ManDingo férfi adult színész – 29 cm

ManDingo férfi pornószínész 29 cm-es hatalmas nagy fasszal. ManDingo (eredeti nevén: Frederick Lamont) 1975 február 25-én született, Mississippi államban. Afro-amerikai pornószínész. Különleges ismertetőjele 29,4 centiméter hosszú pénisze, aminek a kerülete 16,5 centiméter.

Mandingo-pornoszinesz

ManDingo fallosza több mint kétszer akkora, mint amivel egy átlagos mérettel megáldott ember büszkélkedhet. Minden valószínűség szerint, a férfi pornósztárok közül napjainkban neki van a legnagyobb farka. Egy érdekes és egyben megható történet, ahogy állítólag a pornóbizniszbe keveredett. Anyja egyedül nevelte őt és asztmás nővérét, akinek orvosi kezeléseit a szerény körülmények között tengődő család nem tudta fizetni. Ekkor a kicsi Frederick önfeláldozó lépésre szánta el magát és a kórházi számlák finanszírozása céljából áruba bocsátotta testét, és szerencsét próbált a pornóiparban. Arról nem szól a fáma, hogy ezután mi is történt szegény nővérével, amit viszont biztosan tudhatunk, hogy ManDingo azóta az egyik legjobban fizető és legélvezetesebb munkát űzi: csinos, fiatal bombázókat próbálgat a hatalmas farkára. 1999-ben láthattuk először pornófilmekben. Ekkor még leginkább, mint egy többszereplős, fekete, jó adottságokkal rendelkező srácok alkotta csoport egy tagja Lexington Steele-lel, Jake Steeddel, Wesley Pipesszal a bőrszínre és a méretre kihegyezett sorozatokban szerepeltek. Ilyen sorozatok voltak a Once You Go Black You Never Go Back, Chasing the Big Ones, Fresh Meat, Little White Chicks, Big Black Monster Dicks…

2002-ben jelentkezett először saját sorozattal, melynek a roppant fantáziadús ManDingo nevet adta, amiből az idők során ManDingo I, majd ManDingo X lett. Ezen filmek mindegyikén ManDingót 4 lánnyal láthatjuk, de egymás után, vagyis külön-külön. Ezekben a filmekben ManDingo az interracial szexre fókuszál, azaz fehér lányokkal szexszel. Egész pontosan 18-20 éves fehér lányokat tesztel extra méretével…
2006-ban két új sorozattal egészítette ki a projektet a ManDingo’s (White, Black, Latin or Asian) Pretty Girls és a Dingo – When Big Just Ain’t Enough címűekkel. A rajongói nagy örömére 2007-ben It Don’t Matter, Just Don’t Bite It címmel megjelent ManDingo 500. pornófilmje. Ami egyúttal azt is jelzi, hogy ManDingo napjaink egyik legsikeresebb és egyben megkerülhetetlen alakja a felnőtteknek szóló szórakoztatóiparnak. További videók itt

Magyar színésznők

A

Aczél Ilona (1884–1940) Adler Adelina (1888–1976) Agárdy Ilona (1940–2001) Agócs Judit (1974–), Almási Éva (1942–) Almássy Judit (1922–) Alpár Gitta (1903–1991) Alszeghy Irma (1864–1954) Andai Györgyi (1947–) Andai Katalin (1948–) Andorján Berta (1864–1942) Andrádi Zsanett (1980–), Andresz Katalin (1955–) Antal Erzsi (1886–1959) Apraxin Júlia (1830–1917) Auksz Éva (1971–) Ábel Anita (1975–) Ábrahám Edit (1956–) Ábrahám Gabi (1981–) Ábrahám Irén (1949–) Ádám Erzsébet (1947–) Ágh Ilona (1869–?) Ágay Irén (1912–1950)

B

Bajcsay Mária (1946–) Bajor Gizi (1893–1951) Bakó Márta (1920–) Balázsovits Edit (1975–) Balla Eszter (1980–) Balla Károlyné (19. sz.) Balogh Anna (1976–) Balogh Edina (1984–) Balogh Emese (1939–) Balogh Erika (1958–) Balogh Zsuzsa (1943–) Bandor Éva (1971–) Bara Margit (1928–) Barta Mária (1923–2011) Bács Kati (1963–) Bálint Éva (1979–) Bánfalvi Eszter (1979–) Bánfalvy Ágnes (1954–) Bánki Zsuzsa (1921–1998) Bánky Vilma (1898–1991) Bánsági Ildikó (1947–) Bárczy Kató (1921–1989) Bárkány Mária (1862–1928) Bársony Rózsi (1909–1977) Básti Juli (1957–) Báthory Giza (1884–1941) Bege Margit (1926–1967) Niki Belucci (1983–) pornószínész, Bencze Ilona (1947–) Bereczky Júlia (1928–2007) Berek Kati (1930–) Berky Lili (1886–1958) Bertalan Ágnes (1968–) Bessenyei Emma (1946–) Béres Ilona (1942–) Békés Itala (1927–) Békés Rita (1925–1978) Bilicsi Mária (1943–1994) Biró Anikó (1967–) Biró Eszter (1977–) Bíró Kriszta (1970–) Bisztrai Mária (1923–) Blaha Lujza (1850–1926) Nikky Blond (1981–) pornószínész, Bod Teréz (1926–2000) Bódis Irén (1929–) Bodnár Erika (1948–) Bognár Anna (1975–) Borbás Gabi (1949–) Borbáth Ottília (1946–) Bordán Irén (1953–) Bordán Lili (1982–) Bordás Barbara (1986–) Boros Ferike (1873–1951) színésznő, Botos Éva (1974–) Böhm Anita (1974–) Börcsök Enikő (1968–) Mandy Bright pornószínésznő (1978–) Brózik Klára (1980–) Brunner Márta (1971–) Bulla Elma (1913–1980) Bulyovszkyné, Szilágyi Lilla (1833–1909) Buttykay Emmi (1911–1957)

C

Wanda Curtis (1975–) pornószínész, Czető Zsanett (1991–) Czigány Judit (1930–2000) Czinkóczi Zsuzsa (1967–)

CS

Csákányi Eszter (1953–) Csala Zsuzsa (1933–) Csányi Erika (1977–) Csapó Virág (1968–) Császár Angéla (1946–) Csavlek Etelka (1947–) Cseh Judit (1978–) Cseh Mária (1937–) Cseke Katinka (1971–) Csengeri Ottilia (1966–) Csepregi Éva (1956–) Csernus Mariann (1928–) Csikós Rózsi (1914–1991) Csillag Teréz (1862–1925) Csoma Judit (1952–) Csomor Csilla (1966–) Csomós Mari (1943–) Csondor Kata (1978–) Csongrádi Katalin (1953–) Csonka Ibolya (1959–) Csonka Szilvia (1976–) Csuha Borbála (1986–) Csűrös Karola (1936–)

D

Dajbukát Ilona (1892–1976) Dajka Margit (1907–1986) Dallos Szilvia (1935–) Dammak Jázmin (1984–) Danis Lídia (1980–) Anita Dark (1975–) pornószínész, Darvas Lili (1902–1974) Demeter Hedvig (1926–1981) Demjén Gyöngyvér (1940–) Déry Júlia (1864–1899) Déry Sári (1911–1952) Déryné, Széppataki Róza (1793–1872) Détár Enikő (1964–) Detre Annamária (1948–) Deutsch Anita (1974–) Dévai Hédi (1923–1979) Dévay Camilla (1922–1998) Dobó Kata (1974–) Domján Edit (1932–1972) Döbrösi Laura (1993–) Dőry Virág (1941–) Drahota Andrea (1941–) Dzsupin Ibolya (1952–)

E, É

Egervári Klára (1936–) Eggerth Márta (1912–) Egres Katinka (1984–) Egri Kati (1953–) Egri Márta (1950–) Erdélyi Mici (1910–1994) Erdélyi Tímea (1983–) Esterházy Ágnes (1891–1956) Eszenyi Enikő (1961–) Esztergályos Cecília (1943–)

F

Rita Faltoyano pornósztár (1978–) Falusi Mariann (1959–) Faragó Vera (1937–2004) Farkasházi Réka (1977–) Farkasinszky Edit (1961–) Fáncsy Ilka (1842–1904) Fáy Szeréna (1865–1934) Fedák Sári (1879–1955) Fehér Adrienn (1973–) Fehér Anna (1958–) Fejes Szandra (1987–) Fejes Teri (1902–1994) Fekete Gizi (1949–) Feleki Sári (1920–1995) Felföldi Anikó (1938–) Fenyvessy Éva (1911–2009) Ferrari Violetta (1930–) Fényes Aliz (1918–2007) Fésűs Nelly (1971–) Fodor Annamária (1980–) Fodor Zsóka (1942–) Fónay Márta (1914–1994) Földes Eszter (1987–) Földesi Judit (1964–) Földessy Margit (1946–) Földi Teri (1934–) Frajt Edit (1955–) Fridel Fruzsina (1978–) Fullajtár Andrea (1973–) Für Anikó (1964–) Füredi Nikolett (1978–) Füsti Molnár Éva (1953–)

G

Gaál Franciska (1904–1973) Galambos Erzsi (1931–) Gallusz Nikolett (1974–) Géczy Dorottya (1931–) Gidró Katalin (1982–) Gobbi Hilda (1913–1988) Goll Bea (1927–?) Gombaszögi Ella (1898–1951) Gombaszögi Frida (1890–1961) Gombos Katalin (1929–2012) Gór Nagy Mária (1947–) Gordon Zsuzsa (1929–) Göndör Klára (1921–) Görbe Nóra (1956–) Görög Zita (1979–) Götz Anna (1963–) Gregor Bernadett (1972–) Gryllus Dorka (1972–) Gubás Gabi (1974–) Gyalog Eszter (1972–) Gyebnár Csekka (1974–) Gyimesi Pálma (1922–) Györgyi Anna (1967–) Gyöngyössy Katalin (1940–) Györffy Rózsa (1923–?) Györfi Anna (1986–) Győry Franciska (1940–)

H

Hacser Józsa (1931–) Halas Adelaida (1977–) Halász Judit (1942–) Halmi Margit (1876–1936) Hámori Gabriella (1978–) Hámori Ildikó (1947–) Haraszti Hermin (1870–1921) Haraszti Mici (1882–1964) Haumann Petra (1975–) Havas Gertrúd (1927–1982) Hegyi Aranka (1855–1906) Hegyi Barbara (1966–) Herczeg Adrienn (1978–) Hernádi Judit (1956–) Herrer Sára (1988–) Hidvéghy Valéria (1914–2011) Hivatal Anikó (Lendvay Mártonné 1814–1891) Hollós Melitta (1910–?) Honthy Hanna (Hügel Hanalka 1893–1978) Horváth Teri (1929–2009) Hőgye Zsuzsanna (1941–2009) Hullan Zsuzsa (1961–) Hűvösvölgyi Ildikó (1953–)

I

Ignácz Rózsa (1909–1979) Igó Éva (1956–) Illés Györgyi (1968–) Illyés Kinga (1940–2004) Ivancsics Ilona (1960–)

J

Jancsó Adrienne (1921–2006) Jancsó Sarolta (1951–) Janza Kata (1972–) Jászai Jolán (1907–2008) Jászai Mari (1850–1926) Jelinek Erzsébet (1983–) Jobba Gabi (1947–1983) Joó Rózsi (1900–1979) Jónás Judit (1964–) Jordán Adél (1980–) Juhász Adrienn (1978–)

K

Kabdebó Duci (1898–1974) Kakasy Dóra (1980–) Kalocsai Zsuzsa (1962–) Kapáló Magda (1919–?) Kapócs Zsóka (1979–) Karády Katalin (1910–1990) Kardos Eszter (1991–) Kari Györgyi (1955–) Kassai Ilona (1928–) Káldi Nóra (1943–1993) Kállai Bori (1948–) Kállay Ilona (1930–2005) Kántorné, Engelhardt Anna (1791–1854) Kárász Eszter (?–) Kecskés Karina (1976–) Kerekes Vica (1981–) Kerekes Viktória (1970–) Kerekes Éva (1966–) Keresztes Ildikó (1964–) Kertész Ella (Góth Sándorné 1878–1936) Kéri Edit (1926–) Kéri Kitty (1972–) Killár Kovács Katalin (1951–) Kilyén Ilka (1954–) Kishonti Ildikó (1947–2009) Kiss Irén (1869–1942) Kiss Manyi (1911–1971) Kiss Ramóna (1984–) Kiss Virág Magdolna (1972–) Kiszel Tünde (1959–) Kocsis Judit (1961–) Kohut Magda (1925–) Komlós Juci (1919–2011) Komlóssy Emma (1881–1944) Kövérné, Komlóssy Ida (1822–1893) Komonyi Zsuzsi (1982–) Kondákor Zsófia (1980–) Koós Olga (1925–2011) Koós Réka (1973–) Kopetty Lia (1942–) Kornay Mariann (1930–2004) Koroknay Simon Eszter (1969–) Kosztolányi Dezsőné (született Harmos Ilona, 1885–1967) Kóti Kati (1938–2011) Kovács Apollónia (1926–2012) Kovács Ágnes Anna (1975–2008) Kovács Éva Rebecca (1969–) Kovács Éva (1946–) Kovács Kati (1944–) Kovács Klaudia (?–) Kovács Mária (1926–2003) Kovács Nóra (1955–) Kovács Patrícia (1978–) Kovács Teri (1897–1958) Kovács Vanda (1971–) Kovács Zsuzsa (1945–) Kováts Adél (1962–) Kováts Kriszta (1957–) Kökény Ilona (1891–1947) Kökényessy Ági (1967–) Környey Paula (1899–?) Krémer Manci (1907–1990) Krencsey Marianne (1931–) Kubik Anna (1957–) Kudelász Ildikó (1926–2008) Kútvölgyi Erzsébet (1950–) Küry Klára (szül:Hajnal Klára, 1870–1935)

L

Labancz Lilla (1986–) Laborfalvi Róza (Jókai Mórné 1817–1886) Ladik Katalin (1942–) Ladomerszky Margit (1904–1979) Lakatos Gabriella (1927–1989) Lang Györgyi (1957–) Lábass Juci (1896–1932) Lánczy Ilka (1861–1908) Lázár Kati (1948–) Lázár Mária (1895–1983) Legerszki Krisztina (1985–) Lehoczky Zsuzsa (1936–) Lenkeffy Ica (1896–1955) Lénárd Judit (1928–1970) Létay Dóra (1970–) Ligeti Juliska (1877–1945) Niko Lina (1853–1905) Liptai Claudia (1973–) Liska Zsuzsa (1943–) Lorán Lenke (1927–) Lóránt Kriszta (1971–) Lóth Ila (1899–1975) Lőrincz Ágnes (1960–) Lukács Margit (1914–2002) Lukácsa Antónia (1828–1870)

M

Madár Veronika (1980–) Madarász Éva (1970–) Mahó Andrea (1979–) Majláth Mária (1916–2004) Major Melinda (1974–) Majsai Nyilas Tünde (1974–) Majzik Edit (1967–) Makay Margit (1891–1989) Malek Andrea (1968–) Margitai Ági (1937–) Marozsán Erika (1972–) Martinovics Dorina (1981–) Matatek Judit (1976–2009) Mattyasovszky Ilona (1892–1943) Mányai Zsuzsa (1949–1999) Máriáss Melinda (1953–) Márkus Emília (1860–1949) Márkus Judit (1979–) Máthé Erzsi (1927–) Mátrai Erzsi (1894–1968) Medgyaszay Vilma (1885–1972) Mednyánszky Ági (1927–) Medveczky Ilona (1941–) Megyery Sári (Sacy von Blondel, 1897–1983) Meister Éva (Olthévíz, 1956 –) Menszátor Magdolna (1951–) Meszléry Judit (1941–) Mezei Kitty (1979–) Mezey Mária (1909–1983) Méhes Kati (1950–) Méhes Marietta (1958–) Mérai Katalin (1972–) Mészáros Ági (1918–1989) Mészáros Kitty (1988–) Mikes Lilla (1924–2004) Miklósy Ilona (1873–1958) Misura Zsuzsa (1948–) operaénekes Hattula Moholy-Nagy (?–) Monár Andrea (1980–) Molnár Aranka (1902–1982) Molnár Gizella (1935–) Molnár Ilona (1983–) Molnár Piroska (1945–) Molnár Zsuzsa (1953–) Monori Lili (1945–) Moór Anna (1773–1841) Moór Mariann (1943–) Móricz Lili (1915–1999) Munkácsi Flóra (1836–1906) Murányi Tünde (1966–) Muráti Lili (1912–2003)

N

Nagy Anna (1940–) Nagy Bella (1879–1947) Nagy Iza (1930–1988) Nagy Natália (1970–) Nagy-Kálózy Eszter (1966–) Nagyváradi Erzsébet (1971–) Náray Erika (1967–) Náray Teri (1916–1995) Nászta Katalin (1950–) Neményi Lili (1902–1988) Nemes Takách Kata (1980–) Némedi Mari (1958–) Németh Borbála (1975–) Németh Judit (1961–) Németh Kriszta (1969–) Németh Marika (1925–1996) Németh Nóra (1955–)

NY

Nyakó Júlia (1963–) Nyári Szilvia (1973–) Nyertes Zsuzsa (1958–)

O, Ó

Aletta Ocean (1987–) pornószínész, Olsavszky Éva (1929–) Olthy Magda (1912–1983) Orosz Anna (1967–) Orosz Helga (1961–) Orosz Lujza (1926–) Oroszlán Szonja (1977–) Orsolya Erzsi (1891–1984) Osvárt Andrea (1979–) Oszvald Marika (1952–) Ónodi Eszter (1973–)

Ö, Ő

Örkényi Éva (1932–)

P

Palotai Erzsi (1907–1988) Palotás Ágnes (1985–) Pap Éva (1939–) Pap Vera (1956–) Papadimitriu Athina (1954–) Papp Éva (1958–) Parti Nóra (1974–) Patkós Irma (1900–1996) Paulay Erzsi (1886–1959) Pálmai Anna (1984–) Pálmay Ilka (1859–1945) Pálos Zsuzsa (1945–) Pápai Erika (1959–) Pápai Erzsi (1934–) Pártos Erzsi (1907–2000) Pásztor Erzsi (1936–) Peéry Piri (1904–1962) Pelsőczy Réka (1973–) Perczel Zita (1918–1996) Peremartoni Krisztina (1956–) Petress Zsuzsa (1928–2001) Pécsi Ildikó (1940–) Péchy Blanka (1894–1988) Péchy Erzsi (1888–1933) Péter Gizi (1929–2008) Péterfy Bori (1969–) Pikali Gerda (1978–) Pirner Alma (1981–) Piros Ildikó (1947–) Pogány Judit (1944–) Pokorny Lia (1971–) Polónyi Gyöngyi (1942–2012) Polyák Lilla (1976–) Poór Lili (1886–1962) Pregitzer Fruzsina (1959–) Prielle Kornélia (1826–1906) Prókai Annamária (1963–2000) Prókai Éva (1964–) Psota Irén (1929–)

R

Radó Denise (1962–) Rába Tímea (1969–) Ráckevei Anna (1960–) Rácz Vali (1911–1997) Rák Kati (1959–) Rákosi Szidi (1852–1935) Rezes Judit (1977–) Roatis Andrea (1974–) Román Judit (1964–) Román Kati (1948–2009) Ronyecz Mária (1944–1989) Rökk Marika (1913–2004) Rudolf Teréz (1966–) Ruttkai Éva (1927–1986) Ruttkay Laura (1975–) Ruttkay Mária (1906–1988)

S

Sáfár Anikó (1948–) Sallai Kornélia (1919–2003) Sallai Nóra (1980–) Sándor Anna (?–) Sánta Annamária (1980–) Sára Bernadett (1951–) Schell Judit (1973–) Schubert Éva (1931–) Schütz Ila (1944–2002) Sebestyén Éva (1927–2011) Sennyei Vera (1915–1962) Seszták Szidónia (1984–) Siménfalvy Ágota (1976–) Simon Jolán (1885–1938) Simon Marcsa (1882–1954) Simon Zsuzsa (1910–1996) Simonyi Mária (1888–1958) Simor Erzsi (1913–1977) Simorjay Emese (1958–) Sir Kati (1950–) Solecki Janka (1978–) Soltész Anni (1902–1973) Soltész Erzsébet (1974–) Sólyom Katalin (1940–) Somló Emma (1877–1927) Somogyi Erzsi (1906–1973) Soós Edit (1934–2008) Soproni Ágnes (1949–2000) Söptei Andrea (1967–) Spilák Klára (1965–) Stefanovics Angéla (1978–) Steffi Duna (Berindey Erzsébet) 1910–1992) Sulyok Mária (1908–1987) Sunyovszky Szilvia (1948–)

SZ

Nagy Ildikó (1960–) Szabó Erika (1984–) Szabó Éva (1943–) Szabó Gabi (1969–) Szabó Ildikó (1934–) Szabó Judit (1974–) Szabó Zsófia (1988–) Szakály Márta (1934–) Szalay Krisztina (1963–) Szalay Marianna (1972–) Szántó Szandra (1978–) Szávai Viktória (1976–) Szegedi Erika (1942–) Szekeres Nóra (1980–) Szeleczky Zita (1915–1999) Szellay Alice (1918–1990) Szemere Vera (1923–1995) Szemes Mari (1932–1988) Szennyai Mária (1950–) Szentpétery Zsuzsanna (1816–1888) Szerencsi Éva (1952–2004) Szigeti Jolán (1855–1907) Szilassy Ibolya (1916–1973) Szilágyi Bea (1908–1994) Bulyovszkyné Szilágyi Lilla (1833–1909) Szilágyi Mariann (?–) Szinetár Dóra (1976–) Szirtes Ági (1955–) Szombathelyi Blanka (1918–1999) Szórádi Erika (1961–) Szorcsik Viktória (1978–) Szoyer Ilonka (1880–1956) Szöllősy Irén (1920–2011) Szörényi Éva (1917–2009) Szulák Andrea (1964–)

T

Takács Katalin (1951–) Tallós Rita (1961–) Tanai Bella (1930–) Tarnai Leóna (1873–?) Tasnády Fekete Mária (1911–2001) Tábori Nóra (1928–2005) Temessy Hédi (1925–2001) Tenki Réka (1986–) Teremi Trixi (1973–) Tényi Anett (1975–) Tímár Éva (1940–) Timkó Eszter (1969–) Tolnay Klári (1914–1998) Tompos Kátya (1983–) Tordai Teri (1941–) Tóth Anita (1972–) Tóth Enikő (1959–) Tóth Judit (1940–) Tóth Orsi (1981–) Töreky Zsuzsa (1955–) Törőcsik Mari (1935–) Török Mária (1822–1895) Tőkés Anna (1903–1966) Turay Ida (1908–1997) Tűhegyi Katalin (Egressy Katalin, 1922–1991) Türk Berta (1875–1960)

U

Udvaros Dorottya (1954–) Ullmann Mónika (1973–)

V

Vad Katalin (1980–) pornószínész, Valentin Titánia (1982–) Varga Éva (1962–) Varga Izabella (1973–) Varsányi Irén (Szécsi Illésné; 1876–1932) Vass Éva (1933–) Vaszary Piri (1901–1965) Vay Ilus (1923–2008) Vay Viktória (1995–) Vágó Bernadett (1980–) Vágóné Berzsenyi Margit (1864–1951) Vándor Éva (1953–) Váradi Hédi (1929–1987) Vári Éva (1940–) Várnagy Katalin (1940–) Venczel Vera (1946–) Vicsek Eszter (1979–) Vízváry Mariska (1877–1954) Vlahovics Edit (1960–) Voith Ági (1944–) Völcsey Rózsi (1895–1966) Vörösmarty Lili (László Endréné; 1924–1964)

W

Wégner Judit (1977–)

X

Xantus Barbara (1967–)

Z

Zala Karola (1879–1970) Zádor Gyöngyi (1920–1941) Zentai Anna (1924–) Zolnay Zsuzsa (1932–2011) Zorkóczy Zenóbia (1971–)

ZS

Zsolnai Hédi (1924–2004) Zsurzs Kati (1955–)

Linkek: Aczél Ilona, Adler Adelina, Agárdy Ilona, Agócs Judit, Aletta Ocean, Almási Éva, Almássy Judit, Alpár Gitta, Alszeghy Irma, Andai Györgyi, Andai Katalin, Andorján Berta, Andrádi Zsanett, Andresz Katalin, Anita Dark, Antal Erzsi, Apraxin Júlia, Auksz Éva, Ábel Anita, Ábrahám Edit, Ábrahám Gabi, Ábrahám Irén, Ádám Erzsébet, Ágay Irén, Ágh Ilona, Ónodi Eszter, Örkényi Éva, Bajcsay Mária, Bajor Gizi, Bakó Márta, Balázsovits Edit, Balla Eszter, Balla Károlyné, Balogh Anna, Balogh Edina, Balogh Emese, Balogh Erika, Balogh Zsuzsa, Bandor Éva, Bara Margit, Barta Mária, Bács Kati, Bálint Éva, Bánfalvi Eszter, Bánfalvy Ágnes, Bánki Zsuzsa, Bánky Vilma, Bánsági Ildikó, Bárczy Kató, Bárkány Mária, Bársony Rózsi, Básti Juli, Báthory Giza, Békés Itala, Békés Rita, Béres Ilona, Bíró Kriszta, Bódis Irén, Böhm Anita, Börcsök Enikő, Bege Margit, Bencze Ilona, Bereczky Júlia, Berek Kati, Berky Lili, Bertalan Ágnes, Berzsenyi Margit, Bessenyei Emma, Bilicsi Mária, Biró Anikó, Biró Eszter, Bisztrai Mária, Blaha Lujza, Bod Teréz, Bodnár Erika, Bognár Anna, Borbás Gabi, Borbáth Ottília, Bordán Irén, Bordán Lili, Bordás Barbara, Boros Feri, Botos Éva, Brózik Klára, Brunner Márta, Bulla Elma, Buttykay Emmi, Csala Zsuzsa, Csapó Virág, Csavlek Etelka, Csákányi Eszter, Csányi Erika, Császár Angéla, Cseh Judit, Cseh Mária, Cseke Katinka, Csengeri Ottilia, Csepregi Éva, Csernus Mariann, Csikós Rózsi, Csillag Teréz, Csoma Judit, Csomor Csilla, Csomos Mari, Csondor Kata, Csongrádi Katalin, Csonka Ibolya, Csonka Szilvia, Csuha Borbála, Csűrös Karola, Czető Zsanett, Czigány Judit, Czinkóczi Zsuzsa, Dajbukát Ilona, Dajka Margit, Dallos Szilvia, Dammak Jázmin, Danis Lídia, Darvas Lili, Déry Júlia, Déry Sári, Détár Enikő, Dévai Hédi, Dévay Camilla, Döbrösi Laura, Demeter Hedvig, Demjén Gyöngyvér, Detre Annamária, Deutsch Anita, Dobó Kata, Domján Edit, Dory Virág, Drahota Andrea, Dzsupin Ibolya, Egervári Klára, Eggerth Márta, Egres Katinka, Egri Kati, Egri Márta, Engelhardt Anna, Erdélyi Mici, Erdélyi Tímea, Esterházy Ágnes, Eszenyi Enikő, Esztergályos Cecília, Falusi Mariann, Faragó Vera, Farkasházi Réka, Farkasinszky Edit, Fáncsy Ilka, Fáy Szeréna, Fényes Aliz, Fésűs Nelly, Fónay Márta, Földes Eszter, Földesi Judit, Földessy Margit, Földi Teri, Für Anikó, Füredi Nikolett, Füsti Molnár Éva, Fedák Sári, Fehér Adrienn, Fehér Anna, Fejes Szandra, Fejes Teri, Fekete Gizi, Fekete Mária, Feleki Sári, Felföldi Anikó, Fenyvessy Éva, Ferrari Violetta, Fodor Annamária, Fodor Zsóka, Frajt Edit, Fridel Fruzsina, Fullajtár Andrea, Gaál Franciska, Galambos Erzsi, Gallusz Nikolett, Géczy Dorottya, Gór Mária, Göndör Klára, Görög Zita, Görbe Nóra, Götz Anna, Gidró Katalin, Gobbi Hilda, Goll Bea, Gombaszögi Ella, Gombaszögi Frida, Gombos Katalin, Gordon Zsuzsa, Gregor Bernadett, Gryllus Dorka, Gubás Gabi, Gyalog Eszter, Gyöngyössy Katalin, Györffy Rózsa, Györfi Anna, Györgyi Anna, Gyebnár Csekka, Gyimesi Pálma, Győry Franciska, Hacser Józsa, Halas Adelaida, Halász Judit, Halmi Margit, Haraszti Hermin, Haraszti Mici, Haumann Petra, Havas Gertrúd, Hámori Gabriella, Hámori Ildikó, Hügel Hanalka, Hegyi Aranka, Hegyi Barbara, Herczeg Adrienn, Hernádi Judit, Herrer Sára, Hidvéghy Valéria, Hivatal Anikó, Hollós Melitta, Horváth Teri, Hullan Zsuzsa, Hőgye Zsuzsanna, Hűvösvölgyi Ildikó, Igó Éva, Ignácz Rózsa, Illés Györgyi, Illyés Kinga, Ivancsics Ilona, Jancsó Adrienne, Jancsó Sarolta, Janza Kata, Jászai Jolán, Jászai Mari, Jónás Judit, Jelinek Erzsébet, Joó Rózsi, Jobba Gabi, Jordán Adél, Juhász Adrienn, Kabdebó Duci, Kakasy Dóra, Kalocsai Zsuzsa, Kapáló Magda, Kapócs Zsóka. Karády Katalin, Kardos Eszter, Kari Györgyi, Kassai Ilona, Kálózy Eszter, Káldi Nóra, Kállai Bori, Kállay Ilona, Kárász Eszter, Kéri Edit, Kéri Kitty, Kóti Kati, Kökény Ilona, Kökényessy Ági, Környey Paula, Kútvölgyi Erzsébet, Küry Klára, Kecskés Karina, Kerekes Éva, Kerekes Vica, Kerekes Viktória, Keresztes Ildikó, Kertész Ella, Kilyén Ilka, Kishonti Ildikó, Kiss Irén, Kiss Manyi, Kiss Ramóna, Kiss Virág Magdolna, Kiszel Tünde, Koós Olga, Koós Réka, Kocsis Judit, Kohut Magda, Komlós Juci, Komlóssy Emma, Komlóssy Ida, Komonyi Zsuzsi, Kondákor Zsófia, Kopetty Lia, Kornay Mariann, Kovács Apollónia, Kovács Ágnes, Kovács Éva, Kovács Katalin, Kovács Kati, Kovács Klaudia, Kovács Mária, Kovács Nóra, Kovács Patrícia, Kovács Teri, Kovács Vanda, Kovács Zsuzsa, Kováts Adél, Kováts Kriszta, Krémer Manci, Krencsey Marianne, Kubik Anna, Kudelász Ildikó, Labancz Lilla, Ladik Katalin, Ladomerszky Margit, Lakatos Gabriella, Lang Györgyi, Lábass Juci, Lánczy Ilka, Lázár Kati, Lázár Mária, Lénárd Judit, Lóránt Kriszta, Lóth Ila, Legerszki Krisztina, Lehoczky Zsuzsa, Lenkeffy Ica, Letay Dóra, Ligeti Juliska, Liptai Claudia, Liska Zsuzsa, Lorán Lenke, Lukács Margit, Lukácsa Antónia, Lőrincz Ágnes, Madarász Éva, Madár Veronika, Mahó Andrea, Majláth Mária, Major Melinda, Majsai-Nyilas Tünde, Majzik Edit, Makay Margit, Malek Andrea, Mandy Bright, Margitai Ági, Marozsán Erika, Martinovics Dorina, Matatek Judit, Mattyasovszky Ilona, Mányai Zsuzsa, Máriáss Melinda, Márkus Emília, Márkus Judit, Máthé Erzsi, Mátrai Erzsi, Méhes Kati, Méhes Marietta, Mérai Katalin, Mészáros Ági, Mészáros Kitty, Móricz Lili, Medgyaszay Vilma, Mednyánszky Ági, Medveczky Ilona, Megyery Sári, Meister Éva, Menszátor Magdolna, Meszléry Judit, Mezei Kitty, Mezey Mária, Mikes Lilla, Miklósy Ilona, Misura Zsuzsa, Moór Anna, Moór Mariann, Molnár Aranka, Molnár Gizella, Molnár Ilona, Molnár Piroska, Molnár Zsuzsa, Monár Andrea, Monori Lili, Munkácsi Flóra, Murányi Tünde, Muráti Lili, Nagy Anna, Nagy Bella, Nagy Ildikó, Nagy Iza, Nagy Natália, Nagyváradi Erzsébet, Náray Erika, Náray Teri, Nászta Katalin, Némedi Mari, Németh Borbála, Németh Judit, Németh Kriszta, Németh Marika, Németh Nóra, Neményi Lili, Nemes Kata, Niki Belucci, Nikky Blond, Niko Lina, Nyakó Júlia, Nyári Szilvia, Nyertes Zsuzsa, Olsavszky Éva, Olthy Magda, Orosz Anna, Orosz Helga, Orosz Lujza, Oroszlán Szonja, Orsolya Erzsi, Osvárt Andrea, Oszvald Marika, Palotai Erzsi, Palotás Ágnes, Pap Éva, Pap Vera, Papadimitriu Athina, Papp Éva, Parti Nóra, Patkós Irma, Paulay Erzsi, Pálmai Anna, Pálmay Ilka, Pálos Zsuzsa, Pápai Erika, Pápai Erzsi, Pártos Erzsi, Pásztor Erzsi, Péchy Blanka, Péchy Erzsi, Pécsi Ildikó, Péter Gizi, Péterfy Bori, Peéry Piri, Pelsőczy Réka, Perczel Zita, Peremartoni Krisztina, Petress Zsuzsa, Pikali Gerda, Pirner Alma, Piros Ildikó, Poór Lili, Pogány Judit, Pokorny Lia, Polónyi Gyöngyi, Polyák Lilla, Prókai Annamária, Prókai Éva, Pregitzer Fruzsina, Prielle Kornélia, Psota Irén, Radó Denise, Rába Tímea, Ráckevei Anna, Rácz Vali, Rák Kati, Rákosi Szidi, Rökk Marika, Rezes Judit, Rita Faltoyano, Roatis Andrea, Román Judit, Román Kati, Ronyecz Mária, Rudolf Teréz, Ruttkai Éva, Ruttkay Laura, Ruttkay Mária, Sallai Kornélia, Sallai Nóra, Sáfár Anikó, Sándor Anna, Sánta Annamária, Sára Bernadett, Sólyom Katalin, Söptei Andrea, Schütz Ila, Schell Judit, Schubert Éva, Sebestyén Éva, Sennyei Vera, Seszták Szidónia, Siménfalvy Ágota, Simon Eszter, Simon Jolán, Simon Marcsa, Simon Zsuzsa, Simonyi Mária, Simor Erzsi, Simorjay Emese, Sir Kati, Soós Edit, Solecki Janka, Soltész Anni, Soltész Erzsébet, Somló Emma, Somogyi Erzsi, Soproni Ágnes, Spilák Klára, Stefanovics Angéla, Steffi Duna, Sulyok Mária, Sunyovszky Szilvia, Szabó Éva, Szabó Erika, Szabó Gabi, Szabó Ildikó, Szabó Judit, Szabó Zsófia, Szakály Márta, Szalay Krisztina, Szalay Marianna, Szántó Szandra, Szávai Viktória, Széppataki Róza, Szórádi Erika, Szöllősy Irén, Szörényi Éva, Szegedi Erika, Szekeres Nóra, Szeleczky Zita, Szellay Alice, Szemere Vera, Szemes Mari, Szennyai Mária, Szentpétery Zsuzsanna, Szerencsi Éva, Szigeti Jolán, Szilassy Ibolya, Szilágyi Bea, Szilágyi Lilla, Szilágyi Mariann, Szinetár Dóra, Szirtes Ági, Szombathelyi Blanka, Szorcsik Viktória, Szoyer Ilonka, Szulák Andrea, Takács Katalin, Tallós Rita, Tanai Bella, Tarnai Leóna, Tábori Nóra, Tényi Anett, Tímár Éva, Tóth Anita, Tóth Enikő, Tóth Judit, Tóth Orsi, Török Mária, Töreky Zsuzsa, Törőcsik Mari, Türk Berta, Temessy Hédi, Tenki Réka, Teremi Trixi, Timkó Eszter, Tolnay Klári, Tompos Kátya, Tordai Teri, Turay Ida, Tőkés Anna, Tűhegyi Katalin, Udvaros Dorottya, Ullmann Mónika, Vad Katalin, Valentin Titánia, Varga Éva, Varga Izabella, Varsányi Irén, Vass Éva, Vaszary Piri, Vay Ilus, Vay Viktória, Vágó Bernadett, Vándor Éva, Váradi Hédi, Vári Éva, Várnagy Katalin, Vízváry Mariska, Völcsey Rózsi, Vörösmarty Lili, Venczel Vera, Vicsek Eszter, Vlahovics Edit, Voith Ági, Wanda Curtis, Wégner Judit, Xantus Barbara, Zala Karola, Zádor Gyöngyi, Zentai Anna, Zolnay Zsuzsa, Zorkóczy Zenóbia, Zsolnai Hédi, Zsurzs Kati.

Rocco Siffredi élete és videók

Rocco Siffredi, avagy a pornókirály élete nem semmi. Végigbaszta nagy faszával az összes magyar pornós csajt. Többet a műtőbe vitték, mert szétrepedt a végbélnyílása, és varrni kellett. Michelle Wild, Vad Katalin pornószínésznőt úgy kúrta, hogy közben a fejét a wc-be nyomta, és ráhúzta a vizet, utána meg a szájába köüködött. A lényeg hogy kőkeményen alázza a pénzért baszó lányokat. Rocco Siffredi az pornószínész, jelenlegi foglalkozását tekintve rendező és producer. Eredetileg Rocco Tano néven látta meg a napvilágot 1964 május 4-én, Olaszországban, Abruzzo városában. 2005-ig bezárólag 1.300 pornófilmben szerepelt, ami igen szép teljesítmény…

A Siffredi művésznév választásánál egy 1970-es Alain Delon film, a Borsalino isnpirálta, amiben az Alain Delon álatal megformált főszereplő neve “Roch Siffredi” volt. Egyébként Roccót – a bazi nagy farkára utalva – szokták még “the Italian Stallion” az “Olasz Csődőr” néven is emlegetni, bár gyanús, hogy ezt a fellengzős nevet is ő ragasztotta saját magára.
Az Olasz Csődőr filmes karrierjét Franciaországban kezdte, de – mint valószínűleg azt sokan tudják – előszeretettel forgatott Közép-Kelet Európában, így Budapesten is. Sőt saját filmes cége a Rocco Siffredi Produzioni magyarországi telephellyel is rendelkezett.
Rocco karaktere filmjeiben eleinte igencsak széles spekrunom mozgott. Játszott romantikus kalandort a lightos szexfilmekben, de ugyanakkor szerepelt kemény BDSM filmekben is. Valószínűleg ez állt neki jobban, ugyanis viszonylag hamar kialakult sajátos stílusa és karaktere. Filmjeiben előszeretettel köpi le, ütlegeli, hajánál fogva rángatja, alázza meg női partnereit. Továbbá, análisan sem a finom szex híve, keményen bevágja a csajoknak és nem hatódik meg, mikor őszinte fájdalom tükröződik az arcukon. Érdekes fétise még, hogy imádja kinyalatni magát ott lent legalul… Szóval, mindent egybevetve egy igazán eredeti figura.
Filmjeinek nagy részében jellemző a szenvedélyes és romantikus kezdet, ami vad, maratoni, erőszakos anális szexbe csap át. Filmjeiben visszatérő befejezés az épp aktuális lány seggbedugása, hatalmas farok kihúzása, kamerával tátongó segglyukra fókuszálás, beleköpés, beleélvezés, majd egy kivételesen szerencsés harmadik szereplő hölggyel mindez kinyalatása az előbbi hölgy fenekéből.
A szakmájában ikonként tisztelt ex-pornós rengeteget tett azért is, hogy a pornó az olcsó, lesajnált, titokban szemlélt szégyenműfajból a kulturális paletta egyik elfogadott szegmensévé váljon. Siffredit két fiúgyermekkel ajándékozta meg magyar származású felesége, miattuk állt át végül a kamera másik oldalára. A színész sosem titkolta csemetéi előtt megélhetését, de a gyermekek egészséges pszichés fejlődésére hivatkozva abbahagyta a szereplést. Korábbi szépségkirálynő feleségével is forgatott közös filmet, de ez nem javított kapcsolatukon, inkább problémákat hozott felszínre.
Az asszony Rocco szerint nem tudott érzelmek nélkül szeretkezni, ami ebben a szakmában elengedhetetlen képesség. Az 1964-es születésű olasz macsó számtalan európai és amerikai filmben játszott, de legemlékezetesebb alakítását A macskanő átkában nyújtotta, amiért rengeteg díjat söpört be.

A magyar lányok pucsítnak Pierre-nek, hogy megbassza a seggüket

A magyar celebpiac így is telítve van expornóssal, mára már olyan mainstream lett ez a foglalkozás, hogy az a meghökkentő, ha valamelyik nincsenek ilyen tapasztalatai. Pierre Woodman személye nem tudom, kinek lehet izgató, hiszen pont olyan pornós, mint a többi, annyiban tekinthető úttörőnek már ha hinni a felépített imázsnak, hogy a casting, azaz szereposztó, szereplőválogató videófelvételeket ő adta ki először, és árulta őket pénzért, slussz. Pierre Woodman teljes cikk és casting videók itt.
Kapcsolódó bejegyzések: Anál casting Pierre Woodman vezénylésével – Budai Zsuzsa az análpápánál castingolt, de Bruce Willisnek nem vetkőzött – Pintér Katalin a jóseggű Black Cat a Woodman castingos lány – Budai Zsuzsával mit csinált a seggbebaszó király Pierre – Az X-faktoros Kajtár Bernadettet seggbe dugta az análpápa – Pierre Woodman Aleska Diamond magyar pornóst bassza – Retró, Pierre Woodman két magyar csajjal pornózik – Pierre Woodman casting magyar lánnyal videón.

A pornós olyanokat tesz pénzért, hogy csak nézünk

A pornót szerethetjük, utálhatjuk, megtűrhetjük. Viszont vannak a pornószínészek. Ezek a nők és férfiak kurvák, akik pénzért basznak kamera előtt és ez még csak a minimum, mert ezen felül tesznek egy csomó olyan dolgot, amin csak néz az ember. Vagy éppen tetszik is neki, hogy mindezt láthatja.

Ha rosszul esik valakinek, hogy lekurvázzák, ne kurválkodjon. Önző módon szeretem nézni azokat a férfiakat és nőket, akik filmre vehetőek, ahogy több-kevesebb pénzért megvehető az önbecsülésük, de közben egy pillanatra sem jut eszembe, hogy nekem ezeket az embereket tisztelnem vagy védenem kellene. Ne akarjunk felkent harcosai lenni a butaságnak. Az ilyen viselkedés érthető annál, akinek szexuális tapasztalatai a jpeg, avi és keze hármasába esnek, de úgy hiszem, mi itt többségében nem ilyenek vagyunk. A pornó mocskos dolog, mocskos emberekkel, mi meg ezt élvezzük…. A teljes cikk itt olvasható.

Az escort és a pornó egybemosódása

A mostani válság hatására a pornóipar még az elmúlt években már megfigyelhető csökkenő tendenciához képest is zuhanóágba került. Ebben legnagyobb mértékben az játszott szerepet, hogy a rengeteg elérhető ingyenes tartalom – leginkább szexoldalak fizetős anyagainak kalóz terjesztése – miatt azok bevételei drasztikusan megcsappantak, így új produkciók gyártására egyszerűen nem jutott pénz, vagy csak töredéke a korábbiaknak. Ennek logikus következményeként a modelleknek értelemszerűen adódott az alternatíva, hogy a háttérben virágzó escort, azaz amolyan luxusprostitúció segítségével kamatoztassák korábban megszerzett hírnevüket. A recept természetesen már évek óta működött, sokan eleve azért szerepeltek pár pornófilmben, hogy aztán magasabb árfolyamon értékesíthessék bájaikat, immáron pornósztárként hirdetve magukat. Alkalmasint a módszer hasonló a férfimagazinok címlapján való szerepléssel.
Kelemen Anna botránya tipikus példa, amikor is felkerült az internetre, ahogy valaki telefonon “megrendelte” őt 1000 euronak megfelelő összegért. Nem olcsó tarifa, de megvan az a réteg, akik ezt sportnak tekintik, hogy melyik celebet tudják megdugni, és nem gond kifizetniük ezt a “gázsit” sem.
Kevés azon pornószínésznők száma, akik nyíltan fel is vállalják, hogy ők bizony űzik ezt az ipart is, vagy befejezve aktív pornós karrierjüket, e felé váltottak. Ilyen példának okáért Angela Winter, aki a Machomedia fórumán a neki szentelt topikban nyíltan beszél erről, nem titkolja. Nevére és az escort szó párosítására keresve rengeteg linket kidobnak a keresők, szóval hajrá, ha valaki egy olyan csajra vágyik, aki brutál módon szereti a seggbebaszást. Hozzá hasonlóan őszintén mesélt erről Sonya Starr is (igaz, ennek már vagy 4 éve), aki nem feltétlen anális tágulékonyságával, inkább intellektusával késztetett elismerésre bennünket. Hazai pályán leginkább Janet Joy beszélt kamera előtt róla, hogy alkalmasint praktizál idehaza, rendelésre házhoz megy táncolni, illetve szopni. Ez mondjuk nem a külföldre járó luxusprosti kaliber, de mégiscsak valami…
Az év elején komoly visszhangja volt Ricardo Soli letartóztatásának és Franciaországba szállításának, mivel hasonló munkák szervezésével, pontosabban emberkereskedelemmel vádolták. Vele együtt letartóztatták Répás Lajost is, aki a hazai szépségipar egyik jeles személyisége – és állítólag sok befolyásos ember számára működik “hostess-beszállítóként” is. Ő mindenesetre rövid időn belül tisztázta magát, és bátran nyilatkozott. Ahogy tette ezt Pierre Woodman is, aki sokat dolgozott együtt Ricardo Soli-val, és igen jól érzett rá, hogy az akkor még titokban tartott másik letartóztatott személy milyen körbe tartozhat, ki is lehet. Ricardo Soli-ról azóta sincs konkrét hírünk, valószínűleg még mindig küzd az emberkereskedelem vádjával a francia hatóságok ellenében. Valamelyest ismerve munkásságát és magánéleti kapcsolatait a modellekkel, már-már morbid esetre lettünk figyelmesek nemrégiben. Letartóztatásának időpontjában cégének topmodellje Juliette Shyn volt, aki egyrészt éppen akkor kezdte ívelő karrierjét, másrészt privát életben is Ricardo Soli partnere volt.  A Juliette Shyn-et megelőző két kiemelt modell, Angelina Crow és Boroka Balls – akik mellesleg mindketten ugyanígy magánéleti szerepet is betöltöttek – Ricardo Soli ügynökségénél eleddig nem tűnt fel ilyen tevékenységet hirdető oldalakon, és ezt főként Angelina Crow esetében finoman szólva sem tartjuk valószínűnek a jövőben. Talán épp az ismeretség kapcsán érdekelne bennünket, hogy mi állhat a háttérben? Forrás: 3xnight
További pornó anyag a cikk szereplőiről:  Angela Winter – Janet Joy – Escort és pornóhírek: Címlaplányok pénzért basznak – Ribéry faszán csinált karriert a kurva Zahia Dehar – Szexiparban dolgoznak a magyar pornósztárok

John Long több ezer nőt baszott meg

A pornós férfiakat sokan irigylik, de kevesen ismerik a kulisszatitkokat.  Legtöbbjük folyamatosan antiboitikumokat szed, hogy a sok nőtől a mindenféle hüvelyi fertőzéseket ne szedjék össze. Long John, polgári nevén Michael Zühlke 18 évesen vesztette el a szüzességét, amióta azonban belekóstolt a gyönyörbe, nem ismer mértéket. A német szexisten pornósztár, dzsigoló és szakmunkás is egyben, de mindenekelőtt szexfüggőnek vallja magát. Állítása szerint eddig 4444 nővel bújt ágyba, de egyelőre nem tervezi, hogy visszavegyen a tempóból. A teljes cikk a tagi oldalon itt található

Peter North 21 cm – adult színész

peter_northPeter North 1957 május 11-én Halifax (Kanada) született, mint Alden Brown. Pornószínész, aki még a ’80-as években kezdte az ipart és még ma, 2007-ben is ott van a topon. Napjainkban ő az egyik leghíresebb féfi pornó “előadóművész”. Mint ahogy a legtöbb pornós név, a Peter North is egy szójáték. A “Peter” egy az amerikai szlengben gyakran használt neve a pénisznek. Így a “Peter North” egy erektált hímvesszőt jelent, és egyben a férfi-egyenlő-pénisz metaforára emlékeztet. North miután befejezte színművészeti tanulmányait Kanadában, 1982-ben Kaliforniába költözött, és 24 évesen pornószínésznek állt, hogy pénzt keressen.
Ami be is jött neki, hiszen egyedülálló tehetsége hamar megmutatkozott ezen a területen. Valsózínűleg nincs még egy ember a földön, aki ennyi spermával rendelkezne, vagy legalábbis senki más nem állt még a kamerák elé bizonyítván tehetségét e téren. Peter átlagosan 8-10-szer spriccel egyetlen ejakuláció alkalmával. Filmbeli partnere, Jenna Jameson tanúsította, North élvező tudásának valódiságát, azaz, hogy nem kamu spriccelésről van szó, és hogy North eszméletlen mennyiségű sprmája valóban igazi és valóban személyesen belőle jön.
Peter North farka körülmetélt, nagysága – hosszra és vastagságra is – igen meggyőző. Ami a centimétereket illeti, 21 cm hosszú és 15 cm a kerülete. Peter North jellemzője még a mindig példás erekciója, kisportolt teste és furán belőtt hajszerkezete, aminek érintésére mellesleg, állítólag rendkívül érzékeny.
North 1986-ban kezde űzni az ipart, mint oly sokan a szakmában, először meleg pornóval. A nehezen hozzáférhető felvételek talunsága szerint ugyanolyan fapofával állta a sarat miközben sajátjához hasonlóan megtermett hímtagok jártak hátsófelében ki-be, mint ahogy miközben manapság ő teszi be az erre vállalkozó nőszemélyeknek. Természetesen manapság már nem csak szerepel, hanem rendez is filmeket, sőt ő maga a producer. Egyébként meg 1994-ben kiadott egy oktató könyvet arról, hogyan ismerkedjünk és randizzunk gyönyörű nőkkel “Penetrating Insights” címmel. A cikk folytatása a Tagi oldalon, szexképek és videók itt

Nacho Vidal adult pornószínész – 22 centis farokkal

Nacho Vidal (eredeti nevén: Ignacio Jorda González) spanyol pornószínész, született 1973 december 30-án, Mataró városban (Barcelona, Spanyolország). Pornó karrierje 1998-ban Rocco Siffredi segítségével kezdődött, ugyanis ő protezsálta be Hollywoodba. Majd 10 éves pályafutása során több mint 1500 pornófilmben szerepelt, sőt 2000 után mint pornófilm rendező és mint producer is tevékenykedett.

Érdekesség, hogy mint pornószínész, a legdögösebb nőkkel heteró filmekben szerepelt, mint rendező, transzszexuális és meleg pornót forgatott. Ő magát biszexuálisnak vallja, és vállalja, hogy volt már része homoszexuális kalndokban is. Belladonna egy interjúban az nyilatkozta, hogy Nacho farka volt a legvastagabb, amit ő valaha is kipróbálhatott. Ami – figyelembevéve azt a tényt, hogy Belladonna ez egyik legfoglalkoztatottabb pornószínésznő, aki forgatott már igen jó adottságokkal ellátott pornósztárokkal, mint Peter North, Brandon Iron, Mark Ashley, Rocco Siffredi vagy Billy Glide – igen hízelgő Big Nachóra nézve… Tovább a teljes cikkre
További pornószínészek: Lemondott a pornóbotrányba keveredett jobbikos Kabai Zoltán – John Holmes Mr. 35 centi Cicciolina szemével – Steve Holmes pornószínész 21 cm – Peter North 21 cm adult színész – ManDingo férfi adult színész 29 cm – Vanda Vitus magyar pornószínésznő – Michelle Wild, Vad Katalin seggében egy nagy fasszal lett sztár – VV Péter exfeleségét néger is baszta, szopatta – Veronika Clinton magyar pornós sztriptíz – Kajakra kúrták, azt pornós lett – Bree Olsont is megkefélte Charlie Seen – Pornós csajok végbélnyílása seggbekúrás után – Lexington Steele pornószínész 24 cm

Lemondott a pornófilmekben szereplő jobbikos, Kabai Zoltán

Kabai Zoltánt aki csúcsgázsiért dolgozott, a ’90-es évek szexvilágának legnagyobb sztárjaként emlegeti könyvében a pornórendező Kovi, Kovács István. Zoltan Kabai több mint tíz évig pornózott. Végigdugta szopatta az akkori összes magyar pornós csajt. Elfolyatott egy pár liter spermát, míg nemzetközi hírneve lett.
– A mai napon lemondott Kabai Zoltán az alapszervezeti titulusáról, a Jobbik védelmében. Indoklása az, hogy ne terhelje tovább a szervezetet. A hazug támadások miatt, ami a Blikkben megjelent, jogi útra tereli az ügyet – nyilatkozta Pál Gábor, a Jobbik sajtósa. A pornócézár Kovi hamarosan megjelenő könyvében így írt Kabai Zoltánról, a Jobbik solymári alapszervezeti vezetőjéről: “Oszlopos tagja volt a csapatunknak Kabai Zoli, az Irigy Hónaljmirigyben éneklő Kabai Laci testvére. Szerepelt a Mazochista álmokban, a Hótehénkében, valamint a Botrány a szexvideótékában is. Azt hallottam, hogy azóta politikai pályára lépett…” A teljes cikk és Kabai pornóvideók a Szexpláza bulvár és pornó szájt Tagi szexhírek oldalán itt találhatók