Magyar playmate lányok teste meztelenül

Magyar playmate lányok meztelenkednek, a galériáért kattints a képre vagy ide. Lévai Adrienn aki szopást is kínál lájkolóknak, elsőként vallott arról, hogyan működik a világot behálózó magyar prostituálthálózat. Márki Zsuzsanna is megosztja véleményét. A magyar playmate bejárta a fél világ szállodáit.

magyar-lanyok-vetkoznek

Milliókat tehetett zsebre a 2009–2010-es időszakban a Playboy magazin 2010-es közönségdíjasa, Lévai Adrienn, aki kipakolt a rendőröknek a dubajozásról. Mint a Bors a nyuszilány rendőrségi vallomásából megtudta, számos alkalommal főként budapesti hotelekben, magánlakásokban járt a férfiak kedvében. Egyszer állítólag 1500 eurót, azaz mintegy félmillió forintot ígértek neki, ha három napon keresztül hajókázik arab vendégekkel. Ha azonban „több is történt”, plusz 5-600 euró járt a lányoknak, mintegy 200 ezer forinttal több. A pesti hotelbeli légyottokért általában 100 ezret fizettek az ügyfelek, a külföldi munkák költségeit (repülőjegy, szállás, sofőr) pedig minden esetben a megrendelők fizették. Mint a vallomásából kiderül, Dubajban, Londonban, Marokkóban, Mallorcán és Franciaországban is a férfiak kedvében járt. „A prostituáltak legalább behozzák a valutát az országba, és nem az állam pénzén élnek” – vélekedik az aktmodellből időközben DJ-vé vált lány – írja a Nlcafe.hu női újság.

További playmate modellek: Daniludisz Niki playmate szexi, erotikus videója – Patkó Csenge Összeeskövők – Lévai Adrienn a kurválkodásról vall – Mónus Emese és Horváth Zsófi csókolóztak – Dundika, Hornyák Hajnalka, vagyis Majoros hajnalka meztelen képek – Voksán Virág, Dj Flower meztelen playmate – Aubert Evelin, Kari Kata és Kovács Kitti fotózáson pucsítanak – Fekete Tünde vagy Kálmán Tünde a neve – Lázár Beáta, Dorothy Green széthúzzaa pináját – Nyéki Noémi és Debreczeni Evelin bugyiban pózolnak – Voksán Virág pucsítástól a faszszopásig mindent vállal – Playmate lányok pinája és segge közszemlén.
A mai világban már nem nagy ügy a meztelenkedés. Már pózolt Denise Richards és Tia Carrerre a Playboy fotósai előtt, de olyan világsztárok vetkőztek le a férfimagazin kedvéért, mint Sharon Stone és Drew Barrymore, valamint három Oscar-díjas színésznő: Juliette Binoche, Charlize Theron és Kim Basinger. A ˙80-as évek egyik első számú szőke bombázójának, Kim Basingernek és Alec Baldwin közös csemetéje is vetkőzött, de nem is akárhogy! A csodás alakú fiatal lány sosem volt éppen szégyenlős, minden eddiginél tovább ment. Meg kell hagyni, hogy Ireland alakja tényleg elképesztő, Arthur Belebeau fotói pedig nagyon szexik és gyönyörűek, de persze kíváncsian várjuk, hogy a sztárcsemetétől számíthatunk-e valamire a jövőben a kétségkívül attraktív vetkőzésein kívül is!

Dubajozók listája a per alapján

A dubajozás ami tulajdonképpen kurválkodás, ez elmúlt hetekben újra sok-sok címlapsztorit hozott. A hónapban két kurvaper is volt a bíróságon, hiszen a prostitúció önmagában nem bűncselekmény, azonban a szervezés, és az abból való nyereség, adózás nélküli bezsebelése igen. Félnek a modellek, a playmate-k, a legfelkapottabb magyar szépségek, kvázi az egész celebvilág, hogy kiderül: ők is megjárták a mennyek poklát. Dubajozók listája a bírósági idézések alapján. A dubajozók listája, egy hét alatt 40-50 arab dugja meg brutálisan a dubajozó kurvákat cikk már írt róla, hogy feltehetően hírességek is dubajoztak. A forrás az Mno24.hu cikk, ebben ír a témáról Répás Lajos perével kapcsolatban, egy komoly celeblistával, ami vagy igaz vagy nem. A képen Zahia Dehar az egyik leghíresebb dubajozó hölgy látható.

dubajozo-kurva

A luxusprostituált csókolózik, tűri a perverziókat, és vállalja a kockázatot azzal, hogy nem használ óvszert. Egyes divatos partikon a meghívottak félmilliós ruhában érkeznek, de ezer euróért bármikor szívesen megszabadulnak tőle. Az ilyen eseményen megjelenő luxusprostituált státusszimbólumnak számít.

penz-es-kurva

Akik az Mno24.hu cikk és a Frisskula.com bejegyzés alapján így vagy úgy, de érintettek az ügyben: Ézsiás Barbara, Balogh Edina, Barsi Adrienn, Baukó Éva, Bódi Sylvi, Brigitta Bulgari, Debreczeni Dóra, Debreczeni Zita, Dundika Majoros Hajnalka, Hargitai Bea, Hódi Pamela, Horváth Éva, Kapócs Zsóka, Kerekes Beus, Kis Hegedűs Réka, Kulcsár Edina, ÉNB Zsófi Kovács Dóra,  Kustánczi Lia, Laki Zsuzsi, Lévai Adrienn, Márki Zsuzsi, Mészáros Dóra, Mészáros Veronika, Palácsik Tímea, Pantinchin Edina, Rácz Ildikó, Ripli Zsuzsi, Sarka Kata, Sónyák Szilvia, Som Balogh Edina, Voksán Virág, Vajna Tímea, Vv Éva Baukó Éva, Vv Dóri Török Dóra, Vv Dya Kovács Diána, Vv Gigi, Vv Veronika, Zimány Linda. Sarka Kata a Facebook oldalán már tiltakozott is, a részletekről itt olvashatsz.
Részlet egy dubajozó vallomásából: Majd az egyik nap, új arab úrhoz osztottak be. Mai napig nem tudom mért. De ez maga volt a pokol, még most is elszorul a torkom, ha visszaemlékezem. A mikor bemutattak neki, nagyon szótlan volt, egy darabig némán ültünk egymással szembe, ő valamilyen szivart szívott, vagy nem is tudom mit. aztán intett hogy kövessem egy sötét szobába mentünk. Közben felkészültem a legrosszabbra, mert tudtam, h ő más lesz, egyszer csak megfordult, pofon vágott, majd hassal az ágyra lökött, mai napig hallom, a fülemben a ruha szakadását, ahogy tépte le rólam. Aztán egyszer csak hátulról belém hatolt, életemben nem volt dolgom ekkora pénisszel, iszonyatos volt. Hihetetlen fájdalmas volt. Végig küszködnöm kellett, hogy ne sírjak, mert mikor oda mentem, az első az volt, hogy közölték, akármi történik, mindig mosolyogni kell, és tilos sírni, mert akin ezt észreveszik az büntetést, kap, amiről ne akarjuk megtudni, hogy az milyen lehet. Források Hot24.hu, Blikkpress, Mno24.hu, Velvet, Drgenya.com, a cikk teljes terjedelmeben az eredeti oldalon itt olvasható.
Cikkek dubajozás témában: Bódy Sylvi, Iszak Eszter, VV Gigi, Molnár Anikó, ÉNB Zsófi Kovács Dóri az alábbi Facebook megosztásban érintett. A modell Grlic Tímea Dubajban járt. A Dubai útjáról beszél Kondáktor Zsófi. A pornós lányok kurvák mert escortoznak? Az arab escort egy kis időre szünetel cikk és további linkek a dubajozás cikkben itt.

Majka nagy kavaró szép magyar csajokkal

Majka nagy kan és kavaró. Felettébb pikánsnak volt az Ezek megőrültek adása, ugyanis hat gyönyörű nő, Tóth Gabi, Némethy Marcsi, Majoros Hajnalka Dundika, Nkuya Sonia, Szögeczky Ági és Fresh Andi küzd majd egymással. A képre kattintva keresd meg Dundikát…

magyar-meztelen-lanyok

Az utóbbi, a szőke bombázó volt a műsorvezető, Majka kedvese évekkel ezelőtt, amikor véget ért az első ValóVilág.
– Andival normálisan váltunk el, azóta is jóban vagyunk – meséli Majka. – A csajok baromi jók voltak! Lelkesen mentek neki a kihívásoknak.
Az ózdi rapper mindig is a legjobb nőkkel dicsekedhetett. Andi után a barátnője volt a Barátok közt Zsófija, a gyönyörű Kiss Ramóna is. Legutóbb a frissen elvált playmate-tel, Dundikával hozták össze, amiből gyerek is lett. Ez vagy igaz, vagy nem, az érintettek erről nem beszélnek. A stábtagok közül néhányan úgy vélik, aki elég figyelmesen nézi a celebvetélkedőt, rájöhet a megoldásra!

Dundika pinás képek

Véget ért egy álomházasság! Dundika (27), azaz Szentiványi Hajnalka és férje, Szentiványi László (35) már régen beadta a válókeresetet, mesebeli körülmények között tartott frigyük nem érte meg harmadik évfordulóját. Pedig mennyien irigyelték a boldog párt és főleg Lacit, akinek sikerült elnyernie az ország egyik legszexisebb lányának szerelmét! Most Majka kurogatja a csajt.
Dundit, Majoros Hajnalkát nem motiválja annyira az újabb esküvő. Az egykori playmate tudta, hogy Majka az elfoglaltságai miatt nem tud majd annyi időt tölteni a családdal, mint amennyit szeretne.

– Sok édesanyához képest nekem még így is könnyebb valamilyen szinten, mert nem kell dolgoznom, hiszen Peti mindent előteremt számunkra. És van egy bébiszitterünk is, aki egy héten kétszer-háromszor átjön, és amíg ő vigyáz a gyerekre, én ki tudom pihenni magam – meséli a hot! magazinnak Dundika, aki elismeri: a terhessége elején nem gondolta volna, hogy ilyen nehéz lesz majd édesanyának lenni.
– Le a kalappal édesanyám előtt! Nem is értem, annak idején, hogy bírt el egyszerre két gyerekkel. Szerintem nagyon nehéz édesanyának lenni, de ezt nem panaszként mondom. Bár a kisfiunk még csak tizenkilenc hónapos, már most nagyon akaratos: tudja, hogy mit szeretne – nekem viszont olykor meg kell szabnom a határokat – magyarázza Dundika.
Dundika szex, erotika, bulvár: Dundika, Hornyák Hajni fénykorában – Hornyák Hajnalka képek – Dundika Hornyák Hajnalka – Dundika is nyomul a VB kapcsán – Dundika, Hornyák Hajnalka meztelen – Dundika pénzért szexelne – Dundika és a kéjlepedő – Dundika vajon elélvezett a lovon? – Dundika és huga a pinák retusálva – Benkő farka megmoccant Dundikára – CKM naptáron meztelenkednek a magyar lányok – Dundikátt dugnád 100 ezerért.

                           

Dundika, Hornyák Hajnalka meztelen

Véget ért egy álomházasság! Dundika (27), azaz Szentiványi Hajnalka és férje, Szentiványi László (35) már régen beadta a válókeresetet, mesebeli körülmények között tartott frigyük nem érte meg harmadik évfordulóját. Pedig mennyien irigyelték a boldog párt és főleg Lacit, akinek sikerült elnyernie az ország egyik legszexisebb lányának szerelmét! Most Majka kurogatja a csajt.
Majoros Hajnalkát, Dundit nem motiválja annyira az újabb esküvő. Az egykori playmate tudta, hogy Majka az elfoglaltságai miatt nem tud majd annyi időt tölteni a családdal, mint amennyit szeretne.

– Sok édesanyához képest nekem még így is könnyebb valamilyen szinten, mert nem kell dolgoznom, hiszen Peti mindent előteremt számunkra. És van egy bébiszitterünk is, aki egy héten kétszer-háromszor átjön, és amíg ő vigyáz a gyerekre, én ki tudom pihenni magam – meséli a hot! magazinnak Dundika, aki elismeri: a terhessége elején nem gondolta volna, hogy ilyen nehéz lesz majd édesanyának lenni.
– Le a kalappal édesanyám előtt! Nem is értem, annak idején, hogy bírt el egyszerre két gyerekkel. Szerintem nagyon nehéz édesanyának lenni, de ezt nem panaszként mondom. Bár a kisfiunk még csak tizenkilenc hónapos, már most nagyon akaratos: tudja, hogy mit szeretne – nekem viszont olykor meg kell szabnom a határokat – magyarázza Dundika.

 Dundika szex, erotika, bulvár: Dundika, Hornyák Hajni fénykorában – Hornyák Hajnalka képek – Dundika Hornyák  Hajnalka – Dundika is nyomul a VB kapcsán – Dundika, Hornyák Hajnalka meztelen – Dundika pénzért szexelne – Dundika és a kéjlepedő – Dundika vajon elélvezett a lovon? – Dundika és huga a pinák retusálva – Benkő farka megmoccant Dundikára – CKM naptáron meztelenkednek a magyar lányok – Dundikátt dugnád 100 ezerért.

A cikk folytatása itt: Dundika, Hornyák Hajnalka meztelen © 2014 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Dundika, Hornyák Hajnalka pinája

Véget ért egy álomházasság! Dundika (27), azaz Szentiványi Hajnalka és férje, Szentiványi László (35) már régen beadta a válókeresetet, mesebeli körülmények között tartott frigyük nem érte meg harmadik évfordulóját. Pedig mennyien irigyelték a boldog párt és főleg Lacit, akinek sikerült elnyernie az ország egyik legszexisebb lányának szerelmét! Most Majka kurogatja a csajt.
Dundit Majoros Hajnalkát nem motiválja annyira az újabb esküvő. Az egykori playmate tudta, hogy Majka az elfoglaltságai miatt nem tud majd annyi időt tölteni a családdal, mint amennyit szeretne.

– Sok édesanyához képest nekem még így is könnyebb valamilyen szinten, mert nem kell dolgoznom, hiszen Peti mindent előteremt számunkra. És van egy bébiszitterünk is, aki egy héten kétszer-háromszor átjön, és amíg ő vigyáz a gyerekre, én ki tudom pihenni magam – meséli a hot! magazinnak Dundika, aki elismeri: a terhessége elején nem gondolta volna, hogy ilyen nehéz lesz majd édesanyának lenni.
– Le a kalappal édesanyám előtt! Nem is értem, annak idején, hogy bírt el egyszerre két gyerekkel. Szerintem nagyon nehéz édesanyának lenni, de ezt nem panaszként mondom. Bár a kisfiunk még csak tizenkilenc hónapos, már most nagyon akaratos: tudja, hogy mit szeretne – nekem viszont olykor meg kell szabnom a határokat – magyarázza Dundika.
Dundika szex, erotika, bulvár: Dundika, Hornyák Hajni fénykorában – Hornyák Hajnalka képek – Dundika Hornyák  Hajnalka – Dundika is nyomul a VB kapcsán – Dundika, Hornyák Hajnalka meztelen – Dundika pénzért szexelne – Dundika és a kéjlepedő – Dundika vajon elélvezett a lovon? – Dundika és huga a pinák retusálva – Benkő farka megmoccant Dundikára – CKM naptáron meztelenkednek a magyar lányok – Dundikátt dugnád 100 ezerért.

A cikk folytatása itt: Dundika, Hornyák Hajnalka pinája © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.