Hiába ment a bíróságra Jennifer Lopez, vesztett a férje ellen. Ojani Noa így nyilvánosságra hozhatja pikáns házivideójukat, azt amely ellen az énekesnő annyira tiltakozott…
Jennifer Lopez és volt férje, Ojani Noa a nászéjszakájukat rögzítették. Eredetileg saját használatra… Ám hosszú évek óta folyamatos konfliktusban álltak, mert Noa megpróbálta eladni a felvételt.
Az énekesnő mindenáron szerette volna megakadályozni, hogy a filmecskét más is megnézze, ezért sztárügyvédek egész hadát szerződtette és a bíróságra vonult. Az ex azonban kijátszotta a kínkeservesen aláírt megállapodást, amely szerint semmilyen dokumentumot nem adhat el és nem mutathat be, ami Lopezzel közös házasságuk alatt készült. Noa ugyanis most a barátnője nevén akarja “piacra dobni” a mozit – és ezt a bíróság sem tudta elutasítani.
Carrie Prejean szerint hiba volt szexvideót csinálni. A mostmár magát lassan B-listáig felküzdő celebnek nem elég, hogy a mamája is látta a róla készült szexvideót, most még a bizonyítványát is elkezdte magyarázni. Természetesen életének legszörnyűbb döntéseként aposztrofálta a Fox News adón Sean Hannitynak, aki mellesleg hamarosan megjelenő könyve előszavát is írta. Az exkirálynő elmondta, hogy annak idején, amikor még nagyon fiatal volt készített magáról egy videót az aktuális barátjának. “Teljesen egyedül csináltam, majd elküldtem a barátomnak, akit nagyon szerettem. Tinédzser voltam és egyáltalán eszembe se jutott, hogy valaha ez idegenek kezébe kerül. Most meg itt ülünk és az egész ország előtt beszélünk róla. Ez borzasztó.” Bár a maszturbálós házipornó meglepő módon még mindig nem került fel az internetre, egy-két képkocka már látható belőle, amiken az egykori Miss Kalifornia láthatóan nagy összpontosítással igyekszik eljuttatni magát a csúcsra. A konzervatív neveltetéséről ismert Carrie Prejeanról nemrég derült ki, tényleg készített egy felvételt magáról expasijának. Igaz, azt kamuzta, hogy akkor még csak 17 éves volt, de az említett volt pasi ezt szinte azonnal cáfolta is. Tovább a teljes cikkre
Még szép, hogy óriási botrányt kavart egy újabb kikerült szexvideó. Tudjátok, az a kibaszott ingerküszöb a celeb és más hírességek bulvár híreivel kapcsolatban már olyan magas szinten van, hogy ezúttal egy hármast kellett release-elni, ezen még megakad az a sokat látott szemetek. A grupi videóban a japán Miss Universe Hiroko Mima , és a trinidadi szépségkirálynő Anya Ayoung Chee kúr egy nagyfaszú férfival. Négy részben, az utolsóban kapja meg mindkettő.
Hiroko Mima született 1986/12/05 Tokushima-ban. Nihon Egyetemen tanul emelt szintű fizikát. Mielőtt megnyerte a Miss Universe Japán 2008 díjat édesapját elveszíti egy autóbalesetben, ugyanebben az évben halt meg nagymamája is. 2008-ban megnyeri a Miss Universe Japan címet, ezáltal ő képviselte az országot a Miss Universe 2008 választáson, ahol sikeresen bejutott a Top15, és meg is nyerte azt. Címek: Miss Universe Japan 2008, Miss Universe Japan 2008 (győztes), Miss Universe 2008 (Top 15). Eredeti cikk videókkal itt – a Bixip oldalon a videók itt.
A 39 éves Shauna Sand a huszonöt éves Laurent Homburgerrel házas, szóval nem elég, hogy messze van, még csak nem is facér. Hiába pletykáltak rengeteget egy éves házasságuk utáni hamarosan bekövetkező válásukról, a párocska egyelőre, köszöni szépen jól érzi egymást. Májusban még mindkettejüket letartóztatták egy felforrósodott vita miatt, most azonban úgy tűnik minden a legnagyobb rendben.
Lorenzo Lamas ex-felesége, Shauna Sand nem tett le sok mindent az asztalra, azt viszont nagyon. Feltöltette ajkait, természetesen a cicijeit is nagyobb mértékben köszönheti a plasztikai sebészek áldásos munkájának, mint a természetnek. Az amúgy modellként és TV-s személyiségként operáló hölgyemény most ismét felhívta magára a figyelmet, ugyanis a levegőben lóg egy szexkazetta, melyet volt barátjával készített. Tovább a teljes cikkre
Lorenzo Lamas ex-felesége, Shauna Sand nem tett le sok mindent az asztalra, azt viszont nagyon. Feltöltette ajkait, természetesen a cicijeit is nagyobb mértékben köszönheti a plasztikai sebészek áldásos munkájának, mint a természetnek.
Az amúgy modellként és TV-s személyiségként operáló hölgyemény most ismét felhívta magára a figyelmet, ugyanis a levegőben lóg egy szexkazetta, melyet volt barátjával készített.
A videót ráadásul a Vivid Entertainment nevű, felnőtt hírekről elhíresült cég adja ki – jó pénzért. A felvétel valószínűleg nem véletlen kerül a nagyközönség elé, bár Shauna azt állítja, ő nem engedélyezte, hogy publikálják a művet.
Igen, csináltam egy szexkazettát a barátommal. Sőt, tulajdonképpen többet is csináltunk, de nem írtam alá semmiféle szerződést sem a Vividdel, úgyhogy most próbálok az ügyvédeim útján nyomást gyakorolni rájuk. Ezzel ellentétben Steven Hirsch, a cég vezetője azt állítja, hogy bár egy harmadik személy adta nekik a kazettát, minden joggal rendelkeznek az árusításhoz.
Persze. Nyilván ellopták. Attól még, hogy valaki hülye buta, nem kéne a világot is annak tekinteni. Videó előzetes itt, és bemutató képek a videóból:
Tizennyolc évesen szexvideót készített, ami persze előkerült: sokan nézegetik mostanában Leighton Meestert. A nálunk Pletykafészek címmel futó Gossip Girl-ben játssza Blair Waldorfot, előtte nem nagyon szerepelt jelentősebb alkotásban (legfeljebb vendégként) -, ha csak nem számítjuk a tizennyolc éves korában készített szexvideót, melyben rendkívül ügyes lábmunkájáról is tanúbizonyságot tesz. A felvétel pénteken szivárgott ki az internetre, aztán el is tűnt, hogy jól felverjék az árát: a The Insider szerint a videó egymillió dollárt is megér, a Monsters & Critics viszont már bemutatta azt a honlapot, amely megvásárolta, és fizetős vendégei számára elérhetővé tette. (Az oldal egyébként hasonló felvételekre szakosodott, többek között Paris Hiltont és Britney Spearst is bemutatja a nézőknek.) A TMZ a Paris Hilton emlékezetes videóját kezelő Kevin Blattet is megszólaltatta az ügyben, aki szerint a most kiszivárgott felvétel nem fog ártani Meester karrierjének, hisz nem pénzért forgatott, nem durva pornóról van szó, hanem egyszerű játszadozásról az akkori partnerrel – amiben ráadásul semmilyen bizarr elem nincs. A színésznőnek akár még jól is jöhet a botrány, hisz ezzel kapcsolatban már rengeteg helyen cikkeztek róla, és valószínű, hogy a nézők érdeklődése is megnőtt iránta.
A minap alkalmam és főleg bátorságom volt kipróbálni legújabb szerzeményemet, amit egy Károly körúti szexboltból tulajdonoltam. Az alkalom egy – milyen más? – magányos este volt, a bátorság pedig egy fél üveg pezsgő. Félhomály, mécsesek a kád szélén, kezemben az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Amikor valaki egy kommentben azt írja, hogy Magyarország és Budapest én így szeretlek, akkor az az esetek 99%-ban iróniát takar. A maradék 1%-ban pedig maró gúnyt. Pedig van, aki komolyan gondolja. Még akkor is, ha csak egy szexbolt kirakatáról van … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az 5 részes, lila, zselés vibra szett kitűnő választás a teljes kényeztetéshez. A szett tartalmaz egy ezüst színű minivibrátort 6×1,5 cm elemekkel, egy nyuszi formájú klitorisz izgató feltétet, egy análkúpot, amit szintén rá lehet húzni a minivibrátorra, egy kéjköpenyt, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Van, aki szerint egy nő nem is igazi nő, ha nincs vibrátora. Ezzel a nézettel azért vitatkoznánk, de tény: a szexuális segédeszközök többre jók, mint gondolnánk. Szexuális forradalom ide vagy oda, a szexuális segédeszközök használata még mindig tabutéma. Olyasmi, amiről … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
A nők nagy része megbarátkozott vele és a férfiak fele is kipróbálta már a vibrátort – akik pedig élnek vele, úgy tűnik, egészségesebbek… Vajon boldogabbá tehetnek minket a szexjátékok? És egészségesebbé is? Az Indianai egyetem tanulmánya szerint a férfiak és … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Szürkül a házasélete? Színesítheti segéd eszközökkel, ha az Intim Centerbe megy vásárolni! De jóból is megárt a sok, már egyre többen vásárolnak guminőt és gésagolyót! Aki azt gondolja, hogy a jó szexhez mindig elég egy ágy és egy partner, az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Teljesen áttetsző péniszpumpa (kivéve a vákuum-szelep), rücskös, puha belső mandzsettával. A henger 19cm mély, belső átmérője kb. 4,5cm. A terméket üzletünkben megvásárolhatja, vagy telefonon megrendelheti. Péniszpumpa deluxe: Nyomásmérővel ellátott henger 30cm hosszú, 22cm mély, belső átmérője 6cm, puha szilikon mandzsettával, … Egy kattintás ide a folytatá […]
A szexshop vagy szexbolt olyan üzlet, ahol szexuális segéd eszközöket, pornófilmeket, erotikus fehérneműket, erotikus könyveket, magazinokat, és óvszereket lehet vásárolni. Hazánkban egyre több nagyvárosban természetessé váltak a szexshopok. Kétféle szex bolt létezik Magyarországon. Utcai szex üzletek és Online boltok. Utcai … Egy kattintás ide a folytatásho […]
Csöndes-, és kínhalál, születés és csodás gyógyulás mind az orvosok napi élménye. De a butaság bizarr következ-ményeivel is szembesülnek, például hogy miféle tárgyakkal tömik ki testnyílásaikat. Az egészségügyben dolgozók szívesen elmesélték tapasztalataikat, nevüket azonban nem vállalták, nehogy egykori betegeik magukra … Egy kattintás ide a folytatáshoz... […]
Több kereskedelmi kiállításon és vásáron, a Close2You vibrátorok elnyerték a legjobb dizájn díjat. A Close2you termékek segítségével az erotika új hangjait szólaltathatod meg, így minden egyes kéjes óra olyan lehet, akár egy buja hangverseny. Minden egyes darab igazi mestermű, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az, hogy a képen látható felcsatolható nem tetszene a legtöbbférfinak, rendben elismerjük. De egy olyan vibrátor, amivel szex közben izgathatja magát a nő? Vajon, mi zajlik a pasik agyában? Megkértünk egy szingli és egy házas fickót, válaszoljanak azokra a kérdésekre, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Kellemes a színe, szemet gyönyörködtető a formája, finoman a kezedbe simul, és ha ez még nem minden, használatával további élvezetekhez jutsz. Mi az? A válasz egyszerű: a szexuális segédeszközök legújabb generációja. A dildo és a vibrátor között annyi a különbség, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Doromboló kiscica és vadmacska is tud lenne Alekosz szerelme, Betti. Az ÖsszeEsküvők egykor játékosa persze inkább az utóbbira szavaz. Alekosz elárulta, meglepődött amikor pálcával és bilinccsel lepte meg őt Betti, de szerinte ez minden férfi vágya az ágyban… […]
Hardcore szex, vagyis kőkemény pornó fut a két legnagyobb magyar politikai párt neve alatt az interneten, írta meg az egyik napilap. A fidesz.com és az mszp.com nem foglalkozik politikai kérdésekkel, mindkettőn pikáns, felnőtt tartalom található. Ráadásul valószínűleg nem történt törvénysértés, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az Intim Center üzlet helye 18 éve nyitottunk az Astoriától 40 méterre a Deák tér felé. A Károly krt. 14. sz. alatti ház félemeletén vagyunk, úgy jöhet be a házba, mint egy lakó. A félemeleten csak az üzlet van. A … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Ha erotikus kellék, eszköz, filmek, segédeszköz, szexi ruházat, akkor ezt ajánljuk: Intim Center Szexshop. Címe: 1052 Budapest, Károly krt. 14. sz. Telefon: 316-0918, internet: www.Intimcenter.com – Nyitva minden nap! Szexshop bejegyzések az Intim Center oldaláról: A Viagra még a nőket … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Mészáros Dóra erotika, szex, bulvárhír linkek: Hogyan lesz egy szexbomba az éjszaka királynője? – Mészáros Dóra arcára engedi a gecijét húsz férfi – Mészáros Dóra, Maria Belucci bekavartak Zimány Lindának – Mészáros Dóra tinicsaj pinájára indul be – Szőrmementes péntek Mészáros Dóra … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Társasjáték, rózsaszín plüssbilincs, rózsaszín vibrátor, cicaruha és öklözőzsír, ezek voltak 2011 legkelendőbb szexjátékai itthon. Az üzletág stagnál, évek óta nem látnak a tulajdonosok sem visszaesést, sem növekedést. A nem csak online szexshopokat pedig úgy tűnik, a jól választott, speciális vevőkör … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
25 százalékos adót vetettek ki a pornográf tartalmakra és 3 százalékos, árbevétel alapú adót a filmvetítésre és -terjesztésre. A törvény zárószavazása előtti módosítás értelmében ez utóbbi is csak a pornóra vonatkozik, a többi mozinak, dvd-kölcsönzőnek nem kell fizetnie. A módosítás … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Szilveszteri különkiadást rittyentettünk nektek a Heti hetes december 29-i pesti kabaréjából. Az orális szextől kezdve a zárlatos vibrátorig sok-sok minden kiderült. Kérem vigyázzatok az anyag nyomokban Kádár Jánost tartalmaz. Gyertek ki a Blikk szilveszteri mulatságára az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]