A Homoszexuálisok és Leszbikusok Lejáratás Elleni Szövetsége szerint a homoszexuális és biszexuális szereplők száma a tévéműsorokban az utóbbi időszakban nagy százalékban emelkedett, ami azt jelenti, hogy a társadalom egyre inkább elfogadja és tudomásul veszi a szexuális másságot.
A 15 éves “Hol tartunk a tévében” című jelentésből az derül ki, hogy a főműsoridőben 2010-2011-ben rendszeresen megjelenő műsorokban megjelenő színészek 3,9 százaléka játszik homoszexuális, leszbikus vagy biszexuális szerepet. A 2009-2010-es évadban ez az arány csak 3 százalék volt. A homoszexuális és leszbikus karakterek közül ebben az évadban csak hat nem fehér.
Az ABC, a CBS, a Fox, az NBC és a CW által rendelkezésre bocsátott információk alapján a szervezet 84 bemutatott sorozatot vizsgált ebben az évadban. Bár a drámasorozatokban a rendszeres vagy visszatérő karakterek száma nem változott tavaly óta, a vígjátékokban jelentősen emelkedett.
A csatornák közül az ABC áll az első helyen a képviseletben, itt a rendszeres karakterek 7,2 százaléka, vagyis az összes 152-ből 11 szereplő homoszexuális. Ezt követi a Fox 5 százalékkal. A legtöbb homoszexuális és biszexuális karaktert, vagyis 10 rendszeres és visszatérő szereplőt az HBO vonultatja fel. A True Blood – Inni és élni hagyni sorozatban hat ilyen karakter jut szerephez.
“A homoszexuális karakterek számának emelkedése azt tükrözi, hogy egyre inkább megértik és tudomásul veszik a szexuális másságot, mint jelenséget, és egyre több filmkészítő és csatorna fogadja el az iparág új szabványaként” – véli Jarrett Barrios a szervezet elnöke.
További bejegyzések: Melegpornózott Szabó Zsófi választottja - Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi - Buzibárokba járnak a papok - Pedó pornótól hangos a Vatikán - Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval - Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál - Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot - Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök - Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa - A pedofília nem csak a katolikusoké - Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap - Papi pedofília az olasz papokkal is - Homoszexuális papok - A pedofília nem csak a katolikusoké
Posts tagged ‘buzi’
Az egri érsek felmentette a papi szolgálat alól a jászberényi plébánost, akit egy melegpornós férfi vádolt meg homoszexualitással a Blikkben. A férfi azt állította, többször létesített szexuális kapcsolatot a pappal, de Hórvölgyi László nem akarta kifizetni a szolgáltatásait. Botrányokozás miatt a papi szolgálat gyakorlása alól felfüggesztette az Egri Főegyházmegye Hórvölgyi László jászberényi plébánost – jelentette be Ficzek László, az érseki iroda igazgatója. A rövid közlemény nem tér ki arra, hogy a pap milyen elítélendő cselekedete miatt hozták meg ezt a döntést, de sajtóhírek szerint homoszexuális kapcsolatot folytatott egy pornószínésszel. Az ügyhöz magyarázatul szolgálhat a Blikk hétfői és keddi, valamint a Szolnokon megjelenő Új Néplap keddi írása. Fotó Blikk: homoszexuális pornószínész a plébánia bejáratánál. Tovább a teljes cikkre
További szexelő papok: Újabb pedofilbotrány: több tízezer áldozat a holland katolikus egyházban - A papok verték és megdugták a kisgyerekeket - Kiskorúakat dugott a katolikus plébános - Homoszexuális orgiák a Vatikánban - Az erőszakolta meg a gyerekeket, aki csak akarta

Balhé volt a Pécsi Városi Rendőrkapitányság pénteken, miután egy rendőrnőről szokatlan fotók jelentek meg az egyik közösségi portálon. Egy pécsi tiszthelyettes nő fegyverével, szamuráj karddal, és bilinccsel élte ki exhibicionizmusát. Tovább a cikkre
Nagyatádon napok óta Sz. Csaba (23) meleg pornófilmje a téma. A botrány nem azért tört ki, mert az izmos fiú egyébként profi, és részben Prágában forgatott meleg pornófilmben homoszexuális aktusban szerepel, hanem azért, mert Sz. Csaba szerdáig a városi kapitányság közrendvédelmi osztályán járőr volt. Tovább a cikkre
Vádat emeltek kiskorú megrontása miatt Trond Birkedal norvég szélsőjobboldali politikus ellen. A 31 éves férfi, aki korábban a norvég bevándorlás-ellenes Haladás párt tagja volt. A tömörüléshez tartozott korábban Anders Behring Breivik tömeggyilkos is… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
A politikusoknak is vannak nemi vágyai. Legtöbbnyire elferdültek vagy perverzek, mint a híres emberek. Megdöbbentő állítással rukkolt elő egy amerikai újságíró, Don Fulsom. Szerinte Richard Nixon (†81), az Egyesült Államok 37. elnöke meleg volt. Fulsom napokban megjelenő könyvében, a Nixon legsötétebb titkaiban számos „bizonyítékkal” is alátámasztja vélekedését… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Politikus szex, erotika, bulvárhírek: Spermabotrányba keveredett a politikus – Szaftos szexbotrányok: poloskákat tettek az államtitkár szobájába – Dániel szerint Wittner Mária lepattant, egy tál ételért dugó kurva volt – Lemondott a pornóbotrányba keveredett jobbikos Kabai Zoltán – Könnyűvérű nők, mint politikus feleségek – Kapócs Zsóka most Orbán bizalmasával nyitott a szexben – Kényszerítették Berlusconi kurváját - Mara Carfagna miniszterasszony, Berlusconival is dugott – Berlusconi a kiskurú Rubyt 13 alkalommal dugta meg – Berlusconi magát védené áprilisi perében – Ruby, Belusconi kurvája Bécsben van – Ronaldo is fizetett Berlusconi kurvájának Rubynak – Ruby: Minden lány meztelen volt Berlusconi buliján – Kadhafi inspirálta Berlusconit az unga-bunga partikra – Nők százezrei tüntettek Berlusconi ellen – Bugyit letolva tüntettek Berlusconi ellen videó – Kilakoltatják Berlusconi kurváit – Berlusconi ellen tüntetés, és kurvája Ruby – Az olasz parlament támogatta Berlusconit a kurvázásban – Undorítónak nevezte a szexbotrányait taglaló műsort Berlusconi – Folytatódik Berlusconi prostibotránya – Putyin is részt vett szexorgiákon – Berlusconi és Putyin együtt kurváztak – A 17 éves kurva ötmillió eurót kért az olasz kormányfőtől – Berlusconi kiskorú prostituáltakkal szexelt – Cicciolina: Ott voltam Berlusconi orgiáján – 17 éves lánnyal kavart a veterán politikus – Pénzért szexeltem Berlusconival állítja egy tini tinikurva – Berlusconi egyik kurvája csoportszexről vallott – Berlusconi szexpartiján négy lány jutott egy férfira – Berlusconi szexpartijának elképesztő fotói – Szexvideón Berlusconi – Elnökök és kormányfők szexbotrányai – Meghökkentő kijelentés az olasz parlamentben – Elnökök sem bírnak a farkukkal, a legnagyobb szexbotrányok – George Clooney mentheti meg Berlusconit a szexperben – Berlusconi képviselői helyet adott a szexért – Berlusconi szexplázája - Hastáncosnő csábította a miniszterelnököt - Lemondott a szexbotrányba keveredett képviselő – Kopaszra nyírták a pedofil képviselőt – Schwarzenegger féktelen csajozásai – Szexbotrányba keveredett magyar diplomaták – Újabb szexbotrány a Jobbikban a zaklató tanár – Éjjeli lepkevadászat, bordélyvilág a régi időkben – Orosz szűzpinák eladók – Vetkőztek a politikus nők – Al Gore volt alelnök a masszőrnőt akarta dugni – Marilyn Monroe pornóval indító politikuskurva volt
Folyamatosan támadások érték az utcán az énekest a fellépéseken, a közösségi oldalakon szexuális hovatartozását illetően. Ezért döntött most úgy, hogy tiszta vizet önt a pohárba. Elmondta, hogy nők között nőtt fel, nem volt előtte férfi minta, gyerekkora óta a lányok társaságában érezte jól magát, és mindig édesanyjára akart hasonlítani. Úgy érzi, ő egy női lélek férfi testben. Arról is beszélt, édesanyjának ikerterhessége volt, csakhogy Karcsi lánytestvére nem született meg, de egypetéjű ikrek voltak, s ezért a szervezete jóval több női hormont termel, mint az normális lenne…. A teljes cikk és a videóriport Tagi szexhírek oldalon itt található
További homoszexuális és egyéb másság bejegyzések: Nyilvánosan vetkőzött meztelenre Jerzy – Fiú vagyok, nőnek öltöztem és megdugtak – Stohlt szeretik a meleg férfiak – Csatlakoztam egy meleg párhoz - Csak haverság, semmi buzulás – Meleg vagyok, mondta egy szlovák képviselő - Meleg nyár - Figyeld a magánhangzóját, kiderül meleg-e? - A MILF-ek a harmadik legkeresettebb szexuális tartalom – Hímringyó vallott az öcsödi rémek ellen – Melegorgiákat rendeztek az öcsödi darabolós gyilkosok – Tüntetnek a melegek az alkotmány miatt – Terry Black, Rácz Károly melegpornó filmmel nyomul - Férfi prostitúció Magyarországon – Az egyházi pedofilbotrányok igazából melegügyek – A meleg pap 80 ezret ajánlott a szexért – Templomban szopott a homokos pap – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – Kártérítést kapott a pedofil áldozat az egyháztól – A pápa elítélte a pedofil papokat – Több ezer gyereket molesztáltak az Ír papok – Félhetnek a papok, nyilvánosak a szexuális bűntettek – Homoszexuális papok
Hollandiában egy független vizsgálóbizottság jelentést készített a katolikus egyházban 1945 óta elkövetett szexuális erőszakok számáról. Akár 20 ezer gyerek és 800 elkövető is lehet. Eijk érsek bocsánatot kért az áldozatoktól és pénzügyi kompenzációt ígéret nekik.
Hollandiában a katolikus intézményekben 1945 óta több tízezer gyereket zaklattak szexuálisan. Az egyház megpróbálta eltussolni az ügyet, mert féltek a botránytól, derült ki a pénteken nyilvánosságra hozott jelentésből. Utrecht érseke, Wim Ejik bocsánatot kért az áldozatoktól: „A holland katolikus egyház nevében őszintén bocsánatot kérek”. „Szégyen és bánat tölt el minket” – nyilatkozta az újságíróknak a jelentés közzététele után. Majd bejelentette, hogy az áldozatok kártérítésére létrehoznak egy alapot, ami 5000 eurótól 100 000 euróig terjedő összeget fizet a károsultaknak.
Közeledéstől az erőszakig – A jelentés szerint az elmúlt 65 évben 10 és 20 ezer között lehetett a bántalmazott gyerekek száma, akiket szexuálisan zaklattak. A bűncselekmények a nem kívánt szexuális közeledési kísérlettől egészen a nemi erőszakig terjedtek. A bizottság szerint 800 elkövetőről lehet szó, papokról, szerzetesekről, plébánosokról és laikusokról az egyházi intézményekben. Közülük 105-en még ma is élnek, de az nem derül ki egyértelműen, hogy közülük hányan töltik be még mindig korábbi, egyházi pozíciójukat. A jelentés neveket nem tartalmaz.
Csak a kilencvenes évek óta hallgatják meg az áldozatokat – A független bizottság a korábbi oktatási miniszter, Wim Deetman vezetése alatt tavaly kezdte meg munkáját. Az egyedülálló kutatás keretében több mint 34 ezer embert kérdeztek meg. A bizottság a katolikus egyház tagjainak szemére vetette, hogy nem reagáltak megfelelően a hírre. Deetman szerint elképzelhetetlen, hogy az egyházi vezetés ne tudott volna az erőszakos esetekről, csak nem akarták „kiteregetni a szennyest”.
A cölibátus nem az egyetlen magyarázat a nemi erőszakra. A szexuális tabuk és a katolikus egyház hírének védelme is okai lehettek az eltussolásnak. Az áldozatok csak a kilencvenes évek óta kapnak figyelmet és segítséget.
A jelentés azt is kiemeli, hogy Hollandiában összességében, nem csak az egyházban, sokkal több gyerek lehetett szexuális bántalmazás áldozata, mint korábban gondolták volna. Azok között, akik árvaházban vagy bentlakásos iskolában töltötték gyerekkorukat, lényegesen magasabb a megerőszakoltak aránya, függetlenül attól, hogy katolikusak-e vagy sem.
További pedofil ügyek: Egyházmegye fizet a gyerek szexuális zaklatásáért – Dublin a Vatikán ellen a gyerekszex miatt – Szex, hazugság, reverenda: főpapok fedezték a püspök titkait -Pedofil nyomozás egy apácák által vezetett intézményben – 21 pedofilgyanús papot függesztettek fel – Lázadozik a volt pécsi püspök: médiaháború folyik ellenem – A püspökségnek volt fekete kasszája is – Feljelentések után lemondott a püspök – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Az egyházi pedofilbotrányok igazából melegügyek – Az erőszakolta meg a gyerekeket, aki csak akarta – Papi szex, oltár előtt szopatta a pap, 80 ezer Ft-ot kapott, cikk itt. A fiú állítása szerint meg is dugta a papot. Pénzért mindenre kapható, riport készítés közben megdugta az anyját is. Templomban szopott a homoszexuális pap – 12 éves kislányt gyalázott meg a pap – Pedofil képek a plébánián – Szexuális molesztálási botrány Hollandiában – Feljelentések után lemondott a püspök – Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata
Alkalmanként 20 ezer forintot is kapott az a 14 éves fiú, aki férfiak kívánságait teljesítette. A rendőrök egy újpesti lakásban csaptak le a pedofil bandára.
További pedofil ügyek: Egyházmegye fizet a gyerek szexuális zaklatásáért – Dublin a Vatikán ellen a gyerekszex miatt – Szex, hazugság, reverenda: főpapok fedezték a püspök titkait -Pedofil nyomozás egy apácák által vezetett intézményben – 21 pedofilgyanús papot függesztettek fel – Lázadozik a volt pécsi püspök: médiaháború folyik ellenem – A püspökségnek volt fekete kasszája is – Feljelentések után lemondott a püspök – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Az egyházi pedofilbotrányok igazából melegügyek – Az erőszakolta meg a gyerekeket, aki csak akarta – Papi szex, oltár előtt szopatta a pap, 80 ezer Ft-ot kapott, cikk itt. A fiú állítása szerint meg is dugta a papot. Pénzért mindenre kapható, riport készítés közben megdugta az anyját is. Templomban szopott a homoszexuális pap – 12 éves kislányt gyalázott meg a pap – Pedofil képek a plébánián – Szexuális molesztálási botrány Hollandiában – Feljelentések után lemondott a püspök – Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata
Hiedelmek sora szól a homoszexualitás gyógyításáról, az átoperálástól az átnevelésen át. Átoperálás természetesen nem működhet, mert nem testi, biológiai elváltozás, hanem lelki tényezőn alapul. Nemi átalakító műtétet transzszexuálisok szokták igényelni, azok akik pszichésen ellenkező neműnek érzik magukat. A homoszexuálisokra természetesen ez nem igaz: a nemüket sajátjuknak érzik, szexuális vágyaik irányulnak azonos nemre.A vallások egy része elítélően viszonyul a homoszexualitáshoz, ezért léteznek különböző átnevelő táborok… A teljes cikk a Tagi oldalon itt olvasható
A pap ellen 2006-ban indult eljárás, 16 vádpont alapján, amelyek szerint a férfi négy kislányt zaklatott gyónások idején, illetve hittanórák alatt. A nő, akit húsz évvel ezelőtt, hétéves korában szexuálisan bántalmaztak, polgári peres eljárást indított a pap ellen és eredetileg 140 ezer eurós kártérítést követelt az átélt lelki traumákért és egészségének komoly veszélyeztetéséért. A teljes cikkért kattints a fotóra.
További papi orgiák, pedofilok, bűnesetek: Dublin a Vatikán ellen a gyerekszex miatt – Szex, hazugság, reverenda: főpapok fedezték a püspök titkait -Pedofil nyomozás egy apácák által vezetett intézményben – 21 pedofilgyanús papot függesztettek fel – Lázadozik a volt pécsi püspök: médiaháború folyik ellenem – A püspökségnek volt fekete kasszája is – Feljelentések után lemondott a püspök – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Az egyházi pedofilbotrányok igazából melegügyek – Az erőszakolta meg a gyerekeket, aki csak akarta – Papi szex, oltár előtt szopatta a pap, 80 ezer Ft-ot kapott, cikk itt. A fiú állítása szerint meg is dugta a papot. Pénzért mindenre kapható, riport készítés közben megdugta az anyját is. Templomban szopott a homoszexuális pap – 12 éves kislányt gyalázott meg a pap – Pedofil képek a plébánián – Szexuális molesztálási botrány Hollandiában – Feljelentések után lemondott a püspök – Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata

