Posts tagged ‘szandika’

A valóságshow szereplők közül sokan voltak kurvák már a műsor előtt, vagy lettek azok utána. Tisztelet a kivételnek. A legutóbbi szexbotrány Néma Annamária, VV Annamária esete ugyanis kiderült, hogy lakáson úzi az ősi mesterséget, és fél óra tízeter a tarifája. A Való Világ, Big Brother és más valóságshow gárda nagy volt, VV Vera (Kertész Veronika) Szandika (Lőrincz Alexandra), VV Zsuzsi (Márki Zsuzsanna), BB Évi (Párkányi Éva), VV Veronika (Mészáros Veronika) és még sorolhatnánk azt a sok valóságshow-hőst, aki a tévés szereplése előtt vagy után a testéből próbált megélni. VV Annamarit (Néma Annamária) nem kell bántani, csak azt tette, amit azok a kollégái, akiknek nem jött össze a celebes ipar.
VV Vera (Kertész Vera) az egyik legszerencsétlenebb ebben a csapatban. Ő egy pornócastingon vett részt, amelyről még villaléte alatt rántották le a leplet, odabent ugyanis ő volt a Szűz Mária. Kiesett pályatársai gyűlölték is érte, mert csak adta a szüzet, közben pedig rekordokat döntött a filmjének eladása. Miután befejezte a játékot, kutyakozmetikusnak állt és boldogabb mint valaha… A teljes bejegyzést itt olvashatod el.
Cimkék a cikkben: Éden Hotel, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Lőrincz Alexandrát butaság, fülledt levegő veszi körül. Csupasz női testek dörgölődznek egymáshoz, várva a férfiak figyelő tekintetét. Itt a mottó mindent a szemnek és a fényképezőgépnek, semmit a kéznek. VV Szandika pornós énje, a magyar pornós felhozatal: Lőrincz Alexandra, azaz Sandra Celebry mellett Judy Nero, Miss Iron, Mya Diamond, Susan Pearl és Tera Bond is felléptek Grazban, az Eros und Amore erotika vásáron. Osztrák erotika show-n sok híres magyar celebkurva mellett Szandika is fellépett

Az összes fellépö VV Szandika polgári nevén Lőrincz Alexandra, Baukó Éva, Pearl Diamond egy nagy rakás szar volt, gagyi műsorok. Érezhetö volt, hogy mindeki gyorsan le akarja tudni az egészet és minél hamarabb felvenni a pénzt majd lelépni, mert kurvára unyák az egészet. A hostessek is flegmák voltak. De akkor mi a fasznak vállanak ilyen munkát. Az lenne a dolguk, hogy mosolyogjanak és mutogasák magukat a látogatók örömére. De a pénzért azonnal tartják a markukat, a Tomor András meg fizethet és megint bukik egy rakás pénzt, az én leg nagyobb örömömre – olvashatjuk a cikkben, amit itt olvashatsz el

További botrányos cikkek a témában: VV Szandi egy farokért szakít a szexiparral - Aranypart Beki, Herédi Rebecca és Szandika leszbiznek - VV Szandika szexpárbajra hívja VV Verát - Szandika, Lőrincz Alexandra beleül a faszba cikk és videó - Jerzy 50 ezerért konzumálódott 2 órára – Iszapbirkózás a villában – Alekosz pinát és kaját bukott a bátorságpróbán – Bukó Éva szexszel keresett pénzt a villa előtt – Börtönt kaphat Gigi apja – Baukó Éva dugna Alekosszal – Szandika részegen nyalogatta Törtető Éva mellbimbóját – A boglyafejű hisztérika kiéhezett palija félrekúr – Gigi 16 évesen szopni akart a pólója szerint az Erotika kiállításon – Szemők Hajnalka nőstényként nyomul Alekoszra – Új bikába szerelmes Szandika – A rendőrszopó Zsanettet is védte Laci – Szandika kimegy a szemétégetőhöz árulni a testét? – Lilu 2 hónapja egy csizmában vezeti a Való Világot – A pinaszájú plasztikbaba kiesett – Gigi és Anikó pucsítanak a CKM címlapjánGigi és Anikó pucsítanak a CKM címlapján – Gigi leszopta a buziknak is rejszoló Jerzyt – VV Gigivel Kovi is forgatna pornót – Forró ölelések, formás popsik a VV4-ben – VV Gigi szadómazó fojtogatós pornóvideói – Rácz Ildikó, VV Gigi modell videó – VV4, Gigit megkúrta Jerzy – VV Gigi szexi fotózás – VV4 Gigi korábbi munkája – VV4 Gigi, Rácz IldikóVV Gigi eltitkolt véres szexvideója – Győzikével kúrt VV Gigi – VV Gigi, Rácz Ildikó pólóban hirdeti hogy szopnaRácz Ildikó, Gigi úgy érzi megfogant Jerzy spermájától – Gigi és Naomi Cole egy szexuális vadállat – Rácz Ildikó, Gigi úgy érzi megfogant Jerzy spermájától – VV Gigi, Rácz Ildikó szopna – VV Jerzy kiveri a faszát a buziknak – Jerzy farka nem állt fel – VV Gigi szadómazó fojtogatós pornóvideói – VV4, Gigit megkúrta Jerzy – VV Jerzy-nek faszverő videója is van – Jerzy a villában, ratyi? Nézd meg a segglukát – VV Zsófin javítanak majd a műmellei – Jerzy tényleg megkúrta Gigit – VV Éva gyógyszerre iszik – Anikó flörtje L. L. Juniorral – VV Anikó frigiditása szexológus szemmel – Védekezés nélkül dugtak Gigiék – Anikó elélveztette Szandikát Anikó elélveztette Szandikát – Gigi és Naomi Cole egy szexuális vadállat – Átverés volna a Való Világ 4? – Való Világ vetkőző csajok, melyiket dugnád? – Lekurvázta, görényezte egymást Éva és Szandika – A VV4 szereplőiről kendőzetlenül ír a Kuruc.infó – Forró ölelések, formás popsik a VV4-ben – Márki Zsuzsi fotózásának videója 2 – Szandika: én szexelni akarok veled – VV3 Béres Anett és VV4 Alekosz – Való Világ – Ki kicsoda – Szandika átverte a VV pszichológusát – Rácz Ildikó, VV Gigi modell videó – VV Gina jó nagy kurva volt – Pszichológus figyeli az őrjöngő Szandikát – Szexmániája miatt utálják ki Alekoszt – VV Alekosz nem bír a nemi vágyával – VV4 Gigit megkúrta Jerzy – Bevadultak a VV4 lányok – Baukó Évi végbélnyílását csípte a szar VV4 – VV Gigi szexi fotózás – Szexpárbaj a villában – VV Ginát le akarták járatni szexképeivel – VV Gina külföldön kurva volt – VV Évát Havas Henrik meg akarta izélni, majd kirúgta – Márki Zsuzsi VV4 – VV4 Gigi korábbi munkája – Szandika mellei miatt Médiahatósági feljelentés – Gina az exkurva feladta, kijött a villából – Sztriptízbár volt az otthona Szandikának vetkőzős fotókkal – VV Gina azt mondja, kurvából lesz a jó feleség – VV4 Gigi Rácz Ildikó – Szandikát megbaszta Alekosz – Még egy kurva a Villában, Gina – Bosszúért liheg a ValóVilág kirúgott bombázója – VV Jerzy-nek faszverő videója is van – Márki Zsuzsit kizárták a Való Világból – VV Zsuzsinak barna a puncija, mert a cigánylányoké olyan Szandika markecolt – Orállecke VV módra – X-Faktor, Megasztár, Való Világ ez kell a magyarnak – Nemi jellegű gombafertőzés a ValóVilág szereplőinél – A mellét tömte Alekosz szájába – mi folyik a Való Világban – Pedofil volt VV Márki Zsuzsi édesapja – Jerzy a villában, ratyi nézd meg a segglukát – Márki Zsuzsi playmate vibrátorral megy a villába – Alekosz dolgait féltékeny nő lesi – VV Szandi szerelme börtönben ül – Márki Zsuzsanna Márki Zsuzsanna – A Való Világ egy nagy átbaszás – VV Gigi eltitkolt véres szexvideója – Lelépett apjától a ValóVilág Szandikája – VV Gigi VV Gigi – Szandika megcsöcsörészve a Villában – Szőke Geronazzó szájú plasztikcica, Szandika a villában – Baukó Éva a pináját simogatja – Playmate-ek és pornósok a Való Világ 4-ben – Egymillióért költöztek a celebek a villába – Havas irodájából a Való Világba – Sztriptíz a Való világ villában – Fasz élőben 12 éven felülieknek a Való Világban – Lilu: Szopjatok le mind Stohl András jó ember – Itt a pénzed a tét, celeb! – Benkő a Való világban, a többiek előtt is kiveri a faszát – A Való világ női szereplői, Benkő már faszt villantott – Voksán Virág fél Benkő faszverésétől
Keresőszavak a cikkben: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Szandika eddig is nagy benyomást gyakorolt férfi hodolóira, most sem hagyja faképp őket. VV Szandika, polgári nevén Lőrincz Alexandra, erotikus neve Sandra Celebry. Herédi Rebecca, Aranypart Beki, Becky Stevensként leszbizik az általunk Grazban látott utazó erotikus vásáron. „Én már négy éve járok ezzel a társulattal. Az Aranypart alatt nyilván szüneteltettem a dolgot. Az alábbi képek Herendi Rebecca egy műfasszal:

Általában péntek, szombat, vasárnap tart egy ilyen vásár, és mindig valamilyen sportcsarnok szolgál helyszínül, ahol több színpadot is fölállítunk. A három nap alatt tizennégyszer kell egy körülbelül tízperces műsort adnom. Van szóló és páros show is, de én csak lányokkal szerepelek” –mondta a Borsnak Aranypart Beki, aki a csapatban még újnak számító Szandikával közösen is produkálja magát – a leszbizésben mindketten jártasak amúgy. „VV Szandika, azaz művésznevén most már Sandra Celebry, még újoncnak számít a csapatunkban, de nagyon jó fej és közvetlen. Van vele egy közös leszbi műsorom. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt található.

További szex, celeb, pornó hírek: Éden Szandra rábaszott, az egyik melle nagyobb lett - Éden Niki az Aranyparton szexelt - Szexmániás fiatalok lepték el az Aranypartot - A szőke szexbomba domináns faszokra vágyik - Való Világ – Ki kicsoda - A pinaszájú plasztikbaba kiesett.

Két kis ribanc gerjedt egymásra. Mindig van valahol ilyen, és ez a legszebb a dologban, hogy mindig van kikre kiverni. A VV2 óta folyamatosan smárolnak lányok a villában. A sort egy igazi leszbikus, Kismocsok kezdte Ritával, ám a későbbiekben a csajok inkább csak a buli kedvéért estek egymásnak. Ehhez hasonló jelenetekkel az Éden Hotel és az Aranypart is beírta magát a valóságshow-történelembe, de a prímet a VV4 viszi, ahol még ujjazás is történt. Kismocsok – Rita Minden a Való világ második szériájával kezdődött, amikor Kismocsok vállalt leszbikusként beköltözött a villába. A butch legelőször Sziszivel kezdett ki, végül a királylány Ritát vitte az ágyba, aki akkoriban heteroszexuálisnak vallotta magát. A VV2-ben egyébként még nem vetítették le a szaftos jeleneteket, mindössze csak sejttették, hogy valami akció van a paplan alatt. Jenny – Marcsi, Jenny – Katka. A teljes cikk és a videó a Tagi szexhírek oldalon itt találhatók.

További szex, Pornó, celeb hírek: Marisa Miller, Heidi Klum, Doutzen Kroes, Miranda Kerr - Oroszlán Szonja letapizta kolleganőjét - A Pinabiznisz ügynökség 18 éves lányokat keres kurvának - Ország Dóra - Erotika a filmekben – Hunter Tylo színésznő.

A magyar pornósztárok és celebek a testüket használják pénzkeresetre. Szandika, Lőrincz Alexandra beleül a faszba. Szandika meglovagolja a felcsatolhatós rózsaszín dildót, majd leszopja azt. A videóért kattints a képre.

A villalányokról és magyar pornósokról cikkek: Jerzy 50 ezerért konzumálódott 2 órára – Iszapbirkózás a villában – Alekosz pinát és kaját bukott a bátorságpróbán – Bukó Éva szexszel keresett pénzt a villa előtt – Börtönt kaphat Gigi apja – Baukó Éva dugna Alekosszal – Szandika részegen nyalogatta Törtető Éva mellbimbóját – A boglyafejű hisztérika kiéhezett palija félrekúr – Gigi 16 évesen szopni akart a pólója szerint az Erotika kiállításon – Szemők Hajnalka nőstényként nyomul Alekoszra – Új bikába szerelmes Szandika – A rendőrszopó Zsanettet is védte Laci – Szandika kimegy a szemétégetőhöz árulni a testét? – Lilu 2 hónapja egy csizmában vezeti a Való Világot – A pinaszájú plasztikbaba kiesett – Gigi és Anikó pucsítanak a CKM címlapjánGigi és Anikó pucsítanak a CKM címlapján – Gigi leszopta a buziknak is rejszoló Jerzyt – VV Gigivel Kovi is forgatna pornót – Forró ölelések, formás popsik a VV4-ben – VV Gigi szadómazó fojtogatós pornóvideói – Rácz Ildikó, VV Gigi modell videó – VV4, Gigit megkúrta Jerzy – VV Gigi szexi fotózás – VV4 Gigi korábbi munkája – VV4 Gigi, Rácz Ildikó – VV Gigi eltitkolt véres szexvideója – Győzikével kúrt VV Gigi – VV Gigi, Rácz Ildikó pólóban hirdeti hogy szopna – Rácz Ildikó, Gigi úgy érzi megfogant Jerzy spermájától – Gigi és Naomi Cole egy szexuális vadállat – Rácz Ildikó, Gigi úgy érzi megfogant Jerzy spermájától – VV Gigi, Rácz Ildikó szopna – VV Jerzy kiveri a faszát a buziknak – Jerzy farka nem állt fel – VV Gigi szadómazó fojtogatós pornóvideói – VV4, Gigit megkúrta Jerzy – VV Jerzy-nek faszverő videója is van – Jerzy a villában, ratyi? Nézd meg a segglukát – VV Zsófin javítanak majd a műmellei – Jerzy tényleg megkúrta Gigit – VV Éva gyógyszerre iszik – Anikó flörtje L. L. Juniorral – VV Anikó frigiditása szexológus szemmel – Védekezés nélkül dugtak Gigiék – Anikó elélveztette Szandikát Anikó elélveztette Szandikát – Gigi és Naomi Cole egy szexuális vadállat – Átverés volna a Való Világ 4? – Való Világ vetkőző csajok, melyiket dugnád? – Lekurvázta, görényezte egymást Éva és Szandika – A VV4 szereplőiről kendőzetlenül ír a Kuruc.infó – Forró ölelések, formás popsik a VV4-ben – Márki Zsuzsi fotózásának videója 2 – Szandika: én szexelni akarok veled – VV3 Béres Anett és VV4 Alekosz – Való Világ – Ki kicsoda – Szandika átverte a VV pszichológusát – Rácz Ildikó, VV Gigi modell videó – VV Gina jó nagy kurva volt – Pszichológus figyeli az őrjöngő Szandikát – Szexmániája miatt utálják ki Alekoszt – VV Alekosz nem bír a nemi vágyával – VV4 Gigit megkúrta Jerzy – Bevadultak a VV4 lányok – Baukó Évi végbélnyílását csípte a szar VV4 – VV Gigi szexi fotózás – Szexpárbaj a villában – VV Ginát le akarták járatni szexképeivel – VV Gina külföldön kurva volt – VV Évát Havas Henrik meg akarta izélni, majd kirúgta – Márki Zsuzsi VV4 – VV4 Gigi korábbi munkája – Szandika mellei miatt Médiahatósági feljelentés – Gina az exkurva feladta, kijött a villából – Sztriptízbár volt az otthona Szandikának vetkőzős fotókkal – VV Gina azt mondja, kurvából lesz a jó feleség – VV4 Gigi Rácz Ildikó – Szandikát megbaszta Alekosz – Még egy kurva a Villában, Gina – Bosszúért liheg a ValóVilág kirúgott bombázója – VV Jerzy-nek faszverő videója is van – Márki Zsuzsit kizárták a Való Világból – VV Zsuzsinak barna a puncija, mert a cigánylányoké olyan Szandika markecolt – Orállecke VV módra – X-Faktor, Megasztár, Való Világ ez kell a magyarnak – Nemi jellegű gombafertőzés a ValóVilág szereplőinél – A mellét tömte Alekosz szájába – mi folyik a Való Világban – Pedofil volt VV Márki Zsuzsi édesapja – Jerzy a villában, ratyi nézd meg a segglukát – Márki Zsuzsi playmate vibrátorral megy a villába – Alekosz dolgait féltékeny nő lesi – VV Szandi szerelme börtönben ül – Márki Zsuzsanna Márki Zsuzsanna – A Való Világ egy nagy átbaszás – VV Gigi eltitkolt véres szexvideója – Lelépett apjától a ValóVilág Szandikája – VV Gigi VV Gigi – Szandika megcsöcsörészve a Villában – Szőke Geronazzó szájú plasztikcica, Szandika a villában – Baukó Éva a pináját simogatja – Playmate-ek és pornósok a Való Világ 4-ben – Egymillióért költöztek a celebek a villába – Havas irodájából a Való Világba – Sztriptíz a Való világ villában – Fasz élőben 12 éven felülieknek a Való Világban – Lilu: Szopjatok le mind Stohl András jó ember – Itt a pénzed a tét, celeb! – Benkő a Való világban, a többiek előtt is kiveri a faszát – A Való világ női szereplői, Benkő már faszt villantott – Voksán Virág fél Benkő faszverésétől

A magyar pornósok és VV Szandika új pénzkreresetre találtak, főleg ha dolgoztak a hardcore showroom-ban.  Ahol bármi megtörténhet. Fülledt levegő, csupasz női testek dörgölődznek egymáshoz, várva a férfiak figyelő tekintetét. Itt a mottó mindent a szemnek és a fényképezőgépnek, semmit a kéznek.

Szandika pornós énje, Sandra Celebry mellett Judy Nero, Miss Iron, Mya Diamond, Susan Pearl, Tera Bond és egy rakás magyar pornós is felléptek Grazban, az Eros und Amore erotika vásáron január 27-én. A magyar pornós lányok sztriptízeltek, némelyik vibrizést és leszbizést is mutatott – de ezt már a direkt erre fenntartott hardcore showroomban, külön pénzért. Este háromnegyed nyolckor, a többszáz négyzetméteres csarnok menza részén a cappucinójukat és a goulashukat fogyasztó vendégek arra kapták fel a fejüket, hogy a hátuk mögött felsétált a színpadra Szandika, pornós nevén Sandra Celebry, ez feltehetően a celebrity rövidítése lehet. A teljes cikk és további meztelen képek a Tagi szexhírek oldalon itt található.
További szex, pornó, celeb hírek: Szexiparban nyomják az erotikát  a magyar pornósztárok – Rendőr nem büntetett, inkább szexre kényszerített - A pornó nem helyettesítheti a valós szexet - Szexkellékesek jobban teljesítenek?

VV Szandika Lőrincz Alexandra nyilatkozott, hogy Németországban dolgozik, egy rendkívül igényes és szórakoztató, országszerte utazó táncos show-ban, aminek nyilván az egyik apropója a vetkőzés. Kapásból vágtam volna rá, hogy jó kis fedősztori a külhoni kurválkodásra, de valóban így van. Egy showban ott van a modellek között, többek között Beke Ivett, Yvette Beke - Mészáros Dóra, Dorothy Black - Suzan Pearl, Onestyák Zsuzsa, Zsuzska – Judy Nero, Faragó Judit - Mya Diamond, Koroknai Júlia – Ivette Blanche, Lónyai Linda – Maria Belucci, Szolontai Mária – Lara Croft, Márkus Petra – Regina Moon, Csizmadia Adrienn – Maya Gold, Aranyosi  Mariann – Janet Joy, Cayenne és még sok más lány  társaságában… A teljes cikk és minden lánynak a fotója aki ott dolgozik vagy dolgozott a Tagi szexhírek oldalon itt található

Szandika egy olyan éjszakai bárban keresett erotikus munkát, ahol a fizetés akár napi több százezer forint. A plasztikcica sosem tagadta, hogy az is előfordult már: a testéből kellett élnie.
Egyre több olyan információ lát napvilágot a világhálón, mely szerint VV Szandika visszatért a villaléte előtti munkájához, azaz ismét a testével keresi a kenyerét. A plasztikcica azelőtt sem tagadta, hogy éjszakai bárokban dolgozott sztriptíztáncosként, sőt abból sem csinált titkot, hogy egy ideig prostiként kereste meg a napi betevőt. Tovább a teljes cikkre

Rendőr szerelme kitette a szűrét, a Való- Világ plasztikcicája ezért úgy döntött, többé nem veszi komolyan a pasikat. Azt tervezi, most megtudják, milyen a rossz Szandika.
Néhány hete még úgy tűnt, Szandika végre révbe ér rendőr szerelme mellett, akit védett, óvott a nyilvánosságtól, és arról beszélt, megtalálta azt a férfit, akire mindig is vágyott. Ám egyik napról a másikra mégis szakítottak.
– Nagyon megszenvedtem, hiszen minden tőlem telhetőt megtettem, és akkor ezt kapom vissza. Az is rosszul érintett, ahogy vége lett. Elegem van a volt barátnőkből, a családból, valami mindig közbeszól. Innentől kezdve pedig nem veszem komolyan a pasikat. Eddig normális voltam, most majd megtudják, milyen a rossz Szandika – mondta ingerülten a Borsnak a ValóVilág plasztikcicája, aki a miértekről nem volt hajlandó beszélni, azt azonban elárulta, milyen a rossz énje.
– Ilyenkor előjön a flegma stílusom, undorítóan beszélek, hazudozok, megbízhatatlan vagyok, és hülyítem a pasikat. És ilyenkor mindegyik rácseszik. Általában komoly kapcsolatot keresek, és normális vagyok, de most már kicsit besokalltam, hogy a szívem, lelkem odaadom, de hiába – panaszkodott Szandika, aki barátjától újra Sanyihoz költözött, akire mindig számíthat. A férfi megszokta már, hogy pártfogoltja előbb vagy utóbb mindig visszatér a biztos bázisra.
– Szeret itt lenni, ez egy nyugodt kis vidék. Hozzám bármikor jöhet, ha nem találja a helyét, elég nagy ez a ház, hogy kényelmesen elférjünk benne. A dolgaiba nem szólok bele, nagylány, úgyis azt csinál, amit akar. Szoktam vele viccelni, hogy egyszer majd elküldöm végleg, hátha megjavul, de sosem vesz komolyan – mondta lapunknak az ötvenes férfi. Forrás: Borsonline.hu