Posts tagged ‘izgatás’

Nem újdonság, hogy nem minden kapcsolat tart örökké. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szexszel is le kell állni. Bizonyos esetekben a szakítás ellenére is folytatódik a szex – különösen, ha az új kedvessel nem olyan jó, mint a régivel.. A testi szerelemre mindenkinek szüksége van – és sokszor akkor is tovább tart két ember között, ha a kapcsolatnak már kimondták a végét. Különösen azoknál fordul elő, akik nem sokáig bírják szex nélkül, és ha össze is kerültek a szakítás óta valakivel, az illető nem igazán vált be az ágyban… Nos, ha nem okoz számunkra gondot össze-összejárni a volt kedvessel “gyakorolni a szexet”, a gyakori találkozókat csak egy módon érhetjük el, ha feledhetetlen éjszakát biztosítunk számára. Az egyik módja pedig annak, hogy páratlan szeretők legyünk, a jó orális szex. Sajnálatos módon sok férfi hiszi azt, hogy egyedül a közösüléssel repítheti a mennyekbe a nőt – pedig ez nem igaz. Sőt, sok esetben azzal egyáltalán nem juttatja el az orgazmushoz, csupán okoz egy kellemes érzést. Sokan gondolják, hogy akkor igazán menők, ha minden szexpozíciót is kipróbáltak már. Egy jó szerető tudja, hogy egy nőnél a szenvedélyes előjáték és a megfelelő technikával alkalmazott orális szex a nyerő. Ha tehát eljön az ideje, az számíthat rá, hogy továbbra is lesz helye egy nő ágyában, aki ezen a téren is jól teljesít – és nem elkerülni igyekszik ezt az izgatási technikát… A teljes cikk és a videó a Tagi szexhírek oldalon itt található.

További szex, pornó, videó hírek: A Szexpláza ribancok pornófilmet forgattak, 25 DVD letöltése - Egy kurva testéért, nem a szerelméért fizetek - Szexpláza amatőr pornósai imádják a faszt meg a gecit - Faszimádó leszbi plázacicák - Simay Annamária perverz ribanc amatőr castingon.

20 éves fiú vagyok, és van egy gyönyörű szép barátnőm. Az lenne a kérdésem, hogy hogyan tudnám Őt úgy felizgatni, hogy minden porcikájában már csak a szexet kívánja?
Szerintem az a legfontosabb, hogy csak szépen fokozatosan haladjatok előre, ne ugorjatok rögtön fejest az aktusba. Próbáljátok ki, milyen a másikat csak simogatni, csókolni úgy, hogy nem is kerül szóba a behatolás. Az lenne a legjobb, hogy a barátnődet petting során is képes legyél kielégíteni (illetve egymást). Erre nem tudok konkrét tanácsot adni.
Figyelj oda rá, a reakcióira, az arcára, és látni fogod, milyen érintés esik jól neki. Természetesen főleg az erogén zónákra kellene koncentrálnod, de ezek ugye egyénenként is változóak. De ezeket biztosan tudod is: nyak, fülcimpák, arc, ajkak, mellek, has, combok belső felszíne, nemi szerv és környéke stb. Aztán ha minden lehetőséget kiaknáztatok, akkor térjetek rá a szeretkezése. Nagyon fontos, hogy elegendő hosszú legyen az előjáték és legyél nagyon türelmes és gyengéd. Az első alkalom nem feltétlenül lesz tökéletes, de annak is megvan a varázsa.

Mindannyian tudjuk, mely női testrészeken szeretnek a férfiak különösen elkalandozni. Ugyanakkor a női testen több olyan pont található, melynek kényeztetésével könnyen lázba lehet hozni a gyengébb nem tagjait. Az alábbi pontokat tehát érdemes felkeresni az előjáték idején.
Haj: A nők nemcsak a divat miatt töltenek havonta több órát a fodrásznál, hanem mert amíg a hajukkal babrálnak, addig ők tökéletesen ellazulnak. Simogasd a haját, masszírozd a fejbőrét a halántékától a tarkójáig, és garantáltan doromboló kiscicává válik a karodban.
Nyakszirt: Japánban mindig is ezt a testrészt tartották a nőkön a legszexisebbnek, mert ez volt szinte az egyetlen olyan terület, melyet sosem takart ruha és hajzuhatag. Napjainkban a férfiak hajlamosak elhanyagolni ezt. Pedig érdemes kipróbálnod, milyen nagyszerű hatást érhetsz el azzal, ha a tarkójától a válláig csókolod vagy simogatod kedvesedet. További nyolc erogén zóna a teljes cikkben

vagina

A nők többsége már unja, ha a partnerük a csiklójukat csak ujjakkal izgatja. Vagyis, ha jó szerető kíván lenni erőltesse meg a fantáziáját, és lepje meg a kedvesét “csiklandós” játékok “új” variációival is. Ehhez szertnénk kis segítséget nyújtani. Természetesen ne feledkezzenek el arról, hogy a szerelemben minden megengedett, ami mindkettőjüknek jól esik és a gyönyörök csúcsaira csak akkor juthatnak el, ha társuknak a legtöbbet szeretnék nyújtani az élvezetekből!
Próbálkozzon például a kis szeméremajkakkal is! Az egyiket csippentse a mutató- és középsőujja közé, a másikat a középső- és gyűrűsujja közé és húzza ügyesen minél távolabb egymástól! Most elkezdheti a szeméremajkakat nyomogatva becézgetni, miközben a középső ujj percével a klitoriszt dörzsölgeti, rezegteti. Az ujjpercével nyomogassa gyengéden a klitorisz alatti területet is. Ha a szeméremrés belső falát is izgatja ez elősegítheti a nedvkiválasztást, így sikamlóssá téve a csiklót. Természetesen az egész hüvelykpárnát is mozgathatja a csiklókörnyezetében.
Gyengéd nyomásával, ide-oda forgatásával és remegtetésével talán új, eddig ismeretlen gyönyörökkel ajándékozhata meg partnernőjét. A lingammal sem kell azonnal a nyílásba nyomulni, ajtóstul törni Sakti barlangjába! Hímvesszőjével először cirógasa kicsit a “bejáratot”. Utána sétálgasson ki-be a szeméremajkak között, és a makkal bökdösse meg a csiklót. Ha már a nyílás síkos, a péniszükön lévő nedvvel dörzsölje a klitoriszt. Ugyanezt megteheti az előcseppekkel is, amelyek a lingam hegyén kibuggyanhatnak, ha nem használják a kobra-légzést. A makk-csikló közvetlen érintkezését majd minden nő igen intimnek és izgatónak találja.
A következő lehetséges módszerrel az ingerlés csúcsára segítheti kedvesét: A magömlés előtti pillanatban húzza ki lingamját a jóniból és spriccelje az ondót közvetlenül kedvese csiklójára! Majd ágaskodó péniszével dörzsölje szét a forró spermát a csiklódombocskáján. Néhány nő hihetetlenül heves orgazmussal reagálhat az ilyen jellegű ingerlésre és ez a játék is változatosságot vihet a szerelmi légyottjaikba. Természetesen gondoljon arra is, hogy a szája is örömök fellegeibe emelheti kedvesét! Szorítsa ajkát a csikló köré! A csiklókúpot szívogassa gyengéden a szájába, és a kemény, forró gombocskát szopogassa, nyalogassa, mint a legfinomabb nyalókát. Egyes nők azt is élvezik, ha a partnerük a fogaival óvatosan, nagyon óvatosan körbeharapdálja az orgazmus-pontocskájuk. A képen: 1. a csikló fitymája; 2. a csikló makkja; 3. húgycső nyílása; 4. hüvelytornác; 5. kis szeméremajak; 6. hüvelybemenet; 7. (borotvált) nagy szeméremajak; 8. gát

Mindannyian tudjuk, mely női testrészeken szeretnek a férfiak különösen elkalandozni. Ugyanakkor a női testen több olyan pont található, melynek kényeztetésével könnyen lázba lehet hozni a gyengébb nem tagjait. Az alábbi pontokat tehát érdemes felkeresni az előjáték idején.
Haj: A nők nemcsak a divat miatt töltenek havonta több órát a fodrásznál, hanem mert amíg a hajukkal babrálnak, addig ők tökéletesen ellazulnak. Simogasd a haját, masszírozd a fejbőrét a halántékától a tarkójáig, és garantáltan doromboló kiscicává válik a karodban.
Nyakszirt: Japánban mindig is ezt a testrészt tartották a nőkön a legszexisebbnek, mert ez volt szinte az egyetlen olyan terület, melyet sosem takart ruha és hajzuhatag. Napjainkban a férfiak hajlamosak elhanyagolni ezt. Pedig érdemes kipróbálnod, milyen nagyszerű hatást érhetsz el azzal, ha a tarkójától a válláig csókolod vagy simogatod kedvesedet. Tovább a teljes cikkre

erogen_zonakMindannyian tudjuk, mely női testrészeken szeretnek a férfiak különösen elkalandozni. Ugyanakkor a női testen több olyan pont található, melynek kényeztetésével könnyen lázba lehet hozni a gyengébb nem tagjait. Az alábbi pontokat tehát érdemes felkeresni az előjáték idején.

Haj
A nők nemcsak a divat miatt töltenek havonta több órát a fodrásznál, hanem mert amíg a hajukkal babrálnak, addig ők tökéletesen ellazulnak. Simogasd a haját, masszírozd a fejbőrét a halántékától a tarkójáig, és garantáltan doromboló kiscicává válik a karodban.

Nyakszirt
Japánban mindig is ezt a testrészt tartották a nőkön a legszexisebbnek, mert ez volt szinte az egyetlen olyan terület, melyet sosem takart ruha és hajzuhatag. Napjainkban a férfiak hajlamosak elhanyagolni ezt. Pedig érdemes kipróbálnod, milyen nagyszerű hatást érhetsz el azzal, ha a tarkójától a válláig csókolod vagy simogatod kedvesedet.

Kulcscsont
A női test egyik legszebb pontja. Miért ne mutatnád hát ki elismerésedet csókokkal és simogatással? Különösen izgató, ha akkor kezded el ennek a testrésznek a simogatását, amikor párod még teljesen fel van öltözve. Gombold ki a blúzát, hogy hozzáférj a kulcscsontjához! Ha pedig már teljesen megszabadult a ruháitól, még bármikor visszatérhetsz ide, hogy megmutasd neki, érdemes volt ezzel kezdeni az előjátékot…

Derék
A nagy tömegen úgy tudod a legügyesebben átvezetni a nőt, ha gyengéden a derekára teszed a tenyered. Ezzel a kis mozdulattal kifejezheted, hogy vigyázol rá, anélkül, hogy túl tolakodó lennél.
Ha egyedül vagytok, csókolgasd vagy nyalogasd végig a gerince vonalát, melyet kezdhetsz ezen a ponto,n és feltornázhatod magad a tarkójáig, vagy épp fordítva, egy, a derekára adott csók zárhatja a háta kényeztetését – garantáltan felgyorsul tőle a szívverése.

Térdhajlat
Ezt a területetet szintén sokan elhanyagolják, pedig igencsak érzékeny. Kezdd azzal, hogy legközelebb, ha kedvesed szoknyát visel, gyengéden cirógasd meg ott! Ez a mozdulat elég diszkrét ahhoz, hogy ne keltsen feltűnést, de a párodnak garantáltan ízelítőt ad ahhoz, mi következik akkor, ha kettesben maradtatok.

Tenyér
Ez az egyik olyan pont, amelynek társaságban is figyelmet szentelhetsz, anélkül, hogy a többieket zavarba hoznád. Az ujjad hegyével finoman rajzold végig a tenyere vonalát – őt garantáltan lázba hozod, a többiek szemében pedig érzékeny, gyengéd és figyelmes szeretőnek tűnsz.

Fülcimpa
Cirógatni, csókolgatni vagy gyengéden harapdálni? Bármelyik jöhet! A női test egyik legérzékenyebb pontja ez, és a legtöbben szeretik is kedvesük száját itt érezni. Csókolgathatod a fülének környékét is, de lehetőleg a nyelvedet ne dugd bele a hallójáratába!

Lábfej – talp
A Pulp Fictrion óta tudjuk, hogy a másik ember feleségének lábát megmasszírozni azzal járhat, hogy kidobnak a csukott ablakon. Tehát nyilvánvaló, hogy érdemes ennek a területnek több figyelmet szentelni, ha a saját kedvedről van szó. Ha tehát párod egész nap szaladgál, nincs is jobb módja annak, hogy segíts neki relaxálni, mint ha kap tőled egy jó talpmasszázst. Használj masszázsolajat vagy krémet, és ne feljetsd ki a lábujjait meg a bokáját sem!

A comb belső fele
Használd a kezed és a szádat: simogasd és csókold, egyre közelebb kerülve a végső célhoz – de az utolsó pillanatban fordulj vissza! Garantáltan az őrületbe kergetheted ezzel.

Medence
Akárcsak a comb belső felének, ennek a területnek is akkor érdemes figyelmet szentelni, ha eleinte nem kerülsz túl közel a célhoz. Kényeztesd itt addig, míg többért könyörög. Tovább nyújthatod a gyönyört, ha elkalandozol a fenti 9 terület valamelyikén, majd újra és újra visszatérsz ide.

szexvarazsA jó szex kevés. Több kell, hogy mindketten csodálatosnak, feledhetetlennek érezzünk minden együttlétet. Fontos valamennyi pillanat.

1. pillanat: Szenvedélyes közeledés
Az a nő, aki fordít a hagyományon, miszerint a férfi kezdeményez, tudja, hogy az aktívabb szerep a saját vágyát is megnöveli. A férfi örülni fog, hogy partnere ugyanúgy kívánja a szexet, mint ő. Nő az önbizalma is, hiszen érzi, hogy a személye, a teste milyen vágyakat ébreszt a másikban. Szenvedélyes közeledése legyen nőies! Ne úgy vesse rá magát a férfira, mint az utolsó vekni kenyérre a péknél szombat délután. Elég, ha egy-két finom jelzéssel, érzéki gesztusokkal mutatja ki vágyát.

2. pillanat: Vidám szeretkezés
Nem a gúnykacajról van szó. A szex szórakozás és mulatság – nem kell komolynak lenni közben. A viccelődés, nevetés oldja a feszültséget. Az ágyban sokszor adódnak komikus helyzetek. Humorérzék híján a párok csak kínosan feszengnek egymás előtt.

3. pillanat: Csókos kalandozás
Sok férfi állítja: emlékezetes pillanatok fűződnek azon csókokhoz, melyek nem a legnyilvánvalóbb helyeken csattannak el. A köldök, az ádámcsutka, a hát, a szemhéjak mind-mind olyan területek, melyekre a csók talán nem olyan izgató, mint a nemi szerv környékén, mégis érzéki, egzotikus élményt jelent. A kalandozás során új, addig ismeretlen erogén zónákra is bukkanhat partnere testén.

4. pillanat: Izgató tekintetek
A férfiak tekintete szex közben is szívesen pásztázza a női test hajlatait, domborulatait. A legnagyobb hatást mégis az gyakorolja rájuk, ha kedvesük szemébe nézhetnek szeretkezés közben. A kedves szeméből a férfi kiolvashatja, hogy az mennyire szereti őt és a vele való szeretkezést. Nézzenek egymás szemébe az aktus közben! Először talán zavaró lesz, mert a helyzetet túlságosan bensőségesnek, intimnek fogják érezni. A férfi annyira belefeledkezhet a partnere szem- és arckifejezésébe, hogy megszűnhet számára a külvilág.

5. pillanat: Kényeztető nyelv
A férfi a nő testét az orális szex során sokkal inkább képes megismerni, mint a hagyományos aktus alatt. Ilyenkor tudja kitapasztalni, a nő hogyan reagál egyes testrészei érintésére, hol kell izgatnia ahhoz, hogy orgazmusa legyen. A férfi az orális szex közben jobban tudja kontrollálni önmagát és az aktust is. Irányíthat és élvezheti a nő kitárulkozását, izgató védtelenségét.

6. pillanat: Megelőzött orgazmus
Ha jó szerető az úr, mindent megtesz azért, hogy az aktus minél tovább tartson, és a partnere is eljusson a csúcsra. Állandóan figyelnie kell saját magára, egészen a nő orgazmusáig. Saját érzéseit, érzékeit csak ezután engedheti szabadjára. A legjobb számára az, ha a nőnek már a behatolás előtt van orgazmusa. Ebben az esetben jobban képes koncentrálni a másikra, hiszen most már nem kell örökösen saját fékezésére figyelnie.

7. pillanat: Alvás összefonódva
A szex utáni pillanatokat ritkán élvezik ki a férfiak. Pedig ha nem zuhannak azonnal álomba, csodálatos élményt nyújthat számukra az alvó kedves látványa. A békésen szuszogó nő arca gyöngédséget ébreszt a férfiakban. És még egy érv az együttalvás mellett: az édesdeden alvó nő olyan védtelennek tűnik, hogy a férfi ösztönös vágyat érez arra, hogy megvédelmezze. Ez sem utolsó szempont.

1. Építsd az izomzatodat!
Szóval, ha az ember gondot fordít a hasüreg és medencetájék izmainak fejlesztésére, segíti az orgazmikus izomösszehúzódásokat és könnyebben szabályozhatja magömlését. A pénisz körüli izmokat azzal erősíthetjük, ha folyamatosan összehúzzuk a medencetájéki izmokat. Így egyébként a saját orgazmusunk is elsöprőbb erejű lesz. Az izmok erősítését apránként kezdjük el, mert bármily hihetetlen izomlázat kaphatunk. Az izmok erősítése előtt ismerjük meg testünket és kisdolgunk végzése közben állítsuk el vizeletünket és tudatosan figyeljük meg, mely izmaink működnek ekkor. Tapasztaljuk meg a végbél környéki izomzat tudatos megfeszítését és ellazítását, valamint a lingam mozgató izmok működését. Az izmokat kétféleképpen erősítsük: Feszítsük meg kilégzés közben az összes említett testrészünket vagy kilégzésközben csak egy-egy izomcsoportot feszítsünk meg! Az altáji izomzatunk erősítésével nem csak a potenciánk növekszik, hanem az esetleges prosztata problémákat is megelőzhetjük.

2. Több idő kell, míg a partnerünk kellőképp felizgul?
A ’60-as években szexológusok fedezték föl az ún. “vagina fájdalmat” (amikor a genitáliák környékére olyan sok vér pumpálódik, hogy ez már majdnem elviselhetetlen), ami jelzi, hogy a nő kész a szexre. Ha türelmes vagy és kivárod ezt az állapotot, akkor lehetséges, hogy sokkal nagyobb orgazmus lesz a te jutalmad is. Bár ilyenkor az első behatolást még óvatosabban kell végezni.

3. Kísérletezzünk különböző pozitúrákban!
Számos nő azt nyilatkozta a Hite Report-ban, hogy az orgazmus sokkal hamarabban és frenetikusabban köszöntött be, amikor aktus alatt kiegyenesített és a lehető legjobban egymáshoz szorított lábbal feküdtek.

Érdemes megpróbálni és ez a póz nem igényel különösebb akrobata mutatványt sem. Bár azok a férfiak, akik saját orgazmusukat alig tudják szabályozni jobb, ha elősször olyan pózt választanak, amelyben kevesbé kell aktívan mozogniuk. A légyott folytatásban már nyugodtan felvállalhatják az aktivitásukat!

4. A hasra gyakorolt nyomás:
A köldök és a genitáliák közt található egyik erogén zónánk. Ha a partner erre finom nyomást gyakorol, a 2. csakrát stimulálja, ami segit nagyobb vágyat gerjeszteni. Természetesen finom nyomásról, inkább simogatásról van szó és érdemes már az előjáték alkamával is kipróbálni, ezt a vágyfokozó apróságot.

5. A percek is számítanak:
A szexológusok azt vallják, hogy bár a nőknek nincs szükségük túl sok regenerálódási időre az aktust követően, mégis az elsőnél hosszabb izgalmi állapotra van szükségük a második orgazmus előtt. Bár a tapasztalatok azt mutatják, hogyha az első orgazmus pettinggel történik, a második már sokkal könnyebben bekövetkezik egyesüléssel is.

Szóval a tapasztalatok szerint megéri türelmesnek lenni!

pina_szethuzvaA nők számára talán a legintenzívebb szexuális élményt a nemi szerv nyelvvel történő ingerlése, azaz a kunnilingváció, profánabb köznapi nevén a „nyalás” jelenti. Hogyan kényeztessük partnerünket? Kis útmutató férfiaknak.

A kunnilingvációt nem tanácsos egyből a csikló ingerlésével kezdeni. A férfiak nagyrésze nem bánja, ha a nő egyből a lényegre tapint, de a gyengébbik nem képviselői ezzel másként vannak. Gyengéd csókolózás, simogatás, mellpetting után tanácsos csak rátérni a nemi szerv környékére, ahol először szintén kézzel javallott simogatni a partnert a szeméremrés környékénél körkörösen, majd hosszában, majd ha beindul a nedvesedés, rátérhetünk a csikló direktebb ingerlésére. Ekkor már az ajkakkal, belső ajkakkal is játszadozhatunk a kissé széttárt szeméremrés és csikló környékén.
Nyelvünket kezdetben csak finoman használjuk, nedvesítsük be a csikló környékét is. Körkörösen nyalhatjuk a csiklót borító bőrfelületeket. Ettől elég izgalmat kap belülről a csikló is. A nyelv laposabb felszínével való ingerlés is lehet igen izgató ebben a szakaszban. A hüvelybejárat környéke szintén roppant érzékeny pont.
A nyelvvel főleg keresztirányban vagy váltakozva föl-le gyengéden lehet játszadozni egyelőre csak lassabban keresztben, majd föl-le és körkörösen a csiklót izgatva. Ha a nő izgalmi állapota fokozódik, tovább lehet lépni. A férfinak ez az izgalmi állapot természetesen legalább annyira izgató, mint a nőnek. Ezután óvatosan az ajkak közé lehet venni a csiklót, illetve az azt borító bőrredőket, kezdetben óvatosan szívva, szopogatva a csikló környékét, benne a csiklóval. Csak az izgalom legfelsőbb szakaszában szabad húzó, szippantó mozgásokat végezni ajkunkkal: direkt, célzott, monoton módon csak akkor ingereljük partnerünk csiklóját, ha már közeledik az orgazmushoz, ennek eléréséhez ugyanis monotonabb, határozottabb csiklóingerlésre van szüksége a nőnek. Miközben a férfi nyelvvel kívülről ingerli a csiklót, ujjával óvatosan felnyúlhat a hüvelybe is, annak elülső-felső hasi falát, a G-pontot ingerelve.

A női orgazmus igen sokféleképpen megnyilvánulhat. Ha női ejakuláció kíséri, sok mirigyváladék távozhat. Esetleg a hölgy többszörös orgazmusra vágyik. Lehet, hogy hüvelyi behatolást kíván, ill. hüvelyi/G pont orgazmust. Ezekre a kommunikációs jelzésekre a férfiaknak komolyan oda kell figyelniük. Az utójáték, azaz a simogatás, beszélgetés, feloldódás is része a szeretkezésnek.

Szex-hibák, amelyeket a férfiak elkövetnek  – Férfiak, azt gondoljátok, hogy mindent tudtok már arról, hogyan szerezzetek örömet ágyban kedveseteknek? A fejetekben e témáról írt enciklopédiában valószínűleg becsúszott egy-két hiba, és ez az ágyban is kiütközhet.

Az ok abban keresendő, hogy abból indultok ki, mi okozna nektek örömet. Ezenkívül befolyásolnak a látott felnőtt filmek, és, ha őszinték akarunk lenni, annak igazán nincs sok köze a hétköznapi szexhez. A hölgyek pedig nehezen adják tudtunkra szavakkal, mit is várnának a hálószobában.  Segítségül Tristan Taormino és Lou Paget szex-edukátorokat hívtuk: világosítsanak fel bennünket, melyek a férfiak által leggyakrabban elkövetett szexbéli hibák.

Taormino ismert író és video producer, nevéhez fűződik az Expert Guide című oktatósorozat. Paget a Great Lover Playbook című szex-kézikönyv szerzője, előadásai méltán népszerűek.

Első számú tévhit: a férfiak tudják, mit akarnak a nők
A férfiak gyakran indulnak ki más hölgyekkel történt szeretkezés tapasztalataiból… Pedig a nők sem egyformák. Talán egészestés repertoárból “dolgozol”, mégsem biztos, hogy éppen abban a technikában leszel gyakorlott, ami kedvesednek bejön – így Taormino. Az összhang megleléséhez nem csupán szexuális téren kell összecsiszolódnia a párnak, a két fél kapcsolatának is megfelelő fejlettséget kell elérnie. A hölgyek hozzáállása mindenesetre változó: van, aki már az első alkalommal igényli a testi kontaktust, van, aki csak a sokadik találkozás után.

Kettes számú tévhit: mindenre képes vagy
Vannak nők, akiknél az orgazmus nem következik be 3.000 rpm (ingerlési frekvencia) alatt. Nincs az az emberi nyelv vagy ujj, amely ezt a vibrációt képes produkálni. A férfiak mégis azt gondolják, hogy valami baj van, ha a nők inkább a vibrátort választják. “Ha szerelmed csak vibrátor használatával tud a csúcsra jutni, az még nem jelenti azt, hogy szexuális zavarban szenved.” – állítja Taormino. Gondoljunk a vibrátorra segítő eszközként, ne lássunk benne riválist. Sok pár “veti be” a szeretkezés ideje alatt, amíg egymást kényeztetik.

Hármas számú tévhit: a szex alatt a férfiak éppen úgy éreznek, mint a nők
Paget szerint a férfiak és a nők inkább külön-külön élik meg a szexuális élvezetet, mint együtt. A férfiak úgy vélik, hogy behatoláskor (ami számukra nagyfokú örömérzet), a nők szintén ugyanazt érzékelik. Az igazság azonban távolról sem ez. A hüvely belső felülete sokkal kevésbé érzékeny, mint a külső – legalábbis a legtöbb nő esetében így van ez. Tehát, a mély behatolás nem feltétlenül röppent a csúcsra. Egy túl hosszú pénisz bevezetése akár “hasbaszúrásként” is hathat, és rosszullétet válthat ki. 

Négyes számú tévhit: a férfiak mindent tudnak a nők anatómiájáról
A férfiak nagy része tudja, hol a klitorisz, és mi is az. De értik is, mi a szerepe? Egy 30 évvel ezelőtt, az amerikai szexuális forradalom idején született könyv  (Joy of sex) már rámutatott a klitorisz ingerlésének fontosságára. Ettől függetlenül sajnos azóta is tartja magát az a téves hiedelem, hogy csakis a behatolás a nők számára az öröm forrása. “Még mindig kapok leveleket férfiaktól, amelyekben azt panaszolják, feleségeik nem jutnak élvezethez a közösülés alatt. A klitorisz ingerlése által tudnak gyönyört okozni nekik. Én rendszerint azt felelem: OK. Na és?”- fűzi hozzá Taormino.  “A nők nagy részére pontosan ez jellemző.” – erősíti meg Paget. A férfiaknak gyakran fogalmuk sincs arról, hogyan érintsék meg, és, hogy mennyire érzékeny ez a felület. Nőről-nőre eltérő, milyen erős legyen az érintés: ami az egyiknél jó, az másnál fájdalmas. Kérdezzük meg kedvesünket, milyen módon végezzük az ingerlést, hogy az kellemes legyen.

Ötös számú tévhit: a nedvesség természetes
Vannak férfiak, akik egyszerűen leállnak, ha partnerük nem elég nedves. Aggodalomra azonban semmi ok. Van olyan nő, akinél a nedvtermelés bőséges, van, akinél nem. Ez  akár napról napra változhat: függ a menstruációs ciklus fázisától, és befolyásolja a napi stressz valamint a gyógyszerek szedése is.

Hatos számú tévhit: hallgatni arany
Számos férfi él abban a tudatban, hogy a szex alatt hallgatnia kell, mint a sülthal. Azonban, ha meg sem mukkannak, a partner nem fogja tudni, hogy amit tesz élvezetet okoz, vagy sem. A  jóizlés határain belül maradva igenis közölhetjük a hölggyel, mit kíván a testünk, adhatunk neki iránymutatást.