Liptai Claudia szex Szabó Győzővel

Liptai Claudia szex Szabő Győzővel a filmben. Liptai Claudia és Szabó Győző pornóba illő szexjelenete a Valami Amerika című filmben, a videó itt látható.
Amúgy a jelenet sajnos nem egy nagy kunszt, Liptai Claudia playmate mostanság már mindent megmutatott, sőt adásban is fogdosták a mellét, de a filmben művésznőből szemérmetlenül keveset mutatnak, pedig jót tett volna a film hangulatának, ha kivillant volna egy vagy két azóta már tudjuk milyen, szeplős cici.  Liptai Caludia műmellei, segge és pinája jó kis bulvártéma volt.

Liptai Claudia évek óta rendszeresen eljár a hazai divatbemutatókra, ahová lánya Liptai Panka is elkíséri. Itt szeretett bele a modellek világába, és elhatározta: ő is ezt szeretné csinálni. A büszke anyuka mindenben támogatja elsőszülöttjét. A műsorvezető a Blikknek mesélt lánya terveiről.
Liptai Panka az utóbbi időben egyre jobban kacsingat a divatvilág felé, és én mindenben támogatom – nyilatkozta Liptai Claudia.
– Minden adottsága megvan ahhoz, hogy egyszer majd a modellszakmában dolgozzon, és nagyon büszke vagyok rá, mert versenyszerűen sportol, jól tanul és sok minden érdekli. Még ugyan csak 11 éves, és ilyen fiatalon még nem állhat kifutóra, de már felvettük a kapcsolatot néhány szakmabelivel, tanácsokat kérünk, hogy felkészülten vágjunk majd bele, ha úgy alakul. Liptai Panka nagyon határozott, talpraesett, és tudja, hogy mit szeretne. Egy barátunk lánya egy nagyon drága külföldi gasztronómiai magániskolába ment tanulni, amiért ő maga is megdolgozott, és szabadidejében modellkedett, hogy ő is bele tudjon adni a tandíjba. Így jött Pankának ez az ötlet. Én is rengeteg mindenen keresztülmentem életem során, így talán nekem már semmi sem okoz meglepetést, ezért őt sem féltem az élettől. Semmiről nem próbálom meg lebeszélni, inkább minden információt segítek neki beszerezni egy-egy dologgal kapcsolatosan. Egyetlen tanácsot adok neki: találja meg a saját útját, a saját boldogságát, és soha ne bánjon meg semmit az életben! – fejtette ki a sztáranyuka a Ripostnak.
Playmate lányok kívánatos pinája és valaga – Liptai pinája körül áll a balhé – Családos farokra ugrott rá Liptai Klaudia – Liptai lányával nézte, amint a bíró hátulról kúrja a ledér nőt – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Három millió volt Claudia – Liptai Claudia pinája még egyszer HQ minőségben. Képek és videó! További bejegyzések a témában: Liptai Claudia elküld a kurva nénikédbe – Liptai Claudia 3 millióért vetkőzik – Ki fizetne kétmilliót Liptai Claudiának, hogy mégegyszer levetkőzzön? – Liptai Claudia, Zimány Linda és Horváth Éva közös nevezőn – Kiderült az igazság Claudia fotózásáról – Liptai Claudia meztelenül kubai fasszal – Liptai Claudia már túl van a Playboy fotózáson – Liptai Claudia meztelen molett teste – Mire költi Liptai a vetkőzésért kapott 3 milliót – Ördög Nóra lesz a következő Liptai Claudia – Liptai Claudia felnőttkori meztelen képek – Mekkora ribanc ez a Liptai, melleit fogdostatja adásban – Liptai és Daróczi szerelme – Liptai Claudiát új pasi dugja – Liptai Claudia november – Hiteltelen lehet a pucérkodó Liptai Claudia – Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Zalatnay Sarolta mennyiért? – Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek – Liptai Claudia vallomása – Moziszex: Liptai Claudia és Szabó Győző Valami Amerika – Felakasztotta magát Daróczi Dávid, Liptai élettársa – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Összeköltözött Liptai és Daróczi – Liptait dugták a Maldív szigeteken, Gesztesi vigyázott Pankára – Liptai Claudia piszkos bugyibotránya – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia büdös bugyija – Megint meztelenre vetkőzött Liptai Claudia.

Liptai Claudia színész szeretője lett

liptai-claudia-a-dugnivalo-vagyalomA Facebookon kürtölte világgá a testét meztelenül megmutató színésznő, hogy új szerelme van. Liptai Claudia nem titkolózik tovább: büszkén felvállalta, hogy újra rátalált a szerelem, méghozzá egyik kollégája, Horváth Ákos színművész személyében.
Imádói is azonnal értesülhettek a hírről, ugyanis Liptai Claudia hivatalos facebookos rajongói oldalán is közzétette azt az ominózus fotót, amelyen boldogan csókolja őt újdonsült szerelme.
A 46 éves Horváth Ákos a szombathelyi Weöres Sándor színház társulatának tagja. Korábban versenyszerűen sportolt, kenuban és kempóban is megméretette magát, jelenleg hobbiszinten bokszol. Egy 17 éves lánygyermek édesapja, kinek édesanyjával évekkel ezelőtt döntöttek a válás mellett. Kapcsolatuk jó maradt.
Horváth Ákos öt évig volt a Jordán vezette Nemzeti Színház társulatának tagja. Számos filmben is láthattuk már, legutóbb a Pál Adrienn című moziban játszott, amely filmet Cannes-ban 2011-ben a nemzetközi kritikusok díjával jutalmaztak. Valamint jó néhány magyar sikerfilmben is szerepelt, mint például a Kontroll, a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem és a Tűzvonalban.
További Liptai Klaudia szex, erotika, bulvárhírek: Liptai Caludia műmellei, segge és pinája jó kis bulvártéma volt – Playmate lányok kívánatos pinája és valaga – Liptai pinája körül áll a balhé – Családos farokra ugrott rá Liptai Klaudia – Liptai lányával nézte, amint a bíró hátulról kúrja a ledér nőt – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Három millió volt Claudia – Liptai Claudia pinája még egyszer HQ minőségben. Képek és videó! További bejegyzések a témában: Liptai Claudia elküld a kurva nénikédbe – Liptai Claudia 3 millióért vetkőzik – Ki fizetne kétmilliót Liptai Claudiának, hogy mégegyszer levetkőzzön? – Liptai Claudia, Zimány Linda és Horváth Éva közös nevezőn – Kiderült az igazság Claudia fotózásáról – Liptai Claudia meztelenül kubai fasszal – Liptai Claudia már túl van a Playboy fotózáson – Liptai Claudia meztelen molett teste – Mire költi Liptai a vetkőzésért kapott 3 milliót – Ördög Nóra lesz a következő Liptai Claudia – Liptai Claudia felnőttkori meztelen képek – Mekkora ribanc ez a Liptai, melleit fogdostatja adásban – Liptai és Daróczi szerelme – Liptai Claudiát új pasi dugja – Liptai Claudia november – Hiteltelen lehet a pucérkodó Liptai Claudia – Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Zalatnay Sarolta mennyiért? – Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek – Liptai Claudia vallomása – Moziszex: Liptai Claudia és Szabó Győző Valami Amerika – Felakasztotta magát Daróczi Dávid, Liptai élettársa – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Összeköltözött Liptai és Daróczi – Liptait dugták a Maldív szigeteken, Gesztesi vigyázott Pankára – Liptai Claudia piszkos bugyibotránya – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia büdös bugyija – Megint meztelenre vetkőzött Liptai Claudia.

Liptai Claudia smink nélkül

Liptai Claudia 15 milliót keresett tavaly, 1 milliót ki tud fizetni a bírságra. Bár a színésznő nem jelent meg a bíróság előtt, a Fővárosi Törvényszék így is kimondta, hogy jogerősen is vétkes közokirat-hamisítás bűnében, amiért halott édesanyja parkolókártyáját használva várakozott két évvel ezelőtt a Centrál Színház előtt. Liptai 1 millió 50 ezer forintos pénzbírságot kapott immár jogerősen, jogi képviselője azonban körömszakadtáig védte saját álláspontjukat. Dr. Búza János hosszú percekig érvelt, miért kell hatályon kívül helyezni az elsőfokú ítéletet, illetve felmenteni Liptait.

liptai_claudia_smink_nelkul

– Nincs bizonyíték arra, hogy ügyfelem szándékosan helyezte ki a szélvédőre a rokkantkártyát. Törvényszerű, hogy a kártya kieshet – magyarázta Búza János, utalva arra, hogy korábban azzal védekeztek: a kártya a napellenző mögül pottyant a műszerfalra pont úgy, mintha direkt tették volna oda… A teljes cikket itt olvashatod el.
Liptai Klaudia cikkek: Liptai Claudia fiatal fiút szeret – Liptai Caludia műmellei, segge és pinája – Liptai pinája körül áll a balhé – Családos farokra ugrott rá Claudia – Liptai lányával nézte, amint a bíró hátulról kúrja a ledér nőt – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Három millió volt Claudia – Liptai Claudia pinája még egyszer HQ minőségben. Képek és videó! További bejegyzések a témában: Liptai Claudia elküld a kurva nénikédbe – Liptai Claudia 3 millióért vetkőzik – Ki fizetne kétmilliót Liptai Claudiának, hogy mégegyszer levetkőzzön? – Liptai Claudia, Zimány Linda és Horváth Éva közös nevezőn – Kiderült az igazság Claudia fotózásáról – Liptai Claudia meztelenül kubai fasszal – Liptai Claudia már túl van a Playboy fotózáson – Liptai Claudia meztelen molett teste – Mire költi Liptai a vetkőzésért kapott 3 milliót – Ördög Nóra lesz a következő Liptai Claudia – Liptai Claudia felnőttkori meztelen képek – Mekkora ribanc ez a Liptai, melleit fogdostatja adásban – Liptai és Daróczi szerelme – Liptai Claudiát új pasi dugja – Liptai Claudia november – Hiteltelen lehet a pucérkodó Liptai Claudia – Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Zalatnay Sarolta mennyiért? – Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek – Liptai Claudia vallomása – Moziszex: Liptai Claudia és Szabó Győző Valami Amerika – Felakasztotta magát Daróczi Dávid, Liptai élettársa – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Összeköltözött Liptai és Daróczi – Liptait dugták a Maldív szigeteken, Gesztesi vigyázott Pankára – Liptai Claudia piszkos bugyibotránya – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia büdös bugyija – Megint vetkőzött Liptai Claudia.

A cikk folytatása itt: Liptai Claudia smink nélkül © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Liptai Claudia fiatal fiút szeret

liptai_claudia_pinaja_fotozason_latszikLiptai Claudia korához képest fiatal fiúba szerelmes, aki Szabó Benjamin! A képen Liptai Klaudia meztelen, a pinája közkincs lett. A TV2 csinos műsorvezetőnője információink szerint néhány hete ismerkedett meg párjával, Szabó Benjaminnal egy rendezvényen. Ahogy mondani szokták, első pillantásra tudták, hogy több lesz köztük egyszerű udvariassági csevegésnél.
Claudia feladatai kevés időt hagytak arra, hogy a magánéletére koncentráljon. Sikeres tévés produkciókban és színpadon követhettük nyomon, a nyarat pedig Pankával töltötte, hiszen ezek voltak az utolsó felhőtlen hetek az iskolakezdés előtt.
– Több mint egy éve egyedül élek a kislányommal, a munkán kívül a barátaimmal és Pankával töltöttem az időt. Csak mostanában kezdtem úgy érezni, hogy újra nyitott vagyok egy kapcsolatra… A teljes cikket itt olvashatod el.
További Liptai Klaudia szex, erotika, bulvárhírek: Liptai Caludia műmellei, segge és pinája jó kis bulvártéma volt – Playmate lányok kívánatos pinája és valaga – Liptai pinája körül áll a balhé – Családos farokra ugrott rá Claudia – Liptai lányával nézte, amint a bíró hátulról kúrja a ledér nőt – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Három millió volt Claudia – Liptai Claudia pinája még egyszer HQ minőségben. Képek és videó! További bejegyzések a témában: Liptai Claudia elküld a kurva nénikédbe – Liptai Claudia 3 millióért vetkőzik – Ki fizetne kétmilliót Liptai Claudiának, hogy mégegyszer levetkőzzön? – Liptai Claudia, Zimány Linda és Horváth Éva közös nevezőn – Kiderült az igazság Claudia fotózásáról – Liptai Claudia meztelenül kubai fasszal – Liptai Claudia már túl van a Playboy fotózáson – Liptai Claudia meztelen molett teste – Mire költi Liptai a vetkőzésért kapott 3 milliót – Ördög Nóra lesz a következő Liptai Claudia – Liptai Claudia felnőttkori meztelen képek – Mekkora ribanc ez a Liptai, melleit fogdostatja adásban – Liptai és Daróczi szerelme – Liptai Claudiát új pasi dugja – Liptai Claudia november – Hiteltelen lehet a pucérkodó Liptai Claudia – Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Zalatnay Sarolta mennyiért? – Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek – Liptai Claudia vallomása – Moziszex: Liptai Claudia és Szabó Győző Valami Amerika – Felakasztotta magát Daróczi Dávid, Liptai élettársa – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Összeköltözött Liptai és Daróczi – Liptait dugták a Maldív szigeteken, Gesztesi vigyázott Pankára – Liptai Claudia piszkos bugyibotránya – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia büdös bugyija – Megint meztelenre vetkőzött Liptai Claudia.

A cikk folytatása itt: Liptai Claudia fiatal fiút szeret © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Liptai Claudia fiatal fiút szeret

liptai_claudia_pinaja_fotozason_latszikLiptai Claudia korához képest fiatal fiúba szerelmes, aki Szabó Benjamin! A képen Liptai Klaudia meztelen, a pinája közkincs lett. A TV2 csinos műsorvezetőnője információink szerint néhány hete ismerkedett meg párjával, Szabó Benjaminnal egy rendezvényen. Ahogy mondani szokták, első pillantásra tudták, hogy több lesz köztük egyszerű udvariassági csevegésnél.
Claudia feladatai kevés időt hagytak arra, hogy a magánéletére koncentráljon. Sikeres tévés produkciókban és színpadon követhettük nyomon, a nyarat pedig Pankával töltötte, hiszen ezek voltak az utolsó felhőtlen hetek az iskolakezdés előtt.
– Több mint egy éve egyedül élek a kislányommal, a munkán kívül a barátaimmal és Pankával töltöttem az időt. Csak mostanában kezdtem úgy érezni, hogy újra nyitott vagyok egy kapcsolatra… A teljes cikket itt olvashatod el.
További Liptai Klaudia szex, erotika, bulvárhírek: Liptai Caludia műmellei, segge és pinája jó kis bulvártéma volt – Playmate lányok kívánatos pinája és valaga – Liptai pinája körül áll a balhé – Családos farokra ugrott rá Claudia – Liptai lányával nézte, amint a bíró hátulról kúrja a ledér nőt – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Három millió volt Claudia – Liptai Claudia pinája még egyszer HQ minőségben. Képek és videó! További bejegyzések a témában: Liptai Claudia elküld a kurva nénikédbe – Liptai Claudia 3 millióért vetkőzik – Ki fizetne kétmilliót Liptai Claudiának, hogy mégegyszer levetkőzzön? – Liptai Claudia, Zimány Linda és Horváth Éva közös nevezőn – Kiderült az igazság Claudia fotózásáról – Liptai Claudia meztelenül kubai fasszal – Liptai Claudia már túl van a Playboy fotózáson – Liptai Claudia meztelen molett teste – Mire költi Liptai a vetkőzésért kapott 3 milliót – Ördög Nóra lesz a következő Liptai Claudia – Liptai Claudia felnőttkori meztelen képek – Mekkora ribanc ez a Liptai, melleit fogdostatja adásban – Liptai és Daróczi szerelme – Liptai Claudiát új pasi dugja – Liptai Claudia november – Hiteltelen lehet a pucérkodó Liptai Claudia – Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Zalatnay Sarolta mennyiért? – Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek – Liptai Claudia vallomása – Moziszex: Liptai Claudia és Szabó Győző Valami Amerika – Felakasztotta magát Daróczi Dávid, Liptai élettársa – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Összeköltözött Liptai és Daróczi – Liptait dugták a Maldív szigeteken, Gesztesi vigyázott Pankára – Liptai Claudia piszkos bugyibotránya – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia büdös bugyija – Megint meztelenre vetkőzött Liptai Claudia.

A cikk folytatása itt: Liptai Claudia fiatal fiút szeret © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Liptai Caludia műmellei, segge és pinája

liptai_claudia_melle_segge_es_pinajaCarlosnak aki az RTL Klub napi sorozatában egy vérbeli macsót alakít, volt alkalma a műsorvezetőt meztelenül látni, sőt még a karjaiban is tarthatta a vörös démont, hiszen 2009-ben, amikor Liptai Claudia ledobta ruháit a Playboy magazin kedvéért, Carlos lehetett az a szerencsés, aki együtt pózolt vele a magazin hasábjain. Liptai Caludia műmellei, segge és pinája és linkek itt találhatók.
A hazai Playboy történelem feltehetően legszexisebb képsorozatának a témája a hét fő bűn közül a bujaság volt, amelyhez Claudia partnert szeretett volna. A modellkatalógusokat lapozgatva a sztár szeme egyből megakadt a volt kosaras, majd 2 méter magas kubai származású fiún, akiről kiderült, nagy hódolója a színésznőnek.
Gyönyörű, szexis nő Clau­dia, nagy rajongója vagyok – árulta el. – Iszonyatosan vártam a fotózást, külön készültem, edzettem, hogy elnyerjem a tetszését a művésznőnek, akivel a kisugárzása miat­t könnyű volt erotikus hangulatba kerülni, ez szerintem látszik a képeken… – írja a Blikk az eredeti cikkben itt.
Liptai Klaudia szex, erotika, bulvár: További bejegyzések a témában: Liptai pinája körül áll a balhé – Családos farokra ugrott rá Claudia – Liptai lányával nézte, amint a bíró hátulról kúrja a ledér nőt – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Három millió volt Claudia – Liptai Claudia pinája még egyszer HQ minőségben. Képek és videó! További bejegyzések a témában: Liptai Claudia elküld a kurva nénikédbe – Liptai Claudia 3 millióért vetkőzik – Ki fizetne kétmilliót Liptai Claudiának, hogy mégegyszer levetkőzzön? – Liptai Claudia, Zimány Linda és Horváth Éva közös nevezőn – Kiderült az igazság Claudia fotózásáról – Liptai Claudia meztelenül kubai fasszal – Liptai Claudia már túl van a Playboy fotózáson – Liptai Claudia meztelen molett teste – Mire költi Liptai a vetkőzésért kapott 3 milliót – Ördög Nóra lesz a következő Liptai Claudia – Liptai Claudia felnőttkori meztelen képek – Mekkora ribanc ez a Liptai, melleit fogdostatja adásban – Liptai és Daróczi szerelme – Liptai Claudiát új pasi dugja – Liptai Claudia november – Hiteltelen lehet a pucérkodó Liptai Claudia – Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Zalatnay Sarolta mennyiért? – Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek – Liptai Claudia vallomása – Moziszex: Liptai Claudia és Szabó Győző Valami Amerika – Felakasztotta magát Daróczi Dávid, Liptai élettársa – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Összeköltözött Liptai és Daróczi – Liptait dugták a Maldív szigeteken, Gesztesi vigyázott Pankára – Liptai Claudia piszkos bugyibotránya – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia büdös bugyija – Megint vetkőzött Liptai Claudia Liptai Claudia.

A cikk folytatása itt: Liptai Caludia műmellei, segge és pinája © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Liptai pár forintot spórolt, egymilliót fizethet

Megdöbbent Liptai Claudia szeme, amikor meghallotta a bíróság döntését: bűnösnek mondták ki közokirat-hamisítás vétségében. A műsorvezetőnek feltehetőleg ez volt élete legdrágább parkolása, ugyanis egymillió-ötvenezer forint pénzbüntetést kell azért fizetnie, mert elhunyt édesanyja rokkantkártyájával parkolt. A pinamutogatásért kapott honoráriumának fele oda lett. Az ítélet még nem jogerős. Liptai Kaludia smink nélkül, bizakodón érkezett csütörtökön a Pesti […]

A cikk folytatása itt: Liptai pár forintot spórolt, egymilliót fizethet © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Liptai Caludia mi a retkest csinálhat a videón

Térfigyelő kamera rögzítette Liptai Claudia és volt szerelme, B. Péter másfél évvel ezelőtti balhés ügyét. A tanú szerint a színésznő agresszív volt, de a felvételt a vádlott ügyvédje miatt nem játszhatták le a bíróságon. Újabb tanúmeghallgatással folytatódott Liptai Claudia és volt szerelme, B. Péter taxisügye a budapesti II. és III. kerületi bíróságon. Mint ismert, a […]
További Liptai Claudia szex, erotika, bulvár: Szorcsik Viktóriának Liptai kubai bikája jön be – Az álomnő Liptai Caludia lenne az – Baszdmeg tudd meg, hogy kit basznának a magyar férfiak – Liptai Claudia a műmelleit villogtatta – Liptai Claudia könyvet ír – Liptai Claudiát bassza Győző videó itt – Liptai Claudia bugyija, pinája, erkölcstelen dolgai itt.

A cikk folytatása itt: Liptai Caludia mi a retkest csinálhat a videón © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Liptai Claudia pinája lehet közszemlén, a tárgyalása nem

Liptai Claudia a pináját mutogatta országnak világnak, de a tárgyalásán szégyenlősködött. Elnapolták Liptai Klaudia tárgyalását, aki a kamerákat is kiküldette.
– Azért mentünk oda, hogy lefotózzuk a színésznőt az aktuális párjával. Kollégám Liptai kocsija körül fotózott, azt hiszem, fényt mért. A képeket csak másnap néztük meg, akkor láttuk a rokkantkártyát – mondta egy tanú aki újságíróként volt ott a helyszínen.
Ezután a bírónő, az ügyész és az ügyvéd is arra volt kíváncsi, láttak-e a képeken parkolójegyet. Erre a tanú már nem emlékezett. Az ügyészség mindenáron meg akarja hallgatni a képet készítő fotóst is, aki külföldön tartózkodik. Így a vád képviselője kérte, napolják el a tárgyalást, így az ítéletet is… A teljes cikk itt.
Liptai Claudia szex, erotika és bulvárhírek: Szorcsik Viktóriának Liptai kubai bikája jön be – Liptai pinája körül áll a balhé – Családos farokra ugrott rá Claudia – Liptai lányával nézte, amint a bíró hátulról kúrja a ledér nőt – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Három millió volt Claudia – Liptai Claudia pinája még egyszer HQ minőségben. Képek és videó! További bejegyzések a témában: Liptai Claudia elküld a kurva nénikédbe – Liptai Claudia 3 millióért vetkőzik – Ki fizetne kétmilliót Liptai Claudiának, hogy mégegyszer levetkőzzön? – Liptai Claudia, Zimány Linda és Horváth Éva közös nevezőn – Kiderült az igazság Claudia fotózásáról – Liptai Claudia meztelenül kubai fasszal – Liptai Claudia már túl van a Playboy fotózáson – Liptai Claudia meztelen molett teste – Mire költi Liptai a vetkőzésért kapott 3 milliót – Ördög Nóra lesz a következő Liptai Claudia – Liptai Claudia felnőttkori meztelen képek – Mekkora ribanc ez a Liptai, melleit fogdostatja adásban – Liptai és Daróczi szerelme – Liptai Claudiát új pasi dugja – Liptai Claudia november – Hiteltelen lehet a pucérkodó Liptai Claudia – Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Zalatnay Sarolta mennyiért? – Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek – Liptai Claudia vallomása – Moziszex: Liptai Claudia és Szabó Győző Valami Amerika – Felakasztotta magát Daróczi Dávid, Liptai élettársa – Liptai Claudia mellét szikével formázták – Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát – Összeköltözött Liptai és Daróczi – Liptait dugták a Maldív szigeteken, Gesztesi vigyázott Pankára – Liptai Claudia piszkos bugyibotránya – Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak – Liptai Claudia büdös bugyija – Megint vetkőzött Liptai Claudia Liptai Claudia – Álomnő ideál szexre, Liptai Kaludia lenne az…

Az álomnő – Liptai Caludia lenne az?

A borítón lévő nő Liptai Caludia polgári nevén Liptai Klaudia azt mondja nem celeb. Hát akkor mi a fasz? Pinamutogató? Férficsábító családromboló kurva? Színésznő? Írónő? A faszt még a könyvét is más írta, hazugságok kitalációk egymás hegyén-hátán: repülőgép-katasztrófa, gyilkosság, szerelem. Nehéz Az álomnő élete, főleg ha még a borító és a cím is plagizált.
Már régebben tudtuk, hogy könyvet ír. Egy újságírónő az első magyar szépségkirálynő családja után kutatva Afrikában keveredik végeláthatatlan kalandokba. „Mindig annyira meg tudom unni a saját életemet, hogy kell valami újat létrehoznom” – ez egy vallomás az álomnőtől. A borítóról az jön le, hogy kétszínű, de sokszínű az tuti. Liptai Claudia első regénye, Az álomnő. A könyv vidéki bemutatóján a hivatásosok többsége ugyanis a bulvárról, a bestsellerről, az úgynevezett könnyű irodalomról nem sok szót tud ejteni. A probléma abban gyökeredzik, hogy társadalmunk azon tagjai, akik nem tartoznak a fent említett szakmabeliek közé, vagyis valamivel több mint 99 és fél százalékunk az előbb említett magatartásformáknak pont az ellenkezőjét valósítja meg. A szakmabeliek által piedesztálra emelt úgynevezett “magas irodalom” megpillantásakor kezd futni, és a lektűrre gyűlik, mint vérszagra az éji vad.
A kezemben tartott példány egy marketingeszköz. A piáriskolában a médiagazdaságtan órán minden fogalmak közül a legelső a konvergencia.  A konvergencia úgy működik, mint a Csillagok Háborúja. Miután kiadtam Luke Skywalkert filmen, és az embereknek tetszett (értsd: megvették, sok példányban), kiadom könyvben, képregényben, figurában, pólón, marcipánban, satöbbi. Ez az egyik oldalon azért üdvös, mert az én kezemben van a filmes cég, a televíziócsatorna, a könyvkiadó, a póló- és a marcipángyár, valamennyi pénztárgép nekem csörög. Amennyiben nem ez a helyzet, a jogokat adom el, és akkor sem járok olyan rosszul.
Minél több formában adom el ugyanis Luke Skywalkert, annál erősebb lesz a brand, az általa képviselt márka értéke. Vagyis annál többet és drágábban fogok tudni belőle eladni később. Ez a spirál önmagát erősíti, én pedig boldogan konstatálom, hogy bravúros öt mondatban kifejtettem a sztárvilág gazdaságtanát. A fenti játék ugyanis nálunk is remekül megfigyelhető, leglátványosabban a kertévé – bulvármagazin tengelyen.
Ebben a képletben – és akkor hosszú idő után végre megérkeztünk – Luke Skywalker csereszabatos Liptai Claudiával. A kommunikációs szakember vagy a keményvonalas irodalmár szemével nézve Az álomnő ugyanis nem egyéb, mint PR, valamint a Liptai-brand ismételt pénzre váltásának professzionális példája.
Létezik egy másik olvasat is, nem csak a gonosz profié, aki mindenütt manipulációt lát. Főleg persze ott, ahol az jelen is van, de lássuk be, a fenti gondolatmenet nem fed fel évszázados titkokat. Nem mond el semmit, amit józan paraszti ésszel ne tudna bárki, aki ránéz a kötetre. A szórakoztatóiparnak a szórakoztatóipar számára felállított kihívásokkal kell megküzdenie. Évszázados felismerés, valóban. Az olvasó valószínűleg minderre nem kíváncsi, ugyanis messzemenőkig tisztában van vele.
A strandon nem esztétikai tapasztalatot kívánunk szerezni. Szórakozni akarunk. És ezt illik a kritikusnak is tudomásul vennie, ha nem akarja hogy olvasó és szerző átkacsintson a válla fölött. “Ez nem is kérdés” – válaszol Liptai Claudia, amikor azt firtatjuk, hogy az ismert színésznő fogja eladni a kezdő írót. “Ez lesz az első motiváció, amiért kezükbe veszik az emberek a könyvet. Ez az én előnyöm. Ez az ugródeszka, ami nagyon kevés írónak adatik meg. De akkor ott a következő pillanat, amikor az olvasó már lapozott hármat, és kit érdekel, hogy én írtam? Ha nem jó, leteszi a könyvet.”
Félretéve a sznobériát, Liptai Claudia lektűr-kalandregénye, ha nem is letehetetlen, de nem tartozik a kínosan, újságírói kötelességből, muszájból végigkínlódott sztárkönyvek sorába. Megfelel arra a célra, amelyre kitalálták. A kétórás út alatt végigolvasható, anélkül, hogy a táskában lapuló Eszterházy-összkiadás felé akarnánk kapkodni, mondhatni attól majd jobban repülnek a kilométerek. A szövegnek van lendülete, és ha ezt a szőrös szívű kritikus is hajlandó elismerni, akkor szerző és kiadó elérte a célját.
„Én szeretem az olyan könyveket, amik sodróak” – felelte az írói példaképeket feltérképező kérdésünkre a szerző. „Nagyon szeretem akár az angolszász, romantikus Jane Austen irodalmat, szeretem, ha jól ki van bontva valakinek a személye. És valószínűleg, talán a szakmám miatt, ez volt a legkönnyebb része a munkának. Karaktert ábrázolni, a párbeszédeket megírni. Fontos volt, hogy olyan helyszínt válasszak, nevezetesen Afrikát, amit személyesen is megtapasztaltam. Hozzátettem a fantáziámat is, ami meg nem az én életem. De mégiscsak, valamennyire biztos benne vagyok én is a főszereplőnőben.”
Ami persze valamelyest tudatos is. Liptai Claudia ugyanis – mint azt a kötet szerkesztői is elmondták – céltudatossággal, munkabírással írta meg három hónap alatt első regényét.
Hogy közhelyes fordulattal éjünk, nincs az a lektűr, amelyben legalább ne lenne egy csipetnyi igény a filozófiára.
„A legfontosabb kérdés, amivel én foglalkoztam, az volt, hogy hogyan tudjuk jobban megszeretni önmagunkat. Állandóan küzdünk, hogy megfeleljünk azoknak az elvárásoknak, amiket a világ állít elénk, de mindig elfelejtjük, hogy valójában ezeket magunk állítjuk magunk elé” – mondja Liptai Claudia. És hogy számára mi volt az, amit megtanult a munka folyamán?
Állítása szerint a legfontosabb az volt, hogy bebizonyította: képes rá, hogy megírjon egy háromszáz oldalas könyvet.
„Ez volt az egésznek a lényege. Hogy én elindultam ezen a maratonon, ahol az elején úgy tűnt, nemhogy a végére, de a következő kanyarig sem fogok elérni anélkül, hogy ne kapnék tüdőembóliát. De nem. Végigfutottam. Megvan. Lehet, hogy a többiek már hazamentek, és vacsoráznak, és én akkor szakítom át a célszalagot. De átszakítottam.” Forrás: Libri, Hírbank, HVG, Blikk, Napiszar.
Liptai Claudia szex, erotika, pornó: Baszdmeg, hogy kit dugnának a magyarok leginkább – Liptai Claudia a szilikonnal feltuningolt csöcseit villogtatta – Liptai Claudia bugyija, pinája, erkölcstelen dolgai és további linkek itt.