Tera Bond, Derzsi Anita az egyik legismertebb magyar pornósztár meghalt

A híres Tera Bond, Derzsi Anita az egyik legismertebb magyar pornósztár meghalt. Monique Covet polgári nevén Visi Mónika, Michelle Wild vagyis Vad Katalin, Maya Gold rendes nevén Aranyosi Mariann, Tera Bond – a kétezres évek elején mindenkinek ismerősen csengtek ezek a nevek, a magyar pornóipar virágzott. Akkor közülük az egyik legfiatalabb és legtehetségesebb színésznőnek Tera Bondot, azaz Derzsi Anitát tartották.
Felnőttfilmesként bejárta a világot, vezethetett tévéműsort, és kipróbálhatta magát színházban is. Az alig 38 éves egzotikus szépségű nő azonban váratlanul elhunyt. A halálhírét elsőként Amanda Elstak előadóművész osztotta meg a Facebookon. Információink szerint a visszavonult pornószínésznő betegség miatt vesztette életét.

Derzsi Anita 2009-ben még azt nyilatkozta, szépen, fokozatosan szeretne visszavonulni az erotikus szakmából, hogy gyermeket szülhessen. Mindezt akkor mondta amikor aláírt egy négyéves szerződést egy belvárosi szórakozóhellyel, melyben vállalta, hogy vendégekkel néz együtt focimeccseket.
Derzsi Anita úgy tervezte, 35 évesen gyermeket szül és üzletasszonyként boldogul majd. Óvodapedagógusként is el tudott volna helyezkedni, hiszen ilyen irányú főiskolai végzettsége is volt.
A Gór Nagy Mária Színitanodát is kijárta, amelynek saját bevallása szerint is hasznát vette később. Édesapját a debreceni Diktátor zenekar frontembereként ismerte mindenki, Anita életébe így kódolva volt a színpad, a szereplés.

– Túl sok pozitív szerepet kaptam, márpedig jóból is megárt a sok, úgyhogy felnőttfilmekben kezdtem kiélni a rossz kislányos énemet. Ott is játszani kellett, több, hosszabb kosztümös moziban is feltűntem. Valahogy jobban bejött, mint a mostani, csak a szexre koncentráló trend. Nem csoda, hogy hét év után kiszálltam – így összegezte lapunknak 2012-ben Derzsi a visszavonulás okát.
– Hét éve küzdött a betegséggel, volt operációja, kapott kezelést, keményen harcolt, hogy meggyógyuljon. Mindebből azonban szinte senki nem vett észre semmit, a testvérem na­gyon jó színésznő volt – mondta a Derzsi Amarilla. – Egy dologra mindig figyelt, hogy a privát éle­tét ne keverje össze a szerepléssel, így óvta, védte a magán­életét. A felhajtás, a csillogás, a fény volt az élete. Ezért is tartott mindent titokban, szerette volna, ha úgy tér vissza, ahogyan eltűnt. Vagy ha bármi történik vele, úgy marad meg az emberek emlékezetében, mint az a lány, akinek a nevetés, kacagás, a bolondozás volt az élete…. Így is ment el, táncolva, nevetve – emlékezett testvére utolsó óráira a szerető lány.
Harsányi Gábor: Aranyos, kedves színésznő volt. 2007-ben Harsányi Gábor a Ruttkai Éva Színházban rendezte meg az Erotica a Westenden című darabot, az egyik főszerepet pedig Derzsi Anitának adta. Talán nem is véletlenül, hiszen a fergeteges vígjátékot átszőtte az erotika.
– Nagyon jól megoldotta a feladatát, emlékeim szerint jó pár sikeres előadást megéltünk együtt. Akkor segítettünk neki, amiben csak tudtunk, aztán sajnos megszűnt a kapcsolat. Egy aranyos, kedves színésznő volt – mondta Harsányi Gábor, hozzátéve osztozik a család gyászában.
Kovi csak elismeréssel tu­dott beszélni a gyönyörű lányról, aki sok tekintetben különb volt más felnőttfilmes színésznőknél.
– Nagyon jó híre volt. Színésznőként végzett, tökéletesen beszélt angolul, mindig felkészült volt, és gyönyörű, természetes nő – mondta az egykor ünnepelt pornóproducer és rendező. – A Csillagok háborúja felnőttfilmes verziójában, a Porn Wars-ban nem véletlenül lett övé az egyik főszerep. A kapcsolatot egy ideje nem tartottuk, engem is meglepett a halálának a híre. Részvétem a családtagoknak – mondta.
Linkek a témában a Szexplázán: A szép Derzsi Anita baszik Stramka Horst Helmut német pornóssal. Derzsi Anita, Tera Bond néven pornózott. Casting felvételen Derzsi Anita meztelen fotók. Pornós magyarok a faszon Derzsi Anita pornós nevén Tera Bond.

Magyar lányok a Szexplázában is szexelnek

Nők, családanyák, lányok, van jól fizető munka, lehetsz kurva vagy pornós! Tudod, vannak ezek a lányok. Végiglapozod a képeiket a közösségi oldalakon, pl a Facebookon és elhiszed, hogy létezik a tökéletes élet. Rájuk nézel, és azt látod, hogy van tökéletes alak, valaki smink nélkül is csodaszép, és a helyek, ahol nyaralnak, másnak még az álmaiban sem fordulnak elő. Linkek pénzért szexelő lányokra itt: 00, 01, 02, 03, 04, 05, 06, 07, 08, 09, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.
Egységár ezer euró! A hazai hírességek partijaira is betekinthetünk, megtudhatjuk, milyen mocskos kis világ ez, ahol mindenkin műmosoly van és minden nőnek megvan az ára.

dubajozo-kurva

Ebben a vendégkörben egy menet ezer euró, viszont csak a fantázia szabhat határt az aktus mibenlétének! Szégyenérzet vagy gátlások soha. A luxusprostituált csókolózik, tűri a perverziókat, és vállalja a kockázatot azzal, hogy nem használ óvszert. Egyes divatos partikon a meghívottak félmilliós ruhában érkeznek, de ezer euróért bármikor szívesen megszabadulnak tőle. Az ilyen eseményen megjelenő luxusprostituált státusszimbólumnak számít. A teljes cikk itt olvasható el.

Krasznai Tünde (Jenni Noel) X-faktoros énekes a Szexplázában is nyelte a gecit

A Blikk szerint Krasznai Tünde, de inkább Kolcsár Tünde pornós nevén Jenny Noel X-faktoros énekes a Szexplázában is nyelte a gecit és baszatta a seggét a pornós lányok között jó pénzért. Nehezen szállt ki a pornóból az x-faktoros lány. Kíváncsi volt, hamar elköltözött a szüleitől, és valamiből fenn kellett tartania magát – ezekkel az okokkal magyarázza Krasznai Tünde (25), vagy ahogy bizonyos körökben ismerik, Jenny Noel felnőttfilmes múltját.

kolcsar_tunde_jenny_noel_kasznai_tunde

Krasznai Tündi erről beszélt a Blikknek az X-Faktor első válogatóján a mentorokat a lábukról levevő tehetséges énekesnő, amikor lapunk arról faggatta, miért próbálta ki magát a pornóiparban.
– Nagyon kíváncsi voltam, és hamar független akartam lenni, így amikor elköltöztem otthonról, ezt az utat választottam – fogalmazott Krasznai Tünde. Krasznai Tündinek a testi örömök és az anyagi javak hajszolása után már fontosabb, hogy a lelke szárnyalhasson.
– A szabadságvágy is vezérelt, és úgy döntöttem, szeretnék az erotikus modellkedésből megélni. Fiatalon persze sok mindent másként csinál az ember. Talán kicsit naiv voltam, felelőtlen, és feszegettem a határaimat. És azt gondolom, ez volt a legeslegtávolabbi határ, amit elértem. Közben azt csináltam, amit akartam, senki sem kényszerített. Ugyanakkor hatalmas tapasztalatot is szereztem az ebben a szakmában eltöltött évek során, megismertem például önmagamat – tette hozzá a fiatal lány, aki múltjának köszönhetően keményen áll a saját lábán… A teljes cikket itt olvashatod el.
Tovább pornós cikkek itt:  Pornózó magyar lányok a Szexpláza oldalon – Kolcsár Tünde (Krasznai Tünde) Jenny Noel néven baszik és szopik – Pornóslányok tablója itt –  Magyar lányok pornóznak privát castingon Szexpláza plázacicák – Kolcsár Tünde, Krasznai Tünde, Jenny Noel plázacica Szexpláza.hu pornósa – Jenny Noel, Kolcsár Tünde (Krasznai Tünde) a seggébe kapja a faszt – Vajon mit fog csinálni Jenni Noel a fasszal – Jenny Noel, Kolcsár Tünde seggbe kúrva – Szexpláza plázacicák privát castingon, Kolcsár (Krasznai) Tünde bemutatja szextudását.

A cikk folytatása itt: Krasznai Tünde (Jenni Noel) X-faktoros énekes a Szexplázában is nyelte a gecit © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Pornós lányok akik 2012-ben debütáltak

Pornós lányok Európában, akik 2012-ben debütáltak, Eurobabeindex linkek: Adia Sweet, Alena, Asiniya, Casey Donell, Charlotte, Cynthia Hill, Denisa Doll, Diliara, Dominica, Eve Fox, Evelyn Cage, Gina, Gracy Taylor, Holly Anderson, Jazzy, Jenny Love, Jessyka Swan, Katy N, Kira, Kira C, Kitkat, Lana Fever, Lili Lamour, Lina, Madlin, Marina, Mea Melone, Meggy, Miriam, Naomi, Nicoletta, Olga, Pamela Blond, Sandra Hill, Sasha Di, Silvie R., Susie Pink, Suzy White, Tara, Tea Key, Tegan Jane, Tonya, Treza, Uma Zex, Vanessa G.

Pornós lányok akik 2012-ben debütáltak, Szexpláza linkek: Adia Sweet, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , . További magyar lányok itt.
Ebből magyar lányok: Naomi (Joel, Naomi G, Roxy C),  Pamela Blond (Blond Pamela, Pamela, Pamela C, Vilma), Suzy White, Madlyn, Jessyca Swan (Ira Lebedeva, Jessica Swan, Silvia), Denisa Doll.