Posts tagged ‘gyógyszer’

A Viagra a leggyakrabban hamisított gyógyszer a világon a kék tabletta, amihez interneten, utcán, piacon igen könnyű hozzájutni. Valószínűleg sokan meg is próbálkoznak a görbe úttal, hiszen a legfrissebb adatok szerint Magyarországon közel 800 ezer férfi tapasztalt már potenciazavart, ami negyedüknél rendszeresen is előfordul, mégis mindössze 100 ezren vannak azok, akik orvos által felírt gyógyszert alkalmaznak az ágybeli gondok megoldására. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Augusztustól recept nélkül, öt- és hatezer forint közötti áron hozzáférhető a patikákban Magyarországon is egy, szexuális esemény utáni fogamzásgáltó tabletta. A gyártó ugyanis sikeresen kezdeményezte az országos gyógyszerügyi hatóságnál a szer törzskönyvmódosítását. A vásárlás azért nem lesz teljesen akadálymentes, a gyógyszerész dönt majd arról, hogy kinek adja ki a tablettát. Ebben a gyógyszerészt egy kérdőív segíti majd, amit a vásárlás előtt a vásárlóval kell kitöltetnie. Például a kiadást tiltó listán szerepelnek a 16 évnél fiatalabbak, a terhesek, illetve a termékre allergiások, vagy a máj-, illetve a bélbetegek – tudta meg a Népszabadság. A gyógyszert havonta csak egyszer lehet alkalmazni, tehát nem szedhető fogamzásgátló helyett. Szakemberek szerint a készítményre azoknak van szükségük, akik egyáltalán nem védekeztek, vagy bizonytalanok a terhesség elleni védekezés sikerében.
A gyártó társaság szerint a tabletta a sze xuá lis aktust követő hetvenkét órán belül hatásos, és annál eredményesebb, minél előbb veszi be a „bajbajutott” nő a készítményt. Viszont hatástalan a már megtermékenyült és beágyazódott petesejtre, azaz terhességmegszakításra alkalmatlan.

Kedélyjavítót szed VV Évi, hogy ne legyenek dührohamai. A gyógyszerre tilos lenne alkoholt fogyasztani, de a lány ezt nem tartja be, ennek következménye, hogy néha minősíthetetlenül viselkedik.
Már csak nyolcan vannak játékban a ValóVilág fődíjáért, de nem mindenki viseli könnyen az egyre növekvő feszültséget. A jelek szerint az összes játékos közül Éva számára legelviselhetetlenebb a Villa-lét, Nem csoda, hiszen nem titkoltan pánikbetegségben szenved.
Ezt látszik igazolni, ami a legutóbbi kijelölés után történt: a labilis idegrendszerű lány komoly dührohamot kapott, pedig nem rá, hanem Szandikára került a legtöbb jel, mégsem a nagyszájú lány borult ki, hanem Éva, aki azt sejti, hogy őt viszi párbajozni a plasztikcica. A rendszeressé vált veszekedések napról napra mélyebb nyomot hagynak a törtető idegein, ezért egyre sűrűbben fordul a Villa-nővérhez segítségért.
A Bors információi szerint az idegállapota annyira labilis lett az utóbbi napokban, hogy pánikbetegségre felírt gyógyszereket kért, nehogy egy-egy dührohama tettlegességig fajuljon.
– Éva bevallottan pánikbeteg, ezt jelezte a beköltözés előtti orvosi vizsgálatok során – erősítette meg információinkat a ValóVilág sajtóosztálya. – A játékosok állandó orvosi felügyelet alatt állnak, így Éva, ha állapota miatt úgy érzi, hogy gyógyszerre van szüksége, jelzi és megkaphatja, de ez az elmúlt hónapokban csak néhány alkalommal fordult elő.
Csakhogy a gyógyszer ellenkező hatást érhet el, ha alkoholfogyasztással párosul. A kócos lány romló idegállapota komoly aggodalmat kelt családja és barátai körében is.
– A száznapos bezártság és ez az extrém élethelyzet rossz hatással van az idegeire – számolt be Éva egyik barátnője. – Egyébként sem egy nyugodt ember, könnyen fel lehet dühíteni. Aggódva néztem a szombati kijelölést, mert tudtam, hogy ha Szandikára kerül a zöld kendő, akkor ő azonnal kombinálni fog, és rettenetesen kiakad. Ez is történt – magyarázta a barátnő, aki ennek ellenére bízik barátnője eltökéltségében.
– Egyetlen dolog képes kordában tartani a dühét, a szeme előtt lebegő cél. Sokszor látjuk még konfliktushelyzetben, ez biztos, hiszen ő generálja azokat, annyira azonban sohasem akad ki, hogy idő előtt kiessen a játékból, az biztos.
Orvos szakértő szerint nagyon veszélyes a kedélyjavítót alkohollal keverni.
– A gyógyszer és az alkohol együttes fogyasztása megváltoztatja az alkohol hatását, gyorsítja és erősíti. Emellett a gyógyszer hatását is módosítja, az kevésbé tud érvényesülni. A pszichiátriai betegségek nagy százalékában jellemző a hozzászokás az alkoholhoz vagy a gyógyszerhez, esetleg mindkettőhöz. Forrás: Borsonline

Egy új, receptre kapható gyógyszer segíthet azoknak a férfiaknak, akiknek szerelmi együttléteik túlságosan rövid életűek. A gyógyszert az Egyesült Királyságban nemrég engedélyeztek, a korai magömlés kezelésére szolgál, és állítólag megháromszorozza a szexuális teljesítőképességet. A gyógyszer módosítja az agy szerotonin-szintjét, így a férfiak jobban uralhatják a magömlésüket.
priligy_gyogyszer A gyógyszer jelenleg csak az interneten keresztül érhető el, egy online konzultáció után. Egy doboz Priligy jelenleg 76 fontba (kb. 25 ezer forint) kerül. Ez három 30 milligrammos tablettát tartalmaz. A szert 1-3 órával a szeretkezést megelőzően kell bevenni. A korai magömlés az egyik leggyakoribb szexuális probléma férfiak esetében, ami háromból egy férfit biztos, hogy érint legalább egyszer élete során. A kutatások szerint az ilyen férfiak kerülik a szerelmi kapcsolatokat és életminőségük is rosszabb, mint egészséges társaiké.
A férfiak általában szégyellik problémájukat, és nem beszélnek róla, sőt, kezelőorvosukkal sem konzultálnak. “Reméljük, a privát online konzultációk segítenek a férfiaknak a segítségkérésben” – nyilatkozta Nitin Makadia. a Lloydspharmacy vezetője.
Peter Baker, a Férfi Egészségügyi Fórum vezetője szerint nem szabadna, hogy a gyógyszeres kezelés legyen az első szóba jövő megoldás korai magömlés esetén: “Természetesen nagyon örülök, hogy létezik ez a gyógyszer, hiszen ez magabiztosságot adhat a problémával küzdő férfiaknak, de nem kezelhetünk mindent gyógyszerekkel, és rengeteg olyan természetes technika létezik, amivel késleltetni lehet a magömlést.”
[Szex Dr]

Angliában forgalomba hozták az első olyan tablettát, mely képes segíteni a korai magömléssel küzdő férfiakon, és egyben párjaikon. A pirulát egy-három órával az aktus előtt kell bevenni, segítségével a férfiak legalább háromszor annyi ideig bírják a szexet, mint azelőtt. A módszer egy hormonon, a szerotoninon alapul, amely az agyban termelődik. A szerotonin segít, hogy nagyobb kontrollt gyakorolhasson a férfi orgazmusa eljövetele felett.
A korai magömlés egyébként a brit férfiak 30%-át érinti. A problémával küzdő férfiak fele úgy véli, hogy nem lehet segíteni a helyzetükön. A kínos esetek elkerülése végett sokan helyi érzéstelenítőt használnak, ami a boltokban spray vagy krém formájában kapható. A férfi nemi szervre kenve vagy fújva ezek a szerek segíthetnek a problémán, ugyanis némileg késleltetni lehet velük az orgazmust.
Mások azzal próbálkoznak, hogy meg-megszakítják az aktust, és minden erejükkel azon vannak, hogy visszafojtsák orgazmusukat. A kondom használata köztudottan csökkenti a férfi nemi szerv érzékenységét, ezzel is késlelteti az orgazmust. Ezek a módszerek azonban nem mindig, és nem mindenkinél válnak be.
A Priligy a 18 és 64 év közötti brit férfiak számára csakis vénnyel, külön konzultáció után, a neten vásárolható meg. A férfiak ugyanis vonakodnak személyesen megbeszélni ilyen jellegű problémáikat orvosaikkal, viszont ezt az akadály leküzdhető az online módszerrel.
A szert árusító gyógyszertár egyik vezető munkatársa szerint a pirula legalább akkora mértékű megoldás a férfiak szexuális problémáira, mint a Viagra. Az ilyen jellegű problémák ugyanis a kapcsolatokra is kihatnak, így a férfiak általános jólétét is javíthatja az, ha nem kell problémáik miatt szoronganiuk az ágyban. A gyógyszer egyébként más európai országokban már kapható volt eddig is, az ottani jó eredmények miatt döntöttek a gyógyszerészek amellett, hogy Nagy-Britanniába is honosítják a módszert.

A feketepiacon vásároltuk azokat a gyógyszereket, amiket aztán bevizsgáltattunk. Az illegális árusok azt állították, hogy a pirulákat gyógyszertárakból lopták, ezért adták olcsóbban. A laboratóriumokban aztán kiderült, hogy a készítmények hamisak, rendkívül veszélyesek lehetnek, akár halált is okozhatnak. A merevedési zavarra kínált, meghatározhatatlan összetételű tabletták a feketepiacon azért népszerűek, mert sok férfi szégyell orvoshoz fordulni problámájával.

Kis tabletta, nagy haszon. Potencianövelőt ma már nemcsak gyógyszertárban, hanem feketén is lehet vásárolni. A nyáron internetes hirdetéseket böngészve mi is rendeltünk a pirulákból. Természetesen nem kipróbálásra vásároltuk azokat, hanem elküldtük őket az érintett gyógyszergyárak laboratóriumaiba, az egyiket Angliába, a másikat az Egyesült Államokba. A vizsgálatok eredménye a napokban érkezett meg.

Kezdjük azzal a tablettával, amit a gyógyszertári 12 ezer forint helyett 8 ezerért árultak feketén. A legkevesebb az, hogy a hamis gyógyszer nem éri el a kívánt hatást, emellett nem lehet tudni, hogy mik a lehetséges mellékhatások, így a nem várt következmények kezelése is nagyon nehéz. A pirula nagyon súlyos allergiás tüneteket, esetleg asztmát is okozhat. Sőt, akár az illető meg is halhat.

Az eredmények a másik gyógyszergyár vizsgálatánál is beszédesek. Igaz, már nyáron, amikor az igazgató asszony szemrevételezte a csomagolást, már ránézésre is gyanús volt a doboz, most a vizsgálat is igazolta, hogy hamisítvánnyal volt dolgunk. A hatása ismeretlen és kiszámíthatatlan, akár rosszullétet is okozhat.

A gyógyszerek gyártói tehát ugyanazon a véleményen vannak. Amit feketén árulnak, csakis hamisítvány lehet, és ezért veszélyesek. Tehát nem igaz a dílerek állítása, hogy ezeket a dobozokat a gyógyszertárakból lopták volna ki. A gyógyszergyártók szerint az is elképzelhetetlen, hogy a hamisított szerek valamiképpen bekerüljenek az ellenőrzött és megbízható gyógyszerforgalmazásba.

Végül egy olyan szert is bevizsgáltattunk, amiről még csak nem is hallottak Magyarországon, az eredmény ennél a csodaszernél is hasonló.

„Azt nem tudtuk megállapítani, hogy mi van benne. Könnyebb az analízis, ha konkrétan egy molekulát keresünk, az nem volt benne, amit kerestünk, és hogy mi egyéb, azt nem tudjuk. Lehetséges, hogy mérgező anyagok vagy egyéb haszontalan dolgok” – mondta a szakember.

A gyógyszerek feketepiaca még ma is virágzik. Igaz, itthon sokkal jobb a helyzet, mint Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban, ahol körülbelül 10-15% a feketapiaci, hamisított szerek részesedése. Nem érdemes tehát kockáztatni. Mielőtt a pirulákhoz nyúlunk, mindenképpen keressünk fel egy szakembert.