A tekintélyes londoni képtárban, a Tate Galleryben tavaly a pornográfia történetét bemutató kiállítás nyílt, s a tárlat legnagyobb botrányát Brooke Shields egyik meztelen képe okozta. Nem egy friss, hanem egy régi, amin a kis Brooke tízévesen látható pucéron egy fürdőkádban. A harcos gyermekvédők azonnal tiltakoztak, de a galéria vezetője művészinek tartja az alkotást, ami “egy fiús kislányt ábrázol, aki nő akar lenni”.
Brooke hamar kezdte a meztelenkedést, még nem töltötte be első életévét, amikor már a divatlapok címlapjain szerepelt a fényképe, tizennégy évesen pedig a Kék lagúna című film főszerepében erotikus vonzerejét is megcsillogtatta. Ő volt a legszexisebb tinilány, így természetesen az egész világ azt hitte, hogy a valóságban is szabados életet él. Éppen ellenkezőleg történt, mint nemrégiben bevallotta, csúnyának tartotta magát, ezért félénk volt a fiúkkal szemben, és ártatlanságát csak huszonkét éves korában veszítette el, amit alig lehet elhinni. Anyukája annak idején határozottan állította, hogy őrzi szüzességét, pedig olyan sztárok csapták neki a szelet, mint John Travolta és Michael Jackson.
Felnőttként először a híres teniszezővel, Andre Agassival élt, akivel össze is házasodtak, de kapcsolatuk hamar megromlott. Hogy jó katolikusként ne kelljen elválnia, elérte, hogy érvénytelenítsék a házasságot, így 2001-ben nyugodt szívvel mehetett férjhez ismét. Most boldogan él, szült két gyermeket, s rajongói szerint asszonyosan gyönyörű, szebb, mint valaha.
[Bulvár] Brooke Shields fiatalon és most - Brooke Shileds gyerekkori aktfotója művészet vagy pornó? - Brooke Shieldset 22 évesen dugták először - Lolita szerepben Brooke Shields
A 12 éves Violett – Brooke Shields - 1917-ben anyjával együtt egy bordélyházban él. Megbűvölten figyeli a házbéli életet, melyben maga is részt akar venni. Végül szüzessége 400 dollárért kerül árverésre. Később a fotográfus Bellocq kedvese lesz, aki naponta látogatja a házat, hogy a lányt fényképezhesse.
A 44 éves amerikai színésznő első komoly mozija, az 1978-as Pretty Baby – Csinos kislány – hatalmas botrányt robbantott ki. Nem csoda, hiszen Louis Malle drámájában több alkalommal is meztelenül szerepel a gyermekprostituáltat alakító Brooke Shields, aki mindössze 11 éves volt, amikor a forgatás elkezdődött. A film kapcsán a gyermekpornográfia kérdése is felvetődött, ám ez korántsem az egyetlen olyan mozi volt, mellyel a színésznő világméretű felháborodást okozott. Két évvel később A kék lagúnában szintén meztelenül szerepel Christopher Atkins oldalán, sőt, szenvedélyes szexjelenetekre is sor kerül a 14 éves Brooke és 18 éves partnere között. A színésznő később bevallotta, a kérdéses részeknél idősebb testdublőrök szerepeltek helyette. Brooke egész gyermekkorát beárnyékolta, hogy anyja, Teri Shields mindenáron sztárt akart faragni belőle. Ennek érdekében még abba is beleegyezett, hogy a nyolc éves kislányt meztelenül fotózzák, két év múlva pedig a Playboy magazinban szerepeltette a gyermeket. A szülei szerint 22 évesen szexelt először, de ez a története ismeretében szinte kizárható.
Tavaly világméretű botrányt okozott, amikor a londoni Tate galériában egy posztmodern művészeti kiállítás részeként bemutattak egy provokatív fotót a tíz éves Brooke-ról. A Richard Prince készítette felvételen a meztelen gyereksztár beolajozott testtel és erősen kisminkelve, anyaszült meztelenül pózol egy fürdőkádban. Sue Lyont 12 évesen filmezték.
Obszcén fotón a meztelen Brooke Shields! Bár a színésznő többször is megszabadult ruháitól egy film vagy fotózás kedvéért, a szóban forgó kép kiverte a biztosítékot. A sztároknál megszokott, hogy akár jótékony céllal, akár csak figyelemfelkeltésből megszabadulnak ruháiktól, a szóban forgó fotográfia más kategóriába tartozik. Brooke Shields, a Kék lagúna egykori sztárja ugyanis gyerekként látható rajta – mindennemű ruha nélkül! Az 1983-ban készült Richard Prince-fotó meglehetősen felkavaró egy egészséges lelkületű felnőtt számára, hiszen a képen – melyet szándékosan nem mellékelünk – látható tízéves Shields meztelenül, beolajozott testtel és kisminkelve csücsül egy fürdőkádban. Mindez pedig nem holmi beteges weboldalon, hanem a londoni Tate galériában tekinthető meg október elsejétől.
Botrányos kiállítás
A gyerekvédő szervezetek által – nem véletlenül – obszcénnak titulált kép a Pop Life: Art in a Material World című kiállítás részét képezi, ám botrányos jellege miatt elválasztották a többi kiállítási anyagtól. Csak egy külön teremben lehet pillantást vetni rá, melynek ajtaján tábla figyelmezteti a gyanútlan múzeumlátogatót a kép kihívó mivoltára.
Ez az első alkalom, hogy a New York-i fotós által Spiritual Americának keresztelt alkotást közszemlére tették Nagy-Britanniában, de a tengerentúlon már bemutatták. Mindenesetre a Tate ügyvédekkel is konzultált, nehogy valamiféle jogi akadályba ütközzenek a kiállítás kapcsán.
Természetesen sokan támadják a galériát, amiért az ily módon tulajdonképpen támogatja a gyermekpornográfiát. Szerintük a figyelmeztető táblával csak azt érik el, hogy a pedofilok egyenesen azt a bizonyos termet kezdik el keresni. Pornó vagy sem?
- Brooke Shields tízéves volt, amikor a kép készült, és valószínűleg nem világosították fel kellőképpen, miként is lehet majd felhasználni a fotót. Szerintünk ez már súrolja a gyermekpornó határát, és semmiképpen sem sorolandó a művészet kategóriába. Ha a Tate egy meztelen kislány képével akarja becsábítani az embereket a kiállítására, akkor ezzel egyszersmind kizsákmányolja azt a gyermeket. Ezt nagyon felzaklatónak tartom, és üzenem, hogy szégyelljék magukat – nyilatkozta Michele Elliott, a Kidscape szervezet alapítója.
A londoni rendőrség is tisztában van a kiállítás természetével, és azzal nyugtatják a háborgókat, hogy minden panaszt ki fognak vizsgálni
A pornószakmában ismert magyar Cicciolina szopós szobra mellett, különteremben látható Brooke Shields meztelen fotója. Brooke Shields képek: fiatalon és most. Több szervezet is tiltakozik. Bár a színésznő többször is megszabadult ruháitól egy film vagy fotózás kedvéért, a szóban forgó kép kiverte a biztosítékot. Bár sztároknál megszokott, hogy akár jótékony céllal, akár csak figyelemfelkeltésből megszabadulnak ruháiktól, a szóban forgó fotográfia más kategóriába tartozik. Brooke Shields, a Kék lagúna egykori sztárja ugyanis gyerekként látható rajta02 – mindennemű ruha nélkül! Tovább a teljes cikkre
Több szervezet is tiltakozik. Bár a színésznő többször is megszabadult ruháitól egy film vagy fotózás kedvéért, a szóban forgó kép kiverte a biztosítékot. Bár sztároknál megszokott, hogy akár jótékony céllal, akár csak figyelemfelkeltésből megszabadulnak ruháiktól, a szóban forgó fotográfia más kategóriába tartozik.
A minap alkalmam és főleg bátorságom volt kipróbálni legújabb szerzeményemet, amit egy Károly körúti szexboltból tulajdonoltam. Az alkalom egy – milyen más? – magányos este volt, a bátorság pedig egy fél üveg pezsgő. Félhomály, mécsesek a kád szélén, kezemben az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Amikor valaki egy kommentben azt írja, hogy Magyarország és Budapest én így szeretlek, akkor az az esetek 99%-ban iróniát takar. A maradék 1%-ban pedig maró gúnyt. Pedig van, aki komolyan gondolja. Még akkor is, ha csak egy szexbolt kirakatáról van … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az 5 részes, lila, zselés vibra szett kitűnő választás a teljes kényeztetéshez. A szett tartalmaz egy ezüst színű minivibrátort 6×1,5 cm elemekkel, egy nyuszi formájú klitorisz izgató feltétet, egy análkúpot, amit szintén rá lehet húzni a minivibrátorra, egy kéjköpenyt, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Van, aki szerint egy nő nem is igazi nő, ha nincs vibrátora. Ezzel a nézettel azért vitatkoznánk, de tény: a szexuális segédeszközök többre jók, mint gondolnánk. Szexuális forradalom ide vagy oda, a szexuális segédeszközök használata még mindig tabutéma. Olyasmi, amiről … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
A nők nagy része megbarátkozott vele és a férfiak fele is kipróbálta már a vibrátort – akik pedig élnek vele, úgy tűnik, egészségesebbek… Vajon boldogabbá tehetnek minket a szexjátékok? És egészségesebbé is? Az Indianai egyetem tanulmánya szerint a férfiak és … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Szürkül a házasélete? Színesítheti segéd eszközökkel, ha az Intim Centerbe megy vásárolni! De jóból is megárt a sok, már egyre többen vásárolnak guminőt és gésagolyót! Aki azt gondolja, hogy a jó szexhez mindig elég egy ágy és egy partner, az … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Teljesen áttetsző péniszpumpa (kivéve a vákuum-szelep), rücskös, puha belső mandzsettával. A henger 19cm mély, belső átmérője kb. 4,5cm. A terméket üzletünkben megvásárolhatja, vagy telefonon megrendelheti. Péniszpumpa deluxe: Nyomásmérővel ellátott henger 30cm hosszú, 22cm mély, belső átmérője 6cm, puha szilikon mandzsettával, … Egy kattintás ide a folytatá […]
A szexshop vagy szexbolt olyan üzlet, ahol szexuális segéd eszközöket, pornófilmeket, erotikus fehérneműket, erotikus könyveket, magazinokat, és óvszereket lehet vásárolni. Hazánkban egyre több nagyvárosban természetessé váltak a szexshopok. Kétféle szex bolt létezik Magyarországon. Utcai szex üzletek és Online boltok. Utcai … Egy kattintás ide a folytatásho […]
Csöndes-, és kínhalál, születés és csodás gyógyulás mind az orvosok napi élménye. De a butaság bizarr következ-ményeivel is szembesülnek, például hogy miféle tárgyakkal tömik ki testnyílásaikat. Az egészségügyben dolgozók szívesen elmesélték tapasztalataikat, nevüket azonban nem vállalták, nehogy egykori betegeik magukra … Egy kattintás ide a folytatáshoz... […]
Több kereskedelmi kiállításon és vásáron, a Close2You vibrátorok elnyerték a legjobb dizájn díjat. A Close2you termékek segítségével az erotika új hangjait szólaltathatod meg, így minden egyes kéjes óra olyan lehet, akár egy buja hangverseny. Minden egyes darab igazi mestermű, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az, hogy a képen látható felcsatolható nem tetszene a legtöbbférfinak, rendben elismerjük. De egy olyan vibrátor, amivel szex közben izgathatja magát a nő? Vajon, mi zajlik a pasik agyában? Megkértünk egy szingli és egy házas fickót, válaszoljanak azokra a kérdésekre, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Kellemes a színe, szemet gyönyörködtető a formája, finoman a kezedbe simul, és ha ez még nem minden, használatával további élvezetekhez jutsz. Mi az? A válasz egyszerű: a szexuális segédeszközök legújabb generációja. A dildo és a vibrátor között annyi a különbség, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Doromboló kiscica és vadmacska is tud lenne Alekosz szerelme, Betti. Az ÖsszeEsküvők egykor játékosa persze inkább az utóbbira szavaz. Alekosz elárulta, meglepődött amikor pálcával és bilinccsel lepte meg őt Betti, de szerinte ez minden férfi vágya az ágyban… […]
Hardcore szex, vagyis kőkemény pornó fut a két legnagyobb magyar politikai párt neve alatt az interneten, írta meg az egyik napilap. A fidesz.com és az mszp.com nem foglalkozik politikai kérdésekkel, mindkettőn pikáns, felnőtt tartalom található. Ráadásul valószínűleg nem történt törvénysértés, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Az Intim Center üzlet helye 18 éve nyitottunk az Astoriától 40 méterre a Deák tér felé. A Károly krt. 14. sz. alatti ház félemeletén vagyunk, úgy jöhet be a házba, mint egy lakó. A félemeleten csak az üzlet van. A … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Ha erotikus kellék, eszköz, filmek, segédeszköz, szexi ruházat, akkor ezt ajánljuk: Intim Center Szexshop. Címe: 1052 Budapest, Károly krt. 14. sz. Telefon: 316-0918, internet: www.Intimcenter.com – Nyitva minden nap! Szexshop bejegyzések az Intim Center oldaláról: A Viagra még a nőket … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Mészáros Dóra erotika, szex, bulvárhír linkek: Hogyan lesz egy szexbomba az éjszaka királynője? – Mészáros Dóra arcára engedi a gecijét húsz férfi – Mészáros Dóra, Maria Belucci bekavartak Zimány Lindának – Mészáros Dóra tinicsaj pinájára indul be – Szőrmementes péntek Mészáros Dóra … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Társasjáték, rózsaszín plüssbilincs, rózsaszín vibrátor, cicaruha és öklözőzsír, ezek voltak 2011 legkelendőbb szexjátékai itthon. Az üzletág stagnál, évek óta nem látnak a tulajdonosok sem visszaesést, sem növekedést. A nem csak online szexshopokat pedig úgy tűnik, a jól választott, speciális vevőkör … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
25 százalékos adót vetettek ki a pornográf tartalmakra és 3 százalékos, árbevétel alapú adót a filmvetítésre és -terjesztésre. A törvény zárószavazása előtti módosítás értelmében ez utóbbi is csak a pornóra vonatkozik, a többi mozinak, dvd-kölcsönzőnek nem kell fizetnie. A módosítás … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]
Szilveszteri különkiadást rittyentettünk nektek a Heti hetes december 29-i pesti kabaréjából. Az orális szextől kezdve a zárlatos vibrátorig sok-sok minden kiderült. Kérem vigyázzatok az anyag nyomokban Kádár Jánost tartalmaz. Gyertek ki a Blikk szilveszteri mulatságára az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez, … Egy kattintás ide a folytatáshoz.... → […]