Kiskorú prostikat dugtak a focisták

Kiskorú prostituáltat baszott több futballista is, bár állítólag nem tudták, hogy nincs még 18 éves. Ribéry, aki korábban elismerte az aktust, nem jelent meg a bíróságon. Hét hónapos szünet után hétfőn folytatódott Franck Ribérynek és Karim Benzemának, a francia labdarúgó-válogatott két játékosának a bírósági pere, amely 2010-ben nyilvánosságra került szexbotrányuk miatt indult.

zahisa_dehar_kurva_focistaval

A Bajnokok Ligája-győztes Bayern München, illetve a Real Madrid légiósa ezúttal sem jelent meg a párizsi ítélőszék előtt, mint ahogy a prostituált Zahia Dehar sem.
A szexbotrány 2010 elején robbant ki, amikor Dehar nyilvánosságra hozta, hogy 2009-ben – amikor még csak 17 éves volt – a nemzeti csapat több labdarúgója is fizetett neki szexuális szolgáltatásért egy müncheni hotelben. A lány később jelezte, hogy a játékosok nem voltak tisztában az életkorával. Az ügyben a rendőrség akkor kihallgatta és ideiglenesen őrizetbe vette Ribéryt és Benzemát; előbbi elismerte az aktust, ugyanakkor közölte, nem tudott a lány koráról, Benzema pedig az együttlétet is tagadta.
Bár a prostitúció 18 év felett legális Franciaországban, a kiskorúval folytatott szexuális viszonyért három év börtön és 45 ezer eurós bírság is járhat, de csak akkor, ha bizonyítható, hogy a tettes tudott partnere életkoráról.
Cikkek a témában: Zahia Dehar faszszopó kurvából ruhatervező lett – Focisták, barátnők, feleségek, kurvák és szexbotrányok itt – Ribéry faszán csinált karriert a kurva Zahia Dehar focistakurva – Focistafaszok után modellkedik Zahia Dehar tinikurva.

Update: Felmentette a párizsi büntetőbíróság a Franck Ribéryt és Karim Benzemát a kiskorú prostituált szolgáltatásainak igénybevétele címen indított perben. A Zahia-ügy 2010-ben pattant ki, miután kiderült, hogy München-i hotelben igénybe vették egy 16 éves marokkói lány örömteli szolgáltatásait. A francia törvények szerint kiskorú prostituáltal szexelni három évig büntethető. A bíróság szerint Ribéry hétszáz, Benzema 1500 eurót fizetett Zahia-nak az éjszakáért. Az estén még két másik focista is részt vett.

Ronaldinho a nagy seggeket szereti kúrni

Ronaldo de Assis Moreira, becenevén Ronaldinho Gaúcho vagy egyszerűen Ronaldinho (Porto Alegre, 1980. március 21. –) brazil válogatott labdarúgó, jelenleg a Atlético Mineiro csapatának támadó középpályása. Szexi lányok pucsítanak Ronaldinhónak a medencében – fotó!

picsak_a_medenceben

Ronaldinho tud élni: a veterán brazil sztárról egy olyan fénykép került fel a világhálóra, amelyen öt hölgy társaságában pózol. Az Atlético Mineiro sztárjáról készült fénykép futótűzként terjedt el az interneten, a különböző közösségi oldalakon. A kép Barra da Tijucában készült, Ronaldinho otthonában, de arról nem szól a fáma, hogy ki az öt hölgy, aki közszemlére teszi hátsó felét a kamera előtt… Úgy tűnik azonban, hogy 2006 Aranylabdásának kedvese, Vanessa Tasquetto nincs köztük.

Wayne Rooney-nak sokba kerültek a kurvák

Wayne-Rooney-Coleen-Mcloughlin

A Coca Cola nemrég Wayne Rooneyt és feleségét kérte fel egy új promócióhoz, ám hiába készültek már el a plakátok is, a kirobbanó szexbotrány miatt a cég hirtelen új kampányba kezdett. Wayne Rooneyról nemrég derült ki, hogy terhes feleségét egy prostituálttal csalta. A botrány sokak véleményét változtatta meg a labdarúgóról, akinek felesége ugyan megbocsátott, de a Coca Cola nem. Karrierje romokban hever.
A híres italgyártó cég ugyanis Rooneyt és feleségét kérte fel legújabb kampányuk arcainak, ám a plakátok közzététele előtt a vállalat vissza is vonta azokat. Az ok a Manchester United játékosa körül kirobbant botrány volt, ugyanis a Coca Cola régóta hirdetett családbarát imázsába nem fér bele a sportoló kicsapongó életvitele.
Wayne Rooney esete rendkívül hasonlít Tiger Woods történetéhez, hiszen a golfozó szexbotrányának kirobbanása után szponzorai sorra bontottak szerződést a világ leggazdagabb sportolójával. Előfordulhat, hogy előbb vagy utóbb Rooney is erre a sorsra jut?
További kurva botrányok: A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás – Becham tagadja Irma Nicit perre készül – Beckham és Fogarasy Mariannal modell flörtje – Beckhmam után Ronaldo – Dögösek az orosz futballisták cicái – A brazil világhírű focista kecskét dugott először – Platini ribanc feleségét csapattársa dugta – Fogarasy Mariann a focistákat szereti – A meztelen magyar modell Beckham után Ronaldóra hajt – Filmsztár lesz a Monacóban Bechammal összehozott magyar modell – Fogarasy Mariann kiválasztottja – Becham és Fogarasy Mariann modell flörtje – Ribéry kiskorú kurvás botránya ellenére is népszerű – A 19. labdarúgó VB-n prosti lesz tízezerszámra – Az anyósa tette hűtlenné a sztárfocistát – A legnagyobb focista szexbotrányok – Beckham egymilliót adott a bosnyák kurvának egy kúrásért – Woods gyógyszerektől volt ilyen nagy bika – Tiger Woods vágyfokozóval kúrta Rachel Uchitelt – Tiger Woodsnak zabigyereke van – Potencianövelővel dugta a csajokat a kanos sztár – A szexuális vágy meghülyíti a férfiakat – Pornófilm készül Tiger Woods szexkalandjairól – Tiger Woods szétbaszott ribancai – Tiger Woods tízmillió dollárt fizetett a szerető hallgatásáért – Joslyn James pornósztár, Tiger Woods egyik kurvája

A cikk folytatása itt: Wayne Rooney-nak sokba kerültek a kurvák © 2012 Szexplaza.hu. Sex, pornó, nők.

Zimány Linda vaginája a gazdag farkakat szereti

A lapok meglehetősen nagy terjedelemben foglalkoznak Dzsudzsák Balázs néhány hónapja Zimány Lindához kötődő nagy szerelmével. Az első számú magyar labdarúgó még addig szerteálló fogait is rendbe tetette, míg a modell frissen felturbózott keblével igyekezett izgalmat vinni Dzsudzsi amúgy sem szürke hétköznapjaiba.

Zimány Linda a magát immár multimilliomossá felpókerező Kaló Dénessel szakított nemrégiben, sokak szerint éppen Dzsudzsák kedvéért, ám ezt a modell tagadja. Természetesen semmi kétségünk, hogy a szőke szépséget Balázs férfiúi vonzereje bűvölte el, így aztán minden él nélkül jegyezzük meg, hogy luxusból luxusba távozott, hiszen a magyar futballista éves keresete több százmillió forintra rúg. A honi lapok meglehetősen nagy terjedelemben foglalkoznak Dzsudzsák Balázs néhány hónapja Zimány Lindához kötődő nagy szerelmével. Az első számú magyar labdarúgó még addig szerteálló fogait is rendbe tetette, míg a modell frissen felturbózott keblével igyekezett izgalmat vinni Dzsudzsi amúgy sem szürke hétköznapjaiba. Tovább a teljes cikkre
További Zimány Linda szex, erotika, bulvár: Zimány és Dzsudzsák járat Budapest és Hollandia között – Mészáros Dóra, Maria Belucci keverik Zimány Linda szarát – Zimány Linda új kollekciója a bikák Sugarbirdjében – Zimány Linda Dzsudzsák-, Róka Adrienn Bodnár Laci alá feküdt – Zimány Linda Dzsudák pénzét szereti – Zimány Linda a legjobban fizetett focista, Dzsudzsák alá feküdt – Zimány Linda nagyobb mellekkel vadítja Dzsudzsákot – Zimány Linda pózol werk videó – Zimány Linda 1 millió alatt nem nyitja ki a száját – Zimány Linda már nem Kalóé, hanem Dzsudzsáké – Zimány Linda újra szabad préda – Zimány Linda pinás fotó – Zimány Linda ha nem pucsít, akkor segít – Zimány Linda nem pucérkodós munkát kapott – Zimány Linda vaginája itt – Kibékültek Kedves Feri ágyasai, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita – Zimány és Karafiáth a Szigeten – Zimány Linda FHM vetkőzős retró képek – Zimány Linda alapítványnak adta a segélyt – Zimány Linda nem szarozik felveszi a segélyt – Zimány Linda gátlástalanul mutogatja meztelen testét – Zimány Linda meztelen fotózás verk videó – Zimány Linda meztelenül pucsít – Zimány Linda meztelenül pucsít – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi – Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda meztelenül – Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót – Zimány Linda pucérkodás után műsort vezetne – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi modellek – Zimány Lindának semmi sem elég, még segélyt is kell neki – Zimány Linda, Dukai Regina, Debreczeni Zita együtt meztelenkednek – Zimány Linda pucérkodás verk videó – Zimány Linda órát vett Pirner Almától a rúdon – Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót

Orgia után kirabolták a mexikói válogatott futballistáit a ribancok

Az örömlányok az orgia után kirabolták a mexikói válogatott futballistáit: Áll a bál a mexikói futballszövetségben, ugyanis egy éven belül másodszor is el kellett tiltani egy csomó válogatott focistát, mert prostituáltakkal szórakoztak, miközben edzőtáboroztak.
A pénteken kezdődő Copa Américára készülő mexikói labdarúgó-válogatott utolsó felkészülési mérkőzését játszotta Ecuadorral (és nyert idegenben 1-0-ra), a találkozót követően nyolc futballista örömlányok karjaiban kereste a boldogságot. Mexikói lapok úgy tudják, hogy Israel Jiménez, Nestor Vidrio, Jonathan Dos Santos – Giovanni Dos Santos öccse –, Marco Fabián, Jorge Hernández, Javier Cortés, David Cabrera és Nestor Calderón a csapat szállodai szobájába hívta a hölgyeket, akik az orgia után meglopták a játékosokat, elvitték a hotelszobák belépőkártyáit, valamint a focisták iPad és iPhone készülékeit. A játékosokat egyenként 4200 dollárnyi összegre (800 ezer forint) büntették és kitették őket a csapatból.
Tavaly ősszel szinte kísértetiesen hasonló történet borzolta a kedélyeket Mexikóban, a szeptember 7-ei, Kolumbia elleni találkozót követően a csapat monterrey-i főhadiszállására több mint tíz prostit rendeltek, akik közül egyről kiderült, hogy transzvesztita. Végül ő teregette ki a történetet, Yamille elmondta, hogy orálisan elégítette ki az egyik sztárt, a Fulham védőjét, Carlos Salcidót, aki nem is tudta, hogy férfival van dolga. Yamille bocsánatot kért a hátvéd nejétől, ám az ügy ettől még roppant kínossá vált, akkor 11 játékost büntettek meg ugyanilyen mértékben, két focistát, Carlos Velát és Efrain Juarezt pedig fél évre eltiltották a válogatottól.
Érdekes, hogy a főkolompos Carlos Vela és Jonathan Dos Santos óriási karrier előtt állt, mindkettejüknek nagy jövőt jósoltak Európában, de egyelőre nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket – talán nem véletlenül. Forrás: Borsonline.hu

Zimány Linda vaginája a gazdag farkakat szereti?