Posts tagged ‘szakítás’

Szakítása után a munkába temetkezik a 26 éves Zimány Linda. A modell és a futballsztár Dzsudzsák Balázs - mint megírtuk -, néhány héttel ezelőtt döntött úgy, hogy külön folytatják életüket.
Azóta Balázs már elmondta, hogy fájt neki a szakítás, hiszen tíz szép hónapot zárt le, s csak az utolsó egy hónap volt vitáktól hangos. Ő azonban nem akart olyan kapcsolatot, ami nem teljesen tökéletes.
Linda ezzel szemben hallgatott, eddig nem mondta el, hogyan élte meg a történteket. Lapunkkal azonban kivételt tett.
– Szerintem Balázs jól látja a helyzetet – jelentette ki a MikulásGyárban rendezett jótékonysági szörppakolás szünetében. – Jóban vagyunk, beszélgetni is szoktunk, nincs bennünk tüske. Alapvetően a távolság jelentette a fő akadályt, bár már Balázs átigazolása Hollandiából Oroszországba sem volt teljesen stresszmentes. Azt az időszakot nehezen éltük meg.
Mint ismeretes, a nyáron hatalmas vihart kavart, hogy Dzsudzsák Balázs egy európai élcsapat helyett a dagesztáni központú Anzsi Mahacskalához szerződött.
– Bár gyakran megfordultam Moszkvában, és jól is éreztük ott magunkat, engem az életem egyre inkább Budapesthez kötött. Szeretnék fél év múlva jogász doktorrá válni, és ehhez most kezdtem el a szakmai gyakorlatot. Ingatlanjoggal foglalkozom, és onnan nem lehet hiányozni – magyarázta Linda. Szerinte a kétlaki élet rányomta a bélyegét kettőjük kapcsolatára, s végül az elváláshoz vezetett. Ám ami szép volt, azt nem kell feledni.
Linda úgy tervezi, egye­lőre nem veti bele magát a szinglik bohém életébe, sőt! A pasik most várhatnak, ő a vizsgaidőszak gondolatával kel és fekszik. No meg a munkával.
– Az irodában szeretik, hogy szókimondó vagyok, és azt nézik, hogyan oldom meg a feladataimat. Ott nem a külső számít – szögezte le a jogászjelölt.
Zimány Linda szex, erotika, bulvár: Szépségverseny a focista kurvák között a lelátón – Mészáros Dóra, Maria Belucci bekavartak Zimány Lindának – Zimány Linda új kollekciója a bikák Sugarbirdjében – Zimány Linda Dzsudzsák-, Róka Adrienn Bodnár Laci alá feküdt – Zimány Linda a legjobban fizetett focista, Dzsudzsák alá feküdt – Zimány Linda nagyobb mellekkel vadítja Dzsudzsákot – Zimány Linda pózol werk videó – Zimány Linda 1 millió alatt nem nyitja ki a száját – Zimány Linda már nem Kalóé, hanem Dzsudzsáké – Zimány Linda újra szabad préda – Zimány Linda pinás fotó – Zimány Linda ha nem pucsít, akkor segít – Zimány Linda nem pucérkodós munkát kapott – Zimány Linda vaginája itt – Kibékültek Kedves Feri ágyasai, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita – Zimány és Karafiáth a Szigeten – Zimány Linda FHM vetkőzős retró képek – Zimány Linda alapítványnak adta a segélyt – Zimány Linda nem szarozik felveszi a segélyt – Zimány Linda gátlástalanul mutogatja meztelen testét – Zimány Linda meztelen fotózás verk videó – Zimány Linda meztelenül pucsít – Zimány Linda meztelenül pucsít – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi – Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda meztelenül – Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót – Zimány Linda pucérkodás után műsort vezetne – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi modellek – Zimány Lindának semmi sem elég, még segélyt is kell neki – Zimány Linda, Dukai Regina, Debreczeni Zita együtt meztelenkednek – Zimány Linda pucérkodás verk videó – Zimány Linda órát vett Pirner Almától a rúdon – Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót -
Mészáros Dóra pornó, szex, erotika, bulvár: Mészáros Dóra tinicsaj pinájára indul be – Szőrmementes péntek Mészáros Dóra – Pornózás közben leharapta partnere fülét Mészáros Dóra Dorothy BlackMészáros Dóra leszbizik a kórházban! Ingyenes szexvideó, kattints és nézd! Mészáros Dóra szex, bulvár és pornó: Mészáros Dóra szigetjegyet tarhál kinyalhatjuk a seggét – Mészáros Dóra magához illő öregedő csajt választott – Mészáros Dórával leszbikus pornóforgatás Szexpláza – Mészáros Dóra (Dorothy Black) és Judy Nero leszbi pornó – Mészáros Dóra hardcore pornóvideók, néger fasztól a pinanyalásig – Mészáros Dóra melléről és fenekéről nyalnak az egyetemisták – Mészáros Dóra maszturbál pornózás előtt – Mészáros Dóra a Playboyban – Mészáros Dóra 2002 képek – Mészáros Dórát egy néger fasz kúrja – Mészáros Dóra sztriptíz a Szexpláza pornóforgatása előtt
Maria Belucci szex, erotika, pornó: Mészáros Dóra, Maria Belucci keverik Zimány szarát – Maria Belucci és Niki Miller magyar lányok leszbiznek – Maria Belucci of Anal Madness – Maria Belucci két fasszal baszatja magát pornóban – Maria Belucci Szolontai Mária

Közhely, mégis sokan tapasztalták már a saját bőrükön, hogy egy kapcsolat hetedik éve valóban tartogathat kellemetlen meglepetéseket. A 3 és a 7 éves periódust követő érdektelenség a sok hype miatt mostanra talán már önbeteljesítő jóslatként is működik.
Marilyn Monroe-val vált közismertté az elmélet – Kevesen tudják, hogy a most már világszerte elterjedt elmélet a The Seven Year Itch (magyar cím: Hétévi vágyakozás) című Marilyn Monroe-film révén vált ismertté: ekkor került előtérbe a jelenség, amely során a 7 éves kapcsolatban élő felek egymás iránti érdeklődése lanyhul, és megkísérti őket a váltás gondolata. A teória szerint ennyi év után végleg keresztet vethetünk a kezdeti lelkesedésre, mert bár szeretjük a másikat, már nem tud minket annyira izgalomba hozni…
A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Az Anzsi Mahacskala magyar válogatott játékosa a finnek elleni Eb-selejtező után visszautazott Moszkvába, az egykori Miss Balaton azonban itthon maradt. “Azt hiszem, ez több mint jelzésértékű” – nyilatkozta a pár egyik ismerőse.
Zimány Linda ugyan cáfolta, hogy szakított a futballistával, ugyanakkor az is tény, tavaly év végén azt sem akarta elismerni, hogy egy párt alkot Dzsudzsákkal. A játékos ismeretségi köréből viszont többen megerősítették az értesüléseket.
Hogy nincs minden rendben a párkapcsolattal, az az egyik közösségi oldalra írt üzenetekből is kiderül: a modell az elmúlt napokban az ismerőseitől több támogató “hozzászólást” kapott.  Ha igaz a szakítás, vajon ki fogja használni Zimány vagináját?  Egy biztos: nagyon gazdag lesz! A fotón úgy tűnik Lindának nincs szeméremnyílása, és csiklója, de a valóságban bizonyára van. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

A választ nem könnyű megadni, de sokan a világ minden kincséért sem vallanák be, mivel kínos mindenképpen. Szégyen, vagy sem? Gyengeség, vagy nosztalgia?
A szakítás utáni szex nem játék, vagy ha az, hát igencsak kegyetlen. Bár az első percben úgy tűnhet, mi aztán nem veszítünk vele, hiszen mindössze szexről van szó, fájni fog, ez biztos! Persze csak akkor, ha még valamit érzünk az exünk iránt!
Ha így nézzük, akár szerelemtesztnek is tekinthetjük az ágyba bújást, hiszen ha tényleg semmilyen kötelék nincs már két ember között, akkor mindenketten pozitívan fognak kijönni az esetből. De ez a ritkább, lássuk be. A legtöbben nem tudják feldolgozni a kapcsolat végén jelentkező, sokszor ellentétes érzéseket, a szeretetet, a dühöt, a fájdalmat, a csalódást.
Persze lehet, hogy az első percben csak azt éljük majd át, milyen jó megint annak a karjai közt lenni, aki ismeri testünk minden rezdülését, így nyilván azt is, hogy miért okozhat még mindig nekünk örömet.
Ilyenkor a megszokott újjá, frissé, izgalmassá válik, és nem értjük, vajon egy-két héttel a szakítás előtt ugyanaz az együttlét miért lehetett unalmas, most pedig rettentően izgató?
Ilyenkor már bizonyos távolságba kerülünk a másiktól, semmi sem biztos, talán egyedül a bizonytalanság az állandó. Talán ezért van az, hogy ilyenkor őrületes élményekben lehet részünk, szemben azzal, ha búfelejtőnek inkább egy idegent viszünk az ágyunkba. Pedig sokan ezt teszik, mégis, valószínűleg végig az jár majd a fejünkben, mennyire más volt azzal, akibe szerelmesek voltunk, akiben bíztunk.
Mindezek kegyetlen játékok, legfőképpen magunkkal szemben. Biztosan megéri ez? Nem lenne jobb átböjtölni a szakítás utáni szomorú hónapokat ahelyett, hogy egy ilyen lépéssel még tovább nyújtanánk az elszakadás kínjait?
Valószínű. De van egy helyzet, amikor végképp kerülnünk kell a szexet az exszel. Ha már van valakink, főleg akkor, ha az a valaki szeret minket. Mert ilyenkor a mocskos játékba a másikat is bevonjuk, és már előre tudjuk, hogy ha mi nem is, ő biztos csalódni fog.

Manapság a férfiak és nők előszeretettel használják az internetet, illetve az internet adta lehetőségeket arra, hogy megtalálják a számukra legideálisabb partnert. Azok a párok, akik ilyetén módon ismerkednek meg, a szexkutatás eredménye szerint hamarabb eljutnak ahhoz a felvonáshoz, ahol a szex kapja a főszerepet.
Az Egyesült Államokban a Shape és a Men’s Fitness magazinok által indított felmérés szerint ötből négy nő, és ötből három férfi véli úgy, hogy a digitális közelség sietteti az első szexuális együttlétet. A kutatásból kiderül az is, hogy az interneten ismerkedő párok közötti virtuális beszélgetésben hamarabb esik szó szexualitásról, mint az a hagyományos, személyes ismerkedések alkalmával történne. A magazinok tesztjeit kitöltők ugyanis elárulták, hogy valóban bátrabban kérdeznek és válaszolnak a szexszel kapcsolatban monitorjaik elől, mint személyesen.
Azok, akik közösségi portálokon ismerkednek, általában 10-20 napot töltenek virtuális beszélgetéssel mielőtt találkoznának, ez idő alatt pedig akarva-akaratlan szó esik a szexualitásról. A tesztet kitöltők arról számoltak be, hogy kevésbe visszafogottan csetelnek a közösségi portálok segítségével az éppen aktuális partnerjelölttel, mint ahogyan azt tennék személyesen.
„Az internetes beszélgetésekben az a jó, hogy könnyebben elkerülhetőek az arcpirító szituációk, hiszen itt, írásban, több időm van átgondolni azt, hogy hogyan is akarok reagálni a feltett kérdésekre, és valóban, hamarabb szó esik a szexről is. Az, hogy fizikailag távolság van a partnerem és köztem, feljogosít arra, hogy szabadabban kérdezzek és válaszoljak.” – árulta el egyik olvasónk a véleményét a szexkutatással kapcsolatban, amelyben öt nőből négy nyilatkozott úgy, hogy valóban a digitális közelség miatt feküdt le hamarabb partnerével; hamarabb, mint azt személyes ismerkedés alkalmával tette volna.
Az SMS a nyerő
Az okos telefonok és a laptopok is nagyban hozzájárulnak a kapcsolatok elmélyüléséhez, de a felmérés alapján a kapcsolattartáshoz használt legnépszerűbb eszköz még ma is az SMS. A férfiak harminckilenc százalékkal, a nők pedig százötven százalékkal többet SMS-eznek a felmérés alapján, mint amennyit telefonálnak. A megkérdezettek hatvanöt százalékát SMS-ben hívták el az első randira, negyvenkilenc százalékukat pedig Facebook üzenetben invitálták romantikus találkára.
Rákeresnek az exre
A kutatás további eredményei alapján a kémkedésben a nők vezetnek: a megkérdezettek hetvenkét százaléka nézett utána reménybeli partnere volt barátnőinek valamely közösségi portál segítségével. A remény az interneten is utoljára hal meg: a megkérdezettek nyolcvanegy százaléka ugyanis szakítás után sem törölné Facebookos kapcsolatát exével, sőt, hetvenöt százalékuk rendszeresen leellenőrzi a volt kedves profilját.

keleti-gyorgyi-kozmix-lanyi-lalaKeleti Györgyi elesetten bolyongott az éjszakában, miután párja, Lányi Lala szakított vele. Elveszettnek és rosszkedvűnek tűnt. A Bors megpróbálta megtudni az okát. Budapest egyik népszerű parti helyszínén látták Keleti Györgyit egy újságíró barátjával. A modell fehér farmernadrágot és márkás sportcipőt viselt, a beszámolók szerint egyhelyben állt, kocsikulcsát szorongatva, kissé elveszetten. Nem bulizott, nem ivott és nem is pasizott.
– Felfoghatatlan, hogy már egy szórakozóhelyre sem tehetem be úgy a lábam, hogy abból néhány nap múlva ne legyen újságcikk. A történet egyszerű. Az egyik barátommal ugrottunk be a szórakozóhelyre, miután ő keresett valakit, akinek a nevét nem szeretném nyilvánosságra hozni. Megtalálta, és el is jöttünk. Mivel autóval voltam, és rövid ideig tartózkodtam a szórakozóhelyen, ezért semmit nem fogyasztottam. Fáradt is voltam, talán ezért láthattak elveszettnek – mondta Keleti Györgyi, akit a hírek szerint nagyon megviselt, hogy a Kozmix frontembere, Lányi Lala szakított vele. Mély érzelmek kötötték a zenészhez, és még bízik abban, hogy egyszer valaha egy pár lehetnek, tudatta lapunkkal Györgyi egyik ismerőse.
– Már másfél évvel ezelőtt megfogadtam, hogy a magánéletemről nem beszélek, így nem is szeretném kommentálni ezt a hírt. Sejtelmem sincs, hogy az ilyen típusú információk honnan és kiktől származhatnak. Ezek nagyon bosszantanak, mert úgy érzem, bárhol is legyek, állandóan a figyelem középpontjában vagyok. Nem értem, miért vagyok annyira érdekes, hogy mindenki azt nézze, mit csinálok. Miért nem foglalkozik mindenki a saját ügyeivel? A dolgok folyamatosan változnak, semmi sem állandó. Csak a hozzám közel állók, a szüleim ismerik az életem részleteit, és ez továbbra is így marad – mondta Györgyi.

Jesus Luz szakított Madonnával. Az ötvenegy esztendős popdíva huszonnyolc évvel fiatalabb szeretője állítólag rájött, hogy túl nagy a korkülönbség kettejük között, és nincs bennük semmi közös. A pletykák szerint már hónapok óta problémás volt Madonna és Jesus kapcsolata, és az ifjú modell mondta ki, hogy vége. Tovább a teljes cikkre