Posts tagged ‘sidney govou’

Szépségverseny a focista kurvák között a lelátón. Már csak azért is villogni kell, ha valamelyik focista megunja a ribacot, mivel felhívta magára a figyelmet, rögtön ott a másik gazdag fotbalista. Hasonló elképzelései lehetnek Irina Sajknak, a Real-szélső Cristiano Ronaldo faszcibálójának, de legalább tudja, kapcsolatuk a rangadó közeledtével háttérbe szorul.
– Cristianónak sokat jelent ez a meccs – mondta az orosz fehérneműmodell. – Ilyenkor csak a feladatára koncentrál, nekem a nyugodt hátteret kell biztosítanom.
Feltehetőleg ez a feladata otthon a többi csábos partnernek is. A Barca-kapus, Víctor Valdés felesége, a modell Yolanda Cardona biztos elkíséri párját a mérkőzésre, ám az aranylabdás csatár, Lionel Messi csak bízik benne, argentin manöken kedvese, Antonella Roccuzzo a lelátón szurkol majd. Nehéz is lesz eldönteni, ki nyerné a szépségek csatáját, hiszen a túloldalon az Iker Casillas kapus sikeréért szorító televíziós műsorvezető, Sara Carbonero láttán is elakad a szava a férfiembernek.  Az igazi sztárok közül talán csak Mesut Özil szomorkodhat magányosan, az egykori venezuelai szépségkirálynő, Aída Yéspica tegnap még a floridai tengerparton pihent… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Focista botrányok, focista kurvák szex erotika, bulvárhírek: Mészáros Dóra, Maria Belucci bekavartak Zimány Lindának -  A focisták felesége általában pénzéhes celeb – Giggs több mint háromszázmilliót költött puncikra - A Giggs fiúk közös kurvája szexi bikiniben napozgat – 8 évig csalta a focistát a saját testvérével – Ryan Giggs sógornőjét is teherbe ejtette – Ryan Giggs, a Manchester United labdarúgója szexelvonóra megy – Giggs ügy: előkerült egy harmadik szerető is – Éveken át szexelt öccse feleségével a válogatott focista – Csöcsös szeretőjének, meg a feleségének is könyörög a focista - Focistafaszok után modellkedik Zahia Dehar – Beckham egymilliót adott a bosnyák kurvának egy kúrásért – Ribéry azt mondja megkúrta a csajt, de nem fizetett – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Kiskorút lány dugott pénzért a futballsztár – Ribéry kislányos botránya ellenére is népszerű – Szexbotrány után megbocsát Ribery neje – A kétgyermekes Ribéry kéjvágyból látogatta, a marokkói származású szőke kebelcsoda Zahia Dehart – A kis lehúzós kurva Zahia Dehar, bajba keveri Ribéryt – Ezt a csajt kúrta Ribéry – A Giggs fiúk közös kurvája szexi bikiniben napozgat – Talmácsi után focista alá feküdt Sásdi Vivien – Kiskorúnak mutogatta a faszát a focista sztár – Zimány Linda vaginája a gazdag farkakat szereti – Zimány Linda Dzsudzsák-, Róka Adrienn Bodnár Laci alá feküdt – Zimány Linda Dzsudák pénzét szereti – Zimány Linda a legjobban fizetett focista, Dzsudzsák alá feküdt – Zimány Linda nagyobb mellekkel vadítja Dzsudzsákot

Kis híján börtönbe juttatott három francia focistát Zahia Dehar, az a luxusribanc, aki még kiskorúként pénzért szopkodta a faszokat és baszatta magát Ribéryékkel. Mostanra felnőtt, és modell lett belőle, aki a V magazinban mutatta meg, mit kaptak a pénzükért Ribéryék.
Nagy botrányt kavart, hogy három francia válogatott focista, Franck Ribéry, Sidney Govou és Karim Benzema is lefeküdt egy luxusprostival Ribéry születésnapján. Tovább a teljes cikkre

További focistabotrányok: Beckham egymilliót adott a bosnyák kurvának egy kúrásért – Ribéry azt mondja megkúrta a csajt, de nem fizetett – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Kiskorút lány dugott pénzért a futballsztár – Ribéry kislányos botránya ellenére is népszerű – Szexbotrány után megbocsát Ribery neje – A kétgyermekes Ribéry kéjvágyból látogatta, a marokkói származású szőke kebelcsoda Zahia Dehart – A kis lehúzós kurva Zahia Dehar, bajba keveri Ribéryt – Ezt a csajt kúrta Ribéry - A Giggs fiúk közös kurvája szexi bikiniben napozgat - Talmácsi után focista alá feküdt Sásdi Vivien - Kiskorúnak mutogatta a faszát a focista sztár - Zimány Linda vaginája a gazdag farkakat szereti - Zimány Linda Dzsudzsák-, Róka Adrienn Bodnár Laci alá feküdt - Zimány Linda Dzsudák pénzét szereti - Zimány Linda a legjobban fizetett focista, Dzsudzsák alá feküdt - Zimány Linda nagyobb mellekkel vadítja Dzsudzsákot

Kis híján börtönbe juttatott három francia focistát Zahia Dehar, az a luxusprosti, aki még kiskorúként feküdt le Ribéryékkel. Mostanra felnőtt, és modell lett belőle, aki a V magazinban mutatta meg, mit kaptak a pénzükért Ribéryék. Fotók a ribancról itt.
Tavaly kisebb botrányt kavart, hogy három francia válogatott focista, Franck Ribéry, Sidney Govou és Karim Benzema is lefeküdt egy luxusprostival Ribéry születésnapján. Mivel azonban a lányról, Zahia Deharról kiderült, hogy kiskorú, nem sokon múlott, hogy három év börtönt kapjanak a játékosok. Végül mégis ő húzta ki a sportolókat a slamasztikából, amikor elmondta, hazudott a férfiaknak arról, hogy hány éves. „Igen, lefeküdtem ezekkel a játékosokkal, de hazudtam a korommal kapcsolatban, nem tudták, hogy még fiatalkorú vagyok. Egyébként mindig nagyon kedvesek voltak velem, szinte elkényeztettek, végig nagyon tisztelettudóan viselkedtek” – mondta az eset kapcsán.
Dehar azóta nagykorú lett, és most a spanyol V magazinnak mutatta meg testét. A fotózáson készült videó alapján elmondható, ügyfeleinek nem lehetett oka a panaszra: a lánynak érzéki szája, karcsú testéhez képest hatalmas melle, nagy szemei és formás lába van. A magazinnak adott interjúban azért arról beszélt, hogy nem a testével igyekszik hódítani, hanem azzal, hogy nagyon feminin. Szerinte ez a férfiak számára az egyik legvonzóbb tulajdonság, ráadásul ezzel minden nő rendelkezhet, nem kell hozzá jó alak vagy sok pénz, csak elhatározás kérdése a dolog.
Persze, ha teheti, hangsúlyozza adottságait. “Imádom kiemelni a vonalaimat. A Dolce & Gabbana jól áll nekem, jól megmutatja egy nő testét, úgy, ahogy én szeretem. De hordok még Chanelt és Roberto Cavallit is. Cipőben senki sem tudja erotikusabban megmutatni egy nő lábát Christian Louboutinnél és Manolo Blahniknál! De nem mindig jók rám azok a cipők, amik tetszenek, olyan kicsik a lábaim, mint egy gésának” – mondta a magazinnak.
Annak ellenére, hogy egy időben a testéből élt, Deharnak nem fontos, hogy a testével hódítson, de ami még érdekesebb, azt mondja, egy nő sose kezdeményezzen, ezt minden esetben hagyja meg a férfiaknak. Kicsit álnaívnak ható mondatok egy volt prostitól, de Dehar ügyesen játszik a tavaly jött ismertségével. Persze egyelőre nem akarta elárulni, hogy mik a további tervei.
A magazinban végül eléggé szétphotoshopolták. Az egyik képen, amelyiken egy fehér miniruhában van, irreálisan vékony, és azon túl, hogy a gerince szinte teljesen természetellenesen görbül, a fenekét nagyon kihangsúlyozva, ez a póz viszont az egyik védjegye. A fürdőruhás képén pedig egészen festményszerű a bőre. A fotósorozatot Dehar honlapján lehet teljes egészében megtekinteni.
A mostani képeknél azért készültek már merészebb fotók is róla, ezeket is meg lehet találni a honlapján: annál többet egyelőre nem vállalt be, hogy megmutassa a mellét, amit viszont megtett már többször is. Egy Alíz Csodaországban ihletésű sorozatban, egyszer Évaként pózolva, valamint robotnőként is. A képekre általában jellemző, hogy annyi rajtuk az utómunka, hogy Dehart szinte alig lehet felismerni.

További focistabotrányok: Beckham egymilliót adott a bosnyák kurvának egy kúrásért - Ribéry azt mondja megkúrta a csajt, de nem fizetett - Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak - Kiskorút lány dugott pénzért a futballsztár – Ribéry kislányos botránya ellenére is népszerű – Szexbotrány után megbocsát Ribery neje – A kétgyermekes Ribéry kéjvágyból látogatta, a marokkói származású szőke kebelcsoda Zahia Dehart - A kis lehúzós kurva Zahia Dehar, bajba keveri Ribéryt - Ezt a csajt kúrta Ribéry