Loliták: Jane March – A szerető

jane_marchAz egzotikus szépségű angol színésznő az élete első nagyjátékfilmjében nyújtott Lolita-alakítással egy csapásra meghódította a férfiközönséget. Az 1992-es Jean-Jacques Annaud-dráma, A szerető – The Lover – egy szegény francia tini és egy gazdag, középkorú kínai férfi könnyes-szenvedélyes szerelmi történetét meséli el Francia-Indokínában. A film alapjául szolgáló Marguerite Duras-novellában a fiatal lány 15 éves, a forgatókönyvben ezt három évvel megtoldották. Kész szerencse, hogy a modellből színésznővé avanzsált Jane éppen betöltötte a 18-at, amikor elkezdődött a forgatás, hiszen a túlfűtött szexjelenetek helyenként még így is kiverték a biztosítékot. Jane és a férfi főszereplő, Tony Leung Ka Fai szenvedélyes szeretkezéseit egyes kritikusok az Elemi ösztönben látottakhoz hasonlították. A bevállalós színésznő két évvel később Az éj színe című erotikus thrillerben még ezt is felülmúlta. Az éj színében, a Color Of Night-ban filmbeli partnerével, Bruce Willis-szel 2000-ben az első helyen végeztek a Maxim minden idők legjobb filmes szexjeleneteit felvonultató listáján. A tüzes Jane-t legutóbb egy vígjátékban, a My last 5 girlfriends-ben láthatta a közönség.

A szerető: A Mekong folyón Saigon felé tartó kompon egy kínai férfi figyelmét megragadja egy fiatal lány, különös megjelenésével: agyonmosott selyemruhában és férfikalapjában – a korlátnak támaszkodik, s álmodózóan tekint a távolba. A férfi 32 éves, a lány 15. Megismerkednek. Szenvedélyes, eksztatikus szerelem lobban közöttük. Amikor a gazdag férfinak családi nyomásra meg kell nősülnie, a lány hazautazik Franciaországba. Híres íróként megírja első, igazi szerelmének a történetét, s ily módon vallja meg a férfinak, hogy mennyire szerette – s szereti még most is.
Itt mindennek vége, a szerelem nem válogat! Kínai és fehér ellentét szinte természetes volt mindig is. Hol drasztikusabb formában, hol kisebb ellenérzések által jelent meg a világban. Most a 20. század elején járunk. Már nem annyira éles a különbség, de a határ a két bőrszín között leküzdhetetlennek bizonyul. Próbálkoztak már sokmindennel átlépni, ám nem csak a hatalom és a fennhatóság nem volt erre képes, de még szimpla emberi érzelem, a szerelem sem képes ezen felülkerekedni.
Keretes szerkezetbe szőtt lovestory, de teljesen pozitív értelemben. Egy öreg hölgy a retrospektív gondolataival adja meg a film alaphangját, szinte vele együtt emlékezünk vissza fiatalkorára. Nem tudjuk ki ez a nő, azt sem tudjuk honnan való, hova tart az életben, vagy egyáltalán mit akar az élettől. Tollának szuperközeli plánja csak erősíti életének sejtelmes mivoltát. Mivel szinte ő sem tudta az életútja során, hogy mi lesz a következő lépése, így végig kommentálja az egész filmet. Immáron felnőttként többet ért abból, ami vele történt 15 évesen Saigon városában. A történet egy szünidő utolsó napjával kezdődik. A kislány Sadec városából, édesanyja és fivérei köréből tér vissza Saigonba. A kompon találkozik egy 32 éves kínai férfival, aki vonzó, jómódú és hihetetlen kisugárzása van. A férfi egyből kiszemeli magának, mégis fél a vele való beszélgetéstől, fél a visszautasítástól (premire plan: remeg a férfi keze). A lány belemegy a játékba, mert valahol vonzódik a férfihoz. Nagyon félénken kezdődik a kapcsolatuk, a férfi sem mer lépni. Végül a lány és barátnője, Helene mindent összevetve rájönnek, hogy nem is lehet olyan rossz utcalánynak lenni, sőt jobb mint betegeket ápolni. A férfi sem tudja kiverni a lányt a fejéből és a lány sem tud nyugodni, még álmában sem tud másra gondolni, csak rá. A férfinek van egy legénylakása, hogy tudja hol fogadni a szeretőit, a lányt is odaviszi. A kínai rájön, hogy a lány még csak kislány, ezért nem is tudja elképzelni, hogy megrontsa a lelkét, de lány kezdeményez. Egy örök életre megmaradt emlékzetében az első alkalom a kínaival, egy életreszóló élmény. És újra és újra és újra szeretkeznek. A lány maga vallja be: ”hogyan tudtam ezzel az idegen emberrel örömet zsákmányolni magamnak, csak magamnak”. Kegyetlenül ébreszti rá a lányt a kínai, hogy egy kínai férfi csak szűz lányt vehet el és itt Saigonban a fehér férfiak is csak szűz lányt vesznek felségül. A lány úgy tesz, mintha ez nem is izgatná őt túlságosan, sőt az sem, hogy a férfi szerelmes lett belé és még saját apja ellen is felkerekedett szerelméért. Szájába adott szavakkal próbálja elhitetni a lánnyal, hogy ő csak a pénzért jár hozzá, ha ömaga (a kínai férfi) szegény lenne akkor nem történt volna közöttük semmi. Szabadon beszélnek a jövőről, mert tudják, hogy a közös jövő lehetetlen. A lánynak folyamatosan vissza kell térni az „iszonyatos sadec-i házba”, ahol a teljesen megörült, a sok bonyodalomba és nehézségekbe már belebolondult családjával kell eltöltenie pár napot. Ők mindig csak kérdőre vonják a kínai miatt, sőt meg is szégyenítik a férfit egy közös vacsora alkalmával, de úriember módjára megmarad higgadtnak és „felsőbbrendűnek”. Az affér után a lányt szinte megerőszakolja a férfii, miután már mernek fizetségről beszélni. Professzionális szajha lett a lányból. A férfinek esküdnie kell egy kínai lánnyal, de megígéri, hogy még utána egyszer találkoznak a lakásban. A lány hiába várja a megbeszélt időpontban, elpakolta a cuccait és elköltözött a férfi, a lány pedig másnap hazaindul Párizsba. A hajón eszmél rá, hogy ő szerette férfit „olyan szerelemmel, amelyet nem vett észre, mert az beleveszett a történetükbe”. A szerelem nem múlik, ha csak elszakítják egymástól a két félt. Képtelenek elfeledni egymást és az érzéseiket. Ez bizonyítja a férfi évekkel későbbi telefonhívása a sikeressé vált lány számára is.
De mi is az a szerelem? Egy emberi érzés, mely felemel, mely boldoggá tesz, mely teljes ember érzését kelti bennünk? Vagy az egymás iránti elkötelezettség, vagy esetleg az egymásért mindent feladni fogalma? A film is bebizonyítja h mindenki számára más, és bár itt a bőrszín szerint különbözik a szerelem felfogása, egy népcsoporton belül is eltérhet nagyban egymástól. Ám szinte sose egyforma, picit mindig különbözik. Jean-Jacques Annaud 1992ben készült A szerető (The lover) című fimjéről, Marguerite Duras autobiográfiai regényének adaptációjáról beszélünk Jane March és Tony Leung lenyűgöző játékával.
Átlagos lovestory művészi magasságokba emelve. Nyelvezete gyönyörű, kiválóan használja ki a nyelvi lehetőségeket és oly módon ír le teljesen hétköznapi dolgokat, amivel a különlegesbe emeli őket. A képek sem beszélnek kevesebb kiválósággal a történetről. Sokszor többet mondanak, mint itt szó mondhat. Érdemes külön kiemelni, azt a szeretkezés jelentetet, amikor szinte csak szuperpremierekben látjuk a két főhös testét és azok mozdulatait. Gyönyörű képsor lélegzetelállító hatással a nézőre. Csak módjával nézzük ezt a filmet, mert egyik pillanatban mi is eurófikus állapotba kerülhetünk, majd a mi szívünk is megszakad a film majdnem 2 órája során. Megbabonáz…

[Lolita]

Stefanovics Angéla kurva az uristen@menny.hu filmben

uristen_menny_huEgy kurva bárkivel elmegy kétezerért Pesten, négyezerért már “mónikázik” is. (Szopik) A sarkon hittérítők ajánlgatják a mennyország e-mail címét, és baseballütős fazonok flangálnak egy szál trikóban. Mi keresnivalója lehet itt Istennek? Stefanovics Angéla ilyen dumákat nyom “Szopjál geci”, “Egész úton szoptam azt a jóságos gecit…”
A film Isten földi kalandjairól szól. Az Úr kilép a mennyország kapuján, a huzat becsapja az ajtót, erre ő ijedtében leejti a kulcsot a Földre. Mit van mit tenni, le kell érte menni… A történet itt és most játszódik, kis Hazánkban, ahol még az Isten sem tud kiigazodni. Az ötletet egyikünk álma adta, amelyben Isten úgy néz ki, mint egy normális, hétköznapi ember. És miért ne elevenedhetne meg ez az álom, hogy Isten itt jár közöttünk, akár a barátunk is lehet, elszív velünk egy jó cigit. A filmet megnézheted itt alább.
Egy kurva bárkivel elmegy kétezerért Pesten, négyezerért már “mounikázik” is. A sarkon hittérítők ajánlgatják a mennyország e-mail címét, és baseballütős fazonok flangálnak egy szál trikóban. Mi keresnivalója lehet itt Istennek? Rendezte: Kálmánchelyi Zoltán, Stefanovics Angéla, Végh Zsolt – A Kálmánchelyi-Stefanovics-Végh trió rajongótábora úgy látszik, nem tartozik a korán érkezők közé, mert a pénteki filmhu filmklub izgatottan toporgó művészrendőrei csak fél óra késéssel tudták megkezdeni működésüket a szezonnyitó vetítésen. A belépő-ajándék hölgyvendégeknek macskanyelv, a férfiaknak virág. Miután az asztalról lekerülnek a felesleges dolgok, láthatóvá válnak a süppedős fotel mélységeibe veszett alkotók vállig, cigarettára gyújtanak, műanyag poharakba töltik a mindennapi coca-colát, és kellemes nappali-feelinget teremtve, megindul a beszélgetés akár otthon. Most nem forgatókönyv készül, inkább valamiféle elszámolás az eddigiekről.

Kezdetnek egy frissítő beszélgetés, a művészkérdőív élőszóban való kitöltése. Kiderül, hogy Kálmánchelyi Zoli családjában már voltak a film irányába mutató előjelek: édesapja a Mafilm hangosztályán, nagynénje pedig a telefonközpontjában dolgozott. ő maga ugyan postásnak indult, de nem kevés kutyakalanddal a háta mögött, inkább az amatőr színkörök világát választotta, ahol is egy Cimbora táborozás alkalmával egy szobába került a dráma szakos Végh Zsolttal. Az alkotópáros tevékenységének második (az elsőt nem szívesen említik, mert a Sziget sci-fi szerintük nem lett az igazi) látható jele Szegény Peti nagymamája, aki az Égből pottyant mesék mintájára összenyirbált Sziget-lakók között botladozva igyekszik eljuttatni unokájához az életmentő uzsonnás zacskót. Eles Dénes, Tarháló Tódor és a többiek nem csak az ihlető Diákszigeten, de az OFF-on is sikert arattak, úgyhogy az időközben trióvá bővült csapat kezdte komolyan venni a dolgot.

A Pesti mesék, Óz a csodák csodája kreatív bábjai (mert még mindig bábok!) már a most negyedéves színésztanonc, Stefanovics (És nem Sztefanovics, mint Zorán!-mondja Angéla) Angéla egész családja segítségével kelnek életre. Persze a díszlettől az effectekig minden saját munka. Az együttműködés alapja a melegszendvics és a kóla, menete a következő: Angéla és Zoli huzakodnak, Zsolt megmondja, mi legyen, miközben el sem engedi a kamerát. Legalább is az érintettek így mesélik. Mondják azt is, hogy színészek lévén, mindent a verbalitás és nem a kép irányából közelítenek meg. Szóval az Óz, mint szándékolt „őshülyeség”, ezért sikerült ilyen „káromkodósra”. Aki nem hiszi, rögvest a tapasztalás útjára is léphet, mert a filmet levetítik, átengedve ezzel a kiszáradt torkú művészeket a büfének. Kiegészítésképp néhány kevéssé ismert felvétel a Szigetről. A Tirpáktévé szereplői önjelölt tehetségek, a Sziget Híradóból kiszelektált egyéni hangú kommentátorok, akik jobbára az ököljog érvényesítésével jutottak mikrofonhoz.

Az uristen@menny.hu már elszakad a Sziget-feelingtől. A történet Kálmánchelyi álmából kerekedett elő, ahol a Világvégénél egy supermarketben álltak sorba az emberek a nagy elszámoláshoz, az Isten pedig egy teljesen hétköznapi ember volt. A film szereplői maguk az „elkövetők”, a színes statisztériában pedig Végh Zsolt kaposvári színésztársai, valamint a Jancsótól kobzott Scherer Péter. Amúgy „Miki bácsinak” is bejött az utópisztikus isten-sztorit, főleg, mivel ő is gondolkodott már effélében, az Isten jelmezében Mastroiannival. Talán ezért van, hogy a következő „szösszenetben”, Angéla korábban szkeptikus osztályfőnökéhez, Benedek Miklóshoz hasonlóan, ő is szerepet vállalt. A Ha nincs kéz, nincs csoki munkacímen készülő produkció, sorrendben a hetedik közös akció, arról szól, hogy hogyan lehet filmet forgatni 1800 Ft-ból. Talán hihetetlen, de a mesterhármas itt óhajt először teret engedni az improvizációnak. Alátámasztja ezt az a bemutatott részlet is, amelyben Kálmánchelyi Zoli atlétatrikóban állva próbálja „eperjesesre” instruálni a tigrises kacagány alatt izzadó, még mindig Kapaként értetlenkedő Mucsi Zoltánt a Lánchíd lábánál hömpölygő körforgalom kellős közepén.

A legújabb sztori ötlete csak úgy spontán jött, aktualitások ihletésére, mintegy hiánypótlásul, amíg el nem készül az első nagyjátékfilm. A költségek hatoda már megvan, a többi után még vadászat folyik, mert most már nem lehet ajándékokkal kifizetni a közreműködőket, a forgatókönyvet megrövidíteni pedig nincs szívük az alkotóknak. A Libiomfi tragikomédia lesz. Hőse a Sztanyiszlavszkij-módszer elkötelezett híve, a valós személyről mintázott Libi bácsi, aki Micimackót akar rendezni, de „vérvalóságot”, úgyhogy a végén mindenki meghal. Hogy mindez mivé alakul a hosszúnevű csapat kamerája előtt, azt remélhetőleg hamarosan megtudjuk. Addig is érjétek be a Művészrendőrség nyomozati anyagával!