Erőszakos tortúra az életben

eroszakolo_ferfiKét nő és két férfi élt a battonyai rémségek házában. Kusza kapcsolatrendszerük és a féltékenység vezetett az ép ésszel felfoghatatlan leszámoláshoz. Az egy évig tartó kínzásokba a 25 éves B. Réka 2010 júliusában halt bele.
Rendőrök sokasága lepte el 2011. október 6-án a Békés megyei Battonya egyik kis utcáját. Az út végén található családi ház melléképülete alól egy fiatal nő holtteste került elő, s mint hamarosan kiderült: B. Réka halálához hosszú hónapokon át tartó, kíméletlen tortúra vezetett. A Bors biztos forrásból értesült a most még vádemelési szakban lévő ügy részleteiről.
A Kübekházáról származó B. Réka édesapja meghalt, édesanyjával, nővérével és a távolabbi rokonaival csak laza kapcsolatot tartott fenn. Réka könyvkötőnek tanult, de sosem helyezkedett el ilyen munkakörben, ismerősökhöz csapódott és alkalmi munkákból tett szert némi bevételre. 2007-ben Kübekházáról ismert barátnőjéhez, a nála nyolc évvel idősebb K. Adriennhez költözött Battonyára. Most már tudható: ekkor pecsételődött meg Réka sorsa.
K. Adrienn a férjével, Sz. Zoltánnal és előző kapcsolatából származó kislányával, Cintiával lakta a battonyai házat. Gyakori vendégük volt az asszony korábbi párja, Cintia édesapja, M. Zoltán is. A férfi 1995-ben, 19 évesen ismerte meg az akkor 17 esztendős Adriennt. 2004-ig élettársak voltak, a nő akkor hagyta el, amikor lopás miatt börtönbüntetését töltötte.
Kapcsolatuk azonban a szakítás után sem ért véget, hiszen Adrienn új férje, Sz. Zoltán elfogadta M. Zoltán gyakori látogatásait. A két férfi is jó kapcsolatot ápolt egymással, és összetartotta őket a feltétlen imádat is, amelyet Adrienn felé tápláltak. A nő párhuzamosan folytatott velük szexuális viszonyt, ebbe a különös szerelmi háromszögbe csöppent bele 2007-ben Réka.
Mindenben besegített a szállásért cserébe, Cintiát is ő kísérte az iskolába. Ám elkövetett egy végzetes hibát. Kikezdett Sz. Zoltánnal. Adrienn a halálos ellenségévé változott, s hamarosan a féltékeny asszony a pokol bugyrait nyitotta meg Réka előtt.
Adrienn párhuzamosan folytatott szexuális kapcsolatot férjével, Sz. Zoltánnal és előző párjával, M. Zoltánnal. Réka azonban kikezdett Sz. Zoltánnal és ez elszabadította Adrienn féktelen bosszúvágyát. A Bors információi szerint Réka megbüntetését Adrienn eszelte ki, terve megvalósításában azonban igénybe vette az őt odaadóan szerető két férfit. Akiket nemcsak érzelmileg tudott zsarolni, hanem azzal is megfenyegette őket, hogy amennyiben nem cselekszenek a parancsai szerint, „felnyomja” őket a rendőrségen lopási ügyeik miatt.
A szereplőket jól ismerő, névtelenséget kérő forrásunk szerint Réka vékony lány volt, a ház többi lakója lekezelően csak úgy beszélt róla: elöl deszka, hátul léc. Informátorunk Adriennt kifejezetten szép arcú nőként jellemzi, aki azonban születési rendellenességgel jött világra, úgynevezett Little-kórban szenvedett. Nála ez a betegség nem járt értelmi fogyatékkal, ám csípőficamot és mozgássérülést váltott ki. Ezért Adriennt kisebbségi komplexus gyötörte, amely a végletekig fokozta Réka iránti féltékenységét. Az asszonyt depresszió is gyötörte, amelyre igen erős gyógyszereket szedett, amelyeknek egy idő után a rabjává vált. Adrienn gyakorlatilag elvesztette a kapcsolatot a valósággal, információink szerint havonta 500-600 (!) szem gyógyszert szedett be, amelyektől folyamatosan pörgött, előfordult, hogy napokig nem aludt.
Először veréssel vett elégtételt Rékán, majd a bántalmazásba bevonta Sz. Zoltánt és M. Zoltánt is. 2010 elejére az események irreális irányt vettek: rendszeresen, válogatott brutalitással fenyítették Rékát. Sz. Zoltán ütésekkel és rúgásokkal okozott fájdalmat, de az is előfordult, hogy Adrienn utasítására megerőszakolta a lányt.
Egy alkalommal gerendára erősített kötéllel húzták fel Rékát, egy izomstimulálóval pedig áramot vezettek a mellébe. A kínzás közben megparancsolták neki: énekeljen, mintha csak egy rádióadó szólna. M. Zoltán pedig fogókkal egyenként kicsavarta a lány lábujjait, kitépte a fogait. A körmei alá tűket szúrtak, majd kitépték a körmeit.
A végbelébe és a nemi szervébe különböző tárgyakat helyeztek, csikkeket nyomtak el a testén. A halála előtti hetekben már nem tudta tartani a vizeletét, hiszen valósággal szétverték a veséjét. Réka szervezete egy 2010 júliusi napon adta fel a harcot. Egy verés után a tettesek lepellel takarták el a lányt, másnapra Réka nem adott életjelet.
Talán a lelkiismeret-furdalás vagy a túlzásba vitt gyógyszerfogyasztás okozta? A hosszú hónapokig tartó kínzások és Réka halála után a tortúrát levezénylő K. Adriennt rémálmok, gyötrő látomások sodorták az őrület határára.
Réka holttestét a ház egyik mellékhelyisége alá ásták el, ám néhány héttel a lány elföldelése után Adrienn elméjében megjelentek a furcsa víziók. Éjszakánként Réka szellemét vélte felfedezni, mániájává vált, hogy áldozata kísértete vissza-vissza tér.
Férjét, Sz. Zoltánt és volt párját, M. Zoltán is folyton a „kísértettel” gyötörte, és egészen odáig ment, hogy megparancsolta a két férfinak: ássák ki a holttestet. Így akart megbizonyosodni róla, hogy Réka valóban örökre eltűnt az életükből. Hódolói teljesítették Adrienn óhaját, és kihantolták a tetemet.
A gyilkos trió még csaknem egy évig őrizte titkát. 2011 októberében fogták el őket. Vesztüket K. Adrienn és M. Zoltán 13 éves kislánya, Cintia okozta. A tini fül- és bizonyos esetekben szemtanúja volt a borzalmaknak, és képtelen volt magában tartani sokkoló élményeit – levelet írt a rendőrségnek.
Réka holttestének egy része mumifikálódott állapotban került elő. A kínzások egy részét csak a beismerő vallomások igazolhatják, hiszen a test lágy részei megsemmisültek. A tetemet többek között antropológus is megvizsgálta, és a sanyargatások jó néhány nyomát tudták azonosítani. A tettesek elfogása után csaknem két évig nyomozott a rendőrség, az ügy iratait augusztusban küldték meg az ügyészségnek vádemelési javaslattal.
Valamennyi gyanúsított beismerő vallomást tett Réka meggyilkolása ügyében – írtuk meg sorozatunk tegnapi részében. Információink szerint azonban a kihallgatások és a nyomozás során a gyilkosságon kívül még számos megdöbbentő körülmény és adat merült fel.
Például fény derült a furcsa állapotokra, amelyek a rémségek házában uralkodtak. Kiderült, hogy K. Adriennen, Sz. Zoltánon, M. Zoltánon, a 13 éves Cintián és Rékán kívül időről időre más lakók is váltogatták egymást. Egy ideig Réka nővére és nagybátyja is szállást kapott, de rajtuk kívül is megfordultak rövidebb-hosszabb ideig nehéz szociális helyzetben lévő személyek a házban.
A Bors úgy tudja: a nyomozók arra jutottak, hogy K. Adrienn irányította a házbéli történéseket, őt gyakorlatilag mindenben támogatta férje és volt élettársa. Mint arról korábban beszámoltunk: a férj, Sz. Zoltán és M. Zoltán párhuzamosan folytatott szexuális viszonyt K. Adriennel. A két férfi érzelmileg függő viszonyban állt a nővel, míg az áldozattal, B. Rékával szemben üldözőként léptek fel, és énjük szadista vonásai kerültek fölénybe.
M. Zoltán esetében egyébként szado-mazochista vonásokat fedeztek fel a szakértők, a nála erősebbel szemben behódoló szerepet vett fel, a gyengébbel szemben azonban dominánsan viselkedett, maga alá kényszerítette, uralkodóvá vált.
K. Adrienn, Sz. Zoltán és M. Zoltán totális kontrollt gyakoroltak a ház többi lakója felett, a többiek feltétlen engedelmességgel tartoztak nekik, ellenkező esetben fizikális megtorlásra számíthattak. B. Réka nővérét is bántalmazták, ő azonban még idejében felismerte a veszélyt és elhagyta a beteges közösséget.
A Bors azt is megtudta: gyanúsított társai szerint K. Adrienn felvetette további gyilkosságok elkövetését is. B. Réka halála után az asszony úgy gondolta, hogy mindenkit el kell takarítani az útból, aki érzékelhette, hogy mi történt a házban. A két férfi azonban eltérítette K. Ad­riennt terve kivitelezésétől. Információink szerint az asszony még négy embert akart likvidálni. Forrás: Borsonline

A cikk folytatása itt: Erőszakos tortúra az életben © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.