Dubajozók listája a per alapján

A dubajozás ami tulajdonképpen kurválkodás, ez elmúlt hetekben újra sok-sok címlapsztorit hozott. A hónapban két kurvaper is volt a bíróságon, hiszen a prostitúció önmagában nem bűncselekmény, azonban a szervezés, és az abból való nyereség, adózás nélküli bezsebelése igen. Félnek a modellek, a playmate-k, a legfelkapottabb magyar szépségek, kvázi az egész celebvilág, hogy kiderül: ők is megjárták a mennyek poklát. Dubajozók listája a bírósági idézések alapján. A dubajozók listája, egy hét alatt 40-50 arab dugja meg brutálisan a dubajozó kurvákat cikk már írt róla, hogy feltehetően hírességek is dubajoztak. A forrás az Mno24.hu cikk, ebben ír a témáról Répás Lajos perével kapcsolatban, egy komoly celeblistával, ami vagy igaz vagy nem. A képen Zahia Dehar az egyik leghíresebb dubajozó hölgy látható.

dubajozo-kurva

A luxusprostituált csókolózik, tűri a perverziókat, és vállalja a kockázatot azzal, hogy nem használ óvszert. Egyes divatos partikon a meghívottak félmilliós ruhában érkeznek, de ezer euróért bármikor szívesen megszabadulnak tőle. Az ilyen eseményen megjelenő luxusprostituált státusszimbólumnak számít.

penz-es-kurva

Akik az Mno24.hu cikk és a Frisskula.com bejegyzés alapján így vagy úgy, de érintettek az ügyben: Ézsiás Barbara, Balogh Edina, Barsi Adrienn, Baukó Éva, Bódi Sylvi, Brigitta Bulgari, Debreczeni Dóra, Debreczeni Zita, Dundika Majoros Hajnalka, Hargitai Bea, Hódi Pamela, Horváth Éva, Kapócs Zsóka, Kerekes Beus, Kis Hegedűs Réka, Kulcsár Edina, ÉNB Zsófi Kovács Dóra,  Kustánczi Lia, Laki Zsuzsi, Lévai Adrienn, Márki Zsuzsi, Mészáros Dóra, Mészáros Veronika, Palácsik Tímea, Pantinchin Edina, Rácz Ildikó, Ripli Zsuzsi, Sarka Kata, Sónyák Szilvia, Som Balogh Edina, Voksán Virág, Vajna Tímea, Vv Éva Baukó Éva, Vv Dóri Török Dóra, Vv Dya Kovács Diána, Vv Gigi, Vv Veronika, Zimány Linda. Sarka Kata a Facebook oldalán már tiltakozott is, a részletekről itt olvashatsz.
Részlet egy dubajozó vallomásából: Majd az egyik nap, új arab úrhoz osztottak be. Mai napig nem tudom mért. De ez maga volt a pokol, még most is elszorul a torkom, ha visszaemlékezem. A mikor bemutattak neki, nagyon szótlan volt, egy darabig némán ültünk egymással szembe, ő valamilyen szivart szívott, vagy nem is tudom mit. aztán intett hogy kövessem egy sötét szobába mentünk. Közben felkészültem a legrosszabbra, mert tudtam, h ő más lesz, egyszer csak megfordult, pofon vágott, majd hassal az ágyra lökött, mai napig hallom, a fülemben a ruha szakadását, ahogy tépte le rólam. Aztán egyszer csak hátulról belém hatolt, életemben nem volt dolgom ekkora pénisszel, iszonyatos volt. Hihetetlen fájdalmas volt. Végig küszködnöm kellett, hogy ne sírjak, mert mikor oda mentem, az első az volt, hogy közölték, akármi történik, mindig mosolyogni kell, és tilos sírni, mert akin ezt észreveszik az büntetést, kap, amiről ne akarjuk megtudni, hogy az milyen lehet. Források Hot24.hu, Blikkpress, Mno24.hu, Velvet, Drgenya.com, a cikk teljes terjedelmeben az eredeti oldalon itt olvasható.
Cikkek dubajozás témában: Bódy Sylvi, Iszak Eszter, VV Gigi, Molnár Anikó, ÉNB Zsófi Kovács Dóri az alábbi Facebook megosztásban érintett. A modell Grlic Tímea Dubajban járt. A Dubai útjáról beszél Kondáktor Zsófi. A pornós lányok kurvák mert escortoznak? Az arab escort egy kis időre szünetel cikk és további linkek a dubajozás cikkben itt.

Ismert nők Répás Lajos kurvaperében

Megvolt az első tárgyalás Répás Lajos prostiügyében. A vádiratban számos, jól ismert lány és férfi neve is felbukkan. Hatvanhét alkalommal közvetített lányokat szexmunkára Répás Lajos a vád szerint, további öt esetben kiskorúakat is.

repas-lajos-bikinis-csajok

Szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon megkezdődött a szépségversenyeiről is ismert férfi büntetőpere. A vád szerint VV Dóri, Török Dóra (Lévai Adrienn barátnője) és Éden Szandra is vállalt erotikus munkát pénzért. Húsz lány adatainak zártan kezelését kérte, azaz további ismert nevekre lehet számítani.
A Bors megszerezte az ügy vádiratát, abból az is kiderül, hogy a hatvanhét lányon és az őket megrendelőkön kívül mások is terhelő vallomást tettek Répásra. Közöttük található volt szépségkirálynő, Kustánczi Lia, Baukó Éva és – leánykori nevén említve – Palácsik Tímea, vagyis már Vajna Tímea is.
Répás átadja védőbeszédét írásban dr. Gyovai Mihály bírónak. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon kezdődött a per szerdán
A Bors elsőként írt anno róla, hogy az akkor még a most börtönben ülő Damu Roland párjaként élő Palácsik Timit a Nemzeti Nyomozó Iroda hosszú hónapokon át lehallgatta, sőt ki is hallgatták az ügyben. Akkor Palácsik Tímea azt nyilatkozta: Répást csak onnan ismeri, hogy felkérte őt műsorvezetőnek, de nem vállalta el a munkát. Ehhez képest meglepő, hogy a vádirat szerint az ő vallomása is Répás bűnösségét támasztja alá az ügyészség szerint, hiszen tanúvallomása szerepel a bizonyítékok közt. Vajon mit tudhat Palácsik Timi Répás tevékenységéről? Ezt is szerettük volna megtudni tőle, de lapzártánkig nem sikerült elérni.
Kustánczi Lia külföldön van, sajtósa számolt be nekünk arról, mit keres a lány anyaga a vádiratban, nem kívánt nyilatkozni. Baukó Éva önmagát keverte bele a dossziékba, hiszen egy, Répás Lajos közreműködésével szervezett görög útja után állította azt, kurvát akartak csinálni belőle kint. Ezt követően hallgatták ki. Éden Szandra, Ökrös Szandra nem tudott a tegnapi tárgyalásról.
– Egy éve kaptam idézést, meghallgattak. Ha újra hívnak, megyek – mondta Éden Szandra.
Répás a bíróságon határozottan hangoztatta: ezek a lányok nem prostik, és soha senkit nem küldött szexmunkára.
– Amikor regisztráltak, jelezték, társasági hostessmunkát is vállalnak. Ha férfiak ilyen lányokat kértek, szóltam nekik, és összekötöttem őket. Hogy hova mentek, mit csináltak, és mennyiért? – sosem tudtam, hiszen a kettejük dolga volt. Családanyák, egyetemisták, fiatal lányok kértek így segítséget, én senkit nem kerestem, hogy szexeljen pénzért – mondta.
Focisták is kértek lányt: Répás Lajos tárgyalásán egy Viktória nevű lány kapcsán a hazai élsport képviselői is belekeveredtek a kerítési ügybe. A vádirat szerint a – egyébként a bájaival egyszer már híressé vált – lányt az azóta elhunyt Welsz Tamás mellett egy fehérvári focicsapat is megrendelte.
– Házibuliba kértek lányokat, Viki utólag mesélte, hogy összejött az egyik focistával és élete egyik nagy élménye volt az éjszaka – mondta Répás, hozzátéve: ez a lány és a játékos közös döntése volt. Megkerestük az érintett klubot, de nem kívánták kommentálni a történteket – írja a Bors.

Kustánczi Lia modell és DJ

Kustánczi Lia, vagyis Kustánczi Linda mint a magyar playmate lányok, ő is csinált meztelen képeket. A modell és DJ szex, erotika és bulvárhírek.

kustanczi_lia_meztelen

Kustánczi Lia explaymate, mostanában csak modell. Több márka kérte már arcának. A média és divat világába 2005-ben került, hiszen ekkor indult a playmate-választáson, amit meg is nyert. Lia lett a 2005-os év playmate-je, és ebben az évben sokat láthattuk a legkeresettebb férfimagazin oldalain. Énekesnőként 2009-ben debütált , ezévben jelent meg első videoklipje is a Csak egy érintés című dalához.

Magyar celebek és hírességek gyűjteménye

Celebek és hírességek: Aczél Réka, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , Kovács Katalin, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

A cikk folytatása itt: Magyar celebek és hírességek gyűjteménye © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Magyar celebek és hírességek

magyar_celebekCelebek és hírességek: Aczél Réka, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , Kovács Katalin, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

A cikk folytatása itt: Magyar celebek és hírességek © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Magyar playmate lányok meztelenek

Magyar playmate lányok a Playboy oldalán: Bódi Sylvi, Hornyák Hajnalka, Dundika, Király Anikó, Judák Tünde, Bartha Adrienn, Beke Yvette, Kelemen Anna, Pantinchin Edina, Ripli Zsuzsanna, Lenkei Viki, Kocsis Orsi, Molnár Viki, Márki Zsuzsi, Metzker Viktória, Mosolygó Orsi, Németh Julcsi, Voksán Virág, Pirner Alma, Kustánczi Linda Lia, Pék Nikolett, Kiss Annamari, Nagy Nóri, Béres Zsuzsi, Fésűs Virág, Butor Móni, Kis Hegedüs Réka, Bernáth Cili, Berczeli Kriszti, Kocsis Brigitta, Dukai Regina, Tóth Anita, Börönte Andrea, Zgut Éva, Zana Kati, Bánovics Marcsi, Horváth Enikő, Antal Brigitta, Bognár Niki, Balogh Dia, Cser Franciska, Égerházy Zsanett, Barczi Heni, Juhász Kata, Kovács Ágota, Nagy Andrea, Sónyák Szilvi, Endrődy Judit, Józsa Gabi, Rinnbacher Dolly, Aroczky Noémi, Bognár Erika, Boros Gabi, Fritz Lilla, Kovács Kriszti, Kemenczés Nicole, Héthy Zsófi, Horváth Ildi, Mészáros Dóra, Nagy Éva, Széles Eszter, Szooh Tímea, Karsai Zita, Doka Gabi, Fejérvári Judit, Frank Eszter, Ruzsa Roberta, Molnár Anikó, Dundika és huga, Voksán Virág, Keleti Györgyi, Zimány Linda, Szorcsik Viki, Fresh Andi, Hargitai Bea, Nkuya Szonja, Bátki Bernadett.

Magyar playmate lányok a Szexpláza oldalon: Antal Brigitta, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Kustánczi Lia szexi munkája

Kustánczi Liával meztelenkedett ÖsszeEsküvők Norbi! A dj-vé avanzsált playmate-et lenge öltözetben kapták lencsevégre a TV2 valóságshow-jának párkeresőjével, akin még Liától is kevesebb ruhadarab volt, hiszen ő anyaszült meztelenül ölelte partnerét. A teljes cikket elolvashatod itt.

– Mivel külföldi kiadókhoz is el fog jutni az új videoklipem, ezért mindenképp valami ütős, extra kampányfotót kellett készítenünk hozzá. Norbival már a videóban is közel kerülünk egymáshoz, ezért adott volt, hogy most is olyan erotikus képeken fogunk pózolni, amelyek izzanak a szexualitástól.

Hogyan lesz egy szexbomba az éjszaka királynője?

Kíváncsiak voltunk, hogy a vetkőző modellek, egykori sztriptíz táncosok mennyit értenek a zenéhez, hogyan tanultak DJ-skedni? Mit gondol róluk a lemezlovas szakma elitje, no meg az önfeledten bulizó, feldobott közönség.

Modell DJ-k. A meztelenkedésből kiöregedő, ám még mindig gyönyörű egykori címlaplányokat kerestük fel az éjszakában. A lemezpult mögött találtuk őket. Egykori férfiideálok következnek, most már ruhában. Lévai Adrienn, Kustánczi Lia, Mészáros Dóra, Voksán Virág Dj Flower,  és Metzker Viki mesélnek arról, hogyan lesz valaki szexbombából az éjszaka királynője. Dj Niki Beluccit, a legjobb női DJ-t nem kérdezték meg.