Posts tagged ‘brad pitt’
Ígéretesnek tűnt, de elbaszta, szó szerint, ennek ellenére most ismét hallhatunk róla. Ha nem szúrja el szexbotrányaival, bukott tévéshow-ival és hírhedtté vált duettjével, amelyet Hófehérkével adott elő 1989-ben az Oscar-gálán, kamerabűvölő hollywoodi pofijával akár nagyobb karriert is csinálhatott volna, mint Brad Pitt. De Rob Lowe – aki Sean Pennel és Demi Moore-ral indult, Tom Cruise-t több főszereptől ütötte el – szakmai élete első harmadában mindent elkövetett, hogy teljesen leírják. Csodával határos módon most mégis itt van, és nem is akármilyen szinten. Tavaly év végén megjelent életrajzi regénye Amit csak a barátaimnak mondok el címmel a bestsellerlistán, múlt szombaton bemutatott tévéfilmje, Az érinthetetlen egy többszörös feleséggyilkos rendőrről, Drew Pattersonról a nézettségi listán foglal el előkelő helyet. Ő maga pedig inkább hangos-, mint csendestárs abban a fi lmvállalatban, amelyet Harvey Weinstein alapított és tett legendává, mert bármilyen valószínűtlenül hangzik, másfél éve Rob Lowe a Miramax egyik társtulajdonosa. A könyvről, a tévéfilmről, a Miramaxról, a karrierről, a bukásról és a sikerről a hét elején adott exkluzív interjút a Népszabadságnak. Mondja, mi a hollywoodi túlélés titka? A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt található.

További pornó, szex, bulvár hírek: 280 kg mégis hódít a szexiparban - Plázamamák megbaszva és szopatva – Szexplaza.hu - Carla Bruni mindenkivel kipróbálja a szexet - Pápai Gyöngyi itthon csak bugyiban pózol - Brigitte Bardot szőrös pinás képek - Metzker Viktória szemérem nyílása.
Posted by Pina on 2012. február 7. under Bulvár, Celeb, Pornó, Szex, Szexhírek cikkek. Tags: botrány, brad pitt, demi moore, drew patterson, harvey weinstein, könyv, miramax, oscar, rob lowe, sean pennel, szex, tom cruise
Comment on this post.
2011 bőven tartogatott számunkra meglepetéseket. Volt döbbenet és fejcsóválás, örömködés és könnyzápor. Pislogtunk nagyokat, szörnyülködtünk és olykor elakadt a lélegzetünk. 2011 elején bilincs kattant Keleti Györgyi kezén. A vád: Az egykori modell anyagi ellenszolgáltatás fejében összekötő szerepet vállalt magyar prostituáltak olaszországi kiutaztatásában, hogy azok prostitúciós tevékenységet folytassanak. Az olasz hatóságok európai elfogatóparancsot, adtak ki ellene. Németországban elfogták, majd Olaszországba vitték, onnan pedig titokzatos körülmények között édesapja saját maga hozta haza… Az összefoglalóért kattints ide
Posted by Bulvar on 2012. január 3. under Erotika, Szexhírek cikkek. Tags: 2011, örömlány, brad pitt, bulvárhírek, damu roland, erotikahírek, földei lászló, kate middleton, keleti györgyi, kovács lázár, kurva, politika, szex, Szexhírek cikkek, vilmos herceg
Comment on this post.
Másik férfival 700 millióért, Brad Pitt-tel azonban akár ingyen is töltene egy szerelmes éjszakát Robbie Williams. A brit sztár nejével, Ayda Fielddel és zenésztársaival válaszolt néhány kínos kérdésre saját internetes rádióján, a Radio Rudeboxon, és egyáltalán nem jött zavarba egyiktől sem… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Posted by szex on 2012. január 3. under Celeb, Erotika, Szexhírek cikkek. Tags: brad pitt, robbie williams, szex
Comment on this post.
Kitálalt volt szeretőiről a nyolcvanas évek egyik legkedveltebb brit énekesnője, Sinitta. Az afroamerikai sztár korábban Brad Pitt-tel és Simon Cowell-lel is ágyba bújt. Amióta Sinitta bekerült a brit Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorba, társainak folyton egykori szeretőivel henceg. Márpedig az énekesnő igazi nagyvadakra vadászott, trófeái között van az X-Factor szülőatyja, Simon Cowell és Brad Pitt is… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Posted by subba on 2011. november 26. under Celeb, Szexhírek cikkek. Tags: brad pitt, farokméret, faszméret, pénisz, péniszméret, simon cowell, x-faktor
Comment on this post.

Angelina Jolie rendezői bemutatkozása, a javarészt Magyarországon forgatott In the Land of Blood and Honey az USA-ban december 23-án kerül a mozikba, ami azt jelenti, hogy az amerikai közönség nemcsak egy (David Fincher A tetovált lány-a, amit 21-én mutatnak be kint), hanem két anális erőszakot felvonultató filmet is megnézhet a karácsonyi ünnepek alatt… A videó és teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Posted by xNews on 2011. november 25. under Celeb, Szex. Tags: anális erőszak, análszex, angelina jolie, brad pitt, cinema, megbassza, moziszex, popószex, seggbekúrás, tetovált lány
Comment on this post.
Közhely, mégis sokan tapasztalták már a saját bőrükön, hogy egy kapcsolat hetedik éve valóban tartogathat kellemetlen meglepetéseket. A 3 és a 7 éves periódust követő érdektelenség a sok hype miatt mostanra talán már önbeteljesítő jóslatként is működik.
Marilyn Monroe-val vált közismertté az elmélet – Kevesen tudják, hogy a most már világszerte elterjedt elmélet a The Seven Year Itch (magyar cím: Hétévi vágyakozás) című Marilyn Monroe-film révén vált ismertté: ekkor került előtérbe a jelenség, amely során a 7 éves kapcsolatban élő felek egymás iránti érdeklődése lanyhul, és megkísérti őket a váltás gondolata. A teória szerint ennyi év után végleg keresztet vethetünk a kezdeti lelkesedésre, mert bár szeretjük a másikat, már nem tud minket annyira izgalomba hozni…
A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Posted by x69 on 2011. november 9. under Erotika. Tags: 7 év, brad pitt, elhidegülés, házasság, jennifer aniston, kapcsolat, marilyn monroe, reese witherspoon, ryan philippe, szakítás, vízválasztó
Comment on this post.
Amikor Jennifer Anistonnak új pasija van, a rajongói fellélegeznek és reménykednek, talán végre révbe ér a színésznő. Most sem jött be.
Az egész internet azzal volt tele, hogy Jennifer Anistonnak végre megint van pasija. Név szerint Justin Theroux, egy kevésbé ismert színész. Egy ideje sülve-főve együtt vannak és a férfi igen gyakran jár a 42 éves sztár házába. Ezzel nem is lenne gond, csakhogy kiderült, neki már van barátnője, mégpedig Heidi Bivens, 35 éves stylist.
A National Enquirer szerint nincs ebben semmi különös. Jennifer nagyon jól ismeri a szerelmi háromszög fogalmát: volt része benne. Csak akkor ő volt a szenvedő alany, Angelina Jolie pedig a csúnya néni, aki elvette tőle Brad Pittet…
Posted by Bulvar on 2011. június 16. under Celeb, Szexhírek cikkek. Tags: angelina jolie, brad pitt, heidi bivens, jennifer aniston, justin theroux, megcsalás, szerelmi háromszög
Comment on this post.
Avagy ki a legvonzóbb celeb? Kiderül Nagy Szexteszt eredményhirdetésének utolsó részéből. A Nagy szex teszt utolsó kérdése az volt: „Melyik ismert emberrel feküdnél le legszívesebben?” Természetesen nem a szexuálpszichológiai kutatásokat akartak segíteni ezzel a kérdéssel. Jöjjenek az eredmények, először azok a sztárnők, akikkel a magyar férfiak leginkább el tudnának képzelni egy igazi ágyjelenetet:
10. Dukai Regina
9. Salma Hayek
8. Jennifer Aniston
7. Shakira
6. Sandra Bullock
5. Ördög Nóra
4. Horváth Éva
3. Dundika
2. Angelina Jolie
1. Liptai Claudia
Liptai Claudiának ezúton gratulálunk, hogy őt dugnák meg legtöbben, nyilván erre mondja a szakirodalom, hogy kisugárzás. Vagy az is lehet, hogy egyszerűen csak folyamatosan képernyőn kell lennie egy nőnek ahhoz, hogy tömegesen beindítsa a férfifantáziákat. Igaz, ennek némileg ellentmond például Keresztes Ildikó 97. helye a listán.
Az első tíz neve mellett még megemlítenénk kedvenc válaszaikat. Például a „nincs ilyen”-t, amit Liptai Claudia nevénél is többen (2185-en) adtak meg. Miután egyesítették a „feleségem”, „nejem”, „párom”, „barátnőm” stb. válaszokat (480), azt is elmondhatjuk, hogy az aktuális partner 5. lenne a fenti listán. További szép és kreatív megoldás volt a „bárkivel” (90), „munkatársammal”/„kolléganőmmel” (42), „mindegy” (19), „a szomszéddal” (18), „minddel” (11), „britni” (6), „Kinga a Barátok köztből” (6), „a volt barátnőmmel” (6), „Oroszlán Szonnya” (5), „mari” (5), „kati” (5), „a feleségem főnöknője” (2) és a Szexteszt-különdíjas: „jó az asszony” (1).
És akkor nézzük, melyik férficelebről álmodoznak a honleányok:
10. Jason Statham
9. Hugh Jackman
8. Bruce Willis
7. Antonio Banderas
6. Richard Gere
5. Johnny Depp
4. George Clooney
3. Csányi Sándor
2. Vin Diesel
1. Brad Pitt
Vagyis amíg a férfiak tízes listáján a szereplők fele magyar, a nők inkább külföldiekről (és csak színészekről) álmodoznak (a sorban következő magyar Sebestyén Balázs – 14., Rékasi Károly – 15., Mester Tamás – 18. és Vastag Csaba – 19.). A „senki” válasz a férfiakhoz hasonlóan a nőknél is nyert (6746), a „párom”/„férjem”/„barátom” stb. pedig összesítve 4. lenne a női listán. És végül jöjjenek a legbátrabb megfejtések: Orbán Viktor (43), Damu Roland (15), Kefír (13), Király L. Norbert (7), valamint „maradok a jelenlegi szeretőmnél” (1), továbbá: „a barátom ellenzi, ha ismert emberekről véleményt mondok” (1).
Posted by Szexista on 2010. december 15. under Celeb, Erotika, Magyar lányok, Szex, Szexhírek cikkek. Tags: angelina jolie, antonio banderas, ördög nóra, brad pitt, bruce willis, csányi sándor, dukai regina, dundika, george clooney, horváth éva, hugh jackman, jason statham, jennifer aniston, johnny depp, keresztes ildikó, liptai claudia, mester tamás, oroszlán szonja, rékasi károly, richard gere, salma hajek, salma hayek, sandra bullock, shakira, szexteszt, vastag csaba, vin diesel
1 Comment.
Avagy ki a legvonzóbb celeb? Kiderül Nagy Szexteszt eredményeinek utolsó részéből. A Nagy szex teszt utolsó kérdése az volt: „Melyik ismert emberrel feküdnél le legszívesebben?” Természetesen nem a szexuálp szichológiai kutatásokat akartak segíteni ezzel a kérdéssel. Jöjjenek az eredmények, először azok a sztárnők, akikkel a magyar férfiak leginkább el tudnának képzelni egy igazi ágyjelenetet:
10. Dukai Regina
9. Salma Hayek
8. Jennifer Aniston
7. Shakira
6. Sandra Bullock
5. Ördög Nóra
4. Horváth Éva
3. Dundika
2. Angelina Jolie
1. Liptai Claudia
Liptai Claudiának ezúton gratulálunk, hogy őt dugnák meg legtöbben, nyilván erre mondja a szakirodalom, hogy „kisugárzás”… Vagy az is lehet, hogy egyszerűen csak folyamatosan képernyőn kell lennie egy nőnek ahhoz, hogy tömegesen beindítsa a férfifantáziákat. Igaz, ennek némileg ellentmond például Keresztes Ildikó 97. helye a listán).
Az első tíz neve mellett még megemlítenénk kedvenc válaszaikat. Például a „nincs ilyen”-t, amit Liptai Claudia nevénél is többen (2185-en) adtak meg. Miután egyesítették a „feleségem”, „nejem”, „párom”, „barátnőm” stb. válaszokat (480), azt is elmondhatjuk, hogy az aktuális partner 5. lenne a fenti listán. További szép és kreatív megoldás volt a „bárkivel” (90), „munkatársammal”/„kolléganőmmel” (42), „mindegy” (19), „a szomszéddal” (18), „minddel” (11), „britni” (6), „Kinga a Barátok köztből” (6), „a volt barátnőmmel” (6), „Oroszlán Szonnya” (5), „mari” (5), „kati” (5), „a feleségem főnöknője” (2) és a Szexteszt-különdíjas: „jó az asszony” (1).
És akkor nézzük, melyik férficelebről álmodoznak a honleányok:
10. Jason Statham 9. Hugh Jackman 8. Bruce Willis 7. Antonio Banderas 6. Richard Gere 5. Johnny Depp 4. George Clooney 3. Csányi Sándor 2. Vin Diesel 1. Brad Pitt
Vagyis amíg a férfiak tízes listáján a szereplők fele magyar, a nők inkább külföldiekről (és csak színészekről) álmodoznak (a sorban következő magyar Sebestyén Balázs – 14., Rékasi Károly – 15., Mester Tamás – 18. és Vastag Csaba – 19.). A „senki” válasz a férfiakhoz hasonlóan a nőknél is nyert (6746), a „párom”/„férjem”/„barátom” stb. pedig összesítve 4. lenne a női listán. És végül jöjjenek a legbátrabb megfejtések: Orbán Viktor (43), Damu Roland (15), Kefír (13), Király L. Norbert (7), valamint „maradok a jelenlegi szeretőmnél” (1), továbbá: „a barátom ellenzi, ha ismert emberekről véleményt mondok” (1).
Posted by Olimpiq on 2010. december 14. under Baszdmeg, Celeb, Erotika, Magyar lányok, Szexhírek cikkek. Tags: angelina jolie, antonio banderas, ördög nóra, brad pitt, bruce willis, csányi sándor, dukai regina, dundika, george clooney, horváth éva, hugh jackman, jason statham, jennifer aniston, johnny depp, keresztes ildikó, liptai claudia, mester tamás, oroszlán szonja, rékasi károly, richard gere, salma hayek, sandra bullock, shakira, szexteszt, vastag csaba, vin diesel
Comment on this post.
A Forbes magazin szerint ő a világ legbefolyásosabb híressége, egy internetes szavazáson pedig az évtized szépségikonjává választották. Ám Angelina Jolie úgy nőtt fel, hogy gyermekként alig jutott neki az elismerésből, sőt folyamatosan társai célpontja volt
A Magyarországon forgató Oscar-díjas világsztár két viharos válás után horgonyzott le Brad Pitt mellett, akivel hat – három saját és három örökbefogadott – gyermeket nevelnek. Jolie mindent megad a kicsiknek, a Budapesten készült lesifotók tanúsága szerint igazi családként élnek nálunk – nem számítva persze a testőrök és dadák hadát.
Olyan közeget teremtett gyermekeinek, amiben neki sosem volt része. Alig múlt egyéves, amikor 1976-ban apja, John Voight elhagyta családját, és Angelina édesanyjával,Marcheline Bertranddal előbb New Yorkba, majd 11 évesen Los Angelesbe költöztek.

A család szerény körülmények között élt, a kislány gyakran hordott használt ruhát, és a gimnáziumban alig volt barátja. A társai csúfolták markáns arcvonásai és soványsága miatt, amitől még inkább magába zárkózott.
Amikor kudarcba fulladt első kísérlete, hogy modell legyen, elkezdte késsel vagdosni a karját. Felnőttként így vallott erről: „Ez egyfajta terápia volt számomra. A fájdalom emlékeztetett arra, hogy legalább életben vagyok.”
14 évesen otthagyta a színitanodát, fekete ruhákban járt, lilára festette a haját, és egy garázsba költözött a barátjával. Két évvel később, amikor szakított a fiúval, visszatért a színi iskolába, és befejezte a gimnáziumot. Ekkor kapta meg első szerepét a Lenny Kravitz „Stand by My Woman” dalához készült videoklipben, és innen nem volt megállás.
Jolie azonban nem felejtette el élete legmagányosabb éveit: „A szívem mélyén még mindig egy tetovált punk lány vagyok, és ez örökre így lesz” – mondta egy interjúban.
További Angelina Jolie cikkek: A félmeztelen Angelina Jolie mellét ló csókolja - Brad Pitt félrekúr Angelina mellett - Szexrabszolgaként pózolt Angelina Jolie - Angelina Jolie szadómazó klubba járt Mick Jaggerel - Angelina Jolie bizarr titkai - Angelina Jolie egy pszichopata, faszszopó perverz lotyó - Angelina Jolie gecis arccal, seggében nagy fasszal, és egyéb fake pornó - Angelina Jolie szexszimbólum gyereket nevel és ügynökösködik - Angelina Jolie 16 évesen - Angelina Jolie állatszex - Angelina Jolie és Lady GaGa szexeltek - Eredendő bűn Angelina Jolie meztelen - Angelina Jolie megmutatta bombázó testét - Angelina Jolie egy pszichopata, faszszopó perverz lotyó - Angelina Jolie gecis arccal, seggében nagy fasszal, és egyéb fake pornó
Posted by x69 on 2010. november 18. under Celeb, Erotika, Szexhírek cikkek. Tags: angelina jolie, brad pitt, rendező, színésznő
Comment on this post.