Posts tagged ‘film’

Távolról sem újdonság, hogy egy filmet már a plakáton szexszel próbálnak meg eladni. Összeszedtük a legmerészebben erotikus filmplakátokat.

Tetovált lány – Kijött a magyar plakát is David Fincher A tetovált lány-ához, ami formátumában azonos az amerikaival, de mivel nálunk más a premierdátum – az USA-ban december 21-én, nálunk csak január 19-én mutatják be a filmet -, Lisbeth Salander (Rooney Mara) mellbimbója kicsit másképp villan ki. Ha mellbimbószempontból hasonlítjuk össze a különböző változatokat, szerintünk a magyar nyer: az amerikai grafikus (lásd lent) hülyén rátette a számra a mellbimbót átszúró biztosítótűt, a brit változaton meg mintha egyenesen a tű tartaná az 1-es számot. Nálunk viszont logikusan a szám mögött hagyták a tűt, de azért oldalt szexisen kivillan a bimbóudvarral együtt.

Room in Rome 2010 – Aki látta Az ágyban című chilei filmet, a plakátról rögtön ki fogja szúrni, hogy a spanyol remake legalább egy dologban különbözik az eredetitől: nem egy srác és egy lány, hanem két vonzó nő jön össze egy hotelszobában egy éjszakára. Minimális mellbimbóvillantáson kívül szinte teljesen takarják egymás testét, mégis az a gyanúnk, hogy sokan kedvet kaptak ettől a képtől a mozijegy-vásárláshoz.

A barna nyúl, The Brown Bunny, 2003 – Vincent Gallo filmjében mintegy másfél órán keresztül nem történik semmi, aztán az utolsó percekben Chloe Sevigny leszopja Gallót. Ezt tekintetbe véve kicsit félrevezető az orális szexet ábrázoló plakát, amin nagy betűkkel feltüntették, hogy a filmet csak felnőttek nézhetik meg: a gyanútlan mozizó esetleg azt hiheti, egy jó pornóra vált jegyet.

Mennyei háború, Batalla en el cielo, 2005 – A Mennyei háború ugyanúgy kezdődik, ahogy Gallo filmje végződött: egy premier plánban megmutatott szopással. A film abszolút főszereplője amúgy egy elhízott, középkorú pasi, akit a plakáton használt fotóról ügyesen leretusált a grafikus, és inkább csak a pucér, fiatal mellékszereplőnőt tartotta meg. Érdemes megnézni az amerikai posztert is, ahol olyan hajzuhatagot varázsoltak a lányra, ami eltakarta a melleit.

A titkárnő Secretary, 2002 – A titkárnő plakátja sokkal többet sejtet, mint amennyit megmutat, és ez az incselkedés tökéletesen passzol a film hangulatához, ami azt meséli el nagyon bájosan, hogy egy megtiport lelkű lány (Maggie Gyllenhaal) hogyan talál magára egy szado-mazo kapcsolatban. Az “assume the position” szlogen kétértelműségében rejlő poén a magyar fordítónak nem tűnt fel, ezért a magyar plakáton “így vegyük fel a pozitúrát” szerepel, mondjuk “a neked való pozíció” helyett.

Taxidermia 2005 – Tökéletes plakát, ami nem csak összhangban van Pálfi György mindenféle testiséget középpontba állító filmjének hangulatával, hanem azt is ordítja: ha már egy tűzokádó pénisztől besokallsz, nehogy beülj erre a filmre!

Sliver 1993 – Ha csak azt vennénk tekintetbe, hogy milyen intim részek látszódnak a plakáton, ezt kifejezetten szemérmesnek kéne minősítenünk, hiszen csak két arcot látunk, és hogy véletlenül se villanjon ki Sharon Stone dekoltázsa, a helyére idétlenül beapplikálták Tom Berenger szemét. Hogy miért kapott helyet mégis az összeállításunkban, annak kulcsa természetesen Stone arckifejezése: az elélvező nőt még ma is szinte tabuként kezelik a hollywoodi filmekben.

Brüno 2009 – A Brüno reklámkampánya szinte viccesebbre sikerült, mint maga a film: a különböző harsányan meleg szerkókban, illetve meztelenül pózoló, tetőtől-talpig leszőrtelenített Sacha Baron Cohen tulajdonképpen már a poszterekkel ellőtte a munícióját, és bebizonyította, hogy egy poén kedvéért bármire képes.

Cashback 2006 – A furcsa fotó magyarázata: a film egy élelmiszerboltban dolgozó srácról szól, aki fantáziálásai során megállítja az időt, és képzeletben levetkőzteti a vonzó női vásárolókat. Láttunk már erotikusan jóval szuggesztívebb plakátot is, de ami a franciáknál simán elment, azt az Egyesült Államokban nem tolerálták: az amerikai verzión melltartót adtak a lányra, és a biztonság kedvéért még a film címének óriási betűit is rányomtatták.

Visszafordíthatatlan, Irréversible, 2002 – Nehéz lett volna olyan plakátot készíteni a filmhez, ami visszaadja azt a brutalitást, amit Gaspar Noé felvonultat, és ha sikerült is volna, valószínűleg nem lehetett volna kitenni az utcára. Ehelyett kapunk egy (legfeljebb utólag vészjóslónak bélyegezhető) finoman erotikus képet, amin Monica Bellucci meztelen mellére épp csak rá van lehelve a fehér ruha.

9 dal, 9 Songs, 2004 – A filmet sokan pornográfnak kiáltották ki, ami szerintünk túlzás: a 9 dal legfőbb (talán egyetlen) erénye az életszerűen ábrázolt szex, és meglehetősen álszent dolog csak azért elítélni, mert a színészek valóban szeretkeztek a jelenetek felvétele közben. Az más kérdés, hogy néhány popszám és pár érzékletes szexjelenet még nem elég egy jó filmhez. A plakát kifejezetten ízléses, hatásosan sugallja a testiséget, anélkül, hogy explicit lenne.

A szex és Lucia, Lucía y el sexo, 2001 – Ez a plakát az egyik kedvencünk: messziről rápillantva csak egy piros ruhában bicikliző nőt látunk, de kicsit jobban megnézve feltűnik a kacérkodva kivillanó mellbimbó. Játékos, mint a film maga, amiben fiktív és valós szereplők szerelmi és szexuális élete kuszálódik keresztbe-kasul.

Antikrisztus, Antichrist, 2009 – A Charlotte Gainsbourggal szeretkező Willem Dafoe feneke épp csak belátszik a képbe, de nem is maga a meztelenség a lényeg a plakáton, hanem, hogy rögtön levesszük: ebben a filmben a szexualitás valami iszonyatosan sötét dolog.

Nyugalom 2008 – Ha nem ismernénk a történetet, nehezünkre esne magyarázatot találni Alföldi Róbert filmjének nyomasztó plakátjára, de tudjuk a sokkoló igazságot: az a nő középen a szétfolyó idomokkal Udvaros Dorottya. Persze nem testi valójában, a szimbolikus kép az Udvaros által megformált nő fiára telepedő, szerelmét gúzsba kötő lelkét ábrázolja meghökkentően hatásosan.

Sharon Stone-t a közelmúltban kapták lencsevégre a Los Angeles-i reptéren, ahol meglehetősen nyúzott és kimerült állapotban bukkant fel. Az 53 éves amerikai színésznő legalább tíz évvel nézett ki öregebbnek valódi életkoránál, ami minden bizonnyal nem csupán a fárasztó repülőútnak tudható be.

Az Elemi ösztön egykori szexszimbóluma ugyanis nemcsak három fiúgyermekét neveli, hanem legújabb, Gods Behaving Badly című filmjét is forgatja, a sok munka pedig a fotók tanúsága szerint minden erejét felemészti. Sápadt volt, és csak árnyéka egykori önmagának, nem véletlenül nem akarta Sharon Stone, hogy lefotózzák. Most színpadon villantott pinát Sharon Stone, teljes cikk Tagoknak itt

Gaspar Noé filmrendező megbaszatja a színésznőket rendesen, Monica Beluccit kőkeményen megerőszakolják, nézd meg a videót itt

Gaspar Noé filmrendező megbaszatja a színésznőket rendesen, Monica Beluccit kőkeményen megerőszakolják, nézd meg a videót itt

Csak szex és más semmi, színes, magyar vígjáték, 93 perc, 2005. Rendező: Goda Krisztina, forgatókönyvíró: Goda Krisztina, Divinyi Réka, Heller Gábor, operatőr: Gulyás Buda, jelmeztervező: Kisprumik Ádám, zene: Madarász Gábor, producer: Kálomista Gábor, Sánta György, vágó: Csillag Mano. Szereplők: Schell Judit, Dobó Kata, Csányi Sándor, Gesztesi Károly, Seress Zoltán, Czapkó Antal, Rátóti Zoltán, Sinkó László, Pelsőczy Réka, Jordán Adél, Csiszár Jenő, Nagy Zsolt. A teljes cikk a Tiktánők.com oldalon itt található

Billiárdozás közben Kerekes Vica nem szarozik, leveszi a bugyiját, és megköti vele a haját. Egyből jobban áll a kezében a dákó. Kattints a képre a cikkhez. – Szopós szájú színésznők egymást is szeretik a filmvásznon. További szex a mozivásznon itt.

Angelina Jolie mint Kleopátra hozza felszínre a nemiséget, készül a szerepreAngelina Jolie szex, erotika, bulvár: Angelina Jolie fake meztelen képek - Angelina Jolie fake pornóképek - Angelina Jolie nem volt világszépe 14 évesen -  A félmeztelen Angelina Jolie mellét ló csókolja - Brad Pitt félrekúr Angelina mellett - Szexrabszolgaként pózolt Angelina Jolie - Angelina Jolie szadómazó klubba járt Mick Jaggerel - Angelina Jolie bizarr titkai - Angelina Jolie egy pszichopata, faszszopó perverz lotyó - Angelina Jolie gecis arccal, seggében nagy fasszal, és egyéb fake pornó - Angelina Jolie szexszimbólum gyereket nevel és ügynökösködik - Angelina Jolie 16 évesen - Angelina Jolie állatszex - Angelina Jolie és Lady GaGa szexeltek - Eredendő bűn Angelina Jolie meztelen - Angelina Jolie megmutatta bombázó testét - Angelina Jolie egy pszichopata, faszszopó perverz lotyó - Angelina Jolie gecis arccal, seggében nagy fasszal, és egyéb fake pornó

Rocco Russian Teen Test – pornófilm Tagoknak, kattints és nézd!