Debreczeni Zita kurva sok pénzbe került. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Posts tagged ‘kedves ferenc’
Két milliárdos, a világ egyik leglátogatottabb pornóoldalát tulajdonló Gattyán György Zoltán és az állateledel cégéről és befektetéseiről ismert Kedves Ferenc finanszírozza az Andrássy út új luxusforradalmát.
Nem csinál pornót a Docler Holding, nem olyan, mint a Kovi, csupán a felületet adja – próbálja rögtön eloszlatni a félreértéseket Magyari Péter, a jövő szeptemberben nyíló világszínvonalúra tervezett Il Bacio di Stile luxusáruház leendő vezetője. Mindenesetre tény, hogy az Andrássy út 19 alatti mintegy 4000 négyzetméteres, több mint 5 milliárd forintból megvalósuló beruházás mögött a WebMindLicenses Kft. áll, ami a Docler Holding része.
A cégcsoport legfőbb bevételi forrása pedig a LiveJasmin nevű oldal, ahol némi pénz ellenében webkamera előtt teljesítik a lányok, fiúk és párok a látogatók kívánságait. Ez a világ egyik leglátogatottabb erotikus website-ja, és mivel a neten a közösségi és a keresőoldalak mellett egyébként is a felnőtt oldalak a legnépszerűbbek, a Livejasmin már évek óta a világ 50 leglátogatottabb internetes oldala között szerepel (az alexa.com szerint jelenleg a 48.). A cégcsoport tulajdonosa az egyik legvagyonosabb magyar, a becslések szerint mintegy 30 milliárd forintos vagyonnal rendelkező, a médianyilvánosságot kerülő Gattyán György Zoltán.
Nem csoda, hogy Magyari igyekszik elkerülni a pornós asszociációt, hiszen komoly szakembernek számít: először egy Váci utcai boltot vezetett, majd az Andrássy úti Ermenegildo Zegna vezetője volt, azé az üzleté, ahol a fél magyar felsővezetői szféra vásárolja az öltönyét. A leendő áruháznak egyébként csak beruházója a WebMindLicenses Kft., az üzemeltetést a szintén a csoport érdekeltségi körébe tartozó Il Bacio di Stile Kft. végzi majd, ebben Magyari Péter is társtulajdonos.
Az Andrássy út 19 számú épület információink szerint korábban a spanyol Mango márkáé volt, akik 5 éve, szisztematikusan vásárolták ki az az egyes lakókat és tulajdonosokat az épületből. Végül mégsem nyitottak üzletet, ehelyett eladták az immár egy kézben lévő Andrássy 19-et Gattyánéknak. „Ezzel 5 év munkáját spóroltuk meg, persze ez az árban is tükröződött” – fejti ki az áruház leendő vezetője, aki saját bevallása szerint már 6-7 éve tervezi egy ilyen áruház megvalósítását.
Kérdésünkre, hogy vajon a magyar piac elég érett-e egy 4000 négyzetméteres, 3 szintes luxus áruházra, Magyari igennel felelt, sőt, szerinte ez a forma – a multibrand, vagyis többmárkás, nagyméretű áruház – az egyetlen, ami a luxusszegmensben igazán sikeres tud lenni ma Magyarországon. „Jelenleg az Andrássy úton ugyanaz a 2-3 ezer ember vásárol, miközben legalább 20 ezer olyan felső státuszú ember él az országban, akiket érdekel a divat és az öltözködés” – magyarázza Magyari, aki szerint őket eddig a gyatra kínálat miatt nem tudták elérni az Andrássy úti üzletek.
Ezért kénytelenek voltak külföldön – Bécsben, Londonban, Milánóban – vásárolni. A leendő kínálatról sajnos nem kaptunk felvilágosítást, Magyari csak annyit árult el, hogy az Il Bacio di Stile „egy szobáról szobára bejárható palota” lesz, ahol inkább közös térben lesznek a márkák, csak egy-egy elkerített sarok lesz majd. A legfelső szinten egyébként lesz egy panorámás, felső-közép kategóriás étterem is és mélygarázst is terveznek építeni az áruház alá. Az épület átalakítása várhatóan még ebben a hónapban elkezdődik, a tervek szerint 2012 júliusára fejeződik be, és szeptemberben nyithatnak. Forrás: Fn.hu
Cikkek a témában: Milliárdosoké lesz az Andrássy út – Pornóvagyonból épül luxus az Andrássy úton – Sharon Hinnendael webkamerás pinavillantás – A virtuális szex egyszerű és gyors – A pornó hajtja a technikai fejlődést – Százezreket keresnek a webkamerás szexelő csajok – Livejasmin pont com – Sandra Iron magyar pornós – Szexuális perverziók és az internet
Sztárparádét varázsolt szerelme harmincadik születésnapjára kedvese. Debreczeni Zitát fényes partival köszöntötte fel, legbecsesebb ajándéka a két Vastag fiú fellépése volt.
Gáláns ajándékkal lepte meg párját születésnapján milliárdos kedvese. Debreczeni Zitát, aki a múlt héten töltötte be a harmincat, a Nobu étterembe vitte el a szerelmes milliárdos, aki előző párjának, Bódi Sylvinek műjégpályát adott. A szusivacsora azonban csak szerény felvezetés volt. Zitának ugyanis fényes partit is rendezett párja, ahol a fő attrakció az ünnepelt két kedvence, Vastag Csaba és öccse, Tomi fellépése volt. Egyébként is hemzsegtek a sztárok a partin, többek között Tóth Gabi, Sári Évi, Zimány Linda, Dukai Regina, valamint Gáspár Laci emelte az est fényét.
– Nagyszerűen éreztem magam egész este. Örültem, hogy eljött Tóth Gabi, aki egy évvel ezelőtt nemért rá, sőt, még énekelt is egy kicsit. A legnagyobb meglepetés számomra a Vastag testvérek voltak. Óriási X-Faktor-rajongó voltam, és Takács Nikolas mellett nekik szurkoltam leginkább – számolt be a partiról a modellből lett fotós, Debreczeni Zita, aki a Sugarbird divatmárka ruhájában jelent meg.
– Nem tudtam arról, hogy ott lesznek. Olyannyira nem, hogy a fellépésük előtt órákig rejtegetni kellett őket előlem, nehogy idő előtt lelepleződjön a meglepetés – nevetett boldogan Zita, akinek kedvencei három dalt adtak elő.
A Vastag testvérek nem akartak hinni a fülüknek, amikor megtudták, hogy velük szeretné meglepni párját a sikeres vállalkozó.
– Először azt hittük, rendes fellépésre hívnak, aztán amikor kiderült, hogy ajándéknak szánnak, csak ültünk és hitetlenkedve meredtünk magunk elé. Nem gondoltuk, hogy ennyire szerethetnek minket. Tomi viccesen megkérdezte, hogy masnit kössünk-e magunkra – mosolygott Csaba. – Sajnos csak arra maradt időnk, hogy felköszöntsük, elénekeljünk néhány számot, és váltsunk vele pár mondatot, aztán indulnunk kellett egy másik fellépésre – tette hozzá az X-Faktor győztese.
További Debreczeni Zita erotika, bulvár: Debreczeni Zita fotózást tanul - Debreczeni Zita és Zimány Linda jótékonykodnak - Kibékültek Kedves Feri ágyasai, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita - Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda meztelenül – Debreczeni Zita és Kedves Feri – Debreczeni Zita szexképek – Bódi Sylvinek volt arab barátja, de sosem szexelt pénzért – Bódi Sylvi hírek, képek, videó – Dukai Regina Playboy – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi – Dukai Regina – Dukai Regina meztelen – Zimány Linda FHM vetkőzős retró képek – Zimány Linda alapítványnak adta a segélyt – Zimány Linda nem szarozik felveszi a segélyt – Zimány Linda gátlástalanul mutogatja meztelen testét – Zimány Linda meztelen fotózás verk videó – Zimány Linda meztelenül pucsít – Zimány Linda meztelenül pucsít – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi – Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda meztelenül – Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót – Zimány Linda pucérkodás után műsort vezetne – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi modellek – Zimány Lindának semmi sem elég, még segélyt is kell neki – Bikucsunáj Horvát Évát döntené meg – Horváth Éva meztelen képek FHM magazin – Horváth Éva megfenyegette Colin Farrellt – Horváth Éva: prostit akartak belőlem csinálni Dubaiban!
A modell és celeb Zimány Lindának nincs többé szüksége álláskeresési járadékra. A Fem3 tévécsatorna divattanácsadójaként újra rendszeres havi fizetése lesz.
Az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar modell Zimány Linda nem sokáig marad állás nélkül. A pár hónapja tétlenül tengődő szőkeségre a TV2 csajban nagy testvércsatornája a Fem3 csapott le. Linda a Boszorkánykonyha című műsorban való szerepléssel álmai munkáját kapta meg, hiszen azzal kell foglalkoznia amihez a legjobban ért: a divattal.
A volt szépségkirálynő körül dúló botrány úgy fest, ezzel végleg lecsengett, ugyanis amikor Linda eljött a Cool Tv-től – hogy ne szakadjon meg a munkaviszonya – álláskeresési járadékot igényelt az államtól, amit meg is kapott. A dolog óriási közfelháborodást váltott ki, a modellt úton útfélen azzal támadták, hogy bár egy milliomos pókerjátékos a kedvese, ő még sem szégyenli felvenni a napi 1355 forint segélyt. Az ügynek azzal lett vége, hogy Linda a felvett támogatást átutalta egy alapítvány számlájára.
A Boszorkánykonyhában viszont már nem kell pénzügyekkel foglalkoznia, kizárólag a legújabb divattrendekre összpontosíthatja figyelmét:
– Szerkesztőként is tevékenykedem a műsorban, nem csak egy bábú leszek. Régi álmom vált valóra ezzel a lehetőséggel, kiélhetem a kreativitásomat, és segíthetek az embereknek abban, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból – mondta lapunk munkatársának Zimány Linda.
Zimány Linda szex, bulvár, erotika: Zimány Linda vaginája itt – Kibékültek Kedves Feri ágyasai, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita - Zimány és Karafiáth a Szigeten - Zimány Linda FHM vetkőzős retró képek – Zimány Linda alapítványnak adta a segélyt – Zimány Linda nem szarozik felveszi a segélyt – Zimány Linda gátlástalanul mutogatja meztelen testét – Zimány Linda meztelen fotózás verk videó – Zimány Linda meztelenül pucsít – Zimány Linda meztelenül pucsít – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi – Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda meztelenül – Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót – Zimány Linda pucérkodás után műsort vezetne – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi modellek – Zimány Lindának semmi sem elég, még segélyt is kell neki - Zimány Linda, Dukai Regina, Debreczeni Zita együtt meztelenkednek – Zimány Linda pucérkodás verk videó – Zimány Linda órát vett Pirner Almától a rúdon - Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót
Hazánk celebjei is megérik a pénzüket: szex őrül férfiakat és nőket lealázó módon megy az “egyik ágyból ki, a másikba be” játék. A legnagyobb trófea gyűjtők:
Hajdú Péter, műsorvezető, olyan nőket tudhat a háta mögött, mint például a Szomszédok Julcsijaként megismert Ábel Anita, a Big Brotherben debütáló Horváth Zsanett ill. a 90-es évek szépségideálja, Bálint Antónia. Végül Sarka Kata lett a befutó, aki kislányt szült neki.
Bochkor Gábor, Sláger Rádió műsorvezetője. Ágyában Csisztu Zsuzsa, Dobó Kata mellett Tornóczky Anita, Osvárt Andrea és Molnár Anikó is megfordult. Végül Várkonyi Andrea mellett kötött ki, aki egy kislánnyal ajándékozta meg.
Debreczeni Zita is Majka figyelmében sütkérezhetett egy ideig. A modell egyébként a műsorvezető Harsányi Leventét hagyta ott Majka miatt. Jelenleg Kedves Ferenc milliárdos üzletember oldalán fényképezik, aki egyébként a playmate Bódi Sylvi exe.
Na, de ki tudja ezt már kibogozni….
A fekete hajú bombázó kisebb megszakításokkal lassan már két éve él együtt milliárdos párjával, Kedves Ferenccel. Már sokkal kevesebbet lehet hallani a kapcsolatukról, Zita arról mesélt, hogy jó nekik a visszahúzódó életmód, ám egy másik téren nagyon is kitárulkozó volt a modell. Zimány Linda, Dukai Regina és Debreczeni Zita ugyanis egy közös naptárat jelentetett meg, úgyhogy ezután az év minden hónapjában más pózban találjuk a szexi sztárokat.
Zita és Ferenc mostanában nem szerepel annyit a bulvársajtóban, mint rég. ˝Jobb ez így, tehát amikor megmutattam a magánéletemet, akkor azzal vissza is éltek és nem szeretném. Nagyon-nagyon jól érzem magam, nagyon boldog vagyok. Pont ennyi tartozik a magánéletemről a sajtóra, hogy boldog vagyok és akkor több már ne m˝ – meséli a tabutv.hu riporterének Debreczeni Zita, aki saját naptárának bemutatójára is Kedves Ferenccel érkezett.
Két napon keresztül fotózták Dukai Reginát, Debreczeni Zitát és Zimány Lindát, hogy a tizenhárom a naptárba kerülő kép meglegyen, de megérte! ˝Mi párosával már dolgoztunk együtt, de hárman még soha, tehát egyetlen egy fotósorozat sincs ezen kívül, amin mind a hárman szerepelnénk˝ – mondta el a tabutv.hu-nak adott interjújában Debreczeni Zita, akit egyáltalán nem hozott zavarba, hogy minimális textilmennyiséggel hárman testközelben pózoltak végig, amíg a fotózás tartott.
˝Lányok vagyunk, ismerjük már egymást nyolc éve, éltem már a Reginával, éltem már a Lindával, így annyira nagy takargatnivalóink azért nincsenek egymás előtt. Ráadásul lányok vagyunk, tehát azért ismerjük már majdnem minden porcikáját a másiknak˝ – tette hozzá a Tabu Tv videójában Zita. A három szexi lány egy exkluzív, dedikált naptárat is felaján lott a Tabu Tv nézőinek!
Hazánk celebjei is megérik a pénzüket: szex őrül férfiakat és nőket lealázó módon megy az “egyik ágyból ki, a másikba be” játék. A legnagyobb trófea gyűjtők:
Hajdú Péter, műsorvezető, olyan nőket tudhat a háta mögött, mint például a Szomszédok Julcsijaként megismert Ábel Anita, a Big Brotherben debütáló Horváth Zsanett ill. a 90-es évek szépségideálja, Bálint Antónia. Végül Sarka Kata lett a befutó, aki kislányt szült neki.
Bochkor Gábor, Sláger Rádió műsorvezetője. Ágyában Csisztu Zsuzsa, Dobó Kata mellett Tornóczky Anita, Osvárt Andrea és Molnár Anikó is megfordult. Végül Várkonyi Andrea mellett kötött ki, aki egy kislánnyal ajándékozta meg.
Debreczeni Zita is Majka figyelmében sütkérezhetett egy ideig. A modell egyébként a műsorvezető Harsányi Leventét hagyta ott Majka miatt. Jelenleg Kedves Ferenc milliárdos üzletember oldalán fényképezik, aki egyébként a playmate Bódi Sylvi exe.
Na, de ki tudja ezt már kibogozni….

