi állapotban tartva engem.
Végül visszaültünk a kocsiba, és negyed óra autózás után befordultunk egy erdei útra. Az út végén egy faház állt, egyes egyedül.
Csodálatos volt.
- Nos, ez az én kis birodalmam – nyitogatta a zárat Zsolt. Bent finom hűvös uralkodott. Lent egy nappali, egy fürdő és egy konyha volt. Fönn két háló. A hátsó terasz végében egy stég állt. Körben pedig nádas.
- Ide, ide sem látnak! – lelkendeztem.
- Nem akartam mondani, hogy a fürdőruha fölösleges, úgy sem hiszi el soha senki – nevetett. Visszamentünk a házba, Zsolt pedig elővett egy nagy lábost és odatett vizet forralni. Aztán leült a nappali kanapéjára, lerúgta a cipőjét, majd letolta a nadrágját.
Előtűnt ágaskodó dákója.
- Gyere, Kedves. Vegyük ki belőled már azt a csúnya vibrit.
Beleremegtem a várható élménybe. Ledobáltam a ruháimat. Majd Zsolt ölébe ültem. Ő elővette a távirányítót, kinyitotta, és kicserélte az elemeket benne, aztán felemelte kissé a fenekemet, és beleültetett kemény farkába. Végre, felsikolthattam a kéjtől. Aztán teljes fokozatra állította a vibrátort. Az új elemek által, táncolni kezdett bennem.
- Te, Drága, te Kedves. Imádlak – lihegte, és húzogatni kezdte bennem a vibrit, majd a farkát is.
Szinte beleőrültem a kéjbe. Sírva, zokogva élveztem minden mozdulatát, aztán mind a ketten, egyszerre értünk föl a csúcsra, és mentünk el. Ott pihentünk egymás karjában, a forrásban lévő víz hangja vert fel minket. Kimentem, és elzártam a gázt alatta.
- Gyere, menjünk, és ússzunk egyet.
A víz lágy, és simogató volt, egészen felfrissültem tőle. Aztán kifeküdtünk a stégre, és fogtuk egymás kezét.
Végül hasra fordult, és megcsókolt.
- Adok neked egy gyógyfüves beöntést. Szégyellem magam, de ezzel a vibrátoros izgatással, talán kicsit túlhajtottalak.
- Én nem úgy érzem. Jól esett a játék, de a beöntés azért jöhet.
- Akkor fordulj hasra – kérte.
- Biztosan nem látnak ide? – remegtem bele a tudatba, hogy a stégen akar nekem kedvesem beöntést adni.
- Nem, nem látnak ide – mosolygott vissza rám, és besietett a hátba. Hamarosan, jó illatú vízzel teli tömlővel jött vissza. A tömlőt a stég korlátjára erősítette, aztán gyöngéden simogatni kezdte a fenekem, majd a vazelinos csővéget lassan belém vezette. Aztán megnyitotta a csapot, és élveztem, ahogy az illatos folyadék belém áramlik.
Mellém feküdt, és csöndesen beszélgettünk. Most egészen más élmény volt, mint eddig. Annyira meghitt és békés. Zsolt a kezemet kereste, majd mikor befogadtam az összes folyadékot, az arcomat cirógatva megkérdezte:
- Bírja még a hasad? – bólintottam – Akkor, hozok még belőle egy kicsit. Bement a házba, és egy teával teli kancsóval tért vissza. A felét a tömlőbe öntötte, és engem megint elöntött a melegség, és a nyugalom. Elálmosodtam, a pilláim elnehezedtek, aztán vége lett a folyadéknak.
- Tartsd egy kicsit magadban – hallottam Zsolt hangját. Közelebb bújtam hozzá, és élveztem a közelségét, és a hátamat simogató Napsütést. Körülbelül negyed óra múlva aztán ki kellett mennem. Mikor tisztán, és megnyugodva visszatértem, Zsolt felnézett rám és csendes, búgó hangján mondta:
- Be kéne menni a faluba bevásárolni.
- Jó – szóltam álmosan, és leültem. Zsolt elbűvölten nézett. A Nap bearanyozta a melleimet, éreztem, hogy nagyon szép vagyok. Cirógatni kezdett, de aztán erőt vett magán, és felállt.
- Főzünk valamit, vagy együnk a faluba?
- Szívesen vacsizok veled, kivéve, ha megint kibéreled a WC-t – nagyot nevetett, és megsimogatta az arcomat.
- Nem lehet mindig ugyan azt csinálni. Majd kitalálunk mást.
Remegő lábakkal álltam fel, és mentem be öltözni. Alig vártam az újabb élményeket.

Én és az osztályfőnököm

Évek óta bámultad a melleimet, a fenekemet, a lábamat. Óh istenem beleborzongok, ha arra gondolok, mennyire kívánhatsz. Hirtelen összerándultam, ahogy megéreztem kezének óvatos érintését nadrágom első domborulatán. Közelebb lépett, két karját derekamra fonta, farkam erőteljesen nyomódott hasának, szája milliméterekre volt az enyémtől, de nem csókolt meg. Ujjait nadrágom és derekam közé csúsztatta, majd lassan letolta rólam a felesleges ruhadarabot. Keze hatalmasra duzzadt péniszemre kulcsolódott, de nem csinált vele semmit. Majd szétrobbantam már a vágytól, annyira kívántam. Ösztönösen mozogni kezdtem, ő finoman mögém került és hátulról átölelve fogta meredező péniszem. Továbba  teljes történetre

Enyelegtem a tanítványommal – erotikus történet

Tanárnő vagyok,  középiskolában tanítok angol nyelvet. Több diákommal is volt már a tanítás mellett testi kapcsolatom, is legutóbb Karcsival, aki végzős diák az iskolában.  A fiúknak mindig bejöttem, mert korom ellenére elég jól tartom magam, és általában szexis ruhákat is hordok, még az iskolában is. Vannak magántanítványaim bőven, ilyen Karcsi is, akivel egy kis angolozás után gyakran szexelünk is egyet. Ő korához képest elég fejlett, és jóképű, nagyon vonzó fiú. Tegnap is volt magánóránk, ami szinté szex-el végződött. Karcsi, miután befejeztük az órát, hozzám bújt, kisfiúsan a nyakamba csókolva cirógatott, miközben kezei már bátran nyúltak a blúzom alá, kitapogatva kemény mellbimbóimat. Nyelvével a számhoz hajolt, és csókolni kezdett, miközben lassan mindkettőnkről lekerült a szükséges ruha. Nem volt már időnk, hogy a fehérneműtől is megszabaduljak, mert Karcsi a kanapéra ültetett, elém térdelt, és máris rátapadt szájával a csikómra. Nyelve heves lefetyelésbe kezdett, miközben ujjait mélyen belém mélyesztette.

Enyelegtem a tanítványommal - erotikus történetEnyelegtem a tanítványommal - erotikus történet
Enyelegtem a tanítványommal…
Imádtam, ahogy a szájával kényeztet, a csiklóm hatalmasra duzzadt az izgatásra. Nyelve hol körkörösen szaladgált csiklómon, hol le fel nyalakodott rajta, hol pedig szájával rátapadva heves szívással ingerelt. Miközben a csiklómon játszadozott, egyre több ujját mélyesztette belém, és egyre gyorsuló ritmusban mozgatta ki-be puncimban. Nem is kellett sok idő, hogy elöntse tetemet a forróság, és elélvezzek. Apró sikításokkal éltem át az orgazmust, ami egész belsőmet átjárta. Nem sokáig pihentünk, felhúztam magamhoz Karcsit, és egy futó csók után helyet cseréltünk, és most én térdeltem a lábai közé, egyenesen farkasszemet nézve a farkával. Először csak simogattam dárdáját, makkját körbe-körbe nyalogattam, majd lassan lefelé haladtam végig a fakán. Kicsit elidőztem a golyóin, majd vissza felhúztam az ujjaimat rajta.
Enyelegtem a tanítványommal - erotikus történetEnyelegtem a tanítványommal - erotikus történet

 Imádok a tanítványaimmal dugni…

 Majd óvatosan megmarkoltam, és a bőr óvatosan húzgálni kezdtem, közben pedig nyelvem helyével meg-megérintettem húgycsőnyílását. Mikor már Karcsi egyre hangosabban nyöszörgött felettem, engedtem neki, és végigtoltam farkát a számba, egészen a tövéig, ameddig csak befért a torkomig. Nem sokáig szívtam dárdáját, mert előnedve folyamatosan ömlött a számba, tudtam, nem kell már sok neki, hogy teleélvezze a számat, így felállva lovagló ülésbe ültem rajta, és lassan magamba engedtem szerszámát. Nedves puncim forrón várta duzzadt keménységét. Lassú mozgással kezdtem lovagolni rajta, ami egyre jobban fokozódott, mígnem a végén már keményen vágtattam csípőcsontján. A hatás nem maradt el, Karcsi pár nagy lökéssel teleélvezte forró belsőmet. A fiatal fiú csókolta egész testemet örömében, és kielégültségében. Végül felöltözött, és hazament, de megbeszéltük, ha legközebb is jól felkészül angolból, franciázok vele, amíg csak szeretné.

Kinéztem és megdugott – erotikus történet

Már a nyaralásom első napján kiszemeltem magamnak egy srácot. És tudtam, hogyha nekem tetszik valaki, akkor azt meg is szerzem. Hát így is történt. A legvadítóbb ruhát vettem magamra, mély dekoltázs, szexi combok, minden játszott! Azonnal szóba is elegyedtünk, és néhány perc után már a szobájában is voltam, és azonnal a lényegre tértem.

Kinéztem és enyém lett...- erotikus történetKinéztem és enyém lett...- erotikus történet

 A pillanat hevében elé is térdeltem és nyalogatni kezdtem már az egekig érő faszát…

Szenvedélyesen csókolni kezdtem, és azonnal le is vetkőztettem. Nem szólt semmit, még szemén sem láttam, hogy furcsállotta volna a dolgot. Izmos teste azonnal felcsigázott, és kényeztetni kezdtem. Az ágy szélére ültettem, és erotikusan leöltöztettem. Fallosza azonnal ágaskodni kezdett, és hatalmas kényszert éreztem, hogy azonnal ajkaim közé vegyem. A pillanat hevében elé is térdeltem és nyalogatni kezdtem már az egekig érő falloszát. Nyelvem hegyével nyaltam végig teljes hosszában, majd pedig a számba csúsztattam. Először nagyon gyengéden csináltam, éppen csak hozzá érve. Ahogy viszont az élvezete fokozódott, a szopásomon én is erősítettem.
Kinéztem és enyém lett...- erotikus történetKinéztem és enyém lett...- erotikus történet

 Majd gyorsan belém hatolt, mielőtt felocsúdhattam volna…

Hogy még jobban élvezze a dolgot, a golyóit masszírozgatva izgattam. Ez azt hiszem meg is tette hatását, hiszen egy szempillantás alatt az ágyra dobott, és falni kezdte édes testemet. Forró nyelvével végig nyalt, puncimban is hevesen lefetyelt, amitől én egyre hangosabban sikítoztam, majd egyetlen mozdulattal hatolt belém. Hatalmassága olyan kemény volt, hogy azt hittem azonnal szétszakadok, de ez a fájdalom nagyon jól esett. Percről percre jobban élveztem. Hangosan sikítoztam, és dobáltam magam. Ekkor partnerem, mint egy megvadult bika kezdett el bennem zakatolni, majd nem bírta sokáig. Izmai összerándultak, és egy hatalmas spriccel telelövellte forró bensőmet, testem pedig apró rángatások közepette átélte a leírhatatlan gyönyört.
Aznap este még többször is magáévá tett, amely felejthetetlen élményt nyújtott számomra.

Birtoklási vágya

Fáradtan és lomhán készültem tegnap az éjszakára, a meleg eltompított engem is. Nem is akaródzott elindulni, dehát már várt rám az a lány. Úgyhogy egy nagy adag jegeskávé elfogyasztása után színre léptem és tulajdonképpen elég volt meglátni és megölelni, máris örültem, hogy nem mondtam le, mint azt korábban terveztem. Pár hete már, hogy nem találkoztunk, jóbarátnők módjára pedig sok megbeszélni valónk volt a Városliget pingpong asztalainak egyikén heverészve két üveg bor társaságában. Ezeket a beszélgetéseinket mindig is szerettem, mert nem a hétköznapi dolgunkat felfüggesztve ülünk be egy kávézóba például, hanem mindentől távol és mindenből kilépve zajlanak.
Aztán belevetettük magunkat a buli forgatagába. Rettentően meleg volt bent, de a fülledtség illett a zenéhez. A sok jéggel teletömött italok pedig könnyen csúsztak. A tánc közben kilöttyenő csepeket sem hagytuk kárba veszni, és gondosan lenyaltuk egymásról. Nem tudom, ki kezdte és mivel, de egy idő után már minden mozdulatunk célja a másik megérintése volt. Egymás melléhez dörgölőztünk, a másik izzadt és kócos haját túrtuk, felváltva simítottuk végig egymás testét és a hosszú, forró csókok sem maradtak el.
Nem gondoltam, hogy így fog történni, mert korábban sem történt így. De most valahogy nem tudtunk betelni egymással és csak faltuk egymást és markoltuk egymást, mintha nem lenne több alkalom (-és talán nem is lesz). Meglepődtem a merészségén, mert korábban éppen ő nem akarta, hogy mindez mások között történjen. Igaz, nem volt észrevehető mások jelenléte, annyira el voltunk foglalva egymással. Azt hiszem a melle az oka, vagy az én mellem, de azon a tájon kezdődött minden. Furcsa, de mint nagymellű nő, nem kívánok kicsit érinteni, ezért izgalmas számomra ő, mert egyezik a melltartóméretünk. És nagyon jó érzés megmarkolni őt, és nagyon jó érzés, amikor ő teszi velem. Márcsak azért is, mert pontosan tudja, hogy kell egy nagy mellhez nyúlni, és nem finomkodik és nincs zavarban.
Nagyon meglepett az éjszaka folyamán mutatott birtoklási vágya, hogy a srácokat azzal húzta, hogy velük ellentétben ő megérintheti a mellem, és lelkesen simogatott előttük. Egészen addig, amíg az egyik megelégelte és beszállt a játékba. Így ketten, egy-egy mellem puszilgatták, ami képtelenségéből adódóan vált izgalmassá számomra. Elvégre mégis csak a legjobb barátnőm az egyik, és egy vadidegen srác a másik.
Hajnalban a taxis megkérdezte, milyen volt a buli… Elmosolyodtam, nem tudtam, mit is mondhatnék erre…

Szexuális kéjelgés a páholyban – erotikus történet

“A szék alattunk elég hevesen mozgott, de mi csak magunkkal foglalkoztunk. Csípőm érzéki táncolásba kezdett, ami hamarosan meg is tette hatását….”  Édesapám egy színházban dolgozik, és elintézte nekünk, hogy egy előadást, a legelegánsabb páholyból nézzünk meg a pasimmal. El is mentünk, de a darab elég unalmasnak indult, viszont mi az időt elég jól elütöttük. Mikor az előadás elkezdődött, a függöny felgördült, én kedvesem ölébe hajtottam fejem. Kigomboltam nadrágját, fütykösét, pedig kezembe vettem. Ujjaimmal masszírozni kezdtem golyóit, amitől fallosza rögtön ágaskodni kezdett. Mikor, pedig nyelvemmel kezdtem izgatni, úgy állt, mint a cölöp. Ettől én teljesen lázba jöttem. Egyik kezemmel őt izgattam, a másikkal, pedig magamat kezdtem kényeztetni.

Szexuális kéjelgés a páholyban - erotikus történetSzexuális kéjelgés a páholyban - erotikus történet

 Vágyom Rád…

Szoknyám alá nyúltam, bugyimat odébb toltam, és csiklómat kezdtem morzsolgatni. Párom egyre csak sóhajtozott, nyelvem munkálatait így díjazta. Nyalogattam farkát, tetejétől egészen az aljáig, majd szám rátapadt, és hevesen szoptam, égig érő dákóját. Az izgalomtól én is teljesen benedvesedtem, ujjam egyre hevesebben jártak ki-be hüvelyemben. Váltott gyorsasággal kényeztettem kedvesemet, hol érzékien szoptam pontról pontra minden idegvégződésén keresztül, hol pedig olyan vadsággal, mint aki az összes erőt ki akarja belőle szipolyozni. Kedvesem már alig bírta visszafogni magát, a kéj kezdett elhatalmasodni rajta, mire én visszafogtam magam, és fallosza tövét megszorítottam.
Szexuális kéjelgés a páholyban - erotikus történetSzexuális kéjelgés a páholyban - erotikus történet

 Szeret a puncim is

Majd szoknyámat felhúztam, és ölébe ültem. Érzéki testrészét egészében magamba fogadtam. Először finoman mozogtam rajta, amit mind a ketten halk nyögésekkel nyugtáztunk, majd egyre hevesebben mozogtam, és hatalmas lovaglásba kezdtem. A szék alattunk elég hevesen mozgott, de mi csak magunkkal foglalkoztunk. Csípőm érzéki táncolásba kezdett, ami hamarosan meg is tette hatását. Testünk nagyokat rándult, kedvesemből kitört forró nedve, mint a láva a vulkánból, amire én egy hangos sikollyal kikiáltott orgazmussal feleltem. Még szerencse, hogy az előadás befejezése előtt végeztünk, mivel elég ziláltan néztünk ki, és így gyorsan le tudtunk lépni, bár ezt az édesapám kicsit furcsállotta.