Posts tagged ‘blikk’
Ősi Mariann (20) meztelenül érzi legjobban magát, így mi sem tartottuk vissza, mikor jelentkezett a Blikk Szépe versenyünkre. Miután elkészült a szép frizurája és a sminkje, Mariann nem habozott, azonnal megvált legtöbb ruhadarabjától.

- Apukám csak annyit mondott, hogy feltétlenül barnuljak még, nehogy fehér maradjon a cicim. Könnyen el tudok lazulni, így egyáltalán nem okozott gondot a stáb és az ország előtt levetkőzni, ruha nélkül érzem magam a legjobban – nyilatkozta címlaplányunk.
A családján kívül másnak nem árulta el, hogy a Blikk címlapján fog pózolni fedetlen keblekkel, hiszen Mariannak jelenleg nincs barátja. Mariann kommunikáció szakon tanul, minden vágya, hogy a médiában dolgozzon, újságíró vagy műsorvezető szeretne lenni. Reméli, a Blikk Szépe versenyen elért eredményének és a színpadon szerzett rutinjának köszönhetően hamarosan már el tud helyezkedni a szakmában.
– Szeretek a kamera előtt mozogni, színpadon, reflektorfényben lenni. 15 éve táncolok, idén harmadik lettem egyéniben az országos bajnokságon diszkótáncban, így az is lehet, hogy végül tánctanár leszek. Remélem, hamarosan felfedeznek, hiszen régóta szeretnék kitörni – mondta Mariann. Azt sem döntötte el, hogy mire költi majd a Blikk Szépe verseny egymilliós fődíját, de a tervei között a diszkótánc támogatása is szerepel.
– Főleg a másik nyeremény, a CKM-fotózás érdekel, nagyon szeretnék a címlapra kerülni! Remélem, sokan szavaznak majd rám, főleg azok, akinek hozzám hasonlóan a természetesség a legfontosabb. A hétköznapokban egyáltalán nem sminkelem magam – tette hozzá. Forrás, Blikk.hu.
További magamutogató lányok: Márki Zsuzsi szétrakta a lábait – Magamutogató csajok, akik nem bírnak a vérükkel – Lassan már hagyomány, hogy a nők gátlástalanul mutogatják magukat. Ruzsás Bettina rendőrlány lett volna, ha nem pucérkodik. Somogyi Beáta a középiskolából került a szépségiparba. Bozorádi Lindának már elege van, vagy csak kiöregedett. A Dokk caféban 100.000 Ft-ért mutogatják magukat a picsák. Szűcs Annamária már kapott egy kis pénzt. A Blikk húspiacán a mezőny ebben a hónapban is igen kemény, így Géresi Brigittának (20), Boruzs Anikónak (22), Kiss Viktóriának (24) és Kovács Barbarának (19) a rajongók minden egyes voksára szüksége van, hogy továbbjusson a fináléba, és megnyerhesse az egymillió forintos fődíjunkat és a nyuszis magazin fotózását. Cikkek, erotika, szex és pornó vetkőzés témában: Pápai Gyöngyi bugyiban a CKM-nek – Pinamutogató privát lányok és profi modellek – Mészáros Dóra magához illő öregedő csajt választ választott – Kocsis Orsi a magyar Playboyban nem húzza szét a pináját – Seggbe rúgták az utcán pisilő pornós csajt
Posted by Hirkuldo on 2011. december 22. under Erotika, Magyar lányok. Tags: blikk, bugyimodell, magamutogató, vetkőzik, ősi mariann
Comment on this post.
Az Edda gitárosa másfél hónapja egy másik nővel élt együtt, s információink szerint a szakítás hátterében két olyan ok áll, amely egy elhagyott nő számára a legfájdalmasabb: a gyerekkérdés és az életkor. Az Edda gitárosa, Kicska László másfél hónapja költözött össze új kedvesével. Pokoli kemény időszakon van túl Keresztes Ildikó, hiszen amellett, hogy az új lemezén dolgozott, a mentoráltjai útját egyengette, s gyászolta a nemrég elhunyt nevelőapját, az RTL Klub gigaprodukciójában is mindig a legjobb formában kellett megjelennie. Nehéz lehetett mindezt végigcsinálni úgy, hogy a férfi, akivel 25 éve kötötte össze az élet, már más nő karjaiban vigasztalódik. Úgy tudjuk, Kicska új párja egy 23 éves szlovákiai magyar lány, a Királyhelmecről származó Bernadett, aki fanatikus Edda-rajongó. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Posted by Napiszar on 2011. november 28. under Celeb, Magyar lányok, Szex, Szexhírek cikkek. Tags: blikk, edda, gitáros, gyerekvállalás, keresztes ildikó, kicska, kicska lászló
Comment on this post.
Az első hazai női sportriporter, karakteres műsorvezető, akinek az ELTE jogi karán is helyén van az esze és a szíve.
- Amikor elkezdtem a jogi egyetemet, két diploma után kerestem azt a forrást, ami tartogatna számomra valami érdekeset, továbbá hosszabb távú előtekintő szándék is van e mögött, szeretnék ugyanis egy olyan céget, amely igényes sportmenedzseléssel foglalkozik. A jog, miközben édesanya lettem, nagyobb falattá vált. A felkészülés során, ha megpróbáltam napközben elvonulni egy csendesebb kis szobába, Krisztián rendszeresen kopogtatott, egyfolytában hiányolt. Így többnyire maradt az estétől reggelig tartó tanulás. Amikor a bulvársajtó szétcincálta a magánéletemet, rengeteg orgánum ellen indítottam nemcsak sajtó-, hanem büntetőjogi pert is. Ügyvédemmel most a nyolcadiknál tartunk, és eddig mindegyiket hol első fokon, hol jogerősen megnyertük, vagyis beigazolódott, hogy a cikkeknek nemcsak hogy a magánéletemhez nem lett volna közük ilyen mélységben, de a tartalmuk is valótlan volt. Érdekes helyzet volt tehát, hogy az egyetemen szerzett tudásnak egy részét élő helyzetben is tudtam használni, illetve a tárgyalások sokszor hozzásegítettek a tananyag megértéséhez. Sajnos a televíziózás egyre inkább a külsőségeknek ad teret, így ki tudja még, mit hoz számomra az élet.
Csisztu Zsuzsa (41) feljelentett, perelt és ráfaragott. Rágalmazásért jelentette fel a tévés volt üzlettársát, Kaszala Klaudiát (38), a Blikk főszerkesztőjét, Murányi Marcellt (44) és a lap egyik szerkesztőjét.
Csisztu Zsuzsa azt sérelmezte, hogy a Blikk megírta elszámolási vitáját volt üzlettársával (2007 novemberében három cikkben foglalkozott ezzel a lap), amelynek tétje megközelítőleg 1,8 millió forint. Ebben az ügyben Csisztu alperesként áll a bíróság előtt, ítélet egyelőre nincs. Csisztu evégezte a jogot, és beleesett abba a hibába, hogy azt hitte ő a nagy jogtudor, és mindenki ellen pert nyerhet.
A rágalmazási üggyel kapcsolatos végzésben, amely idén március 9-én született, a bíróság a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt indított büntetőeljárást megszüntette. A végzésben a bíróság kifejti, annak a ténynek a megjelentetése, hogy valaki egy vagyoni tárgyú jogi vitában akár alperesként, akár felperesként áll a bíróság előtt, nem jelent érdeksérelmet.
Idézet a végzésből (PKKB 33.B.745/2008/7.): „…A cikkek írói eleget tévő újságírói kötelezettségüknek, megkeresték a feljelentőt álláspontja közlése lehetőségének a felkínálásával, azonban ezzel a feljelentő élni nem kívánt. Ennek ellenére más fórumokon már a témával kapcsolatosan, feljelentő kifejtette az álláspontját, azt közölték is. A cikkekben a bíróság egyetlen olyan kijelentést nem talált, mely a feljelentő becsületének csorbítására alkalmas volna, emberi méltóságát sértené.”
Csisztunak ez nem volt elég. Fellebbezett a végzés ellen. Másodfokon már a felek meghallgatása nélkül döntött a Fővárosi Bíróság, amely végzésében (20. Bf.7217/2011/2.) nemcsak helybenhagyta az első fokú végzést, de az is benne van, hogy „…Törvényes és helyes tehát az eljárás – bűncselekmény hiánya okából történő – megszüntetése…”
Csisztu Zsuzsa szex, erotika, bulvár:Csisztu Zsuzsa erotika ma és régen – Csisztu Zsuzsa peres ügyei – Csisztu Zsuzsa amatőr pornótól a diplomákig – Csisztu Zsuzsa fiatalkori amatőr pornó videója – Csisztu Zsuzsa vetkőzik Bea asszony meztelen – Csisztu Zsuzsa pornó – Csisztu Zsuzsa szőrös pinája itt – Csisztu Zsuzsa pornó videó – Csisztu Zsuzsa fiatalkori amatőr pornóvideója
Posted by sex on 2011. november 2. under Celeb, Magyar lányok, Szexhírek cikkek. Tags: blikk, csisztu, csisztu zsuzsa, doktornő, dr, elszámolás, elte, home videó, jog, jogi kar, kaszala klaudia, murányi marcell, per, polgári per, pornóvideó, sex tape, tornászlány
Comment on this post.

Bódi Sylvi modell szex, erotika, bulvárhírek: Amerikában ragadt egy férfivel Bódi Sylvi – Bódi Sylvi meztelen fotózás werk videó – Bódi Sylvi megint meztelenül pucsít – 2011 január CKM képek – Bódi Sylvi nem férfival alszik – Bódy Sylvi bénán üli meg a bikát – Bódi Sylvi egyik melle jóval nagyobb mint a másik – Bódi Sylvi ölébe fogadja a férfimodellt – Bódi Sylvi hírek, képek, videó – Kibékültek Kedves Feri ágyasai, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita – Bódi Sylvinek volt arab barátja, de sosem szexelt pénzért – Bódi Sylvi domina naptár 2011 backstage – Bódi Sylvi naptár 2010, amit látni az gusztustalan – Bódi Sylvi prosti volt dubaiban – Mellei és popsija – Bódi Silvy újra pinát villantott – Bódi Sylvi, Konta Barbara, Görög Zita – Bódi Sylvi és Pantinchin Edina meztelenkednek – Bódi Sylvit új pasi dugja – Bódi Sylvi modelliskolájában hatszázezerért tanulnak a lányok – Bódi Sylvi micsoda szemek – Bódi Sylvi után újabb modellt dugna Dzsudzsák Balázs – Bódi Sylvi kurva pólót tervez – Bódi Sylvi pucsítani tanítja a tinicsajokat – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi – Bódi Sylvi újra vaginát villant a médiában? – Zimány Linda, Bódi Sylvi, Dukai Regina és Horváth Éva divattervezői babérokra tör – Bódi Sylvi fotózása – Bódi Sylvi pináját fogdosta Hargitai Bea – Bódi Sylvi apukája büszke, hogy lánya a pináját mutogatja – Érdekből színlel szerelmet Bódy Sylvi - Bódi Sylvi aktfotói előkerültek fiatal korából
Posted by sex on 2011. október 19. under Celeb, Erotika, Magyar lányok. Tags: akt, bódi silvi, blikk, budapest, fiatal, hírbank, magyar, maszturbál, mell, meztelen, nude, pina, popó, pucsít, segg
Comment on this post.

Lehet szavazni, hogy melyik vetkőzó ribi tetszik a legjobban az öt lányból, akik közül augusztus szépe kikerül.
Posted by Babes on 2011. szeptember 4. under Erotika, Szexhírek cikkek. Tags: blikk, bugyi, csöcsök, czagány szandra, mellek, modellek, ribancok, sebestyén zsanett, simigh tímea, szántó alexandra, szilikon, topless, varga zseraldina, vetkőzik
Comment on this post.
Párja minden tiltakozása ellenére jelentkezett Blikk szépe versenyünkre Szántó Alexandra (23), aki életében először pózolt kamerák előtt. A barna hajú lány annyira szeretett volna lapunk címlapjára kerülni, hogy még a családi békét is felborította, csak hogy bebizonyíthassa, hogy bizony ő is eséllyel száll harcba az egymillió forintos fődíjunkért és a CKM magazin fotózásáért.

– Mindig is fényes modellkarrierről álmodtam, de eddig sose volt bátorságom belevágni. Amikor azonban megláttam az újságban a Blikk szépe hirdetést, rögtön tudtam, hogy ezt a lehetőséget nem szalaszthatom el. Azonnal jelentkeztem a versenyre, igaz, még soha nem voltam nemhogy félakt-, de semmilyen fotózáson se. A kezdeti izgalom után hamar feloldódtam, és nagyon élveztem – kezdte Alexandra, akinek lelkesedése ellenére a fotózását beárnyékolta, hogy párja egyáltalán nem örül annak, hogy szerelme félmeztelenül pózol a kamerák előtt.
– A barátom nagyon ellenezte, hogy benevezzek a versenyre, teljesen kiakadt attól, hogy mindenki látni fog félmeztelenül, azt mondta, hogy az ő csaját ne nézegesse senki. Még a fotózás előtt is veszekedtünk, ezért kicsit vacilláltam is, hogy eljöjjek-e vagy sem. Sminkelés közben is azon gondolkodtam, hogy biztos jól döntöttem-e, a sminkes szólt is, hogy találjam ki, mi legyen, mert remegek és izzadok az idegességtől, és így nem tud dolgozni rajtam – árulta el mai címlaplányunk, aki végül csak ledobta a ruháit fotósunk előtt.
– Ez az én életem, úgyhogy csakis én dönthetem el, hogy mihez kezdek vele. A szüleim elfogadják, azt mondták, hogy úgyis a saját fejem után fogok menni, úgyhogy remélem, a párom is megnyugszik majd. Azt azonban nem tudom, hogyan mondjam el neki, hogy mégiscsak bekerültem, mivel ő már azt hitte, hogy mégsem leszek a címlapon. Azt hiszem, nagy meglepetés lesz ez most neki – mondta Alexandra, aki alig várja, hogy kiderüljön ki jut tovább a döntőbe és ki zsebelheti be az egymillió forintos fődíjunkat, valamint a CKM magazin fotózását. Mészáros Edit, Blikk.hu
Posted by Bulvar on 2011. augusztus 17. under Erotika, Magyar lányok, Videók. Tags: blikk, szántó alexandra, vetkőzik
Comment on this post.
Egyedülálló anyaként neveli kétéves kisfiát Sebestyén Zsanett (22), mai címlaplányunk ugyanis épp válik férjétől. A fiatal lánynak éppen ezért talán pont a lehető legjobbkor jött a Blikk szépe fotózás, hiszen amellett, hogy visszanyeri az önbizalmát, még az exe orra alá is borsot törhet egy kicsit, persze mindezek mellett elsősorban természetesen az egymillió forintos fődíjunkért és a CKM magazin fotózásáért jelentkezett versenyünkre.

– Fél éve kezdtem el modellkedni, és ez az első igazán fontos munkám, amit a Cosmodels ügynökségen keresztül sikerült megszereznem. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, hiszen én elég csúnyácska kislány voltam fogszabályozóval és rengeteg pattanással, a többiek mindig csúfoltak. Talán pont ezért is kezdtem el modellkedni is, hogy megmutassam nekik, igenis sikerült kikupálnom magamat az évek során, és hogy bebizonyítsam, igenis szexi nő lett belőlem – kezdte Zsanett, akinek az önbizalom-építés mellett más oka is volt arra, hogy ledobja a ruháit a Blikk fotósa előtt.
– A férjemmel válófélben vagyunk, és ő az a tipikus hímsoviniszta férfi, aki szerint egy nőnek csakis a konyhában és a gyerek mellett a helye. Azt hiszem, ezekkel a képekkel sikerül majd egy fricskát nyomnom az orra alá, hogy igenis, egy nő lehet szexi és céltudatos is. Elég fiatalon vágtam bele a családalapításba, a kétéves kisfiamat egyedül nevelem, ezért most próbálom megvalósítani önmagamat, feszegetni a határaimat – árulta el a fekete hajú szépség, aki a modellkedés mellett az éneklésbe is komolyan belevágott.
– Hatéves korom óta énekelek, 10-11 évesen pedig együtt énekeltünk az iskolában Nkuya Soniával, aki most megkeresett, hogy újra álljunk össze. Jövő héten forgatjuk le az első két klipünket az új együttesünkkel, amiben három fiú és három lány zenél együtt, Sonia az énekesnő, én pedig a vokalista. Nagyon jó kis csapat vagyunk így együtt, és nagyon remélem, hogy az éneklés mellett a modellkedés is be fog jönni, amihez nagyszerű ugródeszka a Blikk szépe verseny – mondta Zsanett, aki mellett ebben a hónapban még négy szépség hajt a mesés nyereményekért. Mészáros Edit, Blikk.hu
Posted by Excsajok on 2011. augusztus 10. under Erotika, Magyar lányok, Szexhírek cikkek. Tags: blikk, exbarát, excsajok, magyar, mell, modell, sebestyén zsanett, topless, vetkőzik, videó
Comment on this post.
Az első hazai női sportriporter, karakteres műsorvezető, akinek az ELTE jogi karán is helyén van az esze és a szíve.
- Amikor elkezdtem a jogi egyetemet, két diploma után kerestem azt a forrást, ami tartogatna számomra valami érdekeset, továbbá hosszabb távú előtekintő szándék is van e mögött, szeretnék ugyanis egy olyan céget, amely igényes sportmenedzseléssel foglalkozik. A jog, miközben édesanya lettem, nagyobb falattá vált. A felkészülés során, ha megpróbáltam napközben elvonulni egy csendesebb kis szobába, Krisztián rendszeresen kopogtatott, egyfolytában hiányolt. Így többnyire maradt az estétől reggelig tartó tanulás. Amikor a bulvársajtó szétcincálta a magánéletemet, rengeteg orgánum ellen indítottam nemcsak sajtó-, hanem büntetőjogi pert is. Ügyvédemmel most a nyolcadiknál tartunk, és eddig mindegyiket hol első fokon, hol jogerősen megnyertük, vagyis beigazolódott, hogy a cikkeknek nemcsak hogy a magánéletemhez nem lett volna közük ilyen mélységben, de a tartalmuk is valótlan volt. Érdekes helyzet volt tehát, hogy az egyetemen szerzett tudásnak egy részét élő helyzetben is tudtam használni, illetve a tárgyalások sokszor hozzásegítettek a tananyag megértéséhez. Sajnos a televíziózás egyre inkább a külsőségeknek ad teret, így ki tudja még, mit hoz számomra az élet.
Csisztu Zsuzsa (41) feljelentett, perelt és ráfaragott. Rágalmazásért jelentette fel a tévés volt üzlettársát, Kaszala Klaudiát (38), a Blikk főszerkesztőjét, Murányi Marcellt (44) és a lap egyik szerkesztőjét.
Csisztu Zsuzsa azt sérelmezte, hogy a Blikk megírta elszámolási vitáját volt üzlettársával (2007 novemberében három cikkben foglalkozott ezzel a lap), amelynek tétje megközelítőleg 1,8 millió forint. Ebben az ügyben Csisztu alperesként áll a bíróság előtt, ítélet egyelőre nincs. Csisztu evégezte a jogot, és beleesett abba a hibába, hogy azt hitte ő a nagy jogtudor, és mindenki ellen pert nyerhet.
A rágalmazási üggyel kapcsolatos végzésben, amely idén március 9-én született, a bíróság a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt indított büntetőeljárást megszüntette. A végzésben a bíróság kifejti, annak a ténynek a megjelentetése, hogy valaki egy vagyoni tárgyú jogi vitában akár alperesként, akár felperesként áll a bíróság előtt, nem jelent érdeksérelmet.
Idézet a végzésből (PKKB 33.B.745/2008/7.): „…A cikkek írói eleget tévő újságírói kötelezettségüknek, megkeresték a feljelentőt álláspontja közlése lehetőségének a felkínálásával, azonban ezzel a feljelentő élni nem kívánt. Ennek ellenére más fórumokon már a témával kapcsolatosan, feljelentő kifejtette az álláspontját, azt közölték is. A cikkekben a bíróság egyetlen olyan kijelentést nem talált, mely a feljelentő becsületének csorbítására alkalmas volna, emberi méltóságát sértené.”
Csisztunak ez nem volt elég. Fellebbezett a végzés ellen. Másodfokon már a felek meghallgatása nélkül döntött a Fővárosi Bíróság, amely végzésében (20. Bf.7217/2011/2.) nemcsak helybenhagyta az első fokú végzést, de az is benne van, hogy „…Törvényes és helyes tehát az eljárás – bűncselekmény hiánya okából történő – megszüntetése…”
Csisztu Zsuzsa szex, erotika, bulvár:Csisztu Zsuzsa erotika ma és régen – Csisztu Zsuzsa peres ügyei – Csisztu Zsuzsa amatőr pornótól a diplomákig – Csisztu Zsuzsa fiatalkori amatőr pornó videója – Csisztu Zsuzsa vetkőzik Bea asszony meztelen – Csisztu Zsuzsa pornó - Csisztu Zsuzsa szőrös pinája itt – Csisztu Zsuzsa pornó videó - Csisztu Zsuzsa fiatalkori amatőr pornóvideója
Posted by Napiszar on 2011. július 6. under Magyar lányok, Szexhírek cikkek. Tags: blikk, csisztu, csisztu zsuzsa, doktornő, dr, elszámolás, elte, home videó, jog, jogi kar, kaszala klaudia, murányi marcell, per, polgári per, pornóvideó, sex tape, tornászlány
Comment on this post.
Eljött az idő, hogy megválasszák a Blikk júniusi szépét, aki további esélyt kap a decemberi fináléban, hogy zsebre vágja az egymillió forintos fődíjunkat és a CKM magazin fotózását.
Ebben a hónapban öt gyönyörű versenyző küzd meg egymással a Blikk szépe címéért, és várja izgatottan, hogy minél több voksot kapjon, mégpedig a recepciósként dolgozó Horváth Andrea (26), a 30 éves vállalkozó, Ádám Éva, a felszolgáló Varga Alexandra (26), a tánctanár Terdik Tamara (22) és a gépészmérnök-tanuló Takács Éva (22). A kedvencekre vasárnapig lehet voksolni, hogy hétfőre már ki is derüljön, melyik szexi hölgy lesz a Blikk júniusi szépe, aki folytathatja a küzdelmet az álomnyereményekért. Takács Éva, tegnapi címlaplányunk már izgatottan várja a szavazást.
Posted by Gamemaster on 2011. július 2. under Erotika, Magyar lányok. Tags: ádám éva, blikk, csajok, fotózás, gépészmérnök, horváth andrea, takács éva, tánctanár, terdik tamara, varga alexandra
Comment on this post.
70 éves nagymamája is biztatta a 22 éves Terdik Tamarát, hogy jelentkezzen Blikk szépe versenyre, a barna szépség mégis vonakodva szállt be az egymillió forintos fődíjunkért és a CKM magazin fotózásáért folytatott harcba. Tamara ugyanis magától sose mert volna levetkőzni fotós kamerája előtt, édesapja és nagymamája támogatása azonban erőt adott neki ahhoz, hogy ledobja ruháit.
– Apával beszélgettünk a Blikk szépe versenyről, ő vetette fel az ötletet, hogy jelentkezzek én is. Eleinte nem igazán akartam, viszont sikerült meggyőznie, a támogatása pedig hatalmas erőt adott nekem ahhoz, hogy tényleg belevágjak. Még a 70 éves nagymamám is azt mondta, hogy nevezzek be mindenképpen, úgyhogy az ő biztatásuk nagyon sokat segített a fotózáson, ahová apukám el is kísért – kezdte a barna szépség, akinek egyetlen szívfájdalma az, hogy anyukája egyáltalán nem örül annak, hogy a lánya a címlapokon fog pózolni félmeztelenül.
– Anyukám egy picit sem támogat, és azon aggódik, hogy vajon mit szól majd hozzá a család többi tagja. Kicsit fáj, hogy az anyukám nem áll mellettem, hiszen egy lány nem ezt várja az anyjától, és ilyen helyzetben inkább az apák szokták félteni a lányukat, de elfogadom. Remélem, a képek láttán már más lesz a véleménye, és tetszeni fog neki is – mondta bizakodva Tamara, akit nemcsak anyukája, de párja is nagyon félt a rosszakaróktól.
– Elég friss még a kapcsolatom, de természetesen a barátom is tud a fotózásról. Kicsit meglepődött, amikor elmondtam neki, ám elfogadta. Büszke rám nagyon, de borzasztóan félt a rosszindulatú emberektől, és attól, hogy miattuk kiborulok majd – árulta el mai címlaplányunk, aki az elismerés mellett természetesen az egymillió forintos fődíjunkat és a CKM magazin fotózását is szeretné bezsebelni. Kép és cikk forrás: Blikk.hu
Posted by Video on 2011. június 22. under Magyar lányok, Videók. Tags: blikk, ckm, terdik tamara
Comment on this post.