A lányokat kikötözték és brutálisan megkínozták. A válogatott fájdalmak közül kiemelkedik az elektromos sokkolóval való szadizás, amikor is a nő nemi szerveit, csiklóját, mellét, végbélnyílását vették kezelésbe a magasfeszültséggel.
További szadista extrém pornó: Amikor a férfit kínozza a domina, nőuralom, female domination - Bizarr szex - Az új rabnő bdsm történet - A férfi kiszolgáltatva, femdom játékok - Az igazgatónő, SM történet - A drágáim megalázva, kötözős játékok
Mi kell inkább a nőnek? Alázás, amitől tudja hol a helye, vagy kényeztetés, ami bizonytalanná teszi? párom eljött a férjétől, mert örökké alázta, verte, követelőzött, ocsmányul beszélt vele, megkövetelte hogy pl. a ruha reggelre legyen kitéve az ágya mellé, és hasonló kaliberű dolgok. Ha nem úgy történt, akkor volt hogy elcsattant érte egy-két pofon is.
Mikor mi együtt laktunk, és láttam, hogy sok dolga van, eszembe sem jutott volna ilyeneket a fejéhez vágni, vagy számon kérni rajta dolgokat. Ha láttam, hogy pl. nincs elmosogatva, nem anyáztam érte, hanem nekiálltam és megcsináltam, hogy ezzel se legyen gondja, és több időnk legyen egymásra.
Erre egy év után megkaptam tőle, hogy sokkal jobb volt az előző helyzet, mert ott megvoltak a férfi-női szerepek, és én nem vagyok igazi férfi. Vissza is ment hozzá! Most akkor mire vágynak a nők? Segítségre, együttműködésre, szeretetre, vagy alázásra, folytonos helyrerakásra? Ugye nem a második?
Erőszakos szex, perverzc csajok megalázva. Pornó képsorozat, kattints és néz! További ribancok megalázva: Sex and Submission Rita Faltoyanóval – Erőszakos szex képgaléra – Megbaszott büdös kurva hardcore képek – Lucrezia domina úrnő halálra kínozta szolgáját – Szadómazó BDSM pornóképek – SM szex Sex and submission – Baszd meg a ribancot – Alázd meg a faszszopó kurvát – Kikötözött ribancok BDSM extrém szex! – A dominák kéjes megaláztatásra csábítanak - Szopasd a csajt, és közben dugd műfarokkal – Szexshop Budapest belvárosában, Intim Center nyitva minden nap – Kötözd meg és alázd meg a nőt, úr vagy szolga leszel – Análszex és seggnyalatás a MÁV állomáson – Szado-mazo szex – Lucrezia domina úrnő halálra kínozta szolgáját – Szadista mazohista vágyakba beavatás, történet 1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész – Kegyelmezz nagyuram utórezgések – Bondage, kikötözlek és megalázlak – Pornóbotrány: Maradandó sérülések a szadó-mazó forgatáson – Pornóbotrány áramot vezettek a lányok nemi szervébe – Kikötözött ribancok BDSM extrém szex – Fetish szexképek leszbi szadó-mazó – Angelina Crow Shameless Public sex in Budapest – Normális szex a szado-mazo – Szadó-mazó pornófilmek fogattak a Gellért hegyen – Bondage kötözős szadista mazohista szex.
Mazochista csaj szadista férfival találkozik… A rendező: Az amerikai függetlenfilmes rendező, forgatókönyvíró és producer, Steven Shainberg, akiről – őszintén megvallom – soha a büdös életben nem hallottam még korábban. Szereplők: Maggie Gyllenhaal, akit idáig főleg Jake Gyllenhaal tetvéreként pozicionáltam, pedig láthattuk őt a SherryBaby, a World Trade Center, a Paris je t’aime illetve a Felforgatókönyv című filmekben is. Ja és nem mellesleg Bruce Wayne csaját alakítja majd a nyár közepén érkező legújabb Batman moziban. A másik főszereplő James Spader. Őrá főleg a Szex, hazugság, video féle Soderbergh dolgozatból emlékezhetünk, de játszott a Csillagkapuban illetve Cronenberg Karamboljában is. Néhány éve azonban átlovagolt a sorozatok világába, és azóta Kirk kapitánnyal parádézik a Boston Legal-ban.
A sztori: Lee Holloway, a húszas éveiben járó lány hazatér szülővárosába, Floridába, miután eltöltött pár kellemes hónapot a helyi elmegyógyintézetben önkínzásra való beteges hajlama miatt. Visszatérte után hamarosan megtanul gépelni, majd munkába áll egy jólmenő ügyvédi irodában, ahol bizarr kapcsolatba kezd nála idősebb főnökével. A nem éppen hétköznapi módon induló szado-mazo románc szerelembe fordul át, és Lee végül úgy érzi, megtalálta önmagát…
Értékelés: Nos, többször is említettem már a Filmhíreken, hogy imádom a fajsúlyos, sötét drámát mint műfajt, de nem vetem meg az éjfekete komédiákat sem (Halálos temetés, anyone?). Nos, a Secretary pontosan ennek a kettőnek az egyáltalán nem hétköznapi elegyét nyújtja. A hollywoodi mainstreamtől eltérően ugyanis nyíltan foglalkozik olyan témákkal mint szadizmus, önkínzás és különféle változatos szexuális perverziók. Ha jól emlékszem, utoljára talán a Todd Solondz féle Happiness-ben vagy Haneke Zongoratanárnőjében láttam efféle abszurd és bizarr történetet. A főszereplő Lee-t alakító Maggie Gyllenhaal meglepően jól hozza az érzelmileg és lelkileg zavarodott fiatal csajt, aki legyőzhetetlen késztetést érez saját maga kínzására, de hogy miért, azt maga sem tudja megmagyarázni. Jól illusztrálja ezt az alábbi párbeszéd a főnök és Lee között: - Miért sebzi meg magát?
- Nem tudom.
- Nos, talán azért, mert néha úgy érzi, hogy a belső fájdalomnak felszínre kell törnie, és ha látja a belső fájdalom bizonyítékát, akkor tudja, hogy valóban itt van. És ha látja a sebet gyógyulni, az megvigasztalja.
- Hm, így is lehet mondani. Jake Gyllenhaal tesóját egyébként már több filmben is volt szerencsém látni (többek között a Donnie Darko-ban, a World Trade Center-ben vagy a Felforgatókönyvben), és azt kell mondjam, hogy messze itt nyújtotta eddigi legjobb formáját (azért a SherryBaby-t csak pótolni kéne). Valószínűleg mások is felfigyelhettek rá, mivel az alakításáért 2003-ban Golden Globe-ra jelölték. A másik, akinek a színészi teljesítményén meglepődtem, az maga James Spader volt. Őt főleg a Boston Legal című sorozatból ismerhetjük, bár játszott Cronenberg egyik agymenésében is (hasonlóan perverz figurát, de ez már más téma). Soha nem tartottam Spader-t kiemelkedő színésznek, de amit itt művelt az önmagát kontrollálni képtelen, szadista, perverz jogász csávó szerepében, az egyszerűen lenyűgöző volt. Ha visszagondolok arra a hideg, elborult, kígyótekintetére, még most is kiráz tőle a hideg… Nem tetszett viszont, hogy a két főszereplőn kívül a többi karakter túlságosan jellegtelen vagy elnagyolt volt. A papa-mama-tesó triumvirátusról gyakorlatilag semmit sem tudunk meg, azonkívül, hogy jól elvannak a maguk kis világában (btw, a fater miért lett alkesz?). Annyit jött le, hogy a mama szeret mindennap elkocsikázni leányáért annak munkahelyére, a nővér meg hozzáment valami csávóhoz, de ezen kívül tényleg semmi. Pedig egy fedél alatt élnének vagy mi.
Azért van még egyvalaki, akit feltélenül meg kell említenem. Ő pedig nem más, mint a zeneszerző Angelo Badalamenti, aki már ősidők óta egyik kedvenc komponistám. Többször is kifejtettem már, hogy ez a pasas egyszerűen egy zseni: szinte akármilyen score-hoz adja a nevét, az rendszerint arannyá válik! Persze nyilván nem a Secretary a karrierjének csúcspontja (az talán a Mulholland Drive vagy a Twin Peaks lenne, erről lehet vitatkozni), de ennek ellenére nagyon kellemes kis OST-t sikerült összeeszkábálnia.
Nos összességében, Shainberg munkája egészen kellemes meglepetés lett számomra, főleg ahhoz képest, hogy rosszabbra számítottam. Ha kedveled a bizarr illetve súlyos történeteket, akkor mindenképpen érdemes belepillantani ebbe a merész témájú darabba.
Megvert nő buktatta le a szado-mazo forgatást Illegális szado-mazo pornófilmforgatást számolt fel a rendőrség vasárnap. Egy újpesti stúdióban brutálisan megvertek egy nőt, aki végül bejelentést tett a rendőrségen – derült ki a rendőrség szerdai sajtótájékoztatóján. Három férfit gyanúsítanak.
A hétvégén egy pornófilmforgatás helyszínén ütött rajta a IV. kerületi rendőrség, így sikerült félbeszakítaniuk egy szado-mazo film forgatását. A helyszínről több embert elvittek, összesen három férfit gyanúsítottak meg személyi szabadság megsértésével és testi sértéssel. A múlt héten az újpesti rendőrkapitányság egy névtelen levelet kapott, amelyet remegő kézzel írtak – mondta el sajtótájékoztatón Baranyi József kerületi rendőrkapitány. Utóbb kiderült, hogy a levelet egy hétgyerekes családanya írta, aki az ügy egyik sértettje. A nő meghagyta a mobilszámát a levélben, így tudták felvenni a kapcsolatot vele a rendőrök. Az asszony egy álláshirdetésre jelentkezett, amelyben szexmentes, de meztelenkedést követelő, ugyanakkor megerőltetéssel nem járó munkát ígértek 100-200 ezer forint közötti fizetségért. A nő munkanélküli, rendkívül rossz anyagi helyzetben volt, ezért válaszolt a hirdetésre. A nő aláírt egy szerződést, amelyből nem kapott saját példányt. Azt elmondták neki, hogy szado-mazo felvételről lenne szót, de azt hazudták, hogy csak könnyebben, illetve imitálva ütnék, neki pedig imitálnia kellene a fájdalmat. Amint megjelent az újpesti stúdióban, a forgatás helyszínén, egy ágyhoz kötözték, és azonnal verni kezdték. Egy másik nőnek kellett őt ütnie nádpálcával, korbáccsal és egy lapos műanyag tárggyal. Később padkához és vascsövekhez is hozzákötözték. Volt olyan pillanat, amikor az ütlegelő nő sem akarta már folytatni a verést. Előzőleg megbeszéltek egy jelet, amelyet – az ígéret szerint – ha kimondott volna a vert asszony, akkor befejezték volna a verést. A jel az volt, hogy “hagyd abba, könyörgök, nagyuram” – mondta el a rendőrkapitány. A nő azonban hiába könyörgött, az ütlegelést a producer vette át, és véresre verte az asszonyt. A stúdióban készült felvételeket az interneten árulták pénzért, de az is előfordult, hogy online élő adásban, fizetségért lehetett megnézni a stúdióban zajló eseményeket. A rendőrség szerint a stúdióban sok esetben forgattak olyan videókat, amelyek sokáig tartó, brutális verést rögzítettek. A rendőrség jelentős mennyiségű, 14 terabájt adatot foglalt le. A stúdióban volt egy kórházszerűen berendezett szoba is, gyógyszerekkel, fájdalomcsillapítókkal. A helyszínen volt az Országos Mentőszolgálatnak egy beosztottja, akinek a feladata az elsősegélynyújtás volt. Őt végül csak tanúként hallgatták ki. A rendőrség a bejelentés alapján a január 23-24-i hétvégén figyelte a helyszínt, vasárnap pedig egy taktikai egység lecsapott. Az erős rendőri fellépésre azért volt szükség, mert a stúdiót biztonsági szolgálat védte. A stúdiót egy Szilágyi úti, használaton kívüli házban rendezték be, melyben korábban egy vendéglátóipari egység működött – mondta a rendőrkapitány az [origo] kérdésére. Összesen 14 embert állítottak elő, köztük voltak sértettek és tanúk is, végül három férfit gyanúsítottak meg. A három férfi egyikét őrizetbe vették, de nem kezdeményezték előzetes letartóztatását, jelenleg már ő is szabadlábon van. A kapitány határozottan tagadta azt a sajtóértesülést, hogy rendőr is érintett lenne az ügyben. A szado-mazo forgatások sértettjei közül eddig öt nő ismert, akik feljelentést is tettek, de a rendőrök még keresnek további sértetteket, összesen több mint tizen lehetnek – mondta a rendőrkapitány, aki szerint férfiak is lehetnek közöttük. Az eddigi információk szerint 18 évesnél fiatalabb sértett nincs. A rendőrkapitány szerint a személyi szabadság megsértését azzal valósíthatták meg a gyanúsítottak, hogy akaratukon túli dolgokra kényszerítették a sértetteket. Azt még vizsgálják, hogy melyik szereplő egyezett bele a verésbe, és melyikük tiltakozott a verés vagy annak folytatása ellen. A rendőrkapitány hozzátette: a magyar jogrendszer alapján senki nem mondhat le a méltósághoz, az élethez, a testi épséghez fűződő alapvető jogáról, még ha aláír is egy ilyen szerződést, azt semmisnek kell tekinteni. További részletek a Szexplázán, rendőrségi videó a Bixipen
A minap alkalmam és főleg bátorságom volt kipróbálni legújabb szerzeményemet, amit egy Károly körúti szexboltból tulajdonoltam. Az alkalom egy – milyen más? – magányos este volt, a bátorság pedig egy fél üveg pezsgő. Félhomály, mécsesek a kád szélén, kezemben az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Amikor valaki egy kommentben azt írja, hogy Magyarország és Budapest én így szeretlek, akkor az az esetek 99%-ban iróniát takar. A maradék 1%-ban pedig maró gúnyt. Pedig van, aki komolyan gondolja. Még akkor is, ha csak egy szexbolt kirakatáról van … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az 5 részes, lila, zselés vibra szett kitűnő választás a teljes kényeztetéshez. A szett tartalmaz egy ezüst színű minivibrátort 6×1,5 cm elemekkel, egy nyuszi formájú klitorisz izgató feltétet, egy análkúpot, amit szintén rá lehet húzni a minivibrátorra, egy kéjköpenyt, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Van, aki szerint egy nő nem is igazi nő, ha nincs vibrátora. Ezzel a nézettel azért vitatkoznánk, de tény: a szexuális segédeszközök többre jók, mint gondolnánk. Szexuális forradalom ide vagy oda, a szexuális segédeszközök használata még mindig tabutéma. Olyasmi, amiről … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
A nők nagy része megbarátkozott vele és a férfiak fele is kipróbálta már a vibrátort – akik pedig élnek vele, úgy tűnik, egészségesebbek… Vajon boldogabbá tehetnek minket a szexjátékok? És egészségesebbé is? Az Indianai egyetem tanulmánya szerint a férfiak és … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Szürkül a házasélete? Színesítheti segéd eszközökkel, ha az Intim Centerbe megy vásárolni! De jóból is megárt a sok, már egyre többen vásárolnak guminőt és gésagolyót! Aki azt gondolja, hogy a jó szexhez mindig elég egy ágy és egy partner, az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Teljesen áttetsző péniszpumpa (kivéve a vákuum-szelep), rücskös, puha belső mandzsettával. A henger 19cm mély, belső átmérője kb. 4,5cm. A terméket üzletünkben megvásárolhatja, vagy telefonon megrendelheti. Péniszpumpa deluxe: Nyomásmérővel ellátott henger 30cm hosszú, 22cm mély, belső átmérője 6cm, puha szilikon mandzsettával, … Egy kattintás ide a folytatá […]
A szexshop vagy szexbolt olyan üzlet, ahol szexuális segéd eszközöket, pornófilmeket, erotikus fehérneműket, erotikus könyveket, magazinokat, és óvszereket lehet vásárolni. Hazánkban egyre több nagyvárosban természetessé váltak a szexshopok. Kétféle szex bolt létezik Magyarországon. Utcai szex üzletek és Online boltok. Utcai … Egy kattintás ide a folytatásho […]
Csöndes-, és kínhalál, születés és csodás gyógyulás mind az orvosok napi élménye. De a butaság bizarr következ-ményeivel is szembesülnek, például hogy miféle tárgyakkal tömik ki testnyílásaikat. Az egészségügyben dolgozók szívesen elmesélték tapasztalataikat, nevüket azonban nem vállalták, nehogy egykori betegeik magukra … Egy kattintás ide a folytatáshoz... […]
Több kereskedelmi kiállításon és vásáron, a Close2You vibrátorok elnyerték a legjobb dizájn díjat. A Close2you termékek segítségével az erotika új hangjait szólaltathatod meg, így minden egyes kéjes óra olyan lehet, akár egy buja hangverseny. Minden egyes darab igazi mestermű, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az, hogy a képen látható felcsatolható nem tetszene a legtöbbférfinak, rendben elismerjük. De egy olyan vibrátor, amivel szex közben izgathatja magát a nő? Vajon, mi zajlik a pasik agyában? Megkértünk egy szingli és egy házas fickót, válaszoljanak azokra a kérdésekre, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Kellemes a színe, szemet gyönyörködtető a formája, finoman a kezedbe simul, és ha ez még nem minden, használatával további élvezetekhez jutsz. Mi az? A válasz egyszerű: a szexuális segédeszközök legújabb generációja. A dildo és a vibrátor között annyi a különbség, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Doromboló kiscica és vadmacska is tud lenne Alekosz szerelme, Betti. Az ÖsszeEsküvők egykor játékosa persze inkább az utóbbira szavaz. Alekosz elárulta, meglepődött amikor pálcával és bilinccsel lepte meg őt Betti, de szerinte ez minden férfi vágya az ágyban… […]
Hardcore szex, vagyis kőkemény pornó fut a két legnagyobb magyar politikai párt neve alatt az interneten, írta meg az egyik napilap. A fidesz.com és az mszp.com nem foglalkozik politikai kérdésekkel, mindkettőn pikáns, felnőtt tartalom található. Ráadásul valószínűleg nem történt törvénysértés, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az Intim Center üzlet helye 18 éve nyitottunk az Astoriától 40 méterre a Deák tér felé. A Károly krt. 14. sz. alatti ház félemeletén vagyunk, úgy jöhet be a házba, mint egy lakó. A félemeleten csak az üzlet van. A … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Ha erotikus kellék, eszköz, filmek, segédeszköz, szexi ruházat, akkor ezt ajánljuk: Intim Center Szexshop. Címe: 1052 Budapest, Károly krt. 14. sz. Telefon: 316-0918, internet: www.Intimcenter.com – Nyitva minden nap! Szexshop bejegyzések az Intim Center oldaláról: A Viagra még a nőket … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Mészáros Dóra erotika, szex, bulvárhír linkek: Hogyan lesz egy szexbomba az éjszaka királynője? – Mészáros Dóra arcára engedi a gecijét húsz férfi – Mészáros Dóra, Maria Belucci bekavartak Zimány Lindának – Mészáros Dóra tinicsaj pinájára indul be – Szőrmementes péntek Mészáros Dóra … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Társasjáték, rózsaszín plüssbilincs, rózsaszín vibrátor, cicaruha és öklözőzsír, ezek voltak 2011 legkelendőbb szexjátékai itthon. Az üzletág stagnál, évek óta nem látnak a tulajdonosok sem visszaesést, sem növekedést. A nem csak online szexshopokat pedig úgy tűnik, a jól választott, speciális vevőkör … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
25 százalékos adót vetettek ki a pornográf tartalmakra és 3 százalékos, árbevétel alapú adót a filmvetítésre és -terjesztésre. A törvény zárószavazása előtti módosítás értelmében ez utóbbi is csak a pornóra vonatkozik, a többi mozinak, dvd-kölcsönzőnek nem kell fizetnie. A módosítás … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Szilveszteri különkiadást rittyentettünk nektek a Heti hetes december 29-i pesti kabaréjából. Az orális szextől kezdve a zárlatos vibrátorig sok-sok minden kiderült. Kérem vigyázzatok az anyag nyomokban Kádár Jánost tartalmaz. Gyertek ki a Blikk szilveszteri mulatságára az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]