A nőuralom, female domination szexuálpszichológiai alapjai sorozatunk mostani témája: 1. Nő uralom és férfi alávetettség a szexuális erkölcsben. 2. A nők mint a végzet asszonyai és a szexuálfeminista nők. 3. A szexuálfeminista nők mint a férfiak szex úrnői.
Részlet: Mivel a Nő nyilván csak akkor fog szexelni egy férfival, ha abban az élvezetét leli: így természetes módon a Nőnek kell irányítania a szexet. A folytonosan a Nő kegyeire áhítozó férfinak viszont, ugyancsak nyilvánvalóan, ki kell elégítenie Úrnője összes kívánságait, hiszen csak úgy remélheti, hogy az Úrnő, vagyis Mistress a kegyeiben részesíti: tehát alá kell vetnie magát a Nő akaratának és irányításának. Bár a férfi általában van szexuális függésben a Nővel szemben, ezt a függőséget mindig egy bizonyos Úrnőre vonatkoztatva tanúsítja. De hogy ez az Úrnő konkrétan kicsoda, az nem a férfi választásán múlik: mindig az a Nő lesz ugyanis az Úrnője, aki a szexepiljével a legerősebb hatást tudja és akarja rá gyakorolni. Hogy pedig melyik Nő gyakorolja a férfira a legerősebb szexepilt, az csakis a Nő döntésétől és akaratától függ: ugyanis minél gátlástalanabb (minél nagyobb Kurva és Bestia) a Nő, annál erősebb lesz a férfira gyakorolt erotikus hatása. Így a férfi a szexelés során magától-értetődően és szinte észrevétlenül az Imádott Úrnő engedelmes szex-rabszolgája, a Hódító Nő pedig a férfi diadalmas Szex-Úrnője lesz… A korábbi cikkek után a mostani teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Sorozat indul a Nők felsőbbrendűségéről s a férfiak fölötti uralmuk (female domination) alapjairól, eszközeiről és formáiról. A Nő-férfi viszonyt elemző feminista (vagyis egyedül tudományos) elméletek mindegyike a Nő felsőbbrendűségének elvét vallja. Alapvető közülük a szexuálfeminista elmélet: bármennyire felsőbbrendűek ugyanis a Nők minden másban is, a férfiak fölötti uralmukat a szexuális hatalmuk révén gyakorolják. Az átkos patriarchalizmus túl hosszúra nyúlt időszaka azonban annyira elhomályosította a szexuális Nő-uralomnak a matriarchális korszakban még magától-értetődő és természetes szokásait, hogy ezeket manapság sok Nő csak mint izgató erotikus játékokat fedezi fel újra…. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Korábbi bejegyzések a témában: Szex, pornó: férfi kínzás a forradalom ihletében - Meghalt egy férfi szado-mazo játék közben - A dominák kéjes megaláztatásra csábítanak - Bilincs és korbács párok között - A szivarozó nő extrém fétish - A japánok szexualitása
- Azt teszed, amit mondok! Úgy, ahogy én akarom! A legkisebb ellenállásodat is letöröm! Ha kedvem úgy tartja, büntetlek és megalázlak! Ha rossz a kedvem: földbe taposlak, korbácsom a véredtől lesz lucskos! Ha nagyon gonosz vagyok: kikötözlek és megerőszakollak! Megismered a kiszolgáltatottság érzését! A fájdalomtól és a gyönyörtől zokogva fogod szolgálni az úrnődet… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
További domina témájú bejegyzések: Cameron Diaz faszimádó szexista – Az Auschwitz náci szadómazó film – Domina úrnő a netről – Magyar csajok úrnő szolga domina szetben – A szado-mazo és a csoportszex alapnak számszámít! – Kötözés, kiszolgáltottság, erőszak – Kegyelmezz nagyuram utórezgések – Szexi domina rucik az Intim Center Szexshopban – Domina férfit fegyelmez – Dominák világa 1. rész2. rész - Úrnőm tiszteletére 1.2. – Lady Jenny domina testileg lelkileg megkínoz – BDSM Dominák megalázzák szolgáikat – Dominához járnak a magyar férfiak fojtogatós szexért - Hogyan lehetsz Domina
Életével fizetett a szado-mazo szexért egy brit férfi, aki egészen Belgiumig utazott, hogy megkínozza Európa legperverzebb dominája Lucrezia. Lucrezia akit valójában Ira V.D.-nek hívnak egyébként közismert alakja a szélsőséges szexuális szolgáltatásokra gerjedők körében, a csendes falucskában, Sint-Job-in-’t-Goorban lévő otthonában már öt éve berendezett egy börtöncellát a klienseinek, ahol kérésre kikötözte, megalázta és kínozta a „csúnya, rossz fiúkat”.
Az 58 éves vendég a zuhany alatt esett össze, életét már nem tudták megmenteni a kiérkező mentők. A férfi – ahogy a rendőrség fogalmazott – egy „intenzív aktuson” vett részt Lucrezia úrnő és segítője, Juno belgiumi villájában. A két nőt letartóztatták és halált okozó testi sértéssel vádolták meg őket. A 46 éves Lucrezia – akinek valódi nevét nem hozták nyilvánosságra –Európa legperverzebb dominájaként hirdeti magát honlapján. Az oldalon azt írják, hogy specialitásuk az „extrém fájdalom” okozása, amit fotókkal és műtéti eszközökkel is bizonyítanak. A szerencsétlenül járt férfi dinitrogén-oxidot – más néven kéjgázt – kapott, amit műtéteknél fájdalomcsillapításra használnak. A törvényszéki orvosszakértő szerint elképzelhető, hogy ez okozta a halálát.
„Az aktusok egy órán át, de akár három napon keresztül is tarthatnak. Extrém hosszú és orvosi esetekre specializálódtam. Szadista vagyok, intelligens és perverz” – írta Lucrecia a honlapján. A nő belgiumi szomszédja a The Daily Mail című brit bulvárlapban azt nyilatkozta, hogy a csendes környék teljesen megváltozott, mióta megnyílt a szado-mazo pince.
„Lucrezia érkezése után tele lett az utca drága, külföldi rendszám autókkal, a hiányosan öltözött vendégek pedig hozzám csengettek be, mert sokszor eltévesztették a házszámot. De a pohár akkor telt be, amikor a kertben is folytatták a szadista aktusokat, így a gyerekeimet ki sem tudtam engedni játszani” – mondta a nő, aki érthetően megkönnyebbült, amikor hírét vette a letartóztatásnak.
Életével fizetett a szado-mazo szexért egy brit férfi, aki egészen Belgiumig utazott, hogy megkínozza Európa legperverzebb dominája Lucrezia. Lucrezia akit valójában Ira V.D.-nek hívnak egyébként közismert alakja a szélsőséges szexuális szolgáltatásokra gerjedők körében, a csendes falucskában, Sint-Job-in-’t-Goorban lévő otthonában már öt éve berendezett egy börtöncellát a klienseinek, ahol kérésre kikötözte, megalázta és kínozta a „csúnya, rossz fiúkat”.
Az 58 éves vendég a zuhany alatt esett össze, életét már nem tudták megmenteni a kiérkező mentők. A férfi – ahogy a rendőrség fogalmazott – egy „intenzív aktuson” vett részt Lucrezia úrnő és segítője, Juno belgiumi villájában. A két nőt letartóztatták és halált okozó testi sértéssel vádolták meg őket. A 46 éves Lucrezia – akinek valódi nevét nem hozták nyilvánosságra –Európa legperverzebb dominájaként hirdeti magát honlapján. Az oldalon azt írják, hogy specialitásuk az „extrém fájdalom” okozása, amit fotókkal és műtéti eszközökkel is bizonyítanak. A szerencsétlenül járt férfi dinitrogén-oxidot – más néven kéjgázt – kapott, amit műtéteknél fájdalomcsillapításra használnak. A törvényszéki orvosszakértő szerint elképzelhető, hogy ez okozta a halálát.
„Az aktusok egy órán át, de akár három napon keresztül is tarthatnak. Extrém hosszú és orvosi esetekre specializálódtam. Szadista vagyok, intelligens és perverz” – írta Lucrecia a honlapján. A nő belgiumi szomszédja a The Daily Mail című brit bulvárlapban azt nyilatkozta, hogy a csendes környék teljesen megváltozott, mióta megnyílt a szado-mazo pince.
„Lucrezia érkezése után tele lett az utca drága, külföldi rendszám autókkal, a hiányosan öltözött vendégek pedig hozzám csengettek be, mert sokszor eltévesztették a házszámot. De a pohár akkor telt be, amikor a kertben is folytatták a szadista aktusokat, így a gyerekeimet ki sem tudtam engedni játszani” – mondta a nő, aki érthetően megkönnyebbült, amikor hírét vette a letartóztatásnak.
A szado-mazo szex iránt érdeklődők, önmagukat szolgaként felajánló férfiak regisztrációs adatlapja javarészt átlagos, csak kevés bemutatkozó szöveg utal a szexuális orientációra. Többségükben diplomás, vezető beosztású emberek, akik komoly kapcsolatra nem feltétlenül keresnek domináns partnert, de amint feltűnik a színen egy mistress, egyből lecsapnak rá. Legismertebb a budapesti Lady Jenny. Vannak viszont olyanok, akik nem kertelnek, és egyből közlik a szándékaikat. Mert a felesleges körök lefutása nélkül időt spórolnak. Tovább a teljes cikkre
A minap alkalmam és főleg bátorságom volt kipróbálni legújabb szerzeményemet, amit egy Károly körúti szexboltból tulajdonoltam. Az alkalom egy – milyen más? – magányos este volt, a bátorság pedig egy fél üveg pezsgő. Félhomály, mécsesek a kád szélén, kezemben az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Amikor valaki egy kommentben azt írja, hogy Magyarország és Budapest én így szeretlek, akkor az az esetek 99%-ban iróniát takar. A maradék 1%-ban pedig maró gúnyt. Pedig van, aki komolyan gondolja. Még akkor is, ha csak egy szexbolt kirakatáról van … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az 5 részes, lila, zselés vibra szett kitűnő választás a teljes kényeztetéshez. A szett tartalmaz egy ezüst színű minivibrátort 6×1,5 cm elemekkel, egy nyuszi formájú klitorisz izgató feltétet, egy análkúpot, amit szintén rá lehet húzni a minivibrátorra, egy kéjköpenyt, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Van, aki szerint egy nő nem is igazi nő, ha nincs vibrátora. Ezzel a nézettel azért vitatkoznánk, de tény: a szexuális segédeszközök többre jók, mint gondolnánk. Szexuális forradalom ide vagy oda, a szexuális segédeszközök használata még mindig tabutéma. Olyasmi, amiről … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
A nők nagy része megbarátkozott vele és a férfiak fele is kipróbálta már a vibrátort – akik pedig élnek vele, úgy tűnik, egészségesebbek… Vajon boldogabbá tehetnek minket a szexjátékok? És egészségesebbé is? Az Indianai egyetem tanulmánya szerint a férfiak és … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Szürkül a házasélete? Színesítheti segéd eszközökkel, ha az Intim Centerbe megy vásárolni! De jóból is megárt a sok, már egyre többen vásárolnak guminőt és gésagolyót! Aki azt gondolja, hogy a jó szexhez mindig elég egy ágy és egy partner, az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Teljesen áttetsző péniszpumpa (kivéve a vákuum-szelep), rücskös, puha belső mandzsettával. A henger 19cm mély, belső átmérője kb. 4,5cm. A terméket üzletünkben megvásárolhatja, vagy telefonon megrendelheti. Péniszpumpa deluxe: Nyomásmérővel ellátott henger 30cm hosszú, 22cm mély, belső átmérője 6cm, puha szilikon mandzsettával, … Egy kattintás ide a folytatá […]
A szexshop vagy szexbolt olyan üzlet, ahol szexuális segéd eszközöket, pornófilmeket, erotikus fehérneműket, erotikus könyveket, magazinokat, és óvszereket lehet vásárolni. Hazánkban egyre több nagyvárosban természetessé váltak a szexshopok. Kétféle szex bolt létezik Magyarországon. Utcai szex üzletek és Online boltok. Utcai … Egy kattintás ide a folytatásho […]
Csöndes-, és kínhalál, születés és csodás gyógyulás mind az orvosok napi élménye. De a butaság bizarr következ-ményeivel is szembesülnek, például hogy miféle tárgyakkal tömik ki testnyílásaikat. Az egészségügyben dolgozók szívesen elmesélték tapasztalataikat, nevüket azonban nem vállalták, nehogy egykori betegeik magukra … Egy kattintás ide a folytatáshoz... […]
Több kereskedelmi kiállításon és vásáron, a Close2You vibrátorok elnyerték a legjobb dizájn díjat. A Close2you termékek segítségével az erotika új hangjait szólaltathatod meg, így minden egyes kéjes óra olyan lehet, akár egy buja hangverseny. Minden egyes darab igazi mestermű, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az, hogy a képen látható felcsatolható nem tetszene a legtöbbférfinak, rendben elismerjük. De egy olyan vibrátor, amivel szex közben izgathatja magát a nő? Vajon, mi zajlik a pasik agyában? Megkértünk egy szingli és egy házas fickót, válaszoljanak azokra a kérdésekre, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Kellemes a színe, szemet gyönyörködtető a formája, finoman a kezedbe simul, és ha ez még nem minden, használatával további élvezetekhez jutsz. Mi az? A válasz egyszerű: a szexuális segédeszközök legújabb generációja. A dildo és a vibrátor között annyi a különbség, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Doromboló kiscica és vadmacska is tud lenne Alekosz szerelme, Betti. Az ÖsszeEsküvők egykor játékosa persze inkább az utóbbira szavaz. Alekosz elárulta, meglepődött amikor pálcával és bilinccsel lepte meg őt Betti, de szerinte ez minden férfi vágya az ágyban… […]
Hardcore szex, vagyis kőkemény pornó fut a két legnagyobb magyar politikai párt neve alatt az interneten, írta meg az egyik napilap. A fidesz.com és az mszp.com nem foglalkozik politikai kérdésekkel, mindkettőn pikáns, felnőtt tartalom található. Ráadásul valószínűleg nem történt törvénysértés, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az Intim Center üzlet helye 18 éve nyitottunk az Astoriától 40 méterre a Deák tér felé. A Károly krt. 14. sz. alatti ház félemeletén vagyunk, úgy jöhet be a házba, mint egy lakó. A félemeleten csak az üzlet van. A … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Ha erotikus kellék, eszköz, filmek, segédeszköz, szexi ruházat, akkor ezt ajánljuk: Intim Center Szexshop. Címe: 1052 Budapest, Károly krt. 14. sz. Telefon: 316-0918, internet: www.Intimcenter.com – Nyitva minden nap! Szexshop bejegyzések az Intim Center oldaláról: A Viagra még a nőket … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Mészáros Dóra erotika, szex, bulvárhír linkek: Hogyan lesz egy szexbomba az éjszaka királynője? – Mészáros Dóra arcára engedi a gecijét húsz férfi – Mészáros Dóra, Maria Belucci bekavartak Zimány Lindának – Mészáros Dóra tinicsaj pinájára indul be – Szőrmementes péntek Mészáros Dóra … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Társasjáték, rózsaszín plüssbilincs, rózsaszín vibrátor, cicaruha és öklözőzsír, ezek voltak 2011 legkelendőbb szexjátékai itthon. Az üzletág stagnál, évek óta nem látnak a tulajdonosok sem visszaesést, sem növekedést. A nem csak online szexshopokat pedig úgy tűnik, a jól választott, speciális vevőkör … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
25 százalékos adót vetettek ki a pornográf tartalmakra és 3 százalékos, árbevétel alapú adót a filmvetítésre és -terjesztésre. A törvény zárószavazása előtti módosítás értelmében ez utóbbi is csak a pornóra vonatkozik, a többi mozinak, dvd-kölcsönzőnek nem kell fizetnie. A módosítás … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Szilveszteri különkiadást rittyentettünk nektek a Heti hetes december 29-i pesti kabaréjából. Az orális szextől kezdve a zárlatos vibrátorig sok-sok minden kiderült. Kérem vigyázzatok az anyag nyomokban Kádár Jánost tartalmaz. Gyertek ki a Blikk szilveszteri mulatságára az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]